Sajtófigyelés – 2018. október 31.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Egy másik proxy küzdelem Jemenben – Ahmed Nagi, Carnegie, 2018. október 19.

A jemeni konfliktus előrehaladtával a lakosság komoly erőszaknak van kitéve. Az egyetlen figyelemre méltó kivétel ezalól a Mahra kormányzóság Jemen és Omán határán. 2017 novemberében a Szaúd-Arábia vezette koalíció katonai erőt telepített a kormányzóság területére és átvette a létesítmények irányítását, komoly feszültséget generálva ezzel Szaúd-Arábia és az Egyesül Arab Emirátusok, valamint a másik oldalon álló Omán között.

A szaúdi katonai erők megjelenése előtt a Dél-Jemen függetlenségéért küzdő Southern Transitional Council (STC) megpróbálta meggyőzni Mahra akkori kormányzóját, Abdullah Kedah-ot, hogy csatlakozzon a mozgalomhoz. Kedah, aki Abed Rabbo Mansour Hadi legitim kormányát támogatta, elutasította a kérést. A koalíció, különösen az Egyesült Arab Emirátusok elégedetlenséggel fogadta a kormányzó állásfoglalását, mivel azt igyekszik promotálni, hogy az STC az egyetlen entitás, mely a Déli Mozgalmat (Southern Movement) képviseli.

Szaúd-Arábia és az Emirátusok, valamint Omán között az utóbbi években élesedett ki jelentősen a feszültség annak köszönhetően, hogy Omán – főként Iránnal és Katarral szemben – olyan politikát folytat, mely nem konzisztens Szaúd-Arábia és az Emirátusok regionális politikájával. Abu-Dzabinak és Maszkatnak ráadásul nézeteltérései vannak a közös határokat illetően. A bilaterális kapcsolatok 2011-ben tovább romlottak, mivel Omán egy olyan emírségeki kémhálózatot fedett fel, mely állítólag Qaboos bin Sa‘id Al Sa‘id szultán trónfosztását tervezte. Feszültségforrás továbbá, hogy a szaúdi vezette koalíció úgy véli, hogy Ománon keresztül iráni fegyvereket csempésztek Mahra-ba a hútik megerősítésére.

Az államok egymással való versengése a Mahra kormányzóságban különösen erőteljes. Mivel Ománnak közös hagyományai vannak a területtel, a szoros kapcsolatok fenntartását a szultanátus fontosnak tartja. Mindennek azonban megvan a potenciálja arra, hogy belpolitikai következményekkel járjon Omán számára. Mahra és az ománi Zofár ugyanis társadalmilag és gazdaságilag sok értelemben összekapcsolódik. Számos Mahra lakos rendelkezik ománi állampolgársággal, de például Abdullah Al Afrar, az általános tanács feje Ománban lakik.

Források szerint Omán mahra-i törzsekre gyakorolt növekvő befolyása késztette a koalíciót arra, hogy fegyveres erőt küldjön a kormányzóságba. Azóta a szaúdiak számos létesítmény – köztük repülőtér és kikötő – felett vették át a hatalmat, Hadi elnök pedig – aki Szaúd-Arábia menekült, – eltávolította posztjáról Kedahot, és az Emirátusokkal szoros kapcsolatot ápoló Rajih Bakreet-et nevezte ki a helyére. 2017 februárjára a lakosságra kényszerített intézkedések egyre súlyosabbak lettek. A szaúdi erők számos part menti területen akadályozták a halászatot, és körülbelül száz árucikk esetében tiltották meg, hogy azok Omán felől Mahra-ba kerüljenek. Mindezek mellett 2018 augusztusában a vámtarifák mintegy 80 százalékkal emelkedtek annak érdekében, hogy csökkenjen a jemeni magánszektor Omántól való függősége.

Az idei év áprilisában ezrek kezdtek tünteti Al-Ghaydah-ban a szaúdi fegyveres erők ellen azt követelve, hogy adják át a helyi kormányzatnak a létesítmények és intézmények feletti uralmat. Július végére egy megállapodás született a tüntetők és a jemeni kormány képviselői között a szaúdiak visszavonulásáról, mely a tüntetők vezetője szerint sosem került végrehajtásra.

Szaúd-Arábia Mahra kormányzóságot illető szándékainak kiszivárgása ugyancsak hozzájárult a lakosság elégedetlenségéhez. Augusztusban több sajtóorgánum hozta nyilvánosságra a szaúdi vállalat, a Huta Marine Jemenbe akkreditált szaúdi nagykövetnek írt levelét, melyben egy olajkikötő létesítéséről esik szó. Rijád tervei között szerepel továbbá, hogy a Mahra kormányzóságon keresztül összekösse a Perzsa-öbölt az Arab-tengerrel, alternatív útvonalat hozva létre ezzel a Hormuzi-szorosba tartó a szaúdi olajexportnak. Mahra lakói számára mindez fokozott szaúdi jelenlétet jelent.

Forrás: https://carnegie-mec.org/diwan/77526

Elkerülhető-e a nukleáris fegyverkezési veseny? – Judy Dempsey, Carnegie, 2018. október 25.

James Acton:

Az új nukleáris fegyverkezési versenyt nem lehet elkerülni, mivel az már elkezdődött. Donald Trump azon meggondolatlan döntése, hogy kilép a közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződéséből (Intermediate-range Nuclear Forces Treaty – INF) részben erre a versenyre adott válaszként értelmezhető.

Az Egyesült Államok és Oroszország közötti új nukleáris fegyverkezési verseny elsősorban minőségi, a számokban való vetélkedést ugyanis a 2010-ben aláírt új START egyezmény (New Strategic Arms Reduction Treaty) korlátozza. Azonban, ha nem hosszabbítják meg, a szerződés 2021-ben hatályát veszíti. Trump szkeptikus az új START jövőjét illetően, ami ha elbukik, számbeli versengéshez vezethet.

Miközben a fegyverkorlátozás hagyományos eszközei nem alkalmasak arra, hogy a fegyverkezési verseny minden aspektusát mérsékeljék, segítséget nyújtanak abban, hogy a hagyományos fegyvertípusok, például az interkontinentális ballisztikus rakéták terén kialakult vetélkedést csillapítsák.

Jarret Blanc:

A nukleáris fegyverkezési verseny nem szükségszerű, ugyanakkor valószínűsége bizonyosan nagyobb, mint egy héttel ezelőtt. Ehhez szörnyű döntések sorozata vezetett. A legrosszabb ezek közül az, hogy Oroszország az INF feltételeinek megsértése mellett döntött. Ezt Trump azon bejelentése követte, hogy az Egyesült Államok – minden ezt követő stratégia nélkül – kilép a szerződésből.

A nukleáris fegyverkezési verseny azonban még mindig elkerülhető, ha Oroszország visszavonul, nem próbál előnyt kovácsolni a szerződés felmondásából, és megpróbál az amerikai szövetségesekkel közös nevezőre jutni. Ha Kína felismeri a stratégiai instabilitás veszélyét, korlátozza saját cselekedeteit, és a jövőbeni tárgyalásokra hagyja a világűr kérdését. Ha az európai és ázsiai szövetségesek jobban el tudják határolni magukat Washington döntésétől. Ha a Kongresszus képes arra fordítani hatalmát, hogy egy fegyverkorlátozási stratégiát kényszerítsen ki az adminisztrációból. Végül pedig, ha az Egyesült Államok és Oroszország át tudja hidalni az eltérő érdekek problémáját és az új START egyezmény meghosszabbítását megcélzó tárgyalásokra tud koncentrálni.

Carl Bildt:

Nagy a kockázata annak, hogy egy új nukleáris fegyverkezési verseny korszakába lépünk. Ha az INF teljes egészében összeomlik, Oroszország előre törhet Európára irányított nukleáris rakétáival, melyek rendszerével már minden bizonnyal rendelkezik. Ha az Egyesült Államok úgy gondolja, hogy válaszolni kíván egy ilyen fenyegetésre, még veszélyesebb helyzettel nézhetünk szembe. További kérdésként merül fel, hogy mi lesz az USA Európában lévő B61-12-es nukleáris bombáinak modernizációjára adott orosz válasz.

Ulrich Kühn:

Az új fegyverkezési verseny nem lesz olyan szertelen, mint a hidegháború idején, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne annyira veszélyes. A pontos csapásmérésre alkalmas nukleáris fegyverek ugyanis elhomályosítják a határvonalakat, a kiberhadviselés szerepe és a véletlen eszkaláció kockázata pedig megnő. A fegyverkorlátozás csökkenthetné ezeket a veszélyeket, a jelenlegi környezet azonban nem kedvez a kooperatív megoldásoknak. A legsötétebb óra még csak ezután következik.

Claudia Major:

Mivel Oroszország az egyezmény ellenére mennyiségében és minőségében is lenyűgöző nukleáris arzenált fejlesztett az elmúlt években, az INF életben tartása nem jelenti automatikusan Európa biztonságának garantálását. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy az amerikai elnök kilépésről való döntése egy újabb emlékeztető Európának arra, hogy Washington stratégiai érdekei elsősorban Kínával kapcsolatosak. Az európai államoknak így el kell gondolkozniuk azon, hogy hogyan tudják biztonságukat önerőből biztosítani.

Oliver Thränert:

A nukleáris fegyverkezési verseny dinamikája megváltozott. A korlátozások mögött húzódó fő elgondolás, miszerint saját biztonságunk érdekében a másik biztonsági érdekeit is figyelembe kell vennünk, mára háttérbe szorult. Sokkal inkább az a nézet került előtérbe, hogy a nukleáris fegyverek eszközként szolgálnak arra, hogy az adott állam erősebbnek és keményebbnek tűnjön. Ez pedig bonyolulttá teszi a fegyverkezési verseny megelőzését.

Forrás: https://carnegieeurope.eu/strategiceurope/77575

Hoz-e változást az Egyesült Államok közelgő olajembargója Teherán Közel-Keleten tanúsított magatartásában? – Michael Young, Carnegie, 2018. október 25.

Sanam Vakil:

A novemberi olajszankciók nyomása ellenére nem valószínű, hogy Teherán változtatni fog a régióban tanúsított magatartásán. Vélhetően a „kivár és megfigyel” és a befolyás növelését célzó gyakorlatok kettős stratégiáját fogja alkalmazni. Irán megvárja a novemberi kongresszusi választások kimenetelét, hogy képet kapjon Trump támogatottságáról. Teherán valószínűleg csak akkor fog erőt fektetni az adminisztrációval való tárgyalásokba, ha nagy az esély Trump újraválasztására. Addig pedig igyekszik a régióban minden olyan lehetőséget kiaknázni, melyet később a tárgyalóasztalnál felhasználhat az alkujátszmában.

Hossein Mousavian:

Az Egyesült Államok rezsimváltásra játszik, melyet az iráni gazdaság teljes megfojtásával kíván elérni. Irán azonban, aki az elmúlt négy évtizedben ellenállt a nyomásnak, most sem fog kapitulálni addig, amíg az USA készen nem áll a tiszteleten alapuló párbeszédre.

Kenneth Katzman:

A szankciók újbóli kivetése nem lesz semmilyen hatással Teherán befolyásgyakorlására a Közel-Keleten, mivel nincs összefüggés Irán gazdasági teljesítőképessége és a szomszédos államokkal szembeni magatartása között. Irán intézkedéseit szinte teljes mértékben a politikai környezet határozza meg, így például a 2011-2015 között kivetett súlyos gazdasági szankciók sem akadályozták meg abban, hogy segítséget nyújtson Aszadnak Szíriában. Ehhez hasonlóan, a büntetőintézkedések feloldásával sem változott regionális tevékenysége.

Jarrett Blanc:

Nem valószínű, hogy Irán magatartása változna. Donald Trumpnak nincsen Irán stratégiája, inkább csak utólagosan próbál kalkulálni és ésszerűsíteni. Ennek pedig végzetes hiányosságai vannak. Egyrészt, lehet, hogy az amerikai szankciók megszorongatják az iráni gazdaságot, de ha Kína és India továbbra is megvásárolja az iráni olajat, Európa és Oroszország pedig megtalálja azokat a módokat, hogy más területeken fenntartsa Teheránnal a kereskedelmet, a büntetőintézkedések hatása jóval gyengébb lesz, mint az atommegállapodás előtt kivetett szankcióké.

Másodszor, az USA céljai túl expanzívak. Még ha a szankcióknak a tárgyalások előmozdítása lenne is a célja, nem nyújtanak ösztönzőt Iránnak arra, hogy a vezetés tárgyalóasztalhoz üljön. Harmadszor, lehet, hogy az amerikai intézkedések fájdalmasak lesznek, azok terhe nem egyelően fog eloszlani. A Forradalmim Gárda például úgy képes pozicionálni magát, hogy – ha csak rövid időre is, de – mind gazdaságilag, mind politikailag hasznot húzzon a kialakult helyzetből.

Ha a hazai nyomás növekszik, Teherán valószínűleg a provokációt választja.

Forrás: https://carnegie-mec.org/diwan/77552

Az Egy övezet, egy út ékköve elveszíti fényét? – Shannon Tiezzi, The Diplomat, 2018. október 24.

Amikor Imran Khan augusztusban letette miniszterelnöki esküjét Iszlámábádban, úgy tűnt, hogy Pekingnek nincs mitől félnie. Ahogy azt Michael Kugelman, az Asia Program igazgatóhelyettese az új miniszterelnök beiktatása idején is nyilatkozta, Pakisztánban mély politikai konszenzus uralkodik arról, hogy az országnak szoros kapcsolatot kell fenntartania Kínával. Nincs okunk azt feltételezni, hogy Imran Khan hatalomra kerülésével ez változni fog.

Azóta azonban megmutatkoztak a jelei annak, hogy miközben a Pekinggel való partnerséget továbbra is magasztalja, az új miniszterelnök talán a vártnál nagyobb mértékben gondolja újra a Kína-Pakisztán kapcsolatokat. Az első erre utaló jel az lehet, hogy Imran Khan első látogatását nem Kínába, hanem Szaúd-Arábiába tette, és a másodikat is oda teszi. Ezt követően két napot tölt majd Malajziában, és csak november 3-án érkezik meg Kínába. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy egy hetet fog tartózkodni az országban.

A miniszterelnök közelgő kínai útja gyorsan a címlapokra került, főleg mivel a vezető pakisztáni angol nyelvű napilap, a Dawn azt híresztelte, hogy a PTI kormány jelentős változást szeretne a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosóban (CPEC). Október 9-én Fawad Chaudhry információs miniszter azt nyilatkozta, hogy a CPEC eddig főként autóutak és autópályák építését célozta meg, de az új miniszterelnök úgy döntött, hogy a mezőgazdaság támogatására, a munkahelyteremtésre és a külföldi befektetések vonzására fogja használni a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosót.

A CPEC sorsa a nemzetközi közösséget is foglalkoztatja, mivel az Kína Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezésének kísérleti megaprojektje. Tekintettel arra, hogy Peking és Iszlámábád rendkívül szoros kapcsolatot ápol egymással, az az általános vélekedés, hogy ha a BRI Pakisztánban nem lesz sikeres, akkor máshol sem lehet az. Így a hírek, miszerint Iszlámábád újra kívánja gondolni a projekteket, spekulációt indított el arról, hogy a BRI még Pakisztánban is fényét veszti. Ennél azonban bonyolultabb a helyzet. Miközben Imran Khan valóban elmozdulást szeretne abban, ahogy a CPEC konceptualizálódik, a miniszterelnök továbbra is erősen a kínai befektetésekre és segélyekre támaszkodik. Khan elképzelése talán rugalmasságot kíván Pekingtől, az elmozdulás ugyanakkor egy olyan BRI modellhez vezethet, mely a fogadó országok kormányainak is vonzóbb lehet.

A CPEC négy kulcsterülete a Gwadar mélytengeri kikötő, az energia, a szállítási infrastruktúra és az ipari együttműködés, mely közül Khan számára az utóbbi a legfontosabb. A miniszterelnök a pakisztáni iparba történő kínai befektetéseket szeretné előtérbe helyezni. Egy ilyen hangsúlybeli változás jelentős lenne, hiszen míg a CPEC hivatalos weboldalán tizenöt energiaprojektbe és nyolc infrastrukturális projektbe kaphatunk betekintést, addig olyat nemigen találunk, mely közvetlenül a mezőgazdasághoz kapcsolódna. Pedig a mezőgazdasági fejlődés az együttműködés kulcsterületeként szerepelt a CPEC hosszú távú tervében (Long Term Plan for China-Pakistan Economic Corridor).

Imran Khan a különleges gazdasági övezetek iránt is érdeklődését fejezte ki annak reményében, hogy azok majd segítik a helyi ipar növekedését és nagy számban teremtenek munkalehetőséget a fiataloknak. A pakisztáni kormány CPEC tervei között kilenc különleges gazdasági övezet javaslata szerepel, melyek egyelőre a megvalósíthatósági tanulmányok szakaszában ragadtak.

Kína más potenciális partnereihez hasonlóan Pakisztán is tart az eladósodástól, és egyre kevésbé érdeklődik az infrastrukturális projektek által dominált modell iránt. Ez azonban csak az új típusú együttműködések igényét, nem pedig a Kínával való közös fejlesztések végét jelenti. A kérdés az, hogy Peking hajlandó lesz-e rugalmasságot mutatni az ügyben.

 Forrás: https://thediplomat.com/2018/10/is-the-crown-jewel-of-the-belt-and-road-losing-its-shine/

A két amerikai hadihajó áthaladása a Tajvani-szoroson – Steven Stashwick, The Diplomat, 2018. október 23.

Amerikai védelmi tisztviselők megerősítették, hogy a japánban állomásozó USS Curtis Wilbur és az USS Antietam romboló október 22-én áthaladt a Tajvani-szoroson.

A szoros szélessége körülbelül 70 és 100 tengeri mérföld között változik, melynek egy része, a partvonaltól számított 12-12 tengeri mérföld Kína, illetve Tajvan parti tengere. A két sáv között húzódó terület nemzetközi jogilag nyílt tengernek minősül, melyen egyetlen állam sem jogosult szuverén jogokat gyakorolni.

Mivel sem Kína, sem Tajvan nem él a Tajvani-szoros nemzetközi vize feletti határozott követeléssel, a két hadihajó áthaladása nem tekinthető szabad hajózási gyakorlatnak (FONOP), melyre az Egyesült Államok hivatkozni szokott. Az USA csendes-óceáni flottájának szóvivője azt nyilatkozta, hogy az akció az Egyesült Államok szabad és nyitott Indo-Cendes-Óceán iránti elköteleződését kívánta demonstrálni.

Amikor kínai vagy tajvani hadihajók haladnak át a szoroson, azt rendszerint a középvonalon belül maradva teszik. Az idei év januárjában és márciusában a kínai Liaoning repülőgép-hordozó, amerikai részről pedig júliusban a Mustin és Benfold romboló hajózott át a Tajvani-szoroson.

A kínai külügyminisztérium szóvivőjének elmondása szerint Peking jelezte az amerikai akcióval kapcsolatos aggodalmát Washington felé, arra ösztökélte az USA-t, hogy tartsa tiszteletben az „egy Kína elvet” és ne ássa alá Kína és Amerika kapcsolatát, vagy a szoros stabilitását. Ez az állásfoglalás retorikájában nagyban különbözik attól, amit a kínai védelmi minisztérium az USS Decatur által a dél-kínai-tengeri Gaven- és Johnson-zátonynál végrehajtott FONOP műveletére reagálva fogalmazott meg. A minisztérium szerint az amerikai gyakorlat súlyos fenyegetést jelent Kína szuverenitására és biztonságára, így az ország határozottan szembeszáll az ilyen akciókkal. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy egy kínai hadihajó veszélyesen közel, alig több mint 41 méterre közelítette meg a USS Decatur-t, mely így az összeütközés megakadályozása érdekében manőver végrehajtására kényszerült.

A mostani áthaladásra pár nappal azután került sor, hogy James Mattis amerikai védelmi miniszter az ASEAN védelmi minisztereinek találkozóján Wei Fenghei kínai védelmi miniszterrel találkozott. A találkozó során James Mattis újra megerősítette, hogy Washington ellenzi a vitatott szigeteken folyó kínai militarizációt, de abbéli reményét is kifejezte, hogy a két haderő a stabilitás forrása lehet.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/10/2-us-warships-transit-taiwan-strait/

Ki tudják-e egyenlíteni az arab országok India iráni olajveszteségét? – Shafeeq Rahman, The Diplomat, 2018. október 27.

A november 4-én életbe lépő Irán elleni amerikai szankciókat a globális olajkereskedelem minden bizonnyal meg fogja érezni. India, aki Kína után az iráni olaj második legnagyobb importőre, ellátási nehézségekkel nézhet szembe. Az indiai olajpiac a nyersolaj árának inflációja és a rúpia USD-ral szembeni értékvesztése miatt már így is problémákkal küzd. 2017-ben India részesedése az iráni olajexportból 18 százalékra nőtt, Irak és Szaúd-Arábia után így Irán a harmadik legnagyobb ellátója az országnak.

Az import csökkentésére már korábban is volt példa, de Újdelhi az amerikai nyomás előtt meghajolva most az Iránból érkező olajszállítmány nullára való redukálása mellett döntött. Az így keletkezett hiányt az arab országokból való vásárlás növelésével kívánja betölteni. Az arab államok már így is jelentős ellátói az országnak, 2017-ben 64 százalékkal járultak hozzá India olajimportjához.

Mivel India egy nagy, nem olajtermelő gazdaság, nyersolaj igénye és ellátása között nagy a szakadék. Az ország mintegy 10 százalékos részesedéssel a világ egyik legnagyobb olajimportőre.  A külső források elengedhetetlen feltételei annak, hogy az indiai gazdaság fenntartható maradjon. Egy ilyen mértékű függőség esetén aligha bölcs döntés a feltételekben rugalmasságot mutató és más területeken is baráti kapcsolatokat fenntartó Iránnal a kereskedelmi kapcsolatokat háborgatni.

Az amerikai szankciók újbóli kivetése után az arab országok ígéretet tettek arra, hogy ellátják az olyan országok, például India szükségleteit, melyek a politikai nyomás miatt arra a nehéz kereskedelmi döntésre kényszerülnek, hogy elvágják az Iránból érkező olajimportot. Az iráni olajminiszter azonban többször megfogalmazta, hogy az olajpiacnak nincs meg az a szabad kapacitása, hogy az iráni olajat helyettesítse. További aggodalomra ad okot a jövőbeni ellátás kapcsán, hogy hogyan alakul az Egyesült államok és az arab országok, valamint India és az arab országok kapcsolata. Jamal Khashoggi szaúdi újságíró eltűnése és meggyilkolása ronthatja az amerikai-szaúdi kapcsolatokat, és az is előfordulhat, hogy Washington szankciókkal bünteti Rijádot. Eközben Kína és Pakisztán, India legnagyobb regionális riválisai legnagyobb befektetési partnereivé válhatnak Szaúd-Arábiának. Rijád érdeklődést mutat a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosóhoz való csatlakozás iránt, melynek egyik megnyilvánulása, hogy bejelentette, hogy 6 milliárd USD-t fektet a pakisztáni projektekbe.

Újdelhinek meg kell hoznia saját döntését az Iránnal és Szaúd-Arábiával való olajkereskedelem kapcsán, melynek nagy stratégiai jelentősége van. Az Egyesült Arab Emirátusok Szaúd-Arábiával együtt már jelezte, hogy segítséget nyújtana Indiának a kőolajtartalék programban, melynek víziója, hogy 2022-re véget vessen az importtól való függőségnek. Irán kapcsán pedig a chabahari kikötő fejlesztése foroghat kockán.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/10/can-arab-countries-make-up-for-indias-loss-of-iranian-oil/

Abe új korszakot szeretne a Kína-Japán kapcsolatokban – Daniel Hurst, The Diplomat, 2018. október 26.

Ázsia két legnagyobb gazdasága, Kína és Japán számos megállapodást írt alá a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok mélyítéséről. Shinzo Abe japán miniszterelnök és Le Keqiang kínai miniszterelnök üdvözölte a régóta feszültségekkel terhelt bilaterális kapcsolatok fejlődését, aminek folytatására ünnepélyes ígéretet tettek. Shinzo Abe útja hét év után az első japán vezető által tett hivatalos látogatás Kínába.

A két ország között kötött egyezmények között szerepel például a három évre szóló, 3,4 trillió japán jen (30,4 milliárd USD) értékű devizacsere megállapodás, mely a pénzügyi stabilitás előmozdítására hivatott. Abe javaslatot tett egy fejlesztési együttműködési dialógus létrehozására is, hogy a más országokban való közös fejlesztések könnyebben irányíthatóak legyenek. A Japán Nemzetközi Együttműködési Bank és a Kínai Fejlesztési Bank pedig egy tervet fog kidolgozni a harmadik országban történő közös finanszírozású infrastrukturális projektek ellenőrzésére.

Míg a megállapodások kikövezik a közös fejlesztési projektekhez vezető utat, az Egy övezet, egy út kezdeményezést nem foglalják magukba. Japán továbbá felhagy a Kínának nyújtott hivatalos fejlesztési támogatással (ODA), mellyel kapcsolatban Abe azt mondta, hogy Tokió 40 év segélyezéssel teljesítette történelmi küldetését.

A japán miniszterelnök a bilaterális partnerség új szakaszát harangozta be, mely a versengéstől az együttműködés felé való elmozdulást hozza el. Le Keqiang, aki hasonlóan pozitív volt, így fogalmazott: „Most, hogy a két ország közötti kapcsolatok visszatértek a normális kerékvágásba, mindkét fél számára előnyös kimenetelt szeretnénk elérni a kapcsolatok hosszú távú stabil fejlődésével.” Ezt követően jelezte, hogy Peking is új szakaszba kívánja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat.

Kína és Japán a Dél-Koreával kötött háromoldalú kereskedelmi megállapodással és a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerséggel (RCEP) támogatta meg az együttműködést. Előrelépésnek számít továbbá, hogy a találkozó során tartott gazdasági fórumon, melyen mindkét ország részéről több vállalat is részt vett, olyan egyezmények születtek, melyek 50 projekt megvalósítását mozdítják elő. Mindezek között egy energiahatékony okos város fejlesztése Thaiföldön és egy németországi tengeri szélerőmű projekt is szerepel.

Shinzo Abe Xi Jinping kínai elnökkel is találkozott, aki szerint Tokió és Peking kapcsolatának fejlődése fontos célkitűzés, főként a világban tapasztalható instabilitás és bizonytalanságok közepette.

A japán miniszterelnök háromnapos látogatása jól tükrözi a területi vitáktól és a háborús időszakra visszanyúló feszültségektől terhelt kapcsolatok javításának igényét, melyhez ugyanakkor számos nehézséget kell még leküzdeni. Az egyik figyelemreméltó feszültségi forrás az emberi jogok kérdése. Abe nyilvánvalóan az ujgurok ellen elkövetett atrocitásokra utalva azt mondta a kínai miniszterelnöknek, hogy Japán és a nemzetközi közösség szoros figyelemmel kíséri az emberi jogok helyzetét Kínában.

Mindazonáltal több területen történt előrelépés. Shinzo Abe ígéretet kapott Kínától arra, hogy felülvizsgálják a 2011-es fukushimai atomerőmű-baleset után betiltott japán élelmiszerimportot, de az észak-koreai atomkérdés megoldására tett erőfeszítés is előtérbe került. Végül, de nem utolsó sorban egy szimbolikus megállapodás is született arról, hogy Peking óriáspandát ad kölcsönbe Japánnak.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/10/abe-wants-new-era-in-china-japan-relations/

Szerző: Mogyorósi Alexandra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: