Jelentés az európai városok helyzetéről, 2016

A 2016-os Jelentés az európai városok helyzetéről című dokumentum az EU Regionális Politikai Főigazgatósága és az ENSZ HABITAT együttműködésének eredményeként született meg, ami az unió 28 tagállamának, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országainak városait veszi górcső alá. Cikkünkben bemutatjuk a jelentésben olvasható legfontosabb tendenciákat, jelenségeket.

Bevezetés

A Jelentés az európai városok helyzetéről című dokumentum célja, hogy elősegítse a még inkább tényeken alapuló várospolitikák kidolgozását. Ezen kívül szorosan kapcsolódik az EU Városfejlesztési Menetrendjéhez (Urban Agenda for the EU) és a 2016-ban megrendezett ENSZ III. Habitat konferenciájához is. A jelentés városi szinten értékeli a gazdasági, társadalmi és környezeti folyamatokat, továbbá számos városfejlesztési projektet is ismertet, ugyanis a közösség városai 2007 óta, több mint 100 milliárd euró értékben fejleszthettek a kohéziós politika programjain keresztül.

EU Városi Agendája: Az agendát 2016 júniusában az európai ügyekért felelős miniszterek tanácsának informális ülésén fogadták el. Célja, hogy elősegítse az Európai Bizottság, a városok és a tagállamok együttműködését a növekedés, élhetőség és innováció fokozása érdekében az unió városaiban. A „jobb szabályozás”, „jobb finanszírozás” és „jobb tudás” elvei mentén, az agenda értelmében 2 éves együttműködések valósulnak meg a városok nyújtotta lehetőségek kihasználása és a társadalmi problémák kezelése érdekében.

A városokra hosszú ideig problémaforrásként, semmint lehetőségként tekintettek. Ebből fakadóan a városi politikák olyan gondok megoldására koncentráltak elsősorban, mint a szegénység, bűnözés és a városok hanyatlása. Ám mára a döntéshozók és városvezetők egyre inkább felismerik a városok által nyújtott gazdasági, társadalmi és környezeti előnyöket, így a fejlesztéspolitikák is ezek kiaknázására fókuszálnak.

Az európai városok előnyei, fejlesztési lehetőségei:

  • A városi népesség növekedésének két forrása a természetes szaporodás és a bevándorlás. Elsősorban a munkaképes korúak azok, akik az oktatás, munkalehetőség miatt a városokba jönnek, míg az idősebbek (65+) a kevésbé drága településekre költöznek, a városon kívülre. Ennek következtében a városok korszerkezete az országos átlagoknál fiatalabb, és az előrejelzések szerint az elöregedés sokkal lassabb ütemű.
  • A városok gazdasági ereje fokozatosan növekszik. 2000 és 2013 között a városok GDP növekedése 50%-kal magasabb volt, mint az EU-s átlag. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatás 7%-kal nőtt, míg uniós átlagban csökkenésről beszélhettünk. A magasabb gazdasági teljesítmény a városok gazdasági előnyeiből fakad, úgy, mint az innováció, specializáció és a jobb hozzáférhetőség a helyi és globális piacokhoz. Ezekkel az előnyökkel nem minden város tudott eddig még élni, de ha ezeket a potenciálokat kiaknázzák, munkahelyeket fognak tudni teremteni és erősítik Európa gazdaságát.
  • A városok az innováció és az oktatás központjai. Európában a felsőoktatási intézmények döntő többsége a városokban található, így a képzett munkaerő jelenléte innovációt generál. Az összefüggés pedig fordítva is igaz: a városokban lévő specializáció és innováció magasan képzett munkaerőt igényel, ami a lakosságot ösztönözheti magasabb iskolai végzettség megszerzésére. 2010-ben az európai városi lakosság 30-34 éves lakosságának 40%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel. 2015-re ez a szám 48%-ra emelkedett.
  • Környezeti terhelés: az elmúlt két évtized során a különböző légszennyező gázok koncentrációja – úgy, mint a kén-dioxid, szén-monoxid, szén-dioxid stb. – jelentős mértékben csökkent az EU urbánus térségeiben, ám sok város még így is jóval az uniós küszöb feletti légszennyezettséggel rendelkezik. A városoknak további jelentős beruházásokat kell tennie a szilárdhulladék újrahasznosítása, valamint a szennyvízkezelés terén. A városok globális klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, illetve az azt előidéző környezeti hatások csökkentése terén is fontos beavatkozási területek. Alapvető fontosságú például az épületek energiahatékonyságának javítása, az energiafogyasztás visszaszorítása érdekében.
Európai városok a globális kontextusban

Az EU-n belüli városi összehasonlításokat sokáig nehezítette az a módszertani akadály, hogy a tagországok eltérő városdefiníciót használtak. Ám 2011-től ezt a korlátot sikerült orvosolni az urbanizáció fokának bevezetésével, ami 3 csoportba osztja a területeket a népességeloszlás alapján: nagyvárosok (cities), városok és elővárosok (towns and suburbs), és vidéki térségek (rural areas). A városi területek kategória (urban areas) a városokat (cities), valamint a városok és elővárosokat (towns and suburbs) is magában foglalja.

1. ábra: Népességeloszlás az urbanizáció foka alapján az EU28 tagállamaiban (1961-2011)

The State of European Cities, 2016, 37.o

A kategóriák lehatárolásához alapvetően két információra van szükség: a globális népességhálózatra és a települések közigazgatási határaira. Mivel az előbbi nem állt rendelkezésre ingyenesen is elérhető forrásból, az Európai Bizottság Egyesített Kutatóközpontja létrehozott egyet (http://ghsl.jrc.ec.europa.eu/), ami két forráson alapul: a Globális Településrétegen – ami nagyfelbontású műholdfelvételek kielemzésével vizsgálja az épületállomány elhelyezkedését –, valamint a CIESIN világ népességhálózatán. A népességhálózat az egyes államok népszámlálási statisztikái alapján alkották meg, amik nyilvántartják a háztartásokat, vagyis hogy hol mennyi ember él. Ezen információk segítségével négyzetkilométerre lebontva vizsgálták a felszínt laksűrűség alapján. Az egyes települési önkormányzatok az alapján kerültek bekategorizálásra, hogy területükön melyik kategória dominál leginkább.

A korábbi megállapításokkal szemben, ez a vizsgálati eljárás azt az eredményt adta, hogy bár Európa magasan urbanizált (72%), a globális lakossághoz képest alulmarad, mivel világszinten a populáció 85%-a él urbánus térségekben. Ez a metódus Afrikára és Ázsiára vonatkozóan is merőben más adatokat mutat, mint az ENSZ vizsgálatai. A World Urbanization Prospects-ben (WUP) ugyanis azt olvashatjuk, hogy ezeken a kontinenseken az urbanizációs ráta jóval 50% alatt van, ám az EU-s eljárás alapján az urbanizáció foka 81% Afrika, 89% pedig Ázsia esetében. Ázsiával és Afrikával kapcsolatosan más tanulmányok is arra a következtetésre jutnak (World Bank 2009: economic geography, Washington DC), hogy magasabban urbanizáltabbak, mint ahogyan azt az ENSZ számon tartja.

2. ábra: Népességeloszlás az urbanizáció foka alapján régiónként, 2015

The State of European Cities, 2016, 27.o

A tanulmány ugyanakkor figyelmeztet, hogy bizonyos esetekben az adatokat fenntartásokkal kell kezelni, mivel vannak országok, ahol a népességre vonatkozó információ a lokális szint helyett csak regionális bontásban érhető el, így torzít. A módszer tehát ígéretes, de mindenképpen további fejlesztésre szorul.

A jelentés az európai városok jellegzetességeivel kapcsolatosan a következő megállapításokat teszi: az öreg kontinens városai jellemzőik alapján eltérnek a világ más pontjain lévő urbánus településektől. A városi lakosság teljes népességen belüli aránya szinte alig változott az elmúlt fél évszázadban, és a globális átlaghoz képest alacsonyabb szintű.

Az európai városok zömmel közepes méretű települések (250 000 – 5 millió fő), és a csak néhány milliós nagyváros található itt. Világszerte összesen 79 darab 5 millió főnél népesebb város létezik, amiből 4 található Európában. Az európai városi lakosság csupán 16%-a él ilyen méretű városban, míg Észak-Amerikában ez az arány 28, Ázsiában 30%. 10 milliós városokból pedig csak 2 van Európában: Moszkva és Isztambul. Agglomerációval együtt pedig Párizs és London is ide tartozik.

3. ábra: A világ városai lakosságszám szerinti csoportosításban, 2015

The State of European Cities, 2016, 31.o

Az európai városokban alacsonyabb a népsűrűség (3000 fő/km2), mint Ázsiában és Afrikában (6000 fő/km2), de kétszer olyan magas, mint Észak-Amerikában (1600 fő/km2). Az európai érték ideális például a tömegközlekedés hatékony megszervezéséhez – aminek alsó határaként éppen a 3000 fő/km2-t szokták megjelölni –, míg Amerika szétterülő városaiban az alacsony népsűrűség ilyen szempontból kihívást jelent. Afrika és Ázsia túlzsúfolt városaival szemben pedig az európaiak kellemesebb lakókörnyezetet biztosítanak.

Az európai városok ezen kívül közelebb is helyezkednek egymáshoz, mint a világ más részein, ám a legközelebbi nagyváros sokkal messzebb található. Ez a kontinens sűrű középváros-hálózatának köszönhető, amik kevésbé csoportosulnak nagyvárosok köré.

Demográfiai tendenciák

2002 és 2012 között az EU 28 lakossága 3%-kal nőtt. A fővárosokban ez az érték több mint duplája, 7% volt, a fővárosokon kívüli városi térségekben pedig 4%. Az Unió lakosságszámának alakulásához a migráció nagyobb mértékben járult hozzá (2,5%), mint a természetes szaporodás (0,7%), ám az EU 15 fővárosainak esetében ellentétes a helyzet, ugyanis itt a természetes szaporodás (4,9%) nagyobb mértékben járult hozzá a lakosságszám gyarapodáshoz, mint a migráció (3,4%).

Bár az elöregedés az összes EU tagállamot érinti, a városok a kedvező adottságaik következtében – munkahelyek koncentrációja, magasabb szintű oktatás stb. – elsősorban a munkaképes korú lakosságot vonzzák, így korösszetételük némiképp fiatalosabb, mint a rurális térségeknek. A fővárosokban a 20-65 év közöttiek aránya 62%, a többi városban ez 61%, a városon kívüli területeken pedig 60%. Ennek a korosztálynak a magas aránya pedig pozitív hatást gyakorolhat a gazdaságra, hiszen így több ember lehet jelen a munkaerőpiacon.

A fiatalosabb korösszetétel a 65 évesnél idősebb lakosság arányának alacsonyabb szintjében is megmutatkozik. 2015-ben az unió lakosságából a 65 év felettiek aránya 19% volt, míg a fővárosok lakosságának csupán 16%-át alkotja ez a korosztály. 2025-ig a 65 éven felüli korosztály teljes (EU) lakosságon belüli aránya várhatóan 3 százalékponttal fog emelkedni. Ez a növekedés a különböző térségekben eltérő mértékű lesz: a rurális térségekben a növekedés 4, az urbánus térségekben 3, a fővárosokban pedig 2 százalékpont lesz. Ennek köszönhetően pedig a 65 év feletti korosztály területi eloszlása a három térség között még inkább különbözni fog.

Az idősebb korosztály alacsonyabb aránya ellenére a városoknak fontos lenne figyelmet fordítaniuk arra, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak számukra. Ezt megtehetik többek között a közterületek, közösségi közlekedési rendszerek és a középületek akadálymentesítésével, hogy a mobilitásban korlátozottak is könnyen élvezhessék azok előnyeit, szolgáltatásait.

Városi gazdaság

A jelentés a vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a városok – különösképpen a nagyobb méretűek és a fővárosok –,

  • vonzzák a magasabb iskolai végzettségű lakosokat,
  • produktívabb és
  • innovatívabb települések is egyben.

A következőkben ezeket a pontokat bontjuk ki részletesebben. A városokban a felsőfokú végzettségűek magasabb aránya több okra vezethető vissza. Egyrészt a városokban vannak jelen legnagyobb koncentrációban a magas iskolai végzettséget igénylő munkák, amik betöltésére az ország különböző pontjairól érkezhet a magasan képzett munkaerő. Másrészt az egyetemek városi jelenléte elősegíti, hogy a helyi lakosok diplomát szerezzenek és ehhez kötődő megfelelő munkát találjanak a településen belül. Mindezek következtében, míg az unió 25-64 éves lakosságának harmada rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ez az arány, a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben 32%, a fővárosokban pedig 41%.

A diplomások magasabb arányán túl, a városi termelékenységben, produktivitásban rengeteg tényező játszik szerepet, többek között a humán tőke, az üzleti környezet és az intézmények minősége, piaci hozzáférés lehetősége, tőkéhez való hozzáférés, K+F stb. A kedvezőbb adottságok miatt a városok nem kizárólagos, ám gyakori helyszínei az innovációnak. Jól tükrözi ezt az egy főre jutó szabadalmak száma is.

A magas lakosságszámnak köszönhetően nagyobb rá az esély, hogy az urbánus térségekben működő cégek, vállalkozások találnak az igényeiknek megfelelő munkaerőt. És a dolog fordítva is igaz, a helyi lakosok nagyobb eséllyel találnak a képzettségüknek megfelelő munkahelyet, mint a kis településen élők. A munkaerő és a gazdálkodó egységek közelsége pedig lehetővé teszi a kooperációt, és azt, hogy a szereplők egymástól tanulhassanak. Ezeket összefoglalóan agglomerációs előnyöknek nevezzük.

Mindezek következtében az EU GDP-jének 68%-át állítják elő a városok, miközben a munkahelyek 62%-a, az összlakosságnak pedig az 59%-a koncentrálódik ezen térségekben.

4. ábra: Egy főre jutó GDP (PPS) városi térségenként, 2013

The State of European Cities, 2016, 77.o

Ám a városok nem tekinthetők homogén településcsoportnak. Igen eltérőek lehetnek a különböző mutatók tekintetében, ami az alapvető működési mechanizmusaikat, gazdasági, társadalmi tendenciáikat is befolyásolhatja. A tanulmány megállapítja, hogy az alacsony jövedelmű városok fiatalokat és képzett munkaerőt veszítenek, mivel ők a magasabb jövedelmű városokba költöznek. Ez hosszútávon a munkaképes korú lakosság jelentős csökkenéséhez vezet, ami a helyi gazdaságot negatívan befolyásolja. A kedvezőtlen gazdasági környezet pedig taszító tényezőként még inkább a település elhagyására készteti a magasabb végzettségű, fiatalabb lakosokat.

Ahhoz, hogy az alacsony jövedelmű városok elkerüljék ezt a csapdahelyzetet, törekedniük kell arra, hogy közepes jövedelmű várossá váljanak. Ezeknek a településeknek pedig fejlesztenie kell az intézmények és az üzleti környezet minőségét, az infrastruktúrát, a jó minőségű oktatáson keresztül pedig innovatív, képzett munkaerőt kell teremteniük annak érdekében, hogy képesek legyenek vonzani a magasabb hozzáadott értéket előállító tevékenységeket.

A városfejlesztési politikáknak tehát differenciáltaknak kell lenniük, igazodva a helyi adottságokhoz és kihívásokhoz, hiszen egy dinamikus, állandóan változó folyamat részesei, amiben a gazdasági munkamegosztásban lévő szerepükből adódó kihívásokkal és lehetőségekkel kell szembenézniük.

Városi környezet és klímaváltozás

A városokban az emberek és a különféle tevékenységek koncentrációja jelentős mértékű szennyezést (víz, talaj, levegő stb.) okoz lokálisan. Ráadásul Európa városai esetében ezek a problémák már nem csupán helyi szinten jelentkeznek, hanem globális veszélyekről beszélhetünk. Ám éppen a koncentráció az, ami segíthet a negatív környezeti hatások mérséklésében.

Az EU-n belül a vízszennyezés kérdését sikerült kezelni, ám a légszennyezés továbbra is súlyos kockázatot jelent a lakosságra és a környezetre egyaránt. Európában a légszennyezés fő forrásai a közúti közlekedés, hajózás, energiatermelés, ipari tevékenység, fűtés, mezőgazdaság és a hulladék. 2013-ban a közúti közlekedés volt a legnagyobb nitrogén-oxid kibocsátó (az EU-s kibocsátás 46%-át adta). Jelentős mértékben járult hozzá továbbá a szálló por kibocsátáshoz is (13-15%).

Ennek következtében az unió számos városában korlátozzák a forgalmat az autók károsanyag-kibocsátása alapján. Dánia, Németország, Olaszország, Hollandia, Svédország és az Egyesült Királyság összesen 200 városában alakítottak ki úgynevezett alacsony kibocsátási, vagy környezeti zónákat, ahova csak az alacsony károsanyag-kibocsátású járművek hajthatnak be, akik szélvédőjén az erre feljogosító engedély szerepel.

Az üvegházhatású gázkibocsátás 1990 és 2014 között 24%-kal csökkent az EU28 államaiban. Bár ez a tendencia bíztatónak tűnik, még sokat kell tenni azért, hogy a közösség elérje a 2050-es ambiciózus célkitűzését: 80-95%-kal csökkenteni az ÜHG-kibocsátást.

Sok esetben a szennyezések terjedése átlépi a közigazgatási határokat, így korlátozva a helyi akciók szerepét a károsanyag-koncentráció csökkentésében. Ebből következik, hogy egyre inkább koordinált összefogásra van szükség a helyi, regionális, nemzeti és szupranacionális szereplők között a problémák kezelése érdekében.

2015-ben, Párizsban, az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) Felei Konferenciájának 21. ülése (COP 21) kihangsúlyozta, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5°C-on belül kell tartani. Ám ez nem valósulhat meg fókuszált intézkedés nélkül. Ebben központi szerepet kell játszania a városoknak. Ezért a konferencián több, mint 400 polgármester gyűlt össze – a Helyi Vezetők Klímacsúcsa keretein belül –, hogy a célértékek elérésével kapcsolatosan konzultáljanak. A találkozó történelmi fordulópontnak tekinthető, ugyanis a városokra eddig úgy tekintettek a környezetvédelem témaköre kapcsán, mint a nagy szennyezőkre. Ám a konferencián a városi vezetők aktív bevonása azt az üzenetet hordozta, hogy a városok egyben globális problémamegoldók is.

Eddig a városok környezeti hatását output (kimeneti) oldalról vizsgáltuk, ám a fogyasztás területén (input) is jelentős hatást fejtenek ki. Az épületek renoválása az energia- és vízfelhasználás hatékonyságának fokozása érdekében elengedhetetlen ahhoz, hogy a városok erőforrás-felhasználása csökkenjen. Ám a különböző vizsgálatok úgy találták, hogy az anyagi támogatások és pénzügyi ösztönzők ellenére a szükséges átalakítások lassan haladnak. Ebben több faktor is szerepet játszhat, például: az érintetteknek nincsenek megfelelő ismeretei a rendelkezésre álló pénzügyi konstrukciókról, maga a felújítás költsége, vagy bérlők esetén az a tény, hogy a renoválás költségeit a főbérlőnek kell állnia, ám annak előnyeit – alacsonyabb számlák – a bérlők élvezhetik. De a jelentés pozitív fejleményekről is beszámol, ugyanis számos európai városban – mint például Vilnius, vagy Szófia – az energiahatékonysági fejlesztések szépen haladnak, főleg a szociális lakhatási szektorban, ahol a beruházások az energiaszegénységet és a kiszolgáltatottságot csökkentik az érintett lakosság körében.

Az infrastruktúra állapota mellett az energiafogyasztás másik fontos komponensét a lakossági szokások képezik. E tekintetben fontos szerepet játszanak a különböző szemléletformáló kampányok, amik az alacsonyabb fogyasztásra ösztönöznek – például nyáron, a légkondicionálók csökkentett használatára. Ilyen kampányokra Európa-szerte találni példákat, többek között Ausztriában (Klimaactiv), Franciaországban (j’éco-rénove, j’économise), Finnországban (Motiva platform) és Lettországban (Let’s live warmer).

A klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására egyre elterjedtebb a zöld- és kékinfrastruktúra fejlesztése – bár jelentős eltérések vannak az unió tagállamainak városai között. Előbbihez sorolható például a zöld tetők kialakítása, városi parkok létesítése, utcai fasorok telepítése, valamint erdők és természetvédelmi területek fenntartása, amik többek között csökkentik a légszennyezettséget és a hősziget-hatást.

Kékinfrastruktúrának a vízzel kapcsolatos megoldásokat nevezzük, mint például vizes élőhelyek, patakok, tavak, árkok, medencék, amik az áradások megakadályozását, valamint a víztisztítást is szolgálhatják. A dokumentum Malmöt emeli ki e tekintetben példaként, ahol jelentős természet-alapú beruházások történtek: felszíni csapadékvíz rendszer, zöld tetők, zöld falak és további zöld területek kerültek kialakításra, melyek hűtik a város mikroklímáját, csökkentik az árvíz kockázatát, és visszatáplálják a talajvizet.

A jelentés tanúságaként megállapítható, hogy a klímaváltozás témája a városok egyik prioritásává lépett elő az elmúlt évek során. A konkrét kihívások, kezelendő problémák igen eltérőek, így a válaszlépéseket a helyi adottságokhoz igazodva kell kidolgoznia a városoknak – és lehetőleg minél hamarabb.

A Jelentés az európai városok helyzetéről tehát átfogó módon mutatja be az öreg kontinens városait érintő tendenciákat, amelyekből itt csak a legfontosabbakat emeltük ki. E folyamatok ismerete hozzásegíthet bennünket a városokban jelentkező kihívások és lehetőségek jobb megértéséhez, ezáltal megfelelőbb válaszok kidolgozásához, azaz összességében egy jobb minőségű városi élethez.

 

Felhasznált irodalom:
  • The State of European Cities 2016 – Cities leading the way to a better future. European Union, United Nations Human Settlement Programme (UN-Habitat), 2016

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: