Hongkong elmúlt 20 éve – ígéretek és valóság

Hongkong 1997-es átadását követően az „egy ország, két rendszer” politikájához híven, Kína a be nem avatkozás mellett állt és aszerint cselekedett. Ahogy azonban múlnak az évek, ez mintha feledésbe merülne és Peking egyre szorosabb ellenőrzés alá vonja a volt brit gyarmatot. Hongkongot rengeteg belső probléma feszíti, felülről pedig a pekingi vezetés nyomása nehezedik rá. A hongkongi főkormányzó feladata lenne, ezeket a helyzeteket enyhíteni, akinek viszont nincs meg a társadalmi támogatottsága. A helyzet egyre eszkalálódik és mielőbbi megoldást kíván.

Brit gyarmat

Honglong történelme a régmúltra nyúlik vissza, azonban a város jelentősége csak az 1800-as évektől kezdett el megnőni. A bezárkózott Kínával szemben a nagyhatalmak, főként Nagy-Britannia a kereskedelmi érdekeiket kívánták érvényesíteni, többek között kikötők megnyitásával. Ebben az időben Kína főként az exportra volt berendezkedve, melynek hatására rengeteg ezüst áramlott be az országba, mivel Európa a kínai árukért ezüsttel fizetett. Ennek megakadályozására és az ezüst kiváltására a Kelet-indiai Társaság ópiumot kezdett el szállítani Kínába. Ez a kínai gazdaság válságát eredményezte, mivel az ópium oly mértékben elterjedt és keresett lett, hogy az ezüst megkezdte kiáramlását Kínából.

A kínai udvar ezek után betiltotta az ópium behozatalát és több ezer tonna ott lévő rakományt pedig elkoboztak és megsemmisítettek. Válaszul a britek flottát küldtek, hogy az okozott károkat megtéríttessék a kínai udvarral, és így kitört az első ópiumháború és elkezdődött a „megaláztatás” évszázada.[1] Az ekkor sérthetetlennek hitt kínai császári udvar súlyos vereséget szenvedett a korszerű angol fegyverekkel szemben és megalázó békére kényszerült. 1842. augusztus 29-én aláírásra került a nanjingi szerződés, majd később a bogue-i kiegészítő jegyzőkönyv. Ezeknek értelmében Kína átengedte Hongkong szigetét és megnyitotta öt kikötőjét az angol kereskedők előtt, valamint magas jóvátételt fizetett és elismerte az angolok területenkívüliségét.[2]

Anglia fő célja ezzel a saját kereskedelmi érdekeinek a garantálása volt, amit így sikerült elérniük és ennek hatására kezdődött meg Hongkong jelentőségének a növekedése. A második ópiumháború utáni, 1860-as pekingi szerződés értelmében Anglia ellenőrzése alá került a Hongkong-szigettel szemben fekvő Kowloon-félsziget is.[3] A meggyengült Kína végül 1898-ban, 99 évre Anglia számára bérbe bocsátotta az „Új Területeket” is, így alakult ki a mai Hong Kong területe.[4] A második világháború idején japán megszállás alá került a város is, a béke megkötése után újra britek irányították.

Gazdasági és kereskedelmi jelentősege 1949 után nőtt meg nagy mértékben.[5] A Kínai Kommunista Párt vezette Kínai Népköztársaság bezárkózott és elfordult a külvilágtól, Hongkong volt az a „csatorna”, amelyen keresztül a külkereskedelmének a nagy részét bonyolította, technológiát importált és információt szerzett a külvilágról. Ennek segítségével tudott Hongkong a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi, pénzügyi és gazdasági központjává válni.[6]

Egy ország, két rendszer

Az 1977-ben hatalomba visszatérő Deng Xiaoping a legfontosabb céljának Tajvan, Makaó és Hongkong Kínához való visszatérését tartotta és megteremteni az ország egységét, amiben Mao kudarcot vallott. Ennek hatására született meg az 1980-as években az „egy ország, két rendszer” politikájának az elképzelése, ami fontos eleme a kínai típusú szocializmusnak.[7] Ezen irányelv a nemzeti egységet tekinti a legfontosabb prioritásnak, amelyet a következő okokkal magyaráz. Elsőként az alapvető nemzeti érdeket emeli ki: Tajvan, Hongkong és Makaó kérdése történelmi alapokon nyugszik és a kínai szuveneritás és területi integritás alá tartozik, ami nem ismer kompromisszumokat. Másodiknak a nacionalista felfogást: a nép közös akarata, hogy Kína újraegyesüljön ezekkel a területekkel, a kínai kormány ezért fektet bele ekkora erőfeszítést és ezért született meg az innovatív elképzelés az „egy ország, két rendszer” képében. Harmadszor a nemzet újjászületése: csak a teljes nemzet újraegyesítésével lehet elkerülni a szuverenitást és a területi integritást érő fenyegetéseket, a kínai nép csak, mint teljes egész tudja megteremteni Kína dicsőségét.[8]

Deng Xiaoping tehát jól felismerte, hogy Hongkong virágzása és kapitalizmusa előnyt jelenthet Kína számára. A modernizációt látta benne, ami Kínának hasznos lenne a pénzügyi, gazdasági és vezetési területek szempontjából. Az „Új Területek” bérbeadásának ideje a végéhez közeledett, így elkerülhetetlen volt, hogy 1982-ben létrejöjjön Pekingben a találkozó a brit miniszterelnök Margaret Thatcher és Deng Xiaoping között és megbeszéljék Hongkong jövőjét. Az ezt megelőző napon a brit kormányfő először a KKP főtitkárával Zhao Ziyang-gal találkozott, aki két fontos szempontot emelt ki a város további sorsát illetően, a szuverenitást és Hongkong virágzását illetve stabilitását, azonban hangsúlyozta, hogy ha választásra kerülne a sor, akkor Kína a szuverenitást helyezné előtérbe.[9] A hongkongi politikai elit a brit kormány számára rávilágított arra, hogy egy olyan megállapodást szeretnének megkötni, hogy létrejöjjön, amiben Peking engedélyezi a britek számára, hogy folytassák Hong Kong kormányzását, hiszen nem lenne fenntartható, ha a Hongkong-sziget és a Kowloon-félsziget egyedül maradnának, az „Új Területeket” pedig visszacsatolnák Kínához szétszakítva ezzel a várost. Deng azonban világossá tette mindenki számára, hogy Kína teljes szuverenitást szeretne és ez nem megbeszélés kérdése és figyelmeztetett, ha két év alatt nem születik eredmény a megbeszéléseken, akkor Kína egyoldalúan deklarálni fogja irányelveit.[10]

Többszöri tárgyalások után, végül 1984 decemberében aláírásra került a felek között a megállapodás, ami lefekteti, hogy Hongkong Különleges Igazgatású Terület lesz Kína számára és nem csak az ’Új Területek’, de a Hongkong-sziget és a Kowloon-félsziget is visszakerül Kínához 1997. július 1-jével az „egy ország, két rendszer” jegyében. Ezt a rendszert eredetileg Tajvan visszaszerzésének érdekében alkották meg, de az egyesülés nem jött létre azóta sem.[11] Az egyezmény Hongkong teljes kihagyásával és beleszólása nélkül történt, hiszen Nagy-Britannia és Kína között jött létre. A megállapodásban lefektetettek szerint azt átadást követő 50 éven keresztül Hongkong megőrizheti gazdasági berendezkedését, kialakult életformáját és társadalmi viszonyait. A jogokat, a sajtó, szólás és gyülekezés szabadságát pedig a törvények fogják garantálni.[12]

Tehát a Kínai Országos Népi Gyűlés által is elfogatott Alaptörvény viszonylag nagy autonómiát engedélyez Hongkong számára, hiszen saját kormányzattal, törvényhozó és bírói hatalommal rendelkezhet, vagyis Kínától eltérő jogrendje lehet. Azonban a külügyi és a honvédelmi kérdések tekintetében Kína dönt.[13] A város lakói szerették volna elérni, hogy a hongkongi kormányzót demokratikus úton lehessen megválasztani, azonban Peking ezt a jogot nem engedte ki a kezéből.[14] 1992-ben Anglia kinevezte Chris Patten-t, Hongkong utolsó brit kormányzóját, akit azzal a feladattal bíztak meg, hogy készítse elő a várost és alapozza meg a demokratikus jövőjét a kínai hatalomátvétel utánra.

Peking az átadást a Tiananmen téren ünnepelte, óriási kivetítőkön közvetíttették a hivatalos ceremóniát. A hongkongi ünnepélyen részt vett Károly herceg, Tony Blair brit miniszterelnök, Robin Cook brit külügyminiszter, valamint Chris Patten Hong Kong leköszönő kormányzója. Kínát többek között Jiang Zemin elnök, Li Peng miniszterelnök, Qian Qichen külügyminiszter képviselte. Ezalatt kínai katonák lépték át a határt és Kína újra birtokba vette a több éve leszakított Hongkongot.[15] Deng Xiaoping egyik legnagyobb célkitűzésének megvalósulását pedig már nem élhette meg, mert néhány hónappal az átadás előtt életét vesztette.[16]

Kormányzás és identitás

Miután megszületett a megállapodás az átadásról, megkezdődött az alaptörvény és a mini-alkotmány kidolgozása, 36 szakember a szárazföldi Kínából és 23 pedig Hongkong városából érkezett és vett részt a kidolgozásukban.[17] A szerkesztőbizottság demokrácia mellett álló tagjai megpróbálták elérni, hogy a kormányzót és a törvényhozó testület tanácstagjait demokratikus úton válasszák meg, azonban sikertelenül jártak. Hongkong és Peking közötti különbséget az mutatja a legjobban, hogy míg a hongkongiak úgy gondolták, hogy cserbenhagyták polgáraikat azzal, hogy nem tudtak számukra teljes demokráciát biztosítani, addig Kínában úgy gondolják, hogy a városnak sokkal nagyobb autonómiát biztosítanak, mint azt a nyugati kormányzatok tennék ugyanebben a helyzetben.[18]

Az adminisztráció, ami az angol gyarmati uralom alatt kiépült és elhozta a városnak a sikert, mára már szinte teljesen elavult és nem működik hatékonyan. A kormányzás sikertelensége a rendszer hibáiban, csökkenő állami kapacitásban és a szociális összetartás krízisében gyökerezik.[19] Egyes szakértők véleménye szerint a kapcsolat a törvényhozó, a végreható hatalom és a kormányzat között koordinálatlan, alulfejlett és gyakran diszfunkcionális. Mivel a rendszer nem is parlamentáris és nem is prezindenciális, így a törvényhozó, a végrehajtó hatalom és a kormányzat a saját hatáskörük szerint cselekednek és megpróbálják joghatóságukat a többi rovására kiszélesíteni.[20] A gyarmati logika nem működött tovább 1997 után, amelyben a társadalom úgy vélte, hogy a kormány elszámoltatható és felelősségre vonható tetteiért. Azonban a Kínához történő visszatérés után az univerzális demokratikus választások hiányában a kormányzót és a törvényhozást illetően nehéz elegendő politikai támogatottságot szerezni a társadalom részérő, ugyanis nem érzik az elszámoltathatóságot.[21] A hongkongi politika egy olyan szinthez jutott, ahol a kultúrába beékelődött a bizalmatlanság, ezért nagyon nagy szükség lenne visszahozni ezt a bizalmat és a reformra, hogy a különféle intézmények képesek legyenek az együttműködésre. Ehhez azonban a kormánynak erős civil támogatottságra lenne szüksége és bizalomra, amivel a társadalom felruházza arra, hogy a vezetésével létrejöhessenek a szükséges fejlesztések és reformok.[22]

A felszínen minden maradt volna a régi a törvényalkotás szempontjából a Hongkongot követő átadás után is. A gyakorlatban, habár a szereplők birtokba vették a fennálló rendszert és annak működését, mégis rengeteg kisebb változást eszközöltek, ami egy nagyban eltérő államvezetést eredményezett.[23] Az előzőekben Hongkong állami igazgatás alatt működött egy kormánnyal az élén, amelyet a hivatalnokok adtak a brit kormányzó szabályai alatt, kiegészülve az üzleti és a szakmai elit támogatásával. Ez az államigazgatás a visszaadást követően fenntarthatatlanná vált, főként azért, mert hiányzik egy közelebbi együttműködés a végrehajtó és a törvényhozó hatalom között, hogy elősegítsenek egy megállapodásokon alapuló politikát. Ahhoz, hogy visszaállítsák az erős kormányzatot legfőbb részben a központi kormányzaton és a tanácsadó testületen múlik, azonban az arra alkalmas összekötő intézmények hiányában a rendszer feldarabolt marad. Ahogy a társadalom egyre differenciáltabb lesz politikailag, nem csak az érdekeket illetően, de az értékeket illetően is, és ahogy egy új civil társadalom emelkedik a meglévő politikai bázis kiegészülve az elittel már nem lesz képes arra, hogy közvetítse a társadalmi akaratot és gyakorolja a politikai legitimitást.[24]

A hongkongi társadalom válsággal küzd, főként a közös identitás és sors keresésében. Ez a krízis leginkább a társadalmi összetartozás hiányára vezethető vissza kiegészülve a termelési válsággal és a politikai képviselet krízisével.[25] A régi társadalmi és politikai feltételek többé már nem érvényesek. Helyette egy egyre inkább zűrzavarossá váló nézet kezd elterjedni a nyilvánosság körében, egy egyre növekvő törést okozva az amúgy is törékeny társadalomban, amelynek fő összetartozás tudata a régi gazdasági sikerekre épült.[26] A hongkongi identitás különbözött a szárazföldi Kínáétól, amelyet a városiak sokkal tisztábbnak éreztek, ami a gazdasági sikerekből, a relatív nagyobb szabadságból és liberalizmusból, fennálló jogrendből és a politikai pluralizmusból eredt.[27]

1997 után ez az identitás is megkérdőjeleződött, a kínai gazdaság húzó ereje helyett Hongkong már csak egy gazdasági támogatóvá vált. Az átadás után nem csak a politikai környezete változott meg a városnak, de olyan új problémák is megjelentek a különböző szektorokban, amik hiába vártak a kormány segítségére, beavatkozására és szabályozására. Még nagyobb gondot okozott a gyors globalizáció, ami új nemzetközi gazdasági környezetet teremtett, és többé nem kedvezett a kisiparos, exportfüggő gazdaságoknak, mint Hongkong.[28] Az 1998-as ázsiai gazdasági válság volt a választóvonal, azóta Hongkongnak a fejlődési tervét a gyorsan növő kínai gazdaság kontextusába kell helyeznie, ami gazdasági újragondolást és újrastrukturálást kíván meg, amiben a kormánynak fontos szerepet kellene játszania.[29] Hong Kong számára a dekolonizáció csak nemrégen kezdődött, aminek a velejárója a nemzeti újraegyesülés és identitáskeresés Kínával. A nehézséget az adja, hogy két eltérő kulturális identitással rendelkező társadalomnak kell az „egy ország, két rendszer” politikája mentén közös identitást kialakítania, belefoglalva a hongkongiakban kialakult brit gyarmati uralmi múltat, ami egy önálló gazdaságot eredményezett számukra saját jogi és politikai identitással.[30]

A legfőbb konfliktust és aggodalmat Kína és Hongkong között – ami érzékelhetően szakadékot okoz a társadalmak között – az az intézményi különbségek és a saját identitásuk felfogása mentén figyelhető meg.[31] A legtöbb hongkongi lakos büszke szeretne lenni a hongkongi állampolgárságára, nem csak a gazdasági és kivételes előnyeik miatt, hanem a büszkeségük kiterjed a politikai pluralizmusra, a jogrendre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a civil szabadságra, a kormányzati és demokratikus intézményeikre is. A globalizáció előrehaladta és Kína felemelkedése együtt eredményezte azt, hogy Hongkong kijelölt útját újra kell értelmeznie az új században.[32]

20 évvel a visszaadás után

Kézenfekvő volt, hogy az átadást követő első néhány évben Peking a be nem avatkozás politikáját folytatta Hongkonggal kapcsolatban és a hongkongi kormányzat szabad kezet kapott a város kormányzását illetően, ami meg is figyelhető Tung Chee-hwa kormányzó 1997-2003 között tartó első ciklusa alatt.[33] Ezzel Kína sikeresen épített ki bizalmat a helyi társadalomban és a nemzetközi közösségben is az „egy ország, két rendszer” politika kapcsán és sikeresen félre tudta tenni a centrum-periféria konfliktust Hongkong és Kína között. 2003-ban azonban ez megváltozott és elkezdett kiéleződni a konfliktus. Ebben az évben ugyanis július 1-jén tüntetés kezdődött az alkotmány 23. cikkelyének bevezetését illetően, amely szigorúan megtilt minden nemzetbiztonságot veszélyeztető cselekményt. A legtöbb hongkongi úgy gondolt erre, mint egy eszközre a Kínai Kommunista Párt kezében, hogy többek között politikai hatalomra törjön a városban és teljes irányítása alá vonja azt.[34]

2003 után döntött úgy Peking, hogy változtat Hongkong politikáján. Megszületett az a tervezet, hogy Hongkongot a központi kormány közvetlen felügyelete alá vonják. Politikai szempontból az Országos Népi Gyűlés újraértelmezze az Alaptörvény rendelkezéseit a hongkongi reformok kiterjedését illetően, másodszor pedig megerősítette a kormány Összekötő Hivatalának szerepét, ami immár, mint „második kormányzó erővé” vált, hogy irányítsa a hongkongi politikai ügyeket úgy, mint a pekingi elitnek a kampányának koordinálása, méghozzá több szinten is, a kerületi tanácstól a törvényhozó tanácsig.[35]

Gazdasági szempontból pedig annak köszönhetően, hogy számos határokon átívelő és regionális megállapodás született a város és Kína között, nagyjából egy évtizedes gazdasági integráció alatt, Hongkong gyanú nélkül Peking gazdasági kontrollja alá került.[36] Ideológiailag Kína az egyedüli kínai nemzeti identitást promotálja, amelyet már a hongkongi iskolákban elkezd. Az általános- és középiskolákban a hivatalos elsődleges cél a kínai nemzeti identitásra nevelés, ami az elképzelések szerint a kínai nyelvórán és a kínai történelemórán keresztül valósul meg, valamint a szárazföldi Kínába történő tanulmányi utak és csereprogramokon keresztül.[37] Nyilvánvalóan ezek a törekvések egyértelműen elő szeretnék segíteni Hongkong lojalitását Kínához és ideológiai homogenitást kíván vinni az egész ország területére.

A 2017-es év a város számára igen jelentős időszak, hiszen márciusban volt az új főkormányzó választása, Carrie Lam-ot július 1-jén iktatták be az új kabinetjével együtt, amely napon a visszaadás 20. évfordulóját is ünnepelték. Ezen Xi Jinping kínai elnök is részt vett három napos látogatása alkalmával.[38] A kínai elnök által meghirdetett „kínai álom” politika fontos része a kínai nemzet újraegyesülése, amiben így fontos szerephez jut Hongkong is.[39] A városba látogatása és az ünnepségen való részvétele jelzés értékű volt, ami inkább a belpolitikának és a kínai nép felé irányult: Xi Jinping ura a helyzetnek, és biztosít mindenkit, hogy Hongkong Kína részét képezi, ezzel is legitimizálva saját hatalmát és a Kínai Kommunista Pártot, hiszen idén októberben kerül megrendezésre a 19. Pártkongresszus. A hongkongi emberek azonban már nem látják ilyen egyértelműen ezt a helyzetet, főleg a fiatal generáció, akik többek között az identitáskeresés válságában szenvednek és társadalmi problémákkal küzdenek, főként a lakhatás kérdését illetően. Ezért az ünnepség napjára és Xi Jinping látogatására tüntetéseket szerveztek, hogy így fejezzék ki egyet nem értésüket.

A kínai elnök az átadás és beiktatás ünnepségén mondott beszédében figyelmeztette Hongkongot, hogy ne lépjék át azt a bizonyos ’piros vonalat’ és ne veszélyeztessék Kína szuverenitását és a kommunista párt hatalmát.[40] Még korábban a Kínai Állam harmadik embere és a parlament elnöke Zhang Dejiang bejelentette, hogy Peking terve szorosabbra fűzni a kapcsolatot Hongkonggal és kijelentette, hogy „a központi hatalom és a város kapcsolata csak hatalom átruházásán alapul nem pedig a hatalom megosztásán”.[41]

A kínai elnök azzal kapcsolatban is megosztotta nézetét, hogy Hongkong az „egy ország, két rendszer” alatt miként tudna előmozdulni. 1. A korrekt megértése az ’egy ország’ és ’két rendszer’ között lévő kapcsolatnak, hogy helyén tudják kezelni Hongkong és a központi kormány viszonyát. 2. Mindig a Kínai Alkotmány és a hongkongi Alaptörvény szerinti viselkedés. 3. Mindig a fejlődésen legyen a fókusz, mint top prioritáson, hogy elősegítse a jövőbeni növekedést. 4. Harmonikus és stabil társadalmi környezet kialakítása és fenntartása. Továbbá kifejtette, hogy ha mindennek politikai vetületet kerítenek és szándékosan teremtenek konfliktust ezzel, az nem fogja megoldani a problémákat, és csak hátráltatják a hongkongi gazdaság és társadalmi fejlődést. Végül hozzátette, hogy bárkivel szívesen folytatnak megbeszéléseket, aki szereti Hongkongot, őszintén támogatja az „egy ország két rendszer elvét” és Alaptörvényét, mindegy, hogy milyen politikai nézetet is képviseljen.[42]

A 20 éves évforduló alkalmával az ünnepségen és a kínai elnök látogatásán kívül megtörtént az első női főkormányzó, Carrie Lam beiktatása is a hivatalba. Nem kisebb feladat elé néz, mint Hongkong és Peking között egyre feszültebbé váló kapcsolat enyhítése és ennek érdekében kompromisszumos megoldás keresése, ami mind a két oldal számára elfogadható. Köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy visszaszerzi a bizalmat és a támogatást az emberek és a központi kormány részéről is, mégpedig szorgalommal és eredményekkel.[43] Ígéretet tett, hogy pontosan és precízen fogja elvégezni főkormányzói kötelességeit és képességei szerint fenntartja az „egy ország, két rendszer” elvét és az Alaptörvényt, megvédi a jogállamiságot valamint mély és pozitív kapcsolatot fog ápolni a központi kormánnyal. Biztosította a jelenlévőket, többek között Xi Jinpinget is arról, hogy minden törvényes eszközzel meg fogja akadályozni, hogy aláássák Kína szuverenitását, biztonságát és fejlődését.[44] Nagy a nyomás tehát az új főkormányzón, aki inkább Kína felé hajlik, mint a demokratikus Hongkong irányába. Egyelőre felülről, a központi kormány részéről érkezik rá nagyobb nyomás, mint alulról a hongkongi társadalom részéről, ami későbbiekben változhat.

Ahhoz, hogy ez a változás ne történjen meg a kínai elnök látogatása alkalmával megrendezésre került katonai felvonulás az 1997-es átadás óta a legnagyobb ilyen esemény volt. Néhány nappal később pedig Kína felvonultatta az első repülőgép-hordozóját is Hongkong partjainál.[45] Peking részéről ez nem csak katonai erődemonstráció és erőfitogtatás, hanem egyértelmű jelzése annak, hogy egy esetleges masszív tüntetésnél, amely veszélyezteti Kína szuverenitását és érdekeit nem félnek bevetni majd a hadsereget.

Konklúzió

Az 1980-as években Hongkongot büszkeséggel töltötte el, hogy a szárazföldi Kína gazdasági fejlődésben és modernizálásban függött tőle, és a város fejlődési modelljét állították egész Kína elé. Manapság, a gazdasági reform és nyitás óta eltelt közel három évtized után Kína már nem szorul rá akkora mértékben Hongkongra, sőt ez a kapcsolat kezd megfordulni és a város van egyre nagyobb függésben Kínától és a kínai piactól. Az Alaptörvény habár biztosítja az „egy ország, két rendszer” fennállását és nagyfokú autonómiát biztosít, a döntéshozatalban a hongkongi érdekek mégis limitálva vannak.

A brit gyarmati uralom és intézményesülés nagy lehetőséget adott a város számára, hogy fejlődjön és modernizálódjon a Kínában uralkodó maoista behatás nélkül. Azonban ma már ez az elkülönített pozíció nem feltétlenül előnyös a boldoguláshoz, a régi sikerektől való függőség inkább hátráltató tényező az új távlatok és lehetőségek tekintetében. A gyarmati uralom hagyatékával nehezen tud az új kihívásokra választ adni. Jelenleg számtalan kormányzati problémára kell megoldást találni, szervezeti, intézményes és politikai kérdésekben egyaránt. Azonban ezekhez a fontos változtatásokhoz egy erős kormányzatra van szükség, ami legitimáció hiányában alacsony támogatottsággal és nagyfokú bizalmatlansággal bír.

Tehát Hongkong legsarkalatosabb kérdése egy magasan támogatott kormányzat menteremetése, amely a gazdaságot és a társadalmat is előre tudja vezetni, és újra tudja definiálni a hongkongi identitást és a város jövőjét is. Csak így lehetne bevezetni a szükséges változtatásokat, hiszen gazdasági erő hiányában nem tudja felvenni a versenyt Kínával továbbá nem tudja érvényesíteni érdekeit sem.

Ezeket a belső problémákat a pekingi vezetés egyértelműen veszélyesnek látja és az elszakadás irányába történő kísérleteket vél felfedezni benne. Ezért a kezdeti megengedő politika után, a 2000-es évek elejétől egyre szorosabbra és szigorúbbra igyekszik fűzni a viszonyát Hongkonggal és minél nagyobb befolyásra kíván szert tenni a városban. Xi Jinping elnöksége óta ez már nyíltan formát öltött és a Pekinghez lojális új főkormányzó is partnernek tűnik ebben. Az egyre feszültebb helyzetben nagy kérdés, hogy a hongkongi társadalom hogyan fog reagálni ezekre a kérdésekre, esetleg ellenáll, vagy Kína katonai erődemonstrációja elég lesz ahhoz, hogy beletörődjenek helyzetükbe. Az biztos, hogy bármelyik utat is választják a jelenleg identitáskereséssel küzdő hongkongi emberekben az erre adott válasz fogja kialakítani az új közös identitástudatukat.

Szerző: Zoltai Alexandra

Felhasznált források

[1] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[2] KISSINGER, Henry: Kínáról. 2014. 68.

[3] RODRIGUES, Jason: Hong Kong handover: timeline.  In: The Guardian, 2017. július 1.

[4] GRIFFITHS, James: The secret negotiations that sealed Hong Kong’s future. In: CNN, 2017. június 22.

[5] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[6] RODRIGUES, Jason: Hong Kong handover: timeline.  In: The Guardian, 2017. július 1.

[7] LENG Tiexun: On the Fundamental Characteristics of the „One Country, Two Systems” Policy. In: Academic Journal of „One Country, Two Systems” Vol. I, 49 – 59.

[8] LENG Tiexun: On the Fundamental Characteristics of the „One Country, Two Systems” Policy. In: Academic Journal of „One Country, Two Systems” Vol. I, 50.

[9] GRIFFITHS, James: The secret negotiations that sealed Hong Kong’s future. In: CNN, 2017. június 22.

[10] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[11] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[12] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[13] ’Has „one country, two systems” been a success for Hong Kong?” In: The Economist, 2017. június 29.

[14] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[15] VINES, Stephen: We’ll never forget you, Britain told Hong Kong with a straight face. In: South China Morning Post, 2017. július 2.

[16] ’Deng Xiaoping shengping jianjie邓小平生平简介。[Deng Xiaoping élete]’ In: Renminwang人民网, 2004年07月12日.

[17] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[18] GOH Sui Noi: Hong Kong handover: ’One country, two systems’ shaky two decades later. In: Straits Times, 2017. június 11.

[19] CHEUNG, B. L.: Governance in Hong Kong: In Search of Identity, Legitimacy and Trust. In: The Hong Kong Institute of Education, 2009. p. 2.

[20] CHEUNG 2009:2.

[21] CHEUNG 2009:5.

[22] CHEUNG 2009:3.

[23] CHEUNG 2009:3.

[24] CHEUNG 2009:6.

[25] CHEUNG 2009:17.

[26] CHEUNG 2009:17.

[27] CHEUNG 2009:21.

[28] CHEUNG 2009:14.

[29] CHEUNG 2009:14.

[30] CHEUNG 2009:22.

[31] CHEUNG 2009:22.

[32] CHEUNG 2009:23.

[33] FONG, Brian C. H.: Hong Kong’s Make-or-Break Moment. The Diplomat Issue 32, 2017 július.

[34] WONG, Cal: China Commemorates Hong Kong’ Basic Law by Restricting It. In: The Diplomat, 2017. május 30.

[35] FONG, Brian C. H.: Hong Kong’s Make-or-Break Moment. The Diplomat Issue 32, 2017 július.

[36] FONG, Brian C. H.: Hong Kong’s Make-or-Break Moment. The Diplomat Issue 32, 2017 július.

[37] FONG, Brian C. H.: Hong Kong’s Make-or-Break Moment. The Diplomat Issue 32, 2017 július.

[38] BLAND, Ben – Anderlini, Jamil: Xi warns Hong Kong not to threaten ’red line’ of Chinese rule. In: The Financial Times, 2017. július 1.

[39] BLAND, Ben: Xi Jinping’s Chinese dream encounters reality check in Hong Kong. In: The Financial Times, 2017. július 4.

[40] BLAND, Ben – Anderlini, Jamil: Xi warns Hong Kong not to threaten ’red line’ of Chinese rule. In: The Financial Times, 2017. július 1.

[41] LAU, Stuart: Chinese state leader Zhang Dejiang announces Beijing’s plans to tighten grip on Hong Kong. In? South China Morning Post, 2017. május 27.

[42] NG, Joyce: President Xi Jinping’s four key points for moving forward under ’one country, two systems’. In: South China Morning Post, 2017. július 1.

[43] LAU, Stuart – Ng, Joyce – Lam, Jeffie – Cheung, Tony: Hong Kong’s first female chief executive Carrie Lam sworn in by President Xi Jinping, as city marks 20 years since handover. In. South China Morning Post, 2017. július 1.

[44] LAU, Stuart – Ng, Joyce – Lam, Jeffie – Cheung, Tony: Hong Kong’s first female chief executive Carrie Lam sworn in by President Xi Jinping, as city marks 20 years since handover. In. South China Morning Post, 2017. július 1.

[45] HAAS, Benjamin: Chinese aircraft carrier sails into Hong Kong in Show of naval power. In: The Guardian. 2017. július 7.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: