Többpólusú vagy széttagolódott világ – a közgazdász szemével

A „multipolaritás” kifejezést széles körben használják a világ jelenlegi állapotának leírására. Az olyan egyszerű mérőszámok, mint a globális GDP és a katonai kiadások eloszlása, vagy a tartalékvaluták szerepének elemzésével kimutatható, hogy Kína szemmel látható felemelkedése ellenére a világ aligha van közelebb a multipolaritáshoz, mint a 21. század kezdetén. A teljes multipolaritás beköszönte még várat magára, és ennek okai között megtalálható az állomány és a forgalom közötti különbség figyelmen kívül hagyása, az intézményi és pszichológiai tehetetlenség, és részben az új vezetők vonakodása új felelősségek vállalásától.  Kijelenthető, hogy miközben az USA veszít hatalmából, a világ inkább széttagoltabb, és nem multilaterálisabb lesz.

Szerző: Oleg Buklemisev, Gazdaságpolitikai Központ, Közgazdasági Tanszék, Moszkvai Állami (Lomonoszov) Egyetem, Oroszország

Bevezetés

Olyan sokszor jelentették már ki az akadémikusok és a politikusok világunkról, hogy multipoláris, azaz többpólusú, hogy azt már természetesnek vesszük. A történetet már ismerjük: a 2. világháború utáni kétpólusú uralom 1991-ben megszűnt a Szovjetunió fizikai és ideológiai összeomlásával – amelyet az USA, a „nélkülözhetetlen nemzet” [i] kizárólagos dominanciájának időszaka követett. Állítólag ennek az új évezred kezdetén lett vége, amikor gyors gazdasági fellendülése után Kína rivális hatalomként megjelent, nyomában Indiával és Brazíliával, illetve az orosz vezetés is új igényekkel állt elő a Szovjetunió parlagon heverő geopolitikai örökségét illetően.  Ami azt illeti, 1997. április 23-án Oroszország és Kína aláírták „A többpólusú világról és az új világrend kialakításáról szóló közös nyilatkozatot”, és elkötelezték magukat az új egyensúly megteremtése és nemzetközi kapcsolataik fejlesztése mellett. A „multipolaritás” kifejezés azóta gombamód elszaporodott a nemzetközi szaknyelvben, és még az USA magas rangú politikusai is – Madeleine Albrighttól kezdve Barack Obamáig – használni kezdték ezt a közhelyet.  A főleg a nyugati országokat sújtó 2007-2008-as globális pénzügyi válság, valamint a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) 2009-2011 közötti intézményesülése megerősítette ezt a trendet.

Vannak szerzők, akik szerint a multipolaritásnak kellene lennie a normatív megközelítésnek a nemzetközi kapcsolatokat érintő és a biztonsági kérdésekben, mivel megadja a világnak azt a stabilitást és/vagy igazságosságot, amely két-/egypólusú forgatókönyvekből hiányzik[ii]; mások ezzel ellentétben kitartanak amellett, hogy ez a felállás eredendően instabil[iii]. A békeidős multipolaritás klasszikus múltbéli példája a bécsi kongresszusi rendszer – a napóleoni háborúk és a krími háború közötti időszak nemzetközi berendezkedése –, amikor a vezető európai hatalmak együttes fellépéssel próbálták a globális színtért ellenőrzésük alatt tartani.

Bár a mások tudása tisztelendő, azért vannak, akik maguk szeretnének kiválasztani egy pozitív megközelítést, és ellenőrizni, hogy az abban foglaltak mennyire valósultak meg ezidáig, illetve, hogy a világban nemrégiben lezajlott jelentős változás miatt indokolt-e multipolaritásról beszélni. Máskülönben a téves benyomások, amelyek hibás döntéshozatalhoz vezetnének a nemzetközi politikában, sok bajt okoznának.

Ez a feladat nem egyszerű, mivel a különböző típusú polaritásnak nincsen egyetemlegesen elfogadott tudományos definíciója. Általában ez a kifejezés olyan globális hatalmi egyensúlyt ír le, amikor kettőnél (vagy háromnál, ha a hárompólusú világ külön eshetőség) több vezető ország vagy nemzetállam (vagy „civilizáció”) összehasonlítható mértékű nemzetközi gazdasági, ideológiai, katonai és kulturális befolyással bír. A hatalom megoszlásának több ágazati mérőszáma alkalmazható, de a gazdaságiaknak maximálisan fontosnak kell lenniük, mivel a határokon átnyúló befolyás más formái is nagyban függenek az adott ország gazdasági képességétől.

A multipolaritás ellenőrzése

Számos nyilvánvaló hibája ellenére[iv], a bruttó hazai terméknek, a GDP-nek egyelőre nem nagyon van hiteles alternatívája a nemzetgazdasági teljesítmény mérésében betöltött szerepét tekintve. Mivel főleg külső pénzügyi potenciált mérünk a relatív belföldi vásárlóerő helyett, nemzetközi összehasonlításokhoz a nominális GDP-t választjuk a vásárlóerő-paritás alapján korrigált értéke helyett (lásd 1. grafikon).[v]

1. grafikon: Relatív gazdasági hatalom (top 5 ország a GDP nagysága szerint folyó árakon).

Adatok forrása: IMF

Való igaz, hogy az Egyesült Államok (és az EU) részesedése a világ GDP-jéből csökkent a 21. század első 15 évében, de ez ténylegesen nem vezetett egyetlen gazdaságilag hasonló nagyságrendű, jelentős „pólus” (versenyző) megjelenéséhez sem. Míg Kína részesedése jelentősen nőtt, azt körülbelül ki is egyenlítette Japán hanyatlása (alapjában véve Japán és Kína helyet cseréltek a „tabellán”). Az elmúlt évek főbb gazdasági haszonélvezői az „egyéb” országok voltak, de „Észak” gazdasági vezető szerepének eróziója kétségkívül nem hozott létre multipolaritást.

Azonban önmagában a gazdasági méret egyik mérőszáma sem bír sok jelentéssel. A méretet, mint tényezőt, le lehet (de nem feltétlenül szükséges) fordítani hatalomra (vagy „vezetői szerepre”) több csatornán keresztül, például:

  • kereskedelmi és befektetési vonzerő;
  • hatalmas humánerőforrás-bázis;
  • katonai kiadások;
  • tartalékvaluta kibocsátása;
  • nemzetközi szervezetekben betöltött vezetői szerep;
  • puha hatalmi („soft power”) képességek, stb.[vi]

Ezen tényezők némelyike nem mérhető közvetlenül vagy pontosan, de vannak, amelyek mérésére szerencsére természetes módszerek állnak rendelkezésre. Például a katonai kiadások tekintetében az Egyesült Államok erejét senki nem múlta még felül, azon kijelentések ellenére, hogy a világ hatalmi bázisa többé már nem egypólusú. A 2. grafikon mutatja, hogy jelenleg, csakúgy, mint az évezred kezdetén, az USA veszi ki messzemenően a legnagyobb részt a globális katonai kiadásokból.

2.grafikon: Katonai kiadások (top 5 ország, globális összkiadás % -a)

Adatok forrása: Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI)

Függetlenül attól, hogy Kína és Oroszország nemrégiben jelentősen megnövelte a fegyveres erői finanszírozására fordított összeget, még ha össze is adjuk ezeket a kiadásokat (és itt stratégiai szempontból nagyon nagy „ha” van), akkor sem lesznek köszönőviszonyban az USA ezen célú (ráadásul a közös NATO-erőfeszítések nélkül számolt) kiadásaival, ahogyan az a 3. grafikonon látható. Fontos: ebben a konkrét esetben az „egyebek” többnyire hanyatlanak, de a katonai koncentráció tartja az ütemet, habár megint csak nem találjuk egyértelmű jelét a multipolaritásnak (habár figyelembe kell venni Kína és Oroszország azon egyre erősödő elhatározását és képességét, hogy katonai erőt vessenek be közeli külföldi területeken).


3.grafikon: Az USA, Kína és Oroszország katonai kiadásai milliárd dollárban, folyó árakon  

Forrás: Sandler, T. and George, J. (2016)

 

Az egyes nemzetek globális befolyásának másik fontos mutatója a tartalékvaluta-státuszban ölt testet. A nemzetközi kereskedelemben és befektetésekben széles körűen használt nemzeti valuta kibocsátójának – Charles De Gaulle szófordulatával élve – „túlzott kiváltságot” ad, amely abból áll, hogy a valutakockázat eltűnik, a belföldi vállalkozások tranzakciós költsége csökken, az országba tőke áramlik be, a tőke olcsóbb, az ország pénzügyi szektora felvirágzik, a pénzkibocsátás pedig új lendületet kap, miközben a főbb tartalékvaluták nemzetközivé tételének költsége sokkal kisebb nagyságrendű[vii]. Becslések szerint az Egyesült Államok több mint 100 milliárd dollár halmozott éves haszonra (másszóval, az amerikai GDP durván 1%-ára) tesz szert a dollár globális valuta státuszának köszönhetően.[viii]

A közelmúltban megjelent tanulmányok megerősítik, hogy ez szorosan összefügg a geopolitikai (különösen a katonai) helyzettel (például bebizonyosodott, hogy a katonai szövetségek 30 százalékponttal növelik egy adott valuta részesedését a partnerországok devizatartalékaiban)[ix]. Ebben az értelemben a tartalékvaluta státusz a vezetői szerep mutatójának tekinthető, amely magában foglal olyan tényezőket, mint a gazdasági méret, a pénzpiacok szélessége és a strukturális minőség (makrogazdaság-politika, pénzügyi szabályozás, intézményes jellemzők)[x].

Ha megnézzük a tartalékvaluták jelenlegi állását és összehasonlítjuk a 2000-es helyzetükkel (4. grafikon), akkor látjuk, hogy a dollár dominanciája töretlen.  A kínai renminbi szerepe a bel- és külföldi pénzforgalomban még mindig kisebb a japán yenénél vagy az angol fonténál, megegyezik a kanadai és az ausztrál dolláréval (lásd 5. grafikon), és még kisebb, ha csak a nemzetközi kifizetéseket vesszük figyelembe (6. grafikon).

4. grafikon A vezető valuták aránya a nemzetközi hivatalos tartalékokban, %

Adatok forrásai: IMF, ECB

5. grafikon: Devizák aktivitásának aránya a bel- és külföldi kifizetésekben, %

Forrás: SWIFT (2018)

6.grafikon: Devizák aktivitásának aránya a külföldi kifizetésekben, %

Forrás: SWIFT (2018)

 

Annak ellenére, hogy az IMF 2015-ben úgy döntött, bevonja a kínai valutát az SDR-kosárba, és Peking hatalmas erőfeszítéseket tett valutája nemzetközivé tétele érdekében, a renminbi előretörése megtorpant, sőt, visszájára fordult (7. grafikon).

7. grafikon: A kínai valuta piaci részesedése a nemzetközi kifizetésekben, %

Forrás: The Economist (2017. október 14.)

A fejlődő országok, élükön Kínával, valóban figyelemreméltó gazdasági és társadalmi haladásról adtak tanúbizonyságot, és a globális rendszerben határozottan nagyobb részesedésre és befolyásra tettek szert. Mindazonáltal, számos mutató alapján még korai lenne kijelenteni, hogy a világ többpólusúvá vált.

A többpólusú világ korlátai  

Az új versenyzőknek a vártál tovább tart kikövetelni az „őket megillető” részt a globális ellenőrzésből. Számos okot találunk arra, miért van ez így.

  • Az „állomány” és a „forgalom” közti különbség

A nemzetközi összehasonlításokban használatos több mutatóra is igaz az, amit a gazdasági nyelvben az „állomány” és a „forgalom” közötti különbségként jellemezhetünk.  Például az A ország kemény hatalmi dominanciája a B ország fölött nem akkor érhető el, amikor A jelenlegi katonai költségvetése (a forgalom) nagyobb lesz B költségvetésénél, hanem amikor ugyanez a kapcsolat az „állomány”, azaz a teljes katonai erő szintjén is megjelenik az éves forgalom felhalmozódásának eredményeképpen. Bármekkora is az előző évek éves forgalmára alkalmazott „diszkontálási faktor”, ha ezt az egyszerű koncepciót figyelembe vesszük, a hadászat terén Amerika és lehetséges ellenfelei között a szakadék áthidalhatatlannak tűnik, az utóbbiak jelenleg folyó fejlesztései ellenére is.  Ugyanez az érvelés vonatkozik más, az idő során felhalmozott anyagi jellegű készletekre, például a befektetésekre is.

  • Tehetetlenség és a status quo előnyben részesítése, „a megszokás hatalma”

Erre jó példa, hogy a nemzetközi szervezetekben a fejlődő országok jelenlegi szerepe mennyire nem tükrözi valós súlyukat. Az IMF kvóták körüli „saga” jól mutatja, hogy az intézményes tehetetlenség és a politikai ellenállás milyen fontos késleltető tényezők.

A G20 országok még 2010-ben megállapodtak, hogy szükség van az IMF szavazati jog megreformálására a globális gazdaságban bekövetkezett változások, valamint a fejlődő és feltörekvő országok növekvő szerepének lekövetésére. Mindazonáltal a módosítás öt évbe tellett az amerikai Kongresszus republikánus képviselőinek ellenkezése miatt. Mindemellett az Egyesült Államok továbbra is több mint 15%-os IMF kvótát tartott meg magának, amellyel hatékonyan tud vétójogot gyakorolni, az OECD országok a szavazatok csaknem 2/3-ával rendelkeznek (PPP részesedésük a világgazdaságban manapság nem éri el az 1/2-et), míg több jelentősebb fejlődő ország – különösen Kína, India és Indonézia – még mindig erősen alulreprezentált. Habár a kvóták felülvizsgálata már elfogadott módszer lett, a jövőben a további reformok kapcsán is lehet, hogy hasonló késlekedéssel kell számolni[xi].

Ez azt is jelenti, hogy a taralékvaluta státusz szintén hasonló rutinokon, illetve formális/informális üzleti konvenciókon alapszik, és ezek csak rendkívül lassan változnak. A történelmi tapasztalatokból az szűrhető le, hogy jó nagy adag tehetetlenség is van ebben; sokszor valamilyen jelentős sokkhatás kell ahhoz, hogy az egyensúlyi helyzet egy másikba mozduljon el[xii].

  • Az újoncok vonakodnak, vagy nem tudnak vezetői szerepet vállalni

Az új vezető szereplők feltörekvését övező ellenállás részben annak a teljesen jogos aggálynak is köszönhető, hogy még nem állnak készen vagy nem akarják a kezükbe venni a kormánykereket. Egyelőre csak találgathatunk, mik az új potenciális vezetők szándékai (azon felül, hogy a jelenlegi szabályokkal nem értenek egyet), és ez hogyan fogja a nemzetközi helyzetet átrendezni. Ez különösen fontos egy olyan korban, amikor a világ a „Kindleberger-csapdával”, hatalmi vákuummal néz szembe: a globális vezetői szerep hiánya katasztrofális következményekhez vezethet, ha az USA Trump elnöksége alatt visszavonul a nemzetközi színtértől[xiii]. Még Kínában is erős az a vélekedés, hogy az országnak nem kell aktívabb globális szerepet vállalnia, mert az csak összeesküvés, amely az országot kusza regionális problémák csapdájába ejti[xiv]. Az elmúlt években azonban sok területen egyáltalán nem az látszott, hogy Kína vonakodna új kötelezettségeket vállani.

Konklúzió

Az USA viszonylagos gyengülése és a nemzetközi színtértől való visszavonulása jelenthetné azt, hogy az egypólusú világ hamarosan véget ér.  Ugyanakkor Kína gyors felemelkedése ellenszelet is kavar bel- és külföldön egyaránt – ami a globális vezetői státusz ellen hat.  A lényeges tények – a globális GDP megoszlása, relatív katonai hatalom, és végül a nemzetközi tartalékvaluták pozíciója – elemzése után kijelenthetjük, hogy még nincs szó multipolaritásról

Mielőtt a multipolaritás beköszöntene (ha beköszönt egyáltalán), a tudósok továbbra is különbözőképpen próbálják leírni „szép, új világunkat”. Samuel Huntington volt az, aki megalkotta erre az egy-többpólusú hatalmi egyensúly kifejezést; másszóval, Amerikának más, alacsonyabb szintű hatalmi központokkal kell kiegyensúlyoznia dominanciáját ahhoz, hogy az véget érjen[xv].  Ennek alternatívájaként Richard Haass kikiáltotta a polaritás nélküli kort, amikor az államok, a nemzetközi szervezetek és nem állami szereplők lépnek kölcsönhatásba és versenyeznek egymással a világszíntéren[xvi]. Mivel a Facebook és más globális technológiai óriások hatalmas mennyiségű adatot halmoznak fel, ők is – a vezető nemzetek mellett – ténylegesen jelentős szereplőkké válhatnak a jövőben[xvii]. Azonban a jövőbeli főbb szereplők érdekeinek nagymértékű differenciálódása (még ha figyelmen kívül is hagyjuk az olyan erős befolyással bíró, felkelő szereplőket, mint az ISIS) megnehezíti a közöttük zajló kommunikációt, és a termékeny szövetségek létrehozását. Előfordulhat, hogy a közös program leszűkül arra a néhány témára, amely a legellentmondásosabb – és ezek általában nem a legfontosabbak.

Az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács 2008-ban[xviii] azt jelezte előre, hogy két évtizeden belül „globális többpólusú rendszer” alakul ki. Még nem bizonyosodott be, hogy helyes volt-e ez az előrejelzés, de a számos, függőben lévő, akut globális probléma ellenére – bármi is történjék még menetközben –, a világ valószínűleg széttagoltabb lesz, és nem többpólusú.

 

Szerző: Oleg Buklemisev, Gazdaságpolitikai Központ, Közgazdasági Tanszék, Moszkvai Állami (Lomonoszov) Egyetem, Oroszország

BIS: Currency internationalisation: lessons from the global financial crisis and prospects for the future in Asia and the Pacific. BIS Papers No.61. December 2011, 247 pages. (https://www.bis.org/publ/bppdf/bispap61.pdf).

BOBBITT, Phillip: The Shield of Achilles. War, Peace and the Course of History. London. Penguin Books, 2002, 921 pages.

BUKLEMISHEV, Oleg, and DANILOV, Yuri:”Economic Leadership and the “Leadership Rent””. In: World Economy and International Relations. No. 10, 2015, pp. 5–17 (In Russian).

CHEN, Dingding: Is China Ready for Global Leadership? In: The Diplomat. February, 27, 2017 (https://thediplomat.com/2017/02/is-china-ready-for-global-leadership/).

DUGIN, Alexander: Geopolitics. Textbook for students. Moscow. Academic Project, Gaudeamus, 2011, 592 pages (http://katehon.com/ru/content/dugin-ag-geopolitika-uchebnik).

EICHENGREEN, Barry, and MEHL, Arnaud and CHIŢU, Livia: Mars or Mercury? The Geopolitics of International Currency Choice, NBER Working Paper 24145, December 2017, 48 pages.

FRANKEL, Jakob: “Internationalization of the RMB and Historical Precedents. In: Journal of Economic Integration. No. 27(3), 2012, pp. 329-365.

HAASS, Richard: “The Age of Nonpolarity. What Will Follow US Dominance”. In: Foreign Affairs, May–June, 2008 (http://acme.highpoint.edu/~msetzler/IR/IRreadingsbank/EmpireOverNonpolarHauss.FA08.x.pdf).

HUNTINGTON, Samuel: “The Lonely Superpower.” Foreign Affairs No. 78:2, March-April, 2007.

MANSFIELD, Edward: “Concentration, Polarity, and the Distribution of Power”. In: International Studies Quarterly. Blackwell Publishing. No. 37 (1), March 1993 pp. 105–128.

NATIONAL INTELLIGENCE COUNCIL: Global Trends 2025. A Transformed World, Washi          ngton, November 2008, 120 pages.

NYE, Joseph: “The Kindleberger Trap”. In: Project Syndicate, Jan 9, 2017. (https://www.project-syndicate.org/commentary/trump-china-kindleberger-trap-by-joseph-s–nye-2017-01).

ROGOFF, Kenneth: “America’s Endless Budget Battle”. In: Project Syndicate, Oct 1, 2013 (https://www.project-syndicate.org/commentary/kenneth-rogoffwhat-a-us-default-would-mean-for-america-and-the-world?barrier=accessreg).

Russian-Chinese Joint Declaration on a Multipolar World and the Establishment of a New International Order, adopted in Moscow on 23 April 1997.

SANDLER, Todd and GEORGE, Justin: “Military Expenditure Trends for 1960–2014 and What They Reveal”. In: Global Policy, No. 7, 2016, pp. 174–184.

STIGLITZ, Joseph and SEN, Amartya and FITOUSSI, Jean-Paul:  Mismeasuring Our Lives: Why GDP Doesn’t Add up: The Report. New York, 176 pages.

SWIFT: RMB Tracker (Special report), January 2018 (https://www.swift.com/our-solutions/compliance-and-shared-services/business-intelligence/renminbi/rmb-tracker/document-centre).

“The internationalisation of China’s currency has stalled”. The Economist. October 14th, 2017 (https://www.economist.com/news/finance-and-economics/21730200-and-forthcoming-communist-party-congress-unlikely-kick-start-it).

“The world’s most valuable resource is no longer oil, but data”. The Economist. May 6th, 2017 (https://www.economist.com/news/leaders/21721656-data-economy-demands-new-approach-antitrust-rules-worlds-most-valuable-resource).

THIMANN Christian: “Global Roles of Currencies”. In: ECB Working Paper Series, №1031, 2009 (http://www.ecb.europa.eu/pub/pdf/scpwps/ecbwp1031.pdf).

WALTZ, Kenneth: Theory of International Politics. New York, McGraw Hill, 1979, 256 pages.

WEISBROT, Mark and JOHNSTON, Jake: “Voting Share Reform at the IMF: Will it Make a Difference?” Washington, DC: Center for Economic and Policy Research, 2016 (http://cepr.net/images/stories/reports/IMF-voting-shares-2016-04.pdf).

WOHLFORTH, William: “The Stability of a Unipolar World”. In: International Security, Summer, Vol. 24 Issue 1, 1999.

[i] Wohlforth (1999), p,5.

[ii] See, e.g. Dugin (2011).

[iii] Waltz (1979). Bobbitt. (2002).

[iv] See, for example Stiglitz, Sen and Fitoussi (2010).

[v] Detailed explanation is given in Buklemishev, Danilov (2015), pp. 6-7

[vi] Ibid, pp. 5-17

[vii] BIS (2011)

[viii] Rogoff (2013)

[ix] Eichengreen, Mehl and Chiţu (2017)

[x] Thimann (2009)

[xi] Weisbrot, Johnston (2016)

[xii] Frankel (2012)

[xiii] Nye (2017)

[xiv] Chen (2017)

[xv] Huntington (1999).

[xvi] Haass (2008)

[xvii] The Economist. May 6th, 2017

[xviii] National Intelligence Council (2008)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: