5. GeoDebates: Kelet-Közép-Európa 21. századi szerepe Európa és Ázsia között: hídfő vagy ütközőzóna?

Június 19-én ötödik alkalommal került megrendezésre a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) székházában a GeoDebates elnevezésű, oxfordi típusú vitakonferencia. A rendezvény hazánk tágabb kontextusának szerepét vette górcső alá napjaink átalakuló globális világrendjében, ezen belül is Európa és Ázsia között betöltött szerepére fókuszálva.

A konferencia meghívott előadói Árok Norbert László, a Századvég alapítvány kutatója, Bernek Ágnes, geopolitikai elemző, a Magyar Kereskedőház szakértője, Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója és Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója voltak.

Az eseményt Csizmadia Norbert, a PAIGEO Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki köszöntő beszédében ismertette a korábban megrendezésre került GeoDebates vitakonferenciák témáit – Kína és Afrika kapcsolata, az okosvárosok, az Egyesült Államok új külpolitikájának következményei és a negyedik ipari forradalom lehetséges hatása a fejlődő világra – majd két szakmai kiadványt is a megjelentek figyelmébe ajánlott: a Kutatóintézet folyóiratának, a Hungarian Geopolitics-nek (HUG) a 2017/4. számát, ami a V4-ek, a régiónk jövőképével foglalkozik, valamint Bernek Ágnes, Kelet-közép európai geopolitikai riport – A közép- és a kelet-európai országok a 21. század többpólusú világában című tanulmányát, ami egyben a vitakonferencia kiindulópontját, vitairatát is képezte.

Vitaindító beszédében Bernek Ágnes mindenekelőtt egy frappáns megfogalmazást adott a geopolitikáról, ami véleménye szerint alapvetően azt vizsgálja, hogy a földrajzi helyzet hogyan határozza meg egy térség, ország szerepkörét. A hagyományos földrajzi szemlélet a kelet-közép-európai régió vonatkozásában azt vizsgálja, hogy hol helyezkedik el Európán belül, és hogy mit is jelent az ütközőzóna szerepkör? E megközelítés alapján a térség geográfiailag predesztinálva van az ütközőzóna létre, mint az atlanti erőtér keleti vége, és az eurázsiai térség nyugati fele.

De ha kitágítjuk a perspektívát és nagyobb földrajzi keretben vizsgálódunk, egy másik szerepkör is felsejlik. Ez a keret nem más, mint a napjainkban sokat vitatott Eurázsia, amit konszenzusosan csak geológiai értelemben fogadnak el, politikailag alapvetően az orosz nagyhatalmi törekvések fogalmát értik alatta, így ilyen tekintetben ennek meglétét sokan cáfolják. Ám ma már úgy tűnik, hogy – főleg a kínai „Egy övezet, egy út” projektnek köszönhetően – a politikai kezdeményezésen túllépve, gazdasági értelemben is kibontakozóban van Eurázsia. Így pedig fennáll annak a lehetősége, hogy a kelet-közép-európai régió hídtérség legyen Európa és Ázsia között. Ám ahhoz, hogy ez az értelmezési keret érvényre juthasson, ki kell szakítani a kérdéskört a diplomáciai szférából és gazdasági szempontból (is) vizsgálatra szorul.

A GeoDebates szokott menetrendje szerint a konferencia alapkérdését a közönség körében megszavaztatták már a vita előtt. Ekkor a válaszolók 54%-a úgy vélte, hogy Kelet-Közép-Európa inkább ütközőzóna lesz a 21. század során Európa és Ázsia között. 4%-a volt csupán a bizonytalanok aránya, így már a konferencia elején igen markáns állásfoglalás volt jellemző. Az előzetes adatok ismertetése után következett a meghívott vitapartnerek álláspontjainak bemutatása.

Árok Norbert szerint nem vagyunk könnyű helyzetben, mert abszolút értelemben beszélni erről a kérdésről igen nehéz. Nevezhetjük-e egyáltalán egységes régiónak a térséget? Szerinte létezik egy kelet-közép-európai entitás, és elsősorban politikai aspektusból egy egységes területről beszélhetünk. Az elmúlt másfél-két évtizedben ugyanis a régión belül különböző koalíciókötések történtek – mint például a NATO-hoz, EU-hoz való csatlakozás, vagy a V4-ek létrehozása –, a politikai akarat vektora a térségen belül ugyanarra mutat.

Ráadásul egy gazdaságilag vonzó területről beszélhetünk, ugyanis a régiónak jó a gazdasági növekedési potenciálja, a legtöbb ország stabil gazdasági növekedésről számolhat be, stabil, működő demokratikus jogállamok találhatók itt, amik vagy EU tagok, vagy partnerségben állnak az Unióval, mely további stabilizáló tényezőt jelent. Így összességében egy biztonságos beruházási környezetről beszélhetünk. A térség potenciális hídfő szerepe pedig összességében ebből a gazdasági vonzerőből fakad.

Tálas Péter meglátása alapján az, hogy híd vagy ütközőzóna vagyunk-e, döntően nem rajtunk múlik, hanem azon, hogy a partnereink minek tekintenek minket. Ma elsősorban EU és NATO-tagoknak látnak bennünket, ami erőteljesen meghatározza a szerepünket. Így a jövőben sok múlik azon, hogy az EU-nak mekkora lesz a súlya a geopolitikai erőtérben. Ahhoz, hogy hídfő lehessünk, egy nagy dilemmával kell szembenéznünk: le kéne győzni azt a trendet, ami Kelet-Közép-Európát az Unió perifériájára teszi.

Bár a történelem során többször is megfogalmazódott a térségben, hogy hídfő akar lenni, ez egységesen sosem valósult meg. Tálas véleménye szerint ugyanis nem vagyunk egységes régió, csak látszólag: bár a Visegrádi brand nemzetközi brand, de valós együttműködés nincs igazán mögötte. Fontosnak tartja, hogy ilyen típusú tervek megfogalmazódjanak, de ezeket a realitások talaján kell kezelni.

Árok Norbertre reflektálva elmondta, hogy bár elhangzik, hogy mennyire jó beruházási helyszín vagyunk, a számok valójában nem ezt mutatják: a térség országai között is kiélezett verseny folyik a külföldi beruházásokért. Ahhoz, hogy egységes térség tudjunk lenni – amire a történelemben eddig sosem volt példa –, minimum egységes jövőképpel kell rendelkeznünk.

A történelemben a hidak fontos közlekedési csomópontok voltak, amiken hídpénzt szedtek – fűzte tovább a gondolatmenetet a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója. Akkor tudunk hídfők lenni, ha a térség be tudja szedni a „hídpénzét”, de mi egyelőre valami olyanért küzdünk, amiből egyáltalán fel tudjuk építeni ezt a hidat. A „hídpénz” beszedésétől tehát még nagyon messze állunk.”

Ezt követően ismét Bernek Ágnes kapott szót, aki elmondta, hogy napjainkban egy többpólusú világ van kialakulóban, ami más logika szerint fog működni, mint az eddigi angolszász dominanciájú éra, ám az új működési szabályok egyelőre még nem kristályosodtak ki. Az új világrend fontos részét képezi Kína felemelkedése, és az általa indított „Egy övezet, egy út” kezdeményezés, ami meglátása szerint annyira erőteljes, sziklaszilárd, hogy mindenképpen meg fog valósulni.

Tálas Péterre reflektálva azt mondta, hogy akkor tudna a régió „hídpénzt” szedni, ha logisztikai központtá tudna válni. Ehhez viszont ki kell épülnie az észak-déli infrastrukturális tengelyeknek, vagyis meg kell valósulnia a tervezett TEN-T útvonalaknak.

Végül, de nem utolsó sorban Molnár Tamás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója is ismertethette álláspontját, mely szerint a kelet-közép-európai térség hagyományos értelemben a nyugat része, ami a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozással egyértelművé vált.

Véleménye szerint a térség ütközőzóna szerepköre két kulcsfontosságú játékos szempontjából is értelmezhető: Oroszország a térséget maga tette ütközőzónává, amire válaszul történt a keleti szárny megerősítése a NATO-n belül. Kína perspektívájából pedig nem (biztonság)politikai, hanem gazdasági síkon történik összeütközés Nyugat-Európával. Ennek alátámasztására három Kínával kapcsolatos „mítoszt” ismertetett, majd cáfolt meg.

Az első – egyik leggyakrabban hangoztatott – álláspont szerint Kína az összeköttetés elősegítője a két kontinens között, amiben Kelet-Közép-Európa egy hidat képez. De a régió valójában sokadlagos prioritás Kína számára. Az igazi cél Nyugat-Európa a piac és a technológia miatt. Ilyen tekintetben pedig a hídfő szerep feleslegessé válik, ha ugyanis Kína Németországgal akar tárgyalni, akkor közvetlenül leül vele, nincs szüksége a V4-ekre.

A második „mítosz” szerint Kína a globális szabadkereskedelem védelmezője, ám valójában Kína és a partnerei között nem áll fenn reciprocitás – érvelt Molnár. Kína elvárása, hogy szabadpiaci hozzáférést biztosítsanak számára a külföldi piacokhoz, közbeszerzésekhez, viszont a kritikus infrastrukturális beruházásokból – úgy, mint a bankszektor, energetika, vagy a közlekedés – ki vannak zárva a partnerek. A külföldi cégeket vegyesvállalatokba kényszerítik, ahol a kommunista párt is beleszól a policy-be.

A harmadik „mítosz”, hogy az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés a 21. századi Marshall terv. Molnár szerint ez nem szól másról, mint a Kínában felgyülemlett építési potenciál külföldre való kihelyezéséről. Meglátása szerint az igaz stratégiát nehéz kiolvasni, Kína lehetőségeket keres, nagy átfogó stratégia nem rajzolódik ki a kezdeményezés mögött.

A konferencia további szakaszában Bendarzsevszkij Anton – a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány igazgatója – moderálásával folytatódott az esemény, majd a közönség is szót kapott, hogy kérdéseket tegyen fel. Ám azok helyett zömmel a vitával kapcsolatos reflexiók, a különböző álláspontok továbbgondolásai hangzottak el. Ez is jól mutatta, hogy egy igen érdekfeszítő szakmai vitára került sor.

A kérdések, reflexiók végén ismételten a szavazás következett. Ennek eredményeként a hallgatóság 59%-a szerint térségünk inkább ütközőzóna funkciót fog betölteni jelen évszázadunkban az öreg kontinens és a geopolitikai erőtér feltörekvő központja, Ázsia között. De a bizonytalanok aránya a konferencia előtthöz képest egy százalékponttal növekedett – 5% lett –, vagyis több olyan szempont, érvelés is felvetődött a vita során, ami akár a korábban határozottan az egyik oldal mellett álláspontot foglalókat elbizonytalanított.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: