Sajtófigyelés – 2018. február 12.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Ázsia vezető szerepet játszik a szabadkereskedelem támogatásában – The Economist, 2018. január 24.

Annak ellenére, hogy úgy tűnt, a 12 tagú Transz-csendes-óceáni Partnerségnek (TPP) befellegzett az Egyesült Államok egy évvel ezelőtti kilépése után, a szabadkereskedelmi megállapodás mégis érvénybe fog lépni: január 23-án a megmaradt 11 tagállam Tokióban tartott megbeszélést a végső részletekről. A tervek szerint márciusban aláírják a végső megállapodást, amely 2019-ben fog életbe lépni.

A megállapodás feltámadására nem sok esély volt, hiszen Amerika adta volna az eredeti blokk 28 billió dolláros éves termelésének csaknem kétharmadát, és a hatalmas amerikai piachoz való hozzáférés késztette a többi tagállamot saját piacai megnyitására. Donald Trump amerikai elnök döntése a kilépésről ezen felül sötét képet festett az Amerika által addig támogatott nyílt és szabályokon alapuló rend kilátásairól. Az elmúlt évtizedekben az ázsiai és csendes-óceáni térség többet nyert ezen rend által, mint bármely más régió, Trump azonban a multilateralizmus végét és a kereskedelem korlátozását hirdeti. Az amerikai elnök arra utasította Dél-Koreát, hogy tárgyalja újra szabadkereskedelmi megállapodását Amerikával, a héten pedig – dél-koreai és kínai gyártókat megcélozva – vámokat vetett ki az importált mosógépekre és napelemekre.

A TPP neve megváltozott Átfogó és Progresszív Transz-csendes-óceáni Partnerségi Egyezményre (Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership; CPTPP), amelynek 11 tagja van: Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam. Az eredeti megállapodás rendelkezéseiből kevés, mindössze 22 lett befagyasztva, főként olyan intézkedések, amelyekhez az USA ragaszkodott. A jelenlegi tagokra tekintettel néhány engedményt biztosít a megállapodás: Malajziának nem kell majd rögtön liberalizálnia az állami tulajdonú vállalatait, Vietnam pedig késleltetheti a munkaügyi viták rendezéséről és független szakszervezetek engedélyezéséről szóló új szabályozás bevezetését. Kanada (Japán után a CPTPP legnagyobb gazdasága) változtatni akart az autóimportra vonatkozó szabályokon, mivel meg kell nyitnia piacát az ázsiai autók előtt, ami autóalkatrész-gyártóinak külföldi konkurenciát fog jelenteni. Az ország fenntartásait végül egy népszerű TPP-trükkel orvosolták: Kanada és a többi tag közötti „kísérőlevelekkel”, amelyek hivatalosan nem részei a megállapodásnak (az egyik ilyen levél például nagyobb hozzáférést ígér Kanadának a japán autópiachoz).

Hogy működhet a CPTPP, ha máshol a multilateralizmus kiment a divatból? Egyes tagállamoknak – például Japánnak, amely a legtöbbet tette az egyezmény megvalósulásáért – stratégiai érdekük fűződik hozzá: az USA helyett fenntartani a szabályokon alapuló régi rendet (a kevésbé népszerű alternatíva a Kína által felügyelt rend lenne). Bilahari Kausikan, egy szingapúri nagykövet szerint Amerika végül csatlakozni fog az CPTPP-hez, hiszen az nem az a tipikus vámcsökkentő egyezmény, ami Trump szerint árt Amerikának. Ehelyett egy olyan egyezményről van szó, amely amerikai jellegű szabványokat és garanciákat hoz létre az online kereskedelemtől kezdve a kreatív iparágakig. Kausikan szerint éppen ezért csak idő kérdése, hogy amerikai cégek részt akarjanak venni a CPTPP-ben.

Meglehet, hogy más országok is csatlakozni akarnak majd (a CPTPP-nek bármennyi tagja lehet): Dél-Korea, Indonézia és a Fülöp-szigetek érdeklődésüket fejezték ki az egyezmény iránt, sőt még Nagy-Britannia is. Ázsiában ezen kívül is formálódnak kereskedelmi egyezmények: Japán nemrég kötött meg egyet az Európai Unióval, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) pedig egy hatalmas kiterjedésű szabadkereskedelmi térséget kíván létrehozni, amely magában foglalná többek között Kínát és Indiát is.

Ázsiában népszerűbb a szabadkereskedelem, mint Amerikában és Európa nagy részén. Erre egy lehetséges magyarázat az, hogy Nyugaton a kereskedelem győzteseket és veszteseket is eredményez, míg az alacsonyabb fejlettségű Ázsiában többnyire győzteseket (bár némelyek jobban profitálnak belőle, mint mások). Mindazonáltal a gyors ázsiai fejlődésnek sok vesztese is van: vannak, akiket földjeik eladására kényszerítenek, hogy pálmaolajültetvényt telepítsenek vagy toronyházat építsenek rájuk, a nem hatékony ázsiai rizstermesztőkre pedig szintén veszélyt jelent a szabadkereskedelem.

A különbség a Nyugathoz képest az, hogy a legtöbb ázsiai számára –  ahogy Kausikan fogalmaz – nincs meg a választás illúziója. Több milliárd ázsiai a kereskedelemnek köszönheti szerény jólétét, a gyors, kereskedelem által fűtött növekedésnek köszönhetően pedig a piacok megnyitásának hátrányai viszonylag jelentéktelennek tűnnek. Amíg a drasztikus változásokat ellensúlyozza egy jobb jövő kilátása, Ázsia ki fog állni a globális kereskedelem mellett akkor is, ha a világ más részei ellenzik.

Forrás:  https://www.economist.com/news/asia/21735566-asian-voters-know-open-markets-have-lifted-billions-them-out-poverty-asia-taking-lead

ASEAN-indiai konvergencia: a geostratégiai valóság – Rajeswari Pillai Rajagopalan, The Diplomat, 2018. január 26.

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tíz tagállamának vezetői jelenleg Indiában tartózkodnak a 69. Köztársaság Napja alkalmából rendezett ünnepségen. Ez a tény jelzi India növekvő stratégiai jelentőségét, valamint az India és Délkelet-Ázsia közötti fokozódó stratégiai konvergenciát. Az India és az ASEAN közötti kapcsolat 25 éves, az utóbbi évtizedben pedig, leginkább a Kína-faktor miatt, jóval szorosabbá vált. Azonban továbbra is kérdéses, hogy Indiának megvan-e a hajlandósága és a kapacitása stratégiai változás előidézésére Délkelet-Ázsiában.

India jelenlegi Keleti Cselekvés Irányelvét (AEP) Narendra Modi miniszterelnök 2014-ben indította el. Kína folyamatos agresszív magatartása, különösen a Dél-kínai-tengert illetően, közelebb hozta Délkelet-Ázsiát Indiához. A két fél erősödő stratégiai partnerségét jelzik az egyre gyakoribb biztonságpolitikai párbeszédek, politikai konzultációk és közös hadgyakorlatok. A konkrét regionális kapcsolat létrehozása Indiának és az ASEAN-országoknak (különösen Thaiföldnek és Mianmarnak) kifejezetten érdekében állt; erre példa a három országot összekötő autópálya és a Kaladan multimodális fuvarozási és közlekedési projekt. Ugyanakkor számos példa mutatja, hogy az ilyen jellegű projektek sokszor megrekedtek, és noha a Modi-kormány új lendületet adott nekik, az infrastrukturális projektek elakadása negatív benyomást kelt India azon képességét illetően, hogy nagy projekteket sikerrel valósítson meg.

Az India és ASEAN közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok az 1992-es 2 milliárd dollárról mára mintegy 76 milliárdra nőttek. Ez ugyan számottevő fejlődés, a Kína és ASEAN közötti kereskedelem azonban ennek a volumennek a sokszorosa. India és az ASEAN kapcsolatában jelenleg a legfontosabb tényező a kialakulóban lévő ázsiai stratégiai rend, valamint India és Délkelet-Ázsia benne játszott szerepe. Mindkettőnek az az érdeke, hogy egy szabad és befogadó regionális struktúrát hozzon létre. India többször kifejtette már elképzelését a nyílt és szabad Indo-csendes-óceáni térségről, ennek megvalósításához pedig fontos az ASEAN mint regionális intézmény, továbbá az egyes tagállamok, mint például Szingapúr és Indonézia is.

Ázsia bizonyos okokból stratégiai szempontból az utóbbi időben jóval komplexebbé vált. Az egyik ilyen ok a látszólagos amerikai hanyatlás és visszavonulás, ami ugyan erősen el van túlozva, ám egyre nagyobb bizonytalanságot szül a térségben. Donald Trump amerikai elnök retorikájával ellentétben kormánya megnövekedett aktivitás és elköteleződés jeleit adja, amint azt a nemrég kiadott nemzeti védelmi stratégia is mutatja. Mindazonáltal nem lehet tudni, a régió hogy fog erre reagálni.

Egy kevésbé magától értetődő tényező Oroszország. Oroszország viszonyulása az új ázsiai dinamikához az elkövetkező években bizonyos mértékig hatással lesz az ázsiai és a globális erőegyensúlyra. Ahogy Oroszország Kínával való stratégiai kapcsolata erősödik, Moszkva szerepe komplikáltabbá válik. Oroszország fegyvereket ad el délkelet-ázsiai országoknak (pl. Malajziának és Vietnamnak), ám erre hatással lehet, ha Moszkva nem akar nézeteltérést Kínával. Ez tovább növelné a térségbeli nyugtalanságot, mint ahogy ilyen hatással vannak az Oroszország és Kína közötti erősödő katonai kapcsolatok is, amelyek egyik következménye, hogy Oroszország egyre inkább Kína pártját fogja nemzetközi vitákban.

Az említett bizonytalanságok és új dinamikák tükrében Indiának vannak bizonyos lehetőségei az ázsiai geostratégia alakítására. Indiai politikai vezetők már kifejezték abbéli reményüket, hogy egy olyan ázsiai stratégiai rend alakuljon ki, amit nem egyetlen hatalom dominál – azonban ezért a retorikán túl tenni is kell. Jelenleg úgy tűnik, az indiai deklarációk és az ország kapacitása közötti különbség valószínűleg korlátozni fogja, mennyire lesz befolyásos India.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/01/asean-india-convergence-the-geostrategic-realities/

Manila csalódást keltő reakciója a Scarborough-zátonyhoz közeli amerikai szabad hajózhatósági hadgyakorlatot illetően – Ankit Panda, The Diplomat, 2018. január 23.

A múlt héten az amerikai haditengerészet a szabad hajózhatóságot biztosító hadgyakorlatot (FONOP) tartott a dél-kínai-tengeri Scarborough-zátony közelében, amit Kína 2012-ben foglalt el a Fülöp-szigetektől. Az idei első hadgyakorlatnak, akárcsak a korábbiaknak, nem volt célja állást foglalni a Scarborough-zátony szuverenitásával kapcsolatban. Ehelyett a USS Hopper romboló az ellen foglalt állást, hogy Kína megköveteli, hogy értesítve legyen minden békés áthaladásról.

A FONOP helyszíne mindemellett arra is lehetőséget teremtett, hogy a Rodrigo Duterte vezette ambivalens Fülöp-szigeteki adminisztráció világossá tegye pozícióját a dél-kínai-tengeri követeléseivel kapcsolatban. Erre ez volt az első jelentős lehetőség a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) keretein kívül (az ASEAN elnöksége Maniláé volt tavaly, de nem feszegette ezt a kérdést Kínával).

Duterte alatt a Fülöp-szigetek közeledik Kínához, ami az USA-val való hagyományos, szerződésen alapuló szövetsége rovására megy. Miután a hágai központú Állandó Döntőbíróság 2016-ban Manila javára döntött a dél-kínai-tengeri területi vitában, a Fülöp-szigetek nagyrészt hátat fordított a nemzetközi jognak. Csalódást keltő, ám nem meglepő, hogy ez a mostani FONOP után sem változott meg. Ugyan a filippínó védelmi miniszter a FONOP védelmére kelt, amikor azt nyilatkozta, a nemzetközi jog engedélyezi a békés áthaladást a felségterületeken is, az elnök szóvivője más hangnemű nyilatkozatot adott ki. Ebben az állt, hogy mindez Amerika problémája, mert a Fülöp-szigeteknek más a Kína-taktikája, és mivel Manilának immár független a külpolitikája, Amerika problémája már nem a Fülöp-szigeteké is.

Ha a térségbeli országok, így a Fülöp-szigetek – amely korábban az egyik legaktívabb felperes volt a Dél-kínai-tenger ügyében – többé nem érdekeltek a szabályokon alapuló rend fennmaradásában Kelet-Ázsiában, az Egyesült Államoknak jóval nehezebb lesz támogatnia ezen elv fennmaradását.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/01/manilas-disappointing-reaction-to-the-us-fonop-near-scarborough-shoal/

Dél-Korea visszavág az USA-nak egy vámok elleni WTO-eljárással – Shawn Donnan, Financial Times, 2018. január 26.

Dél-Korea gyorsan reagált Donald Trump döntésére, amivel vámokat vetett ki az importált napelemekre és mosógépekre: az ország egy héten belül két eljárást kezdeményezett az USA ellen a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO). Szöul konzultálni akar Amerikával a napelemekre kivetett legfeljebb 30, valamint a nagy mosógépekre kivetett legfeljebb 50 százalékos vámok ügyében. Dél-Korea mindkét esetben amellett érvel, hogy ezek az intézkedések összeegyeztethetetlenek az USA WTO-beli kötelezettségeivel.

Szöul szokatlanul gyors reakciója jelzi, hogy Amerika kereskedelmi partnerei mennyire érzékenyek a Trump-adminisztráció kereskedelmi lépéseinek egyre növekvő hányadára. Az említett vámok másik célpontja, Kína szintén azt nyilatkozta, hogy meg fogja támadni az amerikai intézkedést. Szöul konzultációkra vonatkozó kérése azt jelenti, hogy hacsak nem visszakozik 60 napon belül, az USA potenciálisan kemény küzdelemre számíthat a WTO-ban, aminek jogában áll kereskedelmi büntetést kiróni Washingtonra, ha Szöulnak ad igazat. George W Bush-nak vissza kellett vonnia az importált acélra 2002-ben kivetett hasonló vámokat, miután az Európai Unió sikerrel támadta meg őket a WTO-ban. Dél-Korea nyilvánvalóan készül a küzdelemre: nemrég ismét engedélyt kért és kapott a WTO-tól, hogy több mint 700 millió dollár értékben retorziós intézkedéseket hajtson végre az USA-val szemben, amiket egy korábbi perben nyert el, ám nem hajtotta őket végre.

A dél-koreai kereskedelmi miniszter szerint Amerika az említett vámokkal politikai megfontolásokat helyezett a nemzetközi normák elé. Trump régóta nem rejti véka alá, hogy nem szíveli a WTO-t, és az sem tetszik neki, hogy az Egyesült Államok túl sok kereskedelmi pert veszít el a szervezetben. A héten zajló Világgazdasági Fórumon az amerikai kereskedelmi miniszter azt mondta, Amerika a WTO alapvető megváltoztatásában érdekelt. A Trump-adminisztráció jelenleg akadályozza új bírók kinevezését a WTO-ban, ami a bővebben ki nem fejtett „reformok” kikényszerítésének részét képezi, sok más ország viszont attól tart, valójában a szervezet eljelentéktelenítését célozza. További fejleményként Kanada e hónapban széleskörű eljárást kezdeményezett az USA ellen annak dömpingellenes szabályai miatt. Ezen kívül amiatt is eljárásra kerülhet sor, mert Amerika nem hajlandó piacgazdasági státuszt adni Kínának a WTO-ban.

Forrás: https://www.ft.com/content/1c1927ae-01eb-11e8-9650-9c0ad2d7c5b5

A Trump-faktor és az amerikai külpolitika – Joschka Fischer, Project Syndicate, 2018. január 26.

Donald Trump elnökségének első éve alatt kormányának külpolitikája a vártnál jóval kevesebb kárt okozott. Dörgedelmes retorikája és Twitter-üzenetei ellenére az amerikai elnök nem robbantott ki háborúkat, sem a Koreai-félszigeten, sem a Dél-kínai-tengeren, sem pedig Tajvan miatt. A Kínával való konfliktus helyett Trump, úgy tűnik, közeli személyes kapcsolatot alakított ki Xi Jinping kínai elnökkel. Trump döntése az USA kiléptetéséről a Transz-csendes-óceáni Partnerségből (TPP) a kínai vezetők kezére játszott; úgy tűnt, mintha Trump Kínát, nem pedig Amerikát akarná ismét naggyá tenni.

Ezen felül Trump nem kezdett kereskedelmi háborúba sem, azaz nem vetett ki magas vámokat fontos amerikai kereskedelmi partnerektől (pl. Kína, Németország és Japán) származó importokra. Annak ellenére, hogy Trump nem igazolta az iráni atomalkut, az mégis továbbra is érvényben van. A Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő döntésének hosszú távú következményei pedig egyelőre ismeretlenek.

Trump abbéli reménye nem valósult meg, hogy Oroszországgal szorosabbra fűzze az együttműködést az amerikai szövetségesek rovására, az ukrán konfliktussal kapcsolatos hivatalos amerikai álláspont pedig nem változott. Ez természetesen javarészt annak köszönhető, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba, aminek következtében Trump nem tudott új irányt szabni az amerikai Oroszország-politikának, mivel ez óriási belpolitikai botránnyal járt volna.

Annak ellenére, hogy Trump „elavultnak” titulálta, a NATO az elmúlt év során megerősödött, legitimációja pedig nőtt, köszönhetően Oroszország katonai erődemonstrációinak és a folytatódó kelet-ukrajnai háborúnak. Az kétségtelen, hogy Európának többet kell majd áldoznia a saját védelmére, mint eddig, ám ez Hillary Clinton elnöksége alatt sem lett volna másként (bár Clinton barátságosabban fogalmazta volna ezt meg).

Összességében elmondható, hogy az „egyenruhás felnőttek” a Fehér Házban (James Mattis védelmi miniszter, H.R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó és John Kelly belbiztonsági miniszter) biztosították a folytonosságot az amerikai külpolitikában, és látszólag ugyanez áll az amerikai gazdasági és kereskedelmi politikára is.

Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a világ megnyugodhat, hiszen Trump továbbra is nagy kérdőjel az amerikai külpolitikát illetően. Teljességgel bizonytalan, hogy az elnök mit akar, mit tud, és a tanácsadói mit mondanak el neki és mit nem. Meglehet, hogy egy koherens külpolitika nem fogja tudni kiállni Trump hangulatváltozásait és spontán döntéseit.

Tovább rontja az összképet, hogy a Trump-adminisztráció olyan mértékben csökkentette a külügyminisztérium méretét, hogy az már szinte kritikus mértékben meggyengítette a külpolitika végrehajtásának intézményes alapjait. A nemrég kiadott nemzetbiztonsági stratégia sem túl megnyugtató: eltérve a 2001. szeptember 11-től érvényes hivatalos amerikai állásponttól, az USA immár a Kínával és Oroszországgal való globális hatalmi rivalizálását, nem pedig a nem állami szereplők általi terrorizmust tekinti a nemzetbiztonságára és a világbékére irányuló legfőbb fenyegetésnek.

2017-re visszanézve az az ember benyomása, hogy bár az amerikai külpolitika nagyrészt változatlan maradt, egyben teljesen kiszámíthatatlanná is vált. Ebből fakadóan 2018 valószínűleg a jelentősen megnövekedett kockázatok éve lesz, tekintve a feszültségeket a Perzsa-öbölben és Libanonban, a szíriai háborút, a Szaúd-Arábia és Irán közötti hatalmi harcot, valamint a Koreai-félsziget nukleáris kockázatát.

A Koreai-félszigeten és a Perzsa-öbölben annak kell lennie a központi célnak, hogy a regionális stabilitást és a hatalmi egyensúlyt fenyegető diktatúrák nukleáris felfegyverkezése ne valósuljon meg. Jelenleg sem Észak-Koreával, sem Iránnal kapcsolatban nem lehet kizárni a katonai konfliktus esélyét. Az előbbi ország esetében ez akár atomfegyverek használatát is jelentheti. Nem jók a kilátások ebben a helyzetben, különösen, mivel az amerikai elnökben kevesen bízhatnak, irányelveit pedig úgy kell megjósolni a Twitter-üzeneteiből.

Valójában a Trump-faktor lehet idén a nemzetközi politikában a bizonytalanság legjelentősebb forrása. Amerika továbbra is a világ legfőbb hatalma, aminek nélkülözhetetlen szerepe van a globális normák fenntartásában. Amennyiben az USA irányelveit nehéz megjósolni, Trump viselkedése pedig aláássa az amerikai kormány megbízhatóságát, a nemzetközi rendben hatalmas zűrzavarok keletkezhetnek.

A novemberi amerikai időközi választások közeledtével érdemes figyelembe venni, hogy a belföldi politikai események milyen hatással lehetnek Amerika külpolitikájára. Ha a republikánusok elveszítik többségüket a kongresszus akár egyik, akár mindkét kamarájában, és ha az orosz befolyással kapcsolatos vizsgálatot vezető Robert Mueller ez idő tájt tárja nyilvánosság elé a vizsgálat eredményeit, Trump hatalma gyorsan csökkenni fog.

A 2018-ra vonatkozó legfontosabb kérdés mindent egybevetve az, hogy mit fog Trump tenni akkor, ha belpolitikai helyzete megrendül, miközben kitör egy külpolitikai krízis. Vajon egy ilyen helyzetben a „felnőttek a szobában” uralnák a helyzetet? Nem kell vészmadárnak lenni ahhoz, hogy az elkövetkező hónapok elé nem kevés kétséggel és aggodalommal tekintsünk.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/trump-foreign-policy-crisis-management-by-joschka-fischer-2018-01

Kína nagyvárosainak rivalizálása – Zhang Jun, Project Syndicate, 2018. január 24.

Kína hagyományos iparágai küszködnek. Az elmúlt öt évben az ország északkeleti régiója – egykor az olaj- és acélipar, továbbá egyéb alapanyag-iparágak központja – egyre inkább hanyatlik, hasonlóan az ásványkincs-központokhoz, mint pl. Hebei és Belső-Mongólia. Az elmúlt tíz év során Kína hatszáz városának mintegy harmadában csökkent a lakosság. Ezek a rossz hírek mindazonáltal annak az eredményei, amit széles körben nagyon jó hírnek tartanak: Kína gazdasági átalakulása folytatódik.

Az utóbbi években Kína gazdasága egyre inkább függ a csúcstechnológiai és modern szolgáltatási iparágaktól, például a mobil internettől, a mesterséges intelligenciától, okosautóktól, drónoktól stb. Ugyanakkor a munkahelyek és a növekedés egyre inkább néhány magasan produktív megavárosban összpontosul, amelyek mágnesként vonzzák a képzett munkaerőt és a kockázatitőkét, jócskán lehagyva így a hagyományos iparágak központjait.

A kínai csúcstechnológiai iparágak gyors növekedését jól mutatta, hogy az idei Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n a kiállító cégek 40 százaléka kínai volt – ez az arány akár csak öt éve is elképzelhetetlen lett volna. Sok vállalat ezek közül Shenzenből való, ami Kína első speciális gazdasági övezete, jelenleg pedig az ország leginnovatívabb városa. Más kínai városok (pl. Peking, Sanghaj, Guangzhou, Chengdu és Xi’an) szintén támogatják a csúcstechnológiai iparágakat. Sőt, valójában ezen városok versengése abban, hogy minél nagyobb növekedést produkáljanak (ezt a versengést pedig régóta támogatja a központi kormány a helyi tisztviselőknek adott politikai ösztönzőkkel), központi szerepet játszott Kína gyors iparosodásában és jelenleg is zajló strukturális átalakulásában.

Rövidtávon nehéz pontosan felmérni a városok közti versengés hatását Kína csúcstechnológiai iparágai fejlődésének támogatása szempontjából, bár kétségkívül vannak negatív hatásai is. Azonban hosszútávon az efféle horizontális versengés eredménye általánosságban pozitív, mivel ösztönzőket biztosít a helyi kormánytisztviselők számára ahhoz, hogy kreatívan gondolkodjanak, hatékonyan kísérletezzenek és előremutató irányelveket támogassanak. Közgazdászok által végzett vizsgálatok igazolják, hogy a helyi önkormányzatok közötti versengés nagyban hozzájárult a kilencvenes évek gyors iparosodásához. Ennek egyik fő oka az, hogy a földeket (amelyeknek a korai iparosodás során fontos szerepük van) javarészt helyi önkormányzatok birtokolják és menedzselik, ebből fakadóan pedig a kínai tartományi kormányzóságok földekkel csábították a külföldi közvetlen befektetéseket, különösen a Gyöngy-folyó és a Yangtze-folyó deltájában az 1980-as és 1990-es években.

Az utóbbi évtized során ez a regionális versengés fennmaradt, de egyre inkább a nagyvárosok a motorjai. A hagyományos ipari szektorokban tapasztalható növekvő bérek és drasztikusan csökkenő tőkemegtérülés rámutatott a modernizáció felgyorsításának szükséges voltára. Ez tükröződik a központi kormány reformstratégiájában, így a fő kínai városok támogatják az innovatív és csúcstechnológiájú iparágakat és a modern szolgáltatásokat az új gazdaságban.

Sanghaj régóta Kína egyik vezető megavárosa, ám az utóbbi években Shenzhen technológiai központtá vált, Hangzhou (az Alibaba székhelye) pedig a digitális gazdaság feltörekvő csillaga. Shenzhen GDP-je 2017-ben mintegy 343 milliárd dollár volt, több mint Hongkongé és Guangzhoué. Kína nagyvárosai olyan szakpolitikai intézkedéscsomagokat hajtottak végre, amelyek célja az innovatív startupok támogatása, továbbá a tehetségek vonzása például adókedvezményekkel és lakásvásárlási támogatással. Néhány nagyváros vezetője az utóbbi időben kérte az ilyen rendelkezések belefoglalását a helyi vállalati környezet javítását célzó intézkedésekbe. Az ilyen átfogó stratégiák tovább erősítik Kína nagyvárosainak szerepét a strukturális változások végrehajtásában.

Természetesen az ilyen versengésnek vannak kockázatai, például a növekedés olyan jellegű támogatása, ami növeli az erőforrások helytelen elosztását. A pekingi kormány ugyanakkor igyekszik csökkenteni ezeket a kockázatokat azáltal, hogy a lehető legnagyobb növekedési ráta célként való kitűzése helyett a jobb minőségű növekedést állítja a középpontba. A legtöbb esetben az ilyen fenntartható növekedés a nagyvárosok csúcstechnológiai és modern szolgáltató iparágainak eredménye lesz. Kínai nagyvárosai összességében továbbra is kulcsfontosságú forrásai az ország gazdasági növekedésének. Néhány közülük bizonyosan nehéz helyzetbe fog kerülni, ám a többi Kína gazdasági átalakulásának fontos mozgatórugója lesz, továbbá a globális gazdaság dinamikáját is erősíteni fogja.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/china-economic-transformation-urban-competition-by-zhang-jun-2018-01

Miért egyre bizalmatlanabb Dél-Korea Kínával szemben? – The Economist, 2018. február 1.

A dél-koreai Ulsan városában, a Hyundai hajógyárában áll egy óriási híddaru, amelyet 2002-ben egy dollárért vettek a végóráit élő svédországi Kockums hajógyártól. A daru neve „Malmö könnyei”, és mostanság Ulsan lakói attól tartanak, hogy hamarosan ők is sírni fognak. Ahogy a dél-koreai konkurencia tönkretette az európai hajógyártás nagy részét, ugyanerre a sorsra juthat a dél-koreai hajógyártás is Kínának köszönhetően.

Egy évtizede Dél-Korea a három nagy hajóépítő hatalom (Dél-Korea, Kína és Japán) legnagyobbja volt; ma Kínánál 50%-kal kevesebb megrendelést kap. A hajógyárak nehéz helyzete (amelyek a félvezető- és autóiparág után az ország legnagyobb exportőrei) fokozza Dél-Korea nyugtalanságát Kínával kapcsolatban. A hatalmas ország nemrég még jövedelmező exportpiacnak tűnt, ami a kozmetikai termékektől a K-popig mindent megvett. Mostanában azonban Kína egyre inkább veszélyes konkurensnek bizonyul, továbbá a dél-koreai gazdasági modellre leselkedő komoly veszélynek, amit jól példáz a tavaly októberben nagyjából véget ért egy évig tartó, dél-koreai termékeket sújtó kínai bojkott, amit egy amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése váltott ki.

A dél-koreai hajógyártás az elmúlt tíz évben különböző okok miatt került válságba: a 2007-2008-as válság és a globális kereskedelem csökkenése, az óriási méretű teherhajók 2011-es térnyerése, valamint az olajárak csökkenése miatt. Ez véget vetett annak a pozíciónak, ami kedvezett a dél-koreai hajóépítőknek: a japán konkurenseknél olcsóbbak voltak, a kínaiaknál pedig jobb minőséget képviseltek. A jelenlegi helyzet ezzel szemben az, hogy Kína technológiai szempontból a vártnál gyorsabban fejlődik, míg Japán előnyösebb helyzetbe került versenyképesség szempontjából a gyengébb jennek köszönhetően, miközben Dél-Korea versenyképességét rontja az erős won.

A Hyundai Heavy Industries, a legnagyobb dél-koreai hajóépítő, idénre alig kapott megrendelést konténerhajók építésére, miközben korábban ez adta a munka nagy részét. Beszédes, hogy tavaly augusztusban egy kilenc óriás-konténerhajó építésére kiírt francia tendert nem a Hyundai nyert meg, hanem kínai konkurensek. Több ezer munkást immár részmunkaidőben kénytelenek foglalkoztatni, vagy éppen meg kellett válniuk tőlük, és a beszállítók is érzik a nyomást.

Moon Jae-in dél-koreai elnök kijelentette, hogy Dél-Koreának globálisan vezető hajóépítő nagyhatalomnak kell maradnia, és januárban közreadott egy tervet az iparág támogatására. Ennek részeként az állam rendel jégtörőket, járőrhajókat és tengeri szélfarmokat. Az elnök a minimálbéreket is meg akarja emelni 16,4 százalékkal, ez azonban nem hozza lázba a munkásokat: ők amiatt aggódnak, hogy lesz-e egyáltalán munkájuk.

Népszerű elképzelés, hogy a hajóépítést a digitális technológia segítségével modernizálni kell, azonban ennek megvalósításán Kína is dolgozik. A makrogazdasági adatok egyébiránt jó képet festenek Dél-Koreáról: a gazdaság 2017-ben több mint három százalékkal nőtt, a kínai bojkott ellenére az export 13 százalékkal bővült, a munkanélküliség pedig 3,7 százalékos volt. Mindennek ellenére az egyes iparágakban nagymértékű a nyugtalanság.

A dél-koreai autóipar is elkezdheti érezni hamarosan a kínai konkurencia hatását. A Kínába irányuló autóexport már a kínai bojkott előtt elkezdett csökkenni, ráadásul Kína lehagyhatja Dél-Koreát az elektromos autókra, még inkább pedig a vezető nélküli járművekre való átállás terén. A dél-koreai gazdaság egyik sarokkövének számító vegyi anyagok gyártása sincs biztonságban; még a félvezető-iparág van eddig a legjobb helyzetben.

Van olyan nézet, miszerint Dél-Koreát gazdasági érdekei Kínához kötik, ám biztonságát az Amerikával való katonai szövetsége szavatolja. Az ország a Kínával való kapcsolatok szorosabbra fűzésének jegyében 2015-ben szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Pekinggel. Moon ígéretet kapott a megállapodás szolgáltatásokra és befektetésekre való kiterjesztésére, ám ennek megvalósulása a jelek szerint még messze van.

A dél-koreai kormány tisztában van vele, hogy a Kínával való kapcsolatnak vannak korlátai, továbbá a dél-koreai vállalatok egyenlőtlen versenyre kényszerülnek az állam által finanszírozott és irányított kínai iparágakkal. Számos dél-koreai cég átirányítja befektetéseit, javarészt Amerikába. A jelenlegi időszak tehát kedvezőnek tűnik arra, hogy az ország szorosabbra fűzze mind biztonságpolitikai, mind gazdasági kapcsolatait Amerikával, csakhogy gyakran úgy tűnik, hogy Donald Trump visszalöki Dél-Koreát Kína karjaiba: követeli az Amerika és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi egyezmény újratárgyalását, valamint akár 50 százalékot is elérő vámokkal sújtotta az importált dél-koreai mosógépeket (erre reagálva Dél-Korea a Kereskedelmi Világszervezet engedélyét kérte ahhoz, hogy büntetésekkel válaszolhasson).

Dél-Korea azonban még jobban tart Trump Észak-Korea irányában tanúsított harciasságától, valamint az atomfegyverei elpusztítását célzó megelőző csapással való fenyegetésétől. Szöuli tisztviselők titokban azt mondják, ha van valami, ami Kínát és Dél-Koreát közelebb hozza egymáshoz, az egy Amerika által kirobbantott háborútól való félelmük.

Forrás: https://www.economist.com/news/asia/21736169-its-biggest-trading-partner-fast-turning-its-biggest-competitor-why-south-korea-growing

A kínai hadsereg tanulmánya a nukleáris elrettentési kapacitás növelését sürgeti – Christian Shepherd és Clarence Fernandez, Reuters, 2018. január 30.

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) nemrég kiadott hivatalos tanulmánya szerint Kínának meg kell erősítenie nukleáris elrettentő és ellencsapás-mérő kapacitását, hogy lépést tudjon tartani az USA és Oroszország fejlődő nukleáris stratégiájával. A Huffington Post által kiszivárogtatott vázlat szerint van rá esély, hogy a Trump-adminisztráció új atomfegyverek kifejlesztésén dolgozik, továbbá nyíltan nyitva hagyhatja annak a lehetőségét, hogy egy nagyszabású nem nukleáris támadásra atomcsapással válaszoljanak. A PLA Daily kommentárja szerint ez a „példa nélküli” amerikai döntés, valamint az Egyesült Államokban és Oroszországban egyaránt folyamatosan zajló nukleáris arzenál-fejlesztés azt jelzi, hogy mindkét ország nagyobb hangsúlyt fektet az elrettentésre és a bevethetőségre. A cikk szerint – amit a központi katonai bizottság alá rendelt hadtudományi akadémia két kutatója írt –  Kínának is muszáj megerősítenie nukleáris elrettentő erejének és ellencsapás-mérő kapacitásának megbízhatóságát. A tanulmány szerint Kína mindig tartani fogja magát ahhoz az elvhez, hogy nem fogja elsőként használni az atomfegyvereit, továbbá mindig támogatni fogja az atomfegyverek leszerelését célzó törekvést.

Xi Jinping kínai elnök felügyelete alatt egy ambiciózus katonai modernizációs program zajlik, amelynek részét képezi a nukleáris fegyverek szállítására alkalmas rakéták kifejlesztése is. Kína 1964-ben hajtotta végre első atomfegyver-kísérletét.

Donald Trump támogatja elődje, Barack Obama nukleáris modernizációs programját, ám volt amerikai kormányzati tisztviselők, törvényhozók és fegyverzet-ellenőrzési szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az USA egy új fegyverkezési versenyt indíthat el. A január 19-én nyilvánosságra hozott amerikai nemzetvédelmi stratégia a Kínával és Oroszországgal való nagyhatalmi versengést helyezte az USA katonai stratégiájának középpontjába.

Forrás: https://www.reuters.com/article/us-china-security/chinese-military-paper-urges-increase-in-nuclear-deterrence-capabilities-idUSKBN1FJ1A0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: