A világ jövőjéről beszélt a PAGEO Kutatóintézete az idei EUGEO konferencián Brüsszelben

Idén, szeptember 4-6. között az Association of Geographical Societies in Europe szervezet hatodik alkalommal rendezte meg az EUGEO konferenciát, melyre a világ minden tájáról érkeznek földrajzzal, regionális tanulmányokkal foglalkozó kutatók, szakértők, PhD-hallgatók. Két évvel ezelőtt Budapesten rendezték a konferenciát, idén Brüsszel adott otthont az eseménynek.

Háttér

Az EUGEO Congress az Association of Geographical Societies in Europe nevű szervezet által kétévente megrendezett konferencia. A rendezvény célja, hogy segítse az európai szintű területi jellegű tudományos kutatási eredmények megosztását, terjesztését, a résztvevők számára közös tevékenységek megvalósítását, kapcsolatépítést, valamint a földrajz mint tudományág népszerűsítését. A szervezetnek hivatalosan jelenleg 21 ország a tagja.

A konferencia témája idén Európa földrajza (Geography for Europe) volt. Ez a széles téma sok mindent lefed, mint a földrajz hozzájárulásának lehetőségeit Európa fejlesztéséhez, vagy a problémákat, melyekkel a kontinensnek szembe kell néznie.

Program

A geopolitikai témák aktualitását mutatja, hogy a rendezvény plenáris előadásai között kettő is ilyen jellegű kérdéseket vetett fel.

Mario Telo, a brüsszeli Free University of Brussels (ULB), és a római Libera Università Internazionale degli Studi Sociali (LUISS) professzora, valamint a Royal Belgian Academy tagja a globális bilaterális és multilaterális kapcsolatok alakulásáról, viszonyairól és lehetőségeiről beszélt EU, and the evolution of the macro-regional dimension of global governance című előadásában.

Paul Magnette, Vallónia korábbi miniszter-elnöke, jelenleg Charleroi polgármestere pedig Európa és a globalizáció kapcsolatáról beszélt, végigvezetve az EU szerepét és helyzetét a 20. század második felétől a 21. századi globalizált világunkig, röviden kitérve a jövőbeli lehetőségekre és kockázatokra is, Can Europe tame globalization? Retrospect and prospect című előadásában.

A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány Kutatóintézete hat fővel vett részt a konferencián, indítottunk egy önálló szekciót, melynek moderátora az Alapítvány kuratóriumi elnöke, Csizmadia Norbert volt, ezen kívül öt különböző előadást tartottak a Kutatóintézet munkatársai.

A PAGEO által moderált szekció a Kutatóintézet első féléves munkájához, a 2050-es víziók bemutatásához kötődik. A szekció címe: Future visions and trends: Europe in 2050 volt.

Ebben a szekcióban adta elő Klemensits Péter, délkelet-ázsiai térséggel foglalkozó szenior kutató a Strategic security policy visions of Europe and the World in 2050 című előadását, melynek keretében bemutatta a legfontosabb biztonságpolitikai előrejelzéseket, kitérve a jövőben várható konfliktusterületekre, a hadászati kiadások alakulására és legfontosabb kihívásokra. Szintén ebben a szekcióban mutatta be Bendarzsevszkij Anton, a PAGEO Kutatóintézet igazgatója az Oroszországban várható legfontosabb demográfiai, társadalmi-gazdasági és politikai trendeket Russia 2050 – trends and visions of the future című előadása keretében. A szekciót élénk érdeklődés kísérte, a hallgatóság számos kérdést intézett az előadókhoz, és maguk is gazdagították az előadásokat megjegyzéseikkel.

Csizmadia Norbert, a PAGEO kuratóriumi elnöke az Economic Change, Globalisation and regional issues I szekcióban adta elő Geofusion – New Geography in the 21st century (Technoledgeography) című előadását a megváltozott 21. századi területiségről, térhasználatról, regionális társadalmi-gazdasági-politikai kapcsolatokról.

Eszterhai Viktor, szenior Kína-kutató a kelet-közép-európai térség megváltozott gazdasági-politikai viszonyairól adott elő Kína Egy Övezet, Egy Út kezdeményezésének relációjában The changing geopolitical position of the Central Eastern European region within the Belt and Road Initiative címmel, a The impact of free trade on transportation flows and the environment szekció keretében. A témával kapcsolatban számos kérdés felmerül és számos különböző nézőpont, vélemény feszül egymásnak, ez itt is kiütközött, élénk vita kísérte az előadásokat.

Gere László, regionális elemzésekkel foglalkozó szenior kutató a The European city and its future I szekcióban adta elő Czirják Ráhellel közösen készített kutatásuk eredményét Relationship between the 2050 visions and the EU urban policy papers címmel, mely a városok 2050-es vízióit hasonlította össze az EU-s városfejlesztési dokumentumokkal.

Az konferencia előadásainak absztraktjai megtalálhatók az EUGEO honlapján.

A PAGEO Kutatóintézet előadásaihoz kapcsolódó tanulmányok megtalálhatók a Hungarian Geopolitics magazin 2017/1-2. számaiban, a 2050-es víziókkal foglalkozó cikkek között.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: