Sajtófigyelés – 2019. március 20.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Nagyobb amerikai befolyásra van szükség Afrikában – Witney Schneidman, Brookings, 2019. március 4.
Mi az, ami közös Indiában, Törökországban, Japánban, Kínában, az Európai Unióban és Afrikában, azonban nem közös az Egyesült Államokban és Afrikában? Az Egyesült Államoknak magasabb szintű kapcsolatokat kellene ápolnia az afrikai országokkal, másképp elveszítheti világhatalmi szerepét a régióban.
Az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá váltak az Európai Unió és Afrika közötti csúcstalálkozók. A legutóbbi ilyen eseményt 2017-ben tartották Elefántcsontparton. A találkozók során a felek kereskedelmi, biztonságpolitikai és társadalmi ügyekben is egyeztettek, közös megoldásokat keresve a migráció okozta válság kezelésére, a civil szervezetek sikeresebb működésére, új vállalkozások indítására, az afrikai nők társadalmi helyzetének javítására, illetve az afrikai ifjúság által elérhető lehetőségek növelésére.
A Trump-adminisztráció minimálisan foglalkozott az afrikai vezetőkkel, magas szintű találkozókra pedig ritkán került sor. Ahhoz viszonyítva, hogy 1999-ben Madeleine Albright amerikai külügyminiszter negyvenhárom afrikai ország száznyolcvan miniszterével egyeztetett a huszonegyedik századi együttműködések kapcsán, Barack Obama pedig ötven afrikai vezetőt fogadott 2014-ben, Donald Trump csak néhány afrikai politikussal tárgyalt – és velük is csak rövid találkozók keretén belül.
Amerikai–afrikai közös kezdeményezésekből nincs hiány: 2000-ben megköttetett az Afrikai növekedés és lehetőség törvény (AGOA), George W. Bush 2003-ban Elnöki vészhelyzeti tervet alakított ki az AIDS ellen (PEPFAR), majd a 2008-ban elfogadott jogszabály összesen negyvennyolc milliárd dollárt rendelt a következő öt éves megvalósítási időszakban az AIDS, tuberkulózis és malária elleni globális harchoz.
Ennek ellenére folyamatok együttműködésre van szükség, a kezdeményező szerepét pedig minden bizonnyal az Egyesült Államoknak kell betöltenie. Amennyiben ez nem történik meg, az afrikai országok másfajta partnerek és befektetők felé fordulnak majd, ami alatt elsősorban Kínát és Oroszországot értjük.
Forrás: https://www.brookings.edu/blog/africa-in-focus/2019/03/04/is-the-us-keeping-pace-in-africa/
A jó, a rossz és a csúf – a Trump-Kim csúcstalálkozó értékelése – Jung H. Pak, Brookings, 2019. március 4.
A Kim–Trump találkozó a vártnál korábban ért véget. A média azóta csak spekulál, hogy pontosan mi történhetett, a szakértők pedig azon vitáznak, hogy a csúcstalálkozó siker volt-e vagy kudarc. Jung H. Pak szerint igazából mindkettő.
Kezdjük a jóval. Kim Jong-un rossz üzletet ajánlatott, Donald Trump pedig képes volt nemet mondani. Az észak-koreai fél egyszerűen aránytalan egyezményt szeretett volna, mely a nukleáris leszerelés mértékénél a szankciók sokkal nagyobb mértékű felfüggesztését igényelte. A Trump-adminisztráció fontos lépéseket szeretett volna tenni Észak-Korea felé a Koreai háború lezárása, illetve a kapcsolattartó irodák létrehozása által. Ezen lépések jelzésértékűek lettek volna: Moon Jae-in dél-koreai elnök már 2017-ben szót ejtett a Koreai háborút lezáró hivatalos dokumentum szükségességéről, Kína legfőbb érdeke pedig a stabilitás elérése a régióban.
De volt rossz is. Egyrészt hiba volt megszervezni a második csúcstalálkozót. Mindkét vezető azt gondolta, hogy karizmája és erős személyisége által kedvező eredményeket tud elérni – kis túlzással baráti alapon. Minden bizonnyal Donald Trump és Kim Jong-un pontosan tudták, hogy a munkacsoportoknak nem sikerült megegyezniük az elmúlt hónapok során, a csúcstalálkozó főbb kérdéseiben pedig továbbra is nézeteltérés van a két fél között. Másrészt Donald Trump rosszul kezelte a csúcstalálkozó eredménytelenségét, miután hevesen kritizálta a Dél-Koreával való hadgyakorlatokat, illetve enyhíteni próbálta a konfliktust Otto Warmbier esete kapcsán. Az amerikai elnök szerint Kim Jong-un nem is tudott az amerikai fiú ügyéről, az észak-koreai vezető pedig nagyon bánja a történteket.
Térjünk át a csúnya részre. A találkozó sikertelenségét Kim Jong-un részleges győzelmének is nevezhetjük, ugyanis az észak-koreai rezsim időt nyert, ezt az időt pedig atomprogramjának továbbfejlesztésére fordíthatja. Bár jelenleg úgy tűnik, a 2017-es év rendkívüli feszültségei nem fognak megismétlődni, egyáltalán nem lenne meglepő, ha Kim Jong-un kisebb provokációkkal tesztelné, hogy meddig mehet el következmények nélkül.
Donald Trump számára sűrű időszak következik. A külpolitikai kihívásokhoz belpolitikai konfliktusok is párosulnak, 2020-ban pedig elnokválasztásra kerül sor az Egyesült Államokban. Nagy kérdés, hogy milyen mértékben tud így foglalkozni az észak-koreai kérdéssel.
Kína felszólította Olaszországot, hogy ragaszkodjon a BRI-hez – Lucy Hornby, Financial Times, 2019. március 8.
Kína felszólította Olaszországot, hogy ragaszkodjon a BRI kezdeményezéshez. A kínai külügyminiszter szerint Olaszországnak és a teljes Európai Uniónak meg kell őriznie függetlenségét az Egyesült Államokkal szemben.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy a római kormány aláírja Kínával az Új Selyemúthoz való csatlakozást. Washington részéről heves válasz érkezett: a Fehér Ház egyik szóvívője azt mondta, hogy a kezdeményezést Kína saját maga számára kreálta, az Egyesült Államok pedig szkeptikus azt illetően, hogy az olasz kormány BRI-t illető támogatása bármilyen előnyt fog jelenteni az olasz emberek számára.
Wang Yi kínai külügyminiszter elmondta, Kína mindenki támogatására számít a kezdeményezés kapcsán. „Örömmel várjuk Olaszországot és minden más európai államot az Egy Övezet, Egy út kezdeményezésbe. (…) Olaszország egy független állam. Bízunk benne, hogy kitartotok a függetlenül meghozott döntésetek mellett.”
Az úgynevezett Új Selyemút Xi Jinping külpolitikájának legfontosabb eleme. A projekhez számos fejlődő ország csatlakozott az elmúlt évek során, azonban heves kritikák is érték. Több szakértő szerint a partnerállamok gazdaságilag kiszolgáltatottá válnak, Kína pedig gazdasági gyarmatosítást tervez végezni az adott országokon.
Az Európai Unió egyelőre határozatlan az ügy kapcsán: míg a tehetősebb észak-európai államok fontos gazdasági partnert látnak Kínát illetően, a brüsszeli politikusok egy része fél a növekvő kínai és orosz befektetések mértékétől, ugyanis szerintük az nagyobb politikai befolyást is jelenthet a két ország részéről.
Wang Yi külügyminiszter jelezte, Kína együtt szeretne működni egy egységes és erős Európával. Azt is hozzátette – utalva az Egyesült Államokra -, hogy a kontinens ezen erejét csak úgy őrizheti meg, ha nem enged teret külső beavatkozásoknak. Wang Yi szerint Európa képes olyan következetes és gyümölcsöző hosszú távú kapcsolatokat kialakítani Kínával, melyek az összes érintett fél számára előnyösek lehetnek.
Forrás: https://www.ft.com/content/7dda549c-4171-11e9-b896-fe36ec32aece
Xi Jinpingnek ugyanannyira van szüksége egy kereskedelmi egyezségre, mint Donald Trumpnak – Raghuram Rajan, Financial Times, 2019. március 6.
Az amerikai–kínai kereskedelmi háború akkor fog lezárulni, ha valamelyik fél jobban akarja a másiknál az egyezséget. Minden bizonnyal ez az ország fog nagyobbat bukni. Elősre úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak van nagyobb szüksége a megállapodásra, de egyáltalán nem biztos, hogy Xi Jinpingnek ne lenne ugyanannyira fontos ez a kérdés.
Egy demokratikusan megválasztott vezetőnek nagyobb a mozgástere. Kereskedelmi sikertelenségek esetén egy sor indokot találhat az adott politikus: hibáztathatja a korábbi adminisztráció meghatározó figuráit, az értéktőzsdéken zajló folyamatokat, vagy az ellenzéki vezetők nyomásgyakorlását.
Egy nem demokratikusan megválasztott vezetőnek viszont meg kell őriznie hitelességét, amit gyakran gazdasági sikerek által érhet el. Xi Jinping nem hibáztathatja elődeit a jelenlegi gazdasági lassulásért, sőt, a korábbi hibákat sem hangoztathatja publikusan, hisz azzal a Kommunista Párt sérülne. Miért kellene az embereknek ugyanis egy olyan pártra szavazniuk, amely rossz gazdasági lépéseket tesz?
Túlzás persze azt állítani, hogy a Kommunista Pártnak nem lenne legitimása Kínában annyi évtized után. Ezen legitimitás viszont szorosan kapcsolódik az országban lévő stabilitáshoz, amit Xi Jinping gazdaságpolitikája teljesen felforgathat. A jelenlegi államelnök már hatalomra lépésének első napjaiban kijelentette, hogy Kínát nagyon gazdag és nagyon erős országgá kell tenni. Sokak szerint „a gazdasági vörös posztót” szeretné folyamatosan az Egyesült Államok felé lengetni.
A kínai importra kivetett vámok hosszú távon krízist okozhatnak, de Xi Jinping politikai erejét is gyengíthetik. Épp emiatt a kínai vezetőnek ugyanannyira fontos a kereskedelmi egyezség.
Forrás: https://www.ft.com/content/3cf778ca-3f68-11e9-9499-290979c9807a
Az Alibaba tovább erősíti jelenlétét a kínai logisztikai szektorban – Louise Lucas, Financial Times, 2019. március 11.
Peking a logisztikai szektort a gazdaság egyik legfontosabb elemének tekinti, az Alibaba pedig azon felül, hogy a világ legnagyobb viszonteladói oldalává vált, ezen a téren is igyekszik terjeszkedni. Nemrég az STO Express részvényeinek közel 15 százalékát vásárolta meg.
Fontos megemlíteni, hogy az amerikai Amazon vagy JD.com vállalatokkal szemben a főbb logisztikai komponensek nincsenek az Alibaba tulajdonában. Az Alibabának ugyanis saját szállítmányozási leányvállalata van, mely a Cainiao nevet viseli. A leányvállalat üzemelteti a globális hálózatot, az Alibaba pedig egyfajta semleges platformként hozza össze a gyártókat és a felhasználókat globális szinten.
A vállalat eddig főként technológiai kérdésekkel foglalkozott, a raktárépületeket és összekötő futárcégeket pedig nem birtokolta. A logisztikai cégek közül a ZTO tíz százalékát, a YTO tizenegy százalékát, illetve a Best Logistics huszonnyolc százalékát szerezte meg eddig. A szorosabb együttműködés azonban sokkal kölcséghatékonyabb lenne mind az Alibaba, mind a kínai állam számára.
Épp emiatt valósulhatott meg az STO Express vállalattal való együttműködés is. Az Alibaba egyik képviselőjének szavai alapján cél a szorosabb együttműködés technológia és kiskereskedelmi logisztika terén, mely megkönnyíti és olcsóbbá teszi az áruszállítást Kína egész területén.
Az Alibaba célja egyértelműnek tűnik: a világ legnagyobb online kereskedelmi portáljaként megbízható munkát végezni, Kínán belül huszonnégy óra alatt, globálisan pedig hetvenkét óra alatt leszállítva az árut.
Forrás: https://www.ft.com/content/a85456f0-43ba-11e9-a965-23d669740bfb
Afrikába költözhetnek-e a kínai gyárak? – Tilman Altenburg, Brookings, 2019. március 5.
1970-től Kína az ipari előállítás globális központjává vált. Az európai és amerikai országokból cégek sokasága Kínába költözött, felismerve a távol-keleti országban rejlő lehetőségeket, például az olcsó és hatalmas munkaerőt. Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete szerint a világon történő ipari előállítás negyedét Kína biztosítja.
Mégis, a kínai ipar változik és diverzifikálódik. A reálbérek 2005 és 2014 között évente átlagban tíz százalékkal nőttek, a távol-keleti ország pedig más iparágak felé szeretne fordulni, cipők és játékok helyett például technológiai cikkeket gyártva.
Justin Lin, a Világbank korábbi közgazdásza szerint hatalmas lépés lenne Afrika számára, ha cégek egy része áttelepülne Kínából az afrikai kontinensre. Statisztikák szerint ha a kínai ruházati termelés egy százaléka Afrikában történne, az Afrika ruházati termelését és exportját negyvenhét százalékkal növelné.
A Kínában működő cégek tíz százaléka lenne kész költözni a legutóbbi adatok alapján. Jelenleg elsősorban más ázsiai országokat választanának, azonban nem zárkóznak el teljesen az afrikai kontinenstől sem. Elemzők szerint Etiópia indult el egy olyan úton, mely modellként szolgálhat a többi afrikai ország számára. Úgy tűnik, ez az összes fél számára előnyös lehetne.
