Észak-Korea és atomfegyvereinek idővonala

Az idővonalon Észak-Korea és az atomfegyvereinek, létesítményeinek fejlődése látható. Párhuzamos sávokban, melyek egymás felett helyezkednek el a különböző diplomáciai események is megtekinthetőek. A sárga sávban Észak-Korea programjának kiemelkedő momentumai, alatta lilával az első ismert rakéta tesztelések időpontjai, az adott évre vonatkozó tesztek számával található. A piros sáv Észak-Korea vezetésében bekövetkezett változásokat, belpolitikai eseményeket ábrázol. Zöld sávban a koreai-félsziget két államának releváns fordulópontjait, történelmi eseményeit mutatja be, kékkel az Amerikai Egyesült Államok szankciói, megállapodásai láthatóak, pirossal pedig a Kínai Népköztársaság hasonló bilaterális eseményei. Egyéb, a témában kiemelkedő világpolitikai eseményt szürkén jelez az idővonal.

Az idővonalon az egér segítségével az időben korábbra és későbbre irányíthatunk, nagyítani és távolítani is lehet az eseményektől. Az egyes történésekre kattintva egy illusztráció valamint egy rövid leírás nyílik meg. A különböző sávok között kattintással, majd lenyomott billentyű mellett elhúzással lehet váltogatni.

Források:

Chronology of U.S.-North Korean Nuclear and Missile Diplomavy, Arms Controll Association, https://www.armscontrol.org/factsheets/dprkchron,Letöltés dátuma: 2018. május 8.

IAEA and DPRK: Chronology of Key Events, International Atomic Energy Agency, https://www.iaea.org/newscenter/focus/dprk/chronology-of-key-events, Letöltés dátuma: 2018. május 22.

CSIS Missile Defense Project, Missiles of North Korea, https://missilethreat.csis.org/country/dprk/, Letöltés dátuma: 2018. április 23.

North Korea country profile, BBC News, http://www.bbc.com/news/world-asia-pacific-15256929, Letöltés dátuma: 2018. június 12.

North Korea profile-Timeline, BBC News, http://www.bbc.co.uk/news/world-asia-pacific-15278612#sa-link_location=story-body&intlink_from_url=http%3A%2F%2Fwww.bbc.com%2Fnews%2Fworld-asia-pacific-15256929&intlink_ts=1525785376155-sa,  Letöltés dátuma: 2018. június 12.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: