Sajtófigyelés – 2018. április 4.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Az acélvámok próbára teszik India kapcsolatát Trumppal – Kiran Stacey és Jyotsna Singh, Financial Times, 2018. március 18.

A Narendra Modi és Donald Trump közötti kapcsolat eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, miután az amerikai elnök döntése az importált acélra és alumíniumra kivetett vámok növeléséről viszályhoz vezetett a két ország között egymás kereskedelempolitikájával kapcsolatban. India és Amerika kölcsönösen megvádolták egymást a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak megsértésével. Újdelhi tisztviselők szerint az új amerikai vámok túllépik az elfogadott mértéket, míg Washington az indiai vállalatoknak nyújtott exportösztönzőket helyteleníti. Március 20-án Újdelhiben 24 WTO-tagország tisztviselői fognak találkozni, hogy megbeszélést folytassanak erről és más ügyekről.

Ugyan Trump és Modi jó viszonyba kerültek, amikor az indiai elnök tavaly Washingtonba látogatott, ám ettől függetlenül Trump kipécézte Indiát, amiért az szerinte igazságtalan kereskedelempolitikát folytat. Trump szerint Amerika „semmit nem profitál” a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatból, és az amerikai elnök többször panaszkodott amiatt, hogy India magas vámot vet ki a Harley-Davidson motorokra.

Mint ismeretes, Trump nemrég 25%-os adót vetett ki az acélimportra és 10%-osat az alumíniumimportra. Noha India nem sokat exportál ezekből a fémekből az USA-ba (exportjuk összértéke 1,5 millió dollár), indiai tisztviselők rendkívül bosszúsak voltak miattuk, mivel attól tartanak, a vámok további lépések előfutárai lehetnek, amik a jelentősebb mennyiségben exportált indiai termékeket, például a gyógyszereket sújtanák.

India szerint az egyes országoknak adott amerikai mentesség sérti azt az elvet, ami szerint egy ország nem vethet ki olyan vámokat, amik nem egységes mértékben érintik a többi országot. Egy indiai tisztviselő szerint ha a jelen eset kapcsán lefolyna egy vitarendezési eljárás a WTO-ban, egy perc alatt megszületne a döntés, annyira egyértelmű szabálysértésről van szó. Mindazonáltal India eddig nem vitte a WTO elé az ügyet; ehelyett, amint arra a kereskedelmi minisztérium vezető tisztviselője utalt, az ország megpróbálhat mentességet kérni, más amerikai szövetségesekhez hasonlóan. Rita Teaotia, India kereskedelmi miniszterének nyilatkozata szerint a vámokat Amerika biztonsági szempontok alapján vetette ki, néhány kulcsfontosságú kereskedelmi partner pedig mentesült alóluk. Szerinte India – mivel Amerika stratégiai partnere – nyilvánvalóan nem jelent biztonsági kockázatot az országra nézve, így szintén mentességet kellene élveznie.

Időközben azonban az USA eljárást indított India ellen a WTO-ban, azt állítva, hogy az ország bizonyos exporttámogató programjai ellentétesek a szervezet szabályaival. Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi képviselő szerint a hat program, amelynek összértéke kb. 7 milliárd dollár, árt az amerikai munkavállalóknak, mivel egyenlőtlen versenyviszonyokat hoz létre. Újdelhi időt kér a támogatások megszüntetéséhez. Ez egyébként nem az első alkalom, hogy az USA panaszt tesz a WTO-ban indiai támogatási programok miatt. Tavaly Washington sikerrel állította azt, hogy Újdelhi megszegte a WTO szabályait azzal, hogy egy kormányprogram arra kötelezte a napenergia-fejlesztőket, hogy az általuk felhasznált termékek egy bizonyos hányada indiai gyártmányú legyen.

Vannak olyan hangok Indiában, amik szerint figyelmen kívül kellene hagyni az amerikai panaszt a WTO-ban, és inkább eljárást kellene indítani Trump új vámjai ügyében. Jelenleg azonban úgy tűnik, az indiai kormány nem akarja, hogy az ügy tovább fajuljon. Teaotia szerint a két ország viszonya baráti, és továbbra is mindketten a kapcsolatok fenntartásában, valamint a kereskedelem folytatásában érdekeltek.

Forrás: https://www.ft.com/content/8627370a-2818-11e8-b27e-cc62a39d57a0

Innovatívabb lesz-e Kína, mint a Nyugat? – Edmund S. Phelps, Project Syndicate, 2018. március 5.

A korai 19. századtól a korai 20. századig a nyugati országok gazdasági növekedésüket a „tudósok és navigátorok” felfedezéseinek tulajdonították. Egy országnak csak a „nyilvánvaló” kereskedelmi termékek kifejlesztéséhez szükséges „buzgóságra” volt szüksége, valamint arra, hogy megépítse a létesítményeket, amik aztán kielégítették az új termékek iránti szükségleteket. A legutóbbi időkig a kínaiak is így gondolkodtak, azonban a kínai üzletemberek és vállalkozók most már egyre inkább nem csak az új lehetőségekhez való alkalmazkodáshoz szükséges vállalkozói hozzáállásnak vannak birtokában, hanem az innovációra törekvő szándéknak és kapacitásnak is, azaz már nem csak azt másolják, ami már létezik.

Egyre több kínai vállalat van tudatában annak, hogy muszáj újítania, ha az élbolyba akar kerülni – és ott is akar maradni – a világgazdaságban. Néhány vállalatnak (például az Alibabának, a Baidunak és a Tencentnek) már sikerült az áttörés, azáltal, hogy digitális korszakbeli infrastruktúrát kínálnak, ami elősegíti az innovatív tevékenységet. Ezenfelül ipari vállalatok elkezdtek megjelenni a közelmúltban a robotika és a mesterséges intelligencia területén.

A kínai kormány láthatóan támogatja a kínai vállalatok azon képesség kifejlesztésére irányuló törekvéseit, amelynek segítségével hazai újítások születhetnének. A kormány nyilvánvalóan felismeri azt is, hogy az újítás értékét tovább növeli, hogy a Nyugat továbbra sem remekel e téren, és a nyugati országokban a teljes tényezőtermelékenység (total factor productivity; TFP) növekedése régóta lassul. Az utóbbi években a kínai kormány olyan kezdeményezéseket indított, amelyek célja a vállalkozói készség és az innováció növelése. Drasztikusan lerövidítette a cégalapítás folyamatát; rengeteg iskolát épített, ahol a gyerekek a jövő világáról tanulnak; nemrég pedig megkönnyítette olyan külföldi szakértők belépését az országba, akik új projekteken dolgoznak az üzleti szektorban. A hatóságok azt is felismerték, hogy fontos a nagyobb mértékű verseny engedélyezése a gazdaságban. Az egyéneknek engedni kell, hogy új vállalatokat alapítsanak, a már létező cégeknek pedig azt, hogy új iparágakban jelenjenek meg. A verseny sok problémát megold – ezt pedig Nyugaton egyre inkább elfelejtik.

A januári davos-i Világgazdasági Fórumon kínai tisztviselők olyan alapvető reformokról beszéltek, amiket a kormány két éve hajtott végre a verseny növelése céljából. A felesleges kapacitás immár annak a jele, hogy hagyni kell a kínálat csökkenését, a felesleges vállalatoknak pedig ki kell lépniük a piacról. A túlságosan magas kereslet azt jelzi, hogy a kínálatot hagyni kell növekedni, ami új vállalatok megjelenését jelenti. Az alapvető felismerés az, hogy ha a létező cégek védve vannak az új ötletekkel bíró új piaci szereplőktől, az eredmény kevesebb innováció és a változó világhoz való kisebb mértékű „alkalmazkodás” lesz, ahogy ezt Friedrich Hayek leírta.

Más oldalról is megközelíthető a kérdés: bármely modern gazdaságban gyakorlatilag az összes iparág azzal szembesül, hogy a jövő javarészt megismerhetetlen. Minél több vállalat dolgozik egy iparágban egy probléma megoldásán, annál nagyobb a valószínűsége, hogy találnak rá megoldást. A társadalomnak hasznára válik (alacsonyabb árak, több munkahely, jobb termékek és szolgáltatások formájában), ha az olyan kívülállók, akiknek van hozzátennivalójuk, szabadon előállhatnak ötleteikkel. Mindezt tudták az 1920-as és 1930-as évek nagy teoretikusai: Hayek, Frank Knight és John Maynard Keynes, és most már tudják a kínaiak is, hogy egy országnak hasznára válik, ha a vállalatok szabadon versengenek.

A Nyugat azonban, úgy tűnik, elfelejtette ezt. Az 1930-as évek óta a legtöbb nyugati kormány feladatának tekinti a megállapodott vállalatok megvédését a versenytől, még akkor is, ha a versenytársak újításokat felkínáló új vállalatok. Ez a számtalan formát öltő védelem szinte biztosan meggátol sok vállalkozót abban, hogy új és jobb ötletekkel álljon elő.

A történelem rengeteg bizonyítékkal szolgál a verseny értékes voltára vonatkozóan. A második világháború utáni Nagy-Britanniában az iparágakat exkluzív klubok irányították, amelyek tiltották az új belépőket. Amikor Margaret Thatcher lett a miniszterelnök 1979-ben, a TFP stagnált. Thatcher véget vetett a versenyellenes gyakorlatnak, és Nagy-Britannia TFP-je az 1980-as évek közepére ismét nőni kezdett. Valami hasonlót látunk most Kínában: 2016-ra az ország TFP-je lassuló ütemben nőtt már évek óta, azonban az abban az évben bevezetett reformok óta a növekedés felgyorsult. Összességében a Nyugatnak szembe kell néznie a nagymértékű TFP-lassulással, ami az 1960-as évek vége óta tart. Jó kezdet lenne, ha véget vetnének a védelemnek, amit a piaci szereplők élveznek az újító elképzelésekkel rendelkező új belépőkkel szemben.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/china-innovation-competition-policies-by-edmund-s–phelps-2018-03

Nincs se helyszín, se program: a Trump-adminisztráció kapkod az Észak-Koreával tartandó megbeszélés kapcsán – David Nakamura, The Washington Post, 2018. március 19.

Donald Trump amerikai elnök tervezett csúcstalálkozója Kim Jong Un észak-koreai vezetővel a legjobb esetben is ijesztő kihívás: találkozás egy kitaszított állam diktátorával, akiről kevés a megbízható információ, és aki egy olyan rezsimet vezet, amely nem egyszer szegett már meg ígéreteket és egyezményeket.

Azonban a Trump-adminisztráció számára ezek még a kisebb bajok. A májusi találkozóra készülve a Fehér Ház kapkodva próbál választ találni a legalapvetőbb kérdésekre: Hol lesz a csúcs? Kik fognak részt venni rajta? Mi legyen a program?

Nagyjából két és fél hónapja van a kormánynak arra, hogy válaszokat találjon, ami rövid idő, különösen a Fehér Házban uralkodó zűrzavar fényében. Trump nemrég kirúgta külügyminiszterét, Rex Tillersont, és nemzetbiztonsági tanácsadóját, H.R. McMastert is lapátra fogja tenni, amint talál helyére megfelelő utódot. Trump azzal dicsekedett a múlt héten egy kampánytámogatókkal közös zártkörű rendezvényen, hogy ő hajlandó olyan kockázatokat vállalni, amiket elődei, George W. Bush és Barack Obama nem vállaltak. Trump szerint elődei stratégiája a „megbékítés” volt.

Külpolitikai szakértők szerint a csúcstalálkozó kapcsán még annak a megfogalmazása is nehéz, hogy mi számítana sikernek, mivel gyakorlatilag senki nem gondolja, hogy Kim hajlandó lesz feladni atomfegyvereit, az pedig nem világos, Trump mivel próbálja majd meggyőzni őt. Michael J. Green, a Bush-adminisztráció alatt a Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) magas rangú Ázsia-igazgatója szerint egy normális kormány nem venne részt egy ilyen találkozón, mivel Észak-Korea a hidegháború vége óta akarja elérni, hogy az amerikai elnök találkozzon a Kim-családdal – demonstrálandó a világ előtt, hogy nukleáris programjuk arra késztette az amerikai elnököt, hogy egyenlő félként kezelje őket. Green szerint egy normális NSC vagy Fehér Ház nem látná, hogyan jöhetne ki ebből a találkozóból úgy, hogy az elnök és az amerikai szövetségesi rendszer hitelessége ne szenvedjen csorbát.

Szakértők szerint nincs történelmi előzmény arra, amire Trump vállalkozik. Washingtonnak nincsenek ismert közvetlen kommunikációs csatornái Phenjannal, így a két fél gyakorlatilag nem rendelkezik alapokkal a tárgyaláshoz (amiben Szöul a közvetítő). Kim eddig egyébként nem erősítette meg hivatalosan a Trumppal közös csúcsot.

Az ilyen jellegű találkozók előkészítése hosszú hónapokat, akár éveket vesz igénybe, aminek során alacsonyabb rangú diplomaták kidolgozzák a programot és a valószínűsíthető eredményeket. Amikor például Obama Raúl Castróval találkozott Kubában 2016-ban, kormánya már előtte helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat, nyitott egy nagykövetséget Havannában, és megszüntetett egyes gazdasági szankciókat. Trump azonban a Kimmel való találkozót alapvetően fordított sorrendben képzeli el. Az sem világos, a kormányból ki fog kidolgozni egy modellt arra, milyen legyen az USA viszonya Észak-Koreával.

Elemzők úgy vélik, Trump azért váltotta fel Tillersont Mike Pompeóval, a CIA igazgatójával, hogy a csúcstalálkozó előtt átalakítsa felsővezetői csapatát. Pompeo, akit „héjábbnak” tartanak Tillersonnál Észak-Koreát illetően, és aki vezető szerepet játszik az elnök napi titkosszolgálati tájékoztatásában, egy volt diplomata, Christopher R. Hill szerint megtalálta a módját, hogyan kell kommunikálni Trumppal, akinek nem lehet olvasnivalót adni, mert nem olvas, és nem lehet hozzá sokáig beszélni, mert nem figyel.

Nagy kihívás lesz koordinálni a csúcstalálkozóban érintett nagyszámú hivatalt, így a külügyminisztériumot, a hadügyminisztériumot, a CIA-t és a pénzügyminisztériumot. A Trump-adminisztrációnak nehéz kérdéseket kell megvitatnia, például arról, mit hajlandó elfogadni Észak-Koreától (a kísérletek befagyasztását, a nukleáris létesítmények ellenőrzését), és mit hajlandó cserébe kínálni (esetleg a szankciók megszüntetését vagy a Dél-Koreával közös katonai gyakorlatok leállítását).

Victor Cha, a Bush-adminisztráció egyik tisztviselője szerint (ő amúgy a Trump-kormány dél-koreai nagykövete lett volna, ám egy szakpolitikai nézeteltérés ezt meghiúsította) a kormánynak először is el kell döntenie, mi a csúcs célja: bizonyos konkrét lépések kiváltása, vagy alapelvek nagyívű megfogalmazása. Cha szerint ez utóbbiról van szó, mivel a kormánynak nincs elég ideje és tapasztalata.

Néhány elemző mindazonáltal helyesnek tartja a Trump-adminisztráció Észak-Korea-politikáját, mivel szerintük a gazdasági szankciók érzékenyen érintik az ország gazdaságát, a többi országra pedig nyomás nehezedik, hogy diplomáciai szempontból elszigeteljék Észak-Koreát. Más elemzők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy Trump kiszámíthatatlan, és nem lehet abban bízni, hogy az előzőleg megbeszélteknek megfelelően fog viselkedni. Az említett múlt heti találkozóján azzal dicsekedett, hogy a kanadai miniszterelnökkel, Justin Trudeau-val folytatott kereskedelmi megbeszélésén kitalált információkat is felhasznált.

Arra a kérdésre, miként kellene Trump csapatának felkészülnie a csúcstalálkozóra, egy Ázsia-elemző, akinek vannak kapcsolatai a Fehér Házzal, azt felelte: „Teljesen mindegy. Trumpnak elmondhatod, hogy mit csináljon és mit ne, továbbá hogy itt van az A, B és C opció arról, mit akarunk elérni. Ezután bemegy a megbeszélésre és a végén teljesen más lesz a végeredmény.”

Forrás: https://www.washingtonpost.com/politics/no-location-no-agenda-trump-administration-scrambles-for-north-korea-talks/2018/03/19/615453b8-2895-11e8-874b-d517e912f125_story.html

Franciaország: India új Oroszországa? – C. Raja Mohan, Carnegie India, 2018. március 8.

Átveheti-e Franciaország Oroszország helyét mint India legértékesebb nemzetközi partnere? Sokaknak ez furcsa felvetés, mert számukra Oroszország helye India nemzetközi kapcsolataiban különleges és változatlan. Mások azzal vetnék el a kérdést, hogy az USA már a hidegháború vége óta átvette Oroszország szerepét mint India kiváltságos partnere.

Ha azonban egy kicsit mélyebbre ásunk, látni fogjuk, miért van Franciaországnak egyre nagyobb szerepe India geopolitikai számításaiban. Talán bepillantást nyerhetünk a jövőbe ezen a hétvégén, amikor Emmanuel Macron francia elnök találkozik Narendra Modi indiai miniszterelnökkel. A két vezető várhatóan előterjeszti közös vízióját az Indiai-óceánnal kapcsolatos kétoldalú stratégiai koordinációval kapcsolatban. Ez a lépés üdvözlendő és régóta esedékes lenne. Modi és Macron jó pozícióban van ahhoz, hogy Indiát és Franciaországot hosszú távú partnerekké tegye, amelyek képesek formálni Eurázsia és az indo-csendes-óceáni térség geopolitikáját.

De először vizsgáljuk meg a kérdést: miért olyan régóta közeli politikai partnere Indiának Oroszország? India függetlenné válása után az alapozta meg az ország tartós hitét Moszkvában, hogy a Szovjetunió ismételten használta vétójogát annak megakadályozására, hogy az angolszász/amerikai világ a kasmíri vita ügyében Pakisztán felé húzzon. Jól jön, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában van egy megbízható barát, aki meg tudja akadályozni más hatalmak barátságtalan lépéseit, márpedig Franciaországnak – csakúgy, mint Oroszországnak – állandó tagként vétójoga van a Biztonsági Tanácsban.

Miközben a korábbi gyakorlattól eltérően Oroszország nyit Pakisztán felé, Franciaország India mellett tört lándzsát és az Indiával való erős védelmi partnerségre összpontosít; például nem élt a lehetőséggel, hogy nagy értékben fegyverrendszereket adjon el Pakisztánnak. Franciaország kiállt India mellett, amikor 1998 elején Jacques Chirac francia elnök azt mondta, India kizárása a globális nukleáris rendszerből elfogadhatatlan. Néhány hónappal később India elkezdte atomkísérleteit, ami után Amerika nemzetközi szankciókat vezetett be India ellen, Oroszország támogatása pedig megingott – Franciaországé azonban nem; sőt, az ország sokat tett a kollektív nagyhatalmi reakció enyhítéséért.

De mi a helyzet India Oroszországgal fennálló rendkívüli katonai kapcsolatával, amely évtizedekre tekint vissza? India védelmi kapcsolata Franciaországgal az 1980-as évek óta folyamatosan erősödik, ám még nem érte el teljes potenciálját. De képes-e Franciaország Indiának azt a különleges stratégiai segítséget nyújtani, amit Oroszország nyújt? Például India orosz atommeghajtású tengeralattjárókat bérel, Moszkva pedig segít Újdelhinek egy saját típus kifejlesztésében. Ugyanakkor Franciaország is épít nukleáris tengeralattjárókat, így nem elképzelhetetlen, hogy Újdelhi és Párizs együttműködjön ezen a téren.

Ám az ilyen döntések nem pusztán iparági vagy pénzügyi vonatkozásúak, hanem közös érdekekből és célokból fakadnak. Oroszországot és Indiát az kötötte össze, hogy a 20. század második felében Dél-Ázsiában szükséges volt egy erőegyensúly létrehozása. A 21. század megváltozott kontextusában Indiának és Franciaországnak számos oka van a közelebbi kapcsolat kialakítására, így például az amerikai visszavonulás, Kína erősödése, Moszkva és Peking szorosabbá való kapcsolata, és az Oroszország és Európa közti viszony romlása.

India kapcsolata Franciaországgal ráadásul nem lehet csak kétoldalú, hiszen Párizs arra is lehetőséget nyújt, hogy erősebb stratégiai kapcsolatok alakuljanak ki India és Európa egésze között. A kialakulófélben lévő haditengerészeti együttműködés, a terrorizmus elleni közös küzdelem, valamint a napenergiával kapcsolatos együttműködés (solar alliance) létrehozása mind mutatja az indiai-francia partnerség fokozatos globalizációját.

A Párizzsal való szövetség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Újdelhi felbontja kapcsolatait Moszkvával és leértékeli stratégiai partnerségét Washingtonnal. Az indiai-orosz kapcsolatok a hidegháború vége óta lassan, de biztosan átalakulóban vannak. Ami Amerikát illeti, neki csak jó, hogy India és Franciaország készen áll a nagyobb mértékű felelősségvállalásra és részt vállal a regionális és globális rend fenntartásának terhéből.

Forrás: https://carnegieindia.org/2018/03/09/france-india-s-new-russia-pub-75750

Egy nem szűnő botrány ismét tőrbe csalta a japán miniszterelnököt – The Economist, 2018. március 15.

Sokszor tűnt már úgy, hogy Japán miniszterelnökének, Shinzo Abénak több élete van, mint egy macskának. Tavaly túlélte azt, hogy kiderült, a pénzügyminisztérium egyik regionális ága egy földterületet rendkívül olcsón adott el a Moritomo Gakuen nevű ultranacionalista oktatási vállalatnak, amit Abe feleségének egyik barátja vezet. A vád szerint – amit Abe visszautasított – a telek ára, amit egy iskolának szántak, emiatt a kapcsolat miatt volt jutányos. Az Abét érintő botrány most visszatért, ám immár veszélyesebb formában.

Miután az Asahi Shimbun napilap beszámolt róla, március 12-én Taro Aso pénzügyminiszter elismerte, hogy minisztériuma tudatosan félrevezette a parlamentet. Mint kiderült, amikor a parlament tavaly a Moritomo Gakuen-botrányt vizsgálta, a minisztérium által bizonyítékként átadott dokumentumok közül tizennégyet manipuláltak. A minisztérium néhány dokumentumból törölte Abe feleségének nevét, valamint az általa tett, az új iskolát dicsérő megjegyzéseket is. A dokumentumokból szintén töröltek utalásokat arra vonatkozóan, hogy Abe, Aso és Yasunori Kagoike, a Moritomo Gakuen vezetője kapcsolódik a Nippon Kaigihez, amely szervezet ugyanazt a fajta nacionalizmust támogatja, mint az oktatási vállalat.

A kormány a pénzügyminisztériumot vádolja, az pedig azt állítja, hogy a felelősség csupán néhány munkatársát terheli. Eddig nincs rá bizonyíték, hogy Abe vagy Aso rendelte el a földterület kedvezményes eladását vagy a parlament előtti titkolózást. Megjegyzendő, hogy Japánban nem ritka, hogy alattvalók megpróbálják kitalálni, mit akarhat a főnökük, és utána kérés nélkül ennek megfelelően cselekednek. Ám most egy másik újság azt írta, hogy egy pénzügyminisztériumi munkatárs, aki a hónap elején öngyilkos lett, hagyott maga után egy üzenetet, amiben azt állítja, utasításba kapta a dokumentumok meghamisítását. Ezt az állítást a rendőrség nem erősítette meg és nem is cáfolta.

Aso egyelőre nem hajlandó lemondani, pedig a felmérések szerint a japánok 71%-a szerint így kellene tennie. Egyesek a kormányzó Liberális Demokrata Párton (LDP) belül azt mondják, a miniszterelnöknek kellene felelősséget vállalnia a fiaskóért. Ezek a hangok csak erősödni fognak, ha a kormány népszerűsége tovább esik: a múlt hónap óta 6 százalékponttal csökkent, bár így is 45%-on áll. Abe ráadásul tavaly megfogadta, hogy lemond a miniszterelnökségről és a képviselői mandátumáról is, ha bebizonyosodik, hogy ő vagy a felesége a Moritomo Gakuen érdekében jártak el.

Az ügy időzítése különösen kellemetlen Abe számára, mivel ősszel szeretné magát az LDP elnökeként újraválasztatni. Korábban kétség sem fért ahhoz, hogy ismét ő lesz az elnök, de most már elképzelhető, hogy lesznek kihívói. Ha Aso, aki a párton belül egy erős frakció vezetője, végül lemondani kényszerül, hogy a miniszterelnökre nehezedő nyomás csökkenjen, lehetséges, hogy nem Abét fogja támogatni az elnökválasztás során. Abe gondjainak számát tovább növeli, hogy a hónap elején a kormány visszavonni kényszerült az általa a parlamentnek benyújtott munkaügyi reformok egy részét, miután kiderült, az alapjukként szolgáló adatok helytelenek.

Ha esetleg a mostani botrány nem is húzza keresztül Abe számításait, hogy Japán második világháború óta legtovább hivatalban lévő miniszterelnöke legyen, hátráltathatja vitatott terveit azzal kapcsolatban, hogy megváltoztassa az alkotmány Japánt pacifizmusra kötelező részét. Hiba lenne azonban elfelejteni, hogy Abe – a macskákhoz hasonlóan – nagy túlélő.

Forrás: https://www.economist.com/news/asia/21738926-finance-ministry-admits-it-misled-parliament-it-investigated-previous-claim-misconduct

A vitatott időközi választások csalódást okoztak Hongkong demokratáinak – The Economist, 2018. március 12.

Hongkong törvényhozó tanácsában (Legislative Council; Legco) tizenhat hónapig két hely üres volt, további négy pedig nyolc hónapig. Ez azért volt, mert a korábbi tisztviselőket, akiket 2016-ban választottak meg, kizárták, amiért eskütételük során mind a hongkongi, mind a kínai kormányt kritizálták. Az ezen helyek közül négy betöltésére március 11-én tartott időközi választásokon a demokráciapárti mozgalom további kudarcot szenvedett el: jelöltjei a négy helyből kettőt elvesztettek (az egyiket váratlanul), így törvényhozási befolyásuk nagy része elveszett.

A részben demokratikusan választott Legco a brit uralom öröksége, és két ideológiai csoport között oszlik meg: az „establishment”-pártiak, akik támogatják a hongkongi és a kínai kormányt, és a „pándemokraták” között, akik pedig rutinszerűen ellenzik őket. Az „establishment” eleve előnnyel indul, mivel a 70 hely csupán felét osztják el választások alapján. További harminc hely „funkcionális választókerület”, amit bizonyos, kifejezetten kormánypárti szakmák vagy civil társadalmi csoportok tagjai választanak, a megmaradó öt helyet pedig olyan választók választják, akik nem tagjai ilyen szakmáknak és csoportoknak.

Elemzők azt várták, hogy a demokraták az egy üres „funkcionális” helyet elveszítik, ám a három „földrajzi” helyet visszaszerzik. Ez utóbbi fontos lett volna, mert ezáltal a demokraták megszerezték volna a „földrajzi helyek” többségét, ami lehetővé tette volna bizonyos törvényjavaslatok megszavazásának megakadályozását a kormány törvényhozási többsége ellenére.

A demokraták könnyedén megnyerték a New Territories East és a Hong Kong Island választókerületet, Kowloon Westben azonban nagy meglepetésre vereséget szenvedett jelöltjük, aki a korábban kizárt törvényhozók közül egyedüliként indult a mostani választáson. Kampánya a kormány vele szemben tanúsított méltánytalan bánásmódjára összpontosított, ami nyilvánvalóan nem hatott a választókra az általa elképzelt mértékben.

Ma Ngok, a Chinese University of Hong Kong munkatársa szerint az eredmények azt mutatják, hogy a nagyobb politikai szabadság támogatása nem elég a győzelemhez. A demokraták támogatói kezdik elveszíteni hitüket a szavazatuk erejében, így nem mennek el elegen szavazni, míg a gazdagabb Kína-párti pártok rá tudják venni szavazóikat a szavazásra.

A Legco utolsó két üres helyét nem lehet betölteni addig, amíg a korábbi képviselőik még fellebbezhetnek. Ha ezen képviselők kizárása jogerőre emelkedik, két további időközi választás következik. Nem világos, hogy a korábbi tisztviselők indulnának-e rajtuk, és ha igen, hogyan teljesítenének. Az azonban biztosnak tűnik, hogy a jövőben a demokratáknak még inkább meg kell küzdeniük még azért is, hogy fenntartsák a status quót.

Forrás: https://www.economist.com/news/china/21738611-their-strength-territorys-legislative-council-has-fallen-below-important

Új ázsiai importőrök rázzák fel a világ LNG-piacát – Sadachika Watanabe, Nikkei Asian Review, 2018. március 22.

A cseppfolyósított földgáz (LNG) ázsiai piaca átalakulóban van: immár Thaiföld, Pakisztán és más országok is importálják, fogyasztása Kínában és Indiában pedig gyorsan nő, mindennek eredményképpen pedig alapvető változás tapasztalható a piacon, amit sokáig Japán és Dél-Korea dominált. A változás oka többek között a gazdasági növekedés és az olcsó lebegő LNG-kitöltőállomások bevezetése. Ázsia immár a globális LNG-felhasználás 70%-áért felelős.

Délkelet-ázsiai nemzetek korábban sokáig láttak el LNG-vel olyan országokat, mint Japán és Dél-Korea. 2011-ben Thaiföld lett az első ország a térségben, amely elkezdte importálni az üzemanyagot, majd őt nemsokára Malajzia és Brunei követte. Indonézia, ami sok LNG-t exportál, maga is elkezdett LNG-t használni 2012-ben, azonban mivel Japánnal és más országokkal hosszútávú exportszerződéseket kötött, nincs más választása, mint importálni, hogy a saját igényeit kielégítse. Az ország most amerikai és egyéb vállalatokkal köt szerződéseket LNG importálására. Jáva szigetén épül egy ipari park, ami a tervek szerint LNG-tüzelésű erőművekből kapná az elektromos áramot.

A földgáz iránti növekvő ázsiai kereslet teljesen átalakította a piaci viszonyokat. A BP multinacionális olajcég adatai szerint 2006-ban Ázsiában csak Japán, Dél-Korea, Tajvan, India és Kína importált LNG-t, 2016-ban viszont már tíz ország. Ugyanezen idő alatt Ázsia részesedése a globális LNG-fogyasztásból 64%-ról 70%-ra nőtt. Kína fogyasztása különösen megugrott: a BP adatai szerint 2006-ban, amikor elkezdett LNG-t importálni, mindössze 740 ezer tonnát vett, 2016-ban viszont már 25,22 millió tonnát. Hivatalos kínai adatok alapján jelenleg csak Japán importál több LNG-t Kínánál, egyes becslések szerint pedig Kína lesz a legfőbb importőr 2030-ra.

Kína környezetvédelmi lépéseinek részeként igyekszik visszavenni a széntüzelésű áramtermelésből, helyette pedig a földgázra való átállást szorgalmazza, ami az LNG-import megugrásához vezetett. A múlt hónapban jelentette be az amerikai székhelyű Cheniere Energy LNG-exportőr, hogy hosszú távú szerződést kötött a China National Petroleum Corp.-pal, ami az első ilyen jellegű szerződés az USA és Kína között.

India a világ negyedik legnagyobb LNG-importőre, ami annak fényében nem kis teljesítmény, hogy csak 2004-ben kezdett el LNG-t importálni. Malajzia állami tulajdonú energiaóriása, a Petronas februárban jelentette be első szerződését LNG Indiába való szállításáról.

Ami a jövőt illeti, Délkelet- és Dél-Ázsiában is sok növekedési potenciál van még. Egy létfontosságú infrastrukturális elem, ami használatba fog kerülni, a lebegő tároló és újragázosító egység (FSRU), ami egy hajószerű LNG-importállomás. Egy 300 méter hosszú, részben a japán Mitsui & Co. kereskedőház által üzemeltetett FSRU januárban a pakisztáni Qasim kikötőben kezdte meg működését. Az azonos funkciójú szárazföldi LNG-állomásokkal összevetve az FSRU-k nagyobb eséllyel nyereségesek. A Japan Oil, Gas and Metals National Corp. szerint egy új FSRU kb. 25 milliárd jenbe (234 millió dollárba) kerül, míg egy LNG-szállító hajóból kialakított FSRU ára kb. 8 milliárd jen, egy szárazföldi állomásé pedig mintegy 75 milliárd jen. Ázsiában legalább 20 lebegő LNG-importállomást terveznek vagy építenek jelenleg. Banglades FSRU-ja idén fogja elkezdeni működését, Mianmar és a Fülöp-szigetek pedig terveik szerint ennek az FSRU-nak a segítségével jutnak majd LNG-hez.

Forrás: https://asia.nikkei.com/Markets/Commodities/New-Asian-importers-shaking-up-world-LNG-market

Az USA megerősítette Tajvan támogatását, miután egy kínai repülőgéphordozó megjelent a Tajvani-szorosnál – Edward White, Financial Times, 2018. március 21.

Amerika megerősítette Tajvan biztonságának támogatását, miután Kína, amely Tajvant Kínához tartozónak tekinti, fokozta katonai aktivitását a sziget közelében. Tajvan hadserege vadászgépeket és hadihajókat küldött ki a héten, miután Kína Liaoning nevű repülőgéphordozója megjelent a Tajvani-szoros Tajvan légvédelmi azonosítási zónájához tartozó részén. Alex Wong, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára Tajpejben, 700 üzletember és tisztviselő előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az amerikai törvények értelmében meg kell erősíteni Tajvan képességét „nehezen kiharcolt” demokráciájának megvédésére. Azt is hangsúlyozta, hogy Amerika soha nem volt annyira elkötelezve a tajvani nép, valamint annak biztonsága és demokráciája iránt, mint most.

Wong beszéde előtt egy nappal Xi Jinping kínai elnök magabiztosabb kínai külpolitikát ígért. Utalva Peking Tajvan visszaszerzésére irányuló, hosszú múltra visszatekintő célkitűzésére, Xi azt mondta, „Minden, Kína megbontására irányuló tevékenység és trükk bukásra van ítélve”. Tsai Ing-wen tajvani elnök és Demokratikus Progresszív Pártjának 2016-os hatalomra kerülése óta Peking szűkíti Tajvan diplomáciai mozgásterét, akadályozza képviselőit a legtöbb nemzetközi szervezetben és ellenzi a kapcsolattartást magasrangú politikusaival és diplomatáival.

Wong azt nyilatkozta, Tajvan példa az indo-csendes-óceáni térség többi részének, és többé nem lehet igazságtalanul kizárni a nemzetközi fórumokból. Wong beszéde néhány nappal azután hangzott el, hogy Donald Trump amerikai elnök új törvényt léptetett életbe a Tajvan és az USA közötti magasabb rangú látogatások elősegítéséről. Peking ellenzi a törvényt, mivel szerinte veszélyezteti az amerikai-kínai kapcsolatokat. Tsai, aki Xivel egy időben mondott beszédet, azt mondta, hálás a Trump-adminisztráció és az amerikai kongresszus által nyújtott támogatásért.

Forrás: https://www.ft.com/content/715cd8f6-2d00-11e8-9b4b-bc4b9f08f381

Csenger Ádám 2004-ben végezte el a nemzetközi kommunikáció szakot a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, 2015-ben pedig az ausztrál Macquarie University-n nemzetközi kapcsolatok szakon mesterdiplomát szerzett. Kutatási területe Ausztrália külpolitikája, különös tekintettel a Délkelet-Ázsiával és Kínával való viszonyára.

Csenger Ádám

Csenger Ádám 2004-ben végezte el a nemzetközi kommunikáció szakot a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, 2015-ben pedig az ausztrál Macquarie University-n nemzetközi kapcsolatok szakon mesterdiplomát szerzett. Kutatási területe Ausztrália külpolitikája, különös tekintettel a Délkelet-Ázsiával és Kínával való viszonyára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: