A szingapúri fejlődési modell megvalósításának lehetőségei szubszaharai Afrikában Ruanda példáján keresztül

Szingapúr a függetlenedése utáni alig fél évszázad alatt harmadik világbeli egykori gyarmatból napjaink egyik leggazdagabb országává vált Lee Kuan Yew vezetése alatt. Látványos gazdasági felemelkedésének köszönhetően sokan igyekeznek a nyomdokaiba lépni, és tapasztalataira építve hasonló gazdaságpolitikai lépéseket megvalósítani. A tanulmány az úgynevezett szingapúri modell afrikai megvalósítását, megvalósíthatóságát vizsgálja Ruanda példáján keresztül.

A Maláj-félsziget legdélebbi pontján található Szingapúr városállama ma a világ egyik legfejlettebb országának számít, amely 1965-ben kivívott függetlenségét követően egyedülálló fejlődést produkált. Az alig több mint 5,6 millió lakosú, 721,5 négyzetkilométeren fekvő miniállam egykori miniszterelnöke, Lee Kuan Yew vezetése alatt 50 éven belül egy harmadik világbeli volt gyarmatból a legfejlettebb országok csoportjába került. Az ország sikertörténete részét képezi az „ázsiai kistigrisek” (Szingapúr, Hong Kong, Tajvan, Dél-Korea) egyedülálló gazdasági fejlődésének, ugyanakkor számos eltérés is megfigyelhető, amelyek következtében egy sajátságos szingapúri fejlődési modell kialakulásáról beszélhetünk.

Szingapúr az 1960-as évek közepén hasonló nehézségekkel nézett szembe, mint ma a fejlődő országok, ennek ellenére néhány évtized alatt olyan látványos fejlődést hajtott végre, amellyel kivívta a világ elismerését. A szubszaharai Afrikában, ahol a fejlesztő állam koncepciója ma is rendkívül népszerű, a politikai elit alapvetően a kelet- délkelet-ázsiai országok példájának követésében látja a fejlődésének zálogát. Egyes vezetők nyíltan elkötelezték magukat a szingapúri modell követése mellett, míg mások csupán annak egyes elemeit próbálják másolni. Az elemzés célja, hogy röviden bemutassa a szingapúri fejlődési modell lényegi elemeit, valamint hogy egy esettanulmány keretében – Ruanda példáján keresztül – vizsgálja meg annak a szubszaharai térségbe való adaptációjának kísérletét.

A szingapúri gazdaság fejlődése

Szingapúr jelenlegi kivételes helyzetét számos adattal érzékeltethetjük. A vásárlóerő-paritáson alapuló egy főre jutó GDP 2016-ban elérte a 87 585 dollárt, ezzel Szingapúr a világ egyik leggazdagabb országának számít.[1]

1980 és 2016 között a szingapúri gazdaság a 25-szörösére nőtt, 12 milliárd dollárról 297 milliárd dollárra. A Világbank adatai alapján 2017-ben 190 ország közül Szingapúr a 2. helyen állt az üzleti tevékenység megkönnyítését tekintve.[2] Az állam a 2. legversenyképesebb ország, a 3. legnagyobb pénzügyi központ és a Nemzetközi Valutaalap szerint a 3. legnagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkezik a világon.[3] Az oktatás, az egészségügy és az életkörülmények területén a délkelet-ázsiai állam hasonlóan páratlan statisztikai mutatókkal rendelkezik, ezt a globális besorolások is érzékeltetik.

Szingapúr egyedülálló fejlődését az a gazdasági modell tette lehetővé, amely az ország függetlenségétől kezdve került bevezetésre, és kisebb módosítások mellett ma is követendő stratégiát jelent a kormányzat számára.

A városállam esetében a nyugati modelltől eltérően a gazdaság állami irányítása a kezdetektől kulcsszerepet játszik, az erős fejlesztő állam koncepciója részben még a gyarmati múlt örökségének tulajdonítható.[4] Az állami tervezés viszont a szabadkereskedelem támogatásával és a tőkebeáramlás kihasználásával párosult. Valójában Szingapúrban egy olyan állami vezérlésű kapitalista rendszer jött létre, amely egyes elemeiben jobban hasonlít a szocialista rendszerekre, mint a szabadpiacon alapuló kapitalizmusra.[5] Szingapúr versenyképességének megteremtésében az állam szerepe kiemelkedő, hiszen a piaci mechanizmusok helyett a munkaerőpiac, az állami vállalatok és a lakossági megtakarítások területén is közvetlen felügyeletet gyakorolt. Az állami és a magánszektor harmonikus kapcsolata nem kis mértékben járult hozzá a modell sikeréhez.

Szingapúr a volt gyarmatok többségével szemben nem rendelkezett nyersanyagokkal, ezért az iparosítás, a gyártószektor megteremtése prioritást élvezett. Az állami vállalatok alapításával a kormány kezdetben csupán a munkanélküliség felszámolását és az infrastrukturális beruházások kivitelezését szerette volna elérni, de a későbbiekben, hazai és külföldi leányvállalatok alapítása (multinacionális vegyesvállalatokká való átalakítása) segítségével ezek már az iparosítás, az innováció és a profittermelés legfőbb eszközeivé váltak.[6] Manapság a liberalizáció és a privatizáció ezeket a vállalatokat sem hagyta érintetlenül, de a stratégiai iparágak felett a kormány továbbra is megőrizte befolyását.

1. ábra: Szingapúr felemelkedésének meghatározó állomásai[7]

Szingapúr kezdeti fejlődése a többi „ázsiai tigrishez” hasonlóan a munkaintenzív iparágak fejlesztésén, a termékek világpiaci exportján, később pedig a magas hozzáadott értékkel bíró iparágak elterjedésén és a szolgáltatószektor megerősítésén alapult[8] (Szingapúr gazdaságának több mint 60%-át a szolgáltatóipar alkotja). A külföldi tőke beáramlására nagy szüksége volt a kormányzatnak, ezért olyan gazdasági-társadalmi környezetet hozott létre, amely a külföldi befektetők számára különösen kedvezett. Stratégiai pozíciója mellett Szingapúr a fiskális ösztönzők, az alacsony bérek és a fejlett infrastruktúra miatt vált a befektetők kedvelt célterületévé.[9] A szingapúri kormány az elsők között képviselte a globalizációt, és a fejlett Nyugati országokkal való együttműködést létkérdésnek tekintette.[10]

A vezetés felismerte, hogy más országokkal szemben a humántőke területén komoly előnyökkel rendelkezik, ezért az oktatás fejlesztését prioritásként kezelte, ami szintén vonzóvá tette a városállamot a külföldiek szemében, ráadásul a technológiai fejlődést is előmozdította.[11] A munkaerő feletti kormányzati kontrollnak köszönhetően a legképzettebb munkavállalók elvándorlásától sem kellett tartani, sőt Szingapúr még a külföldről érkezők számára is vonzó feltételeket teremtett.

Szingapúr az évek során nagy hangsúlyt fektetett nemzetközi pénzügyi hitelessége fenntartására. A hosszú távú gazdasági tervezésnek, a fegyelmezett fiskális és monetáris politikának, a jelentős kormányzati valamint lakossági megtakarításoknak köszönhetően pedig a válságokat is viszonylag könnyen vészelte át. A kormány által évtizedek óta sikeresen működtetett kötelezően előírt takarékossági rendszer biztosítja az állampolgárok számára az egészségügyi, lakhatási és nyugdíjköltségek finanszírozását, egyúttal újabb lehetőségekhez is juttatja az államot a makroökonómiai politika területén.[12]

A politikai rendszer sajátosságai

A szingapúri gazdasági modell sikere nem értelmezhető a politikai rendszer vizsgálata nélkül, hiszen a városállam esetében politika és gazdaság között szoros összefüggés figyelhető meg. A külkapcsolatokat nézve egyértelmű, hogy Szingapúr egy ellenséges környezetben (Malajzia és Indonézia között) a létéért küzdött, melynek érdekében a nemzeti identitás megteremtése, erős államhatalom kiépítése nem tűrt halasztást.[13]

A politikai hatalmat képviselő Népi Akció Párt és a nép között egyfajta társadalmi szerződés jött létre, melynek a lényege, hogy a gazdasági prosperitás és a jobb életminőség érdekében a társadalom elfogadja az egyéni szabadságjogok csorbulását és a szoros kormányzati kontrollt.[14] Ennek következtében egy speciális, a demokrácia és az önkényuralom jegyeit is magán viselő politikai rendszer jött létre, amelyben az 1959 óta hatalmon lévő kormánypárt szinte egypártrendszerként kormányozza az országot. A politika és a meritokratikus bürokrácia, valamint az üzleti elit összefonódása révén az állam dominanciája látványos, melynek azonban a gazdaságra nézve számos pozitív hatása ismert.

A stabil politikai környezet a befektetők számára csökkentette a kockázatot, a hatékony bürokrácia és a törvényesség uralma pedig megkönnyítette az üzletet. A környező országokkal szemben – a szigorú törvényeknek is betudható – rendkívül alacsony bűnözési ráta és korrupció szintén a gazdasági prosperitásnak kedvez.[15]

2. ábra: A szingapúri kormány által működtetett modell[16]

A harmadik világbeli vezetők számára Szingapúr autoriter rendszere különösen vonzó példa lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy a szingapúri politikai elit gyors, hatékony, a világon szinte páratlan cselekvéssorozata teljes mértékben kielégítette a társadalom elvárásait, ami viszont Lee Kuan Yew és kollégáinak kivételes tehetségét is érzékelteti.

Szingapúr első miniszterelnöke, a 2015-ben elhunyt Lee Kuan Yew 1959 és 1990 között töltötte be a kormányfői pozíciót, de politikai befolyását a későbbiekben is megtartotta, hiszen 1990 és 2004 között mint szenior miniszter, 2004 és 2011 között pedig mint minisztermentor vett részt a kabinet munkájában. Lee a gazdasági fejlődés érdekében elengedhetetlennek tartotta az erős államhatalom kiépítését, a nemzet egységének megteremtését, az etnikai feszültségek megoldását, a külföld felé való nyitást – aminek érdekében hivatalos nyelvvé tette az angolt –, miközben az állampolgárok számára egyenlő lehetőségeket kínált. A híres politikus teljesítménye példa nélküli a történelemben, öröksége pedig nem csupán a fejlődő országok, de az egész világ számára inspiráló.

Szingapúr jelenléte Afrikában

A szubszaharai térség országai számára a szingapúri modell megismerését nagyban elősegítette, hogy a délkelet-ázsiai ország elsősorban gazdasági érdekei által vezérelve igyekszik megerősíteni jelenlétét a fekete kontinensen. A szingapúri kormány támogatja az afrikai országok reformkísérleteit, és lehetőségeihez mérten a tapasztalatok cseréjére is hajlandóságot mutat. A városállam afrikai kapcsolatait tekintve alapvetően a partnerség gazdasági jellege dominál. 2015-ben Szingapúr teljes kereskedelmi forgalma elérte a 11,5 milliárd szingapúri dollárt – ez 2005-höz viszonyítva évi 5,2 %-os növekedést jelent – emellett 2012-ben a 15,9 milliárd szingapúri dollár összértékű beruházásainak köszönhetően a legnagyobb délkelet-ázsiai befektető pozícióját is megszerezte.[17]

Napjainkban több mint 60 szingapúri vállalat működik Afrikában, melyek tevékenysége az olajkitermeléstől kezdve a szállítmányozáson és a mezőgazdaságon keresztül az elektronikus kormányzásig terjed. Szingapúr stratégiai jelentőségű pozíciója révén mára az afrikai cégek számára is a legfontosabb ázsiai belépési pontnak minősül.[18]

Szingapúr legnagyobb értéke, hogy a hatékony kormányzás és management, valamint a hightech eszközök használatát figyelembe véve is a világ élvonalába tartozik, ezért olyan tapasztalatokat kínál az afrikai országoknak, melyek segítségével azok gazdasága is ráléphet az iparosodás ösvényére.[19]A szingapúri példa az oktatás tekintetében is modellt jelenthet, hiszen az infrastrukturális fejlesztésekhez nélkülözhetetlen az oktatás színvonalának emelése, a városállam teljesítménye pedig ezen a téren is egyedülálló.[20]

Összegezve elmondható, hogy a siker kulcsa, a szingapúri modell pillérei a következők voltak:

  1. Befektetőbarát politikai-gazdasági környezet megteremtése, a külföldi segélyek elutasítása, az ország globális versenyképességének megalapozása;
  2. Egy állam által vezérelt kapitalista rendszer létrejötte, amely azonban garantálja a magántulajdon védelmét;
  3. A törvények uralma, korrupció visszaszorítása, közbiztonság javítása;
  4. Egy autoriter kormányzati rendszer és egy hatékony meritokrácián alapuló bürokrácia létrehozása.

A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy a szubszaharai Afrikában Ruanda miként próbál megfelelni a fentebb említett kritériumoknak.

Szingapúri modell Afrikában: Ruanda

Bár a fekete kontinens több állama is igyekszik „Afrika Szingapúrjává” válni, a szingapúri modell alkalmazhatóságával kapcsolatosan nagyon fontos leszögezni, hogy az egyszeri és megismételhetetlen volt.[21] A Lee Kuan Yew vezetésével felépülő gazdasági-politikai-társadalmi rendszer megvalósulásához szükség volt azokra a belső feltételekre, amik csak a városállamot jellemzik – mint például a földrajzi fekvés –, illetve a makroregionális politikai-gazdasági kontextusra (külső tényezők) is, amik akkor és ott voltak jellemzőek, 50 éve, Délkelet-Ázsiában. Ám mindezzel együtt az ázsiai városállam példája több olyan tanulsággal szolgálhat, melyek az afrikai államok fejlődését, növekedését elősegíthetik.

A szingapúri modell afrikai követői között több országot is említenek a különböző sajtóorgánumok, de a hangzatos szalagcímeken, és a politikai vezetés magasztos célkitűzésein túl érdemes megvizsgálni, hogy milyen konkrét (gazdaságpolitikai) lépések történnek ezen államok részéről Szingapúr követése érdekében. Ez alapján a szingapúri modell legkonzekvensebb követőjének Ruanda tekinthető, ahol az 1994-es népirtás óta látványos gazdasági növekedés ment végbe az azóta hatalmon lévő Paul Kagame vezetése alatt, aki példaképének tekinti Lee Kuan Yew-t, és deklarált célja a szingapúri modell sikeres adaptálása.

Ha össze akarjuk hasonlítani Szingapúrt és Ruandát – a modell megvalósításának kiindulópontjaként –, nyilvánvaló, hogy találunk különbségeket. Szingapúr földrajzi fekvéséből adódóan a világ legnagyobb forgalmú kikötőjévé tudott válni, míg Ruanda egy tengerparttal nem rendelkező ország.[22] Ráadásul az afrikai infrastrukturális hálózat meglehetősen alacsony színvonalú,[23] ami a földrajzi fekvéséből fakadó hátrányát tovább fokozza. Szingapúr rendelkezik a világ egyik legjobban képzett lakosságával, ezzel szemben az afrikai ország középosztályának jelentős hányada életét vesztette a genocídium során.[24] Szingapúr földrajzilag egy átjáró a geopolitikai és geoökonómia értelemben egyre dominánsabbá váló Kína felé, míg Ruanda szomszédai korrupt, gazdaságilag rosszul teljesítő gyenge jogállamok.[25]

Ám a különbségek mellett több hasonlóságot is felfedezhetünk. Mindkettő viszonylag kis területű ország – Ruanda 26 338 km2 [26], Szingapúr pedig 721,5 km2 [27]. Gazdasági szempontból mindkét ország igen mélyről indult: Szingapúr egy főre jutó GDP-je 1965-ben, függetlenné válásakor 516 dollár volt (mai árfolyamon számítva), Ruandának a népirtás időszakában, 1994-ben 125 dollár.[28] Továbbá mindkét ország híján van a természeti erőforrásoknak – így a kereskedelem és szolgáltatások hangsúlyossá tétele a gazdaságon belül igen logikus lépés.[29]

A közel 1 millió ember életét követelő 1994-es ruandai népirtás[30] a kelet-afrikai államot a teljes gazdasági és társadalmi szétesés szélére sodorta. A vérengzéseknek a Paul Kagame és az általa vezetett RPF (Rwandan Patriotic Front – Ruandai Hazafias Front) vetett véget, aki a hatalmat átvéve a mai napig az ország élén áll – kezdetben alelnökként és védelmi miniszterként, majd pedig mind a mai napig elnökként.[31] Irányításával megkezdődött az ország újjáépítése, többek között a közigazgatás, oktatás és infrastruktúra terén.[32] Hatalomra jutásától „egységes, bizonyos konkrét elveket és célokat következetesen megvalósító gazdaságpolitika” megvalósítása kezdődött,[33] amelynek sikerességét a jelentős növekedést elérő gazdasági és társadalmi haladási mérőszámok jól mutatják,[34] ami miatt mára sokan „ruandai gazdasági csodáról beszélnek”. Lee Kuan Yew-hez hasonlóan ugyanis egy fejlesztési stratégiát fektetett le országa számára, ami többek között a kereskedelmen, pénzügyön és a szolgáltatásokon alapul. Ennek megvalósítására pedig céltudatosan törekszik.[35] Ám Ruanda mindezzel együtt egyelőre még mindig az alacsony jövedelmű országok csoportjába tartozik.

Az újjáépítés megkezdésében fontos szerepet játszottak a nemzetközi segélyek, amik a népirtás utáni időszakban a GDP 80 százalékát tették ki.[36] A jelentős mértékű anyagi támogatás alapvetően két okra vezethető vissza: egyrészt a nemzetközi közösség bűntudata a népirtásba való be nem avatkozásukkal kapcsolatosan – amivel sok ember életét menthették volna meg –, másrészt Ruanda hatékonysága a segélyekkel szemben támasztott feltételek teljesítése terén.[37] A segélyek jelenlegi arányával kapcsolatosan igen eltérő számadatok láttak napvilágot. Egyes források szerint ez 5-17 százalék[38] közé esik, míg Kagame rendszerét bírálók 40 százalékra taksálják ennek mértékét, amivel Ruanda a leginkább donorfüggő állam Kelet-Afrikában.[39]

3. ábra: Az egy főre jutó segély összege (2005-2013)[40]

Szingapúr ezzel szemben már a kezdet kezdetén a segélyek helyett a működőtőke beruházások vonzására fektetett hangsúlyt.[41] Olyan üzleti, infrastrukturális és munkaerőpiaci környezetet igyekezett teremteni, amely a külföldi vállalatok számára vonzó, így piaci alapon teremtve meg a gazdasági növekedés fundamentumait.

Ruanda e tekintetben igyekszik követni ázsiai példaképét. Eredményeiről sokat elmond, hogy a Világbank üzleti tevékenység folytatásának egyszerűségét vizsgáló Ease of Doing Businness Indexe alapján 2007-ben a rangsorolt 190 országból még csak a 158. helyen állt, [42] a legfrissebb adatok szerint 2017-ben már a 41-en. Ez Mauritius után a 2. legjobb afrikai helyezés, amivel számos európai országot – többek között hazánkat is – megelőz.[43]

A gazdasági szereplők számára kedvező környezet alapja a stabil jogállamiság, a tulajdonjog védelmének biztosítása,[44] a korrupcióval szemben meghirdetett zéró tolerancia, ami nemcsak elvként létezik, hanem a gyakorlatban is megvalósul.[45] Ezt ugyanis közalkalmazotti szinten rendszeresen ellenőrzik és – amennyiben szükséges – szankcionálják, magasabb politikai szinten pedig azért hiányzik, mert az ország vezetősége nem a klientúrahálózat kiépítésével akar hatalmon maradni, hanem a hosszú távon stabilan emelkedő életszínvonal biztosításával.[46] (Bár ez utóbbi állítás kapcsán fontos megemlíteni, hogy a Kagame-rendszert bírálók épp a demokratikus elvek megsértéséről számolnak be: a lakosság megfélemlítése, a szólásszabadság korlátozása, politikai ellenfelek változatos módszerekkel való elhallgattatása a hatalommegtartás mindennapos eszközeinek tekinthetők.[47])

A befektetőbarát környezet fontos eleme továbbá, hogy Ruanda „mentes a bürokráciától”, hivatalai, intézményei gördülékenyen működnek,[48] valamint a közbiztonság is kiemelkedően jó.[49]

Ruanda infrastrukturális szempontból is igyekszik a működőtőke számára vonzó ország lenni. Az úthálózat fejlesztése mellett az információstechnológia kiépítése is igen fontos: az ország területén optikai kábeleket fektettek le, így az internethasználók száma az ezredfordulón lévő 5000 főhöz képest mára 3,2 millióra emelkedett.[50]

A tudatos gazdasági újjáépítésben – Szingapúrhoz hasonlóan – fontos szerepet játszik a hatalomhoz kötődő vállalatkomplexum, a kormánypárt vállalata, a Tri-Star Investments, ami mára Crystal Ventures Ltd.-re módosította nevét. A vállalat a társadalmi és gazdasági szempontból stratégiai fontosságú beruházásokra fókuszál. A kezdeti időszakban, a népirtás után az élelmiszerhiányt és az otthonukat elveszítettek számára a lakhatás biztosítását, valamint a közbiztonság helyreállítását igyekezett megvalósítani. Majd a belpolitikai helyzet stabilizálódása után leányvállalatai révén színes spektrumú tevékenységekbe kezdett, az útépítéstől kezdve a gyümölcsfeldolgozáson át a mobiltelefon-hálózat kiépítéséig.[51]

A vállalat nemzetgazdasági jelentősége két dologban rejlik. Egyrészt olyan befektetéseket valósít meg, amik társadalmi, gazdasági szempontból fontosak, de kockázatosak, és kezdeti elsajátítási költségeik („learning costs”) magasak, így más piaci szereplő nem vágna bele. Ezzel új ipari ágazatokat, tevékenységi köröket honosítanak meg, ugyanis tapasztalataikra építve más piaci szereplők immár sokkal kisebb kockázat mellett tudják ugyanazt a tevékenységet folytatni, abba bekapcsolódni.[52]

Gazdaságélénkítő tevékenységének másik eleme, hogy pénzügyi eszközöket nyújt helyi vállalatoknak, amik révén azok versenyképesebbé válhatnak – hiszen ezáltal elsajátítási költségeik és a kockázataik is csökkennek – nemzetközi szinten akár olyan iparágakban, tevékenységi körökben is, ahol a szaktudás tapasztalati úton, hosszabb idő alatt szerezhető meg.[53]

A munkaerőpiaci versenyképesség fokozása érdekében Ruandában létrehozták a Munkaerőfejlesztési Hatóságot (Workforce Development Authority) – a szingapúri Munkaerőfejlesztési Ügynökség (Workforce Development Agency) mintájára –, ami a foglalkoztatást megelőző képzésekre fókuszálva olyan képességekkel igyekszik felruházni a lakosságot, ami az ország újjáépítéséhez, sikerességéhez szükséges.[54] A képzési rendszer kifejlesztése során a tanulóknak lehetősége volt Szingapúrba utaznia, hogy ott csiszolhassák képességeiket. Mára közel 400 szakiskola működik az országban, széleskörű képzést biztosítva a tanulók számára.[55]

Ruanda életében Szingapúr nemcsak közvetett módon – mint követendő példa –, hanem közvetlenül is aktív szerepet játszik. A kelet-afrikai állam ugyanis számos területen szingapúri szakértők véleményét kéri – a várostervezéstől a rendőrség működéséig –, akik a folyamatokat, rendszereket átvizsgálva javaslatokat tesznek a fejlesztésre, optimalizálásra.[56]

Ruanda esetében azt látjuk tehát, hogy Szingapúrhoz hasonlóan egy hosszú ideig regnáló, erőskezű vezetés van hatalmon, ami a hosszútávú fejlesztési stratégiák megvalósításán fáradozik. A stratégia a délkelet-ázsiai városállam stratégiájának afrikai kontextusra alkalmazott változataként tekinthető, konkrét elemeikben ugyanis sok azonosság, hasonlóság fedezhető fel.

Ám a szingapúri sikernek az erőskezű, konzekvensen a fejlesztési stratégia megvalósítása mellett álló politikai vezetésen kívül fontos feltétele volt az a társadalmi szerződés, melynek értelmében a nép, a fejlesztések kedvezményezettjei a reformok megvalósulását támogatta, abban aktívan részt vett.[57] Ez a szerződés úgy jöhetett létre, hogy a gazdasági növekedésből a társadalom minden rétege profitált.[58] Ezzel szemben Ruandában a népirtástól napjainkig tartó bő két évtized alatt a közel 10 százalékos évi GDP növekedéssel párhuzamosan[59] a társadalmi egyenlőtlenségek is nőttek[60] – bár a becslések szerint 2010 után kissé csökkentek. Ha pedig a reformok pozitív hatásaiból a lakosság jelentős hányadát képező szegényebb réteg nem részesülhet, a társadalmi feszültségek fokozódása várható, ami alááshatja Kagame hatalmát.

Továbbá a szingapúri vezetőt, Lee Kuan Yew-t azért magasztalták sokan, mert azon ritka kivételek közé tartozott, aki autokrata vezetőként egy olyan intézményrendszert tudott kiépíteni, ami utána is hatékonyan működhetett. Kérdés, hogy erre Kagame is képes lesz-e.

Konklúzió

Szingapúr egyedülálló fejlődése a 20. század második felében méltóképpen bizonyította, hogy a megfelelő gazdaságpolitika és a hatalmi elit elkötelezettsége révén egy kicsi, szegény, nyersanyagokkal nem rendelkező ország is óriási eredményekre lehet képes. Nem véletlen, hogy a 21. század elején számos fejlődő állam a szingapúri modellben látja a követendő példát. Szubszaharai Afrikában, elsősorban a Kagame elnök vezette Ruandában történtek konkrét lépések a modell bevezetésére, amelyek eredményességéhez a kritikák ellenére nem férhet kétség. Kérdés, hogy hosszútávon milyen eredményt sikerül elérni. Képes lesz-e Ruanda kiemelkedni az alacsony jövedelmű országok köréből? Bár ezekre a kérdésekre csak az idő felelhet, annyi azonban biztosra vehető, hogy Szingapúr fejlődését egyetlen állam sem lesz képes megismételni, ellenben a megfelelő tapasztalatok átvétele, azoknak az afrikai valósághoz való adaptációja segítségével egy olyan fejlődési útra nyílhat lehetőség, amely méltó örököse lehet a „szingapúri csodának”.

Jegyzetek

[1] RAJI, Rafiq: Doing Business: Can Nigeria replicate the Singapore model like Mauritius did? How we made it in Africa, 22 May 2017 https://www.howwemadeitinafrica.com/business-can-nigeria-replicate-singapore-model-like-mauritius/ (2018.06.25.)

[2] Uo.

[3] „SINGAPORE – THIRD LARGEST FINANCIAL HUB IN THE WORLD” Team Concurs, July 31, 2017 http://teamconcurs.com.sg/2017/07/31/singapore-third-largest-financial-hub-in-the-world/ (2018.06.25.)

International Monetary Fund, Report for Selected Countries and Subjects. http://www.imf.org/external/pubs/ (2018.06.25.)

[4] „The Singaporean Development Model” The Sen Foundation, 2014, 2. http://www.sen-foundation.org/wp-content/uploads/Publications/Other/Maertens-Victor-The-Singaporean-Development-Model-2014.08.26.pdf (2018.06.25.)

[5] HUFF, W. G.: What is Singapore model of economic development? In: Cambridge Journal of Economics, 1995 december, Vol. 19. No. 6. 746. ; https://www.jstor.org/stable/23600207?seq=1#page_scan_tab_contents (2018.07.25.)

[6] „The Singaporean Development Model” The Sen Foundation, 2014, 4-6. http://www.sen-foundation.org/wp-content/uploads/Publications/Other/Maertens-Victor-The-Singaporean-Development-Model-2014.08.26.pdf (2018.06.25.)

[7] GIUGLIANO, Ferdinando: Singapore’s economic miracle uncovered. News Clips, August 12, 2016 http://heresthenews.blogspot.com/2016/08/singapores-economic-miracle-uncovered.html (2018.07.25)

[8] LIM, Linda: Singapore’s Economic Growth Model – Too Much or Too Little?  Prepared for the Singapore Economic Policy Conference, October 24, 2008, 1. http://www.fas.nus.edu.sg/ecs/scape/doc/24Oct08/Linda%20Lim.pdf (2018.06.25)

[9] HUFF, W. G.: What is Singapore model of economic development? In: Cambridge Journal of Economics, 1995 december, Vol. 19. No. 6. 735-759. https://www.jstor.org/stable/23600207?seq=1#page_scan_tab_contents (2018.07.25.)

[10] RASTIN, Taymaz: Model for Development: A Case Study of Singapore’s Economic Growth. Critique: A worldwide student journal of politics, 3. http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.505.5716&rep=rep1&type=pdf (2018.06.25.)

[11] „The Singaporean Development Model” The Sen Foundation, 2014, 6. http://www.sen-foundation.org/wp-content/uploads/Publications/Other/Maertens-Victor-The-Singaporean-Development-Model-2014.08.26.pdf (2018.06.25.)

[12] „The Singaporean Development Model” The Sen Foundation, 2014, 15-16. http://www.sen-foundation.org/wp-content/uploads/Publications/Other/Maertens-Victor-The-Singaporean-Development-Model-2014.08.26.pdf (2018.06.25.)

[13] CHURCH, Peter (edit): A Short History of South-East Asia. John Wiley and Sons, Singapore, 2003. 132-133.

[14] RASTIN, Taymaz: Model for Development: A Case Study of Singapore’s Economic Growth. Critique: A worldwide student journal of politics, 3. http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.505.5716&rep=rep1&type=pdf (2018.06.25.)

[15] LIM, Linda: Singapore’s Economic Growth Model – Too Much or Too Little?  Prepared for the Singapore Economic Policy Conference, October 24, 2008, 13-16. http://www.fas.nus.edu.sg/ecs/scape/doc/24Oct08/Linda%20Lim.pdf (2018.06.25)

[16] „PAP in Business: End of Singapore Model.” Piji Tailai, 27 December 2012 http://pijitailai.blogspot.com/2012/12/pap-in-business-end-of-singapore-model.html (2018.07.25.)

[17] HUI, Calvin: Singapore-Africa trade relations set to deepen with new agreements. Channel NewAsia, 24 August 2016 https://www.channelnewsasia.com/news/business/singapore-africa-trade-relations-set-to-deepen-with-new-agreemen-7892128 (2018.06.25.)

[18] OSEI, Oteneba Ama Nti: Singapore-Africa: An Island with continental ambitions. In: The Africa Report, 12 September 2014 http://www.theafricareport.com/North-Africa/singapore-africa-an-island-with-continental-ambitions.html (2018.07.25.)

[19] NOORBROOK, Nicholas: Can Singapore drive Africa’s growth? In: The Africa Report, 06 September, 2012 http://www.theafricareport.com/North-Africa/can-singapore-drive-africas-growth.html (2018.07.25.)

[20] Nigéria a szingapúri Marshall Cavendish cégtől évente kb 7,9 millió dollár értékben exportál tankönyveket.

[21] HUFF, W. G.: What is Singapore model of economic development? In: Cambridge Journal of Economics, 1995 december, Vol. 19. No. 6. 735-759. https://www.jstor.org/stable/23600207?seq=1#page_scan_tab_contents  (2018.07.25.)

[22] ECONOMIST: Africa’s Singapore? 2012.02.25., https://www.economist.com/business/2012/02/25/africas-singapore (2018.07.25.)

[23] CZIRJÁK Ráhel: Az afrikai vasútfejlesztés kilátásai a kínai szerepvállalás fényében. In: Geopolitika.hu, 2017.03.10., http://www.geopolitika.hu/hu/2017/03/10/az-afrikai-vasutfejlesztes-kilatasai-a-kinai-szerepvallalas-fenyeben/ (2018.07.25.)

[24] ECONOMIST: Africa’s Singapore? 2012.02.25., https://www.economist.com/business/2012/02/25/africas-singapore (2018.07.25.)

[25] Uo.

[26] Ruanda kormányának hivatalos honlapja, http://gov.rw/home/geography/ (2018.07.25.)

[27] Szinagpúri statisztikai hivatal honlapja, https://data.gov.sg/dataset/total-land-area-of-singapore (2018.07.25.)

[28] Világbank adatbázisa, https://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.CD?locations=RW (2018.07.25.)

[29] CARYL, Christian: Africa’s Singapore Dream. In: Foreign Policy, 2015.04.02., https://foreignpolicy.com/2015/04/02/africas-singapore-dream-rwanda-kagame-lee-kuan-yew/ (2018.07.25.)

[30] UNHCR (2000): Genocide in Rwanda http://www.unitedhumanrights.org/genocide/genocide_in_rwanda.htm (2018.07.25.)

[31] CZIRJÁK Ráhel: Ruanda fejlődése a genocídium óta – Követendő modell Afrika számára?. In: Geopolitika,hu, 2017.11.19., http://www.geopolitika.hu/hu/2017/10/17/ruanda-a-genocidium-ota-kovetendo-modell-afrika-szamara/ (2018.07.25.)

[32] Interjú: Biedermann Zsuzsánnával, 2015.10.22.

[33] BIEDERMANN Zsuzsánna: Genocídium és destabilizáció az afrikai nagy tavak régióban. Budapest-Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 2015, 116.o.

[34] Erről szóló tanulmányunkat lásd: http://www.geopolitika.hu/hu/2017/11/19/ruanda-fejlodese-a-genocidium-ota/

[35] CARYL, Christian: Africa’s Singapore Dream. In: Foreign Policy, 2015.04.02., https://foreignpolicy.com/2015/04/02/africas-singapore-dream-rwanda-kagame-lee-kuan-yew/ (2018.07.25.)

[36] BIEDERMANN Zsuzsánna: Genocídium és destabilizáció az afrikai nagy tavak régióban. Budapest-Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 2015, 123. o.

[37] Interjú: Bagi Judittal, 2015.11.24.

[38]ECONOMIST: Paul Kagame, feted and feared. 2017.07.15., https://www.economist.com/news/briefing/21724982-rwanda-more-prosperous-country-ever-it-also-repressed-one-paul-kagame (2018.07.25.)

[39] HIMBARA, David: Why I quit as Rwandan President Paul Kagame’s economic advisor: his tyranny and lies. In: Quartz, 2015.01.16., https://qz.com/327694/why-i-quit-as-rwandan-president-paul-kagames-economic-advisor-tyranny-and-lies/ (2018.07.25.)

[40] „Rwanda: Looking beyond Economic Growth numbers (Part 3)” Jambonews.net, August 2, 2015 http://www.jambonews.net/en/news/20150802-rwanda-looking-beyond-economic-growth-numbers-part-3/ (2018.07.25.)

[41] HUFF, W. G.: What is Singapore model of economic development? In: Cambridge Journal of Economics, 1995 december, Vol. 19. No. 6. 735-759. https://www.jstor.org/stable/23600207?seq=1#page_scan_tab_contents (2018.07.25.)

[42] Világbank: Doing Business 2018. http://www.doingbusiness.org/~/media/WBG/DoingBusiness/Documents/Annual-Reports/English/DB2018-Full-Report.pdf (2018.07.25.)

[43] Világbank: Economy Rankings, http://www.doingbusiness.org/rankings (2018.07.25.)

[44] https://www.economist.com/business/2012/02/25/africas-singapore

[45] ECONOMIST: Paul Kagame, feted and feared. 2017.07.15., https://www.economist.com/news/briefing/21724982-rwanda-more-prosperous-country-ever-it-also-repressed-one-paul-kagame (2018.07.25.)

[46] BIEDERMANN Zsuzsánna: Genocídium és destabilizáció az afrikai nagy tavak régióban. Budapest-Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 2015, 118.o.

[47] CZIRJÁK Ráhel: Ruanda fejlődése a genocídium óta – Követendő modell Afrika számára?. In: Geopolitika,hu, 2017.11.19., http://www.geopolitika.hu/hu/2017/10/17/ruanda-a-genocidium-ota-kovetendo-modell-afrika-szamara/ (2018.07.25.)

[48] ECONOMIST: Africa’s Singapore? 2012.02.25., https://www.economist.com/business/2012/02/25/africas-singapore (2018.07.25.)

[49] Interjú: Biedermann Zsuzsánnával, 2015.10.22.

[50] CARYL, Christian: Africa’s Singapore Dream. In: Foreign Policy, 2015.04.02., https://foreignpolicy.com/2015/04/02/africas-singapore-dream-rwanda-kagame-lee-kuan-yew/ (2018.07.25.)

[51] BOOTH, David – GOLOOBA-MUTEBI, Fred: Developmental patrimonialism: The case of Rwanda. Working paper. Africa Power ad Politics ,2011.

[52] BIEDERMANN Zsuzsánna: Genocídium és destabilizáció az afrikai nagy tavak régióban. Budapest-Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 2015

[53] BIEDERMANN Zsuzsánna: Genocídium és destabilizáció az afrikai nagy tavak régióban. Budapest-Pécs, IDResearch Kft./Publikon Kiadó, 2015

[54] NG, Desmond: Working hard to create a mini-Singapore in Africa. In: Channel NewsAsia. 2017.02.12., https://www.channelnewsasia.com/news/singapore/working-hard-to-create-a-mini-singapore-in-africa-7598366 (2018.07.25.)

[55] Uo.

[56] CARYL, Christian: Africa’s Singapore Dream. In: Foreign Policy, 2015.04.02., https://foreignpolicy.com/2015/04/02/africas-singapore-dream-rwanda-kagame-lee-kuan-yew/ (2018.07.25.)

[57] RASTIN, Taymaz: Model for Development: A Case Study of Singapore’s Economic Growth. Critique: A worldwide student journal of politics, 4. http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.505.5716&rep=rep1&type=pdf (2018.06.25.)

[58] CARYL, Christian: Africa’s Singapore Dream. In: Foreign Policy, 2015.04.02., https://foreignpolicy.com/2015/04/02/africas-singapore-dream-rwanda-kagame-lee-kuan-yew/ (2018.07.25.)

[59] CZIRJÁK Ráhel: Ruanda fejlődése a genocídium óta – Követendő modell Afrika számára?. In: Geopolitika,hu, 2017.11.19., http://www.geopolitika.hu/hu/2017/10/17/ruanda-a-genocidium-ota-kovetendo-modell-afrika-szamara/ (2018.07.25.)

[60] Világbank adatbázisa: GINI index https://data.worldbank.org/indicator/SI.POV.GINI?locations=RW (2018.07.25.)

 

Szerző: Czirják Ráhel – Klemensits Péter

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: