szombat, április 27, 2024
Latest:

PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet

Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány

PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet
Afrika Ázsia 

Gyerekkatonák a népirtó rezsimek szolgálatában

Czirják Ráhel 5199 Views 0 Comments , , ,

A népirtások az emberiség történelmének legsötétebb eseményei, ám Kambodzsa és Ruanda esetében a gyilkosságok során gyerekeket is alkalmaztak, akik maguk is a rendszer áldozatainak tekinthetőek. Ez a két történelmi példa intő jelként szolgálhat a nemzetközi közösség tagjainak, hogy hasonló helyzetekben aktív szereplőként fellépve megakadályozzák a védtelen tömegek lemészárlását.

Bevezetés

A 20. század második felének legbrutálisabb népirtásaira Délkelet-Ázsiában és a szubszaharai Afrikában került sor. 1975 és 1978 között a kambodzsai vörös khmerek, majd pedig 1994-ben a hutu rezsim Ruandában összesen közel 2,5 millió embert pusztított el[1]. Mindkét országban a hatalmon lévő rezsim aktívan részt vett az atrocitásokban, aminek részleteit mára már többnyire széleskörűen feltárták. Mindazonáltal az kevéssé ismert tény, hogy gyerekek tízezreit képezték ki és alkalmazták gyerekkatonaként a népirtásokban[2]. Sajnos napjainkban, elsősorban a fejlődő országokban a gyerekek katonaként való alkalmazása még mindig elterjedt, éppen ezért ez a probléma még több figyelmet igényelne a nemzetközi közösség tagjaitól. Annál is inkább, hogy a gyerekkatonaság jelensége a 21. század új biztonsági kihívásává lépett elő[3]. Jelen tanulmány a gyerekkatonaság két extrém esetét vizsgálja Kambodzsában és Ruandában, ahol a népirtó rezsimek a jövő generációit sem kímélték. Ezen történelmi példák ismertetése segíthet a gyerekkatonaság problémájának megértésében, nem csak a múltra vonatkozóan, hanem a jövőbeli hatások tekintetében is.

Kambodzsa
A Kambodzsai Forradalmi Hadsereg

A kambodzsai kommunista párt főtitkára, Pol Pot vezette vörös khmerek először a Sihanouk adminisztráció ellen lázadtak fel az 1960-as években, majd a herceg 1970-ben történt bukása után az Amerikai Egyesült Államok által támogatott Lon Nol kormány ellen folytatták a küzdelmet. A Vietnami háború időszakában Kína és Észak-Vietnam a khmer forradalmat támogatta, így az amerikai bombázások, és a Lon Nol-nak nyújtott pénzügyi és katonai támogatás ellenére 1975 áprilisában a vörös khmerek győzedelmeskedtek. Az ultra-maoista rezsim hamarosan nekilátott az ország teljes átalakításának, amiben a hatalomhoz hű hadsereg óriási szerepet játszott. 1975 és 1978 között a kommunista párt a fegyveres erők bevetésével mindent megtett annak érdekében, hogy kiirtsa a forradalom ellenségeit, az országon belül és kívül egyaránt. 1976-ra végül a Vietnammal való összecsapások állandósultak, végül két évvel később a vietnami hadsereg már a rezsim bukását is elérte.[4][5] Az egyesített Kambodzsai Forradalmi Hadsereg 1976-ban jött létre, Son Sen védelmi miniszter és vezérkari főnök vezetése alatt. A hadsereg több mint 72 000 katonából és 9 szakaszból állt, ezen kívül léteztek még regionális csapatok és milíciák az egyes zónákban, régiókban és kerületekben.[6]

A fegyverek és a muníció Kínából és Vietnamból érkezett, ezért a khmer parancsnokoknak csupán a csapatok besorozására és kiképzésére kellett koncentrálnia. A kommunista párt hivatalos politikájának megfelelően a katonák 98%-át a szegény és alsó-középosztálybeli parasztok adták, mivel –  Pol Pot elképzelése értelmében – ők képezték a vidéki forradalom bázisát.[7][8] A 1970-es évek első felében messzi falvakból és a hegységekből rengeteg ember önként jelentkezett a vörös khmerekhez katonai szolgálatra, a (kötelező) besorozásokra csak később, a harctéren elszenvedet súlyos veszteségek következtében lett szükség. Pol Pot hatalomra jutása után mindenkinek a forradalom szolgálatába kellett állnia: a városokban élő emberek („új emberek”), mint például a katonák, értelmiségiek, gyári munkások és egyéb „ellenségek” a mezőgazdaságban kaptak munkát, a nincstelenekből pedig káderek lettek a hadseregben és a biztonsági erőknél.

Gyerekek a fegyveres erőknél

A kezdetektől fogva a vörös khmerek úgy tekintették a társadalom legalsó osztályaiban lévő fiatalokra, mint a forradalom megvalósításának fő hajtóerejére. Ahogy Pol Pot megfogalmazta: „a ma fiataljai azok, akik a holnap forradalmi feladatait végre fogják hajtani”[9]. A khmer vezetők, csakúgy, mint Mao Cetung a Nagy Ugrás vagy a Kulturális Forradalom idején, a fiatalok felé fordultak, akiknek a forradalom során „a párt diktatórikus eszközeivé” kellett válniuk.”[10]

Elméleti szinten a gyerekek alapfokú oktatásban való részvétele kötelező volt, ám a Pol Pot rezsim időszakában az írástudatlanság korántsem csökkent, mivel a kommunista ideológia terjesztése és a hadseregben való szolgálat elsőbbséget élvezett. A legtöbb esetben a gyerekeket a kézifegyverek használatára és taposóaknák telepítésére képezték ki.[11] A sorozás gyakran a 10-12 évesekre is kiterjedt, akik az indoktrináció után 12-15 éves korukra a rezsim legkegyetlenebb kádereivé váltak. Azzal kapcsolatosan nem állnak rendelkezésre adatok, hogy Kambodzsában pontosan hány gyereket alkalmaztak harcosként, de becslések szerint az 1970-es 1980-as évek közti időszakban számuk több tízezerre tehető.[12]

A kegyetlen vörös khmer rezsim számára a fiatalok voltak a tökéletes katonák, ugyanis „könnyű parancsokat adni a gyerekeknek, mivel nekik nincs lelkiismeretük és írástudatlanok is, így nem tudják, hogy mi a jó és mi a rossz. Szóval egyszerűen csak követik a parancsokat, amiket a feletteseik adnak nekik”[13].

A gyerekkatonák a kézifegyverek birtokában képesek voltak sakkban tartani és megfélemlíteni védtelen lakosok tömegeit, de fizikai képességük és katonai képzettségük hiánya nem tette őket alkalmassá a harctéren való hatékony szerepvállalásra. Ám ez nem okozott túl nagy gondot Pol Pot és klientúrája számára: Phnom Penh 1973-as ostroma során a fiatal vörös khmer hadsereg óriási veszteségeket szenvedett, ami hűen tükrözte a vezetőség teljes érdektelenségét saját emberei élete iránt. Ez a hozzáállás később, a vietnami hadsereg ellen sem változott, így a gyerekek sokasága csupán ágyútöltelék maradt feletteseik szemében.[14]

A szélsőséges kommunista ideológiának megfelelően a vörös khmerek nem tettek különbséget a fiatal fiúk és lányok között, így nagyobb számban toboroztak lányokat, mint Lon Nol hadserege, vagy a Vietnam-barát erők. A legfrissebb tanulmányok szerint ma a világon a gyerekkatonák kb. 40%-a lány, ám Kambodzsában az 1970-es években arányuk valószínűleg magasabb volt. A kambodzsai lányok szerepét a ruandai esethez hasonlóan értékelték: úgy tekintették őket, mint „nagyon engedelmes és könnyen manipulálható egyéneket, akik állandó és megfelelő kényszermunkaerőt biztosítanak[15][16]. Legfrissebb kutatások eredményeként ma már egyértelműen bizonyított, hogy a fiatal lányok a vörös khmer adminisztráció minden szintjén meghatározó szerepet játszottak.

Gyerekkatonák: elkövetők és áldozatok

A gyerekkatonák Kambodzsában minden kétséget kizáróan a kegyetlen rezsim áldozatainak tekinthetők, akik rövid kiképzésüket követően a tömegmészárlás elkövetőivé váltak. Nincs pontos számadat az atrocitásokban részt vevő gyerekekről – különösen a lánykatonák számáról –, de túlélők arról számoltak be, hogy a rendvédelmi és katonai személyzet különösen fiatal volt. A korábban gyerekkatonaként szolgált egyének személyes visszaemlékezéseiből talán jobban érthetővé válnak mindazok az emberi tragédiák melyeket a khmer lakosság átélt a vörös khmer rezsim alatt.

Loung Ung története, az emlékeiből írt könyvei révén mára a világon mindenhol ismertté vált.[17] A 7 éves kislány szüleit korábban a vörös khmerek gyilkolták meg, őt pedig magukkal vitték, hogy gyerekkatonának képezzék ki, végül azonban túlélte a diktatúra borzalmait és legidősebb bátyjával az USA-ban telepedett le. Feljegyzései hitelesen ábrázolják azokat a megpróbáltatásokat, amiken a gyerekek keresztülmentek: „Egy nagyon mérges gyerek voltam. Annyira mérges, hogy az egyik árvaház-táborban egy felügyelő kivett a többi gyerek közül, hogy kiképezzenek gyerekkatonának. […] Egy botot adtak a kezembe, hogy azzal üssem az embereket. […] Ahelyett, hogy az együttérzést, örömöt és kedvességet tanultam volna, arra tanítottak meg, hogy hogyan gyűlöljek. Arra tanítottak, hogy öljek”.[18]

Egy másik híres elbeszélés Aki Ra-tól származik, akinek a szüleit szintén megölték a vörös khmerek, és 10 éves korában sorozták be a hadseregbe, ahol a taposóaknákkal ismerkedett meg. 1985-ben vietnami fogságba esett, majd 4 évvel később a kambodzsai hadsereg sorozta be. Végül 1992-ben az ENSZ segítségével arra tette fel az életét, hogy segítsen megtisztítani az országot a taposóaknáktól. 1992 és 2007 között összesen 50 000 aknát hatástalanított. A vörös khmerekkel töltött időszakra a következőképpen emlékszik vissza: „elhittük amit mondtak nekünk, mivel nem volt más választásunk. […] és nem tudtam semmi mást a külvilágról”[19].

Hong A. Chork a Children of Cambodia’s Killing Field: Memoirs by Survivors című könyv egyik társszerzője arra emlékszik, hogy gyerekként a csapatok munícióját kellett szállítania, így „a gyerekkorom elveszett azokban az években. […] Már sosem leszek képes olyan békét érezni, mint hat éves korom előtt”[20] – írta könyvében.

A vörös khmerek elit alakulatában, a 703-as szakaszban harcoló gyerekkatonák visszaemlékezései szintén sokatmondóak. Ez volt az a katonai csoport, amely a hírhedt Tuol Sleng fogolytábort őrizte – ahol kb. 20 000 embert végeztek ki a Pol Pot rezsim idején – valamint amely számtalan gyilkosságért és kínzásért volt felelős. A forradalom kezdeti időszakában a szegénység és a Lon Nol kormány iránti utálat kellő motivációs erőt jelentett sok gyerek számára, hogy csatlakozzanak a kommunista hadsereghez. Ahogy Top Launch visszaemlékezik: „szegény voltam és apám halála után, 9 éves koromtól félárva. Édesanyámmal és négy lánytestvéremmel éltünk együtt. A családi életünk egyik napról a másikra rosszabbodott. Ehhez még hozzájött az is, hogy hittem a vörös khmer propagandának, és ezért csatlakoztam 1973-ban, tizennégy évesen a hadsereghez”.[21] A sorozásokat később sem lehetett megúszni. Ieuv Lay azt állítja, hogy „mivel az összes tagot besorozták katonai szolgálatra, 1973 vége felé a körzeti vezető a többiekkel együtt engem is kiválasztott a regionális hadseregbe. Azután akár akartam, akár nem, kényszerítettem magamat, hogy csatlakozzak a hadsereghez. Ugyanis, ha nem tettem volna, a körzeti vezető zaklatott volna engem és a családomat is.”[22]

A vörös khmer gyerekkatonák közül sokan az atrocitásokban is részt vettek. Tuy Kin, egy korábbi „vörös női harcos” a 12. szakaszból, akit 14 éves korában soroztak be, Phnom Penh bevételéig harcolt a csatákban, majd a Tuol Sleng börtön egyik őre lett. Habár ragaszkodik álláspontjához, amely szerint ő nem ölt meg senkit, mégis 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a vádak szerint köze volt 300 rab meggyilkolásához.[23] Mindazonáltal számos korábbi gyerekkatona van Kambodzsában, akik elmenekültek az igazságszolgáltatás elől, így sosem vonták őket felelősségre tetteikért.

Ruanda
A ruandai népirtás gyilkos gépezete

A nyilvánosság számára az addig szinte ismeretlen Ruanda 1994-ben hívta fel magára a közfigyelmet, amikor néhány hónap leforgása alatt az országban zajló vérengzések során több százezren vesztették életüket. Ám az eseményekről beszámoló médiumok sok esetben téves közleményeivel szemben nem ősi törzsi ellenségeskedés újbóli fellángolásáról volt szó, hanem a hatalmon levők által tudatosan megtervezett népirtásról[24]. A Habyarimana vezette, 1973-tól hatalmon levő hutu kormány a gazdasági és politikai helyzet romlásával egyre szélsőségesebbé vált. Problémáikra a megoldást a teljes tuszi lakosság kiirtásában látta.

1990 és 1992 között Ruanda megduplázta a fegyverezésre fordított kiadásait – melynek következtében az IMF és a Világbank felfüggesztette segélyeinek egy részét[25]. Az országba óriási mennyiségű machetét importáltak (1993. január és 1994. március között összesen 581 000 kg-t, kb. a hutu felnőtt férfi lakosság harmadának felfegyverzésére alkalmas mennyiséget), ami a népirtás utólag hírhedté vált fegyvere lett, ugyanis a gyilkosságok nagy részét ezekkel hajtották végre[26].

1993-ban országos szinten önvédelmi programot hirdettek meg, amelynek keretében a (hutu) lakosságot felfegyverezték, megtanították a lőfegyverek használatára és a járőrözésbe is bevonták őket[27]. A népirtásban a felkészített lakosság mellett az állami hadsereg – a FAR (Forces Armées Rwandaises) –, a rendőrség, valamint a politikai pártok és azok milíciái is részt vettek. Ez utóbbiak közül talán leghírhedtebb, a kormánypárt ifjúsági szervezeteként megalakult szélsőséges félkatonai szervezet, az Interahamwe.

A milícia ruandai katonai táborokban tartott háromhetes kiképzéseket közel 2000 embernek, akik állítólag olyan felkészültek voltak, hogy közülük 40 fő ezer tuszival tudott végezni húsz perc alatt[28]. Roméo Dallaire, az UNAMIR parancsnoka visszaemlékezésében elmondta, hogy egy informátora beszámolója szerint az Interahamwe kiképzésein sok gyerek is volt. A szervezet kemény magja fegyvereket, a gyerekek pedig machetét kaptak a felkészítés során, aminek használata nem okozott gondot számukra, ugyanis a mezőgazdasági munkákból már jól ismerték a bozótvágó kést[29].

Gyerekek, mint a népirtás résztvevői

A hutu vezetés több ezer gyereket használt a népirtásban eszközként, akik vagy a hadsereg, és az Interahamwe tagjaként, vagy a civil lakosság általános mozgósítása nyomán vettek részt a mészárlásban. Ám gyerekkatonák – szuahéliül „kadogo”-k – nem csak a hutuk oldalán harcoltak. Április 6-a után néhány nappal ugyanis, a Paul Kagame vezette FPR támadást indított a népirtó rezsim ellen, és megkezdte az ország visszafoglalását. Ide is sok gyereket soroztak be a gerillaharcokhoz[30].

A gyerekek katonaként való alkalmazása alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik a gyors és jelentős létszámnövekedés a katonai alakulatoknál. A FAR létszáma 1990 és 1993 között 5 000-ről 28 000-re bővült. Ugyanebben az időszakban az FPR harcosainak száma pedig 3000-ről 22 000-re duzzadt. Ilyen mértékű létszámbővülés mellett nem meglepő a gyerekkatonák jelenléte, hiszen mindkét fél – de főleg az FPR – humán erőforrás igényét csak szűkös forrásokból tudta kielégíteni[31].

A másik ok pedig – Kambodzsánál látottakhoz hasonlóan – a gyerekek, érzelmi és mentális éretlensége, ami miatt sokkal fogékonyabbak voltak a kormány gyűlöletkeltő propagandájára, mint a felnőttek. Ráadásul, mivel a ruandai gyerekeket arra tanítják, hogy engedelmeskedjenek a felnőtteknek, sokkal készségesebben hajtották végre a hatóságoktól érkező parancsokat, mint a felnőttek[32].

A népirtásban részt vevő gyerekek számát 4500-5000-re teszik. A Human Rights Watch szerint népirtás vádjával legalább 5000 gyereket és fiatalkorút tartóztattak le[33]. ENSZ források szerint pedig az őrizetbe vett 120 000 személyből közel 4500 fő volt 18 évesnél fiatalabb a genocídium idején[34].

A népirtók ellen harcoló tuszi hadseregben is legalább ekkora számban voltak kadogok, egy 1996-ban a ruandai kormány által készített tanulmány szerint: 5000 gyereket azonosítottak, akik közülük 2600-an 15 évesnél is fiatalabbak voltak[35].

A gyerekkatonák különböző feladatokat láttak el a fegyveres alakulatoknál. Egy 1995-ben készített ruandai felmérésben a megkérdezett szemtanúk elmondták, hogy a gyerekek közül voltak, akiknek a halálraítélteket kellett felügyelnie, hogy ne szökhessenek el. Mások informátorként dolgoztak, úgy hogy árváknak adták ki magukat, és az emberektől segítséget kértek, hogy bújtassák el őket. Majd pedig néhány nappal később, a milíciához visszatérve elárulták a bujkálók nevét és hollétét[36].

A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a gyerekek a népirtáshoz kapcsolódó szinte összes bűncselekményben résztvevők voltak: ők is gyilkoltak, nőket és fiatal lányokat erőszakoltak meg, házakat gyújtottak fel és semmisítettek meg, raboltak, és a katonai csapatok elől bujkálókat kutattak fel[37].

Az elmondottakat megerősítette Dallaire is: „Amikor 1994 áprilisában a népirtás már teljes erővel zajlott, egyértelműen lehetett látni, hogy az Interahamwe nagyon aktívan használja a gyerekeket a gyilkolásra és az útlezárások megerősítésére. A gyerekek használata egy tudatos taktikai és stratégiai lépés volt a szélsőségesek részéről”[38].

A népirtás által negatívan érintettek száma felülmúlja az áldozatok és a gyerekkatonák számát. Ugyanis a harcokban résztvevő fiatalkorúak össztársadalmi szinten is hosszú távú hatást gyakorolnak, mivel rendkívül erőszakos közegben szocializálódtak, így békeidőben a társadalomba való visszaintegrálásuk is igen nehézkes[39]. Shadrack, aki az Interahamwe egyik gyerekkatonája volt, így számolt be erről az időszakról: „Borzalmas volt! Az Interahamwe milícia tagja voltam. A hadseregnek segítettünk abban, hogy megsemmisítsünk bármit, ami egy kicsit is tuszira hasonlított. Számomra úgy tűnt, hogy mindenki részt vesz a harcokban. […] Emlékszem egyszer Gikondo negyedben (Kigali) több száz holttesten gázoltam keresztül egy FAL karabéllyal a kezemben. Az emberek folyton sírtak a géppuskatűz és az aknavetők lövedékei közepette”[40].

Gilbert B. pedig az FPR-ben volt kadogo. 1993-ban végezte el az általános iskolát, és még 14 éves kora előtt csatlakozott Paul Kagame seregéhez. Gyerekkatonaként legalább 3 embert ölt meg. A háború után, 1994-ben szerelték le. Miután hazatért otthonába, Gitarama-ba, megtudta, hogy szüleit megölték, a házukat pedig lerombolták. Mérgében megölt egy negyedik embert is, egy hutu fiút, akit az FPR szintén besorozott. Gilbert elmondta, hogy szörnyen bánja a gyilkosságokat, és a leszerelése óta súlyos depressziótól szenved. Megpróbált egyik idősebb nővérénél lakni, aki megházasodott és most már saját családja van, de kívülállónak érezte magát, így inkább otthagyta őket és az utcán él. „Nem volt hely, ahol élhettem volna, és teljesen egyedül voltam, elszigetelve mindenkitől. Öngyilkosságot kíséreltem meg, mert annyi problémám volt. Teljesen elvesztettem az irányítást az életem fölött, és nem volt senki, aki segíthetne. Nem láttam más megoldást”[41].

Konklúzió

A népirtó rezsimek Kambodzsában és Ruandában egyaránt kegyetlenül kizsákmányolták a fiatalkorúakat, és saját erőszakos céljaik elérése érdekében nem riadtak vissza a gyermekek mészárlásokban való bevetésétől. Ruandában mindkét szembenálló fél sorozott be gyerekeket fegyveres alakulataihoz, ám csak a hutu rezsim alkalmazta őket az erőszak eszközeiként a megfélemlített és sok esetben megkínzott lakossággal szemben, akik képtelenek voltak a védekezésre.

Mindkét ország rezsimje felismerte, hogy a gyerekek olcsó és engedelmes szolgákként funkcionálhatnak, haláluk pedig mit sem számított az agresszoroknak. Ám Kambodzsa és Ruanda között egy jelentős különbséget is találni: míg a Pol Pot rezsim esetében a gyerekek besorozása a mozgalom szélsőséges ideológiájának jegyében történt, addig a hutu rezsimet, majd az országot visszafoglaló tuszi hadsereget a szűkös humánerőforrás késztette erre a lépésre.

Az elrettentő történelmi példák ellenére napjainkban sajnos még mindig viszonylag elterjedt dolog a gyerekeket fegyveres alakulatokban való alkalmazása a fejlődő világban. Így a nemzetközi közösségnek még sokat kell tennie azért, hogy megakadályozza egy újabb kambodzsai vagy ruandai forgatókönyv esetleges megismétlődését.

Szerzők: Czirják Ráhel, Klemensits Péter

 

Irodalomjegyzék:
Jegyzetek:

[1] Kambodzsában a becslések szerint 1,7 millió, Ruandában pedig 800 000 áldozata volt a vérengzéseknek:

[2] A gyerekkatonák nemzetközileg elfogadott definíciója a Paris Principles and Guidelines on Children Associated with Armed Forces or Armed Groups of 2007-ban olvasható: “Gyerekkatonának tekintjük azt fegyveres alakulattal, fegyveres csoporttal kapcsolatban lévő személyt, aki 18 évnél fiatalabb, vagy 18 éves kora előtt besorozták és bármilyen fegyveres alakulatban, vagy fegyveres csoportban szolgálnak mint harcosok, szakácsok, hordárok, hírvivők, kémek vagy szexuális célokat betöltő személyek. Vagyis nem csak az ellenségeskedésben részt vevőket tekintjük katonáknak. ( THE PARIS PRINCIPLES, (2007): UNICEF, Paris Principles and Guidelines on Children Associated with Armed Forces or Armed Groups, February 2007. http://www.unicef.org/emerg/files/ParisPrinciples310107English.pdf (2016.07.25.)

[3] SZIJJ, D. (2010): Children in Armed Conflicts – A general review of child soldiery, especially in the Democratic Republic of the Congo. AARMS, 9 (2010) 343-359.

[4] CHANDLER, D. (2000): A History of Cambodia. Boulder, Westview Press.

[5] A vörös khmer rezsim bukása után Pol Pot és hadserege a thaiföldi határhoz húzódott vissza, ahol az 1990-es évek közepéig meghatározó katonai erőt képezett.

[6] ORDER OF BATTLE (1976): The Khmer Rouge National Army: Order of Battle, January 1976. Yale University Cambodian Genocide Program. http://gsp.yale.edu/khmer-rouge-national-army-order-battle-january-1976 (2016.07.25.)

[7] VANNAK, H. (2003): The Khmer Rouge Division 703, From Victory to Self-destruction. Phnom Penh, Documentation Center of Cambodia. http://citeseerx.ist.psu.edu/viewdoc/download?doi=10.1.1.139.6706&rep=rep1&type=pdf (2016.07.25.)

[8] A főtitkár azonnal felismerte, hogy a kevésbé iskolázott szegények a tökéletes jelöltek ahhoz, hogy parancsokat kövessenek azok megkérdőjelezése nélkül, és a párt hűséges harcosai legyenek.

[9] PROCKNOW, G. (2013): Khmer Rouge Pedagogy Indoctrinating Khmer Children for Violence. In: Searching for the True, Magazine of the Documentation Center of Cambodia, Special English Edition Second Quarter 2013. 14-19

[10] PROCKNOW, G: Khmer Rouge: Recruitment and Selection & Training and Development. http://www.d.dccam.org/Projects/Genocide/pdf/KR_RecruitmentSelectionTrainingDevelopmentRetention.pdf (2016.07.25.)

[11] A gyerekeket általánosságban kényszermunkaerőként alkalmazták. Akik pedig megtagadták a katonai szolgálatot, azokat átnevelés gyanánt építési munkálatokra küldték ki, hogy például csatornákat ássanak, vagy egyszerűen megkínozták é kivégezték pket családjaikkal együtt.

[12] Az 1990-es évek közepén a vörös khmer hadseregben még mindig körülbelül 2000 gyerek szolgált. (BARNITZ, L., PATH, H., CATALIA, R. F. (2001): Cambodia: Pol Pot’s Legacy of Violence. Youth Advocate Program International Resource Paper, Case Study. http://yapi.org/wp-content/uploads/2014/01/report-cambodia1.pdf (2016.07.25.)

[13] PEOPLE ON WAR, (1999): People on War, Country Report Cambodia, ICRC Worldwide Consultation on the Rules of War. Report by Greenberg Research Inc. October 1999. https://www.icrc.org/eng/assets/files/other/cambodia.pdf (2016.07.25.)

[14] SHORT, P. (2005): Pol Pot: Anatomy of a Nightmare. New York, Henry Holt and Company.

[15] A kislányokat hírvivőknek, felderítőknek és szállítóknak is lehet alkalmazni, ráadásul könnyebben mint a fiúkat, ugyanis kisebb eséllyel keltenek gyanakvást az ellenségben.

[16] KATZ, B. (2015): Female Child Soldiers can be Victims of Abuse, Perpetrators of Violence. Women in the World, in association with The New York Times, 04.08.15. http://nytlive.nytimes.com/womenintheworld/2015/08/04/female-child-soldiers-can-be-victims-of-abuse-perpetrators-of-violence/ (2016.07.25.)

[17] Loung Ung több könyvet is írt emlékeiről: UNG, L. (2006): First They Killed My Father. New York, Harper Collins, UNG, L. (2010): Lucky Child: The Daughter of Cambodia Reunites with her Sister She Left Behind. New York, Harper Collins and UNG L. (2012): Lulu in the Sky: The Daughter of Cambodia Finds Love, Healing and Double Happiness. New York, Harper Collins

[18] BARNITZ, L., PATH, H., CATALIA, R. F. (2001): Cambodia: Pol Pot’s Legacy of Violence. Youth Advocate Program International Resource Paper, Case Study. http://yapi.org/wp-content/uploads/2014/01/report-cambodia1.pdf (2016.07.25.)

[19] SUMITRA, (2015): Former Khmer Rouge Soldier Has Spent the Last Two Decades Cleaning Cambodia of Mines, Alone and without Protection. Odditycentral, January 15th, 2015 http://www.odditycentral.com/news/former-khmer-rouge-child-soldier-has-spent-the-last-two-decades-cleaning-cambodia-of-mines-alone-and-without-protection.html (2016.07.25.)

[20] CHORK, H. (1999): The Unplanned Journey. In: K. DePaul, D. Pranh (Eds) Children of Cambodia’s Killing Fields: Memoirs by Survivors. New York, Yale University Press.

[21] PROCKNOW, G. (2013): Khmer Rouge Pedagogy Indoctrinating Khmer Children for Violence. In: Searching for the True, Magazine of the Documentation Center of Cambodia, Special English Edition Second Quarter 2013. 14-19

[22] Uo.

[23] SUMITRA, (2015): Former Khmer Rouge Soldier Has Spent the Last Two Decades Cleaning Cambodia of Mines, Alone and without Protection. Odditycentral, January 15th, 2015 http://www.odditycentral.com/news/former-khmer-rouge-child-soldier-has-spent-the-last-two-decades-cleaning-cambodia-of-mines-alone-and-without-protection.html (2016.07.25.)

[24] NEWBURY, C (1995): Background to Genocide: Rwanda. Issue: A Journal of Opinoin, Vol. 23, No. 2, pp. 12-17

[25] T. HORVÁTH, A. (2004): Ruanda ’94: egy krízis történelmi háttere. Kül-Világ, Vol. 1, 2004/2

[26] BIEDERMANN, ZS. (2015): Genocídium és destabilizáció az afrikai nagy tavak régióban – A konfliktusok gazdasági vetülete. Publikon Kiadó, Budapest-Pécs

[27] Uo.

[28] CROS, M-F (1994): Jean Birara: ‘The Belgians and French Could Have Stopped the Killing,’ La Libre Belgique, Foreign Broadcast Information Service (FBIS), Central Africa, May 25

[29] DALLAIRE, R., WHITMAN, S. (2015): Preventing the Use of Child Soldiers, Preventing Genocide. UN Chronicle No, 1-2. http://unchronicle.un.org/article/preventing-use-child-soldiers-preventing-genocide/ (2016.07.25.)

[30] HUMAN RIGHTS WATCH (2003): Lastin Wounds – Consequences of Genocide and War on Rwanda’s Children. https://www.hrw.org/reports/2003/rwanda0403/rwanda0403.pdf (2016.07.25.)

[31] DALLAIRE, R., WHITMAN, S. (2015): Preventing the Use of Child Soldiers, Preventing Genocide. UN Chronicle No, 1-2. http://unchronicle.un.org/article/preventing-use-child-soldiers-preventing-genocide/ (2016.07.25.)

[32] HUMAN RIGHTS WATCH (2003): Lastin Wounds – Consequences of Genocide and War on Rwanda’s Children. https://www.hrw.org/reports/2003/rwanda0403/rwanda0403.pdf (2016.07.25.)

[33] Uo. 14.o

[34] UN (2000): Report of the Special Representative of hte Commission on Human Rights on the situation of human rights in Rwanda. UN Doc. A/55/269, 4 August 2000 http://www.un.org/documents/ga/docs/55/a55269.pdf (2016.07.25.)

[35] MLSA (1996): Ministry of Labor and Social Affairs: Children in Difficult Circumstances: Policy and Plan of Action. Kigali

[36] SCF (1995): Children, genocide, and Justice: The Rwandan Perspectives on Culpability and Punishment for Children Accused of Crimes Associated with Genocide. Save the Children Federation – USA in collaboration with Haguruka, Kanyarwanda, and LIPRODHOR, Kigali, 9.o.

[37] Uo.

[38]  DALLAIRE, R., WHITMAN, S. (2015): Preventing the Use of Child Soldiers, Preventing Genocide. UN Chronicle No, 1-2. http://unchronicle.un.org/article/preventing-use-child-soldiers-preventing-genocide/ (2016.07.25.)

[39] BESENYŐ, J. (2009): Hagyomány vagy újkori találmány? – A gyermekkatonaság. In: Csizmadia, S., Tarrósy, I. (Eds): Afrika ma – Tradíció, átalakulás, fejlődés. IDResearch Kft. – Publikon Kiadó, Pécs

[40] RELIEFWEB (2000): http://reliefweb.int/sites/reliefweb.int/files/resources/C157333FCA91F573C1256C130033E448-chilsold.htm (2016.07.25.)

[41] HUMAN RIGHTS WATCH (2003): Lastin Wounds – Consequences of Genocide and War on Rwanda’s Children. https://www.hrw.org/reports/2003/rwanda0403/rwanda0403.pdf (2016.07.25.)

 

You May Also Like

Miért nem működik a demokrácia Kambodzsában?

Klemensits Péter 0

A szingapúri fejlődési modell megvalósításának lehetőségei szubszaharai Afrikában Ruanda példáján keresztül

Klemensits Péter 0
sajtó

Sajtófigyelés – 2017. december 28.

Csenger Ádám 0

Ruanda fejlődése a genocídium óta

Czirják Ráhel 0

Ruanda a genocídium óta – Követendő modell Afrika számára?

Czirják Ráhel 0

A buddhizmus és az államhatalom kapcsolata Kambodzsában a Hun Szen korszakban

Klemensits Péter 0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: