Trump és a dél-kínai-tengeri konfliktus: Pivot to Obama?

Az Obama adminisztráció az Ázsia-csendes-óceáni térséget a globális politika egyik kulcselemének tekintette, ezért az amerikai stratégiai érdekekhez igazodva meghirdette a Pivot to Asia („fordulat Ázsia felé”) politikát, melynek köszönhetően a dél-kínai-tengeri térség is az amerikai fókuszpontba került. Noha Trump elnökválasztási kampánya alatt nem körvonalazódott a dél-kínai-tengeri politikája, hivatalba lépése után mégis kemény fellépést sürgetett a kínai törekvésekkel szemben. Az idő múlásával azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy a megfontolt, Obama által is képviselt stratégiához kezd közeledni.

Dél-kínai-tengeri konfliktus

A Dél-kínai-tengert általában úgy jellemzik, mint egy komplex és kihívásokkal rendelkező tengeri területet. Ez a hatalmas és félig bezárt régió otthont ad egy földrajzilag is igen bonyolult helyszínnek, számtalan szigetcsoporttal, szigetekkel, sziklákkal és zátonyokkal. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a legtöbb ilyen tengeri képződményt több állam is magának követel, azonban sokszor az sem tisztázott, hogy pontosan hány sziget is alkotja a szigetcsoportokat, és a legtöbbnek a földrajzi besorolása sem eldöntött. A komplexitás fő okát a nemzetközi jog bonyolultsága és tisztázatlansága adja a tengeri jog, a határok definíciója, a szigetek birtoklása, a történelmi jogok és a kontinentális talapzati jogok tekintetében.[1] Tehát megállapíthatjuk, hogy ez az egyik legbonyolultabb tengeri térség.

A Dél-kínai-tenger nagy kiterjedésű, de félig zárt terület, amit északról Kína déli partja és Tajvan határol, nyugatról a szárazföldi Délkelet-Ázsia és szigetvilága, keletről és nyugatról pedig olyan szigetcsoportok, mint a Fülöp-szigetek és Indonézia.[2] A fő szigetcsoportok a területen a következők:

  • A Paracel-szigetek (XishaQundao西群岛), ami körülbelül 130 szigetet foglal magába. A vitás felek pedig Kína,Tajvan és Vietnám.
  • A Pratas-szigetek (DongshaQundao东沙群岛), a fő része a Pratas-zátony (egy 11 mérföldes korallzátony, amely egy értékes lagúnát kerít körbe, és tajvani adminisztráció alatt áll, de Kína is igényt tart rá).
  • Scarborough-zátony (HuangyanDao黄岩岛), amely szintén nagy kiterjedésű korallzátony, erős dagálykor azonban eltűnik, és csak kisebb részek maradnak a tengerszint felett. Kína/Tajvan és a Fülöp-szigetek a vitás felek, valamint még ide tartozik a Macclesfield part (ZhongshaQundao中沙群岛) is, amely egy víz alatti zátony és homokpad.
  • A Spratly-szigetek (NanshaQundao南沙群岛), 150–180 kisebb szigetet, sziklát, sziklaképződményt és zátonyt foglal magába, valamint több, állandóan víz alatt lévő képződményt. Erre Brunei, Kína/Tajvan, Malajzia, a Fülöp-szigetek és Vietnám is igényt tart.
  • A Natuna-szigetek, amely egy viszonylag nagy szigetcsoport a Dél-kínai-tenger délnyugati részén.

Maga a konfliktus azonban továbbmutat csak a tengeri képződmények birtoklásánál, hiszen a Dél-kínai-tengeren stratégiai fontosságú tengeri útvonalak húzódnak végig, amelyeken átlagban évi 5,3 billió dollár értékű áru halad keresztül, a világ tengeri kereskedelmének 30%-át téve ki.[3]Az amerikai Energy Information Administration becslése szerint mintegy 11 millió hordó kőolaj és 5,4 billió köbméter földgáz található a tenger fenekén, továbbá az ENSZ jelentése szerint a Dél-kínai-tenger rendelkezik a globális halállomány több mint 10 százalékával.[4]

A térség épp ezen okok miatt az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen a 2010-es évek elején az Obama-adminisztráció meghirdette az Ázsia felé fordulás politikáját (Pivot to Asia) az akkori külügyminiszter, Hillary Clinton vezényletével.[5] Azóta a helyzet csak eszkalálódik, és folyamatos fordulatokkal terhelt. A 2014-es évben megindultak a máig tartó kínai mesterséges szigetépítések. Továbbá 2016 is igen jelentős év volt a terület szempontjából, hiszen a Fülöp-szigetek még 2013-ban jogi eljárást kezdeményezett a Hágai Nemzetközi Bíróságon Kínával szemben, mondván, hogy túlzó területi követelései nincsenek összhangban a nemzetközi joggal. Az ítéletet 2016. július 12-én hirdették ki, amikor a Fülöp-szigeteknek egy hónapja új elnöke volt, aki teljesen más külpolitikába kezdett, mint az elődje, és az ítélettel kapcsolatban is teljes visszafogottságot tanúsított.[6]

2016 az Amerikai Egyesült Államokban is a választás éve volt, és Kína valószínűleg ennek tudatában fokozta a jelenlétét és a mesterséges szigetek építését, kihasználva, hogy a legfőbb nagyhatalom a kampánnyal van elfoglalva, a választások lezajlása után pedig majd aszerint cselekszik, hogy ki lett az új elnök és hogy ebben a helyzetben mik a legfőbb érdekei. .A térségre napjainkban az országok haderejének a növelése és a nacionalizmus szándékos erősítése a jellemző.

Pivot to Asia

A legutóbbi években az amerikai törvényhozók legfőbb stratégiai célja az volt, hogy megelőzzék egy regionális hegemón felemelkedését akár Eurázsiában, akár azon kívül, amely képes lenne akkora erőt projektálni, ami fenyegetést jelentene az amerikai érdekekre, mint például forrásokhoz való hozzájutás vagy a kereskedelem. A 2009 januárjában hivatalba lépő Obama-adminisztráció kihirdette a „visszatérés Ázsiához”[7] eszméjét. Ezen bejelentést több hivatalos látogatás követett a régióba magas rangú hivatalnokok részéről, mint például az amerikai külügyminiszter Hillary Clinton (akinek első hivatali útja Ázsiába vezetett),[8]valamint növelték az amerikai részvételt a regionális multilaterális találkozókon, amit az tetőzött, hogy aláírták az ASEAN Barátsági és Együttműködési Szerződést és részt vettek az állami szintű Kelet-Ázsia Csúcstalálkozón. 2011 novemberében pedig bejelentették az „Ázsia újraegyensúlyozása”[9] politikát, ami az előzőleg említettekre épül és mélyíti, valamint intézményesíti az amerikai elköteleződést az Ázsia-csendes-óceáni régió iránt.[10]

Hillary Clinton megfogalmazásában Irakból és Afganisztánból való visszavonulást követően Amerikának okosnak és szisztematikusnak kell lennie, hogy hova fektet be pénzt és energiát annak érdekében, hogy a legelőnyösebb helyzetbe hozza az amerikaiakat, hogy fenntarthassák vezető szerepüket, megóvják érdekeiket és értékeiket. Az amerikai külpolitika választása ezért esett az Ázsia-csendes-óceáni térségre, hiszen ez a régió a világ gazdasági, politikai és katonai központjává kezd válni. Az emberiség több, mint a fele ezen a területen él és 2050-ig még tovább fog növekedni a térség populációja. Kulcspontja a globális gazdaságnak és elengedhetetlen piaca az amerikai áruknak. Otthont ad több fontos amerikai szövetségesnek és olyan felemelkedő hatalmaknak, melyek komoly haderővel rendelkeznek, így a térségben a védelmi kiadások is növekvőben vannak. A biztonság fenntartása e körülmények között Amerika és más nemzetek számára is kiemelten fontossá vált, főleg hogy ez a dinamizmus nem csak a növekedésben nyilvánul meg, hanem a versengésben és a konfrontációban is. Az újraegyensúlyozás tehát főként annak tekintetében született meg, hogy a régió változása a stabilitás és a biztonság jegyében menjen végbe.[11]

Clinton szerint Amerikának ki kell használni az ázsiai növekedést és dinamizmust, mert ez Amerika gazdasági és stratégiai érdeke és az Amerikai Egyesült Államoknak megvan a lehetősége, hogy segítsen egy kiforrottabb biztonsági és gazdasági szerkezet építésében, ami stabilitást és virágzást eredményez. Hillary hat kulcsponton keresztül határozta meg ennek a stratégiának a végrehajtását:[12]

  • a bilaterális biztonsági együttműködések erősítése
  • az amerikai működő kapcsolatok elmélyítése a feltörekvő államokkal, beleértve Kínát is
  • a regionális multilaterális intézmények melletti elköteleződés
  • az ipar és a befektetések kiterjesztése
  • átfogó katonai jelenlét biztosítása a tradicionális kelet-ázsiai partnerekkel és bevonni Délkelet-Ázsiát és az Indiai-óceánt is
  • a demokrácia és az emberi jogok fejlesztése

Az Egyesült Államoknak gazdasági és biztonsági érdekei vannak a térségben, és mivel ez a térség az Indiai-óceántól, a Dél-kínai-tengeren és a Kelet-kínai-tengeren át húzódik a Csendes-óceánig, ezért az amerikai vezetésnek nagy figyelmet kell fordítania a régióra. Ennek érdekében az Amerikai Védelmi Minisztérium is azon dolgozik, hogy megalkosson egy biztonsági környezetet az Ázsia-csendes-óceáni térségben, hogy biztosítani tudják a szabad hajózást, megelőzzék a konfliktusokat, képviseljék a nemzetközi jogot és normákat, valamint biztosítsák az amerikai érdekeket. Feladatuk, hogy az Indiai-óceántól az Északkelet-Ázsiáig fejlesszék a katonai kapacitásaikat, képesek legyenek biztosítani a stabilitást és válaszolni tudjanak az esetleges fenyegetésekre; továbbá képessé tegyék a szövetségeseiket és partnereiket, hogy szembe tudjanak nézni a kihívásokkal a térségben; a katonai diplomáciát alkalmazása, hogy képviseljék a bizalmat, stabilitást, és a standardviselkedést; valamint támogassák a regionális intézmények hatékonyságát, hogy ki tudjanak dolgozni egy egységes tengeri biztonsági koncepciót.[13]

Ezek alapján az Obama kormány Ázsia-csendes-óceáni politikájának főbb pillérei a következők lettek:[14]

  1. Washington egyfelől igyekszik erősíteni a gazdasági kapcsolatokat, ugyanis a gazdaságuk erősen egymásra utalt. Ennek kulcsfontosságú eleme a Csendes-óceáni Szabadkereskedelmi Egyezmény (TPP), aminek fő célja, hogy az amerikai gazdaságot közelebb hozza a 11 ország gazdaságához és garantálja a kereskedelmi rendszer magas szintű működését és támogassa az amerikai exportot.[15]
  2. Növelni a katonai kapacitást, hogy az Amerikai Egyesült Államok képes legyen sikeresen megelőzni a konfliktusokat és választ adni döntő helyzetekben. A Pentagon biztosítja a katonai részét az újraegyensúlyozásnak, ami garantálja, hogy Amerika marad a fő biztonságfenntartója a régiónak az elkövetkezendő időszakban is. A Védelmi Minisztérium elkötelezte magát, hogy a haditengerészetének és a tengerentúli légierejének a 60 százalékát a térségben állomásoztatja.[16]
  3. A védelmi kapcsolatok elmélyítése. Fejlesztik a működőképességet, az együttműködést, közös műveleteket végeznek, hogy fejlesszék a partnerek tengeri tudatosságát és biztonsági erejét, ami remélhetőleg egy erősebb, kollektív kapacitást eredményez. Ezek a kapcsolatok már több évtizedes múltra tekintenek vissza, krízisekben is tesztelt és kölcsönös érdekekre, értékekre és áldozatokra épült. A fő szövetségesei Dél-Korea, Japán és a Fülöp-szigetek, de több fontos kapcsolatot is kialakított például Indiával, Vietnámmal és Szingapúrral.
  4. A diplomáciai kapcsolatok megerősítése a térségben. Növeli a látogatások számát és fontos szerepet folytat a régió életében, ami segít kialakítani az Ázsia-csendes-óceáni térség gazdasági, politikai és biztonsági jövőjét.[17]
  5. Megerősíteni a regionális biztonsági intézményeket, hogy elősegítsék egy nyitott, célravezető regionális biztonsági képződmény létrejöttét. Minden tengeri kihívásra igyekeznek multilaterális választ adni, éppen ezért a Védelmi Minisztérium fokozza a kapcsolatot az ASEAN-on alapuló intézményekkel.[18]Ugyanis a világ többi részétől eltérően itt nem született meg egy régiót átölelő intézmény, mint például Európában a NATO, hogy felelősséget vállaljon a biztonságért és a stabilitásért. Lehetővé teszi az országoknak, hogy szerepet vállaljanak humanitárius katasztrófák, természeti csapások következményeinek az elhárításában és olyan közös problémákkal is felvegyék a küzdelmet, mint a terrorizmus és biztosítsák az egyenlő hozzáférést a szabad területekhez, mint például a vízi útvonalak.[19]
Trump kampányígéretei – az Obama-pillérek ledöntése

Trump a kampányígéreteiben komoly szankciókat fogalmazott meg a térséggel kapcsolatban nem csak Kínával, de a legfőbb szövetségesével szemben is, amikor felszólította Japánt és Dél-Koreát a védelmi költségvetésük növelésére, amellyel így az amerikai támogatások mértékét, ezen keresztül pedig a kiadásokat kívánja csökkenteni egyúttal nagyobb önállóságra ösztönözni a szövetségeseket.[20]

Ígéretet tett a TPP-ből való kilépésre többek között, azért mert szerinte sérülnek az amerikai érdekek. Komoly kereskedelmi szankciókat fogalmazott meg Kínával kapcsolatban. Katonai fellépést és erődemonstrációt helyezett kilátásba elsősorban Észak-Koreával, de a dél-kínai-tengeri aktivitással szemben is. Rex Tillerson egyenesen odáig ment, hogy Kína tetteit illegális akcióknak nevezte a Dél-kínai-tengeren és a Kelet-kínai-tengeren,[21] valamint kijelentette, hogy Kína számára egyértelmű jeleket fog küldeni, először is azért, hogy megállítsák a mesterséges szigetek építését, majd pedig azért, hogy a már megépült szigetekkel ne tudják tartani a kapcsolatot.[22]

A kampányígéretek és a megválasztás kezdeti szakaszában Trump szinte az Obama kormány által felállított összes pillért ledöntötte.

  • 1. pillér: ígéret TTP-ből való kilépés
  • 2-3. pillér: a térségbeli két legfőbb szövetségesétől nagyobb önállóságot kért
  • 4. pillér: a gazdasági és a katonai elfordulás miatt a diplomáciai bizalom is megingott
  • 5. pillér: az intézmények és a multilateralizmus helyett a bilaterális kapcsolatok előnyben részesítése

Míg az Obama-adminisztráció főleg a diplomáciára és a gazdasági dominanciára épített, addig Trump kampányígéreteiben az erődemonstrációra és az amerikai érdekek megvédésére épít. Az amerikai választópolgárok számára mégis ez az agresszívabb és merőben más politikai ígéret volt szimpatikusabb. A választások érdekessége, hogy Trump ellenfele a Pivot to Asia megálmodója, Hillary Clinton volt.

A beiktatás után – néhány pillér visszaépül

2017. január 20-án megtörtént az új elnök beiktatása. Három nappal később a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) szabadkereskedelmi egyezménytől visszalépett ígérete szerint. Magát a koncepciót és a tárgyalásokat még az Obama-adminisztráció kezdeményezte öt évvel ezelőtt, azonban a Kongresszus sosem ratifikálta.[23] Ez a szabadkereskedelmi egyezmény az Ázsia-csendes-óceáni régió országait foglalta magába, amelyet részben a kínai befolyás növekedésének a megállítására akarták a felek létrehozni. Az előző amerikai vezetés célja az volt, hogy alternatívát nyújtson a régió országainak Kínával szemben és ezzel is fenntartsa az egyensúlyt és megelőzze a kínai befolyás gyors térnyerését. A régió országai is kedvezően fogadták az elképzelést, hiszen így a reményeik szerint a jövőben elkerülhetik, hogy Kína egyoldalúan hozzon létre szabályokat a térségben velük szemben. A TTP egy olyan multilaterális egyezményt kínált számukra, amiben közösen juttathatták volna érvényre az érdekeiket. Ezt most felrúgva, Amerika inkább bilaterális megállapodásokat igyekszik kötni, ahol ő tudja diktálni a feltételeket a domináns gazdasági pozíciója lévén. Ezzel viszont nehéz helyzetbe hozta a szövetségeseit, akik becsapva érzik magukat és más lehetőség hiányában valószínűleg el fognak gondolkozni egy esetleges közeledésen Kína irányába.

A folytatásban, már mérsékeltebb irányt vett Trump politikája a térséggel kapcsolatban, valószínűsíthetőleg a mögötte álló adminisztráció józanabb és megfontoltabb gondolkodásának köszönhetően. Habár a gazdasági összefonódottság pillére valóban romba dőlt, amikor aláírásával kilépett a TPP egyezményből. Azonban az amerikai védelmi miniszter ázsiai látogatása nem más okból történt, minthogy biztosítsa a két legfőbb amerikai szövetségest a régióban Amerika támogatásról. Továbbá leszögezte azt is, hogy az előző kormány által elkezdett politikát a jelenlegi kormány folytatni fogja, azonban nem húzott meg egy olyan vonalat, mint amit Obama tett a szíriai beavatkozás és a vegyi fegyverek kapcsán. James Mattis először Japánba, majd Dél-Koreába látogatott, Tokióban megerősítette a védelmi egyezményt a két ország között és biztosította mind a két országot az Egyesült Államok elkötelezettségéről a szövetségeseik iránt. Szöulban pedig tárgyalásokat folytatott a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítéséről, amelyről később meg is kötötték a megállapodást. James Mattisnak és Rex Tillersonnak az új külügyminiszternek a kínai aktivitásról a Dél-kínai-tengeren hasonló véleménye és hozzáállása van, mint ami az Obama kormány alatt volt jellemző.[24]

Legnagyobb prioritásnak (a Fehér Ház hivatalos honlapja szerint) az ISIS és a többi radikalizálódott iszlám terroristacsoportok elleni küzdelmet tette.[25] Ez nagy fordulatot jelent az Obama-adminisztrációhoz képest, mert ismét a régi fókuszpontot vette elő. A Közel-Kelet után, csak második pontként jelentkezik a külpolitikájának ázsiai vetülete, amelyben az amerikai hadsereg „újraépítését” helyezte kilátásba. Ugyanis, ahogy fogalmaz a haditengerészet flottája az 1991-ben 500 hajóból állt, addig 2016-ban csak 275 hajóval rendelkezik, míg a légvédelem 1991 óta a harmadára csökkent.[26] Ez főként az egyre agresszívabb kínai érdekérvényesítésnek szól a Dél-kínai-tengeren, valamint a Kelet-kínai-tengeren. Az Obama-adminisztráció alatt ugyanis nem történtek jelentős előrelépések a dél-kínai-tengeri üggyel és a szigetvitákkal kapcsolatban. Ez viszont ahhoz vezetett, hogy a kínaiak a mesterséges szigetfeltöltésekkel és ezáltal katonai bázisok kialakításával egyre beljebb nyomultak a Dél-kínai-tengeren, amit a környező, szintén érintett országok nem tudtak megakadályozni.

Beiktatása után tehát Trump és adminisztrációja igyekszik visszaállítani a katonai pilléreket és az ehhez kapcsolódó diplomáciai kapcsolatokat is.

Pivot to Obama vagyis minden pillér visszaépülhet?

A túlzott erő alkalmazása lehet, hogy rövidtávon eredményre vezető, azonban hosszútávon eredménytelen. Sokkal fontosabb lenne a diplomáciai és a gazdasági kapcsolatok elmélyítése, amit a Trump-adminisztráció is egyre inkább kezd belátni. Azonban a térség sok országa úgy érzi, hogy Amerika magára hagyta őket, gazdaságilag főként az amerikai multilateralizmus elbukásának a tekintetében. Amerikának tehát most a legfőbb feladata az lenne, hogy ezt az elveszett gazdasági bizalmat valamilyen mértékben visszaállítsa és megelőzze azt, hogy az érintett országok gazdaságilag teljesen Kína felé köteleződjenek el.

A beiktatása után az eltelt idővel arányosan növekvő érdeklődéssel várta a világ, a régió pedig egyre feszültebben, hogy valójában mi is lesz az új amerikai elnök Ázsia politikája. Trump-ot lassan már egy éve választották meg Amerika új elnökének, azonban pontosan és világosan meghatározott politikája a térséggel kapcsolatban még mindig nincsen, noha valami elkezdett kirajzolódni James Mattis Shangi-La Dalogue-n mondott beszédében, ami a Trump-korszak alatt az első nyilvános beszéd volt, amit az ázsiai biztonsági kérdéssel kapcsolatban tettek.[27] Többek között ígéretet tett a térségbeli szövetségesek megerősítésére, egy szorosabban összefonódott és jobban együttműködő régióra, valamint az amerikai katonai kapacitás növelésére. Továbbá szóba került a Dél-kínai-tenger, amely kapcsán a FONOP hadműveletek, vagyis a szabad hajózhatóság biztosításának strukturáltabb folytatását helyezte kilátásba.[28]

Néhány szakértő úgy véli, hogy az amerikai politika történetében a Csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményből való kilépés okozta a legnagyobb amerikai befolyásvesztést a térségben a vietnámi háború óta.[29] Hiszen az így keletkezett űrt Kína igyekszik betölteni. A szoros gazdasági kapcsolatoknak azonban nem csak pozitív oldala van, ugyanis ha egy kis gazdasággal rendelkező ország ráutalttá válik egy nagy gazdasággal rendelkező országra jelen esetben Kínára, akkor ezt a gazdasági függőséget gyakran a domináns pozícióban lévő ország kihasználja és adott esetben a saját érdekeinek a kikényszerítésére alkalmazza, ahogy ezt láthattuk a Fülöp-szigetek[30] és ahogy ezt most láthatjuk Dél-Korea és az amerikai rakétavédelmi rendszer (THAAD) kérdés esetében is.[31] A TPP-re reflektálva Kína az Új Selyemút koncepcióját tudja nyújtani, ahol például az infrastruktúra kifejlesztésére kölcsönöket biztosít az országoknak, amelynek a szigorú feltételeit Kína szabja meg és ezáltal hajtja befolyása alá az adott országokat.[32]

Donald Trump 2017 novemberében Ázsiába látogatott, amelynek keretén belül járt Japánban, Dél-Koreában, Kínában, Vietnámban és a Fülöp-szigeteken. Jelentős előrelépés nem történt Trump Ázsiapolitikájában, de körútja már önmagában is a térség iránti elköteleződés egyik jele volt.[33]

Trump Ázsiával kapcsolatos politikája sokat finomodott és nagyban közeledett az Obama-adminisztráció által képviselt politikához, azonban Trump néhány változtatást eszközölt.[34] Amíg Obama idején a fő konfliktusforrást a Dél-kínai-tenger jelentette, addig a Trump adminisztráció túlzott mértékben Észak-Koreára koncentrál, olyannyira, hogy a régióban minden más csak a második helyre szorult. Obama politikájában a délkelet-ázsiai régióra támaszkodott, addig Trump az ázsiai körútján bejelentette a nyitott és szabad Indo-Csendes-óceáni térséget, amely Indiát, Japánt, Ausztráliát és Amerika négyesét foglalja magába.[35] Míg az előző kormány a gazdasági multilateralizmus támogatója volt, amelynek értelmében a TPP-t is kidolgozták, addig a jelenlegi adminisztráció a szabadkereskedelmi egyezmény ratifikálása helyett inkább visszalépett attól és Trump ázsiai látogatásának alkalmával az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján elhangzott beszédében is állást foglalt a bilaterális gazdasági kapcsolatok mellett.[36]

FONOP

Felmerül a kérdés, hogy a FONOP alkalmazása eredményre vezető-e, hiszen az Obama-kormányt gyakran érte kritika, hogy ezzel nem tudják megakadályozni a kínai agressziót a térségben és a szigetfeltöltéseket sem. Azonban ennek a műveletnek stratégiai jelentősége van a térség jövőjének alakulása szempontjából. Egyrészről Amerika képviseli a világcsendőr szerepét azzal, hogy biztosítja a térségben a szabad hajózhatóságot, fenntartja a békét és a rendet, valamint képviseli a nemzetközi jogot. Másodrészről Amerika szövetségeseinek megnyugtatást jelent az amerikai hadiflotta jelenléte, hogy egy esetleges konfliktusban azonnal ott lennének és biztonságot illetve egyensúlyt nyújtanak Kínával szemben. Harmadrészt pedig Kínával szemben is visszatartó ereje van, ami megfontoltságra és ésszerű lépésekre inti a feltörekvő ázsiai országot.

Az előző adminisztrációt főleg azzal kapcsolatban érte kritika a FONOP hadműveleteket illetően, hogy azok rendszertelenül és többértelműen mentek végbe, nem volt világos, hogy politikai, diplomáciai vagy gazdasági üzenetük van, így csökkent a közvetítő képességük és legalitásuk. Trump beiktatása után sokáig elmaradtak ezek a hadműveletek. Végül 214 napos szünet után, (a leghosszabb idő, ami eltelt két ilyen hadművelet között) az USS Lassen 12 tengerimérföldön belül hajózott a Kína által követelt Subi-zátonyhoz,[37] melynek fő célja az volt, hogy Amerika demonstrálja, nem fogadja el a kínai követeléseket és jogellenesnek tartja a mesterséges szigetépítéseket. A hadműveletek az ígéretek szerint mostantól nagyobb számban, szélesebb körben és összetettebben mennek majd végbe az Amerikai Csendes-óceáni Parancsnokság felügyelete alatt és kevésbé a Nemzetbiztonsági Tanács égisze alatt. 2017. októberében a negyedik ilyen hadműveletre került sor Trump elnöksége alatt öt hónap leforgása után, míg Obama 2015. októberében kezdte ezeket a műveleteket és egy év leforgása alatt 2016 októberéig szintén csak négyre került sor.[38]

Konklúzió és a helyzet jelenlegi állása

A 19. pártkongresszus után Xi Jinping megerősítette hatalmát és Kínát globális hatalomnak minősítette, amivel gyakorlatilag véget vetett a Deng Xiaoping-féle elvnek, amely arra intette a politikai vezetést, hogy rejtse el a képességeit és ne törjön vezető szerepre.[39] Ennek szellemében egy új kínai dél-kínai-tengeri politika is kialakult, amely három pontból áll: a katonai hadviselés, a jogi hadviselés és a pszichológiai hadviselés.[40] Jogi hadviselésként foghatjuk fel azt, hogy habár Kína nem ismerte el a Hágai Állandó Választottbíróság 2016-os ítéletét, amelyben kimondta, hogy Kína kilenc vonalas követelése jogellenes a Dél-kínai-tengeren, ennek fényében megváltoztatta azt egy „négy part” vagyis sisha (四沙) követelésre, amely a Paracel-, Pratas- és Spratly-szigeteket, valamint a Macclesfield partot foglalja magába. Ez az előzőnél egy szűkebb területet jelent és Kína ettől nagyobb nemzetközi legitimizációt és diplomáciai sikereket remél Kína.[41] A FONOP hadműveletek miatt pedig a térségben és a mesterséges szigeteken is növeli haderejét a katonai hadviselés alkalmazásával.

A térség országai válaszút elé kerültek, ugyanis míg Amerika a bilaterális gazdasági kapcsolatok mellett kötelezte el magát, addig Kína a globális kereskedelem és gazdaság elkötelezett támogatója lett. Viszont a térségben felmerülő konfliktusok, mint például a dél-kínai-tengeri vita bilaterális tárgyalások útján kívánná megoldani az érintett országokkal, az amerikai összefogással szemben. Felmerül tehát a kérdés az országok számára, hogy gazdaság (Kína) vagy biztonság (Amerika)? Az Obama kormány ideje alatt elindult újraegyensúlyozás kérdés, hogy ebben a formájában is egyensúlyt tud e teremteni, hiszen a gazdasági együttműködésnek Kínával nem csak pozitív oldala van, hiszen ezáltal olyan szankciókat tud alkalmazni az országokkal szemben a kínai érdek érvényesítése érdekében alkalmazva a pszichológiai hadviselést, ami az egyensúlyt könnyen a kínai oldalra billentheti.[42]

Mindezek ellenére még mindig Amerika az erősebb és tartja hegemón szerepét, az ázsiai-csendes-óceáni térség azonban az a kulcsterület, ahol ha jól taktikázik, akkor még tovább tarthatja fent a vezető szerepét a világban. Amerika mellett szól ugyanis a földrajzi elhelyezkedése, az energia kérdés, a kereskedelmi egymásrautaltság Kínával és végezetül az amerikai dollár.[43] Ezért Trump-nak ki kellene dolgoznia egy világos és stratégiailag megfelelő politikát a térséggel kapcsolatban, mivel ez az ázsiai körútja alkalmával sem történt meg. Habár a kezdetekhez képest sokat mérséklődött és közeledett az Obama-adminisztráció által elkezdett politikához még mindig nagyobb szerepet kap az erődemonstráció és túl nagy szerephez jut Észak-Korea kérdése.[44]

Szerző: Zoltai Alexandra

Felhasználtirodalom

[1]HUANG Jing – BILLO, Andrew (eds.). 2015. pp. 20 – 22. Territorial Disputes in the South China Sea. Navigating Rough Waters. New York, The Palgrave Macmillan.

[2]BUSZYNSKI, Leszek – ROBERTS, Christopher (eds.). 2015. pp. 24 – 25. The South China Sea Maritime Dispute: Political, Legal and Regional Perspectives. Routledge.

[3]O’ROURKE, Ronald. 2015. Maritime Territorial and Exclusive Economic Zone (EEZ) Disputes Involving China: Issues for Congress. Congressional Research Service.

[4]Asia – Pacific Maritime Security Strategy. U. S. Department of Defense, 6.

[5]CLINTON, Hillary. 2011. „America’s Pacific Century.” In Foreign Policy. 2011. október 11.

[6]KLEMENSITS Péter. 2016. „Rodrigo Duterte „független” külpolitikája: A Fülöp-szigetek átalakuló külkapcsolatai.” PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet, 2016. december 27.

[7]Pivot to Asia

[8]SAUNDERS, Phillip C. 2013. p. 1. The Rebalance to Asia: U.S.-China Relations and Regional Security. In Strategic Forum, 2013. augusztus.

[9]rebalance

[10]Saunders 2013: 1.

[11]Carter, Ash: The Rebalance and Asia-Pacific Security. In: Foreign Affairs, November/December 2016. pp. 65 – 75.

[12]Clinton 2011.

[13]Asia – Pacific Maritime Security Strategy. U. S. Department of Defense

[14]Carter 2016.

[15]U.o.

[16]U.o.

[17]U.o.

[18]ASEAN védelmi miniszterek találkozója, ASEAN Regionális Fórum, a Kiterjesztett Tengeri ASEAN Fórum, továbbá a szélesebb fórumokkal is, mint a Western Pacific Naval Symposium (WPNS) és az Indian Ocean Naval Symposium (IONS), ami fórumot biztosít az érintetteknek, hogy nyíltan meg tudják vitatni a helyzetet.

[19]Asia – Pacific Maritime Security Strategy. U. S. Department of Defense

[20]VIGGO, Peter Jakobsen: „Doomsday Cancelled: Trump is Good News for Allies and World Peace.” In: CSS, 2017. március 8.

[21] A berepülési azonosítási zóna (ADIZ) egyoldalú kialakítása.

[22]PANDA, Anakit: Rex Tillerson, Trump’s Secretary of State Nominee, Has a Dangerous Idea for the South China Sea. In: The Diplomat, 2017. január 12.

[23] DIAMOND, Jeremy – Bash, Dana: „Trump signs order withdrawing from TPP, reinstate ‘Mexico City policy’ on abortion.” In: CNN, 2017. január 24.

[24] HAPIRO, Jacob L.: US Policy on South China Sea Hasn’t Changed. In: Geopolitical Futures, 2017. február 7.

[25]America First Foreign Policy. In: The White House.

[26] U. o.

[27] PARAMESWARAN, Prashanth: What Mattis’ Shangri-La Dialouge Speech Revealed About Trump’s Asia Policy. In. The Diplomat, 2017. június 6.

[28] U. o.

[29] GREEN, Michael J.:Asia Awaits Trump’s Visit With Trepidation. In: Foreign Policy, 2017. október 27.

[30] PEEL, Michael – Ramos, Grace: „Philippine banana bonzana sparks debate on shift to China.” In: The Financial Time, 2017. március 14.

[31] XIE Tao: „How Did China Lose South Korea?” In: The Diplomat, 2017. március 9.

[32] GREEN 2017.

[33] SINGH, Vikram – Ford, Lindsey: China Is Looking Forward to Trump’s Truancy at the East Asia Summit. In: Foreign Policy, 2017. október 27.

[34] CRONIN, Patrick M.: Trump’s Post-Pivot Strategy. In: The Diplomat, 2017. november 11.

[35] SINGH, Vikram – Ford, Lindsey: China Is Looking Forward to Trump’s Truancy at the East Asia Summit. In: Foreign Policy, 2017. október 27.

[36] GAO, Charlotte: APEC 2017: Why Trump’s Presidency Is an ’Enermous Gift’ toChina. In: The Diplomat, 2017. november 11.

[37] PANDA, Anakit: The US Navy’s First Trump-Era South China Sea FONOP Just Happened: First Take aways and Analysis. In: The Diplomat, 2017. május 25.

[38] PHAM, Tuan N.: Time for the US to Stop Losing Ground to China in the South China Sea. In: The Diplomat, 2017. október 24.

[39] U. o.

[40] VALENCIA, Mark J.:China, US Both Using Lawfare in the South China Sea. In: The Diplomat, 2017. október 12.

[41] U. o.

[42] PARAMESWAEAN, Prashanth: China: New White Paper, Old Asia Conundrum. In: The Diplomat, 2017. február 4.

[43] NYE, Joseph: America still holds the aces in its poker game with China. In: Financial Times, 2017. november 2.

[44] VALENCIA, Mark J.: Trump’s South China Sea policy taking shape. In.: The Japantimes, 2017. június 23.

Zoltai Alexandra egyetemi alapszakos tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte mongol nyelv és kultúra szakán, kínai nyelv és kultúra minorral. Mesterszakos kitüntetéses diplomáját 2017-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapest Corvinus Egyetem által közösen indított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakán. Fő kutatási témája Kína biztonság- és geopolitikai helyzete, ezen belül is Kína 21. századi tengeri ambíciói, vagyis stratégiai célok az Új Selyemút tengeri szakaszain geopolitikai és biztonságpolitikai szempontból.

Zoltai Alexandra

Zoltai Alexandra egyetemi alapszakos tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte mongol nyelv és kultúra szakán, kínai nyelv és kultúra minorral. Mesterszakos kitüntetéses diplomáját 2017-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapest Corvinus Egyetem által közösen indított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakán. Fő kutatási témája Kína biztonság- és geopolitikai helyzete, ezen belül is Kína 21. századi tengeri ambíciói, vagyis stratégiai célok az Új Selyemút tengeri szakaszain geopolitikai és biztonságpolitikai szempontból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: