Kína és Dél-Korea kapcsolatának múltja, jelene és jövője

A két ország kapcsolata már a történelem során is igen hullámzó volt, nincs ez máshogy a jelenkorban sem. Miután Kína és Dél-Korea felvette a diplomáciai kapcsolatokat 1992-ben gyors fejlődésnek indult a két ország kapcsolata és magas szintekig jutott. Szoros gazdasági együttműködést hoztak létre és Észak-Korea kérdését is sikerült a háttérbe szorítaniuk. Azonban Park Geun-hye elnöksége alatt az egyensúlyozó politikája a két nagyhatalom, Amerika és Kína között kifulladt. Aláírásra került ugyanis az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítéséről szóló egyezmény, ami azonnali kínai gazdasági szankciókat vont maga után. Az elnök asszony bukásával 2017-ben Dél-Korea új elnököt választott, aki nehéz helyzet előtt áll, amennyiben rendezni kívánja a kapcsolatait Kínával.

Kezdetek

A második világháborút követően, a japán gyarmati uralom végetérésével, a potsdami konferencián a szövetséges hatalmak többek között megállapodtak arról is, hogy a Koreai-félszigeten ideiglenes jelleggel két megszállási övezetet hoznak létre. A 38. szélességi foktól északra a szovjet csapatok, délre pedig az amerikai csapatok fogják lefegyverezni a japán katonákat, majd ötéves gyámsági rendszer létrehozását tervezték, amely négyhatalmi ellenőrzés alatt jött volna létre (USA, Szovjetunió, Nagy-Britannia és a Kínai Köztársaság). Azonban akkor egyik ország sem gondolta, hogy ez az állapot tartósan fennmarad és egy új geopolitikai kihívás elé állítja mind a térséget, mind a globális világot.

A hidegháború alatt a konfliktus fokozódott, 1947-ben az Egyesült Államok az ENSZ elé vitte a koreai kérdést, ennek eredményeképpen létrejött a világszervezet Ideiglenes Korea Bizottsága, amelynek feladata az egységes koreai kormányzatot megteremtő általános választások felügyelete lett.[1] Észak-Korea azonban elutasított az ENSZ illetékességét, így 1948 májusában Dél-Koreában tartották meg a szervezett választásokat, augusztus 15-én kikiáltották a Koreai Köztársaság létrejöttét, első elnöke Rhee Syng-man lett. Az Egyesült Államok és szövetségesei azonnal elismerték az új állam létrejöttét, erre válaszul szeptember 9-én Észak-Koreában bejelentették a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulását, melynek miniszterelnöke Kim Ir Szen lett, amit elsőként a Szovjetunió ismert el.[2]

Rhee Syng-man többször is hangoztatta, hogy az északi országrészt fegyveresen készül lerohanni, ami aggasztotta Washingtont, így a dél-koreai hadsereg felfegyverzését igyekezett alacsony szinten tartani. Kim Ir Szen viszont sikerrel győzte meg Sztálint, hogy az északi csapatok győzelmet aratnának. MacArthur álláspontja alapján[3] is a phenjani vezetés úgy gondolta, hogy a déli rész elfoglalása csak diplomáciai szintű tiltakozást fog kiváltani az Egyesült Államok részéről. 1950. június 25-én a Koreai Néphadsereg meglepetésszerű támadást indítottak a félsziget déli része ellen, és kezdetét vette a három évig tartó háború. Napok alatt bevették Szöult, majd folytatták a déli területek lerohanását, sokáig úgy tűnt, hogy fegyveres erővel megvalósul Korea egyesítése, majd 1950 szeptember 16-án fordulat következett be az ENSZ-csapatok partraszállásával. Észak felé átlépték a 38. szélességi fokot és október 20-án elfoglalták Phenjant. A KNDK megsemmisülésének a lehetősége érzékenyen érintette a Szovjetuniót és a Kínai Népköztársaságot. Hiszen egyikük érdeke sem volt, hogy szövetségesük helyén egy nyugatbarát kormányzat jöjjön létre. A Kína önkéntes katonákat küldött és az észak-koreai alakulatokkal közösen felvették a harcot. Végül a 38. szélességi foknál állapították meg a fegyverszüneti vonalat, amelyet mindkét oldal elfogadott. Végül 1953. július 27-én létrejött a fegyverszüneti megállapodás.[4]

A koreai háború, majd a hidegháború alatt jelentősen megromlott Dél-Korea és a Kínai Népköztársaság kapcsolata. Hiszen Dél-Korea amerikai szövetségesnek számított, ezért a kommunisták által vezetett népi Kína számára fenyegetést jelentett, továbbá Dél-Korea a diplomáciai kapcsolatokat is a Tajvanon létrejövő Kínai Köztársasággal tartotta fent egészen 1992-ig, ami újabb ellentéteket teremtett a két ország között.

A diplomáciai kapcsolatok felvétele

Dél-Korea és Kína végül 1992 augusztus 24-én vette fel a diplomáciai kapcsolatokat.[5] A találkozóra Pekingben került sor, ahol lefektették a kölcsönös egyenlőség és a békés együttélés alapelveit és leszögezték, hogy mind a két ország az „egy Kína elvet” támogatja és a Korea-félsziget egyesülése csakis békés úton történhet meg. A kapcsolatfelvétel fontosságát három szinten keresztül fontos megérteni. A hidegháború alatt a két ország kapcsolata mélypontra jutott, többek között az ideológiai rendszer és Kelet-Ázsia vezető szerepéért történő rivalizálás miatt. Azonban a diplomáciai kapcsolat felvétel Kínával igen fontossá vált Dél-Korea számára a Koreai-félsziget biztonságának a szempontjából, valamint realizálta, hogy Észak-Koreával szemben jelentős előnyre tehetne szert, ha aktívan reagálna a világrend átalakuló változásaira. A Tiananmen téri események Kína diplomáciai kapcsolataira igen negatív hatást gyakoroltak és a nyugati világ ezután teljesen eltávolodott tőle, továbbá a dél-koreai technológia és befektetések az 1990-es években nagyban közreműködtek a kínai gazdaság fejlődéséhez.[6]

A diplomáciai kapcsolatok felvételének első 23 éve alatt jelentős fejlődések történtek a két ország kapcsolatában több területen is, a közöttük lévő kereskedelem közel megnegyvenszereződött.[7] 2015-ben Kína volt Dél-Korea első számú kereskedelmi partnere, az összexport 25 százaléka (131 milliárd dollár) és az összimport 21 százaléka (90,1 milliárd dollár) fő állomása Kína volt.[8] Több mint 800 közvetlen légi járat van a két ország között és jelentős számú cserediák tanult egymás országaiban.[9] Továbbá a koreai kultúra nagy népszerűégre tett szert a kínai fiatalok körében, zenei, szépségápolási és divat terén is, Dél-Koreában pedig a kínai nyelvtanulás örvend nagy népszerűségnek, ami rögtön az angol után a második helyen következik. A politikai élet területén is jelentős előrelépés figyelhető meg a két ország kapcsolatában. 1992 óta számos találkozóra került sor állami szinteken és sok nemzetközi szervezetben is együttműködik Peking és Szöul: ENSZ, ASEAN+3, APEC, East Asian Summit, Korea-Kína-Japán Trilaterális Együttműködés.[10] Az egyik legfontosabb együttműködésük pedig a 2015-ben megkötött szabadkereskedelmi egyezmény, valamint közös érdekük közé tartozik, hogy megoldást találjanak a kelet-ázsiai biztonságot leginkább fenyegető észak-koreai nukleáris kérdésre is.

A két ország jó kapcsolatának a jelentősege tehát nem csak a hasonló kultúra, a földrajzi közelség és a gazdasági függőség miatt fontos, hanem a hasonló érdekeltség miatt is a nemzetközi ügyekben. A diplomáciai kapcsolatok felvételének fejlesztése folytatódott Kim Young-sam kormányzata (1993-1997) alatt, majd Kim Dae-jung elnöksége (1998-2002) folyamán a két ország Együttműködési Partnerséget kötött a 1998-ban. Nem sokkal később, 2003-ban Széleskörű Együttműködési Partnerséggé alakult át Roh Moo-hyun vezetésével (2003-2007), végül 2008-ban Lee Myung-bak elnökségének (2008-2013) folyamán alakult Stratégiai Együttműködési Megállapodássá.[11]

A 2008-ban köttetett Stratégiai Együttműködési Megállapodás kiterjedése már nem csak regionális szinten, hanem globális szinteken is értelmezhető lett. A következő területeken keresztül igyekszik elmélyíteni a kapcsolatokat: gazdaság, társadalom, kultúra, politika és biztonság.[12] Ez tovább erősíti azt a megállapítást, hogy a két ország nemcsak gazdasági, hanem stratégiai együttműködésre is törekszik.

„Garnélarák a bálnák között”[13]

A nagyhatalmak mindig is befolyással voltak a régió egyensúlyára és a közöttük lévő kapcsolat nagy hatással bír a terület biztonság- és geopolitikai, valamint gazdasági alakulására. A két legnagyobb befolyású tényező jelenleg Kína és Amerika. A kettejük viszonya kihatással van természetesen Kína és Dél-Korea kapcsolatának alakulására is, de fontos megemlíteni Észak-Koreát, aki beékelődve a két ország közé szintén jelentős szereppel bír. A két koreai országra levetülnek a nagyhatalmak kapcsolatainak az alakulása, amelyek így jól megfigyelhetőek. A befolyási övezetek a második világháború után alakultak ki, majd a Szovjetunió felbomlása után Kína maradt az egyetlen ország, akire Észak-Korea számíthatott. Ahogy Kína globális szereplővé kezd válni, a kiszámíthatatlan Észak-Korea viselkedése neki sem kedvez. Sok bírálat éri azzal kapcsolatban, hogy szigorúbban kellene fellépnie a rezsim ellen.

A történelem során arra is volt már példa, hogy Észak- és Dél-Korea is csalódott a szövetségesében és ekkor egymás felé kezdtek el közeledni, amely Kim Dae-jung nevéhez köthető napfénypolitika néven vált ismertté (természetesen a két ország belpolitikája is nagyban hozzájárult a közeledés mellett döntéshez).[14] Ennek eredményeként két elnöki szintű találkozóra került sor és komoly gazdasági megállapodások születtek.[15]

2013-ban Barack Obama és az akkor megválasztott kínai elnök Xi Jinping között sor került egy ilyen találkozóra, ahol új alapokra helyezték Amerika és Kína kapcsolatát, és lefektették a három fő pillérét: együttműködés a globális kérdések ügyében, bilaterális gazdasági kapcsolat, valamint katonai és biztonsági együttműködés.[16] Ezen új irányvonal keretében Kína új szomszédpolitikát is hirdetett a jövőre nézve.[17] 2013-ban Pekingben tartott konferencián Xi Jinping kínai elnök bemutatta ennek az új szomszédpolitikának a négy kulcselemét: barátság, őszinteség, előnyösség és összefonódottság. Az új szomszédpolitika létrehozása is három alappilléren nyugszik: jószomszédi kapcsolat (az országok baráti kapcsolatának az elmélyítése), békés (biztonsági aspektus) és gyümölcsöző (gazdasági együttműködés és fejlődés) együttélés. Plusz egy negyedikkel is kiegészült, ami a kulturális kapcsolatok javítását irányozza elő.[18]

Ezek alapján a Kína és Dél-Korea között lévő diplomáciai kapcsolatok is új modellt kapnak ebben a keretben elhelyezve. A két ország kapcsolata a tiszteleten, a közös előnyökön és a békés együttélésen fog alapulni, amit a vezetők el is fogadtak a 2013-ban hivatalba lépő Park Geun-hye új koreai elnök kínai látogatása alkalmával. Ami azt jelenti, hogy a két ország bilaterálisan, regionálisan és globálisan is folytatni fogja a békés és prosperáló együttműködését.

A diplomáciai kapcsolatok legmagasabb szintjétől a legalacsonyabbig

Xi Jinping az elsők között volt, aki gratulált az újonnan beiktatott Park Geun-hye koreai elnöknek, aki utána úgy nyilatkozott, hogy a Kínával való diplomáciai kapcsolatok most vannak a legmagasabb szinten 1992 óta. Ugyanis a két elnök kölcsönösen tiszteli egymást, de Észak-Korea rakétatesztjei is szerepet játszottak abban, hogy a diplomáciai kapcsolatok ilyen magasságokba tudjanak érni. 2013 júniusában került sor az új koreai elnök pekingi látogatására, mely találkozó alkalmával a már említett új diplomáciai kapcsolatok alapjait fektették le.

2014 júliusában pedig Xi Jinping látogatott Szöulba. Ezzel a kínai elnök megtörte a hagyományt és Phenjan helyett a dél-koreai fővárosba látogatott el először.[19] Sokan ezt úgy értelmezték, hogy Kína elkezdte a távolodást Észak-Koreától.[20] Kína viszont a tradicionális kínai diplomáciára hivatkozik ezzel kapcsolatban, amely alapján csak win-win együttműködésre törekszik és reméli, hogy felül tudnak emelkedni Észak-Korea kérdésében a Szöullal való kapcsolataikban. Dél-Korea azonban hajlamos azt feltételezni, hogy drasztikus változás megy végbe a kínai-észak-koreai kapcsolatokban.[21] Azonban a találkozó kevéssé volt kiéleződve Észak-Koreára, sokkal inkább a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra fókuszált, a két elnök egy szabadkereskedelmi egyezmény megkötését helyezte kilátásba a két ország között.[22] Dél-Korea és Kína kapcsolata valóban felértékelődött és megerősödött, amit a 2014 októberében történt incidens is alátámasztott, melyben egy kínai halászhajó kapitány életét vesztette, sajtóértesülések szerint egy dél-koreai partiőr lövéseitől. Az ügy következtében a kínai és a dél-koreai média is azonnal leszögezte, hogy ez a sajnálatos incidens a két ország diplomáciai kapcsolatára nem lesz negatív hatással.[23]

2014 novemberében az akkor Pekingben tartott Ázsia és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozójának a keretein belül Xi Jinping és Park Geun-hye bejelentette, hogy a két ország közötti szabadkereskedelmi együttműködés tárgyalásai sikeresen befejeződtek. A megállapodás értelmében a két ország közötti kereskedelmi termékek 90 százalékán eltörlik a vámokat a következő 20 évben, az egyezmény 17 szektort fog érinteni.[24] Dél-Korea a bilaterális egyezménytől az ország GDP-jének a 0,96 százalékos növekedését várja és 53 800 új munkahely teremtését az életbelépés utáni 10 éves távlatban.[25] 2015 júniusában hivatalosan is aláírták az egyezményt.[26] A két ország elnökei üdvözölték és hatalmas mérföldkőnek nyilvánították az eseményt a diplomáciai kapcsolataikban.[27]

2015 szeptember 3-án nagy katonai parádéra készült Peking a II. világháború és Kína Japán feletti győzelmének 70. évfordulójára. A Dél-Koreával egyre magasabb szintekig jutó kapcsolat miatt feltételezések kezdődtek, hogy esetleg Park Geun-hye is részt fog venni az eseményen, igen nehéz helyzetbe hozva ezzel a dél-koreai elnököt. Kiszivárogtak olyan sajtóértesülések, melyben Washington felhívja Szöul figyelmét, hogy az esetleges részvétel negatív hatással lenne az amerikai-dél-koreai, sőt az amerikai-japán-dél-koreai trilaterális kapcsolatokra is.[28] Azonban egyes elemzők véleménye alapján ez a figyelmeztetés inkább irányul Oroszország elszigetelésére, mint Kínáéra. Ugyanis az ukrajnai krízis miatt az Amerikai Egyesült Államok nem szerette volna, ha szövetségeseik olyan nemzetközi eseményen vennének részt, ahol az orosz elnök Putyin is feltűnik, aki már jelezte részvételi szándékát a kínai katonai parádén.[29] Tehát a dél-koreai elnök igen kényelmetlen helyzetbe került, hiszen ha részt vesz, akkor kockáztatja a trilaterális kapcsolatait Amerikával és Japánnal, valamint azzal, hogy a Kína által tartott katonai felvonuláson jelen lesz, ami egyben erődemonstráció is, a régió több országában is rossz érzéseket keltene, hiszen az egyensúly felbomlásával fenyegetne. Abban az esetben, viszont ha nem vesz részt, habár megmarad a jó kapcsolat Amerikával és Japánnal, azonban erős üzenetet jelentene Kína számára, ami Dél-Korea szempontjából szintén fájdalmas lenne, hiszen Kínával, ahogy fentebb említettem soha nem látott jó diplomáciai kapcsolat alakult ki, és az ország legfontosabb gazdasági partnere.[30] Továbbá Dél-Korea a Koreai-félsziget és Észak-Korea helyzetének a megoldását is reméli a jó kínai kapcsolatoktól.

A parádé napján, már Xi Jinping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett láthatjuk Park Geun-hye dél-koreai elnököt. A kínai és a dél-koreai vezető találkozóján Xi Jinping megköszönte Park Geun-hye részvételét, és a két ország kapcsolatát a legjobbnak nevezte a történelem során.[31] Alátámasztva a nemrég született szabadkereskedelmi megállapodással és azzal is, hogy Dél-Korea úgy döntött csatlakozik az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz, amit 2015. december 25-én meg is tett.[32]

Ezek után 2015 végén sor került Obama és Park Geun-hye találkozójára, ahol a két ország jövőbeni kapcsolata került szóba és a dél-koreai elnök tervei.[33] Hiszen az Egyesült Államoknak fontos szövetségesi partnere a régióban, így akár a stabilitás érdekében hajlandó lenne elnézni a részvételét a kínai katonai rendezvényen. Amerika az egyensúlyozó szerepét tölti be a térségben és legfőbb szövetségese Japán. Dél-Korea is a történelmi okokból kifolyólag inkább amerikai szövetségesnek számít. Az észak-koreai fenyegetés hatására pedig Szöul kénytelen volt félre tenni a történelmi sérelmeket és Japánnal elkezdett egymás felé közeledni. Mivel Kína és Dél-Koreai is hasonló atrocitásokat szenvedett el Japántól a II. világháborút megelőzően és az alatt, ezért Peking gyakran nyúl a feszültségkeltés eszközéhez, hogy megakadályozza a Washington Tokió és Szöul hármas teljes mértékbeli egymásra találását, hiszen, akkor a térség erőegyensúlya túlságosan is Amerika irányába tolódna. Ezért ha teljesen nem is, de gazdaságilag már magához tudta láncolni Dél-Koreát és megpróbálja befolyásolni a kapcsolatait Japánnal és ezáltal az Egyesült Államokkal is.[34]

Park Geun-hye közepes ország lévén a nagyhatalmak közötti egyensúlyozás politikáját kénytelen tehát folytatni. Ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül Dél-Korea biztonságát és védelmét sem, amit a 2016-ban egyre nagyobb gyakorisággal végrehajtott észak-koreai rakétakísérletek továbbra is fenyegetnek. Ennek hatására és amerikai nyomásra is a THAAD rakétavédelmi rendszer telepítését helyezte kilátásba, amely azonnali kínai választ vont maga után. A kínai fél felhívta Dél-Korea figyelmét, hogy ha Szöul a telepítés mellett dönt, akkor az súlyos károkat fog okozni a Pekinggel való kapcsolatában. Park Geun-hye végül a telepítés mellett döntött túlértékelve az egyensúlyozó politikáját, amit eddig a térségben folytatott. Ugyanis amíg Amerika végül elnézte a részvételét a pekingi parádén, addig Kína a THAAD következtében azonnali gazdasági szankciókat vezetett be. Ez annak is a következménye, hogy Amerikának, ahogy említettem nagy szüksége van Dél-Koreára a térségben, mint szövetségesre és Dél-Koreának is Amerikára biztonsági szempontból, azonban gazdasági érdekei Kínához fűzik elsősorban. Kínának viszont nem annyira jelentős Dél-Korea gazdaságilag, mint fordítva. Ezért a pekingi vezetés bátran nyúl a gazdasági szankciók bevezetéséhez, amivel hatalmas nyomás alá helyezik Szöult.

Habár jelezte részvételi szándékát az Amerika vezette Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Egyezményben (TPP), azonban ez nem fogja tudni pótolni Kína szerepét a dél-koreai gazdaságban, főleg annak a tekintetében, hogy az új amerikai elnök Donald Trump beiktatása után kilépett ebből az egyezményből. Magát a szabadkereskedelmi egyezmény koncepcióját és a tárgyalásokat még az Obama-adminisztráció kezdeményezte öt évvel ezelőtt, azonban a Kongresszus sosem ratifikálta.[35] Ez a tervezett egyezmény az Ázsia-csenedes-óceáni régió országait foglalta magába, amelyet részben a kínai befolyás növekedésének a megállítására akartak a felek létrehozni. Az előző amerikai vezetés célja az volt, hogy alternatívát nyújtson a régió országinak Kínával szemben és ezzel is fenntartsa az egyensúlyt és megelőzze a kínai befolyás gyors térnyerését. A TPP egy olyan multilaterális egyezményt kínált a régió országainak a számára, amiben közösen jutathatták volna érvényre az érdekeiket.

2017 a fordulat éve?

Park Geun-hye elnökkel kapcsolatos botrányok kirobbanása és a tüntetéssorozatok hatására 2017 elején lemondott, amelynek következtében új választásokat írtak ki Dél-Koreában.[36] Az elnök asszony távozása hátrányosan érinti az ország külpolitikai pozícióit, főleg az Amerikával és Japánnal fenntartott együttműködést. A belpolitikai viszály a Koreai-félsziget geopolitikai kockázatait is növelheti azzal, hogy gátolja az Észak-Korea elleni védekezés kiépülését, viszont jótékony hatást gyakorolhat a Kínával való kapcsolataira. A választások legesélyesebb jelöltje Moon Jae-in volt, aki meg is nyerte azt. Az új elnök azonban nehéz helyzet előtt áll a Dél-Koreát érintő világpolitikai kérdésekben.

Donald Trump beiktatása után igen feszült lett a nemzetközi helyzet Észak-Korea kérdésében is. Kína főként nemzetközi nyomásra szankciókat vezetett be az északi rezsim ellen, ami által az ország még erőteljesebben elszigetelődött és nehéz gazdasági helyzetbe került. Dél-Korea pedig nem csak a belpolitikai események hatására, hanem az amerikai elnökválasztás miatt is nehézségekkel küzd. Donald Trump ugyanis kampányígéreteiben nemcsak Kína, de Dél-Korea ellen is vámok kivetését helyezte kilátásba, igaz nem akkora mértékűt, mint Kínára nézve. Valamint kilépett a TPP szabadkereskedelmi egyezményből, ami gazdasági szempontból szintén súlyosan érintette a kelet-ázsiai szövetségeseket, köztük Dél-Koreát is.

Tehát Észak- és Dél-Korea is nehéz helyzetbe került a legfontosabb szövetségeseik miatt, ami elemzők szerint a második napfénypolitikához vezethet.[37] Moon Jae-in már kampánya alatt is az észak-koreai politikáját nyomásgyakorlás helyett a tárgyalóasztalok mellett képzelte el, egy új közeledéspolitika kialakításával.[38]

Az azóta megválasztott Moon Jae-in-nek és adminisztrációjának az egyik legnagyobb kitűzött célja, hogy újranyissák és kiterjesszék az Észak-Koreában található Kesong iparvidéket. Kesong arra volt hivatott, hogy segítse a két Korea együttműködését gazdasági keretek között is, de amikor Észak-Korea végrehajtotta a nukleáris kísérleteket, akkor kiderült, hogy a gazdasági együttműködés alatt termelt jövedelmet az észak-koreai rezsim nem az életszínvonal növelésére, hanem a nukleáris fegyverek fejlesztésére fordította, ezért bezárásra került az iparvidék és újra megromlottak a kapcsolatok a két Korea között.[39] Kétség sem fér hozzá, hogy Moon Jae-in el akarja mélyíteni a kapcsolatokat a két Korea között, azonban a nemzetközi környezet teljesen más, mint az előző napfénypolitika idején volt. Az új elnöknek tehát ebben az új környezetben kell kialakítania egyedi napfénypolitikáját.[40]

Moon Jae-in megbeszélést folytatott a növekvő észak-koreai nukleáris fenyegetésről a kínai elnökkel, hiszen ez az egyik a sok geopolitikai kihívás közül, amellyel szembe kell néznie a kelet-ázsiai országnak. A 2017 május 10-én beiktatott elnök tervei között szerepel, hogy egy speciális delegációt küld Pekingbe, hogy személyes megbeszélést folytassanak az észak-koreai nukleáris ambíciókról és a félszigetre telepített amerikai rakétavédelmi rendszerről. Nyolc hónap után került sor beszélgetésre újra a két ország vezetői között. Xi Jinping, kínai elnök, azonban ismételten felhívta a figyelmét a dél-koreai partnerének, hogy Kína ellenzi az amerikaiak által Dél-Koreába telepített és azóta már működőképes rakétavédelmi rendszert (THAAD). Moon tudomásul vette Kína aggodalmait a rendszerrel kapcsolatban, de arra kérte Pekinget, hogy gondolja újra az emiatt kiszabott korlátozásokat a dél-koreai cégekkel szemben.[41]

Moon Jae-in a beiktatása alkalmával kijelentette, hogy komoly tárgyalásokat fog folytatni Washingtonnal és Pekinggel, hogy enyhítsék a feszültségeket, majd hozzátette, hogy kész ellátogatni Phenjanba is, hogy személyesen folytasson megbeszélést Észak-Koreával.

Vajon merre tart a két ország kapcsolata?

Moon Jae-in beiktatása előtt, már üzemképessé tették az amerikai THAAD rendszert nehéz helyzetbe hozva ezzel az új elnököt. Minderre azért volt szükség, mert az amerikaiakkal még az előző elnök kötötte meg a megállapodást és az előrehozott elnökválasztás sürgetővé tette Washington számára a mielőbbi üzembe helyezést, hiszen valószínűsíteni lehetett, hogy a baloldali elnök fog hatalomra kerülni, aki viszont nem támogatja a rendszer kiépítését.

Hatalmas nyomás nehezedik tehát az új elnökre minden irányból. Kína súlyos gazdasági szankciókat vezetett be az amerikai rakétavédelmi rendszer miatt, ami megroppanthatja a dél-koreai gazdaságot. Miután március elején megkezdődött a THAAD rendszer telepítése a dél-koreai Seongju tartományába,[42] ahol a koreai Lotte cégcsoport bocsájtott a dél-koreai kormány részére egy golfpályát (a pekingi figyelmeztetés ellenére) a rendszer telepítéséhez. A döntést követően Kínában a Lotte szupermarketek folyamatosan zárnak be. A 99 üzletből, már 79 bezárt, ami a Kínában található Lotte üzletek 80 százalékát jelenti. Ebből 63-at a kínai kormány záratott be a tűzvédelmi szabályok megsértésére hivatkozva, a többit a nacionalista ellenállás hatására zárták be.[43] Amennyiben ez így folytatódik a dél-koreai cégcsoport becslése szerint 66 millió dollár vesztesége lesz Kínában, ami a Lotte kivonulását eredményezheti az országból, ami nem csoda annak tükrében, hogy cég a döntése után a kínai nacionalisták, hackerek és az állami média célpontjába került.

Láthatjuk tehát, hogy Kína a Dél-Korea számára legfájdalmasabb eszközhöz nyúlt és kereskedelmi szankciókat vetett be, amely nem csak a Lotte cégcsoport ellen szólnak, hanem a dél-koreai turizmus, termékek és a kultúra ellen is. Ugyanis Kína megtiltotta az utazási irodáknak, hogy dél-koreai csomagokat áruljanak, hogy ezzel is protestáljanak a THAAD ellen. A Koreai Turizmus Szervezet (KTO) szerint 4,7 millióval kevesebb turista lehet 2017-ben az előző évhez képest, ami 27 százalékos csökkenést jelent. 2016-ban a Dél-Koreába látogató turisták 46,8 százaléka Kínából érkezett.[44] A Kínában nagy népszerűségnek örvendő koreai kultúrát is hátrányos megkülönböztetés éri, nem csak a kínai nacionalisták részéről, de az állam oldaláról is. A Kínában népszerű videómegosztó portálokon a koreai sorozatok új részei nem kerülnek feltöltésre[45] és a koreai pop énekesek sem szívesen fogadott vendégek az országban többé.[46]

Amerika részéről is nagy nyomás nehezedik, hiszen ha enged a kínai kérésnek és felfüggeszti a megállapodást, akkor a legfontosabb katonai és politikai szövetséges kapcsolata romlik meg. Észak-Korea tekintetében is megoldást kell találni a jobb viszony kialakítására.

Jelenleg a dél-koreai elnök leállította az amerikai rakétavédelemi rendszer négy rakétakilövő telepítését, környezetvédelmi okokra hivatkozva, valószínűsíthetőleg időnyerés szemponjából. Ugyan két kilövőállomás már telepítésre került, amik nem kerülnek visszavonásra.[47] 2017 június 28-án Moon Jae-in Washingtonba látogat, ahol találkozni fog Donald Trump amerikai elnökkel.[48] A találkozó alatt minden bizonnyal szóba fog kerülni Észak-Korea és a THAAD kérdése is, valamint a két ország kapcsolatainak a további sorsa.

A két ország kapcsolata tehát nehezen indult és főként a gazdasági aspektusnak köszönhetően vált sikeressé. Azonban a kelet-ázsiai régió geopolitikai helyzetének alakulása kihatással van Szöul és Peking viszonyára. Dél-Korea próbál középutas politikát folytatni a nagyhatalmak között és megőrizni a térség stabilitását és egyensúlyát. Park Geun-hye elnöksége alatt erőteljesen elkezdett Kínához közeledni, de az amerikai rakétavédelmi rendszer aláírásával megromlottak a kapcsolatok Pekinggel. Az utána bekövetkezett dél-koreai belpolitikai válság után tartott elnökválasztáson nyertesként kikerülő új elnök Moon Jae-in tehát nehéz feladat előtt áll, hogy normalizálja a kapcsolatokat Kínával és visszatérjen a szöuli egyensúlyozó politikához. Azonban nem csak a legfontosabb gazdasági partnerrel való viszony kérdése vár megoldásra, hanem Észak-Korea, Japán és a Donald Trump vezette Amerika is. Sok múlik tehát az új elnökön, hogy kormányzása alatt stabilabbá válik e a régió vagy egy konfrontatívabb környezetet teremt.

Szerző: Zoltai Alexandra

Felhasznált források:

[1] Csoma Mózes: Korea. Egy nemzet, két ország – a közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, 2016, 93 – 94.

[2] Csoma Mózes: Korea. Egy nemzet, két ország – a közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, 2016, 94.

[3] A Koreai-félszigetet az amerikai védelmi övezeten kívülre helyezte.

[4] Csoma Mózes: Korea. Egy nemzet, két ország – a közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, 2016, 94 – 107.

[5] 大韩民国驻中国大使馆

[6] Jaeho Hwang: The ROK’s China policy Under Park Geun-Hye: A New Model of ROK-PRC Relations. In: The Brookings Institution Center for East Asia Policy Studies, 2014 augusztus.

[7] Jaeho Hwang: The ROK’s China policy Under Park Geun-Hye: A New Model of ROK-PRC Relations. In: The Brookings Institution Center for East Asia Policy Studies, 2014 augusztus.

[8] The Observatory of Economic Complexity.

[9]大韩民国驻中国大使馆

[10] Jaeho Hwang: The ROK’s China policy Under Park Geun-Hye: A New Model of ROK-PRC Relations. In: The Brookings Institution Center for East Asia Policy Studies, 2014 augusztus.

[11] 大韩民国驻中国大使馆

[12] Jaeho Hwang: The ROK’s China policy Under Park Geun-Hye: A New Model of ROK-PRC Relations. In: The Brookings Institution Center for East Asia Policy Studies, 2014 augusztus.

[13] Ahogy a koreaiak jellemezni szokták magukat, mint közepes állam, ami a nagyhatalmak közé ékelődött, jelenleg Kínára, Oroszországra és Amerikára értve.

[14] Csoma Mózes: Korea. Egy nemzet, két ország – a közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, 2016, 176.

[15] 2000. Kim De Dzsung – Kim Dzsong Il; 2007. Ro Mu Hjon – Kim Dzsong Il

[16] Wu Jianmin: Here’s What’s on the Table for the China-U.S. Relationship This Year. In: Huffingtonpost.

[17] xinxing zhoubian guanxi新型周边关系

[18]黃載皓語中評:首爾防務對話價值高. In: 中国评论新闻网,2013. november 13.

[19] Page, Jeremy – Gale, Alastair: China President’s Visit to South Korea Before North Seen as Telling. In: The Wall Street Journal, 2014. június 27.

[20] Tiezzi, Shannon: China-South Korea Ties: Moving Beyond North Korea. In: The Diplomat, 2014. július 4.

[21] Tiezzi, Shannon: China-South Korea Ties: Moving Beyond North Korea. In: The Diplomat, 2014. július 4.

[22] Tiezzi, Shannon: China-South Korea Ties: Moving Beyond North Korea. In: The Diplomat, 2014. július 4.

[23] Jin Kai: 2 Lessons from the Deadly China-South Korea Fishery Clash. In: The Diplomat, 2014. október 16.

[24] Tiezzi, Shannon: China’s Free Trade Bonzana. In: The Diplomat, 2014. November 18.

[25] „China, S.Korea formally sign FTA as new growth engine.” In: Xinhuanet, 2015. június 1.

[26] „Chinese President Xi Jinping and Korean President Park Geun-hye Exchange Congratulatory Letters on the Official Signing of the China-Korea FTA.” In: China FTA Network, 2015. június 2.

[27] Tiezzi, Shannon: It’s Official: China, Souht Korea Sign Free Trade Agreement. In: The Diplomat: 2015. június 2.

[28] „韩否认美要求朴槿惠不出席中国抗战胜利70周年活动。” In: 中国新闻网, 2015. augusztus 10.

[29] „韩媒爆料美国施压反对朴槿惠来华 建议让大使代替参加.” In: 环球时报,2015. augusztus 12.

[30] Mundy, Simon – Song Jung-a: South Korea exports plunge 14.7%. In: Financial Times, 2015. szeptember 1.

[31] Tiezzi, Shannon: South Korea’s President and China’s Military Parade. In: The Diplomat, 2015. szeptember 3.

[32] Asian Infrastructure Investment Bank.

[33] Jung-Yeop Woo – Eileen Block: The US-Korea Summit, Take Two: What Park and Obama Should Talk About. In: The Diplomat, 2015. október 13.

[34] Manyin, Mark E.: U.S.-South Korea Relations. Congressional Research Service, 2017.

[35]Diamond, Jeremy – Bash, Dana: „Trump signs order withdrawing from TPP, reinstate ‘Mexico City policy’ on abortion.” In: CNN, 2017. január 24.

[36] Polyák Eszter: Válságban a dél-koreai belpolitika – Park Geun-hye elnök lemondása. In: PAGEO Policy Brief, 2017. január 10.

[37] Stangarone, Troy: Does Moon Jae-in’s Victory Herald a New Dawn for the Sunshine Policy? In. The Diplomat, 2017. május 10.

[38] Stangarone, Troy: Does Moon Jae-in’s Victory Herald a New Dawn for the Sunshine Policy? In. The Diplomat, 2017. május 10.

[39] Csoma Mózes: Korea. Egy nemzet, két ország – a közös gyökerektől. Budapest, Napvilág Kiadó, 2016, 204 – 209.

[40] Stangarone, Troy: Does Moon Jae-in’s Victory Herald a New Dawn for the Sunshine Policy? In. The Diplomat, 2017. május 10.

[41] Song Jung-a: S Korea’s Moon Discusses Pyongyang threat with China’s Xi. In: Financial Times, 2017. május 11.

[42] Zhang Dongmiao: Feature: S.Korean city anxious about THAAD deployment plan . In: Xinhua, 2017. március 17.

[43] Linder, Alex: 80% of Lotte supermarkets in China have been forced to shut down in wake of THAAD backlash. In: Shanghaiist, 2017. március 21.

[44] „South Korea tourism hit by China ban.” In: BBC, 2017. július 11.

[45] Jourdan, Adam – Lee, Joyce: Missile row drives Korean culture underground in China. In: Reuters, 2017. március 17.

[46] Qin Amy – Choe Sang-hun: South Korean Missile Defense Deal Appears to Sour China’s Taste for K-Pop. In New York Times, 2016. augusztus 7.

[47] Harris, Bryan: South Korea suspends deployment of US missile shields. 2017. június 7.

[48] The Republic of Korea. Cheong Wa Dae.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: