Tim Marshall: Prisoners of Geography (könyvismertető)

Meglehetősen változó, instabil világban élünk, nem tudjuk, mit hoz a holnap, és ez akár aggodalommal is eltölthet bennünket. A gazdasági, társadalmi és demográfiai változások szoros kapcsolatban állnak a technológiai változással, és a változások hatásai egyre inkább globális jellegűek. Ezért beszélünk kivételesen bizonytalan időszakról, és ezért válnak egyre jelentősebbé a geopolitikai elemzések. Tim Marshall nagy tapasztalattal rendelkező szakértő, aki az elmúlt huszonöt évben közvetlenül jelen volt az események helyszínén akár a Balkánon, akár Afganisztánban vagy Szíriában. Ezért nagy rálátása van az események mögötti tényezőkre, melyek közül könyvében a földrajzi szempontokat emeli ki.

Tim Marshall szerint az országok vezetőinek döntéseit sokkal jelentősebben befolyásolják a földrajzi tényezők, mint azt elsőre gondolnánk. Ez igaz volt az Athéni birodalomra, Perzsiára, vagy Babilóniára a múltban, mint ahogy igaz minden egyes vezető döntésére, aki valaha olyan területet keresett, ahol megvédheti törzsét. Ma, a technológia korában, amikor a mentális és fizikai terek leküzdése egyre könnyebb, hajlamosak vagyunk elfelejteni a földrajzi tényező jelentőségét, azonban bizonyos értelemben éppen ellentétes folyamatoknak lehetünk tanúi, felértékelődnek a földrajzi tényezők, és egyre meghatározóbbakká válnak a nemzetközi kapcsolatokban vagy akár a politikai viták terén is. Azok a földrajzi törvényszerűségek, melyeket Hannibál, Szun-Ce vagy Nagy Sándor is ismertek már, mind a mai napig érvényesek. A geopolitikai folyamatok minden államra hatással vannak, legyen az háborúban, vagy békében. Minden régióból fel lehet hozni példákat, de jelen könyv nem fedi le a teljes világot, hanem csak azokra a területekre koncentrál, melyek a legjobban illusztrálják a könyv fő mondanivalóját: milyen hatásai vannak a történelmi, nemzetformáló geopolitikai tényezőknek; milyen kihívásokkal kell szembenézni napjainkban; illetve mi várható ezzel kapcsolatban a jövőben. Ezt mutatja be a könyv tíz régió ismertetésén keresztül.

Oroszország

Oroszország a világ legnagyobb kiterjedésű állama. Geopolitikai jellegzetessége, hogy az Uráltól nyugatra elterülő területek, a Kelet-európai síkság, egy pizza szelet formájú területhez hasonlít, amely egyre keskenyedő pontban Lengyelország felé csúcsosodik ki. Ez Oroszország számára egy kétélű fegyver: csak szűk keresztmetszeten keresztül támadható, viszont ha itt betört az ellenség, akkor csaknem lehetetlen feltartóztatni. Az Uráltól keletre fekvő területek geopolitikai jellemzője, hogy bár könnyű megtámadni, de kevés elfoglalható elem van a nagy kiterjedésű földeken kívül, amelyet a megnyúlt utánpótlási vonalak miatt sebezhetővé teszi a támadót.

Az Orosz Birodalom kialakulásában rendkívül nagy szerepe van a földrajzi tényezőknek. Természetes védelmi vonal nélkül kiszolgáltatott volt a mongolok támadásinak, így azt a következtetést vonta le, hogy saját védelme érdekében terjeszkednie kell, egészen a Csendes-óceánig. Nagy Pétertől kezdve Oroszország figyelme Nyugatra fordult és bekebelezte Baltikumtól a Kárpátokig tartó területet, létrehozva egy Moszkva (mint szív) körüli ütköző zónát. Ezen túl a Birodalom azonban jellemzően a túlterjeszkedés jeleit mutatta, különösen Oroszország geopolitikai Achilles sarkát jelentő, meleg kikötőkért folytatott küzdelme (pl. Törökország, India, Távol-Kelet) során.

A Szovjetunió és befolyási zónájának az összeomlását az orosz elit, mindenekelőtt Vlagyimir Putyin, Oroszország geopolitikai tragédiájának tartja, míg a NATO keleti bővítését, létét fenyegetőnek. A volt szovjet befolyási zónát három részre lehet felosztani: azok az államok amelyek továbbra is Oroszországhoz kapcsolódnak (pl. Közép-Ázsia); amelyek Nyugat-Európához közelednek (Közép-Európa) és végül melyek mindkét zónához szeretnének tartozni (Ukrajna, Grúzia és Moldova). A 2013-as események eszkalálódása Ukrajna ezen, problémás geopolitikai helyzetére vezethető vissza: mert csatlakozása az EU-hoz Oroszország szemében azt jelenti, hogy ellenségei átlépték a Rubicont. Ráadásul Oroszország egyetlen meleg vízi kikötője, Szevasztopol is veszélybe került, amely visszaszerzésért Oroszország hajlandó volt azonnal cselekedni. A jövőben, erejének függvényében, Oroszország folytatni fogja egykori puffer zónájának a helyreállítását.

Kína

Kína geopolitikai jellegzetessége, az a dualitás, amely az ország lakosságának 90%-át kitevő hanok által lakott, mezőgazdaságilag értékes területek és a döntően nemzetiségek által lakott természetföldrajzi szempontból kevésbé kedvező peremterületek (Xinjiang, Tibet) között fennáll. Oroszországhoz hasonlóan, Kína saját védelme érdekében kebelezte be a perifériáját, azonban ez a terület kulturális, vallási, etnikai és életforma szempontjából nagyon különbözik a magterületektől, amely rengeteg konfliktussal jár.

Kína határai földrajzi értelemben meglehetősen zártak: északon a rendkívül gyéren lakott orosz Távol-Kelet régió és a Góbi-sivatag határolja – a szerző szerint mindkét régióban a hanok bevándorlása várható. Keleten tengerek, délen Vietnám kivételével nehezen áthatolható dzsungelek és hegyek vannak. Vietnám (különösen a Vörös-folyó medencéje) azonban nem különül el olyan erősen Kínától, amely a két ország történetében tragikus konfliktusokhoz vezetett. Délen kulcsfontosságú a Tibeti-fennsík és a Karakorum-hegység, amely ugyancsak természetes határ, Kína déli „Nagy falaként” választja el az országot Dél-Ázsiától. Kína szempontjából Tibet kontrollja azt jelenti, hogy a területet nem India befolyása alatt áll, amely azért veszélyes, mert Tibeti-fennsíkról könnyen elérhető Kína magterületei és Kína fő folyóinak a forrásvidéke. Hogy Kína milyen fontosságot tulajdonít a területnek, jól tükrözi a rendkívül költséges Lhasszába tartó vasútvonal kiépítése, amely egyfelől bekapcsolta Tibetet a világgazdaságba, de egyszersmind utat is nyitott a kínai bevándorlásnak. Nyugaton Kína nem rendelkezik áthatolhatatlan határral, azonban ez a terület rendkívül messze esik Kína központi régióitól, másfelől Közép-Ázsia államai nem jelentenek valódi veszélyt. A határterület, Xinjiang geopolitikai jelentőségét ugyancsak érdemes szem előtt tartani: 8 országgal határos, jelentős természeti erőforrásokkal rendelkezik. Kína fejlesztései és az azt követő han bevándorlás, azonban Tibethez hasonlóan megváltoztatják a tartomány etnikai viszonyait, amely az elmúlt években jelentős feszültségforrássá vált. Végül Kína kereskedelmi érdekei miatt egyre nagyobb figyelmet kell fordítania a tengerekre, ez pedig egyet jelent flottájának az erősítésével. Ennek első eleme, a Dél-kínai-tenger biztosítása – hasonlóan a Karibi-térséghez az USA számára, majd második lépésben az Indiai-óceán.

USA

Az USA meglehetősen jó adottságainak záloga a szerző szerint az ötven állam egysége. Hatalmas területről van szó, mely meglehetősen jó közlekedési kapcsolatokkal és tengeri kijáratokkal rendelkezik, a szomszédság tekintetében pedig szintén nem lehet okuk panaszra. Mindez nem lenne ennyire pozitív, ha például nem lenne egységes nyelv és valuta az országban, tehát nem alkotna egy nemzetet az ötven állam. Ellenpéldaként az EU 28 tagállamát hozza fel, ahol ilyen fokú integráció megvalósítása soha nem válik lehetővé, hiszen az unió egészen különböző nemzeteket tömörít. Ha az USA területét – melyet északról nagyjából lakhatatlan terület, délről pedig sivatag határol – egy nemzet birtokolja, az gyakorlatilag determinálja a nagyhatalmi „létet”. Figyelembe véve, hogy az óceántól óceánig közel 5000 kilométer szélességű területről van szó, meglepően gyorsan hódították meg.

Az USA benépesítésében jelentős szerepe volt a földrajzi tényezőknek, a betelepülőket kezdetben leginkább a jó termőföldek és a kikötésre alkalmas területek vonzották, a terjeszkedés természetes határa pedig ekkor még az Appalache-hegység volt. Később a Mississippi medencéjének birtokba vételével indult el az USA a nagyhatalommá válás útján, ez ugyanis a világ egyik legnagyobb belföldi vízi útvonala, jelentős gazdasági szerepkörrel. Ezzel ugyanis az Atlanti-kikötők után egy alternatív tengeri kijárat is létesülhetett a Mexikói-öböl felé. Végül pedig sikerült elérni a Csendes-óceánt is, igaz, az USA-mexikói hatalmi viszonyok akkor még nem különböztek annyira, mint a 21. században, így a déli területek sorsa sokáig kérdéses volt. Végül azonban ez is rendeződött, természetesen az USA javára.

A növekedéssel együtt járt a tengeri haderő folyamatos fejlesztése, ez végül a második világháború után tette még erősebbé az USA nagyhatalmi pozícióját (többek között a NATO létrejöttével).

A szerző három helyet jelöl meg, amely veszélyt jelenthetne az amerikai hegemóniára nézve, az EU, Oroszország és Kína. Ebből kettő már úgymond „elérte határait”, az EU és Oroszország, marad tehát Kína, mely számos szerző szerint a század közepére valódi szuperhatalommá válhat, Marshall azonban későbbre jósolja ezt (ahogy a 2. fejezetben részletesebben is kifejtette).

Nyugat-Európa

Nyugat-Európa éghajlata kedvez a mezőgazdaságnak, ezáltal nagy népességet képes ellátni. A mezőgazdasági felesleg termelése életre hívja a kereskedelmet, így az itt élők hamar városokba kezdtek tömörülni, ahol más ágazatok is fejlődtek, a technológiával, és a gondolkodással együtt. Nyugat-Európa volt a felvilágosodás bölcsője, ami az ipari forradalomhoz vezetett, ami végül olyanná tette a világot, amilyennek ma is érzékeljük.

Európa felszíne meglehetősen szabdalt, illetve fő folyói nem találkoznak, részben ezért alakulhatott ki a területén ilyen sokféle nép és kultúra. A folyók – mivel nem találkoznak –, sok esetben határként is funkcionálnak, gazdasági hatásuk pedig igen jelentős, minden folyó mentén jelentős városok emelkednek, sok esetben az országok fővárosai (erre a Dunát hozza példaként, mely számos országon folyik keresztül, partjai mentén jelentős fővárosokkal, a történelem során pedig sok esetben jelentett fontos határvonalat). A folyók ugyanakkor a virágzó kereskedelmet is jelentős mértékben elősegítették.

Az északi államok évszázadokig nagyobb gazdagságban éltek, mert könnyebben tudtak kereskedni egymással. Ezzel szemben például Spanyolországnak át kellett kelni a Pireneusokon a kereskedéshez, vagy a portugál és észak-afrikai piacokra korlátozódtak. Egyesek a vallási különbségekre is visszavezetik a fejlettségi eltéréseket, és azt állítják, hogy a protestáns munkaetika segítette elő az északi országok fejlődését szemben a déliek katolikus hozzáállásával – bár a szerző ezt nem látja bizonyítottnak.

Az észak-déli különbségek részben inkább éghajlati okokra vezethetők vissza, mert a déli területeket gyakrabban sújtják aszályok és természeti csapások.

Minden országot valamilyen szinten determinál az elhelyezkedése, illetve földrajzi adottságai, a szerző sorra veszi Spanyolországot, Franciaországot, Görögországot, Németországot, Lengyelországot, Nagy-Britanniát. Nemzetközi kapcsolataikban, bel- és külpolitikai folyamataik alakulásában nagy szerepe volt a földrajzi tényezőknek, és ez a mai napig így van.

Afrika

Afrika partvidéke természetes kikötőkben igen szegény. Folyói keresztülszelik a kontinenst, de alkalmatlanok áruszállításra a vízesések miatt, sőt, sokkal inkább elválasztanak, mintsem összekötő szerepet töltenének be. Ez csupán két olyan tényező, mely megmagyarázza, Afrika miért nem ért el olyan technológiai és politikai sikereket, mint Nyugat-Európa, vagy Észak-Amerika.

Afrika egy hatalmas kontinens, mely egészen különböző klímájú és kultúrájú régiókat foglal magába, ezek leginkább abban hasonlítanak egymásra, hogy teljesen elszigeteltek egymástól, és a külvilágtól is. Napjainkban már kevésbé, azonban a történelmi örökség rányomta bélyegét a kontinensre.

Az emberek nem igazán vannak tudatában Afrika földrajzi jellemzőinek. Kevesen gondolnak bele például, hogy milyen hatalmas a kontinens (ez részben az általánosan használt Mercator-vetület torzító hatásának is köszönhető – a világtérképen az USA látszólag közel azonos méretű Afrikával, a valóságban Afrika háromszor nagyobb).

Sokféleképpen felosztható a kontinens, de legegyszerűbb a felső harmadot és az alsó kétharmadot kettéválasztani. A felső harmad a Mediterrán térség, Észak-Afrika arab országaival, és a világ legnagyobb sivatagával, a Szaharával, mely közel akkora, mint az USA. Ez alatt található a Száhel-övezet, eddig tart az iszlám területek kiterjedése. A kontinens alsó kétharmada sokkal összetettebb terület, azonban ezzel együtt is híján van a művelhető területeknek és a háziasítható állatoknak. Bővelkedik viszont különféle fertőző betegségben (malária, sárgaláz stb.), melyek visszaszorítását a jelentősen elmaradott egészségügyi infrastruktúra sem segíti elő.

A történelem során számos birodalom emelkedett a kontinensen, azonban a földrajzi képződmények mindig akadályt jelentettek számukra, ezért a világtól (és egymástól is) elszigetelten léteztek, a technológiai fejlődés nem tudott eljutni hozzájuk. A kontinens ezért áldozatul esett a jóval fejlettebb civilizációk kizsákmányolásának, akik „használatba vették” erőforrásaikat, és az emberi munkaerőt. A gyarmati rendszer hagyatéka máig jelentős hátrányt jelent, a természeti erőforrások pedig egyaránt jelentenek áldást és átkot a kontinens számára.

Közel-Kelet

Elnevezése az európai szemléletmódot tükrözi.

Az első világháború utáni határokat egyedül földrajzi jellemzők alapján húzták meg, tekintet nélkül az etnikai, vagy vallási szempontokra. A régió hatalmas sivatagokat, hóborította csúcsokat, folyókat, nagyvárosokat és tengerpartokat foglal magába, és az iparosodott országok számára legfontosabb természeti erőforrásokat rejti: kőolajat és földgázt. Rendkívül termékeny területei is vannak, például Mezopotámia, mégis sivatagairól ismertebb (itt található a világ legnagyobb homoksivataga). Emiatt a lakosság nagy része a régió peremein él, és az európai kolonizációt megelőzően nem is igazán gondolkodtak nemzetállamok létrehozásában, vagy pontos határok rögzítésében. Az Ottomán Birodalom összeomlása után azonban a britek és franciák pontos határokat húztak a térképen, felosztották egymás közötti érdekszférákra a területet, ez azonban olyan feszültségekhez vezetett az ott élők között, melyek máig is számos konfliktus kiindulópontjai (időről időre újra fellángoló összecsapások és polgárháborúk sora jellemzi ezeket a területeket, például Libanonban, Szíriában stb.).

A Közel-Keleten egyaránt gondot jelentenek a vallási különbségek (az iszlám valláson belül számos változat létezik, a két legfontosabb a síita és a szunnita), illetve az etnikai viszonyok tisztázása is (például a saját állam híján több ország területén elszórva élő kurdok helyzetének megoldatlansága).

Különböző pán-arab törekvések is megjelennek a régióban, ilyennek tekinthető korábban az Al-Kaida, és jelenleg az ebből kinőtt Iszlám Állam.

Veszélyes gócpontnak számítanak az izraeli-palesztin területek, ahol természetesen szintén kulcsfontosságú szerepet játszanak a földrajzi, geostratégiai tényezők. Ebben a konfliktusban is számos állam érintett (Egyiptom, Szíria, Jordánia), az ellentétek pedig kibékíthetetlennek tűnnek.

A fejezet részletesen tárgyalja még Irán, valamint Törökország helyzetét, illetve az Arab Tavasz eseményeit és következményeit.

India és Pakisztán

A két, egymással állandóan ellenséges országot egy dolog összetart: a földrajz. A Hindusztáni-félsziget Északról hegyek (Észak-nyugati hegységperem, Hindukus, Karakorum, Himalája, Mianmar hegyei), míg délről tengerek határolják. Bár a Hindusztáni-félsziget viszonylag sík, túl nagy kiterjedésű ahhoz, hogy egységesíteni lehetett volna, amely eredményeként nyelvi, vallási, kulturális, politikai sokszínűség jellemezi. Viszonylagos politikai egységet, csak a muszlim uralkodók és az angolok tudtak létrehozni, de ez utóbbi törékenységét mutatja, hogy az angolok kivonulásával (1947) azonnal véres körülmények között szétszakadt a kontinens Indiára, valamint Nyugat- és Kelet Pakisztánra. Geopolitikai törvényszerűségből pedig 1971-ben Kelet-Pakisztán Banglades néven önállóvá vált.

India és Pakisztán viszonyát alapjaiban meghatározza, hogy Pakisztán a kisebb fél, amely egyaránt igaz a területre, népességgel és gazdaságra. Pakisztán azonban rendelkezik egy erős szövetségessel, Kínával, aki érdekelt vetélytársának, Indiának a bekerítésében valamint, saját szállítási útvonalai lerövidítésében, amely céljából a két ország 2015-ben megkezdte a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó megvalósítását. Pakisztán és India között a legfontosabb konfliktusforrás – nemzeti büszkeségből és stratégiai okból (Pakisztán vízforrásaihoz való hozzáférés) egyaránt – Kasmír, amely miatt összesen négy háborúba és számtalan kisebb összecsapásba keveredetek. A másik fontos ütközési pont Afganisztán. Afganisztán és India szövetsége azt jelentené, hogy bekerítette Pakisztánt. Pakisztán számára, Afganisztán pedig háttérbázisként szolgálhat, pl. a közös etnikai gyökerek (pl. pastuk) miatt. Az afganisztáni belső problémák viszont arra kényszerítik Pakisztánt, hogy részt vegyen a polgárháborúban és az USA terrorizmus elleni harcában is.

Indiának mindezek ellenére nem Pakisztán a legveszélyesebb ellensége, hanem Kína. A két nagyhatalom között területi vita van Arunachal Pradesh miatt és továbbra is központi kérdés Tibet ügye, amelyben India ambíciót jelzi a dalai lámának a befogadása. Bár a két ország évezredekig elzárt volt egymástól, azonban a modern technológiának és növekvő érdekeinek köszönhetően ez már egyre kevésbé igaz, amely alapvető hatást fog gyakorolni Ázsia jövőjére.

Korea és Japán

Korea fölosztása nem geopolitikai indokok alapján történt, földrajzi elhelyezkedése azonban mégis nagyban hozzájárul a félsziget felosztottságának a fennmaradásához. A nagyhatalmaktól – Oroszország, Kína Japán és az USA – által körülvett helyzet ugyanis nagymértékben determinálja Korea lehetőségeit. A nagyhatalmak valójában nem érdekeltek a status quo megváltoztatásában, mert attól tartanak, hogy akciójuk és az azt kiváltó más hatalmak indította ellenakciók miatt, a helyzet kedvezőtlenebbre (háború, menekültek, stb.) fordulhat, mint amilyen a kiindulási helyzet volt. Erre ugyanis a huszadik században többször is akadt példa. A nagyhatalmi érdekek egybevágása azonban azt jelenti a félsziget számára, hogy továbbra sem várható rövidtávon a két országrész egyesülése. Valójában Észak és Dél egyesítése akkor sem lenne könnyű, ha valamilyen csoda folytán erre lehetőség adódna, mert a két országrész közötti különbség az elmúlt évtizedekben sokkal mélyebb, mint amilyen Németország egyesítésekor volt.

Japán geopolitikai helyzete nagyon különbözik Koreáétól: a régió hagyományos hatalmi központjához (Kínához) képest periférikus az elhelyezkedése, ennek ellenére történelmére hasonlóan nagy hatást gyakorolt a földrajz. Japánnak a termékeny, sík területek és az ipari fejlődéshez szükséges természeti erőforrások híján nem volt más lehetősége, mint hogy tengeri hatalom legyen és a 19 század végén bekapcsolódva a gyarmatosításba megszerezze, amire szüksége van. Ennek eredményeként Japán egyre több területet hódított meg Ázsiában és hamarosan összeütközött a 20. század nagyhatalmával, az USA-val. Japánt, földrajzi helyzetéből fakadóan, a szigetről szigetre való háborúzás rendkívüli áldozatokat követelt meg, amelyet az USA végül az atomfegyver bevetésével oldott föl. Bár a háborút követően az USA demilitarizálta Japánt, a Kína jelentette fenyegetettség tükrében a földrajz jelentette kényszerek újra felvetik a korábban feledésbe merült problémákat, azzal a különbséggel, hogy ezúttal az USA támogatja a Japán érdekeket és újrafegyverkezését.

Latin-Amerika

Latin-Amerikának, amelyet földrajzi értelemben Mexikó északi sivatagos területeitől a Horn fokig tart, összehasonlítva Észak-Amerikával geopolitikai értelem kijelenthetjük, hogy nincs szerencsés helyzetben. Az új centrumok, amelyet a gyarmatosító európai hatalmak kiépítettek túl közel volt a parthoz, az utak a kikötőig vezettek és nem a városokat kötötték össze: a gyarmatosítók ugyanis abban voltak érdekeltek, hogy a kontinens gazdag erőforrásait elvigyék és ne a helyi piacokat erősítsék. Jellemzően nagy a város-vidék ellentét, amely különösen igaz a fővárosokra és környezetükre pl. Argentína, Lima, Mexikó. Bár a terület két óceánnal is határos, viszonylag kevés a jó kikötője, valamint hagyományos problémának számít az Andok, amely a kontinenst kettévágja, így a nyugati és a keleti part között nem alakulhatott ki aktív kapcsolat. Földrajzi okból, a régió centruma Brazília, azonban az egyetlen ország (Francia Guyanán kívül), amelynek nem spanyol anyanyelvű.  Végül Latin-Amerika elhelyezkedése rendkívül periférikus, mert a világ legfontosabb eseményei a Föld északi részén történnek, míg a legjelentősebb hatalmak is itt találhatóak.

Latin-Amerika északi részének legnagyobb országa Mexikó, amely azonban földrajzi okokból nem lehet a régió vezető állama: északon nehezen áthatolható sivatag határolja, míg délen Közép-Amerika egy rendkívül elkeskenyedő, hegyvidékekkel szabdalt szárazföld, végül pedig azért, mert északi szomszédja mindig háttérbe szorítja. Közép-Amerika a már említett földrajzi okok miatt sohasem lehet erős, amelyen az sem változtat, ha kínai tőkéből tényleg megvalósul a Nicaragua csatorna, összeköttetést képezve a két óceán között. Bár Latin-Amerika centruma Brazília, valójában bizonyos földrajzi okok csaknem lehetetlenné teszik, hogy igazi nagyhatalom legyen: területének egyharmada áthatolhatatlan és gyenge termőképességű talajjal rendelkező esőerdő. Fő folyója az Amazonas csak részben hajózható és folyópart nem alkalmas a kikötők építésére. Bár Brazília déli területein rendkívül kedvezőek a mezőgazdasági feltételek, a lakosság továbbra is a gyarmatosítók által létesített centrumomban koncentrálódik. Végül Argentína földrajzi adottságai (jó kikötő, legelők, ásványkincsek) kedvezőek, az országnak nem sikerült kihasználni ezeket, mérete miatt pedig nem lehet a régió vezető hatalma.

Északi-sark

Az Északi-sark térségében Oroszország messze a legaktívabb szereplő. A régió fontossága a globális felmelegedés előrehaladásával növekszik, ugyanis egyre könnyebben megközelíthető, és vélhetően energiahordozókban gazdag lelőhely, ásványkincseinek kitermelése pedig egyre gazdaságosabbá válik a jövőben.

Az Északi-sarki-óceán (ismertebb nevén Jeges-tenger) a világ legkisebb óceánja, de még így is közel akkora, mint Oroszország. A sarkvidék által érintett területek közé tartoznak Kanada, Finnország, Grönland, Izland, Norvégia, Oroszország, Svédország és az USA egyes részei.

A globális felmelegedés egyik hatása, hogy egyre hosszabb periódusra válik járhatóvá az úgynevezett Északnyugati átjáró, mely például az Európa és Kína közötti szállítási útvonalak időtávolságát egy teljes héttel lerövidíti. A első jégtörő nélküli teherhajó 2014-ben haladt át ezen az útvonalon. 2040-re egyes számítások szerint már két hónapon keresztül használhatják az átjárót. A Szibériát érintő Északkeleti átjáró már most is hónapokig hajózható, ez szintén egyre fontosabbá váló útvonal.

A kőolajon és földgázon kívül a tenger alatt vélhetően gazdag arany-, cink- nikkel-, és vasérctelepek is megbújnak, tovább növelve a terület „értékét”. Ezek kitermeléséhez azonban még mindig hatalmas beruházásokra és technológiafejlesztésre van szükség.

A területek felosztását az ENSZ Tengerjogi Egyezménye szabályozza, azonban még így is számos vitás helyzet áll elő, ami a későbbiekben akár komolyabb konfliktusok forrásává is válhat. Megnyugtatónak tűnik azonban, hogy más térségek államai közötti konfliktusokkal szemben ez meglehetősen szabályozott terület, és a résztvevő felek is „érett”, többé-kevésbé demokratikusan kormányzott államok.

Felhasznált irodalom

MARSHALL, Tim: Prisoners of Geography – Ten Maps That Tell You Everything You Need to Know About Global Politics, London, Elliott and Thompson Ltd, 2015.

 

Eszterhai Viktor a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kutatóintézetének szenior elemzője. 2018-ban az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Doktori Programján Ph.D.  fokozatot szerzett. 2014-2015 között a Tsinghua Egyetem, 2017-ben a Fudan Development Institute vendégkutatója volt. Kutatási területei a kínai külpolitika kulturális jellegzetességei, Kína és Közép-Európa kapcsolata, nemzetközi kapcsolatok nem nyugati iskolái.

Eszterhai Viktor

Eszterhai Viktor a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kutatóintézetének szenior elemzője. 2018-ban az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Doktori Programján Ph.D.  fokozatot szerzett. 2014-2015 között a Tsinghua Egyetem, 2017-ben a Fudan Development Institute vendégkutatója volt. Kutatási területei a kínai külpolitika kulturális jellegzetességei, Kína és Közép-Európa kapcsolata, nemzetközi kapcsolatok nem nyugati iskolái.

One thought on “Tim Marshall: Prisoners of Geography (könyvismertető)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: