Globális problémára globális válaszok

Szerző: Gutpintér Júlia

A jövedelemi és vagyoni egyenlőtlenségek témája az elmúlt néhány évben újra a közbeszéd és a közgazdasági gondolkodás fősodrába került, ami elsősorban a jövedelmi egyenlőtlenségek fejlett országokban történő növekedésére vezethető vissza. A jelen tanulmányban e folyamat okairól, következményeiről és a probléma nemzetközi szintű kezelésének politikai hátteréről osztunk meg néhány gondolatot.

Mi történt?

A világgazdaság kinyílása és a infokommunikációs technológiák elterjedése maga után vonta egyrészről az olcsó munkaerő tömeges megjelenését, másrészről pedig a gazdasági tevékenységek reallokációját, valamint a fejlett országok alacsonyan és közepesen képzett munkavállalóinak feleslegessé válását. Bourguignon[1] szerint e külső tényezők mellett az országok belső politikái is nagyban hozzájárultak az egyenlőtlenségek növekedéséhez, azonban ezek sem voltak függetlenek a globalizáció hatásaitól. Ezek az országok ugyanis annak érdekében, hogy megtartsák versenyképességük maradékát, kb. az 1970-es évek végétől hozzákezdtek a belső politikáik módosításához, főként az adó és munkaerőpiaci szabályozás – neoliberális szellemiségű – deregulációjához, oly módon, amely a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedését eredményezte. Mindezek következtében a jövedelmi egyenlőtlenségek miután a 20. század közepére jelentősen lecsökkentek, majd hosszú időn keresztül stagnáltak, az elmúlt 2-3 évtizedben pedig emelkedni kezdtek a fejlett országok többségében és sok fejlődő feltörekvő országban egyaránt.[2] 1980-as évek közepe óta az OECD országokban átlagosan 3,7 százalékponttal nőtt a Gini-koefficiens. A növekedés az OECD országok többségét érintette és egyes esetekben történelmi magasságokba emelte az egyenlőtlenség szintjét.[3] Paradox módon azonban a globalizáció ezzel párhuzamosan az egyenlőtlenség csökkenését is előidézte globális szinten. A jelenlegi folyamatok – amelyek az elkövetkező néhány évtizedben is meghatározóak maradnak – pedig egyre inkább azt mutatják, hogy az országokon belüli egyenlőtlenség növekedése az az ár, amelyet a globális egyenlőtlenség csökkenéséért fizetünk.

Az egyenlőtlenség következményei

Még manapság sem számít teljesen marginálisnak az a vélemény, bár egyre inkább visszaszorulóban van, hogy a jövedelemeloszlás problémái egészen addig jelentéktelenek, ameddig nő a gazdaság, az egyetlen dolog, amelyre a gazdaság- és társadalompolitikának fókuszálni kell, az a szegénység visszaszorítása, esetleg a lehetőségek egyenlőségének biztosítása. Az egyenlőtlenségek azonban önmagukban is kártékonyak, és egy ponton túl számos társadalmi és gazdasági problémát okoznak. A szociális kohézió, a jövőbe és az intézményekbe vetett bizalom rombolásán keresztül destabilizálják a gazdaságot, de Pickett és Wilkinson[4] szerint olyan akut társadalmi problémák is visszavezethetők az egyenlőtlenség magas szintjére, mint a bűnözés, rossz egészségi állapot, elhízás stb. Nem csak a társadalomra, hanem annak részeként a gazdaságra is kedvezőtlen hatást gyakorol az egyenlőtlenség magas szintje. Piketty[5] például azt állítja, hogy a 2008-as pénzügyi válságban jelentős szerepet játszott az egyenlőtlenségek magas szintje az USA-ban. A középosztály és az alacsonyabb jövedelmi osztályok jövedelme ekkor már évek óta stagnált, amelyet hitelfelvétellel próbáltak meg kompenzálni. A laza pénzügyi szabályozással kiegészülve ez a jelzáloghitelek elterjedéséhez, pénzügyi instabilitás, buborék, később pedig a pénzügyi válság kialakulásához vezetett. Azok számára, akik szerint a gazdaság növekedésének biztosítása az elsődleges, erős érv lehet az, hogy az egyenlőtlenség magas szintje ezt is képes aláásni. Az OECD kutatásai[6] szerint a Gini-koefficiens 3 százalékpontos emelkedése 8,5 százalékos GDP-csökkenést eredményezhet a szervezet tagországaiban az elkövetkezendő 25 évben. Nem feledkezhetünk meg a jövő generációkról sem; mivel a jelen jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségei meghatározzák a jövő generációk lehetőségeinek egyenlőségét, számukra akkor biztosíthatjuk a lehetőségek egyenlőségét, ha a jelenben törekszünk a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek csökkentésére.[7]

A fenti következmények elkerülése, illetve csillapítása önmagában is elegendő indok arra, hogy a gazdaság és társadalompolitika komolyan vegye az egyenlőtlenségek problémáját, ugyanakkor vannak olyan belső, igazságossági szempontok is, amelyek szintén ennek szükségességét támasztják alá. Az év elején elhunyt Sir Anthony Atkinson – aki az egyenlőtlenségek egyik legjelentősebb kutatója volt – 2016-os könyvében használt hasonlata jól érzékelteti ezt: „Igenis számít, hogy míg egyesek űrutazásra is jegyet tudnak vásárolni, mások ingyen ételért állnak sorba. Egy olyan társadalom, amelyben senkinek nem telik arra, hogy egyéni űrutazáson vegyen részt, ugyanakkor mindenki megteheti azt, hogy megvegye a számára szükséges ételt egy átlagos boltban, sokkal összetartóbb és sokkal inkább képes arra, hogy közös érdekek mentén működjön.[8]

Tehetetlenek vagyunk?

A globalizáció erőivel szemben látszólag védtelenek az egyes nemzetállamok, ugyanakkor a latin-amerikai országok példája megmutatja azt, hogy az egyes országok társadalmi-gazdasági fejlettségéhez igazodó eszközökkel a globalizáció korában sem lehetetlen az egyenlőtlenségek csökkentése. A régióban megtapasztalt csökkenés nem csak jelentős volt, hanem széleskörű is, hiszen 2001 és 2011 között a Gini koefficiens 5 százalékponttal csökkent Mexikóban, hattal Brazíliában, héttel Mexikóban, kilenccel Argentínában, El Salvadorban pedig csak 2004 és 2012 között mérséklődött hat százalékponttal.[9] A csökkenés alapvetően két okra volt visszavezethető; csökkent az alacsonyan és magasan képzett munkavállalók közötti wage-gap, illetve bővült az újraelosztás, kiterjedtebbé vált a szociális védőháló. A minimálbér emelése, a szakszervezetek számára kedvező törvénymódosítások, valamint az alapfokú oktatás kiterjesztése jelentették a klasszikusabb eszközöket, míg a feltételekhez kötött készpénz átutalások (conditional cash transfers CCT) egy szokatlan, ám nagyon hatékony eszköznek bizonyultak a latin-amerikai országokra jellemző társadalmi és gazdasági keretek között. Az ilyen típusú programok költségei még az adminisztrációs költségeket is beleértve a kormányzati költségeknek csak kis részét teszik ki, ugyanakkor hatékonyan képesek átcsoportosítani a jövedelmet a lealacsonyabb jövedele