Sajtófigyelés – 2020. március 16.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

A G7-ek ’bármi áron’ megvédik a gazdaságot

A G7-ek vezetői hétfőn egy videókonferencia után úgy nyilatkoztak, hogy mindent meg fognak tenni, hogy megállítsák a gazdaság szabadesését. Nyilatkozatukban kiemelték, hogy a koronavírus komoly tragédia az emberekre nézve, amelynek a globális gazdaságra is súlyos hatásai lesznek. Ennek megfelelően elhatározták, hogy a G7 gazdaságok teljesítményének megtartására fognak törekedni minden politikai eszközzel és azonnal támogatni fogják a legjobban érintett szektorokat. A konkrét lépések egyeztetése érdekében mind a G7 pénzügyminiszterek, mind pedig az egészségügyi miniszterek hetente fognak megbeszéléseket tartani. A kormányfők az IMF-et is arra szólították fel, hogy támogassa azokat az országokat, amelyeknek szüksége lehet rá, valamint egy, a járvány előttinél erősebb gazdaság felépítésére tettek ígéretet.

Forrás: https://asiatimes.com/2020/03/g7-to-do-whatever-it-takes-to-safeguard-economy/

Trump tisztában van vele, hogy a Huawei felhasználók amerikai alkatrészek nélkül is megélhetnek

Amint azt Ajit Manocha, a SEMI félvezetőgyártó kereskedelmi kamara vezetője egy márciusi eleji levelében Donald Trumpnak kiemelte, ha licenszekhez köti, hogy a Huawei és beszállítói amerikai eredetű alkatrészeket használjanak, azzal súlyos csapást mér az amerikai félvezető iparra. Bár az amerikai cégek világszerte piacvezetők és az Amerikán kívüli piac 40%-át lefedik, de koránt sincsenek monopol helyzetben. A VLSI kutatása alapján a világ 15 legjelentősebb félvezető-gyártója közül hét japán, négy amerikai, kettő európai, egy dél-koreai és egy pedig egy európai cég hong kongi leányvállalata. Tehát, bár sok kommentátor úgy értékeli, hogy az amerikai cégek elengedhetetlenek a Huawei és hasonló cégek számára, de valójában csupán a KLA hibaellenőrző rendszerét lenne nehézkes pótolni, ám azt sem lehetetlen.

Trump egy februári twitter üzenete alapján úgy tűnik, hogy tisztában van az említett erőviszonyokkal, tehát felmerül a kérdés, hogy visszavonja-e az amerikai alkotórészek használatát korlátozó intézkedéseket.

Forrás: https://asiatimes.com/2020/03/trump-knows-huawei-users-can-do-without-us-goods/

5G és Biztonság: A Huaweien túl mástól is kell tartani

Az amerikai 5G diskurzust jelentős mértékben uralja a Huawei kizárásának kérdése. Ez azonban nagy mértékben torzítja a döntéshozók és a tágabb közönség képét az 5G biztonságát meghatározó kérdésekről, amely súlyos hibákhoz vezethet. Az 5G rendszerek Huawei nélkül is sokkal sérülékenyebbek, mint a korábbi mobil hálózatok. Ennek két fő oka van, mégpedig a megnövekedett szoftverhasználat, valamint a központi és szélső hálózatok közötti különbségek elmosódása. Az első arra utal, hogy a hagyományos antennahálózatot egy szoftvereken keresztül működő virtuális hálózat váltja fel, amely sokkal hatékonyabb lesz, ugyanakkor több támadási felületet is kínál. A második pedig egyrészt arra, hogy központi szerverek helyett egészen a felhasználók közelében is fognak az 5G rendszerek számítási feladatokat végezni, másrészt pedig a Dolgok Internetje sokmilliárdra növeli az internethez csatlakozott eszközök számát, változatos belépési pontokat kínálva hackerek számára. Tehát, az 5G rendszerek biztonságának szavatolása érdekében az 5G eszközök egész életciklusának biztonságosnak kell lennie a gyártástól a fenntartásig.

Ezeket a nehézségeket a Huawei még annyiban komplikálja, hogy a Kínai jogrend sokkal kevesebb szabad mozgásteret engedélyez privát cégeknek, mint amely a nyugati országokban megszokott, így nem lehet kizárni, hogy a kínai állam kötelezze a céget az eszközein áthaladó adatok kiszolgáltatására. Emellett, amint azt az Egyesült Királyság kiberbiztonsági testülete megállapította, a cég forráskódja hatalmas hibákat tartalmaz, amelyeket hackerek könnyedén kihasználhatnak. Azonban a kínai cégek mind hazai, mind nemzetközi szinten nagy befolyásra tettek szert, többek között a nemzetközi szervezetkben is, amelyek az 5G hálózat szabványaiért felelősek, így az Egyesült Államok minden erőfeszítés ellenére sem tudná kiszorítani őket a teljes piacról. Tehát, a fentieknek megfelelően két központi kérdésre kell választ találnia az amerikai kormánynak. Egyrészt, hogy hogyan tudja javítani az 5G rendszerek biztonságát, valamint, hogy hogyan tud természetüknél fogva sérülékeny rendszereken biztonságosan működni. Másrészt pedig, hogy hogyan tudja hatékonyan csökkenteni egy feltörekvő hatalom befolyását kritikus globális infrastruktúrákban.

Ezek a kérdések azonban jóval túlmutatnak a Huawei kizárásának gondolatkörén, tehát a megválaszolásukhoz az amerikai döntéshozóknak túl kell lépniük a ezen a szűk fókuszon és teljes egészében rátekinteni az 5G-vel járó veszélyekre.

Forrás: Melissa K. Griffith, „5G and Security: There is More to Worry About than Huawei”, Wilson Center, November 2019.

https://www.wilsoncenter.org/publication/5g-and-security-there-more-to-worry-about-huawei

Szerző: Boros Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: