Xi Jinping központosító törekvései Kína hatalmi struktúráinak tükrében

Az elemzés az 2017 őszén megrendezésre került 19. Pártkongresszus reformjai figyelembevételével próbál választ találni arra a kérdésre, hogy Xi Jinping milyen mértékben összpontosíthatta kezében az államhatalmat a Kínai Népköztársaság névleges és valós hatalmi struktúráinak bemutatásán és az azokban bekövetkezett változásain keresztül. Ehhez három szinten vizsgáljuk a különböző struktúrákat. Először a központi állam szerkezetét mutatjuk be az alkotmányon keresztül, amit a Kínai Kommunista Pártnak (KKP), a hatalom letéteményesének szerkezete követ, ahol kitérünk az állam és a párt összefonódására is. A harmadik csoportot a különböző informális szereplők és csoportosulások alkotják, akik befolyással rendelkeznek a döntéshozói-mechanizmusokra. Az elemzés második felében a 19. Pártkongresszus fő eredményeit idézzük fel, majd kísérletet teszünk ezek hatalmi viszonyokra kifejtett hatásának értelmezésére az elmúlt egy év történéseinek kontextusában.

Az alkotmány és az alkotmányos keret

A Kínai Népköztársaság megszületése óta eddig négy alkotmányt fogadtak el. Az első elfogadására 1954-ig kellett várni, amikor az első Országos Népi Gyűlés (ONGY) jogerőre emelte azt, fölváltva ezzel az 1949-óta használatban lévő ideiglenes „Közös Programot”. Az 1975-ös és 1978-as alkotmányt követően az aktuális dokumentumot 1984-ben fogadták el. Eddig 1988-ban, 1993-ban, 1999-ben, 2004-ben és 2018-ban került sor alkotmánymódosításra, a legutóbbi a később tárgyalt 19. Pártkongresszust követő ONGY-en fogadták el. Jellemző, hogy az egyes alkotmányok és alkotmánymódosítások a KKP irányváltozásaihoz köthetőek.[1]

Az 1984-es alkotmány egy preambulumból és négy fejezetből áll. A preambulum kiemeli Kína hosszú történelmét, az elnyomás elleni küzdelmet és „forradalmi hagyományát” Sun Yat-sentől (孙中山) Mao Zedongig (毛泽东). Ezt követően a Népköztársaság sikereit méltatja, miközben kiemeli a párt, a marxizmus-leninizmus és a „Mao Zedong-gondolat” (Mao Zedong sixiang 毛泽东思想) vezető szerepét. A preambulum utolsó része ismét a fent említettek fontosságát emeli ki, valamint kijelöli a nemzet feladatait. Ezek többek között a fejlődés, a szocializmus fejlődése, az ország egyesítése, az ország népének és kisebbségeinek védelme, valamint az alkotmány elsőbbsége.

Az első fejezet, mely az „Általános elvek” címet viseli, az állam olyan vezérelveit fekteti le, mint az egyenlőség, a lenini hagyományokon nyugvó demokratikus centralizmus és a szocialista gazdaság alapjai: köztulajdon, kollektív tulajdon, tervgazdálkodás. Azonban ugyanitt védelmet biztosít az alkotmány a magántulajdonnak, engedélyezi az öröklést és korlátok között, de lehetővé teszi a külföldi cégek és befektetések jelenlétét. Ebben a fejezetben még szó esik az állam szerepéről és jelenlétéről az élet minden területén, a környezetvédelemtől a családtervezésig. Ez a rész foglalkozik az ország adminisztrációs felosztásával is.

A második fejezet kodifikálja az „állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit”, megvédi alapvető emberi- és polgárjogaikat, azonban az 51. cikkely kimondja, hogy „a szabadságok és jogok […] megléte nem sértheti az állam, a társadalom és a közösség érdekeit”. A harmadik fejezet, az „Állam felépítése”, a leghosszabb az alkotmányban. Részletezi a hatalmi ágakat, az állam felépítését, a főbb tisztségeket és feladataikat. A negyedik fejezet „A nemzeti lobogó, nemzeti címer és a főváros” témáival foglalkozik.[2]

„Az állam felépítése”

Az alkotmány szerint a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése (Zhonghua Renmin Gongheguo Quanguo Renmin Daibiao Dahui 中华人民共和国全国人民代表大会), az ország egykamarás törvényhozói gyűlése, „az államhatalom legmagasabb szerve”, melynek papírforma szerinti hatalma a törvényhozáson kívül kiterjed még az elnök és alelnök kinevezésére és felügyeletére, az Államtanácsra (Zhonghua Renmin Gongheguo Guowuyuan 中华人民共和国国务院), a Központi Katonai Bizottságra (KKB, Zhongyang Junshi Weiyuanhui 中央军事委员会), a Legfelsőbb Népi Bíróságra (Zuigao Renmin Fayuan 最高人民法院) és a Legfelsőbb Népi Ügyészségre (Zuigao Renmin Jianchayuan 最高人民检察院).[3] Az ONGY-t öt évre választják a provinciák, autonóm régiók és a központi állam alá tartozó városok, valamint a hadsereg is. Mivel az ONGY évente csak egyszer ülésezik, így az ülések között az ONGY Állandó Bizottsága (Changwu Weiyuanhui 常务委员会) tölti be annak szerepét.[4]

Az Államtanács feladata, mely az elnökből, alelnökből, miniszterekből és tanácsosokból áll, a különböző minisztériumok és más szervek felügyelete, mint a Kínai Népbank (Zhongguo Renmin Yinhang 中国人民银行) és a Xinhua Hírügynökség (Xinhuashe 新华社). Az Államtanács felel az ONGY által hozott törvények és rendeletek végrehajtásáért is.[5] A legmagasabb bírói szerv a Legfelsőbb Népi Bíróság, és a főügyész a Legfelsőbb Népi Ügyészség vezetője. A Központi Katonai Bizottság fő feladata a „fegyveres erők irányítása”, elnöke a katonaság főparancsnoka.

A központi államon és államszerkezeten kívül, annak ellenére, hogy ezen tanulmányban kisebb szerepet kapnak, a helyi kormányzatoknak is jelentős szerepe van, melyekből három szintet különböztet meg az alkotmány. A központi állami szint alatt megtalálhatóak az ONGY-vel megegyező helyi gyűlések, a három fő adminisztrációs szinten: a provinciák szintjén (shengji 省级,a prefektúrák vagy megyék szintjén (xianji 县级), valamint a közigazgatási városok szintjén (xiangji 乡级) – természetesen az ország adminisztrációs felosztása az alkotmányban foglaltaknál jóval összetettebb. A központi és a tartományi kormányzat közötti viszony mindig is egy érzékeny kérdés volt Kína történetében. A kínai reformok következményeként a helyi kormányzatok nagy autonómiát kaptak, főleg gazdasági kérdésekben.[6] Ez néhány kutatót arra ösztökélt,[7] hogy a kínai rendszert mintegy „informális föderációként” írja le; központi és hierarchikus berendezkedése, és egy második törvényhozási tábla hiánya ellenére úgy vélik, hogy a decentralizált gazdasági szabályozások következtében a központi államra már csak a monetáris politika, makroökonómiai irányítás és regionális-protekcionista törekvések megakadályozásának feladata hárul. Ez a helyzet elősegíti a politikai konszenzus-keresést és a kompromisszumos megoldásokat, valamint vízszintes hatalommegosztást eredményes a központi és a helyi kormányzat között. Ugyanakkor Xi Jinping (习近平) hatalomra kerülése következtében tisztán kirajzolódik egy újra központosító törekvés.[8]

A Párt

A Kínai Kommunista Pártot (KKP, Zhongguo Gongchandang 中国共产党) 1921-ben alapították, mely 1949-re egy hosszú polgárháborút követően sikeresen konszolidálta hatalmát és megalapította a Kínai Népköztársaságot, magát téve az országban a hatalom letéteményesévé.[9] A Kulturális Forradalmat követően, miután Deng Xiaoping (邓小平) konszolidálta kizárólagos hatalmát, a KKP feladatává a gazdaság modernizációja és a párt valamint az állam szerveinek hatékony reformja vált. Ma a kínai politikai rendszer hivatalos megnevezése „szocializmus kínai sajátosságokkal” (zhongguo tese shehui zhuyi 中国特色社会主义).

Annak ellenére, hogy kimondottan megtűrté vált az egyensúlytalan növekedés és vagyonszerzés a kapitalista jegyeket hordozó kínai gazdaságban, marxista ideológiai elemek továbbra is rendszeresen megjelennek a hivatalos kommunikációban. A hivatalos ideológiát több vezető is kiegészítette saját „gondolataival”, melyek bele kerültek az alkotmányba is. Ilyen a már említett „Mao Zedong-gondolat”,[10] „Deng Xiaoping elmélet”, a Hu Jintao (胡锦涛) nevéhez fűződő „harmonikus társadalom” (hexie shehui 和谐社会) és a „fejlődés tudományos szemlélete” (kexue fazhanguan 科学发展观) gondolata,[11] Jiang Zemin (江泽民) „hármas képviselet” elve (sange daibiao 三个代表),[12] valamint legutóbb „Xi Jinping-gondolata” (Xi Jinping sixiang 习近平思想).[13]

Miután Xi Jinping vált Kína vezetőjévé, megújította a párt „két centenáriumi célkitűzését” (liangge yibainian 两个一百年)[14] a „kínai álom” (Zhongguo meng 中国梦)[15] jelige alatt. Ezen célok elérése értekében Xi Jinping megpróbálja újra megerősíteni a párt szerepét az élet minden területén. [16] 2016-ra a KKP közel 89,5 millió tagot számlál, ennek közel felének, 45,9 százalékának van felsőfokú végzettsége, míg a nők a tagok közel 23 százalékát adják. Összesen Kína népességének 6,5 százalékát teszik ki a KKP tagjai.[17]

Pártfelépítés

A párt felépítése szinte teljesen megegyezik az ország minden területén, mind nemzeti, mind helyi szinten. A különböző szintű pártkongresszusok feladata a bizottságok kijelölése és tagjainak megválasztása. A pártnak számos helyi szervezete van, melyhez három vagy több párttag jelenlétére van szükség. Ezek létrejöhetnek falvakban, városi lakóövezetekben, állami intézményekben, állami tulajdonú vállalatokban vagy akár magánvállalatokban is. [18] 2016 végén négy és fél millió ilyen szervezet volt. [19]

A párt legnagyobb eseménye az ötévente megrendezésre kerülő Nemzeti Kommunista Pártkongresszus (NKP, Zhongguo Gongchandang Quanguo Daibiao Dahui 中国共产党全国代表大会). A Kongresszus alatt megújítják az ideológiai elveket, új célkitűzésekre kerül sor, valamint újraválasztják a magas szintű pártszervek tisztviselőit. A gyűlést hosszú belső diskurzusok és viták előzik meg, melyek során kialakulnak a Kongresszus által jóváhagyott erőviszonyok és átrendeződések. Kijelölésre kerülnek a Központi Bizottság (KB, röviden Zhonggong Zhongyang 中共中央), a Központi Ellenőrzési és Fegyelmi Bizottság (KEFB, Zhongyang Jilü Jiancha weiyuanhui 中央纪律检查委员会) és a Központi Katonai Bizottság (KKB, Zhongguo Gongchandang Zhongyang Junshi Weiyuanhui 中国共产党中央军事委员会) tagjai. A Központi Bizottság a párt fő vezető és adminisztrációs szerve, mely megválasztja (a kijelölt) tagjait a KEFB-nek, ami a párttagok és tisztségviselők ellenőrzéséért felel, valamint kiemelt korrupciós ügyekben döntő nem-jogi testületként is funkcionál. A KKP KB ezenkívül kijelöli a Központi Katonai Bizottság tagjait, mely a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget irányítja. Ennek a KKB-nek és az állami KKB-nak a tagjai megegyeznek, így ez valójában egy szervként működik a párt irányítása alatt.

A legnagyobb hatalom a KKP Központi Bizottsága által ’választott’ Politikai Bizottságában (Zhongyang Zhengzhiju 中央政治局) és annak – jelenleg hét tagú – Állandó Bizottságában (Zhongyang Zhengzhiju Changwuweiyuanhui 中央政治局常务委员会) koncentrálódik. A Politikai Bizottság tagjainak kiválasztását hosszas tárgyalások előzik meg a befolyásos pártvezetők és csoportok között, majd a kiválasztottak listáját a KKP Központi Bizottsága fogadja el. A Politikai Bizottság hét tagja Kína legmagasabb rangú politikusai, mind a pártban, mind az államigazgatásban vezető szerepet töltenek be, a KKP főtitkárának vezetésével, aki az állam és a KKB elnöki tisztségét is birtokolja. [20]

A 2017-es, 19. Pártkongresszust követően az alábbi személyek töltik be a Politikai Bizottság Állandó Bizottságának tisztségeit: Xi Jinping (习近平, Kína elnöke, KKP főtitkára, KKB és a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, stb.), Li Keqiang( 李克强, Államtanács miniszterelnöke), Li Zhanshu (栗战书, KKP KB Általános Irodájának igazgatója), Wang Yang (汪洋, Államtanács miniszterelnök-helyettese), Wang Huning (王沪宁, KKP KB Titkárságának ügyvezető titkára), Zhao Leji (赵乐际, Központi Fegyelmi és Ellenőrzési Bizottság titkára) és Han Zheng (韩正, Sanghaj párttitkára). [21] Mind a heten egy-egy különböző tárcáért felelnek, a főtitkár mellett helyet kap az Államtanács elnöke, az ONGY Állandó Bizottságának elnöke, a nem-kommunista pártokkal és szervezetekkel kapcsolatot tartó és ellenőrző Konferencia elnöke, a Párttikárság vezetője, a KFEB feje és az Államtanács miniszterhelyettese. Ez a felosztás hivatott működőképessé tenni a „kollektív vezetés” elvét, mivel a főtitkárnak így konszenzusra kell törekednie kollégával a nagy horderejű döntések előtt. [22]

A KKP vezetésének és a Központi Bizottságnak a belső működése is sokat professzionalizálódott a reformfolyamatok elindulásával. Jellemző a munka és a felelősség megosztása a különböző feladatokért felelős kisebb egységeken és ún. Központi Vezető Kis Csoportokon (Central Leading Small Groups – lingdao xiaozu 领导小组) és bizottságokon keresztül, melyeket a KKP KB Általános Osztálya irányít. Az egyes csoportok lényegében minden közpolitikai kérdést lefednek, feladatuk a kérdés szempontjából releváns állami és pártintézmények munkájának összefogása és koordinálása, hozzájárulva a hatalom centralizálásához. A Politikai Bizottság tagjai gyakran vállalnak feladatokat és vezető szerepeket ezekben a szervekben, fontosságukat mutatja, hogy Xi nyolc ilyen csoport vezetéséért is felel.[23]

Ahogy azt már korábban is említettük, az alkotmány preambuluma kimondja a KKP vezető szerepét, a hatalom egyetlen lehetséges letéteményeseként. A gyakorlatban nyolc másik párt is működik Kínában: a Kuomintang Kínai Forradalmi Bizottsága, a Kínai Demokratikus Liga, Kína Demokratikus Népépítésügyi Szövetsége, a Kínai Szövetség a Demokrácia Előmozdításáért, a Kínai Parasztok és Munkások Demokrata Pártja, a Kína Zhi Gong Dang, a Jiusan Társaság és a Tajvan Demokratikus Önkormányzati Ligája. Azonban ezen pártok politikai mozgástere korlátolt. A KKP vezető szerepének elfogadásáért cserébe ezek a pártok legálisan működhetnek, valamint bizonyos állami tisztségek betöltésére is lehetőségük van és részt vehetnek az államügyek „megvitatásában” a Kínai Népi Politikai Konzultációs Konferencia (KNPKK, Zhongguo Renmin Zhengzhi Xieshang Huiyi 中国人民政治协商会议) keretein belül, melynek feladata a „demokratikus felügyelet” a nem-kommunista pártok felett.[24]

A kommunista hagyományoknak megfelelően az állam és a párt jelentős mértékben egybefonódott. A KKP jelöli ki az állami szervek élére a tisztviselőket, akiknek a párhuzamos pártszervek által kiadott irányvonalak követése a feladatuk. Ugyan Deng Xiaoping nevéhez köthető a „párt és állam szétválasztásának” elve (dangzheng fenkai 党政分开), így szándékozva nagyobb teret hagyni a gazdasági reformoknak és kísérleteknek, de a pártnak máig döntő erejű beleszólása van a vitás ügyekbe, elvi kérdésekbe és az állami tulajdonú vállalatok irányításába. Ezeken kívül a stratégiailag kiemelt fontosságúként kezelt területeket is közvetlenül a párt irányítja. A Deng-i hagyományokat követő, az állam és a párt szétválasztását célzó folyamat egészen az utóbbi időkig konzekvens volt – anélkül, hogy a párt elsőszámú szerepe és fő kérdésekben iránymutatása megkérdőjeleződött volna –  de az utóbbi években Xi Jinping irányítása alatt újra gyakoribbak lettek a korábbi, bizonyos tekintetben a Mao-korszakra jellemző „manipulált tömegmozgalom” és „önkritika” gyakorlatai, melyet egy széleskörű – de céljaiban nem teljesen egyértelmű – korrupcióellenes kampány elindításával egészített ki, értelmezéstől függően válaszként a társadalmi felháborodást keltő látványos korrupcióra, vagy eszközként Xi saját politikai hatalmának megerősítésére.[25]


Ábra 1: A Kínai Népköztársaság állam- és pártstruktúrája (részlet)

Nem Hivatalos Hatalmi Struktúrák

Bár a Kínai Népköztársaság a gyakorlatban egy pártállamként működik, nagyban elmosva a különbséget a hivatalos közigazgatási magatartás és a tényleges döntéshozatali-mechanizmusok között – lévén a párt és annak politikája áthatja a kínai bürokráciát[26] – ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan informális érdekcsoportok, melyek hathatósan befolyásolnák a politikai döntéshozatal kimenetelét. A társadalmi beágyazottság és kapcsolatok felhasználása különböző érdekcsoportok, személyek, kategóriák vagy esetleg ideológiák mentén válnak beazonosíthatóvá.

Ilyen csoportosulásnak számít a kínai „újbaloldal”, a főleg értelmiségiekből álló, egalitáriusabb politikát szorgalmazó csoport,[27] de ide tartozik az úgynevezett „hercegecskék” (taizibang 太子帮), vagy a „párt öregek” csoportja is, befolyásos szerepet játszva a Beidaihe (北戴河) nyaralóvárosában tartott találkozókon. Ezek a sokszínű, különböző bázisra építő, eltérő politikai hatalommal és szereppel bíró csoportok mind a tradicionális kínai ’guanxi’ (关系) jelenségére és a frakciós politika tartós jelenlétére épít.[28]

A kínai társadalom – és így a kínai politika – egy sajátossága a guanxi fogalma. Ugyan ennek a jelentése szó szerint lefordítva „kapcsolatot” jelent, maga a fogalom kínai vonatkozásban könyvtárakat tölt meg. Összefoglalva a kifejezés az egyének közti kapcsolatok kialakításának és fenntartásának fontosságát és rendszerét takarja, mely kapcsolat kölcsönös segítségnyújtással, szívességekkel, ajándékokkal és áldozatokkal alakul ki és erősödik meg. Ahhoz, hogy ez a „mechanizmus” működőképes legyen társadalmi szervező jelenségként, egy másik kínai jelenségre is szükség van. Ez az ún. „arc” (mianzi 面子), amely többé-kevésbé a „tekintéllyel” egyezik meg, az egyén társadalmi elismertségét, befolyását, kapcsolati hálójának erősségét, vagyonát és szavahihetőségét tömörítve. Az „arc” megvédésének szükségessége teszi a ’guanxi’ működését lehetségessé, ez kötelezi a kialakított kapcsolatok és szívességek tiszteletben tartását. Összességében ez egy erősen gyakorlatias, racionalitáson alapuló kapcsolat, melynek alkalmazkodni kell a változó körülményekhez. Ebből adódóan a ’guanxi’ és a korrupció jelensége nem mindig különül el egymástól egyértelműen, mivel nehezen megkülönböztethető a jóindulatú és a rosszindulatú kölcsönösség, mely a ’guanxi’ alapját adja.[29]

Két másik fogalom, melyek rövid bemutatása elengedhetetlen, generációs jellemzők alapján szerveződnek. Az egyik a „hercegecskék” csoportja, akik a Kulturális Forradalom előtti pártelit leszármazottjai. Felmenőiknek köszönhetően általában kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkeznek, gyakran részesültek nyugati oktatásban, és sokszor futnak be sikeres üzleti vagy politikai karriert. Jelenleg a legismertebb ilyen „hercegecske” Kína első embere Xi Jinping. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ezek az egyének egy könnyen azonosítható politikai frakciót alkotnának, ez inkább egy kategóriaként értelmezhető, lévén tagjai gyakran teljesen ellentétes személyiségekkel, körülményekkel és motivációkkal rendelkeznek.[30] A visszavonult egykori vezető párttagok és idős hivatalnokok szintén jelentős befolyással bírnak tapasztalatuknak és kapcsolataiknak köszönhetően, melyet a Beidaiheben rendezett éves találkozók alkalmával latba is vetnek, mivel ekkor a volt és jelenlegi magas beosztású politikusok megvitatják az aktuális politikai irányvonalakat és fontos döntéseket hoznak a Központi Bizottság és a Pártkongresszus üléseit megelőzően. Ugyan 2003-ban Hu Jintao bejelentette a találkozók megszüntetését, 2005-ben már újra megtartották valószínűleg éppen a nagy befolyással rendelkező „párt öregeinek” nyomására.[31]

Miután Deng Xiaoping – névlegesen – visszavonult 1993-ban (1997-ben hunyt el), utódja Jiang Zemin alatt elindult egy változás a Népköztársaság döntéshozatali mechanizmusában. A legfőbb vezető köré épült rendszertől eltávolodva egy olyan rendszer alakult ki, mely legjobban a „kollektív vezetés” kifejezéssel írható le, kialakult folyamatokkal és korlátozásokkal, ahol a párt főtitkára csak „első, az egyenlők között”.[32] Ez a rendszer lehetővé teszi a stabilitás és összetartás kifelé történő kommunikációját az állami irányítású média segítségével[33] megakadályozva egy erőskezű vezető színrelépését, de ahogy azt Hu Jintao második ciklusa során is lehetett tapasztalni, a „kollektív vezetés” nem minden esetben alkalmas tényleges reformok bevezetésére, a különböző érdekek közötti kompromisszumkeresés könnyen megbéníthatja a döntéshozatali-folyamatokat.[34] A Deng-korszakot követő párton belüli utódlással kapcsolatos viták megoldására egy állandóan alakuló konszenzus van érvényben, amely négy szempontot vesz figyelembe. Ezek az életkor-alapú visszavonulás, a kongresszusokon a tisztviselők egy részének folyamatos nyugdíjazása és cserélődése, az érdekegyensúly elérése a túlzott hatalom-koncentráció elkerülése végett, valamint az életkor figyelembevétele az előléptetésekben.[35]

Jiang Zemin, Hu Jintao és Xi Jinping

Ahogy arról már szó volt, a frakciós politika a kínai politikatörténet egy meghatározó és gyakran jelenlévő motívuma. Egyedisége a kliensi viszonyokban rejlik, melyek a kölcsönösségen alapszanak egy hierarchikus rendszerbe szerveződve; összetartó elemük a közös jellemzők, jellegzetességek (rokoni, baráti, kollegiális viszony, közös szülőföld, iskola stb.). A modern kínai történelem számos politikai érdekcsoportot ismert, mint például az 1971-es Lin Biao (林彪) körüli csoport, a Kulturális Forradalom alatt a Négyek Bandája (sirenbang 四人帮), vagy a Yang Shangkun (杨尚昆) és Yang Baibing (杨白冰) köré szerveződött katonai csoport a ’89-es Tiananmen (天安门) téri incidenst követően, de ilyen napainkban a Tsinghua-klikk (Qinghuabang 青华帮) a névadó egyetem köré szerveződve, valamint a korábban említett „(új)balosok” vagy a „hercegecskék” csoportja is ehhez a jelenséghez köthető.  A következőkben a Deng Xiaopinget követő vezetők körül kialakult csoportok rövid bemutatására kerül sor, mint az elemzés fő fókuszai.

Az első ilyen a Jiang Zemin vezetésével szerveződött Sanghaj-klikk (Shanghaibang 上海帮). A csoport megalakulása az 1980-as évek közepére tehető, amikor Jiang Sanghaj polgármestereként és párttitkárjaként szolgált. Itt a helyi kollégákkal és ismerősökkel alakított ki jó kapcsolatot, akiket magával is vitt Pekingbe, miután 1989-ben Kína névleges vezetőjévé vált.[36] Miután Deng Xiaoping ténylegesen visszavonult, és Jiang konszolidálta hatalmát 1995-re, Jiang tovább folytatta Sanghaj gyors ütemű fejlesztését, melyek Deng 1992-es útját követően indultak be.[37] Ezáltal Sanghaj egyszerre vált Jiang hatalmi bázisává és az alatta elért gazdasági sikerek jelképévé.[38]

Jiang Zemin volt az első pártfőtitkár, aki önszántából mondott le és adta át a hatalmát Hu Jintaonak 2002-ben, akit még Deng jelölt ki egy későbbi lehetséges utódnak a 14. Pártkongresszuson. Ugyan Hu Jintao Kína első emberévé vált, de nem tartozott a Jianghoz köthető frakcióhoz, ám a Kongresszus során a Sanghaj-klikk befolyása döntő volt. Ezen kívül a KKB elnöki posztjáról sem mondott le rögtön Jiang, ebből a Bizottságból csak 2004-ben lépett ki.[39] Ugyanakkor első ciklusa alatt sikeresen kialakította saját frakcióját a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetségből (KKISz, Zhongguo Gongchanzhuyi Qingniantuan 中国共产主义青年团) megismert kollégákra és kapcsolatokra alapozva. Ennek a csoportnak, melynek politikai aktivitása a 80-as évektől a pártélet részét képezi, közkeletű megnevezése a ’tuanpai’ (团派), ami Hu Jintao alatt alapvetően inkább a belső területekre alapozott, lévén Hu olyan tartományokban töltött be pozíciókat karrierje során, mint Gansu (甘肃), Guizhou (贵州) és Tibet (西藏).[40]

A Hu Jintao alatt kialakult két nagy frakció következménye az „egy párt, két frakció” koncepció kialakulása volt mivel a 2000-es évek elején fölemelkedett két – gyakran vetélkedő – csoport egymás fékeivé és ellensúlyaivá váltak, egy viszonylag stabil egyensúlyhelyzetet kialakítva.[41] Hu Jintao hatalmi konszolidációja abból is látható, hogy sikeresen eltávolította Sanghaj párttitkárát Chen Liangyu-t (陈良宇) Jiang kárára (ahogyan maga Jiang is tette a pekingi párttikárral Chen Xitong-gal (陈希同) 1995-ben), azonban ez nem azt jelentette, hogy megszűnt volna Jiang befolyása. Szavának súlyát a 2012-es események is jól mutatják, amikor Jiang mondta ki az utolsó szót a nagy médiafigyelemmel kísért, korrupciós és egyéb ügyekben bűnös chongqingi párttitkár, Bo Xilai (薄熙来)[42] büntetésének kérdésében.[43]

Xi Jinping hatalomra kerülése a 18. Pártkongresszus következtében egy bizonyos értelemben az alakuló érdek-egyensúly következményeként is értékelhető, mivel sem Jiang elsőszámú pártfogoltja Zeng Qinghong (曾庆红), sem Hu Jintao pártfogoltja, Li Keqiang nem követte Hu Jintaot.[44] Annak ellenére, hogy Xi elődeinél jóval gyorsabban került a KKP és Kína élére (egy ciklus a PB ÁB-ban és két év a KKB-ben), meglepően gyorsan konszolidálta hatalmát, és alakította ki saját kapcsolati hálóját, annak ellenére, hogy több szálon Jianghoz és a Sanghaj-klikkhez is kötődött.[45] Miután Bo Xilai letartóztatása után sikeresen maga mögé állította az újbalos csoportot, Xi Jinping belső körére támaszkodva próbálja pozícióját és hatalmát biztosítani, gyakran más frakciók kárára (antikorrupciós kampányával sikeresen állított félre ’tuanpai’ politikusokat és a frakció hátországát képező KKISz-t), ezek a káderek nagyrészt a 2002 és 2007 közötti zhejiangi párttitkársághoz köthető Zhejiang-klikkből (Zhijiang Xinjun 之江新军)[46] és az úgynevezett  Shaanxi-csoportból (Shaanxibang 陕西帮) állnak. Ezek közül a kapcsolatok közül fontos megemlíteni a mára már Kína alelnökének kinevezett Wang Qishan (王岐山) nevét, aki szintén Shaanxiból származik, de bizonyos mértékben a Sanghaj-klikkhez is kötődött korábbi pártfogóján, Zhu Rongjin (朱镕基) keresztül. Xi első ciklusa alatt Wang vált a pártfőtitkár antikorrupciós törekvéseinek végrehajtójává a Központi Ellenőrzési és Fegyelmi Bizottság vezetőjeként.[47] Xi Jinping a Shaanxi tartományhoz fűződő kapcsolatai mellett a korábbi tisztségei alatt megismert barátaira és kollégáira is támaszkodik,[48],[49] valamint a hadsereg is jelentős mértékben támogatja, köszönhetően a 2015 és 2016 közötti katonai reformoknak, melyek következtében a végbement személyi változások is az ő befolyását növelték.[50]

A 19. Pártkongresszus

Habár a 18. Pártkongresszus alatt felállt Politikai Bizottság Állandó Bizottságát Jiang pártfogoltjai dominálták (Xi-t is beleszámolva), Hu Jintao klikkjéből egyedül Li Keqiang került be, azonban a 2017-es 19. Pártkongresszuson Xi-t és Li-t leszámítva mindegyikőjüknek vissza kellett vonulni életkorukból adódóan.[51] A 2017-es Kongresszust megelőzően számos találgatás és nagyfokú figyelem övezte az előkészületeket, főleg a Xi hatalom-központosító törekvéseiről szóló híradások következtében.

Ezen várakozások a Kongresszust követően beigazolódtak, az elnöki tisztség hivatali idejének korlátozásának eltörlése nagy nemzetközi visszhangot kapott. Ezen kívül törekedett a párt szerepének megerősítésére, valamint az alkotmányba belekerült a nevéhez fűződő „Xi Jinping gondolat” még hivatali ideje alatt.[52] Bár a KKB létszámát 11-ről lecsökkentette 7-re, mely lépés inkább visszatérésként értelmezhető a korábbi normákhoz, azonban itt is előtérbe került Xi személye a „Xi Jinping hadsereg-erősítő gondolaton” (Xi Jinping qiangjun sixiang 习近平强军思想) keresztül, valamint a Bizottság alelnöke „fogadott testvére”, (Zhang Youxia 张又侠) lett. Azonban úgy tűnik, hogy Xi is követte az íratlan „hét fel, nyolc le” szabályt (qishang baxia 七上八下), ami szerint 67 évesen lehet vállalni még egy ciklust, de 68 évesen vagy afölött már vissza kell vonulni.[53]

Ennek a szabálynak a betartására és ezáltal megerősítésére is sor került a Politikai Bizottság felállításakor. Visszavonult a már említett Wang Qishan, annak ellenére, hogy egyes elemzők ennek az ellenkezőjére számítottak, várva, hogy Xi így kreáljon precedenst saját nyugdíjazásának elkerülésére. A Politikai Bizottság összetételével kapcsolatban megfigyelhető, hogy az átlagéletkor 62 év, ami hasonló a korábbi Bizottságokéhoz. Feltűnő, hogy a szinte teljesen civil összetételű Bizottság az utóbbi évtizedek mintáját követi, tovább távolodva a korábbi veterán-forradalmár vezetői elitképtől, de ugyanakkor a szinte kizárólagosan mérnöki-természettudományi tanulmányokat végzett technokrata vezetői rétegtől is, nagyobb sokszínűséget mutatva ezen a téren. A PB Állandó Bizottságának hat másik tagja közül Li Zhanshu és Zhao Leji áll közel Xihez, míg Le Keqiang és Wang Yang több szállal is a ’tuanpai’ frakcióhoz kötődik,[54] Wang Huning és Han Zheng (erős sanghaji kapcsolatai ellenére) jó kapcsolatot ápol mind Jianggal, Huval és Xivel is.[55]

Az egyetlen szembetűnő különbség az Állandó Bizottság összeállításában az egyértelmű, megfelelően fiatal utód-jelölt hiánya. Ez azt jelentheti, hogy Xi valóban a bevettnek mondható két cikluson túl is megőrizné hatalmát annak ellenére, hogy az életkor alapú visszavonulásról szóló szokást tovább erősítette, de azt is előre jelezheti, hogy az utódlását másképpen tervezi intézni, amelyre egyrészről a Renmin Ribao (人民日报) által közölt cikk enged következtetni, amelyben a Központi Bizottság választásának új módszerét mutatja be, [56] másrészről Chen Min’er (陈敏尔) személye is számba vehető, mint lehetséges utód. Chen bár az elvárások ellenére nem került be az Állandó Bizottságba, csak a Politikai Bizottságba, de életkora pont megfelelővé tenné a következő két ciklus kitöltésére. Ezen kívül Xi Zhejiangban töltött ideje óta közel áll hozzá, fontos tisztségeket töltött be Guizhouban (贵州), majd Chongqingban (重庆), jelentősen profitálva Xi antikorrupciós kampányából (Hebei 河北 párttikárának letartóztatása után nyílt meg előtte Guizhou pártfőtitkári tisztsége, valamint Sun Zhengcai 孙政才 chongqingi pártfőtitkár eltávolítása után nyerte el a tisztséget). Ebből arra is lehet következtetni, hogy Xi egyeduralmi törekvése inkább tárgyalási pozícióját hivatott erősíteni, hogy kijelölhesse utódjának saját védencét, amire se Jiangnak, se Hunak nem volt lehetősége.[57]

Változások a hatami struktúrában – Xi Jinping egyeduralma?

A 2017 októberében megrendezett 19. Pártkongresszus óta egy év telt el, mely alatt látható változások következtek be mind a hivatalos, mind az informális struktúrákban. A következőkben ezen változások kerülnek összefoglalásra, valamint kísérletet teszünk ezeknek az értelmezésére az elmúlt időszak híradásainak tükrében.

Egyrészről elmondható, hogy Xi Jinping látványosan konszolidálta hatalmát, melyet alkotmányos módosításokkal is alátámasztott. Az alkotmány elnöki ciklusokra vonatkozó korlátozásának kivétele mellett belekerült a már említett „Xi Jinping gondolat”, elődeivel ellentétben még aktív politikai pályafutása alatt. A korrupcióellenes kampány erősítése céljából az ellenőrző bizottságoknak alkotmányos támogatást nyújtott, kiegészítve az alkotmánynak a harmadik fejezetét.[58]

Másrészről azonban, Xi sikerei és ezek hivatalos környezetének megteremtése ellenére kevés szembetűnő változás történt az íratlan szabályokat tekintve, leszámítva az örökös-jelölt hiányát a OB ÁB-ban. Ugyan sikeresen emelte saját embereit kulcspozíciókba, de a Jiang Zeminhez és Hu Jintaohoz köthető csoportok sem marginalizálódtak teljesen, szintén részt vesznek a legfontosabb párt és állami szervek munkájában. Erre egy lehetséges magyarázat, hogy Xi hatalom-koncentrációja egy tudatos döntés volt, a párt elsőbbségének és egységének megőrzésére. Ennek egyik alapja azon tanulmányok, amelyek kapcsolatot vélnek felfedezni a lassuló kínai gazdaság és a lokális tüntetések száma között, mely tüntetések a KKP szemszögéből nézve fenyegetést jelenthetnek. A lassuló és átalakuló kínai gazdaság okozta kihívások kezelésére adott válaszként tett szert Xi (egyesek szerint Mao óta nem látott) hatalmára és befolyására.[59]

Ebbe az értelmezésbe szintén beleilleszkedik a belbiztonsági szervek és a katonaság reformja és megerősítése,[60] az információ-áramlás, a média és az internet egyre szigorodóbb ellenőrzése,[61] valamint a szélsőségesnek mondható biztonsági intézkedések bevezetése az ujgurok között Kína xinjinagi tartományában,[62] mely téma egyre gyakrabban kerül a nyugati média szalagcímei közé (miközben Kína amerikai megítélése jelentős fordulaton esik át a jelenleg zajló kereskedelmi háború farvizén). Ezen kívül Xi könnyen tanulhatott elődje Hu Jintao tapasztalatából, akinek a kezét megkötötte a frakciós politizálás a pártban, és a ’korlátlan’ hatalom lehetőségével próbálja ellenzőit és riválisait együttműködésre bírni.[63]

A Kongresszust követően úgy tűnt, hogy Xi szinte érinthetetlen, az ONGY szinte egyöntetűen fogadta el a javasolt alkotmánymódosításokat. Növelte szerepét és befolyását Kína gazdaságpolitikájára, marginalizálta Li Keqiang szerepét,[64] megünnepelhette a kereskedelmi háború elkerülését (most már látható, hogy tévesen), valamint látszólag felhagyott a Deng Xiaopinghez köthető híres diktátummal: „maradj a háttérben és várd ki az időd, miközben elérsz valamit” (taoguang yanghui 韬光养晦). Az utóbbi időben egyre látványosabban hirdették Kína nagyságát és erejét, egyre asszertívabban fellépve a politikai és területi vitákban, valamint az olyan nagyléptékű hívószókkal és kezdeményezésekkel, mint a „Kínai Álom”, a „Made in China 2025” vagy az „Egy Övezet, Egy Út”.[65]

Azonban az amerikai kereskedelmi háborúval, a lassuló gazdasággal és a különböző botrányokkal (mint például a negyedmillió hibás vakcina esete 2018 júliusában), Xi Jinping helyzete láthatóan nehezedett.[66] A Tsinghua Egyetem egy jogtudósa[67] nyílt levelet írt, melyben nyíltan kritizálja Xi politikáját; mind a dogmatikus ideológiához való visszatérése, mind épülő személyes kultusza miatt.[68] Ezenkívül egy szóbeszéd is terjedt egy puccsról és fegyverropogásról Peking központjában július 13-án, ami később hamisnak, de legalábbis sikertelennek bizonyult.[69] Ugyan a pletykának nem volt folytatása, de egy szemszögből a politikai instabilitás egy jeleként is értelmezhető az ilyen és ehhez hasonló szóbeszédek terjedése. A párt belső politikai vitáit és ellentétjeit jól szemlélteti a Tsinghua Egyetem egy alumni csoportjának felhívása, hogy rúgják ki azt a professzort, aki Kína szuperhatalommá válásáról cikkezett.[70] A 2018-as beidaihei találkozó sem múlt el találgatások nélkül, itt valószínűsíthető volt a jelenlegi vezető kül- és belpolitikájának elítélése.[71]

Összességében ugyan elmondható, hogy Xi Jinping továbbra is stabilan tartja kezében a hatalmat, azonban tekintélye megtépázódott, kritikusai szerint elhamarkodottan túlértékelte Kína jelenlegi erejét, és idejekorán számolt le a Denghez köthető fent idézett iránymutatással. Habár sikeresen formálta a nominális állami struktúrát politikai céljai megalapozására, nem sikerült a többi nagy befolyású párton belüli frakciót teljesen kirekeszteni, bár a Hu Jinta-féle ’tuanpai’ hatalmi bázisát sikeresen megtörte. Ennek ellenére kiépítette saját támogatói körét és kapcsolati hálóját, sokszor riválisai kárára. A Xi kezében összpontosított hatalom és a gondosan kialakított hírnév ellenére a 2018-as események megmutatták, hogy a frakciós politikának még mindig jelentős szerepe van a kínai politikai- és pártéletben, mely megkérdőjelezheti Xi örökös hatalom megszerzéséért tett lépéseinek sikerét – amennyiben valóban ez a célja – a következő Pártkongresszuson a kereskedelmi háborúban és a lassuló gazdasággal kapcsolatos kérdésekben nyújtott teljesítménye függvényében. Bár Jiang Zemin (92), aki, mint nagy tiszteletnek örvendő volt elnök és a Sanghaj-klikk központi figurája Xi szemében egy politikai akadályt jelent,[72] de politikai szerepvállalása életkorából adódóan csökkent és valószínűsíthetően csökkeni is fog, ettől függetlenül jelenleg nem csak az USA által támasztott kihívásra és növekvő kritikus hangokra kell választ adnia, hanem egyensúlyoznia kell a belső kritikusok, érdekcsoportok, „párt öregek” és egy ideológiailag sokszínű apparátus között.

 

Szerző: Róma Ádám

Ábrák és képek

Ábra 1: Saját szerkesztés, infogr.am
Borítókép: Shutterstock

Felhasznált irodalom

[1] Heilman, Sebastian (Ed.): China’s Political System. Mercator Institute for China Studies. Rowman & Littlefield, London, 2017. 57.

[2] Constitution of the People’s Repubilc of China. http://en.people.cn/constitution/constitution.html (2018.10.23.)

[3] Lawrence, Susan V.: China’s Political Institutions and Leaders in Charts. Congressional Research Service. 11.12.2013. 2.

[4] China’s State Organizational Structure. In: Congressional-Executive Commission on China. https://www.cecc.gov/chinas-state-organizational-structure (2018.10.23.)

[5] The State Council. In: The State Council, PRC, 03.17.2018. http://english.gov.cn/archive/china_abc/2014/08/23/content_281474982987314.htm (2018.10.23.)

[6] China’s State Organizational Structure.

[7] Mint például Zheng Yongniant, Gabriella Montinolát, vagy Barry R. Weingastot.

[8] Heilman (2017) 92-93.

[9] The Communist Party of China (CPC). In: 人民网people. http://en.people.cn/data/organs/cpc.html (2018.10.23.)

[10] Mao összegyűjtött írásai alapján, mely a Párt és a kínai marxizmus kánonjává vált.

[11] A két kifejezés egy szemlélet béli váltást volt hivatott kifejezni, a növekedés-vezérelt szemléletről való áttérést egy, a tömegekre alapozott, társadalmilag „igazságosabb”, harmonikusabb társadalom- és fejlődés-szemléletre.

[12] A Jiang Zemin nevéhez fűződő elv egy értelmezése a párt bázisának kiterjesztése, különböző, tradicionálisan osztályellenségnek minősülők belépésének engedélyezése, hogy a párt jobban tükrözze a valóságot és a gyakorlati folyamatokat.

[13] A több területet érintő „gondolat” fő üzenete a KKP elsőbbsége az élet minden területén, a joguralom, fejlődés, környezetvédelem és egyéb célkitűzések mellett.

[14] A két cél a közepesen fejlett társadalom elérése 2021-re, a párt alapításának századik évfordulójára, míg a második a magasan fejlett társadalommá és országgá fejlődés 2049-re, az államalapítás századik évfordulójára valósulhat meg.

[15] Ez lényegében az ország idealizált lehetőségeit takarja, a társadalmi jólét, a szocializmus és a nemzeti büszkeség elérését.

[16] Heilman (2017) 51-55.

[17] Liu Guangbo 刘光博 (Ed.): 中组部:中共党员总数8944.7万名 结构持续优化 [A Központi Szervezeti Osztály jelenti: A KKP tagjainak száma 89.477 millió fő, a szervezet folyamatos optimalizáció alatt] In: Sina新闻中心, 06.30.2017. http://news.sina.com.cn/c/nd/2017-06-30/doc-ifyhrxsk1491609.shtml (2018. 10. 23.)

[18] Heilman (2017) 62.

[19] Nie Chenjing聂晨静(Ed.): 党内统计数据显示:中国共产党现有党员8944.7万名 基层党组织451.8万个 [Pártstatisztika: A KKP-nak 89.477 millió taja van és 4,518 millió helyi szervezete] In: Xinhua Net, 06.30.2017. http://www.xinhuanet.com/politics/2017-06/30/c_1121242479.htm (2018.10.23.)

[20] Heilman (2017) 64-67.

[21] Li Cheng: China’s New Politburo and Politburo Standing Committee. In: Brookings, 10.26.2018. https://www.brookings.edu/interactives/chinas-new-politburo-standing-committee/ (2018.10.23.)

[22] Lawrence (2013) 8.

[23] Heilman (2017) 68.

[24] China’s Political System IV. The System of Multi-Party Cooperation and Political Consulation.  In: 中国网 China. http://www.china.org.cn/english/Political/29034.htm (2018.10.23.)

[25] Heilman (2017)72-75.

[26] Pye, Lucian W.: Factions and Politics of Guanxi: Paradoxes in Chinese Administrative and Political Behaviour. The China Journal, No. 34.,1995. 36-37.

[27] Hioe, Brian: What is the Chinese New Left?: Between Leftism and Nationalism? In. New Bloom, 2016.03.11. https://newbloommag.net/2016/03/11/chinese-new-left-eng/ (2018. 10. 30.)

[28] Annak ellenére, hogy a kínai társadalom és hagyomány egyértelműen elítéli a (nyílt) frakciós politizálást.

[29] Ibid., 45-46.

[30] Bo Zhiyue: Who are China’s ‘Princelings’? In: The Diplomat, 11.24.2015. https://thediplomat.com/2015/11/who-are-chinas-princelings/ (2018.10.23.)

[31] Heilman (2017) 183.

[32] Ibid., 154.

[33] Ibid., 162.

[34] Lu, Weixin: The Transfer of Power in China. In: The Mackenzie Institute, 2012.09.13. http://mackenzieinstitute.com/the-transfer-of-power-in-china/ (2018. 10. 30.)

[35] Fewsmith, Joseph: The 18th Party Congress: Testing the Limits of Institutionalization. China Leadership Mointor No. 40, Hoover Institution.01.14.2013. 8.

[36] Li, Cheng: The “Shanghai Gang”: Force for Stability or Cause for Conflict? China Leadership Monitor No. 1, Hoover Institution. 12.2001. 1.

[37] Ibid., 4.

[38] Ibid., 3.

[39] Fewsmith, Joseph: The Sixteenth National Party Congress: The Succession that Didn’t Happen. The China Quarterly No. 173, Cambridge University Press, SOAS. 03.2003. 1.

[40] Li, Cheng: Hu’s Southern Expedition: Changing Leadership in Guandong. China Leadership Monitor No. 24, Hoover Institute. 2008. 1-2.

[41] Li, Cheng: One Party, Two Factions: Chinese Bipartisanship in the Making? Paper Presented at the Conference on “Chinese Leadership, Politics, and Policy”, Carnegie Endowment for International Peace, 11.02. 2005. 2-4.

[42] Bo Xilai chongqingi pártfőtitkár retorikájában „újbalos” politikát képviselt, személyi-kultuszt épített, mely hatalmi ambícióival kiegészítve, más frakciók heves ellenállásába ütközött és végül bukásához vezetett.

[43] Shi, Jiantao:Former China president Jiang Zemin played key role in punishing Bo Xilai, say analysts. In: South China Morning Post, 10.02.2012. https://www.scmp.com/news/china/article/1051882/former-china-president-jiang-zemin-played-key-role-punishing-bo-xilai-say (2018.10.23.)

[44] Fewsmith (2013) 4.

[45] Li, Cheng: Chinese Politics in the Xi Jinping Era: Reassessing Collective Leadership. The Brookings Institution, Washington D.C., 2016. 26.

[46] Lam, Willy: The Eclipse of the Communist Youth League and the Rise of the Zhejiang Clique. China Brief XVI/8. 2016. 3-6.

[47] Li, Cheng: Xi Jinping’s Inner Circle (Part 1: The Shaanxi Gang). China Leadership Monitor No. 43, Hoover Institute, 03.14.2014a. 1-4.

[48] Li, Cheng: Xi Jinping’s Inner Circle (Part 2: Friends from Xi’s Formative Years). China Leadership Monitor No. 44, Hoover Institute, 07.28.2014b.

[49] Li, Cheng: Xi Jinping’s Inner Circle (Part 3: Political Protégés from the Provinces). China Leadership Monitor No. 45, Hoover Institute, 10.21.2014c.

[50] Li (2016). 285.

[51] Li (2014b). 3.

[52] Miller, Alice: Only Socialism Can Save China; Only Xi Jinping Can Save Socialism. China Leadership Monitor No. 56, Hoover Institute, 05.16.2018. 5.

[53] Mulvenon, James: And Then There Were Seven: The New, Slimmed-Down Central Military Commission. China Leadership Monitor No. 56, Hoover Institute, 05.16.2018. 1-6.

[54] Azonban a mai ’tuanpai’ már nem ugyanaz, mint Hu és elődei alatt volt, Xi a 2017-es Pártkongresszust megelőzően ujjászervezte az ifjúsági tagozatot, jelentősen csökkentve annak politikai befolyását és hatalmát.

[55] Li (2018).

[56]领航新时代的坚强领导集体 [Az erős kollektív vezetés irányítása az Új Korszakba] In: China’s Daily 人民日报, 10.27.2017. http://paper.people.com.cn/rmrb/html/2017-10/27/nw.D110000renmrb_20171027_2-01.htm (2018.10.23.)

[57] Lungu, Andrei: Xi Jinping has quietly choosen his successor. In: Foreign Policy, 2017.10.20. https://foreignpolicy.com/2017/10/20/xi-jinping-has-quietly-chosen-his-own-successor/ (2018. 10. 24.)

[58] Supervisory commissions listed as state organ in China’s Constitution. In: Xinhua Net, 03.11.2018. http://www.xinhuanet.com/english/2018-03/11/c_137032141.htm (2018.10.23.)

[59] Headly, Tyler: A Slowing Chinese Economy Means More Instability. In: The Diplomat, 10.18.2018. https://thediplomat.com/2018/10/a-slowing-chinese-economy-means-more-instability/ (2018.10.23.)

[60] Ong, Larry: Xi Jinping Takes ‘First Step’ in Gaining Further Control Over China’s Domestic Security. In: The Epoch Times, 06.21.2017. https://www.theepochtimes.com/xi-jinping-takes-first-step-in-gaining-further-control-over-chinas-domestic-security_2260337.html (2018.20.23.)

[61] Li Jiesheng: Xi Jinping: Rising Dictator or Another East Asian Strongman? In: The Diplomat, 03.10.2018. https://thediplomat.com/2018/03/xi-jinping-rising-dictator-or-another-east-asian-strongman/ (2018.10.23.)

[62] Westcott, Ben and Fang Nanlin: China admits to locking up Uyghurs, but defends Xinjiang crackdown. In: CNN, 10.17.2018. https://edition.cnn.com/2018/10/16/asia/xinjiang-uyghur-china-camps-intl/index.html (2018. 10. 23.)

[63] Politics Watch: The Factional Struggle Behind China’s Constitutional Amendments. In: Sinoinsider, 03.11.2018. https://sinoinsider.com/2018/03/politics-watch-the-factional-struggle-behind-chinas-constitutional-amendments/ (2018. 10. 23.)

[64] Li Jiesheng (2018).

[65] Martin, Peter és Crawford, Alan: Is Xi Jinping’s Bold China Power Grab Starting to Backfire? In: Bloomberg, 08.07.2018. https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-08-07/is-xi-jinping-s-bold-china-power-grab-starting-to-backfire (2018. 10. 23.)

[66] Kuo, Lily: Cracks appear in ’invincible’ Xi Jinping’s authority over China. In: The Guardian, 08.04.2018. https://www.theguardian.com/world/2018/aug/04/cracks-appear-in-invincible-xi-jinpings-authority-over-china (2018. 10. 23.)

[67] A professzor jelenleg Tokióban tartózkodik, rákkal küzd.

[68] Buckley, Chris: As China’s Woes Mount, Xi Jinping Faces Rare Rebuke at Home. In: The New York Times, 07.31.2018. https://www.nytimes.com/2018/07/31/world/asia/xi-jinping-internal-dissent.html (2018. 10. 23.)

[69] Kuo (2018).

[70] Ibid.

[71] Gao, Charlotte: Amid the Trade War, Secretive Beidaihe Meeting Seems to Have Begun. In: The Diplomat, 08.10.2018. https://thediplomat.com/2018/08/amid-the-trade-war-secretive-beidaihe-meeting-seems-to-have-begun/ (2018. 10. 23.)

[72] Huang, Cary: Stop meddling in politics: Chinese President Xi Jinping’s coded message to Jiang Zemin. In: South China Morning Post, 08.12.2015. https://www.scmp.com/news/china/policies-politics/article/1848790/hard-lines-chinese-president-xi-jinpings-coded-message (2018. 10. 23.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: