Anja Manuel: This Brave New World – India, China, and the United States (könyvismertető)

Anja Manuel 2017 márciusában megjelent könyve remek összefoglalóját adja India és Kína jelenlegi helyzetének, mindvégig az Egyesült Államok számára hangsúlyos szempontokat tartva szem előtt. Röviden vázolja a két ország történelmét, a fontosabb eseményeket és tényezőket, amelyek a mai napig alakítják a nemzeti tudatot. Ezt követően olyan témák szerint rendezve ad leírást a két felemelkedő hatalom működéséről, amelyek az USA számára legfontosabbak, egyben tanácsot is szolgáltatva az együttműködés javítására. Végig hangsúlyozza, hogy e két hatalmas ország megerősödése nem kell, hogy félelmet keltsen az USA-ban, gazdaságuk felvirágzása az amerikai termékek piacát is növeli. Legfőbb tanácsa a jó kapcsolatok megőrzése és mind a bilaterális mind a multilaterális konfliktusok elkerülése. Manuel könyve igényes összefoglalót nyújthat laikusok számára, míg a témában jártasabbak az író személyes tapasztalataiból származó anekdotákat és példákat találhatják érdekesnek.

 

Hosszú emlékek

Anja Manuel könyvét Kína és India történelmének rövid, de a lényeges eseményeket bemutatva kezdi. Mindkét ország több ezer éves történelmet tud maga mögött, és ez a civilizációs tudat ma is kihat népeik gondolkodására. Ír a meghatározó filozófiai iskolákról vagy vallásokról – rámutat a konfucianizmus és a hinduizmus politikát mai napig formáló hatásáról.

Kitér Kína esetében a nyugati hatalmak általi megaláztatás, India esetében pedig a gyarmati időszak ma is érezhető nyomaira. Leírását adja a kínai és az indiai gazdaság mai szintjére való eljutásának. Bemutatja ezentúl a legfontosabb történelmi figurákat, bár némiképp elfogultnak tűnik, ahogy a népszerű Gandhi bemutatását az előtte taglalt Mao Zedong-gal kapcsolja össze.

Átlátható leírását adja a két ország politikai rendszereinek, a Kínai Kommunista Párt történelmének, illetve az indiai országvezetés elmúlt évtizedeinek. Végül röviden mutatja be Xi Jinping elnök és Narendra Modi minisztelnök életrajzának legfontosabb elemeit, hatalomra jutásuk mikéntjét. Jól gyűjti össze a Kínával és Indiával kapcsolatokat erősíteni és javítani igyekvő Egyesült Államok számára a szükséges információkat, amelyek segítségével jobban át tudja látni a két óriás gondolkodását és a külpolitikájuk mögött húzódó megfontolásokat.

Javak megosztása

A szegénység felszámolásának tekintetében India előtt sokkal hosszabb út áll, mint Kína esetében. Mintegy háromszázmillió ember él a napi 1,25$-os szegénységi küszöb alatt, a városi nyomornegyedek pedig mintegy hatvanötmillió indiainak adnak otthont. Míg a gyerekek iskoláztatása kiutat nyújthatna a mélyszegénységből, azokat sokszor szüleik nem engedik el az egyébként is rendkívül alacsony színvonalon működő intézményekbe – mivel az ő munkájuk is hozzáad a család szerény jövedelméhez. India helyzetét nehezíti, hogy a lakosság több mint 90%-a dolgozik az úgy nevezett informális szektorban, így őket a segélyekkel és egyéb támogatásokkal is rendkívül nehéz megcélozni. Az indiaiak elenyésző száma rendelkezik bankszámlával, ami szintén rontja a helyzetet. Az országban jelenleg életben lévő segélyrendszert ráadásul nagymértékű korrupció terheli, a juttatásokat kiosztók sokszor akár az élelmiszer harmadát is visszatartják, hogy aztán pénzért értékesíthessék azt.

Az állam számos pozitív diszkriminációs intézkedése ellenére a szegények ma is nagy számban a muszlim illetve az „érintetlen” dalit közösségekből kerülnek ki. A kaszt-rendszer ma napig rendkívül meghatározó az indiai emberek gondolkodásában és az alacsonyabb kasztbeliek halmozottan hátrányos helyzetből indulnak. A részben a brit gyarmatosítók által táplált folyamatot hosszú évtizedekbe telik majd visszafordítani. Az ország szociális célra fordított költései a GDP 3-4%-ával azonban így is messze elmaradnak Kínáétól, aki 7%-ot fordít ezekre a célokra.

A Kínai Kommunista párt eredményesen lépett fel a szegénységgel szemben, 400 millió embert húzva ki a mélyszegénységből, amely mai napig hatalma legitimációjának alapját képezi. Az Indiában tapasztalható nyomornegyedek sem jellemzőek, részben az ország belső részén megvalósított lakhatási projekteknek köszönhetően, amelyek nagy tömegeknek biztosítanak otthont. Az egyre növekvő egyenlőtlenségek azonban komoly problémát jelentenek – míg a part menti városok egy főre eső GDP-je Portugáliáéhoz hasonlít, a belső elmaradottabb tartományok inkább Kongó értékeihez állnak közelebb.

Ugyan Kínában nem nyomornegyedekbe tömörülnek az emberek, a vidékről beözönlő vendégmunkások élete sem könnyű. A könyv két fiatal lány életét mutatja be, akik Shenzhen nagyvárosában heti hat napot dolgoznak egy telefonokat összeszerelő gyárban, és egy kollégiumi szobában alszanak sok másik dolgozóval együtt. A vándormunkások számára a legnagyobb nehézséget mégis a hukou rendszer jelenti, amely kizárólag az állampolgárok szülőhelyén teszi lehetővé a szociális juttatások igénybevételét. Így hát a vidékről városokba özönlő tömegek semmilyen támogatásra nem számíthatnak. Újra és újra megkísérlik a rendszer megreformálását, ez azonban rendkívül nehéz feladat, tekintve, hogy a keleti parton fekvő megapoliszok nyújtják a legtöbb munkalehetőséget, így a migráció is idekoncentrálódik, aminek valamilyen formában mégis gátat kell szabni. 2014-ben jelentették be, hogy 2020-ig százmillió migráns számára nyújtanak majd városi hukou-t az, hogy ezt ki kapja majd, viszont sokszor olyan nevetséges szempontokhoz kötik, mint hogy hányszor adott vért az illető.

Az Egyesült Államok vezetése felé azt tanácsolja, hogy az országokban gyárakat működtető amerikai óriásvállalatok jobban felügyeljék a dolgozók körülményeit, biztosítsanak számukra egészségügyi ellátást és egyéb juttatásokat. Ezek a cégek az ország olcsó munkaerejét kihasználva maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy milliók élnek nehéz körülmények között, emellett valóban hatékonyan tudnának javítani helyzetükön.

A megvesztegetés felszámolása

Mindkét országban nagy problémát jelent a korrupció jelenléte és annak társadalmi támogatottsága, ami megnehezíti többek között a külföldi vállalatok boldogulását is az adott országban, ezzel csökkentve a beáramló tőkét.

A korrupció emellett jelentős bevétel veszteségként jelentkezik az országok gazdaságában, nagy összegeket vonva el például a szociális költésektől. Kínában a becslések szerint a kormány költéseinek mintegy 10%-át használhatják megvesztegetésre vagy csak egyszerűen lopják el. A korrupt módon kiosztott engedélyek aztán rossz minőségű épületekhez vezetnek, amelyek az első természeti katasztrófa alkalmával okozzák majd ezrek életét.

Xi Jinping korrupcióellenes kampánya a Tigrisek és legyek mozgalom számos nagyhatalmú politikus és katonai vezető bebörtönzéséhez vezetett. Míg egyesek úgy tartják, hogy ez egyszerűen a Xi politikai ellenfeleinek félre tételét szolgálja, az ország lakosságának hozzáállására mégis pozitív hatással lehet. A kínaiak számára ugyanis számos korrupt gyakorlat egyszerűen az üzletkötés ceremóniájához tartozik hozzá, míg az amerikai fél számára határozottan a megvesztegetés kategóriájába esik – ilyen az ajándékozás szokása például, ami Indiában is a hagyomány része. Kérdés azonban, hogy a nyilvánosságra hozott összegek, melyeket a Kommunista Párt tagjai csalhattak el a nép megnyugtatására szolgálnak-e, vagy épp lehúzzák a leplet a korrupció eddig ismeretlen mértékéről, ezzel gyengítve meg a pártba vetett bizalmat.

Míg Kínában a hétköznapi emberek részéről nem figyelhető meg a korrupcióval szembeni tiltakozás, Indiában gyakoriak a tüntetések és magánemberek is részesei a harcnak. Emellett India jogi rendszere is fejlettebb Kínáénál, számos anti-korrupciós törvényt foglalva magában. Az ország kusza bürokráciája azonban így is teret enged a tisztességtelen gyakorlatoknak. Ahogy a segélyezésnél már említettük, az élelmiszeradagot kiosztó hivatalnok pénzért értékesíti a szegényeknek szánt adag egy részét, ez pedig a hétköznapi emberek felháborodásához vezet. Az aktivisták tiltakozása vezetett részben 2014-ben a Kongresszus Párt veszteségéhez és segítette kormányra Modi miniszterelnököt. A BJP párt kampányának hangsúlyos pontja volt a korrupció elleni küzdelem, és úgy tűnik kormányra lépésük óta Új-Delhiben sikerült is változásokat elérniük, többek között magánszektorbeli engedélyek és szerződések átlátható aukciókon való értékesítése által.

A leghatékonyabb megoldás azonban egy az internetiparban meggazdagodott milliárdostól, Nandan Nilekanitól érkezett, akit egyfajta népi hősként ünnepelnek. Ő hozta létre az Aadhaar programot, ami minden indiai számára személyazonosító számot biztosít, azok ujjlenyomata és szemük íriszének szkennelése által, így személyazonosságuk bárhol könnyedén ellenőrizhető, akár egy mobiltelefonos applikációban is. Utóbbi funkcióját kihasználva vált lehetővé, hogy az állampolgárok a telefonjukon keresztül azonosítva magukat jussanak hozzá a nekik járó segélyhez.

Az Egyesült Államok helyzete nem könnyű, a korrupció kérdése mindkét ország esetében érzékeny téma, aminek említése fennakaszthatja a tárgyalásokat, különösen Indiában. Kína esete más, ők 2016-ban az USA-tól kérték a korrupcióval vádolt állampolgáraik kiadatását – ezzel is mutatva eltökéltségüket a kérdés megoldása iránt. Az Egyesült Államok azonban óvatos ebben a tekintetben, ugyanis az ilyen ügyekben elítélteket akár halálra is ítélhetik. Digitális technológiájuk megosztásával azonban mindenképp segíthetnek az országokon, illetve, hogy továbbra is pozitívan lépjenek fel, saját országukbeli törvényeik betartatásával.

Fiatalok és idősek

Kína számára egyre nagyobb problémát jelent a társadalom elöregedése. Jelenleg több mint 200 millió a hatvan év feletti kínaiak száma, de 2030-ra akár duplájára nőhet majd a csoportjuk. Míg a problémát részben okozó, 1980-ban életbe léptetett családtervezési politikát felszámolták, úgy tűnik a folyamat visszafordíthatatlan. A hagyományos kínai modell, ami szerint az időseket gyermekeik és unokáik támogatják majd mikor már nem képesek dolgozni, az egyke gyermekek millióira hárítja az akár nyolc fős családjuk ellátásának terhét. Míg a kormány is elismeri ennek irracionalitását, az egész népességet ellátó nyugdíjrendszert még nem alakították ki. A másik megoldandó feladat az egészségügyi biztosítottság kiépítése, az ugyanis jelenleg csak a kezelés költségeinek legfeljebb 40%-át állja, de a szegényebbek sokszor erről a részeges támogatásról sem tudnak. Az indiaiakhoz képest azonban még így is irigylésre méltó az idősellátásuk.

Már említettük az indiai állampolgárok megcélzásának nehézségét, de a valódi problémát magának a járulékoknak a begyűjtése jelenti. Az informális szektorban kiosztott fizetésekből nincs módja az államnak az idősek ellátására valót begyűjteni.

India fiatal társadalmának azonban nem a nyugdíj kérdését kell elsősorban megoldania, számukra a munkaerőpiacra özönlő pályakezdők elhelyezése jelenti inkább a kihívást, és a bennük rejlő erőforrások kihasználása a gazdaság növelésének érdekében. Oktatási rendszerük rendkívül elmaradott, több mint 300 millió indiai analfabéta, és átlagosan öt év az oktatásban töltött idő. Míg az IT szektorban India egyetemi képzései színvonalasnak mondhatóak és a diplomát szerzett diákok jó szakemberek, a brain drain komoly gondokat okoz, számos egyetemet végzett indiai vándorol többek között az USA-ba munkát szerezni.

Az alacsonyabb fokú iskolák rosszállapotúak, alulfinanszírozottak, tanáraik gyakran nem tartják meg óráikat. Becslések szerintem akár 1-2 milliós tanerőhiánnyal küzd az ország! Egyre fejlettebb azonban az online oktatás, sokszor a multinacionális vállalatok teszik lehetővé, hogy az állásokra jelentkezők online elvégezzék képzéseiket, ezzel csökkentve az alkalmazottak kiképzésére szánt időt és pénzt. Emellett pedig az online elvégezhető tanfolyamok azok számára is elérhetőek, akik nem tudnák megfizetni a hagyományos intézményeket.

Az Egyesült Államok számára piacot jelenthet a két ország magánrendelők létrehozására, gyógyszeripari cégek számára vagy akár idősek otthonát működtetőknek, amelyeket egyre nagyobb számú kínai és indiai engedhet meg magának. Ezek a nagy tapasztalattal rendelkező cégek pedig a know how átadásával megsegíthetik Kínát elöregedő társadalmának ellátásában.

Energia vs. a környezet

A kínai kormány és a hétköznapi emberek is egyre többet foglalkoznak a környezetszennyezés veszélyével, és a megoldáson dolgozók számos áttörést értek már el a területen. Érthető a motiváltságuk – a nagyvárosok lakóinak a légszennyezés hatására kimutathatóan csökkent a várható életkora, annak ellenére, hogy akár egész napokat töltenek el arcmaszkot viselve; panaszaik pedig már a cenzúrázhatatlan tartományba értek, így a vezetés nem hagyhatja azokat megválaszolatlanul.

Indiában még rosszabb a helyzet, nagy városainak levegőminősége jóval elmarad Kína mögött, a WHO pedig a világ húsz legszennyezettebb városai közül tizenhármat Indiában jelöl meg. Míg továbbra is áll a nézet, hogy a szegénységben élők helyzetének javítása nem lehetséges anélkül, hogy az a környezet rovására menne, mégis reményt ad, hogy az hivatalnokok és vállalatvezetők új generációja egyre fontosabbnak látja a megoldást. Az idősebbek sokszor merev hozzáállása viszont hátráltatja a nemzetiközi együttműködést az energiatermelés átalakításában.

A szénnel való energiatermelés felváltása megújuló energiaforrással mindkét ország érdekében áll. Kína a világ elsőszámú szén előállítója és felhasználója, India pedig a második. Az átállás nehézségét leginkább a szén alacsony ára okozza, a fejlődő óriások előtt hosszú út áll még mire társadalmaik minden rétegét elláthatják energiával, így annak költsége korántsem elhanyagolható.

A másik központi feladatot a tiszta víz biztosítása jelenti. Kína szerencsétlen földrajzi adottságainak köszönhetően északi felén sokkal szárazabb, mint a déli területeken, ráadásul az utóbbit ellátó folyók is Tibetből erednek – a tartomány biztosítása tehát nélkülözhetetlen számára stratégiai szempontból

India területén megfelelő a vízzel való ellátottság, azonban hiányzik a modern infrastruktúra – a korszerű öntözés helyett a parasztok maguk fúrják az egyre mélyebb és mélyebb kutakat, amik talajvíz csökkenéséhez vezetnek. A folyók vizének tisztán tartása sem megoldott, a zsúfolt városok és a folyókhoz kötődő szertartásoknak köszönhetően a Gangesz vize rendkívül szennyezett a helyieket azonban ez sem tántorítja el az abban való fürdéstől. A folyó megtisztítására számtalan kezdeményezést kíséreltek meg, azonban a központi kormány nem tudja rábírni az államok vezetését a cselekvésre.

A vízhiány akár a két ország közötti konfliktushoz is vezethet, a Brahmaputra folyó ugyanis a Tibeti fennsíktól jut el Indiába, a Kínai Népi Felszabadító hadsereg pedig már felvetette a folyó vizének Kínába terelését. Míg ennek megoldása technológiai kihívást is jelentene, amennyiben megvalósul, biztosan fegyveres konfliktushoz vezetne.

Amennyiben a két ország kibocsátásának hatására felgyorsul a klímaváltozás az az USA számára is egyértelműen veszélyes, így érdekében áll a két ország megsegítése energiatermelésük megreformálásában. Azok azonban sokszor igazságtalannak érzik a rájuk irányuló figyelmet, kibocsátásuk ugyanis még mindig nem haladta meg az USA-ét vagy Európáét. Mivel Kína élen jár a zöldenergiával kapcsolatos fejlesztésekben, így a kooperáció az USA számára is kedvező lehet, emellett egyre kevésbé számít érzékeny témának.

Az elégedetlenség kezelése

A kínai sajtót és internetet rendkívüli hatékonysággal szűrő cenzúra megléte a többségi társadalmat nem zavarja. Bár tisztában vannak vele, hogy üzeneteiket megfigyelik, ezt egyfajta kompromisszumként fogják fel azért cserébe, hogy a Kommunista Párt irányítása alatt sokkal jobb körülmények között élhetnek, mint elődjeik. A földkisajátítások, munkaügyi reformok, vallásszabadság illetve a környezetszennyezés azonban olyan témák, amelyek miatt gyakran előfordulnak tiltakozások. Az internet ugyan korlátozottan teret enged a panaszok megjelentetésének, azonban civil társadalomról aligha beszélhetünk.

A fiatalabb generáció esetében megfigyelhető változást érdekes módon pont a cenzúra megléte hívta elő: mivel a T1989-es események az utána felnőtt kínaiak számára sokszor teljesen ismeretlenek, az állam agresszív fellépésének emléke nem tántorítja el őket attól, hogy egyre határozottabban fogalmazzák meg véleményüket.

Várható, hogy a megváltozott hozzáállás és a társadalmi feszültségek az elkövetkező évtizedekben elérnek majd egyfajta töréspontot. Addig azonban a Párt tovább alkalmazza a nacionalista érzelmekkel való manipulációt – a japánok háborús bűneit vagy a Diaoyu-szigettel kapcsolatos konfliktus felemlítését, bármikor a kínai polgárok valamilyen más okból túl elégedetlennek tűnnek.

India helyzete egész más, az 1947-es függetlenség megszerzése óta tartanak meg szabad választásokat, az állampolgárokat megilleti a szólásszabadság, és ki is használják azt. Az évi több ezer tüntetés és számos nonprofit illetve civilszervezet mellett az indiai sajtó meglepően csak 80. helyen szerepel a 199 ország közül, sajtószabadság terén. A kormány néha letilt politikai tartalmakat az interneten és bloggerek letartóztatása is előfordul csak úgy, mint újságírókat érő támadások. A kormány bizalmatlan a nonprofit szervezetekkel szemben, különösen a külföldi támogatást élvezőkkel.

A kínai tiltakozások egyre növekvő száma azonban nem egy pozitív fejlemény, a forradalmat követően kialakult demokráciák sokkal kisebb eséllyel stabilak, mint a békés úton átalakult kormányok. Manuel azt javasolja, hogy az Egyesült Államok ne erőszakos eszközökkel igyekezzen rábírni Kínát az emberi jogok tiszteletére, ez egyrészt nem ért el hatást, de nem is áll az USA érdekében, hogy felszítva a kedélyeket a Kommunista Párt erőszakos úton veszítse el hatalmát.

Indiával kapcsolatban az Egyesült Államok megkísérelhet hatni a kormányra, hogy csökkentsék a cenzúrát az internetes tartalmak esetében, illetve ne akadályozzák a nonprofit szervezetek működését – ezek elérése nem lehetetlen.

Új merkantilisták

Mindkét ország diplomáciájában központi szerepet kap a segélyezés. Míg India messze elmarad Kína mögött az erre szánt összegek tekintetében, közeli szomszédjaira így is sokat fordít, ezzel is hangsúlyozva, hogy békés hatalomként definiálja magát. Ugyan India ma is a világ szegényeinek egynegyedének ad otthon, a hinduizmus, buddhizmus és az Iszlám mind mások megsegítésére bíztató vallások, így a kormány hangsúlyozottan politikai érdekeket nélkülöző segélypolitikát folytat.

Kína segélypolitikájában 21. századi merkantilista – segélyek, kormányhitelek, közvetlen befektetések és a kereskedelem növelése által segíti meg saját vállalatait és növeli gazdaságát. A kínai segélyekhez nem kötődnek olyan feltételek, mint a nyugatról érkezőkhöz, de azok tisztán segély volta sem tisztázott. A különböző beruházások szinte minden esetben kínai vállalatoknak biztosítanak munkát. Az Egy övezet egy út kezdeményezés (OBOR) keretében megépülő beruházások mind kínai kölcsönökből épülnek majd. Ezek lehetővé teszik, hogy Kína felhasználja magas összegű külföldi tőkéjét, illetve munkát ad az extrakapacitásokkal rendelkező állami vállalatainak. Az érintett országok hálából pedig várhatóan Kína oldalára állnak egy esetleges konfliktus során.

Az USA számára aggasztó Kína aktivitása, mivel amennyiben nem az Államok osztja a segélyeket, akkor a feltételek szabásával sem tudja befolyásolni az egyes országokat. India számára Kína délkelet-ázsiai terjeszkedése adhat okot aggodalomra. Ebben a régióban ugyanis hagyományosan India volt vezető szerepben, azonban egyre inkább körülvéve érezheti magát. Sem az USA-nak, sem Indiának nincs más választása, mint szorosabbra húzni saját kereskedelmi kapcsolatait a másik két országgal, ezzel őrizve meg a jó viszonyt és elkerülhetővé tenni a konfliktusokat.

A világ amelyet létrehoznak

A mai is működő nemzetközi szervezetek a második világháború lezárásával jöttek létre és az Egyesült Államok és Európa normái szerint épülnek fel. Jelenlegi állapotukban elavultak, és nem találják benne a helyüket a felemelkedő hatalmak. Kína rendelkezik a második legnagyobb nemzetgazdasággal, olyan szervezetekben mint a WTO vagy az IMF azonban még most sem tölt be gazdaságának méretéhez illő pozíciót. Ezek reformjába nem csak azért kell bevonni a két felemelkedő óriást, mert az a világgazdasági súlyuk miatt nem halogatható tovább, de azért is, mert tapasztalataik a Nyugat számára is értékesek lehetnek.

Kína egyre növekvő szerepvállalását jelzi az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) létrehozása is, melynek lelkes tagja India, mivel az segíthet az ország infrastrukturális fejlesztéseiben. Ehhez Washington nem hajlandó csatlakozni, pedig félelmei pesszimistának tűnnek. Az AIIB például USA dollárban folyósítja majd kölcsöneit, nem pedig RMB-ben, ahogy ettől korábban tartottak, emellett olyan infrastrukturális fejlesztéseket tesz majd lehetővé a kínai tőke, amelyek a Világbank működése alatti hatvan évben nem valósultak meg.

Kína az ENSZ-ben is egyre aktívabb, komoly összegekkel járulva hozzá a békefenntartó csapatok költségvetéséhez. Ez szintén megnyugtatólag kéne, hogy hasson az Egyesült Államokra, hiszen Kína egyáltalán nem zárkózik el a meglévő szervezetekben való részvételtől, egyszerűen csak jogait igyekszik érvényesíteni.

India ENSZ-ben való szereplését továbbra is az el nem köteleződés politikája hatja át, ezáltal csak az esetek kevesebb, mint harmadában szavazott az USA-val együtt. Tervben van az ország felvétele a Biztonsági Tanácsba, ezt azonban Kína és Oroszország is ellenzik.

A Világbankban és az IMF-ben is át kell szervezni a szavazati jogokat, de emellett arra is kell ösztönözni a két óriást, hogy olyan regionális kereskedelmi egyezményekbe lépjenek, amelyek minden félnek kedveznek. Természetes, hogy India és Kína érvényesíteni akarják jogaikat és növelni befolyásukat csak úgy, mint hogy nem minden kérdésben egyezik majd a véleményük az USA-val. Ezt az amerikai félnek tiszteletben kell tartania. Nem szabad azonban engedni a meglévő szervezetek környezetvédelmi vagy munkajogi alapelveiből, ezekhez a két országnak is alkalmazkodnia kell. Azonban mivel mindketten egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak a felelősség vállalásra, az USA-nak érdemes kihasználnia erőforrásaikat, és velük együtt kell igazságosabbá formálnia a nemzetközi rendszert.

A következő Kapitány és Katona

India soft power-re helyezett hangsúlyának köszönhetően nem rendelkezik sok ellenséggel, vezetői figyelmét leginkább Pakisztán és Kína köti le. A himalájai határvonalon számos területvita zajlott már, egészen a brit uralkodás idejétől számolva, napjainkban pedig Kína infrastrukturális beruházásainak a térségben való koncentrációja okoz feszültségeket.

India számára az OBOR részeként létrejövő fejlesztések is aggodalomra adhatnak okot – Kína olyan létesítményeket épít a térségben, melyek hadicélra alakíthatóak át, például kikötőket, melyek a kereskedelmen túl esetleg a tengeri flottájának is bázisául szolgálhatnak.

Kína tevékenységét perspektívába helyezi azonban, ha elképzeljük mit lát a partjairól a tenger felé tekintve: Japántól egészen Taiwanig és a Fülöp szigetekig mind ellenséges, vagy legalábbis Kínával szemben hűvös magatartást tanúsító hatalmak szigetei veszik körül. Ez a kínaiak által „első-szigetláncként” nevezett terület részben megindokolja törekvéseit, hogy kialakítsa saját bázisait ezeken a vizeken. A Malaka-szoroson való átjutás biztosítása elengedhetetlen számára, hiszen ezen az útvonalon érkezik számára a közel-keleti olaj.

Kína tehát nem érzi biztonságban magát, így hadiköltései egy bizonyos fokig indokoltak, bár szomszédjaiban joggal keltenek aggodalmat. 2005 óta megnégyszerezte a hadseregére szánt összegeket, így a SIPRI becslése szerint mintegy 215 milliárd dollárt költhetett 2015-ben.

Kína aktivitása – különösen az Indiai óceán és a Himalája környékén India költéseit is megnövelte, Modi 2016-2017-es pénzügyi évben 30%-kal emelte meg az ország védelmi költségeit, 52 milliárd dollárra, emellett pedig az USA segítségét kérte modern repülőgéphordozók építéséhez.

A második világháború vége óta az USA uralta a csendes- és indiai óceáni régiót, de ez az időszak lezárult, ezt pedig el kell fogadniuk, csak úgy, mint hogy „Fordulat Ázsia felé” politikája fenyegetően hangozhat a kínaiak számára. Kína egy olyan méretű hatalommá nőtte ki magát, amely rendelkezhet ilyen méretű hadsereggel, ez egy természetes folyamat.

Manuel gyakoribb kommunikációt javasol Kínával, és a szabályok szigorú meghatározását azzal kapcsolatban, hogy mi elfogadható az Államok számára és mi nem, például a kiberbiztonság terén. De közös hadigyakorlatok megtartását is szorgalmazná, azt javasolja, ezekből az USA és India ne hagyják ki Kínát.

Konklúzió

Manuel azt tanácsolja az Egyesült Államoknak, hogy a Kínához és Indiához való hozzáállásukban vegyék a függetlenedést követő brit-amerikai viszonyt példának. Nagy-Britannia türelemmel fordult az új államalakulathoz, annak tudatában, hogy annak végső soron érdeke a jó kapcsolat fenntartása, illetve hogy helyzeti előnye okán az amerikaiak egyébként is példaként tekintenek rájuk.

Ez valóban jó párhuzam, főleg a kínai-amerikai viszonyra vetítve, hiszen a kölcsönös függés mellett ott is húzódik egyfajta ellenségeskedés. Kína úgy érzi, az USA túlságosan bele akar szólni a működésébe, ahhoz hasonlóan, ahogy a frissen megalakult Egyesült Államok is féltette függetlenségét és bizalmatlanul fordult Nagy Britannia felé.

Szintén érdekes a hasonlóság a fiatal USA és Kína részben protekcionista beállítottságában. A britek türelemmel várták, hogy az Egyesült Államok megerősödjön ahhoz eléggé, hogy bátrabban jelenjen meg a nemzetközi piacokon, kevésbé féltve saját gazdaságát. Emellett azt is említi, hogy Nagy Britannia szándékosan nem szólt bele az USA bel- vagy külpolitikai döntéseibe, abban reménykedve, hogy a riasztónak tűnő intézkedéseket végül maguktól vetik majd el, mikor belátják, azok saját érdekeikkel is ütköznek. Ez több alkalommal is így alakult, és Kínával kapcsolatban is alkalmazható. Hangsúlyozza emellett annak a fontosságát is, hogy biztosítsák a kínai felet az amerikaiak jóindulatáról, mivel azok bizalmatlanságukban sokszor olyan lépéseket is beavatkozásnak, vagy ellenséges fellépésnek tudnak be, amelyeket az USA nem ilyen szándékkal tesz meg.

Emellett pedig az országon belül is érdekében áll az USA-nak a Kínával való jó kapcsolat fontosságának hangsúlyozása, és a sajtó Kína-ellenes hangvételű megnyilatkozásainak visszafogása. Az országok lakosai közötti ellenségeskedés a nemzetközi kapcsolatoknak sem kedvez.

Indiával könnyebb a dolga az Egyesült Államoknak, egyre javuló kapcsolataik mögött sokkal kevesebb rivalizálás és bizalmatlanság áll. Ráadásul India brit gyarmati örökségének köszönhetően értékrendszerében is közelebb áll az USA-hoz, akivel egyértelműen pozitív viszonyt táplál, míg Kínával számos kérdésben térnek el a nézeteik.

Anja Manuel tanácsa tehát a türelem, az együttműködés erősítése, a két ország jogos érdekeinek tekintetbe vétele, emellett viszont az egyértelmű határátlépésekkel szembeni határozott fellépés és végül a békés együttélés ezek általi megteremtése, amit mindhárom ország élvezhet.

Felhasznált irodalom

Manuel, Anja: This Brave New World: India, China, and the United States. Simon & Schuster, 2016., 368.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: