PAIGEO – Policy Brief 29 – Kínai Országos Népi Gyűlés

Azzal, hogy Kína szerepe egyre nő a világpolitikában, úgy egyre nagyobb figyelem irányul Kína politikai eseményei felé is. Ilyen a minden évben megrendezésre kerülő „Két ülésszak” is, ahol a legfőbb kínai államhatalmi szerv, az Országos Népi Gyűlés és a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület tartja éves beszámolóját. Idén erre március 5-15. között került sor, ahol többek között a 2019-re szóló gazdasági növekedés várt nagyságát is bejelentették.

PAIGEO – Policy Brief 29 – Kína Országos Népi Gyűlés

Zoltai Alexandra egyetemi alapszakos tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte mongol nyelv és kultúra szakán, kínai nyelv és kultúra minorral. Mesterszakos kitüntetéses diplomáját 2017-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapest Corvinus Egyetem által közösen indított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakán. Fő kutatási témája Kína biztonság- és geopolitikai helyzete, ezen belül is Kína 21. századi tengeri ambíciói, vagyis stratégiai célok az Új Selyemút tengeri szakaszain geopolitikai és biztonságpolitikai szempontból.

Zoltai Alexandra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: