Sajtófigyelés – 2018. január 8.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Dél-Korea arra kéri az Egyesült Államokat, hogy halasszák a közös hadgyakorlatokat a téli olimpia utánra – Anna Fifield, The Washington Post, 2017. december 20.

A dél-koreai elnöki hivatal bejelentése szerint az ország fontolgatja az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatai következő fordulójának elhalasztását a téli olimpiai játékok utánra, hogy ne provokálják Észak-Koreát. Ez jól mutatja, Szöul tart attól, hogy északi szomszédja megpróbálhatja megzavarni a játékokat, amelyek február 9-én kezdődnek és mindössze 50 mérföldre lesz a helyszínük a két Korea közötti határtól. A szöuli amerikai katonai parancsnokság jelenleg mérlegeli Mun Dzsein dél-koreai elnök kérését. Mun szerint a halasztás előfeltétele, hogy Észak-Korea ne hajtson végre újabb rakéta- és atomkísérletet. A halasztás csak az olimpia idejére vonatkozna, amely március 18-án ér véget.

Az amerikai és a dél-koreai hadsereg minden tavasszal óriási valódi és számítógéppel szimulált hadgyakorlatokat tart. A gyakorlatok célja a felkészülés egy Észak-Koreával való esetleges konfliktusra és az ottani rezsim összeomlására. A 2018-as gyakorlatok időpontját még nem jelentették be, de 2017-ben a számítógéppel szimulált hadgyakorlatot március 8-23. között, míg a valódit március 1. és április vége között tartották. A két hadsereg decemberben téli gyakorlatokat hajtott végre a téli olimpia színhelyén, Phjongcshangban.

Az olimpiai jegyeladások száma eddig egyébként csalódást keltő. Észak-Korea nem küld sportolókat a játékokra, bár egy műkorcsolyázó pár kvalifikált a részvételre. Dél-Korea körülbelül ötezer katonát helyez majd készültségbe a játékok ideje alatt, ami duplája a 2002-es labdarúgó-világbajnokság ideje alatt készültségbe helyezett katonák számának.

Észak-Korea minden évben vehemensen elítéli a közös hadgyakorlatokat, mivel azok szerinte ürügyül szolgálnak egy invázióra. A 2017-es gyakorlatok után az észak-koreai Rodong Sinmun újság (az uralmon lévő Munkáspárt szócsöve) azt írta, a gyakorlatok megmutatták, bármikor kitörhet egy atomháború a Koreai-félszigeten, és ez eddig csakis Észak-Korea atomfegyverei miatt nem történt még meg.

Forrás: https://www.washingtonpost.com/world/south-korea-asks-us-to-delay-joint-military-drills-until-after-the-winter-olympics/2017/12/20/71d37634-e55f-11e7-9ec2-518810e7d44d_story.html

Donald Trump megszidta Kínát az Észak-Koreának juttatott olaj miatt – Charles Clover, Financial Times, 2017. december 29.

Donald Trump rosszallását fejezte ki, amiért Kínát „rajtakapták”, hogy engedi kőolajszállítmányok Észak-Koreába jutását, és emiatt az amerikai elnök ismét Kína elleni kereskedelmi intézkedéseket helyezett kilátásba. Trump azután tette megjegyzéseit, hogy a héten olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint az Észak-Korea elleni szankciókat megsértő, hajók közötti kőolajtermék-csere zajlik a tengereken, amiket amerikai megfigyelő műholdak is észleltek. Trump később azt nyilatkozta, eddig elnéző volt Kína kereskedelmi gyakorlatával cserébe azért, hogy Peking együttműködjön Amerikával Észak-Koreával kapcsolatban, ám az elnök utalt rá, hogy fogytán a türelme, valamint arra is, hogy kereskedelmi lépéseket fog tenni Kínával szemben.

Néhány órával Trump nyilatkozatát követően Dél-Korea bejelentette, hogy lefoglalt egy hajót, amelyet azzal vádol, hogy Észak-Koreának szállított kőolajat. Az Equasis tengeri hírszerző vállalat szerint a Lighthouse Winmore nevű hajó ugyan hongkongi zászló alatt hajózik, ám tulajdonosa és menedzsere székhelye a dél-kínai Guangzhou városa. Peking támogatja a Phenjan elleni ENSZ-szankciókat, ugyanakkor gyakran próbált rajtuk finomítani is, azzal az indoklással, hogy kontraproduktívak és humanitárius katasztrófát okozhatnak a határán. Az Észak-Koreába irányuló kőolajexportot egy szeptemberi ENSZ Biztonsági Tanács-határozat drasztikusan korlátozta, ám egy dél-koreai kormányzati tisztviselőkre hivatkozó, a vezető dél-koreai újságban, a Chosun Ilbóban a héten megjelent riport szerint azóta amerikai felderítő műholdak harminc esetben figyelték meg, ahogy kínai és észak-koreai hajók egymáshoz kapcsolódnak a tengeren, látszólag kőolaj vagy kőolajtermékek áttöltése céljából. Egy meg nem nevezett ázsiai ország diplomatái megerősítették, hogy ez a hajóról hajóra való áttöltés létező gyakorlat.

Peking a héten reagált Trump nyilatkozatára, és egyben ismét kritizálta a dél-koreai riportokat: Hua Chunying, a külügyminisztérium szóvivője szerint a helyzettel kapcsolatos nemrég megjelent riportsorozat nem felel meg a tényeknek. Hozzátette, hogy Peking nem engedélyez állampolgárainak és vállalatainak semmilyen tevékenységet, ami ENSZ-határozatokat sért.

A szeptemberi ENSZ-határozat külön megtiltotta a szankciók által sújtott termékek hajók közötti kereskedelmét. A határozat továbbá 2017 utolsó három hónapjára 500 ezer hordóban maximalizálta az Észak-Korea által importálható kőolajtermékek mennyiségét. A határozat ezt a mennyiséget 2018-ra vonatkozóan 2 millió hordóban szabta meg, decemberben ugyanakkor – egy novemberi észak-koreai ballisztikus rakétakísérletre válaszul – újabb szankciók léptek életbe, amelyek ezt a mennyiséget 500 ezer hordóra csökkentették, ami 90%-kal kevesebb a normális mennyiségnél.

Forrás: https://www.ft.com/content/78ad8c10-ec49-11e7-bd17-521324c81e23

Japán, Kína és a történelmi emlékezés feszültségei – Joe Renouard, The Diplomat, 2017. december 26.

1937 decemberében kezdődött a hathetes nankingi mészárlás, a modern kor egyik legbrutálisabb vérengzése, amelynek során japán katonák kínai civilek ezreit gyilkolták és erőszakolták meg, és amely a második kínai-japán háború legsötétebb oldalainak szimbólumává vált. A 2017. december 13-án Nankingban tartott megemlékezés jól mutatta, hogy ennek a fájdalmas időszaknak az emlékezete élénken él a városban, valamint egész Kelet-Ázsiában. A háború továbbra is különösen érzékeny témakör Japán és szomszédai között, és állandó problémát jelent a komplikált kínai-japán kapcsolatban. A mészárlás Kínában széles körben a nemzet közös szenvedését jelképezi, míg Japánban az emberek megosztottak azt illetően, mennyire kellene vezekelniük a múlt bűneiért. A térségbeli béke érdekében azonban a régió népeinek nincs más választásuk, mint hogy egyetértésre jussanak a múlt elismerését és az áldozatoknak kijáró tiszteletet, valamint az előrelépést illetően.

A második világháború emléke továbbra is kísérti Kelet-Ázsiát, ahol a nemzeti identitásokat egymástól eltérő történelmi narratívák erősítik. Kínában a növekvő gazdasági és katonai erő együtt jár a történelmi emlékezetnek a közoktatásban és az államépítésben betöltött megnövekedett szerepével. A kínai oktatási rendszer arra neveli a kínai állampolgárokat, hogy soha ne feledjék a japán hódítók és a nyugati imperialisták által okozott „nemzeti megaláztatást”.

Kínában a nankingi mészárlás sokaknak jóval többet jelképez annál, mint ami ebben a városban történt: a 10 és 20 millió közötti kínai áldozattal járó háború okozta óriási szenvedést szimbolizálja. Mao Ce-tung alatt ugyan Peking nem helyezett nagy hangsúlyt a háborúra, az utóbbi években azonban a kínai állam formalizálta a róla való megemlékezést: 2014-ben három új nemzeti ünnepnapot jelöltek ki ehhez az időszakhoz kapcsolódóan. Kelet- és Dél-Kínában rengeteg a kínai-japán háborúval kapcsolatos múzeum és emlékmű. A kínai kulturális ipar is kiveszi a részét a közemlékezet formálásából TV-sorozatok, filmek és dokumentumfilmek gyártásával.

Az ilyen ábrázolás és megörökítés Japánban nagyon kényes téma. Mint azt Takashi Yoshida akadémikus demonstrálta, Japánban átfogó nyilvános vita zajlott le a háborúról, a nankingi mészárlásról és a japán katonák bűnösségéről, a vita jelenleg pedig kiterjed az újbóli fegyverkezésre is. Japán progresszív történészek elfogadják a háború utáni katonai törvényszék (a tokiói per) szigorú ítéleteit, amelyek a nyilvánosság elé tárták a japán katonák által Kelet-Ázsia-szerte elkövetett atrocitásokat. Sok japán állampolgár elismeri nemzete háborús bűneit és vezetőitől őszinte hivatalos bocsánatkérést kér. Mások Japánban úgy vélik, országuk már eleget tett. Revizionisták megkérdőjelezik a nankingi mészárlás mértékét, néhány szélsőséges nacionalista pedig egy az egyben tagadja a vérengzés megtörténtét. Az ilyen nézeteket vallóknak megvan a saját narratívájuk Japán háborús áldozat-voltáról, amely szerint Japán a nyugati imperializmus ellen harcolt, amiért cserébe lebombázták városait, ledobtak rá két atombombát, katonai törvényszékek a „győztesek igazságát” kényszerítették rá, majd pedig egy megalázó háború utáni megszállás következett. Ha egy japán tisztviselő bocsánatot kér a japán háborús bűnök miatt (ahogy ez már néhányszor megtörtént), a japán nacionalisták kivétel nélkül mindig hangoztatják elutasító nézőpontjukat.

Ez a revizionista nézőpont beszivárgott a japán fősodratú társadalmi és politikai életbe. Az ország történelemtankönyveit az 1980-as évektől hevesen kritizálják, amiért kisebbítik a japán katonák tetteit. Japán tavaly visszatartotta az UNESCO-nak szánt pénzt, amiért az a nankingi mészárlással kapcsolatos dokumentumokat vett bele a Világ Emlékezete Nyilvántartásába. A fősodratú történészek között ugyan egyetértés van abban, hogy japán katonák Nankingban és másutt civilek ezrei ellen követtek el atrocitásokat, ám az akadémikusok közötti nézeteltérések egy sajnálatos „számvitához” vezettek, amelyben a „hány áldozat volt?” kérdés elfedi azt az igazságot, hogy katonák nagy számban vittek végbe elítélendő tetteket.

A japán revizionizmus Kínában nagymértékű haragot vált ki. Shinzo Abe japán miniszterelnököt az utóbbi időben sok kritika érte, amiért többek között kisebbíti a háborús bűnöket és megkérdőjelezi a vigasznők narratíváját. Abe a nacionalista nézőpont legitimációját szimbolizálja sok kínai számára. Ezen felül bizonyos japán bocsánatkéréseket beárnyékoltak őszintétlen japán megnyilvánulások, főként a vigasznőket illetően, ami a japán-dél-koreai kapcsolatokat évek óta gátolja. Közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a kínaiak és a japánok túlnyomórészt negatív véleménnyel vannak egymásról. Egy nemrég készült Pew-felmérés szerint a megkérdezett kínaiak 81 százaléka volt kedvezőtlen véleménnyel Japánról, 77 százalékuk szerint pedig Japán nem kért kellőképpen bocsánatot a háborús szerepéért. A megkérdezett japánok 83 százaléka vélekedett negatívan Kínáról, 89 százalékuk pedig Japánra veszélyes fenyegetésként látja Kína erősödését. Mindkét országban jelentős többség tartja a másikat arrogánsnak és erőszakosnak. Ezek a sarkos vélemények sok valós és elképzelt különbségből és sérelemből fakadnak, de, amint egy 2016-os Genron-felmérés mutatja, a háború továbbra is a kétoldalú feszültségek egyik legjelentősebb forrása.

A nacionalizmus és a múlt szelleme tehát így járul hozzá jelentős érzelmi tényezővel a tengeri és biztonságpolitikai nézeteltérésekhez ebben a nagymértékben militarizált térségben. Kína, Japán és Dél-Korea többet költ önvédelemre, mint valaha. Peking reformálja a hadseregét és növeli erődemonstrálási képességét, Tokió és Szöul pedig Kína erősödésére, az Észak-Korea jelentette fenyegetésre, valamint a térségből való potenciális amerikai kivonulásra reagálnak.

A kínai-japán kapcsolatok 2012 óta különösen rosszak a Senkaku-szigetek (kínaiul Diaoyu-szigetek) hovatartozásáról való vita miatt (ezek a kis, lakatlan szigetek potenciálisan gazdag fosszilis energiaforrás-lelőhelyek és halászterületek közelében találhatók). Mindazonáltal vannak jelei a bizonyos fokú javulásnak: miután Abe és Hszi Csin-ping kínai elnök találkoztak 2017 júliusában a G20-, majd novemberben az APEC-csúcson, a japán miniszterelnök érdeklődést fejezett ki a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéssel való együttműködést illetően. Hszi jelen volt a december 13-i nankingi megemlékezésen, ám nem mondott beszédet, illetve nem helyezett el koszorút – egyes vélemények szerint ez annak a jele, hogy nem kívánt túlzottan ellenségesnek tűnni Japánnal szemben.

Ugyan a kelet-ázsiai térségben a konfliktusok kockázata magas, pozitívumként felhozható, hogy mind Kínában, mind Japánban a lakosság többsége aggasztónak találja a romló kapcsolatokat, és úgy véli, hogy a két kormánynak együtt kellene működnie a térségbeli viták megoldásának érdekében. A két nemzetnek sok közös érdeke van, például a térségbeli stabilitás biztosítása és az éves szinten 250 milliárd dolláros kereskedelem folytatása. Az egész régió javát szolgáló hosszú béke fenntartásának érdekében Japánnak, Kínának és Kelet-Ázsia más nemzeteinek meg kell találniuk a kényes egyensúlyt a múlt elismerése, az áldozatok emlékének tiszteletben tartása, valamint a jövőbe vezető új út megtalálása között.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/12/japan-china-and-the-strains-of-historical-memory/

Az amerikai külügyminisztérium szerint Rex Tillerson és Szergej Lavrov megegyeztek, hogy folytatják a diplomáciát Észak-Korea ügyében – The Straits Times, 2017. december 28.

Az amerikai külügyminisztérium azt nyilatkozta, hogy az USA és Oroszország megegyezett a diplomáciai erőfeszítések folytatásában az Amerikát elérni képes atomrakéták észak-koreai kifejlesztése által kiváltott krízis megoldásának érdekében, és mindkét ország hangsúlyozta, hogy egyikük sem fogadja el Észak-Koreát atomhatalomként. Rex Tillerson amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter december 26-án telefonon beszélt erről, miután Washington és az ENSZ a napokban új Észak-Koreát sújtó szankciókat vezetett be. A külügyminisztérium szerint mindkét fél célja továbbra is a Koreai-félsziget diplomáciai úton való atomfegyver-mentessé tétele.

Oroszország megismételte ajánlatát, hogy közvetítő szerepet játszhatna a Washington és Phenjan közötti feszültségek csökkentése érdekében, mivel ezek megnövelték egy új konfliktus kirobbanásának esélyét a félszigeten. Moszkva azt nyilatkozta, Lavrov közölte Tillersonnal, hogy „Washington agresszív retorikája” és a térségbeli katonai jelenlétének növelése fokozza a feszültségeket és emiatt elfogadhatatlan. Oroszország többször szólított már fel tárgyalásokra a krízis megoldásának érdekében, és Lavrov ismét hangsúlyozta, hogy mielőbb át kell térni a szankciókról a tárgyalásokra.

Tillerson is fontosnak tartja a diplomáciát, ám Donald Trump adminisztrációja többször figyelmeztetett, hogy Észak-Koreával kapcsolatban semmi nincs kizárva, így a katonai megoldás sem. Októberben Trump azt mondta, Tillerson „az idejét pocsékolja” azzal, hogy megpróbál tárgyalni Észak-Koreával, decemberben pedig, miután a külügyminiszter felajánlotta a feltételek nélküli tárgyalásokat, a Fehér Ház azt nyilatkozta, addig nem lehet szó tárgyalásokról, amíg Észak-Korea nem változtat viselkedésén.

Washington a héten szankciókat vezetett be az észak-koreai ballisztikus rakéta-programért felelős tisztviselők közül kettő ellen. Nem sokkal korábban az ENSZ Biztonsági Tanácsa új szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen az ország november végi rakétakísérletére válaszul. Észak-Korea ezt háborús cselekményként, egyúttal pedig olyan lépésként értékelte, amely egyenértékű egy teljes gazdasági blokáddal.

Forrás: http://www.straitstimes.com/world/united-states/rex-tillerson-sergei-lavrov-agree-to-continue-diplomacy-over-north-korea-says-us

India egyre inkább versenyezni kényszerül Kínával a közvetlen szomszédságában – The Economist, 2017. december 19.

December elején Wang Yi, a kínai külügyminiszter azt mondta, országa „helyteleníti” az érdekszférákat a nemzetközi kapcsolatokban. Ezt India fővárosában, Delhiben mondta, ami megerősítette azt, amit Kína egyéb, kevésbé diplomatikus módszerekkel egyre világosabbá tesz: amit igazából helytelenít, az az, hogy Indiának van érdekszférája.

India, leszámítva az ellenséges Pakisztánt, egyértelmű erőfölényben van kisebb szomszédaival szemben, akárcsak Amerika a Karib-szigeteket illetően; ezek a szomszédok megtanulták, hogy nincs más választásuk, mint ezt elfogadni. Az utóbbi időben azonban Kína egyre merészebb tettei kihívást jelentenek India befolyására nézve. December elején Srí Lanka egy stratégiai jelentőségű kikötőjét 99 évre bérbe adta egy kínai kormány irányította vállalatnak. Ugyanezen a héten Nepálban két kommunista párt szövetsége nyerésre állt a közelgő parlamenti választásokon; kampányuk során közelebbi kapcsolatokat ígértek Kínával és lazábbakat Indiával. November végén a Maldív-szigetek lett Pakisztán után a második dél-ázsiai állam, amely szabadkereskedelmi egyezményt kötött Kínával. Az ország ezen felül bérbe adta egyik szigetét egy kínai vállalatnak, más kínai cégeket pedig nagy infrastrukturális projektekkel bízott meg.

A kínai terjeszkedés gyorsaságát a hagyományos indiai érdekszférában jól jelzi, hogy 2011-ig Kínának nagykövetsége sem volt a Maldív-szigetek fővárosában. Hszi Csin-ping kínai elnök 2014-es látogatása után (amely az első látogatás volt az országban egy kínai elnök részéről) a két ország közötti katonai, diplomáciai és gazdasági kapcsolatok gyors fejlődésnek indultak, ma pedig Mohamed Nasheed, egy száműzött korábbi Maldív-szigeteki elnök szerint a szigetcsoport adósságállományának körülbelül 75 százaléka Kínáé. A Maldív-szigetek kormánya ráadásul a Kínával való szabadkereskedelmi egyezmény megkötése után felfüggesztett három önkormányzati képviselőt, amiért előzetes engedély nélkül találkoztak az indiai nagykövettel. Ilyen nyíltan a 400 ezres lakosú szigetcsoport korábban nem merte volna semmibe venni az 1,3 milliárd lakosú szomszédját.

Nepálban úgyszintén gyorsan szerzett befolyást Kína. 2008-ban a tíz évig tartó polgárháború után rövid ideig hatalmon lévő maoisták segélyt kértek Kínától, ám üres kézzel tértek haza. 2015-ben Nepál új alkotmányt fogadott el, amit India igazságtalannak tartott a határához közeli alacsony fekvésű területekkel szemben, így hallgatólagosan támogatta a nepáli tüntetők által kezdeményezett blokádokat. A nepáli kormány azonban állta a sarat, és függetlenségét demonstrálandó, egyezményeket kötött Kínával. Ez meghozta a gyümölcsét a nemrég megtartott választásokon a nepáli kommunistáknak, akik óriási kínai beruházásokat ígértek a vízenergiát és az utakat illetően, továbbá Nepál első vasútjának megépítését is megígérték, szintén kínai segítséggel. A vasútvonal Kínával fogja összekötni Katmandut, a nepáli fővárost.

Nepál kapcsolata Indiával mindazonáltal továbbra is rendkívül erős. Több millió nepáli dolgozik Indiában, India Nepál legnagyobb kereskedelmi partnere, és a két ország hadserege hagyományosan közeli kapcsolatokat ápol. Ám míg India arra számított, hogy ezek a hagyományos kötelékek fenntartják befolyását, Kína ösztöndíjakkal, agytrösztök anyagi támogatásával és kínai utakkal kenyerezte le a nepáli újságírókat és akadémikusokat.

India döbbenten figyeli Kína előretörését, időnként azonban ellenáll. Ez történt idén nyáron, amikor indiai csapatok nyomultak be Bhutánba, hogy megakadályozzák kínai katonák útépítő akcióját. Ez sikerült ugyan, ám próbára tette India kapcsolatát Bhutánnal, amely erősen függ az indiai segélyektől, és amely olyan szoros szövetséges, hogy nincsenek diplomáciai kapcsolatai Kínával, Indián kívüli egyetlen szomszédjával. Meglehet, hogy ez volt Kína célja, amely már régóta próbálja rávenni Bhutánt, hogy területcserével oldják meg határvitáikat. Ezt India eddig meghiúsította, mivel tart attól, hogy Kína megerősödéséhez vezetne egy olyan területen, ahol India katonailag sebezhető. India egyébiránt hagyományosan természetes védelemként tekintett a Himalája roppant méretére és könyörtelen viszonyaira, és szándékosan nem épített ott utakat, amiket kínai katonai hódítók esetleg használhatnának. Ez azonban változóban van, és India a kínaihoz hasonló kiterjedt határ menti infrastruktúrát igyekszik mihamarabb kiépíteni.

Az indiai érdekszféra fenntartása nem egyszerű feladat. Nemcsak amiatt, mert az indiai gazdaság mérete ötöde Kínáénak, és nehézkes demokráciája miatt lassú és döcögős a szakpolitikák kidolgozása és végrehajtása, hanem fontos intézményes korlátok miatt is. India teljes diplomatagárdája mindössze 770 főből áll, szemben például Amerika 13 500 külügyi tisztviselőjével. Ezenfelül a szomszédos országoknak szánt indiai segélyek állami szektor általi elosztása hagy kívánnivalót maga után a hatékonyság tekintetében. Az utóbbi időkig ráadásul India nem használta ki azt, hogy egyes országokat szintén aggasztja Kína terjeszkedése. Mindez azonban most már változóban van. Az indiai elefánt lehet, hogy lassan tanul, ám nehéz elmozdítani.

Forrás: https://www.economist.com/news/asia/21732851-maldives-nepal-and-sri-lanka-are-no-longer-meek-they-used-be-india-faces-growing

Kína arra készteti városait, hogy jelzőt adjanak maguknak, majd pedig megbánja – The Economist, 2017. december 19.

Haiyan, a kis part menti kínai város számára az atomenergia a jövő. Nemcsak mint energiaforrás, hanem, a helyi tisztviselők szerint, mint vállalkozásokat és turistákat vonzó mágnes is. Haiyan, amely otthont ad az első kínai fejlesztésű kereskedelmi reaktornak, nemrég elkezdte magát „atomenergia-városnak” nevezni. Ennek jegyében megnyílt egy atomenergia-múzeum, megkezdődött egy atomenergiával kapcsolatos ipari park építése, és vannak tervek olyan otthonokra és hotelekre, amelyek az atomenergia témájához kapcsolódnak. A főút feletti táblák Haiyant a „remény városának” nevezik.

Egyéb közeli új városok más tematikával rendelkeznek: van „csokoládéváros”, „siitakeváros”, „bőrárudivat-város”, „kozmetikai termékek-város”, és négy különböző „pénzügyi” város is. Mindez része Kína azon tervének, hogy „különlegesség-városokat” hozzon létre az egész országban. Az elképzelés abban a régi célkitűzésben gyökerezik, hogy a nagyvárosok méretét korlátozzák, a gyorsan urbanizálódó kínai népességet pedig „szétterítsék” az országban. A központi tervezők szerint a „különlegesség-városok” segítik az 500 ezer vagy kevesebb lakosú városi térségek növekedését, amelyek gyakran sokkal lepukkantabbak, mint a csillogó megapoliszok.

A helyi tisztviselőket megkérték, hogy azonosítsanak olyan dolgokat, amelyek a helyszíneiket egyedivé teszik (az ipar, a turistalátványosságok és a helyi életstílus valamilyen kombinációját), majd pedig ezt fejlesszék egy jól kifejtett témává, a helyi fejlesztés vezércsillagává. Az elmúlt 18 hónap során a központi kormány 403 különlegesség-várost hagyott jóvá, a cél pedig, hogy ezer ilyen város legyen 2020-ig. Míg a múltban a városok óriási adósságokba verték magukat olyan új körzetek építésével, amelyek reményeik szerint sokféle vállalkozásnak nyújtottak volna otthont, ezek az új típusú városok csak egyfajta iparágra fókuszálnak, és jóval olcsóbb a felépítésük.

Vannak azonban olyan félelmek, hogy a kampány félresiklik. A központi kormány ugyan – tartva attól, hogy a helyi önkormányzatok esetleg pazarló tervekre költenek bőkezűen – próbálja korlátozni az engedélyeket, ám az alsóbb rangú tisztviselőket az engedélyek hiánya sem gátolja. A China Times nevű pekingi újság becslése szerint nem kevesebb mint 6000 különlegesség-város áll fejlesztés alatt. Az átlagos befektetés városonként eddig körülbelül 755 millió dollárnak megfelelő összeg a Shenwan Hongyuan Securities brókerház szerint. Ha ennyit költenek mind az ezer kormány által tervezett városra, a végösszeg a GDP közel 7 százalékára rúgna, ami még kínai mércével mérve is hatalmas összeg.

Ezenfelül egyes városok mintha eltérnének attól, amire Hszi Csin-ping elnök gondolhatott, amikor támogatta az ötletet. Yucheng például „boldog város” kíván lenni, ahol van egy vásárlóutca szexuális játékszereknek és hotel pásztorórákhoz. Zhongxian az online játékok Mekkájává szeretne válni, ezért 6000 férőhelyes stadiont épít e-sportversenyeknek, noha három másik városnak is hasonló tervei vannak. A túlkapások miatt a pekingi tervezők már nem olyan lelkesek, mint korábban. Júliusban a lakásügyi minisztérium megfeddte az önkormányzatokat bizonyos hibákért a projektjeikben, december elején pedig a kormány figyelmeztette a tisztviselőket, hogy ne használják a különlegesség-városok adta lehetőséget kifogásként arra, hogy még több ingatlanfejlesztésbe kezdhessenek.

A központi kormánynak mindebben lehet, hogy igaza van, azt azonban nem ismeri el, hogy ő maga is hibás amiatt, hogy az urbanizációt fentről lefelé irányulva képzeli el. Sok közgazdász szerint a hatékonyság hiányát garantálja, ha megpróbálják korlátozni a legnagyobb városok méretét, a kisebbekét pedig növelni. Lu Ming, a Shanghai Jiaotong Egyetem közgazdásza szerint Kínában hagyományosan sok az olyan hely (különösen a partvidéken), amely egyetlen iparágnak köszönhetően virágzott fel, ám ezek szinte mindig organikusan fejlődtek ki, és a világpiaci részesedésért folytatott küzdelemben edződtek. Lu szerint ezt nem lehet egykönnyen megismételni nemzeti keretek között. A különlegesség-város-koncepció jó esetben olyan helyeknek adhat pluszt, amelyek már eleve előnyös helyzetben vannak valamilyen szempontból.

Forrás: https://www.economist.com/news/china/21732826-officials-beijing-fret-local-boosters-are-getting-carried-away-china-pushes-towns-brand

Trumpizmus Ausztráliában – Chris Patten, Project Syndicate, 2017. december 21.

Ausztrália egy gazdag ország, lármás demokráciával, a törvény megkérdőjelezhetetlen uralmával, szabad és nyílt társadalommal, amely a világ minden tájáról származó bevándorlóknak és menekülteknek biztosít menedéket. Az őslakosokkal szembeni múltbéli bánásmódja kétségtelenül problémás volt, ám az ország képes volt elismerni a múltjával kapcsolatos kellemetlen igazságot. Azonban ez a csodás ország jelenleg kénytelen egy egzisztenciális kihívással szembenézni. Ahogy Ausztrália viszonya az Egyesült Államokkal egyre feszültebb, a politikai dinamikája egyre komplexebbé és veszélyesebbé válik.

Ausztráliának évtizedek óta szoros kapcsolata van az USA-val, nem utolsósorban a biztonságpolitikát illetően. Azonban Donald Trump elnöksége első éve alatt nemcsak meggyengítette Amerika kapcsolatait sok hagyományos szövetségessel, hanem aktívan aláásta az USA által fenntartott globális és regionális együttműködések rendszereit. Ez nem jó hír Ausztráliának, amely egyértelműen szeretne szorosabb kapcsolatokat kialakítani azon térségbeli államokkal, amelyekkel közösek demokratikus értékei és érdekei, mint például India, Japán és az USA. Egy ilyen szövetség nem Kína korlátok közé szorítására törekedne, hanem arra, hogy biztosítsa, hogy Kína nem él vissza erejével és nem szít feszültségeket a térségben. Márpedig egy megbízható regionális ellensúly hiányában Kína pontosan ezt kívánja elérni. Hszi Csin-ping kínai elnök szerint, aki Maóéhoz hasonlatos személyi kultuszt vezetett be, itt az ideje, hogy Kína ismét erős legyen. Ennek jegyében a külpolitikai visszafogottságnak vége szakadt, Hszi pedig lehetővé tette, hogy a Kínai Kommunista Párt ismét uralja a gazdaságot. A „kommunista egységfront” is szabad kezet kapott, amely a 1917-es orosz forradalom óta minden kommunista rezsimben szerepet játszott a párt hatalmának kiterjesztésében, belföldön és külföldön egyaránt. A módszerek mindig titkosak, és Ausztrália egyike azon országoknak, amelyeket a jelenlegi kínai egységfront megcélzott.

Ausztráliát erős gazdasági szálak fűzik Kínához, amely az általa bányászott és termesztett javak jó részének a felvásárlója. Kína pénzt és embereket exportál Ausztráliába, az üzleti világtól a tudományos életig. A legtöbb ausztráliai kínai, akiknek egy része új otthonára úgy tekint, mint menedékre az elnyomás és korrupció elől, kínai örökségét büszkén felvállaló ausztrállá vált. Azonban néhány ausztráliai kínai a kínai leninista (nem igazán kommunista) diktatúra szolgálójává vált, akiket kínai diplomaták és néhány üzletember manipulál. Az ő tevékenységük hatása tetten érhető a külpolitikában és a kormány elleni szavazatok biztosítására irányuló kísérletekben.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kormánya válaszul olyan törvénytervezetet nyújtott be, ami megtiltja a politikai pártoknak és aktivista csoportoknak (köztük bizonyos jótékonysági szervezeteknek) juttatott külföldi adományokat, továbbá előírja, hogy külföldi érdekeltségeknek dolgozó volt politikusok, lobbisták és vezetők regisztráltassák magukat, ha az ausztrál politikában kívánnak részt venni. A törvénytervezet kinyilvánított célja az ausztrál demokratikus életbe való külföldi – elsősorban kínai – beavatkozás megelőzése.

Turnbull fellépése a hazai politikai élet külföldi befolyásolása ellen egy bátor kísérlet Ausztrália globális Délen játszott szerepének a megerősítésére. A miniszterelnök világossá tette, hogy országa Kína barátja lehet, de nem tűri, hogy manipulálják és kényszerítsék. Egy demokráciák alkotta egységfront kétségkívül segítené ezt a célt. Trump bohóckodása azonban, azon túl, hogy nem támogatja Ausztráliát, éppenséggel aláássa Turnbull erőfeszítéseit. Sok más hagyományos amerikai szövetségeshez hasonlóan Ausztrália bizonyosan várja azt a napot, amikor Trump közönséges és önpusztító nacionalizmusa többé nem árthat Amerikának és a többi országnak.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/china-interference-in-australia-trump-no-help-by-chris-patten-2017-12

A Fegyverkereskedelmi Egyezmény az ázsiai és csendes-óceáni térségben – Michael Weiss, The Diplomat, 2017. december 22.

A Fegyverkereskedelmi Egyezmény (Arms Trade Treaty; ATT) az első többoldalú egyezmény a hagyományos fegyverek nemzetközi kereskedelmének szabályozásáról. 2014 decemberi életbe lépése óta 130 állam írta alá és eddig 92-ben lépett életbe. Ha azonban a ratifikációk és életbe lépések régiók szerinti eloszlását nézzük meg, szembetűnő, hogy ezek aránya messze az ázsiai és csendes-óceáni térségben a legalacsonyabb. Vajon mi az oka ennek, amikor a térségben számos ország szembesül a kézifegyverek terjedésének problémájával, ami mind az egyes országokon belül, mind a térségben biztonságpolitikai kihívást jelent? Milyen ösztönzők vezethetnének az egyezmény szélesebb körű elfogadásához?

Az ázsiai és csendes-óceáni térség 53 országából eddig mindössze hat ország ratifikálta az ATT-t. Ami Óceániát illeti, itt Ausztrália, Új-Zéland, Tuvalu és Szamoa írták alá, és alighanem a csendes-óceáni szigeteken van meg leginkább a szándék az egyezmény gyakorlati végrehajtására. Ennek oka legfőképp a Csendes-óceáni Fórum Titkárságának (Pacific Island Forum Secretariat) munkássága, amelyet az új-zélandi kormány támogat. A Titkárság kiadott egy ATT-elfogadási törvénytervezetet, amely modellként szolgálhat az ATT csendes-óceáni államok általi ratifikálásához és segítheti a gyakorlatba ültetését. Ez a törekvés részben sikerrel járt, hiszen a 18 tagállamból kettő ratifikálta, további három pedig aláírta az egyezményt. Ebben jelentős része volt annak is, hogy Ausztrália és Új-Zéland erős támogatói az ATT-nek.

Kelet-Ázsiában csak Japán és Dél-Korea támogatják aktívan az egyezményt. Mindkét ország már korábban fontosnak tekintette a fegyverkereskedelem feletti irányítást (Dél-Korea azért, hogy megelőzze fegyverek Észak-Koreába jutását, Japán pedig az 1995-ös tokiói metróban elkövetett gáztámadás miatt), így az ATT jól beleillett ebbéli tevékenységükbe. Dél-Ázsiában viszont csak Banglades írta alá az ATT-t 2013-ban, ugyanakkor még nem ratifikálta. A térség többi országa (Afganisztán, Bhután, India, Nepál, a Maldív-szigetek, Pakisztán és Srí Lanka) nem írta alá az egyezményt. A bangladesi-indiai határ mentén virágzik a kézifegyverek kereskedelme, szélsőséges csoportok pedig gond nélkül jutnak hozzá és használják őket Bangladesben, ennek ellenére azonban Banglades (és a többi térségbeli ország) számára nem tűnik fontosnak az ATT. Ennek oka egyes vélemények szerint a térségbeli hegemón hatalom, azaz India érdektelen hozzáállása az ügyhöz. Amikor az ATT-t létrehozták az ENSZ-ben, Indiának számos ötlete volt arra nézve, milyen legyen a végső egyezmény. Miután azonban sok javaslatát leszavazták, az ország elvesztette érdeklődését, ráadásul valószínűleg az is szerepet játszott az indiai hozzáállás megváltozásában, hogy az ország erősen függ a külföldi fegyverek importjától, ezt pedig hátrányosan érinthetik fegyverexportőrök egyoldalú döntései. India vezető szerepének hiánya az egész régió passzivitását eredményezi az ATT-t illetően.

Délkelet-Ázsiában valamivel jobb a helyzet. Az egyezményt aláírta Kambodzsa, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld, bár egyik ország sem ratifikálta eddig. Brunei, Indonézia, Laosz, Mianmar és Vietnam jelenleg nem szándékozik aláírni az ATT-t.

Összességében az ázsiai és csendes-óceáni térségben tapasztalható lassú előrelépésnek több oka van. A legnyilvánvalóbbak a következő három: nincsenek olyan térségbeli intézmények, amelyek támogatnák az ATT-hez való csatlakozást; nincs megfelelő kapacitás; valamint – és ez talán a legfontosabb ok – a nemzetbiztonságot illető ügyekkel kapcsolatos kölcsönös bizalom hiányzik az államok között, a bizalom hiánya pedig kiterjed az ATT tartalmára is.

Ami az ATT-t támogató intézmények hiányát illeti, a világ más részein bebizonyosodott, hogy az ilyen intézmények hatékonyan segíthetik elő az ATT elfogadását. Példaként felhozható a CARICOM a Karib-szigeteken, az UNLIREC Dél-Amerikában, az ECOWAS Nyugat-Afrikában és az OSCE Európában. Az ázsiai és csendes-óceáni térséget illetően azonban csak két szervezet foglalkozik az ATT-vel: a már említett Csendes-óceáni Fórum Titkársága és az ENSZ Regionális Béke- és Lefegyverzésközpontja (United Nations Regional Center for Peace and Disarmament). Ez azonban nem elég (különösen, hogy az utóbbi mandátuma javarészt csak a figyelemfelkeltésre terjed ki). A térségben hiányoznak az olyan, a térségben létrehozott intézmények, amelyek kellő mértékben foglalkoznak az ATT-vel.

A nemzetközi közösségnek támogatnia kell (mind anyagilag, mind technikai szempontból) az érintett országok fegyverekkel kapcsolatos ellenőrző kapacitásának a fejlesztését, illetve kialakítását – ahogy ezt maga az ATT is kiköti –, hiszen sok térségbeli országban ez is hátráltatja az ATT-hez való csatlakozást. Az ATT önkéntes pénzügyi alapjának a létrehozása az első lépés, továbbá vannak egyéb, például EU-s programok, amelyek a nemzeti kapacitásteremtést szolgálják.

Ami pedig a szoros nemzetbiztonsági kapcsolatokat és a kölcsönös bizalmat illeti, ezek nem éppen az ázsiai és csendes-óceáni régió politikájának kulcsszavai. A legtöbb országnak a nemzetbiztonság szigorúan határok közötti biztonságot jelent; a térségbeli koordináció és nemzetek feletti törekvések nem tartoznak az elsőbbséget élvező megoldási mechanizmusok közé. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN) a kölcsönös bizalom nem elterjedt a politikai sérelmek és eltérő nemzeti érdekek miatt. Sok országban a védelmi minisztériumok különösen az ATT által előírt bejelentési kötelezettségeket nehezményezik. Az egyezmény értelmében az országoknak be kell számolniuk éves fegyverimportjukról és -exportjukról. Ez komoly akadályt jelent, mivel felfedné az egyes országok védelmi képességeit (vagy éppen azok hiányát). Mindezen felül van bizalmatlanság az ATT tartalmával kapcsolatban is. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben számos félreértés él az egyezményről, például az az amerikai lobbicsoportoknak köszönhető téves elképzelés, hogy az ATT érinti a fegyverviselés jogát, továbbá korlátozza az önvédelemhez való jogot és betilt bizonyos fegyvereket.

Hogyan tovább? Először is, a nemzetközi közösségnek fokozottan hangsúlyoznia kell, hogy az ATT egy hatékony biztonsági eszköz. Másodsorban az ellenőrző rendszerek kifejlesztésében óriási szerepe van a tudásátadásnak olyan országokból, ahol már működnek ilyenek. Az ASEAN-tagországok közül például Malajzia, Szingapúr, Thaiföld és a Fülöp-szigetek az utóbbi években bevezettek olyan biztonsági ellenőrző rendszereket, amiknek az alapját már működő EU-s rendszerek képezték. Technikai szempontból ezeket a rendszereket könnyen lehet bővíteni, hogy az ATT céljainak is megfeleljenek. Az ATT további elterjesztéséhez szükség lesz továbbá kormányok, nemzetközi szervezetek és NGO-k technikai és anyagi segítségére. Ennek a segítségnek azt is figyelembe kell vennie, hogy milyen lehetséges szerepet játszhatnak a jövőben a térségbeli szervezetek, mint például az ASEAN Titkársága. A térségbeli részvétel rendkívül fontos a rendszerek harmonizációja és a kölcsönös bizalom kialakítása szempontjából. Végül, de nem utolsósorban az ATT-vel kapcsolatos tévhiteket el kell oszlatni. Az ATT, amint a neve is mutatja, egy kereskedelmi egyezmény, nem pedig egy lefegyverzésre kötelező megállapodás. Többet kell beszélni az egyezmény számos előnyéről, például a nemzetállami szintű és a térséget érintő nemzetbiztonsági hozadékáról, valamint platformszerepéről a nemzetközi fenyegetések, így a terroristacsoportok fegyverkezése elleni együttműködésben.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/12/the-arms-trade-treaty-in-the-asia-pacific/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: