Sajtófigyelés – 2018. március 1.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Abe és Trump közösen követeli Észak-Korea atomfegyvermentességét – Nikkei Asian Review, 2018. február 15.

Shinzo Abe japán miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök február 14-i telefonbeszélgetésük során megegyezett, hogy továbbra is maximális nyomást fognak kifejteni Észak-Koreára, valamint azt is megerősítették, hogy az országnak fel kell hagynia atomfegyverprogramjával, mielőtt bármiféle párbeszédre sor kerülhet. Abe kiemelte, hogy mind Japán, mind az Egyesült Államok szerint csak akkor lehetséges érdemi párbeszéd, ha az a nukleáris fegyverek teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan feladásához vezet.

A két vezető beszélt a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok fontosságáról is. Abe szerint a Japán és USA közötti szövetség szilárd, a két ország pedig továbbra is szorosan együtt fog működni. Tokióban nemcsak a Washington és Phenjan közötti esetleges párbeszédtől tartanak, hanem a két Korea közötti jelenleg zajlótól is. A telefonbeszélgetéssel Abe minden bizonnyal meg akart róla győződni, hogy Trumppal továbbra is azonos véleményen vannak.

Február 14-én, még a beszélgetés előtt, Abe a japán parlamentben próbálta megmagyarázni Mike Pence amerikai alelnök nemrég tett kijelentését, miszerint lehetséges, hogy hamarosan tárgyalások kezdődnek Észak-Koreával. Abe hangsúlyozta, hogy Pence és ő teljes mértékben egyetértenek az Észak-Koreával kapcsolatos maximális nyomásgyakorlásban, és hozzátette, hogy amerikai kormányzati tisztviselők megerősítették, Washington álláspontjában nincs változás.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője azonban egy nappal a két vezető közötti telefonbeszélgetés előtt azt nyilatkozta, hogy Amerika „előzetes megbeszélést” folytathat Észak-Koreával. A közös japán és amerikai állásponttól való markáns eltérés lenne, ha az USA a denuklearizációra utaló jelek hiányában tárgyalna Phenjannal. Ami a két Korea közötti kapcsolatokat illeti, Abe szerint a két ország közötti bármiféle tárgyalás előfeltételeként Észak-Koreának először ígéretet kellene tennie atomfegyvereinek feladására, továbbá konkrét lépéseket kell tennie.

Abe és Trump gazdasági ügyekről is beszélt. Megerősítették, hogy produktív megbeszélések zajlottak egy Pence és Taro Aso japán miniszterelnök-helyettes vezette kétoldalú gazdasági fórumon, továbbá beszéltek arról is, hogy japán vállalatok befektetései új munkahelyeket teremtenek az USA-ban. Japán tisztviselők szerint nem került szóba viszont a Japánnal szemben fennálló amerikai kereskedelmi hiány, valamint a Transz-csendes-óceáni Partnerség (amellyel kapcsolatban Trump nemrég azt mondta, mégis fontolóra veheti a csatlakozást).

Forrás: https://asia.nikkei.com/Politics-Economy/International-Relations/Abe-and-Trump-united-in-demanding-nuclear-free-North-Korea?page=1

A japán kormány jóváhagyta a választható nyugdíjkorhatár 71 évre emelését – The Japan Times, 2018. február 17.

A japán kormány jóváhagyott egy tervezetet az állami nyugdíjhoz való hozzáférés opcionális korhatárának 71 évre emeléséről. A változtatás célja a csökkenő születésszámból és a társadalom rohamos elöregedéséből fakadó munkaerőhiány orvoslása. A minisztérium fontolóra fogja venni a kapcsolódó törvények 2020-ban való módosítását, hogy a munkavégzés folytatására ösztönözze a hatvanas és későbbi éveikben járókat.

A tervezet megállapítja, hogy az idősebb felnőttek a korábbi generációknál jobb egészségnek örvendenek, továbbá erős késztetést éreznek a munkavégzés folytatására és közösségi tevékenységekben való részvételre. Shinzo Abe miniszterelnök egy témával kapcsolatos megbeszélésen azt mondta, vidéken az elöregedés felgyorsulásával elnéptelenedés várható. Azt is kifejtette, hogy fontos egy olyan társadalom létrehozása, amelyben valamennyi generáció széleskörűen és aktívan részt vehet.

A minisztérium egy új rendszer kidolgozását tervezi a jövő évi nyugdíjfinanszírozás tanulmányozását követően. A jelenlegi törvények értelmében a nyugdíjhoz 60 és 70 éves kor között bármikor hozzá lehet férni. Ha valaki úgy dönt, a 65. születésnapját követően kéri a nyugdíjat, több pénzt kap havonta, ám ezt a konstrukciót kevesen választják.

Az egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy meg fogják vizsgálni a lehetőségek kiterjesztését, a jelenleg elvileg 65 éves kornál megszabott nyugdíjhozzáférési jogosultság korhatárának egységes megemelését azonban kizárta. A kormány fontolgatja a vállalatok azon javaslatainak támogatását, amelyek értelmében azok megemelnék alkalmazottaik nyugdíjkorhatárát vagy meghosszabbítanák a nyugdíjazás utáni munkaviszonyukat.

A kormány át fogja gondolni a saját vállalkozást indítók és a telekommunikációt elősegítők támogatását is, továbbá támogatni fogja az idősek munkavégzését segítő fejlett technológiák fejlesztését, mint például az automatizált vezetőrendszerek és robotápolók. A tervezet, amelyet mintegy ötévente vizsgálnak felül, számszerűsített célokat is megfogalmaz, így például 2020-ra a 60-64 évesek közötti munkavégzők arányát a jelenlegi 63,6%-ról 67 százalékra kívánja emelni.

Forrás: https://www.japantimes.co.jp/news/2018/02/17/national/politics-diplomacy/government-oks-plan-hike-pension-collection-age-71/#.Wo541IjOVPZ

Hadrendbe állt Kína ötödik generációs lopakodó vadászgépe, javított negyedik generációs hajtóművekkel – Ankit Panda, The Diplomat, 2018. február 13.

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Légierejének (PLAAF) ötödik generációs Chengdu J-20 több szerepet betöltő lopakodó vadászgépe átmeneti hajtóművel működik, ami csökkenti a repülő tervezett teljesítményét, írta a South China Morning Post (SCMP). A vadászgép – Kína válasza az amerikai F-35-re – már harcra kész, erősítette meg a PLAAF. A már hadrendbe állított egységek azonban nem a J-20-hoz tervezett Xian WS-15 (Emei fedőnevű) hajtóművet használják, hanem a Shenyang WS-10B (Taihang fedőnevű) hajtóművet, amit a negyedik generációs J-10 és J-11 vadászgépek is.

A Xian WS-15 állítólag több mint két évtizede fejlesztés alatt áll, és egy SCMP-nek nyilatkozó forrás megerősítette a hajtómű megbízhatatlanságát. Az áthidaló megoldás lehetővé teszi, hogy a PLAAF pilótái elkezdjék a harci felkészülést a J-20-szal, ám ezek a vadászgépek nem lesznek képesek szuperszonikus sebesség elérésére utánégetők használata nélkül. Mindazonáltal a WS-10B hajtómű a korábbi WS-10 változatokhoz képest rendelkezhet bizonyos előnyökkel a lopakodó funkciók terén.

Az SCMP-riport látszólag megerősíti azt a feltételezést, miszerint a J-20 fejlesztését a Kelet-Ázsiában tapasztalható növekvő levegő-levegő támadó kapacitásbeli különbségek miatt siettette a PLAAF, ugyanis Japánnak már vannak amerikai ötödik generációs F-35B több szerepet betöltő lopakodó vadászgépei, tizenkét F-35A pedig rendszeres hadgyakorlatokat végez az okinawai Kadena légitámaszpontról.

Januárban a PLAAF J-20A gépei és Xian H-6K bombázói részt vettek egy hadgyakorlatban. Ez volt az első olyan hadgyakorlat, amiben a J-20A részvételét a PLAAF megerősítette.

Az amerikai védelmi minisztérium a kínai katonai erőről szóló 2017-es jelentésében jelentős levegő-levegő kapacitást tulajdonít a J-20-nak.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/02/chinas-fifth-generation-stealth-fighter-is-in-combat-service-but-with-improved-fourth-generation-engines/

Képes-e a Sanghaji Együttműködési Szervezet India és Pakisztán viszonyának rendezésére? – Sabena Siddiqi, The Diplomat, 2018. február 10.

Mióta Pakisztán és India tavaly hivatalosan tagja lett a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek (SCO), a csoport a világ lakosságának 40%-át, GDP-jének pedig közel 20%-át képviseli. Tekintve az India és Pakisztán közötti feszült kapcsolatot, érdemes lesz figyelemmel kísérni, miként vesznek részt az SCO égisze alatti kötelező multilaterális katonai gyakorlatokban.

Idén a gyakorlatok között szerepelnek a Peace Mission (Békeküldetés) nevű, kétévente megtartott terrorizmus elleni hadgyakorlatok, amelyek keretében a résztvevők közös hadgyakorlatokban és tréningen vesznek részt, valamint információkat osztanak meg egymással. Phunchok Stobdan indiai diplomata szerint „a kezdeményezés növelni fogja a katonai együttműködéssel kapcsolatos bizalmat”. Kiemelte azt is, hogy Oroszországnak és Kínának feltett célja India és Pakisztán közeledésének elősegítése. India és Pakisztán korábban már dolgozott együtt az ENSZ égisze alatt, de a mostaniak lesznek az első hadgyakorlatok egy kisebb csoport keretein belül.

Az SCO egy eurázsiai politikai, gazdasági és katonai szervezet, amit 2001. június 15-én hozott létre Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán. Célja a tagok közötti elköteleződés, együttműködés és párbeszéd előmozdítása, ami a szervezet reményei szerint erősíti a védelmi koordinációt, a belső szolidaritást és a csoport integrációját. Az SCO keretein belül India és Pakisztán része a taskenti székhelyű Regional Anti-Terrorism Structure-nek (Regionális Terrorellenes Struktúra; RATS) is, amelyben a két országnak bele kell egyeznie az információcserébe és a terrorizmus elleni küzdelembe. A RATS rendszeres megbeszéléseket szervez a határ menti ügynökségek részvételével, és eddig 600 terrorcselekményt hiúsított meg. A szervezetnek köszönhetően tavaly 400 terroristát tartóztattak le, 2014-gyel bezárólag pedig több mint 900 terrorizmusellenes szakértőt képeztek ki.

Az SCO támogatja a multilaterális együttműködést a kereskedelem, energia, oktatás és turizmus terén. Kína ezen felül javasolta egy olyan egyezmény aláírását, amely lehetővé tenné a jogi fellépést többek között a következő területeken: szeparatizmus, szélsőséges nézetek, kiberbiztonság és a kábítószerek elleni küzdelem.

Egy India és Pakisztán közötti tartós kommunikációs mechanizmus létrehozása komoly fegyvertény lenne, mivel a két ország közötti kétoldalú kapcsolatot nagy kilengések jellemzik. A két ország viszonyának javítása jelentősen növelné az SCO súlyát is. Összességében megvan az esélye, hogy az SCO egy ideális bizalomerősítő mechanizmussá váljon, hiszen az azonos célokért, közös platformon zajló közös munka elősegíti a bizalmatlanság felszámolását és támogatja a különféle területeken történő párbeszédet. Ez a multilaterális együttműködés idővel az India és Pakisztán közötti megnövekedett kétoldalú együttműködéshez vezethet.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/02/can-the-sco-bring-india-and-pakistan-together/

Kína modernizációs ambíciói – Yao Yang, Project Syndicate, 2018. február 13.

Tavaly októberben a Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusán Xi Jinping kínai elnök azt ígérte, Kínának 2035-re „teljes mértékben modern” gazdasága lesz, 2049-re pedig magas jövedelmű országgá válik. Xi remélhetőleg több sikerrel jár majd, mint a kommunista Kína első miniszterelnöke, Zhou Enlai, aki 1964-ben „négy modernizációt” ígért a 20. század végére. Ugyan nem tűzött ki célként konkrét jövedelmi szintet, nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy többet várt annál, mint ami végül megvalósult: a Világbank szerint az ezredfordulón Kína alacsony-közepes jövedelmű ország volt.

Most azonban meglehet, hogy a kitűzött jövedelmi szint elérése még a könnyebb feladat. Kína egy főre eső GDP-je jelenleg mintegy 25%-a az Egyesült Államokénak. Ahhoz, hogy a magas jövedelmű országok közé kerüljön, Kínának ezt az arányt legalább 45%-ra kell növelnie, ami eddig kb. 36-40 országnak sikerült. Ez a cél elérhető 2049-ig, ha a kínai gazdaság az amerikainál évente legalább 1,7 százalékponttal nagyobb mértékben növekedik. Ha az amerikai gazdaság fenn tudja tartani 2%-os hosszútávú növekedési rátáját, Kínának évente 3,7%-kal kellene növekednie, ami jóval kevesebb, mint a jelenlegi 6,5%-os érték.

Ám a modernizáció többről szól, mint a jövedelem. Ez egy átfogó folyamat, ami végül egy olyan társadalommá változtatná Kínát, amelyben a mai fejlett társadalmakra jellemző előnyök és juttatások (lehetőségek, személyes kényelem, közszolgáltatások) elérhetők. Ide eljutni viszont nem lesz könnyű. Először is Kínának meg kell tisztítania a környezetét. A kormány már tett pozitív lépéseket ezen a téren: a Peking környéki levegő minősége a mostani télen például sokat javult, mivel bezárták a szennyező gyárakat és szén helyett földgázzal fűtenek a háztartásokban. Azonban a levegőminőség javítása valamennyi kínai városban, továbbá a szennyezett folyók, tavak és talaj megtisztítása óriási költségekkel fog járni.

A modernizáció második kihívása a vidék és a városok közötti különbségek csökkentése. A mérséklődő jövedelmi szintkülönbség ellenére a vidéki lakosok továbbra is kevésbé jutnak hozzá az oktatáshoz, infrastruktúrához és közszolgáltatásokhoz. A folytatódó urbanizáció segít, de még a legoptimistább becslés szerint is több mint 300 millióan fognak vidéken lakni 2035-ben.

Nehezíti a modernizációt, hogy a munkaképes korú népesség kezd fogyni, 2040-ig pedig 10%-kal csökkenhet a száma a Világbank szerint. Az automatizáció ugyan megvédheti az országot a súlyos munkaerőhiánytól, ám az elöregedő népesség a társadalombiztosítás jelentette gazdasági terhet fogja növelni. Bár 20 éve bevezették az egyéni számlákat, a kínai nyugdíjrendszer gyakorlatilag továbbra is a felosztó-kirovó rendszeren alapul. Amikor a „baby boom”-generáció (akik 1962 és 1976 között születtek) elkezd nyugdíjba vonulni, a rendszer deficitje nőni fog – sőt, egyes gyorsan öregedő és lassan növekedő tartományok már most a központi kormány támogatására szorulnak. Kínának égető szüksége van egy egységesebb és átfogóbb társadalombiztosítási rendszerre.

A növekedő kínai nemzeti jövedelem természetesen segíteni fog a Kína előtt tornyosuló kihívások kezelésében. Mindazonáltal a jövedelem nem elégséges. A jogállamiságot jelentősen meg kell erősíteni, és nemcsak a hivatali korrupció megfékezése céljából. Végbe kell mennie egy kulturális változásnak, amelynek köszönhetően az emberek megtanulják, hogyan legyenek részei egy megbízható szabályokon és jogi szerkezeteken, nem pedig földrajzi vagy családi kapcsolatokon alapuló társadalomnak.

A jó hír az, hogy Xi felismeri a jogállamiság fontosságát: a tavalyi pártkongresszuson elmondott beszédében több mint hússzor ismételte el a kifejezést. Mindazonáltal a hagyományos kínai életforma átalakítása nem lesz egyszerű, az egyik fő akadálya pedig a kínai politikai rendszer. Széles körben elterjedt vélemény, hogy a demokrácia nélkülözhetetlen a dinamikus civil társadalomhoz, ám a kínai hatóságok feltett szándéka, hogy a képviseleti demokrácia semmi szín alatt ne jelenjen meg az országban, ebbéli elhatározásukat pedig csak megerősítették az utóbbi időkben a fejlett demokráciákban végbement politikai fejlemények (főként a jobboldali populizmus és populista vezetők – mint pl. Donald Trump – térnyerése).

Amennyiben növeli az életszínvonalat, a „kínai modell” bizonyos mértékben biztosít politikai legitimációt a párt számára. Ám ha az életszínvonal elér egy bizonyos szintet, a kínai polgárok szinte bizonyosan több személyi szabadságot és politikai elszámoltathatóságot fognak követelni. Ebből kifolyólag a legalapvetőbb kihívás Kína vezetői számára az, hogy olyan kormányzati modellt találjanak, ami ezeknek a követeléseknek eleget tesz, egyben pedig kizárja a képviseleti demokráciát is.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/china-full-modernization-challenges-by-yao-yang-2018-02

India útja az urambátyám kapitalizmustól a megbélyegzett kapitalizmusig – Arvind Subramanian, Project Syndicate, 2018. február 8.

Lehetséges, hogy India hamarosan visszaszerzi varázserejét? Az ország exportja a globális gazdasági növekedésnek köszönhetően bővül, a nagy értékű bankjegyek 2016 novemberi demonetizálásának és az új, árukat és szolgáltatásokat terhelő adó tavaly júliusi bevezetésének negatív hatásai pedig eltűnőben vannak. Ha a magas olajárakból fakadó makroökonómiai nyomást kordában tudja tartani, továbbá a megnövekedett eszközárak kemény korrigálását jól kezeli, India készen áll a világ leggyorsabban növekvő nagy gazdasága címének visszaszerzésére.

Mindazonáltal a kormány folyamatos erőfeszítései kulcsfontossággal bírnak majd a magánbefektetések fellendítése és a középtávú növekedés fenntartása szempontjából. A gazdasági döntéshozóknak megoldást kell találniuk a túlzottan eladósodott vállalatok és az alultőkésített állami bankok régóta fennálló problémájára (ez a „kettős mérleg”-probléma). Ennek keretében sok rossz helyzetben lévő cégnek a 2016 decemberében elfogadott csődtörvény értelmében rendbe kellett tennie a mérlegét, és ez várhatóan idén is folytatódni fog. A kormány ezen felül bejelentett egy, a GDP mintegy 1,2%-ának megfelelő feltőkésítési tervet az állami szektor bankjainak megsegítésére.

Amint ezek a reformok éreztetik hatásukat, az indiai vállalatok végre ismét elkezdhetnek költeni, a bankok pedig ismét képesek lesznek kölcsönöket folyósítani a kritikus fontosságú, azonban jelenleg eladósodott infrastrukturális és feldolgozóiparnak.

Indiában a magánszektor – és általánosságban a kapitalizmus – rendkívül ambivalens érzelmeket vált ki. Ennek megvan az oka, hiszen az indiai magánszektor továbbra is magán viseli azt a stigmát, hogy az 1990-es évek előtti „Engedély Raj” (License Raj) alatt született meg. Ezt a korszakot a kiterjedt bürokrácia és korrupció jellemezte. Ezt a stigmát valamennyire lemosta az 1990-es években kezdődött látványos fejlődés az információs és kommunikációs technológiában, mivel az ezeken a területeken működő cégek példaértékű vállalatirányítási normákat vezettek be, jegyezték őket a nemzetközi tőzsdéken, és remekül teljesítettek a világpiacon, mindezzel pedig javították az indiai tőke hírnevét.

Azonban a jó kapitalizmus ezen időszaka után a stigma visszatért. A kétezres évek közepe és vége közötti időszakban az állami forrásokat számos módon pazarolták, az infrastrukturális fejlesztéseket az állami bankok meggondolatlan kölcsöneiből finanszírozták, a bankok pedig gyakran magas kockázatú, de politikai kapcsolatokkal bíró kedvezményezetteknek nyújtottak kölcsönöket. Mindez természetesen kihatott arra, ahogy az indiai közvélemény megítélte a gazdaság működését.

Jelenleg, mivel a gyors technológiai változások az információs és kommunikációs technológiai szektor üzleti modelljét is fenyegetik, még India „legtisztább” kapitalista iparága is vállalatirányítási kihívásokkal szembesül. Összességében azt lehet mondani, hogy India az „urambátyám kapitalizmusról” a „megbélyegzett kapitalizmusra” váltott, ez utóbbi alatt pedig az uralkodó korszellem akadályozza a szakpolitikai döntéshozók erőfeszítéseit a kettős mérleg-probléma hatásainak orvoslására, ami gátolja a növekedést. Már a puszta gondolat is, hogy a fő részvényesek adósságát az adófizetők állják, évek óta politikai bénultságot okoz. Ezt tekintetbe véve könnyebb megérteni, miért olyan nehéz reformokat végrehajtani Indiában.

India korai tapasztalatai a kapitalizmust illetően hasznos tapasztalatokkal szolgálnak más országoknak az erősödő tech-óriások korában. Az indiai modell, amelyben állami bankok magáncégeknek folyósítottak kölcsönöket, annyira rosszul sült el és olyan nehezen lehet megváltoztatni, hogy az állami bankok puszta léte elvesztette szocialista vonzerejének nagy részét. A helyzet iróniája, hogy az urambátyám kapitalizmus hosszú és káros időszaka után lehet, hogy Indiának jelenleg éppenséggel a még több kapitalizmus a legjobb megoldás, kezdve a pénzügyi szektorral.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/india-cronyism-to-capitalism-by-arvind-subramanian-2018-02

Moon és az olimpia: hogyan tovább? – Gi-Wook Shin és Joyce Lee, East Asia Forum, 2018. február 18.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Észak- és Dél-Korea „erőteljes üzenetet küldött a világnak a békéről” azzal, hogy a téli olimpián együtt indult. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem minden ország vette jó néven a béke és egység ezen demonstrálását. Ezt egyértelműen mutatta Mike Pence amerikai alelnök viselkedése a nyitóünnepségen, hiszen ő és Kim Yo-jong, az észak-koreai vezető húga és megbízottja annak ellenére nem vettek egymásról tudomást, hogy szinte egymás mellett ültek.

Az olimpia előtt Moon olyan stratégiát választott, aminek sokkal nagyobb volt a kockázata, mint a várható haszna. Azonnal üdvözölte Észak hirtelen döntését az olimpián való részvételről, arra számítva, hogy ez csökkentené egy északi provokáció esélyét a játékok alatt, valamint jelentősen előmozdítaná a béke ügyét a Koreai-félszigeten. Az elején ez a számítás bevált: Észak részvétele drámai diplomáciai áttörés volt a két Korea közötti kapcsolatokban. Ám miközben a nemzetközi közösség nagy része óvatos optimizmussal tekint e fejleményekre, az USA és Japán továbbra is cinikus, ha nem éppen nyíltan kritikus. Pence a mostani dél-koreai látogatása során gyakran elutasította az északi mosolyoffenzívát és felhívta a figyelmet az északi rezsim brutalitására.

A kormány nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a dél-koreai közvélemény háborog amiatt, mert úgy látja, Dél indokolatlan engedményeket tesz egy arra érdemtelen országnak (a Moon békülékeny politikáját ellenzők a phjongcshangi olimpiát „phenjani olimpiának” nevezték el). A jelenlegi dél-koreai generációnak már nem sokat jelent az egy Korea elve és az etnikai nacionalizmus.

Valószínűleg a kritikus véleménnyel bíróknak van igazuk. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a fenti fejlemények egy denuklearizált Észak-Koreához és a félsziget tartós békéjéhez fognak vezetni. Több kísérlet volt már a sport felhasználására a két Korea közti megbékélés eléréséhez, a két ország pedig eddig tízszer vonult együtt nemzetközi sporteseményeken. Mindez azonban nem vezetett békéhez és megbékéléshez, Észak közeledési kísérletei pedig eddig átmenetinek és hamisnak bizonyultak. A feszültségek felszínre törhetnek, vagy akár fokozódhatnak is, miután az olimpiának vége: Észak dühösen reagálhat a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok folytatására, vagy megpróbálhat éket verni a két szövetséges közé, kihasználva Dél jelenlegi engedékenységét.

Mindemellett Moon jól döntött, hogy élt a mostani lehetőséggel. A két Korea közötti kapcsolatok holtpontra jutottak, az egyetlen kiút pedig Észak tárgyalóasztalhoz való visszaültetése volt, amire Észak részvétele az olimpián tökéletesen megfelelt. Kim Jong-un, akivel államfő még soha nem találkozott, meghívta Moont Phenjanba.

Dél-Korea most a sofőr szerepét játssza és próbálja megtalálni az előre vezető utat. Észak motivációi ugyan lehetnek gyanúsak, ám az olimpia visszautasíthatatlan lehetőséget biztosított Délnek arra, hogy külpolitikájában az eddiginél hangsúlyosabb irányító szerepet játsszon. Nincs más alternatíva, mint újrakezdeni a tárgyalásokat Északkal. Minden érintett ország egyetért abban, hogy egy katonai megoldás csak a diplomácia után jöhet szóba. Moonnak meg kell mutatnia, hogy nem engedi, hogy Kim Jong-un átvegye az irányítást és rávegye a nemzetközi közösséget Észak-Korea atomhatalomként való elismerésére. Moon vezető képességeinek igazi próbája még csak most kezdődik.

Forrás: http://www.eastasiaforum.org/2018/02/18/moons-bet-on-the-olympics-what-comes-next/

Duterte Kínának: „Ha akarjátok, tegyetek bennünket tartománnyá” – Richard Javad Heydarian, Asia Times, 2018. február 22.

„Ha akarjátok, tegyetek bennünket tartománnyá, mint amilyen Fujian” – viccelődött Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök február 19-én filippínó-kínai üzletemberek egy csoportja előtt. Zhao Jianhua kínai nagykövet is a közönség tagjai között volt, az elnök kijelentését pedig megtapsolták. Duterte beszédében ezen felül kis jelentőséget tulajdonított az egyre erősödő aggodalmaknak, miszerint Kína militarizálja a Dél-kínai-tengeren általa mesterségesen létrehozott szigeteket, többek között olyanokat is, amiket a Fülöp-szigetek magáénak követel. Duterte szerint a katonai bázisok nem a Fülöp-szigeteknek, hanem Amerikának „szólnak”.

A beszéd Duterte Kínabarát külpolitikájának megvédését szolgálta, amely távolodik a szövetséges Amerikától. Ez sokként hat a Fülöp-szigeteken és a régióban, mivel Kína terjeszkedést szolgáló tervei egyre inkább nyilvánvalóvá válnak. Duterte megjegyzései azonnal vihart kavartak a Fülöp-szigeteken, a kormány bírálói pedig azt állítják, az elnök alkalmazkodó vezetése alatt az ország kínai szatellitállammá válhat.

Nemrég közfelháborodást váltott ki, hogy Kína egyoldalúan elnevezett öt tenger alatti struktúrát a Filippínó-tenger keleti részén és bejegyeztette őket a Nemzetközi Hidrográfiai Szervezetnél. Ez a terület (a Benham Rise) bőven a Fülöp-szigetek kizárólagos gazdasági zónáján belül található, de egyre erősebbek azok az aggodalmak, amelyek szerint Kína ezen lépése katonai jelenléthez fog vezetni a térségben, majd végül Peking magának fogja követelni az erőforrásokban gazdag térséget. A Dél-kínai-tengerrel ellentétben a keleti Filippínó-tenger és a Benham Rise térsége nem képezi területi viták tárgyát.

A legújabb szatellitfelvételek tanúsága szerint Kína befejezte a katonai bázisokból és létesítményekből álló nagyméretű hálózat kiépítését a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású szigetein. Ezeket a létesítményeket már használják is: egy kínai hadi- és civil hajókból álló flotta nemrég agresszív módon körülvett egy filippínó hadihajót, ami rutinhadműveleteket végzett a Thitu-sziget körül.  Ez a sziget, amelyen egy állandó filippínó közösség él, negyven éve filippínó fennhatóság alatt áll, ám ezt a jelek szerint Kína vitatja.

Sok filippínó egyre inkább úgy érzi, hogy Duterte engedékeny hozzáállása eddig nem változtatott Peking térségbeli területi ambícióin, ez pedig új tüntetésekhez vezetett, amelyek azt követelik, a kormány lépjen fel keményebben Kína lopakodó jelenlétével szemben a Fülöp-szigetek által követelt tengeri felségterületeken.

A filippínó védelmi közösség tudvalevőleg gyanakvással viseltet Duterte politikája és Kína szándékai iránt. A legfőbb védelmi tisztviselőket frusztrálja Duterte engedékenysége Kínával szemben, és úgy tűnik, egyre inkább hajlandóak annak feltárására, Kína hogyan sajátítja ki lopva a Dél-kínai-tengert. Ennek eszközeként alkalmazzák a médiának való kiszivárogtatást, valamint terhelő információk átadását köztudottan Duterte-kritikus kongresszusi képviselőknek. Több törvényhozó is keményen bírálta Duterte szavait, mondván, az elnök Kína alárendeltjévé teszi az országot a nemzeti szuverenitás kárára.

A Pentagon tudatában van a Duterte Kína-politikája elleni erősödő filippínó szembenállásnak, ezért az eddiginél intenzívebben fókuszál a filippínó védelmi közösséggel meglévő szoros biztonságpolitikai együttműködés fenntartására. Duterte próbálja lazítani ezt a kapcsolatot, részben azáltal, hogy visszaminősítette a korábban javarészt Kína ellen irányuló közös éves hadgyakorlatokat. Washington 2014 óta először nemrég egy repülőgéphordozót küldött a Fülöp-szigetekre, és ugyan a hatóságok olyan színben tüntették fel a látogatást, mint a két szövetséges kapcsolatának egy szokványos megnyilvánulását, az időzítése beszédes volt. A repülőgéphordozó egy héttel azután érkezett, hogy a Pentagon addig példátlan módon egy rombolót küldött a Scarborough-zátony (Scarborough Shoal) 12 tengeri mérföldes körzetén belülre.

A Scarborough-zátonyt, ami mindössze mintegy 100 tengeri mérföldre található a Fülöp-szigetektől, Manila a fennhatósága alá tartozónak tekinti, ám Kína egy haditengerészeti patthelyzetet követően 2012-ben elfoglalta. A filippínó védelmi közösség attól tart, Peking előbb-utóbb katonai létesítményeket fog létrehozni a zátonyon.

Duterte kijelentései és tettei ellenére a filippínó katonai vezetés továbbra is támogatja Amerika törekvését a kínai tengeri ambíciók kordában tartására. Úgy tűnik, Washington növelni akarja tengeri jelenlétét a régióban a térségbeli szövetségeseivel együttműködve, így a Fülöp-szigetekkel, továbbá új partnerekkel, például Vietnammal is. Kína azonban nem visszakozik. Egy prominens kínai akadémikus nemrég kinyilvánította, hogy Pekingnek joga van bármit építenie az általa követelt területeken a Dél-kínai-tengeren, az amerikai ellenintézkedésekre hivatkozva pedig Kína egyre inkább növeli amúgy is jelentős katonai jelenlétét a térségben.

Forrás: http://www.atimes.com/article/duterte-china-want-just-make-us-province/

Csenger Ádám 2004-ben végezte el a nemzetközi kommunikáció szakot a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, 2015-ben pedig az ausztrál Macquarie University-n nemzetközi kapcsolatok szakon mesterdiplomát szerzett. Kutatási területe Ausztrália külpolitikája, különös tekintettel a Délkelet-Ázsiával és Kínával való viszonyára.

Csenger Ádám

Csenger Ádám 2004-ben végezte el a nemzetközi kommunikáció szakot a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, 2015-ben pedig az ausztrál Macquarie University-n nemzetközi kapcsolatok szakon mesterdiplomát szerzett. Kutatási területe Ausztrália külpolitikája, különös tekintettel a Délkelet-Ázsiával és Kínával való viszonyára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: