Az Egy Övezet, Egy Út geopolitikai jelentősége a történelmi távlatban

A német földrajztudós, Ferdinand von Richthofen által 1877-be megalkotott Selyemút kifejezés a mai napig sokszor egy misztikus és meseszerű képet kelt az emberekben. Valójában a régi Selyemút a világ egykor legkiterjedtebb kereskedelmi hálózata volt, amely a nagy földrajzi felfedezések kezdetéig a világgazdaság tengelyeként összekapcsolta a Föld legfontosabb civilizációs és gazdasági központjait. Ám mára gazdasági és kulturális jelentősége annak ellenére leáldozott,– hogy egyes szakaszait még a 20. századig használták. De az elmúlt évtizedekben újra napirendre került a feltámasztása, amelynek az adott igazi lendületet, hogy a Kínai Népköztársaság elnöke, Xi Jinping 2013-ban hivatalosan is külpolitikájának középpontjába emelte. A következőkben az Új Selyemút és a 21. századi Tengeri Selyemút, összefoglaló néven Egy Övezet, Egy Út program várható jelentősége kerül bemutatásra a formális geopolitikai elméletek tükrében.

A régi Selyemút és történelmi jelentősége

A régi Selyemút a – döntően földrajzi környezet által kijelölt (folyómedrek, hágók, stb.) – regionális kereskedelmi utak összekapcsolódásából jött létre, megközelítően a Kr. e. 2. században. Az útvonalak két központi ága kelet-nyugati irányú volt, összekötve a Földközi-tenger mellékét Kínával, de emellett magához kapcsolta a Hindusztáni-félszigetet, Közép-Ázsiát és Afrikát is. Viszonylag új felfedezésnek számít, hogy a szárazföldi közlekedési tengely mellett létezett egy tengeri kereskedelmi útvonal is Kína és a Perzsa-öböl között, amely a Tengeri Selyemút elnevezést kapta. A Selyemút kereskedelmi és gazdasági szerepén túl, a Nyugat és Kelet nagy civilizációinak találkozási pontja is volt. Egy olyan csatorna, amely lehetőséget adott az információ, gondolatok, eszmék, vallási tanok, művészeti stílusok, technológia cseréjére (1. térkép).

Az ókortól a középkorig gazdasági értelemben Eurázsia, és a hozzá szorosan kapcsolódó észak-afrikai övezet lényegében a világgazdaság tengelyét jelentette. A világgazdaság központjai a nagy szárazföldi agrárbirodalmak voltak, amelyek a regionális utak összekapcsolásáig csak nagyon szórványosan érintkeztek egymással. A nagy agrárbirodalmak fontossága abban áll, hogy mezőgazdasági termelésük jelentős népességkoncentrációt alakított ki, létrehozva a föld legjelentősebb piacait. Az egyre növekvő városaik pedig fejlett és specializálódott kézműves ipart hívtak életre. A Selyemút biztosította az egyes területek specializált termékei közötti cserét az által, hogy összekapcsolta a piacokat és termelőket. A kereskedelem révén a közvetítő területek (pl. oázisvárosok) is meggazdagodtak. Nem véletlen, hogy a jelentősebb hatalmi centrumok igyekeztek a Selyemút minél nagyobb területét ellenőrzésük alá vonni. Ez azonban teljes egészében soha, egyetlen hatalomnak sem sikerült.

1. térkép. A régi Selyemút legfontosabb közlekedési útvonalai[i]

Európa ennek a Selyemút alkotta világgazdasági övezetnek volt az egyik, de koránt sem a legfontosabb központja. A kontinens gazdasági súlypontját ebben az időszakban még nem Nyugat-Európa, hanem a kereskedelemben sokkal nagyobb szerepet játszó Mediterrán-térség és különösen az itáliai városállamok (pl. Velence, Genova) jelentették. Földrajzi okokból kifolyólag Kelet-Európa jelentősége is messze meghaladta a mait, amelyen belül Magyarország a balkáni kereskedelmi úton keresztül a rendszer integráns részének volt tekinthető, amely jelentősen hozzájárult kora nagyhatalmi státuszához.

A régi Selyemút jelentőségének hanyatlása, és geopolitikai magyarázatai

A több mint ezer évig virágzó Selyemút a nagy földrajzi felfedezések nyomán fokozatosan elvesztette globális jelentőségét és hamarosan feledésbe merült. De mi állt ennek a drasztikus változásnak a hátterében? Az egyik közkeletű vélemény szerint a Török Birodalom kialakulása volt a döntő tényező, amely sikerrel hajtotta uralma alá a Mediterrán-térség nyugati felét. Bár az isztambuli udvar komoly adókat vetett ki a távolsági kereskedelemre, ez önmagában még nem okozta volna a Selyemút jelentőségének visszaszorulását. A valódi okot a tengerhajózás megerősödése jelentette, köszönhetően az új technológiáknak, mint például az iránytű, a biztonságosabb hajók, stb. A tengerhajózás forradalma pedig alapjaiban alakította át a Föld geopolitikai képét.

Az amerikai Alfred Thayer Mahan admirális 1890-ben megjelent, „A tengeri hatalom hatása a történelemre 1660 és 1783 között” (The Influence of Sea Power upon History, 1660-1783) című geopolitikai munkájában fejtette ki a tengereknek a szárazföldhöz képest nyújtott előnyét. A tengereken a tér bármelyik pontja összeköthető.^[ii] Emellett lehetőség van nagy mennyiségű áru olcsó szállítására, és a hajózási technikai fejlődésnek köszönhetően a 16. századtól ez sokkal biztonságosabban is megvalósulhatott. Mindezen jellemzők miatt a tenger különösen alkalmas volt a kapitalista piacgazdaság kialakulásának elősegítésére, amelynek lelkét a megtermelt javaknak a kereslet és kínálat alakulása szerinti cseréje jelenti. A tengeri kereskedelem képes volt globális szinten és relatíve olcsón biztosítani az egyes földrajzi egységek közötti felesleg cseréjét. Mindezt összehasonlíthatatlanul olcsóbban és nagyobb mennyiségben tette, mint az addig döntően szárazföldi kereskedelmet jelentő Selyemút. Ennek eredményeként megkezdődött a globális kapitalista világgazdaság térhódítása.^[iii] 

A tengeri kereskedelem fellendülésének kérdése természetesen összefüggött azzal, hogy ki képes a szállítási útvonalak fölötti hatalmat gyakorolni. Óriási kiterjedése miatt a tengert látszólag nehéz uralni. Mahan azonban amellett érvelt, hogy földrajzi okokból valójában nem kell az óceánokat teljesen lefedve uralni. A tengeri kereskedelmi útvonalak ugyanis rendelkeznek kritikus pontokkal (tengerszorosok, egyes kikötők, stb.). A tengeri hatalomnak tehát nincs más feladata, mint ezeket a stratégiai jelentőségű pontokat ellenőrzése alatt tartani. Haditengerészeti támaszpontok létesítésével, a tengeri útvonalak folyamatos biztosításával pedig megnyílik az út egy olyan birodalom építésre, amelynek hatalma felülmúlja a szárazföldi nagy birodalmakét is. Természetesen ez elsősorban nem a területek elfoglalását jelentette, sokszor csak más államok viselkedésük irányítását, a szabályok elfogadásának a kikényszerítését.

A tengeri kereskedelemmel az áruk cseréjéből befolyt haszon, valamint a kereskedelmi utak feletti ellenőrzés korábban ismeretlen erejű hatalmat adott az európai országok kezébe. Először a portugálok és spanyolok, majd a hollandok és végül az angolok terjesztették ki befolyási övezetüket. Hatalmuk együtt járt a nagy szárazföldi birodalmak megnyitásával, hagyományos társadalmi-gazdasági rendszerük kényszerű átalakításával. A legutolsó áldozat a Qing-kori Kína volt, amelyet az ópium becsempészésével és kisebb pontszerű támadásokkal sikerült térdre kényszeríteni. A világtengerek fölötti első globális hegemón hatalom a Brit Birodalom volt, amely közvetlenül az uralma alatt tartotta a világ népességének a negyedét. Hatalma elég erős volt ahhoz, hogy érdekeit a világon bárhol megvédje.

A 20. század elejére azonban Nagy-Britannia súlya megingott, míg egyes szárazföldi hatalmak, mint például Németország és Oroszország, dinamikusan fejlődtek. A második ipari forradalom (19. század második fele) eredményeként rohamosan terjedő vasút átalakította a világ közlekedési kapcsolatait. Ez a kor embere szemében azt tükrözte, hogy a tengeri hatalmak ideje lejárt. Nem véletlen, hogy a tengeri hatalom szupremáciáját megkérdőjelező, később a geopolitikai gondolkodás atyjának és máig egyik legnagyobb hatású képviselőjének tartott Halford J. Mackinder, 1919-es könyvében^[iv] az alábbi megállapításra jut: „Aki uralja Közép- és Kelet-Európát az parancsol a Heartlandnek”. „Aki uralja a Heartlandot, az parancsol a Világszigeteknek”, „Aki parancsol a Világszigeteknek, az uralja a Világot”. Mackinder elmélete tehát újra Eurázsia és Afrika, mint világsziget egységében gondolkodik, ahol a földrajzi értelemben középső terület (ezt először Pivot, majd Heartland névvel jelölte) fölötti kontroll a meghatározó. A szárazföldi nagyhatalmak azonban nem tudták a világsziget fölötti uralmat megvalósítani: először Németország (I. és II. világháború), majd a Szovjetunió is kudarcot vallott. Ez részben a tengeri hatalmak (Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok^[v]) politikájának az eredménye volt, másrészt annak a következménye, hogy a vasúti szállítás és a megjelent közúti és légi szállítás sem volt képes a tengeri szállításnak valódi versenytársává válni. Míg a vasúti és közúti szállítás regionálisan jelentős lett, nagy távolságok esetében továbbra is a tengeri áruszállítás maradt a leghatékonyabb közlekedési mód.

Nagy-Britannia hegemón hatalmi helyzete a 20. század közepére összeomlott. Helyét sikeresen vette át az Amerikai Egyesült Államok. Bár az USA gazdasági potenciáljának köszönhetően a geopolitika valamennyi területén (légi erő, kibertér, stb.) vezető hatalommá vált, világpolitikai szerepe továbbra is elsősorban a világtengerek fölötti hatalomgyakorlásának eredménye. Ráadásul a világ legtöbb állama számára az USA hatalma nem csupán kényszer, hanem számos előnnyel is jár. Ugyanis Amerika biztosítja a kapitalizmus globális kereteit – döntően az amerikai állam költségein (globális közjó). Az USA által diktált szabályok szerint játszani így kifizetődőbb lett, mint fellépni ellene. Ezt mutatja a Szovjetunió és Kína példája is. Míg az előbbi nem bírta az USA gazdasági dinamizmusa által támasztotta kihívást, Kína a Deng Xiaoping által 1978-ban meghirdetett „reform és nyitás” politikája azt tükrözte, hogy a távol-keleti állam hajlandó az USA szabályai szerint játszani. A jutalom nem maradt el: Kína tengerparti területei rendkívül hatékonyan integrálódtak a világkereskedelembe, és az emberiség modern kori történelmének egyik leggyorsabb gazdasági felzárkózása indult meg.

Kína felemelkedése és az Egy Övezet, Egy Út

Kína rendkívül sikeres világgazdasági integrációja és hatalmának gyors növekedése kényes helyzetet eredményezett. Ugyanis egyre inkább kihívást jelent a világ legjelentősebb hatalmának, az Egyesült Államoknak. A dolog pikantériája, hogy Kína pont az USA szabályait követve erősödött meg, és vált potenciális globális nagyhatalommá és vetélytárssá. Mivel a kínai vezetés tartott attól, hogy az USA előbb-utóbb valamilyen formában megakadályozza majd az ország felemelkedését, külpolitikájukban önmérsékletre intették magukat. Ez a Teng által meghirdetett „alacsony aktivitású” külpolitikában öltött testet, amelynek célja Kína gyors erősödésének elfedése volt.^[vi] A 2008-as pénzügyi válság tette egyértelművé Kína regionális szerepének megváltozását és kényszerítette lépésre a térség II. világháború óta vezető hatalmának számító Egyesült Államokat (1. ábra).

1.ábra. Az USA és Kína éves GDP teljesítménye (nominál és vásárlóerő paritáson számított érték)[vii]

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter 2011 októberében egy új geopolitikai koncepcióval állt elő, amely „Pivot to Asia” (fordulat Ázsia felé) néven vált ismertté.^[viii] A Pivot fordulatot hozott az amerikai külpolitikába az által, hogy az Egyesült Államok elkötelezte magát a kelet-ázsiai status quo, valamint saját regionális vezető szerepének fenntartása iránt. A Pivot lényegében egy olyan katonai, politikai és gazdasági célokat magába foglaló geopolitikai terv, amelynek célja, hogy ellensúlyozza Kína ambícióit. Az USA a Pivot keretében megerősítette szövetségesi kapcsolatait a térségben, modern katonai eszközökkel felszerelve Kína legfontosabb riválisainak számító államokat (Fülöp-szigetek, Japán, Vietnám). Valamint megkezdte katonai potenciálja jelentős részének átcsoportosítását a térségbe. Ezzel párhuzamosan bejelentették a Trans-Pacific Partnership (TPP) létrehozásának célját is, amely egy Kínát nem magában foglaló szabadkereskedelmi övezetet jelentene a régióban. A Pivot az USA egy olyan stratégiai gyűrűbe fogta Kínát, amelyből mindenképpen ki kell törnie. Kína kényes helyzetbe került: felemelkedése folytatása érdekében továbbra is szüksége van a békés nemzetközi környezetre, és a konfliktus elkerülésére az USA-val. Mivel hagyományosnak tekinthető kelet és délkelet-ázsiai érdekszférájában az USA fokozott jelenlétének a háttérbeszorításához erősebb flottára lenne szüksége, Kínának új lehetőségeket kellett keresnie. Ezt a célt hivatott az Egy Övezet, Egy Út program megvalósítani, amelyet egyben a korábbi alacsony intenzitású külpolitikájának végét, és Kína új hatalmi helyzetéhez méltó nemzetközi aktivitást jelent.

Xi Jinping, a Kínai Népköztársaság elnökének 2013-ban meghirdetett Új Selyemút (vagy a későbbi nevén Egy Övezet, Egy Út) projektje a pekingi tervek szerint egy-két évtizeden belül olyan, több mint 60 országot érintő gazdasági övezetet jön létre, amely újradefiniálja Kína ázsiai, európai és afrikai kapcsolatrendszerét. Ennek első, nagyléptékű építési szakasza várhatóan a 13. ötéves terv időszakára (2016-2020) esik. Az övezet új, és már meglévő közúti, vasúti, olaj- és gázvezeték, valamint optikai hálózatok összekapcsolásából áll, kiegészülve egymással együttműködő ipari parkokkal, logisztikai központokkal és tengeri kikötőkkel, átírva ennek a hatalmas régiónak a termelő központjai, piacai és nyersanyagforrásai közötti hagyományos kapcsolatokat. Az infrastruktúra mellett, a program kiegészül kereskedelmi, befektetési és pénzügyi együttműködéssel.^[ix] A régi Selyemúthoz hasonlóan a gazdasági aspektus mellett az Egy Övezet, Egy Út nagy hangsúlyt fektet a kultúra, a kutatás és fejlesztés, és az oktatás területén történő együttműködésre, ösztöndíj és csereprogramokat nyújtva diákoknak, szakértőknek, kutatóknak, támogatva a turizmust stb. A szárazföldi övezet összesen hat „gazdasági folyosóból” áll, amelyek az új gazdasági övezet artériáiként foghatók fel (2. térkép).^[x]

2. térkép. Az Egy Övezet, Egy Út gazdasági folyosói[xi]

Mi is pontosan az Új Selyemút? Bár a kínai kormány határozottan elutasítja,^[xii] hogy az Egy Övezet, Egy Útra geopolitikai tervként hivatkozzanak (a hivatalos megfogalmazás szerint: changyi, amely megközelítőleg a közös jó érdekében történő cselekvésre való felhívást jelenti), valójában egy olyan projektről van szó, amelynek célja a világgazdaság tengelyét ismét áthelyezni az óceánokról a szárazföldre.  Az Egy Övezet, Egy Út központi ígérete, hogy helyreállítja Eurázsia egykori gazdasági, politikai és kulturális, „történelmi” szerepét.^[xiii]  Az Egy Övezet, Egy Út azt állítja, hogy a gazdasági folyosói révén képes lesz a jelenleg, elsősorban a tengeren összekapcsolódó gazdasági centrumokat összekötni. Természetesen ez nem jelenti a tengertől való teljes elfordulást. Ezt az is mutatja, hogy a program fontos része a 21. Századi Tengeri Selyemút. De a szárazföldi kapcsolatok élveznek nagyobb figyelmet, ami történelmi szempontból, a 16. századtól tartó “tenger központú” időszakkal való szakítást is jelent. Politikai értelemben az Egy Övezet, Egy Út tervvel Kína kísérletet tesz a Pax Americana fokozatos felszámolására, és a Pax Sinica korának ázsiai bevezetésére.^[xiv]

A hegemón hatalom jellemzői a nemzetközi kapcsolatok definíciója szerint, a versenytársakat felülmúló gazdasági és katonai hatalom, valamint az államközi rendszer feletti ellenőrzés a nemzetközi intézményeken keresztül. Az első kritériumot Kína Ázsián belül kétség kívül megvalósította és megfigyelhetjük, hogy megkezdődött a nemzetközi intézményrendszer átalakítására tett kísérlet is. 100 milliárd dollár kezdőtőkével megkezdte működését a pekingi székhelyű Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bank (AIIB), amely kiegészül a Selyemút Alappal és BRICS-csoport Új Fejlesztési Bankjával, ami 2020-ig szintén 100 milliárd dollár értékű devizalappal fog rendelkezni. Ehhez kapcsolódnak még a Kína által támogatott nemzetközi együttműködések, mint például a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a Boao Forum, stb.

A Pax Americana felszámolása azonban, a kritikus hangok ellenére,^[xv] valószínűleg Kína direkt konfrontációt kerülő stratégiai hagyományainak megfelelően^[xvi] inkább fokozatosan, és a meglévő rendszer számos elemét magába foglalva megy majd végbe. A Pax Sinica azonban csak akkor lesz sikeres, ha Kína nem csupán barátokra, de szövetségesekre is szert tesz. Ezzel kapcsolatban azonban továbbra is vita van a kínai vezetésen belül. Ugyanis a szövetségesi kapcsolat ellenkezik a Népköztársaság külpolitikai elveivel.^[xvii] Mindezek ellenére napjainkban az Új Selyemút egyik kulcsállama Pakisztán, de facto Kína szövetségesének tekinthető.^[xviii]

Az Egy Övezet, Egy Út geopolitikai kihívása

Mint a történelmi példákból láttuk a szárazföldi hatalmak korábban nem voltak képesek a tengeri hegemón hatalmak uralmát megtörni. Ennek alapvetően két oka volt: a tengeri hatalmak politikája és a technológiai szint, amely nem tette lehetővé a földrajzi tényezők legyőzését.

Az Új Selyemút ténylegesen veszélyt jelent az amerikai hatalmi érdekekre, mert kísérletet tesz arra, hogy olyan területeken (Dél-Ázsia, Közép-Ázsia, Közel-Kelet) jelenjen meg Kína, ahol az USA jelenléte az Obama-kormány időszakában, részben az USA külpolitikájának új csendes-óceáni fókusza miatt, meggyengült. Bár USA maga is meghirdetett korábban egy Selyemút programot,^[xix] ennek léptéke nem ér fel a kínaival és továbbra sem egyértelmű, hogy az amerikai vezetés rendelkezik-e az Egy Övezet, Egy Út program megakadályozására vonatkozó konkrét stratégiával. Nem csupán az amerikai, de az orosz pozíciókra is hatást gyakorol a kínai terv, mindenek előtt Közép-Ázsiában. A Szovjetunió felbomlása után továbbra is hagyományosan orosz érdekszférának számító területen az elmúlt években felerősödött kínai gazdasági jelenlétet az Egy Övezet, Egy Út terv tovább erősíti, amit a nemzetközi szankciók és a szénhidrogén alacsony ára miatt gazdasági problémákkal küszködő Oroszország egyre kevésbé tud megakadályozni. Ráadásul az orosz-kínai viszony folyamatosan javul, köszönhetően elsősorban Oroszország, a krími konfliktus nyomán kialakult elszigetelődött helyzetének. A kínai segítségnek azonban nagy ára van: Oroszország egyre inkább másodrangú szereplővé válik és egyre inkább függő helyzetbe kerül Kínától.^[xx]

India számára az Egy Övezet, Egy Út, egyaránt tartogat lehetőségeket és kihívásokat. Míg a kínai-pakisztáni Gazdasági Folyosó és Kínának az Indiai-óceánon történő lehetséges megjelenése miatt vonakodik a programban részt venni, tőkeszegénysége és infrastrukturális fejletlensége miatt gazdaságilag mégis érdekelt abban, hogy aktív részese legyen a projektnek.

Végül, a kínai tervekben nagy szerepet kap az Európai Unió is. A közös, elsősorban gazdasági érdekek mentén történő közeledés szintén gyökeres változást hozhatna a II. világháborút követő nemzetközi rendben.

Az Egy Övezet, Egy Út terv megvalósulásával kapcsolatban felmerülő kételyek egy része – a térség államainak kulturális, politikai, gazdasági diverzitásán, illetve sok esetben az egymásnak feszülő érdekeken túl – gyakorlati-technikai jellegű. Sokan úgy vélik, hogy az Új Selyemút tervben kitűzött kereskedelmi, áruforgalmi célok megvalósítása a földrajzi akadályok, és sok esetben a biztonsági kockázat miatt nem lehetséges, sosem lesz nagy tömegű áru szállításban versenyképes a tengeri útvonalakkal szemben. A kínai remények szerint azonban rendelkeznek azokkal a pénzügyi és technológiai erőforrásokkal, amellyel képesek a földrajzi korlátokat kiküszöbölni. A kínai tervek ráadásul nem csupán a jelenleg rendelkezésre álló technológiára építenek, mivel a gazdasági folyosókat lépésről, lépésre, akár több évtizedes időtávlatban kívánják megvalósítani. Továbbá nem feltétlen a nagy mennyiségű tengeri szállítás számára kívánnak alternatívát biztosítani, hanem már a jövő gazdasági igényeinek kiszolgálása a cél.^[xxi]

Összefoglalás

Az Egy Övezet, Egy Út nagyratörő célja, hogy megváltoztassa a világtörténelem menetét, azzal hogy Eurázsia szerepét újra a gazdasági, politikai, kulturális, stb. élet középpontjává teszi, megtörve a tengeri hatalmak évszázados dominanciáját. Kína terveinek megvalósulására természetesen nincs garancia. A megváltozó geopolitikai helyzet azonban az európai országokat – köztük Magyarországot is – arra készteti, hogy átértékeljék helyüket a világban. Magyarország számára az Egy Övezet, Egy Út magában rejti azt a lehetőséget, hogy a tengerektől való távolsága miatt sokáig perifériának tartott ország ismét betöltse az összekötő híd szerepét.

Jegyzetek

[i] Selyemetút, Wikipedia, 2016. https://hu.wikipedia.org/wiki/Selyem%C3%BAt#/media/File:Transasia_trade_routes_1stC_CE_gr2.png (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 3.)

[ii] MAHAN, Alfred Thayer: The Influence of Sea Power Upon History: 1660–1783, Little Brown, Boston, 1890. 25.

[iii] WALLERSTEIN, Immanuel: Bevezetés a világrendszer-elméletbe, L’Harmattan Kiadó, 2010.

[iv] MACKINDER, Halford: Democratic Ideals and Reality. National Defence University Press, Washington DC (Készült, az 1942-es második kiadás alapján. Az eredeti publikálás: 1919)

[v] Az USA geopolitikai koncepciójának a középpontjában a hidegháború elején a Mackinderi elmélet Spykman általi továbbfejlesztéséből kialakult megközelítés dominált. A terület, amit Spykman elméletének középpontjába helyezett, a Mackindernél belső vagy marginális ívnek nevezett övezet, melyet ő „peremterületként” (Rimland) határozott meg. A térség a magterület és az azt körülvevő óceánok között helyezkedik el, így egyfajta ütközőzóna szerepét bírva a szárazföldi és tengeri hatalmi központok között. Az USA biztonságára nézve a legnagyobb fenyegetés, ha egyetlen hatalmi tömb uralja az egész peremterületet.

[vi]冷静观察, 站稳脚跟, 沉着应付, 韬光养晦, 善于守拙, 绝不当头Illetve más formában is ismert: 冷静观察，站稳脚跟，沉着应付，韬光养晦，善于守拙，绝不当头，有所作为, amely utolsó négy karakter jelentése: addig pedig csináljunk valamit. Sokak szerint ez jobban tükrözi a Deng az 1990-es években jellemző időszakot, mert a kínai vezetésnek nem feltétlenül volt pontos elképzelése arról, hogy mit kellene csinálni.

[vii]Kína GDP értékei magukban foglalják Hongkong és Makaó értékeit is. World Development Indicators, World DataBank, 2016. http://databank.worldbank.org/data/reports.aspx?source=world-development-indicators (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 3.)

[viii] CLINTON, Hillary Rodham: America’s Pacific Century, U.S. Department of State through, Foreign Policy Magazine, October 11, 2011. http://iipdigital.usembassy.gov/st/english/article/2011/10/20111011161233su0.8861287.html#axzz30Ph1DmRw (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 6.)

[ix] 王缉思：《“西进”：中国地缘战略的再平衡》,《环球时报》2012 年 10 月 17 日 Huanqiu, 17 October 2012.13 http://opinion.huanqiu.com/opinion_world/2012-10/3193760.html

[x] “Vision and Actions on Jointly Building Silk Road Economic Belt and 21st-Century Maritime Silk Road”, National Development and Reform Commission, Ministry of Foreign Affairs, Ministry of Commerce of the People’s Republic of China, March 28, 2015. http://en.ndrc.gov.cn/newsrelease/201503/t20150330_669367.html

[xi]The Belt and Road Initiative, Hong Kong Trade Development Council, January 21, 2016.

http://china-trade-research.hktdc.com/business-news/article/One-Belt-One-Road/The-Belt-and-Road-Initiative/obor/en/1/1X000000/1X0A36B7.htm (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 6.)

[xii] “Foreign Minister Wang Yi answers journalists’ question on China’s diplomacy, foreign policy and foreign relations”, Ministry of Foreign Affairs, 8 March, 2015. http://www.fmprc.gov.cn/mfa_eng/zxxx_662805/t1346238.shtml (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 5.)

[xiii] WANG Yiwei: One Belt One Road: Opportunities for Europe-China cooperation, Europe’s World, May 13 2015. http://europesworld.org/2015/05/13/one-belt-one-road-opportunities-europe-china-cooperation/#.V6yC5_mLSUk (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 6.)

[xiv] EKMAN, Alice: China: reshaping the global order?, European Union Institute for Security Studies, July 2015. http://www.iss.europa.eu/uploads/media/Alert_39_China.pdf (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 6.)

[xv] MEARSHEIMER, John, J. ‘The Tragedy of Great Power Politics’ W. W. Norton & Company; Updated Edition edition, 2014.; Gilpin, Robert (1988). “The Theory of Hegemonic War”. The Journal of Interdisciplinary History 18 (4): 591–613.

[xvi] A kínai stratégiai kultúrájával (strategic culture) kapcsolatban jelentős vita van a nemzetközi szakirodalomban. Ellene: Wang Yuan-kang: Harmony and War: Confucian Culture and Chinese Power Politics, Columbia University Press, 2010. és Alastair Ian Johnston: Cultural Realism: Strategic Culture and Grand Strategy in Chinese History, Princeton University Press, 1998.

[xvii] YAN Xuetong: Inside the China-U.S. Competition for Strategic Partners, China & US Focus, October 29, 2015. http://www.chinausfocus.com/foreign-policy/china-u-s-competition-for-strategic-partners/

Chen Weihua: Is it time for China to start looking for strategic allies?, China Daily USA, November 30, 2015. http://usa.chinadaily.com.cn/opinion/2015-11/30/content_22528521.htm

[xviii] YAN Xuetong: How China Can Defeat America, The New York Times, November 20, 2011. http://www.nytimes.com/2011/11/21/opinion/how-china-can-defeat-america.html?_r=0 (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 9.)

[xix] U.S. Support for the New Silk Road, U.S. Department of State, February, 2016. http://www.state.gov/p/sca/ci/af/newsilkroad/ ( Letöltés dátuma: 2016. augusztus 9.)

[xx] GABUEV, Alexander: China’s Silk Road Challenge, Carnegie Moscow Center, November, 12. 2015.

http://carnegie.ru/commentary/2015/11/12/china-s-silk-road-challenge/ilrk (Letöltés dátuma: 2016. augusztus 8.)

[xxi] Ebben kulcsszerep hárul Kína új típusú, 4.0-ás ipari fejlődése (Made in China 2025 program), és az ország egyre hatékonyabb K+F kapacitása.