Sajtófigyelés – 2017. december 28.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Az amerikai-észak-koreai feszültségek félelmet keltenek a kínai határon – Emily Feng, Xinning Liu és Tom Mitchell, Financial Times, 2017. december 10.

Kína észak-keleti Changbai megyéje olyan közel van Észak-Koreához, hogy a lakosok érezték az elzárt ország szeptemberi atomkísérlete által kiváltott földmozgásokat. Azonban az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti katonai konfliktus növekvő esélye miatt a helyi hatóságok és lakosok immár ennél súlyosabb eseményektől tartanak, amelyek milliókat kényszerítenének otthonaik elhagyására a határ mindkét oldalán. Egy nemrég a kínai közösségi médián széles körben terjesztett, a legnagyobb kínai mobilszolgáltató vállalat changbai irodája által kiadott hivatalos dokumentum szerint a szolgáltató a helyi hatóságok által „potenciális menekülteknek kijelölt” öt helyen már megmérte a térerőt. A dokumentum szerint az előkészületekre az „észak-koreai határ menti feszült helyzet” miatt volt szükség. A dokumentumot később a cenzorok eltüntették az internetről, ugyanakkor nemrég a Kínai Kommunista Párt által felügyelt egyik tartományi újságban egy egész oldalas cikk jelent meg egy atomtámadás utáni teendőkről.

Changbai Jilin tartomány része, amelynek 1200 km-es közös határa van Észak-Koreával. Hasonlóan egyéb kínai határ menti kereskedővárosokhoz, Changbai Észak-Koreához való közelsége gazdasági előnyökkel jár, ez a közelség azonban most tehernek bizonyul, hiszen a Phenjan és Washington közötti feszültség fokozódik.

Az Észak-Koreával kapcsolatos akasztófahumor népszerű a kínai városokban, így Pekingben is, ami régóta Kim Dzsongun rakétáinak hatótávolságán belül van. Jól kifejezi a sok kínai által az „elmaradott” szomszédjukkal szemben érzett lenézés és félelem keverékét egy pekingi pénzügyi szakember megjegyzése a Financial Times-nak: neki ugyan erős kételyei vannak Észak-Korea rakétákkal kapcsolatos szakértelmét illetően, de azért felkészül arra az eshetőségre, hogy esetleg menekülnie kell.

Hivatalosan a két ország kommunista pártja olyan közel van egymáshoz, mint „az ajkak és a fogak”. Pekingi diplomáciai körökben azonban nyílt titok, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök megveti Kimet. A kínai környezetvédelmi minisztérium évek óta több mint húsz megfigyelőállomást üzemeltet az észak-koreai határhoz közel (egyet közülük Changbaiban) az atomkísérletetek utáni esetleges légköri sugárszennyezés észlelésére. Paul Haenle, a pekingi Carnegie-Tsinghua Központ igazgatója szerint Kína Észak-Koreával kapcsolatos politikáját elsősorban a határ mentén potenciálisan kialakuló káosztól való félelem vezérli, nem pedig a Trump-adminisztráció felől érkező nyomás, hogy tartsa féken Kim atomprogramját. Haenle szerint a kínaiaknak megvan az okuk az aggodalomra Észak-Koreával kapcsolatban, és szerinte tanácstalanok a probléma megoldását illetően.

Forrás: https://www.ft.com/content/3afb2902-dbd9-11e7-a039-c64b1c09b482

Tillerson nyitott az Észak-Koreával való tárgyalásokra – Robbie Gramer, Foreign Policy, 2017. december 12.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter tágra nyitotta az ajtót az Észak-Koreával folytatott tárgyalások előtt december 12-én, amikor azt mondta az Atlantic Council agytröszt egyik rendezvényén, hogy nyitott az előfeltételek nélküli tárgyalásokra, amint Phenjan jelzi, hogy készen áll rájuk. Ugyan később úgy tűnt, mégis támaszt egy feltételt a párbeszédhez (a rakétakísérletek leállítását), Tillerson kijelentése mégis a Trump-adminisztráció eddigi legegyértelműbb ajánlatainak egyike volt Phenjan felé. A külügyminiszter szerint Donald Trump, aki szóbeli és Twitter-fenyegetéseivel hozzájárult a háborús félelmekhez, „meglehetősen reálisan” látja a Phenjannal való tárgyalások szükségességét.

Tillerson azt nyilatkozta, hogy az első bomba ledobásáig folytatni fogja a diplomáciai erőfeszítéseket. Szerinte sikerrel fognak járni, ugyanakkor hozzátette, abban is biztos, hogy ha James Mattis védelmi miniszternek kellene végül cselekednie, ő is sikerrel járna – utalva ezzel a patthelyzet kidolgozás alatt lévő esetleges katonai megoldására.

Február óta Észak-Korea 16 rakétakísérletet hajtott végre, amelyek során 23 rakétát lőttek ki. Tillerson hónapok óta gazdasági és diplomáciai nyomást próbál gyakorolni Észak-Koreára, hogy a tárgyalóasztalhoz kényszerítse. Ezt az erőfeszítést azonban időnként aláássa Trump elutasító álláspontja a diplomáciával szemben.

A nyomásgyakorló kampány sikerei közé tartozik, hogy Olaszország, Spanyolország, Mexikó, Peru és Kuvait kiutasították észak-koreai nagykövetüket, más országok pedig kiutasították a náluk dolgozó észak-koreaiakat és megszakították kereskedelmüket Phenjannal. Szakértők szerint az ilyen kis győzelmek együtt sokat érnek. Patrick Cronin, a Center for a New American Security munkatársa szerint óriási feladatról van szó, amelynek rengeteg jogi és diplomáciai akadálya van, de Tillerson minisztersége alatt összességében mindenképpen lehet némi haladásról beszélni.

Mindezek ellenére Tillersonra továbbra is szélmalomharc vár. Cronin szerint a diplomácia legfeljebb a megegyezés „egy kis szeletét” biztosíthatja, a válság végső megoldását nem. Ennek ellenére azonban érdemes törekedni a diplomáciai megoldásra a háború elkerülése érdekében. Egyébként a jelenlegi nem az első alkalom, hogy az amerikai kormány kevés előfeltétellel próbál párbeszédet kezdeményezni Észak-Koreával: Colin Powell külügyminiszter megpróbálta ezt 2001-ben.

A bizonytalan tényező a történetben Kína, amely az állandó amerikai nyomás ellenére is támogatja Észak-Koreát gazdaságilag és diplomáciailag egyaránt, mivel tart tőle, hogy a rezsim hirtelen összeomlása menekültáradatot váltana ki. Idén azonban Kína jelét adta, hogy hajlandó nagyobb nyomást gyakorolni Phenjanra. Jelentősen csökkentette az országba irányuló textil-, szén-, olaj- és üzemanyag-kivitelét, valamint az észak-koreai kényszermunkával szemben is szigorúan fellépett. Tillerson szerint Trump és ő arra próbálják rávenni Kínát, hogy következő lépésként tovább csökkentse Észak-Koreába irányuló olajexportját. Cronin úgy véli, még ha nem is elég az, amit Kína tesz az ügy érdekében, az mégis több, mint amit eddig valaha is tett.

Forrás: http://foreignpolicy.com/2017/12/12/tillerson-open-to-talks-with-north-korea-asia-state-department-china-pyongyang-nuclear-weapons-program-nonproliferation-diplomacy-pressure-campaign/

Vajon Hszi Csin-ping mosolyoffenzívája meggyőzi Kína bizalmatlan szomszédait? – Douglas H. Paal, Carnegie Endowment for International Peace, 2017. december 11.

Mun Dzsein dél-koreai elnök a héten Pekingbe látogat. A látogatás a Kína és Dél-Korea közti fagyos viszony jelentős javulását hozhatja (a viszony akkor romlott meg, amikor Mun elődje 2016-ban beleegyezett egy amerikai rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába való telepítésébe), valamint megmutatja majd, mennyire képes Szöul Kína és az Egyesült Államok között manőverezni, továbbá az Észak-Korea jelentette növekvő nukleáris fenyegetést kezelni.

Mun pekingi látogatása komoly kihívás lesz a dél-koreai elnöknek. A Mun elődje, Pak Kunhje által engedélyezett THAAD rakétavédelmi rendszer-telepítést Kína a biztonsága elleni fenyegetésnek vette, és egy nem hivatalos, ám hatásos bojkottba kezdett a dél-koreai kereskedelem és turizmus ellen. Szöul jövő februárban azonban sikeres téli olimpiát kíván rendezni, ehhez pedig szüksége lesz Kína hallgatólagos beleegyezésére a kellő számú nézősereg eléréséhez.

Érdemes azonban azt is megvizsgálni, Mun látogatása hogyan illeszkedik Kína külpolitikájába. Hszi Csin-ping kínai elnök Munnál jóval erősebb pozícióban van: a 19. pártkongresszuson megerősítették hatalmát, egy erős gazdaság és egyre erősödő hadsereg élén áll, országának pedig újkeletű globális ambíciói vannak. Hszinek viszonylag jó a kapcsolata Donald Trumppal a Kína és USA közötti számos gazdasági és stratégiai feszültség ellenére. A kínai elnök elszigetelte Kim Dzsongunt és jóváhagyta a minden eddiginél szigorúbb Észak-Korea elleni szankciókat.

Hogy illik mindez Kína tágabb elképzeléseibe? Vannak, akik azt várták, hogy a pártkongresszust követően Hszi mosolyoffenzívába kezd Kína perifériáján. Ezt már próbálta korábban: 2013-ban, egy évvel a hatalomra kerülése után, konferenciát tartott Kína fő diplomatáinak részvételével az ország perifériájával való külkapcsolatainak témájában. Hszi célja valószínűleg a 2008 utáni kínai külpolitika hibáinak kijavítása volt. Az 1997-es ázsiai pénzügyi válságtól a 2008-as pekingi olimpiáig a kínai külpolitika az ország szomszédai számára egyre jóindulatúbbnak és előnyösebbnek tűnt. Az olimpia és a vele egyidejű gazdasági világválság idejére azonban sokakon arrogancia lett úrrá Kínában: széles körben hitték, hogy Amerika hanyatlóban van, Peking pedig dölyfösen viselkedett. Kína körül szinte minden irányban viták alakultak ki: Japánnal a Kelet-kínai-tengeren található szigetek miatt; Vietnammal a Dél-kínai-tengeren; Indiával a vitatott közös határ miatt; Mianmarral a korrupt kínai befektetések miatt. A 2013-as munkakonferencia célja a kínai diplomácia és erőforrások újrafókuszálása volt a szomszédokkal ápolt viszonyok javításának érdekében. A célkitűzés reális volt abban az értelemben, hogy Kína tisztában volt azzal, a szomszédaiból nem lesznek szövetségesek. A cél inkább az volt, hogy megakadályozzák annak a lehetőségét, hogy az USA, Japán és esetleg India Kína szomszédjaival koalíciót kössön a növekvő kínai erő és befolyás ellensúlyozására. Peking megelőzhetné az ilyen jellegű erőfeszítéseket kereskedelem és infrastruktúra (lásd az Egy öv, egy út kezdeményezést) felajánlásával, valamint a konfliktusok korlátozásával.

Hszi korai ambíciói nem vezettek eredményre. Az Egy öv, egy út kezdeményezés nem jutott túl a szlogen szintjén. Hszi felügyelete alatt jelentették be váratlanul egy légvédelmi azonosítási zóna létrehozását a Kelet-kínai-tenger felett. A Dél-kínai-tengeren hibrid háborút folytatott, Kínának követelve a tenger oroszlánrészét az úgynevezett kilenc pontos vonalon belül, azonban ezt a követelést a hágai Állandó Választottbíróság (Permanent Court of Arbitration) jogtalannak ítélte.

Most úgy tűnik, Hszi ismét mosolyoffenzívába kezd. A stratégiai cél, a Kína-ellenes szomszédok koalíciójának megakadályozása nem változott. Hszi motivációját valószínűleg tovább erősítette Barack Obama „Ázsia felé fordulás”-terve (bár az végül egy Kína erősödésének megállítására tett sikertelen kísérletnek is bizonyult), valamint Trump új „Indo-csendes-óceáni” stratégiája, ami ugyan eddig jobbára csak egy ködös elképzelés.

A kínai mosolyoffenzíva jelei eddig meglehetősen félreérthetetlenek. A 19. pártkongresszus után néhány nappal Peking már be is jelentett egy Vietnammal kötött új megegyezést és mechanizmust a két ország dél-kínai-tengerrel kapcsolatos vitájának kezelésére. Kína és Dél-Korea külügyminiszterei megállapodtak a THAAD-telepítések korlátozásáról a kapcsolatok normalizálásáért cserébe. Tokió és Peking közölte, tervben van, hogy Hszi jövőre Japánba látogat, valamint bejelentették azt is, hogy megegyeztek egy régóta esedékes mechanizmusról a kelet-kínai-tengeri feszültségek kezelésére.

Ami Délkelet-Ázsiát illeti, Indonéziában Kína továbbra is keresi Rodrigo Duterte kormányának kegyeit, Mianmar katonai és civil vezetői pedig a közelmúltban többször is Kínába látogattak. Ezen felül az Egy út, egy övezet terv kezd beindulni több fronton is, Hszi pedig kihasználja a Trump nyújtotta lehetőséget a nemzetközi rendszer élharcosa szerepének eljátszására.

Az Egyesült Államok mindeközben azért nem volt teljesen tétlen. A Fehér Ház elnöki látogatásokkal erősítette meg a kapcsolatokat Thaifölddel, Malajziával és a Fülöp-szigetekkel, és ezeket az erőfeszítéseket, ha eddig nem is hoztak sok eredményt, látszólag nagyon is értékelték az érintett országokban. Mindazonáltal Amerikát továbbra is gúzsba köti a Transz-csendes-óceáni Partnerség elutasítása, a betöltetlen magas szintű szakpolitikai pozíciók, a nemzetközi rendszer populista elutasítottsága, valamint az, hogy nem sikerült a költséges közel-keleti szerepvállalásból kikeveredni.

A mostani kínai mosolyoffenzíva Kína „önző óriás” jellege miatt ismét kudarcot vallhat. A problémák, amelyek évtizedek óta mérgezik Kína kapcsolatait a szomszédaival, nem fognak eltűnni. Érdemes lesz követni, hogyan kezeli Kína ezeket a problémákat és vitákat, továbbá azt is, hogyan próbálja majd az USA, Japán és esetleg Újdelhi ellensúlyozni Kína hízelgését.

Forrás: http://carnegieendowment.org/2017/12/11/will-xi-jinping-s-charm-offensive-win-over-china-s-wary-neighbours-pub-75012

Az EU, Japán és az USA fokozza a kereskedelmi nyomást Kínára – Shawn Donnan, Financial Times, 2017. december 12.

Az EU, Japán és az Egyesült Államok egy új szövetséget készülnek bejelenteni azzal a céllal, hogy agresszívabban lépjenek fel Kínával szemben olyan kereskedelmi ügyeket illetően, mint az acéltúlkínálat és a kényszerített technológiaátadás. A szövetség ritka példája a Trump-adminisztráció nemzetközi szintű gazdasági együttműködésének. A Financial Times értesülései szerint az együttműködés az acéltermeléshez hasonló fontos iparágakra jellemző „súlyos túlkínálatra”, valamint az ezt elősegítő jogtalan állami támogatásokra és állami tulajdonú vállalatokra fog kiterjedni. A szövetség szintén megcélozza a többek között Kínában is érvényben lévő olyan szabályokat, amelyek értelmében külföldi befektetőknek át kell adniuk fontos szabadalmazott technológiákat és egyéb tartalmakat, valamint a helyi szervereken található adataikat.

A szövetség által kibocsátandó közlemény nem fogja megnevezni Kínát, azonban jól jelzi mindhárom tagország növekvő aggodalmát Kína folytatódó gazdasági erősödése kapcsán. A közlemény említést tesz majd a Trump-adminisztráció Kínával kapcsolatos fő panaszai közül kettőről: a világpiacok olcsó acéllal, alumíniummal és egyéb termékekkel való elárasztásáról és arról, hogy Kína a szellemi termékekkel kapcsolatos szabályok maga számára előnyös felhasználásával tesz szert stratégiai technológiákra.

Az EU kereskedelmi biztosa, Cecilia Malmström szerint ugyan nem Kína az egyetlen ország, amely felelős például az acéltermelés terén tapasztalható túltermelésért, Kína iparpolitikája kétségtelenül hatással van a világ többi gazdaságára. Amerikában Trump és tanácsadói ellentmondásos vizsgálatokat kezdeményeztek Kínával kapcsolatban, amelyek magas vámokat és egyéb kereskedelmi szankciókat eredményezhetnek. Az EU és Japán próbálja lebeszélni az amerikai kormányt az egyoldalú lépésekről, amellett érvelve, hogy az EU-val és a Japánhoz hasonló országokkal való együttműködés jobban szolgálná az amerikai érdekeket és a Pekingre gyakorolt nyomást is jobban növelné. A cél az, hogy elkerüljék a protekcionizmus terjedését.

Az EU arról is meg akarja győzni az amerikai kormányt, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretein belül vívja kereskedelmi harcait ahelyett, hogy egyedül cselekedne. Ennek jegyében a kiadandó nyilatkozat állítólag a Kereskedelmi Világszervezeten belüli háromoldalú együttműködést fogja szorgalmazni. Jelenleg egyébként Buenos Airesben egy harcias hangulatú kétéves találkozó zajlik a WTO 164 tagországa minisztereinek részvételével. Sokan bizalmatlanul fogadják a Trump-adminisztráció WTO elleni támadását. A találkozó során Robert Lighthizer, az amerikai kereskedelmi képviselő azt mondta, a WTO „komoly kihívások előtt áll”, például fennáll a veszélye, hogy „a tárgyalásokra való összpontosítás lényegi feladata helyett egy pereskedés-központú szervezetté válik”. Arra szólította fel a WTO-t, hogy nagyobb figyelmet fordítson olyan ügyekre, mint a krónikus ipari kapacitásfelesleg vagy az állami vállalatok világkereskedelmet torzító szerepe. Szóvá tette az olyan WTO-szabályokat is, amelyek lehetővé teszik, hogy Kína és más fő fejlődő gazdaságok bizonyos követelmények alól mentességet biztosító speciális bánásmódban részesüljenek. Lighthizer úgy látja, ha a tagországok túlnyomó többsége szerint a WTO jelenlegi szabályainak betartása megnehezíti a gazdasági növekedés elérését, akkor világos, hogy komolyan át kell gondolni a rendszert.

Forrás: https://www.ft.com/content/5f0aad90-deae-11e7-a8a4-0a1e63a52f9c

A kommunisták nyerték az új alkotmány szerinti első választásokat Nepálban – The Economist, 2017. december 16.

Több évszázadnyi abszolút monarchia, majd néhány évtizednyi káosz után Nepál igencsak kezdi megszeretni a demokráciát. Május óta a nepáliak 753 újonnan létrehozott önkormányzatot, hét új tartományi közgyűlést és a 275 tagú nemzeti parlamentet választották meg. Ugyan a két utóbbi választás szavazatainak összeszámlálása még nem fejeződött be, a győztes már így is megvan. Minden valószínűség szerint két állítólagos kommunista párt, az Egyesült Marxisták-Leninisták (UML) és a Maoista Centrum koalíciója fogja a nemzeti kormányt, továbbá a hétből hat tartományt vezetni.

A kommunisták győzelme sokként érte a távozó kormánypártot, a centrista és liberális Nepáli Kongresszust (NC), ami az utóbbi negyedszázad során hatalmon volt. Az eddig összeszámolt 165 parlamenti hely 70 százalékát a balos pártok szerezték meg, míg a Nepáli Kongresszus csupán 14 százalékát (a más elv szerint elosztott további 110 hely szavazatainak számlálása még tart). Azonban az NC súlyos veresége nem feltétlenül rossz dolog. A nepáli kommunisták ideológiájukat illetően nem igazán különböznek a többi párttól, sok nepáli pedig üdvözölne bármilyen végeredményt, ami felrázza az uralkodó elitet. A választás többi vesztese között voltak a királypártiak, akik egy hindu államért kampányoltak, valamint egy szakadár maoista csoport, amely robbantásokkal zavarta meg a szavazást. A régi korrupt pártok helyetti alternatívaként alakult új pártok szintén elvéreztek.

A kommunisták győzelme nagyrészt annak köszönhető, hogy szervezettebbek voltak, az emberek belefáradtak az NC-be, továbbá a kampányuk infrastrukturális fejlesztéseket ígért. Egyik nagy párt sem foglalkozott a kampány során olyan krónikus problémákkal, mint a dalitok, nők és egyéb marginalizált csoportok elleni diszkrimináció. Nem beszéltek a közoktatás és a kórházak bajairól, sem a jó állások hiányáról, ami miatt sok nepáli külföldön próbál boldogulni. Több millió Indiában, a Közel-Keleten és máshol dolgozó nepáli, akiknek a hazautalásai a GDP 30%-át teszik ki, nem szavazhatott annak ellenére, hogy a legfelső bíróság döntése elvben megadta nekik rá a jogot.

Mindent egybevetve várható, hogy viszonylagos politikai stabilitás következik egy évtizednyi háborúskodás, majd egy évtizednyi bomlasztó politikai műveletek után. Az új kormány jó eséllyel kitölti majd a teljes öt éves hivatali idejét, a kommunista koalíció pedig egy párttá alakul majd a tervek szerint.

A választások felszínre hozták az új alkotmány okozta megosztottságot is. Az egyetlen tartományban, ahol nem a baloldal győzött, a madhesiket képviselő pártok taroltak. A madhesik az alacsonyan fekvő területeken élő népcsoport, akik a politikai rendszer megváltoztatását szeretnék, mivel az szerintük az ország magasan fekvő területein élőket részesíti előnyben. Ígéretük, hogy keményen harcolni fognak az alkotmány megváltoztatásáért, valamint a soknyelvű, soknemzetiségű és sok vallású ország más csoportjainak szélesebb jogkörökre vonatkozó követelései gondot okozhatnak a jövőben, hacsak a kommunisták nem teljesítik a madhesik és más marginalizált népcsoportok követeléseit.

Ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti, a kommunista kormánynak minden diplomáciai képességét latba kell majd vetnie, hogy mindkét hatalmas szomszédja kedvében járjon. Az Indiával való kapcsolatok a nyílt határnak köszönhetően szorosak, és több millió nepáli dolgozik Indiában. Az új nepáli kormány ugyanakkor az utóbbi idők legkínabarátabb kormánya lesz; a miniszterelnök valószínűleg a posztot korábban már betöltött K.P. Oli lesz, akinek feltett szándéka a Kínával való kapcsolatok megerősítése. Ő volt a miniszterelnök 2015-ben, amikor India látszólag a nepáli fővárost, Katmandut blokád alá vonni próbáló madhesiek oldalára állt; válaszul Oli kereskedelmi és áruszállítási megállapodásokat írt alá Kínával, a mostani választások során pedig úgy tüntette fel magát, mint aki képes szembeszállni a hatalmaskodó Indiával.

Nepál évek óta próbál indiai és kínai befektetéseket vonzani, ám sok projekt politikai bonyodalmak miatt hiúsult meg. Az új kormány valószínűleg egy befektetés-kívánságlistát nyújt majd át Pekingnek, többek között repülőterekről, autópályákról, gátakról és egy Katmandut Tibettel összekötő magaslati vasútvonalról. Ez a Himaláját átszelő vasútvonal csökkentené Nepál függőségét Indiától. Mindazonáltal nepáli demokraták attól tartanak, hogy a pénzzel együtt a kínai politika is befolyna az országba, ez pedig ahhoz vezetne, hogy a nepáli hatalom átveszi Kína módszereit az eltérő vélemények „kezelésére”.

Forrás: https://www.economist.com/news/asia/21732584-two-left-wing-parties-are-set-form-next-government-communists-win-nepals-first-election-under

Japán terve egy Oroszországgal 70 éve fennálló vita rendezésére nem vezet eredményre – The Economist, 2017. december 14.

A déli Kuril-szigeteket, amelyek felett Oroszország 1855-ben ismerte el Japán fennhatóságát, a Szovjetunió 1945-ben, Japán kapitulációja után foglalta el, két évre rá pedig Sztálin Japánba deportálta a szigetek japán lakóit. A szigetek hovatartozásával kapcsolatos vita máig rányomja a bélyegét a japán-orosz kapcsolatokra.

Elődeihez hasonlóan Shinzo Abe japán miniszterelnök is szeretné visszaszerezni az Északi Területeket, ahogy Japánban a déli Kuril-szigeteket nevezik. Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban inkább területek elfoglalásáról, semmint visszaadásáról ismert. A japán kormány reményei szerint a szigetek új orosz lakóival való kapcsolattartás és japán cégek befektetései Oroszország eme szegény és elzárt részén talán fokozatosan csökkenteni fogják a helyiek ellenkezését minden területi engedménynek tűnő kezdeményezéssel szemben. Abénak személyes érintettsége is van az ügyben: apja és nagyapja is (előbbi külügyminiszter, utóbbi miniszterelnök volt) megpróbálta visszaszerezni a Kuril-szigeteket. Egy Oroszországgal kötött valamilyen formájú megállapodás (a „megosztott szuverenitás” kifejezést sokat emlegetik Tokióban) egy Abéhoz közel álló ügyet szolgálna, továbbá a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésének egy óriási akadályát hárítaná el.

A japán kormány a nyugati szövetségeseitől eltérő véleménnyel van Oroszországról. Míg a Nyugat bomlasztó erőnek tartja Oroszországot, amely ellen védekezni kell, Japán potenciális ellensúlynak tekinti Kína növekvő erejével szemben, ez pedig igencsak kívánatos most, amikor Amerika elköteleződése a térség iránt bizonytalannak tűnik. Ugyanakkor Oroszország adott már el Kínának támadófegyvereket, például SU-35-ös vadászgépeket, Putyin pedig látszólag jóban van Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Egy magas rangú japán diplomata szerint Japánnak maga mellé kell állítania Oroszországot, vagy legalább meg kell bontania Oroszország és Kína kapcsolatát. A Kuril-szigetek fontossága másodlagos, de nem Abének: egy japán elemző szerint ez a személyes projektje, noha a japánok nagy részét, különösen a fiatalokat, nem érdeklik a Kuril-szigetek.

Abe eddig húsz alkalommal találkozott Putyinnal, az Északi Területek pedig mindig szerepeltek a napirendjükön. Egy éve Abe átnyújtott egy levelet Putyinnak, amit a Kuril-szigetek egykori lakói írtak, és amelyben azt kérik, hadd térhessenek vissza a szigetekre. Abe szerint Putyin a levél elolvasása után rögtön megígérte, hogy megkönnyítik a volt lakosok beutazását, valamint Japánnal közös fejlesztései tervekbe kezdenek. Azért cserébe, hogy idős japánokat vihet a szigetekre, hogy meglátogathassák rokonaik sírját, Japán rendszeresen szállít komppal a Kuril-szigeteken élő oroszokat Hokkaidóra üdülni, amit a japán adófizetők állnak.

A Kuril-szigetek rendkívül elzárt terület. Az orosz kormány a szigetek részét képező Iturup szigetét különleges gazdasági zónává nyilvánította, ahol a befektetések adókedvezményben részesülnek. A régió kormányzója, Oleg Kozhemiaka szerint a szigetek nyitva állnak a japán befektetők előtt. A kormányzó elérte a külföldi beruházásokat különösen megnehezítő határ menti szabályozás enyhítését Iturupon, ez azonban nem sokat ér, mivel csak a sziget néhány pontján érvényes. Az sem segít, hogy a halászat, a kikötő és a szigeteken működő legtöbb vállalat egyetlen oligarcha kezében vannak, akinek vélhetőleg nem áll érdekében az esetleges konkurencia feltűnése. A kormányzó szerint az orosz kormány tervezi a beruházást a turizmusba, ami kiaknázná a szigetek gyönyörű tájait. A japán turistákat azonban nem csak az utak, szállások vagy a kommunikáció hiánya riasztja el, hanem az is, hogy, ahogy japán újságírók egy csoportja szahalini tisztviselőknek fogalmazott, „itt senki sem mosolyog”.

Japán közeledési kísérletei, úgy tűnik, eddig nem jártak sok sikerrel. Egy helyi orosz újság felelős szerkesztője, Natalia Beskrovnaia szerint nem szabadna a japánokat a Kuril-szigetekre engedni, mert az orosz nyersanyagokat akarják megszerezni. Japán gazdasági fölénye félelmet kelt a helyi fiatalokban a japán beruházások iránt. Olyan vélemény is van, hogy ha a japánokat beengedik, az oroszok a szolgálóik lesznek. Ezt a mentalitást az orosz hatóságok kihasználják és tovább szítják. Novemberben az orosz hadsereg bejelentette hajók elleni rakéták telepítését a Kuril-szigetekre. Az elképzelt külső fenyegetésekre való összpontosítás eltereli a figyelmet a helyi elitről, amit vajmi kevéssé érdekel a helyiek jóléte. Mindenesetre sokat elmond a helyiek hozzáállásáról egy helyi történelemtanár nyilatkozata: „Minden évben Putyinra szavazok, és az egyetlen ok, amiért ez megváltozhatna, az lenne, ha Putyin átengedné a japánoknak a szigeteket”.

Forrás: https://www.economist.com/news/asia/21732586-kuril-islanders-are-not-keen-japanese-investment-and-tourism-japans-plan-resolve

Egyenlőtlenség a 21. században – Kaushik Basu, Project Syndicate, 2017. december 15.

A világ legsúlyosabb megoldandó problémái közül az egyik a gazdasági egyenlőtlenség. Az egyenlőtlenség riasztó mértékét kiváló közgazdászok és jól ismert intézetek kutatták már, ugyanakkor egyértelművé válik a létezése akkor is, ha egyszerűen sétálunk egyet New York, Újdelhi, Peking vagy Berlin utcáin. Gyakoriak az olyan jobboldali vélemények, miszerint az egyenlőtlenség nem csak indokolt, hanem helyes is: a jólét a kemény munka jutalma, míg a szegénység a lustaságból fakadó büntetés. Ez azonban hamis elképzelés. A valóság ezzel szemben az, hogy a szegényeknek a túlélésért sokszor nehéz körülmények között gyakran nagyon keményen meg kell dolgozniuk.

Ha egy vagyonos embernek valóban különösen erős a munkamorálja, az valószínűleg nem csak a genetikai adottságainak köszönhető, hanem a neveltetésének is, aminek részét képezik a kiváltságok, értékek és a háttere biztosította lehetőségek. Morálisan tehát nem lehet megindokolni a rendkívüli gazdagságot, miközben a szegénység széleskörű. Ez persze nem azt jelenti, hogy semekkora egyenlőtlenség nem lehet jogos, hiszen az egyenlőtlenség lehet preferenciák közötti különbségek eredménye is: egyesek másoknál többre értékelhetik az anyagi javak megszerzését. Egy bizonyos ponton azonban az egyenlőtlenség túlzott mértékűvé válik, ezen a ponton pedig már rég túl vagyunk.

Számos ember – köztük gazdagok is – felismeri, mennyire elfogadhatatlan a súlyos egyenlőtlenség erkölcsileg és gazdaságilag egyaránt. Ha azonban gazdagok emelik fel a szavukat ellene, gyakran képmutatónak nevezik őket – úgy tűnik, csak akkor kívánhatja valaki az egyenlőtlenség csökkentését, ha előtte feláldozza saját vagyonát. A vagyonos felszólalók elleni támadások elhallgattatnák azokat, akiknek a véleménye éppenséggel változásokat idézhetne elő. Szerencsére ez a taktika veszít a hatékonyságából, és vannak gazdagok, akik a támadások ellenére is kritizálják azt a rendszert, amely ugyan őket gazdaggá tette, túl sok más embernek viszont nem biztosít lehetőségeket. Egyes gazdag amerikaiak például elítélik a jelenleg a kongresszusi republikánusok és Donald Trump kormánya által támogatott adóreformról szóló törvénytervezetet, mivel az óriási adókedvezményeket biztosítana a legtöbbet keresőknek, azaz olyanoknak, mint ők.

Azonban a jelenlegi rendszerek hibáinak felismerése csak a kezdet. Nagyobb kihívást jelent megvalósítható tervet készíteni egy igazságos társadalomról. (Egy ilyen terv hiánya okozta oly sok jót akaró mozgalom bukását a történelem során.) Jelen esetben arra kellene összpontosítani, hogy a nyereségmegosztási megállapodásokat ki kell terjeszteni anélkül, hogy a növekedéshez szükséges piaci ösztönzőket elfojtanánk, illetve központosítanánk. Az első lépés az lenne, hogy egy ország minden lakosának jogosultnak kellene lennie a gazdaság profitjának egy bizonyos részére. Ezt az ötletet, különböző formákban, olyanok vetették már fel, mint Marty Weitzman, Hillel Steiner, Richard Freeman és Matt Bruenig, ma pedig különösen releváns, mivel a bérek részesedése a nemzeti jövedelemből csökken, a profité és a bérleti díjaké viszont nő, ezt a folyamatot pedig csak gyorsítja a technológiai fejlődés.

A nyereségmegosztásnak azonban van egy másik dimenziója is, ami eddig kevés figyelmet kapott. Ennek a monopóliumokhoz és a versenyhez van köze: a korszerű digitális technológiának köszönhetően a mérethozadék már akkora, hogy már nincs értelme annak, hogy ezer vállalat ugyanazt a terméket gyártsa különböző verziókban, ezáltal egyenként a kereslet ezredét kielégítve. Hatékonyabb, ha ezer cég ugyanannak a terméknek különböző részeit készíti, azonban a hagyományos trösztellenes és a piaci versenyt támogató törvények nem teszik lehetővé egy ilyen hatékony rendszer létrejöttét. A termelés monopóliuma pedig nem szükségképpen jelenti a jövedelmek monopóliumát, ha a részvényeket minden vállalat esetében sokan birtokolják. Éppen ezért itt az ideje egy radikális változásnak, amely a hagyományos monopóliumellenes törvényeket felváltja olyan törvényekkel, amelyek kötelezővé teszik a részvények szélesebb körben való birtoklását a vállalatokon belül.

Ezek az ötletek javarészt kipróbálatlanok, így sok munkával járna, amíg működőképesek nem lennének. Azonban az egyenlőtlenség nő a világban, így nem ragaszkodhatunk a status quóhoz. Ha az egyenlőtlenség jelentette kihívással nem nézünk szembe, a társadalmi kohézió és a demokrácia fog egyre inkább veszélybe kerülni.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/profit-sharing-basic-income-by-kaushik-basu-2017-12

Kambodzsa szakít a Nyugattal – Markus Karbaum, The Diplomat, 2017. december 22.

Az egyetlen releváns kambodzsai ellenzéki párt, a Kambodzsa Nemzeti Megmentés Pártja (Cambodia National Rescue Party; CNRP) feloszlatásának nagy visszhangja volt külföldön, ám nem ez volt 2017 fő eseménye az országban. A lépés csak része volt annak az alapvető stratégiai változásnak, ami nemcsak Kambodzsa belpolitikájára, hanem nemzetközi kapcsolataira is kihat. Ennek során a kambodzsai kormány egész évben aktívan szította a feszültségeket, megfelelő magyarázat nélkül. Az ország Amerikával való kapcsolata is romlott, az USA által december elején bevezetett vízumkorlátozással pedig újabb mélypontot ért el, aminek mindkét ország a kárát fogja látni.

Az Egyesült Államokkal való kapcsolat gyengülése valószínűleg azzal fog járni, hogy Kambodzsa függősége más országoktól nőni fog. Ha azonban Kambodzsa tagja akar lenni a Nemzetközi Valutaalapnak, akkor le kell zárnia a vitáját Amerikával egy, az utóbbi által az 1970-es években adott kölcsönnel kapcsolatban. Ami az Egyesült Államokat illeti, az a Kambodzsával való kapcsolat gyengülésével veszít a térségbeli befolyásából a Kínával való rivalizálásban. Mivel Amerikát lekötik más konfliktusok, mint például Észak-Korea és Irán ügye, nincs kapacitása és politikai szándéka a Kambodzsával való elmérgesedett viszony rendezésére. Washington valószínűleg a Thaifölddel és Vietnammal ápolt viszony erősítésével fog reagálni a kambodzsai befolyásvesztésre.

Felmerül a kérdés, hogy Kína csak haszonélvezője-e a kambodzsai-amerikai kapcsolatok romlásának, vagy éppenséggel az okozója. Kambodzsa a Kína által folyósított nemzetközi segélyek legnagyobb haszonélvezője, ám ezzel az egyoldalú kapcsolattal Phnom Penh veszélyezteti a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségén (ASEAN) belüli kapcsolatait, hiszen e szervezet tagországai közül néhánynak – főként Vietnamnak és a Fülöp-szigeteknek – vannak területi vitái Kínával a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatban.

Mindazonáltal korai lenne kijelenteni, hogy Kína feltétlenül a jelenlegi kambodzsai kormány pártját fogja olyan riválisok ellenében, mint a CNRP. Pekingnek a politikai stabilitás a fontos, nem az, hogy ki kormányoz. Kína rengeteg külföldi közvetlen befektetéssel, üzleti kapcsolatokkal, a kambodzsai társadalmon belüli növekvő kínai enklávékkal, valamint nemzetközi megfigyelők által időnként neokolonializmusnak nevezett gazdasági szerepvállalással próbálja biztosítani befolyását és hosszú távú érdekeit. Mindezen folyamatok jövőbeni hatása a kambodzsai lakosságra megjósolhatatlan.

Ugyan Kína a legbefolyásosabb külföldi szereplő Kambodzsában, gyámságának egy nagy hátulütője mindenképpen van. Kambodzsa erősen függ a nyugati piacoktól, különösen a ruházati termékeit illetően, amelyek preferenciális kereskedelmi elbánásban részesülnek. A CNRP feloszlatása után az ezeknek a támogatásoknak a felülvizsgálatát követelő hangok felerősödtek. Ez különösen a Fegyvereket kivéve minden (Everything But Arms; EBA) elnevezésű, európai uniós programra igaz, az Európai Parlament ugyanis december 12-én elfogadott egy határozatot, amelyben felszólítja az Európai Uniót az EBA-hoz kapcsolódó kereskedelmi kedvezmények átmeneti megvonásának mérlegelésére.

Mindazonáltal igencsak valószínűtlen, hogy az EU a közeljövőben felfüggeszti az EBA-t, mivel ez a lehetőség csak végső esetben használatos, ráadásul nem lenne érdemes egy olyan eset miatt alkalmazni, ami nem váltott ki zavargásokat Kambodzsában. Ezen felül az EU közös kül- és biztonságpolitikája egyhangú döntéshozatal függvénye, néhány kelet-európai tagállam pedig már jelezte, hogy nem áll szándékában az EU-kambodzsai viszony megváltoztatása. Ezen országok közül Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol Kínával, ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni az ügyhöz való európai hozzáállás tekintetében.

Így hát a CNRP feloszlatására adott politikai reakciók a fejlesztési együttműködésben végrehajtott kisebb változtatásokra és a volt CNRP-tagokból és civil szervezetek tagjaiból kikerülő menedékkérők előtti nyitásra korlátozódnak. Bár nem ez a célja a nyugati államoknak, ezek az intézkedések valójában stabilizálják a jelenlegi kambodzsai kormányt. Az is egyfajta feszültséglevezető, hogy Thaiföldön több százezer kambodzsai dolgozik (néha embertelen körülmények között), akiket a kambodzsai gazdaság nem tud foglalkoztatni. Amíg az elégedetlen és marginalizált kambodzsaiak könnyen el tudják hagyni hazájukat, az ország a növekvő politikai elnyomás ellenére stabil marad. Ennek következtében nagyon úgy tűnik, hogy a jelenlegi vezetés a helyén marad. A kormány megerősödött 2017-ben, a nyugati államok pedig jelentős hátrányba kerültek a kínai terjeszkedéssel szemben – ugyanakkor kérdéses, hogy ez a stratégiai változás vajon egész Kambodzsának kedvez-e.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/12/cambodia-breaks-with-the-west/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: