Sajtófigyelés – 2018. július 20.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Tajvan kínai manipulációtól tart a választásokon – Edward White, Financial Times, 2018. július 8.

Tajvan Kína befolyásoló intézkedéseitől tart a közelgő választások előtt azután, hogy a kormányzó párt weboldalát feltörték. A Demokratikus Progresszív Pártnak július 3-án kellett szembenéznie a hackeléssel, melynek forrását nem jelentették be ugyan, de a nyomozás szerint Kínához köthető a cselekmény. A szakértők állítják, hogy az eset a legutóbbi megnyilvánulása annak, hogy Peking saját határain kívül is igyekszik befolyásoló erőt gyakorolni.

A weboldal feltörése beleillik abba a komoly hackertámadás sorozatba, melyre tavaly novemberben a helyi választások előtt téves információk közösségi médián történő terjesztésével került sor. A mostani incidenst továbbá az a vádaskodás előzte meg, miszerint Oroszország kiber eszközöket alkalmazott 2016-ban a választásba való beavatkozás céljából, miközben Kína is hasonló módon cselekedett annak érdekében, hogy a hagyományosan Tajvan függetlenségét támogató párt sikerét aláássa. Lauren Dickey Tajvan kutató szerint azonban Kína igénye a számára kedvező módon történő választási eredmények befolyásolására merőben különbözik attól, ahogy Oroszország ezeket az eszközöket alkalmazza.

Tajvan már most a kiberháború frontvonalában áll, pedig az év végi választások és a 2020-as elnökválasztás miatt a várakozások szerint még nőni fognak az információlopással és az álhírek terjesztésével kapcsolatos támadások. Katonai, diplomáciai és más kényszerítő erőkkel Peking akkor növelte meg az általa Kína részeként tartott Tajvan feletti nyomásgyakorlást, amikor 2016-ban az ország függetlenségét támogató Demokratikus Progresszív Párt és Tsai Ing-wen került hatalomra. A keményebb hozzáállás Xi Jinping nacionalizmusának is köszönhető, melyre a kínai elnöknek az amerikai-tajvani szoros viszony és a hazai gazdasági problémák miatt van szüksége. Willy Lam, a Chinese University of Hong Kong Kína kutatója elmondta, hogy Peking egyre inkább eltávolodik Deng Xiaoping visszafogott politikájától és tanácsától, és a sokkal nyíltabb intézkedések felé fordul.

Tajvani kiberbiztonsági szakértők szerint a kormányt ért támadások 90%-a Kínából érkezik. A University of Oxford’s Reuters Institute, múlt havi riportjában arról számolt be, hogy az elmúlt évben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg álhírekkel manipulálta a tajvani közvéleményt annak érdekében, hogy növelje a kínai katonai hadgyakorlatok miatti félelmet. A műveletek nem olyan kifinomultak, mint az orosz támadások, de Peking új és egyre kreatívabb módon használja a kiberteret a tajvani népesség befolyásolására.

Forrás: https://www.ft.com/content/cbb0f12e-7ff4-11e8-bc55-50daf11b720d

Hat újságírót börtönöztek be Törökországban „terrorizmus” vádjával – Ayla Jean Yckley, 2018. július 6.

A török bíróság hat újságírót ítélt börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy részt vettek a katonai puccsban, és hogy – írásaikban Erdogant autoriternek feltüntetve – lázították az embereket. A nyolc évre és az azt meghaladó időtartamra szóló ítéletet július 6-án hozták a Zamannál, a legkeresettebb török újságnál dolgozó újságírók ellen.

A Zamant évek óta annak a török szúfi imámnak, Fethullah Gülennek a követői viszik, aki jelenleg Pennsylvaniában él, és aki Erdogan török elnök szerint az ellene két évvel ezelőtt elkövetett katonai puccskísérletért felelős. Gülen tagadja, hogy bármi köze lenne a puccshoz, a lapot hónapokkal ezelőtt mégis betiltották.

Jogi aktivisták elmondták, hogy az újságírókat úgy ítélték el, hogy az ügyészség nem tudott bizonyítékot bemutatni arra, hogy terrorszervezet tagjai lennének. Ugyanakkor örömmel értesültek arról, hogy öt másik újságírót felmentettek. A bíróság ejtette továbbá azt a legsúlyosabb vádat is, miszerint a vádlottak megpróbálták romba dönteni a török alkotmányos rendet, amiért egyébként életfogytiglan járna magánzárkában.

Katie Morris, az Article 19 brit jogi csoport vezetője, aki tanúja volt a tárgyalásnak azt mondta, hogy szürreális volt az esemény. Az újságírókat írásaik alapján vádolták, arra pedig nem volt igazi kísérlet, hogy bebizonyítsák, hogy bármelyiküknek is szándéka lett volna a puccshoz való hozzájáruláshoz. Az ítélet szerinte a véleményszabadság és a pártatlan tárgyalás kapcsán aggodalmat vált ki.

Az Amnesty International szerint több mint száz esettel Törökország az újságírók legnagyobb bebörtönzője a világon. A velük való leszámolás egybeesik a médiaszektor konszolidálásával, mely során számos ellenzéki vagy névleg független orgánumot tiltottak be, vagy adtak el kormányközeli cégeknek. Mindeközben Erdogan személyes hatalma is megnövekedett, mely részben a puccs után elrendelt szükségállapotnak, részben pedig az elnöki rendszert bevezető, július 9-én érvénybe lépett alkotmányos változásnak köszönhető.

A Zaman korábban dicsérte Erdogant az ország átformálására tett erőfeszítéseiért, a Gülen mozgalom pedig képviselte is magát az elnök pártjában. A napilag azonban kritikus lett Erdogannal szemben azután, hogy az elnök terrorista szervezetnek nyilvánítva a mozgalmat Gülen ellen fordult. A bíróság most a Zaman két újságíróját, Mumtazer Turkonet és Mustafa Unalt tíz és fél év, Sahin Alpay, Ahmet Turan Alkan és Ali Bulac rovatvezetőt pedig nyolc év kilenc hónap börtönbüntetésre ítélte. Ibrahim Karayegen szerkesztő kilenc évet kapott.

Forrás: https://www.ft.com/content/512ae196-8132-11e8-bc55-50daf11b720d

Miért van Indiának szüksége arra, hogy a nők dolgozzanak? – The Economist, 2018. július 5.

Indiában a nőknek sokkal kevesebb esélyük van arra, hogy dolgozzanak, mint – Szaúd-Arábiát kivéve – bármely más G20 országban. Így a gazdasági teljesítmény csupán egyhatodához járulnak hozzá, mely – a globális átlag körülbelül felét jelentve – a legalacsonyabb részesedések között szerepel a világon. A nők nem realizálódó hozzájárulása a gazdasághoz az egyik oka annak, hogy India szegény maradt.

Az indiai nők foglalkoztatási rátája a formális és informális szektort is beleértve a már amúgy is alacsony 35%-ról 2005-ben 26%-ra esett. A visszaesés annak ellenére történt, hogy abban az időben a gazdaság több mint duplájára, a munkaképes korú nők száma pedig egynegyedével, 470 millió főre nőtt. Az országban Mégis 10 millióval kevesebb nőt foglalkoztatnak az országban. Pedig ha a nők foglalkoztatási rátáját a férfiak szintjére emelnék, 235 millióval több munkaerő lenne, több, mint amennyivel az Európai Unió bármely nem kapcsán rendelkezik. A Nemzetközi Valutaalap becslései szerint a munkaerő egyensúlyba hozása 27%-kal tenné gazdagabbá Indiát, a világ legnagyobb demokráciáját. A társadalom jól haladhatna a közepes jövedelmű státuszhoz vezető úton, a nőknek pedig, akiket férjeik elnyomnak, nagyobb szavuk lenne saját életük alakításában.

A helyzet iróniája, hogy a nők foglalkoztatásának visszaesése az előrehaladás jele. Ennek egyik oka, hogy a lányokat egyre kisebb arányban veszik ki az iskolákból, ami azt jelenti, hogy hosszabb időre esnek ki a munkaerőpiacról. Másrészt, ahogy a háztartások jómódúbbak lesznek, úgy részesítik előnyben azt, hogy a nők csak otthon dolgozzanak. Bár ez nem egy szokatlan jelenség a fejlődő országokban, India egy kirívó példa, mivel női munkaerejének részvétele jóval elmarad az összehasonlítható jövedelmű országokéhoz képest.

A magyarázat az, hogy a társadalmi szokások konzervatívak. Egy nőnek először is saját családját kell meggyőznie arról, hogy munkát vállalhasson, mivel a szokások úgy tartják, hogy házasság után férje családjához kell költöznie, és társadalmi elszigetelődésben kell élnie. Egy 2012-es felmérés szerint az indiaiak 84%-a gondolja úgy, hogy ha a munkalehetőségek szűkösek, a férfiaknak több joguk van a munkához, mint a nőknek. A férfiak így 90%-át töltik be annak a 36 millió új munkahelynek, melyet 2005 óta az indiai ipar teremtett.

A másik probléma a munkalehetőségek hiánya. A munkaerő elmozdult azoktól a munkáktól, például a gépesítés miatt a gazdálkodástól, melyeket korábban főként nők végeztek. A munkaerőpiac ugyanakkor rugalmatlan és megreformálatlan maradt, ami akadályozza a nők számára a lehetőségek kapujaként szolgáló gyártás és alacsony szintű szolgáltatások felemelkedését. A szomszédos Bangladesben a ruhagyártásnak köszönhetően 2005 óta 50%-kal nőtt a dolgozó nők száma, de például Vietnámban is dolgozik a nők háromnegyede. Indiában viszont hiányoznak azok a mega-gyárak, melyek megteremtik a női munkahelyeket.

Arra a kérdésre, hogy mit lehet a probléma leküzdése érdekében tenni, a hagyományos válaszok száma kevés. Az oktatás előmozdítása és a jól bevált fejlesztési stratégia nem sikeres. Elemzések szerint például azok a nők, akik iskolázottabbak, – az egyetemi diplomával rendelkezőket leszámítva – kevesebb eséllyel dolgoznak. A leggyümölcsözőbb politika a munkaerőpiac olyan megreformálása lenne, mely a nőket tömegesen szívja be. Egy olyan környezetben ugyanis, ahol a foglalkoztatási és elbocsátási döntéseket bürokraták hagyják jóvá, csak kevés vállalkozó gondolkozik nagyüzemekben.

A harmadik probléma, hogy a nők végzik a házimunka 90%-át. A Világbank tanulmánya szerint, ha a férfiak csak heti két órát töltenének ilyen feladatokkal, 10%-kal növekedhetne a nők foglalkoztatottsági rátája. Bár azok, akik szerint az indiai nők az írástudatlanság és a magas termékenységi ráta miatt nem dolgoznak, vitatkozhatnak ezzel a feltételezéssel, de a nők jóléte növekszik. Az intézkedéseknek köszönhetően egyre több lány ül az osztálytermekben, és egyre kevesebb megy férjhez a nagykorúság elérése előtt.

A kormánynak azonban további intézkedésekre van szüksége, mert ha nem lesz valamilyen változás, még Szaúd-Arábiában is gyakoribbak lesznek a nők a munkahelyeken, mint Indiában.

Forrás: https://www.economist.com/leaders/2018/07/05/why-india-needs-women-to-work

Türkmenisztán szokatlan megoldást talál a tömeges elvándorlásra – The Economist, 2018. július 5.

Türkmenisztán állampolgárai elhagyhatják az országot, bizonygatta közleményében a bevándorlási hivatal április közepén. A nyilatkozat azokra a hírekre válaszul érkezett, hogy nem engedtek harminc év alatti férfiakat nemzetközi repülőjáratokra felszállni. Az elmúlt hetekben azonban megint arról szóltak a tudósítások, hogy negyven éves férfiak nem utazhattak külföldre. Úgy tűnik, hogy a hatóságok olyan elszántan akarják csökkenteni az elvándorlást, hogy nem engedik állampolgáraikat repülőgépre szállni.

A világ negyedik legnagyobb gáztartalékával rendelkező Türkmenisztánnak, melynek népessége alig 5 millió fő, virágzó gazdaságnak kéne lennie. Vezetősége azonban eltávolodott Irántól és Oroszországtól, aminek következtében Kína maradt a türkmén gáz egyedüli fogyasztója. A gázeladásból származó bevételek nagy része viszont arra megy, hogy visszafizessék Pekingnek azt a kölcsönt, amit a gázvezetékek megépítésére vettek fel. A maradék egy részét olyan dolgokra pazarolják el, mint az üresen álló repülőtér vagy a Kaszpi-tengeri üdülőövezet, a pénz nagy részét pedig külföldön helyezik el. A Nemzetközi Fizetések Bankja adatai szerint az ország 23 milliárd USD–t halmozott fel német számlákon, a számlatulajdonosok kiléte azonban nem kerül nyilvánosságra.

Otthon viszont a türkmén gazdaság válságban van. A kormány a helyi valuta, a manat (TMM) árfolyamát a dollárhoz rögzíti, a hivatalos és a feketepiaci becsült árfolyam között azonban óriási a különbség. Az előbbi 3,5 TMM/USD, utóbbi akár 25 TMM/USD is lehet. A rezsim fenntartása érdekében a kormány szigorú valutakontrolt eszközöl, melybe a nemzetközi transzferek korlátozása is beletartozik. A türkmén állampolgárok így külföldön például csak napi 12 USD-t vehetnek ki bankautomatán keresztül hazai folyószámlájukról.

A külföldi valuták hiánya miatt a cégek alig importálnak valamit, ami az infláció növekedéséhez vezetett. Az állami szupermarketeknél hosszú sorok állnak az élelmiszerért, ahol nemcsak az árak fixek, de a vásárlónak igazolnia kell azt is, hogy a környéken lakik. A cégek számára a kifizetések összegyűjtése nehézkes, a profit repatriálása pedig szinte lehetetlen. A Reuters júniusi cikke szerint a török cégeket, akik kormányzati szerződéssel működnek Türkmenisztánban, évek óta nem fizették ki.

Eközben a kormány továbbra is bocsátja el az embereket, még az oly fontos gázszektorból is. Külföldi elemzők 50-60%-osra becsülik a munkanélküliséget, így nem meglepő, hogy az éhes, munkanélküli türkmének máshol keresik szerencséjüket. Illetve keresnék, ha a kormány engedné őket.

Forrás: https://www.economist.com/asia/2018/07/05/turkmenistan-finds-a-novel-solution-to-mass-emigration

Észak-Korea után Pompeo Japánba látogatott, hogy találkozzon az USA szövetségeseivel – Mina Pollmann, The Diplomat, 2018. július 9.

Azután, hogy Mike Pompeo, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere Phenjanba látogatott, Tokióba utazott, hogy háromoldalú találkozót tartson Japánnal és Dél-Koreával. Taro Kono japán és Kang Kyung-wha dél-koreai külügyminiszter immár második trilaterális találkozóját tartotta kevesebb, mint egy hónapon belül.

A látogatás során Pompeonak az a legfontosabb feladata, hogy eloszlassa azokat a vádakat, miszerint az USA megenyhült Észak-Koreával szemben. A közös sajtóértekezleten az amerikai külügyminiszter bizonygatta, hogy az új amerikai frázis, a „teljesen és véglegesen igazolt atommentesítés” (final, fully verified denuclearization) ugyanazt jelenti, mint a Japánnal és Dél-Koreával megállapodott nyelvezet, a „teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelés” (complete, verifiable, and irreversible denuclearization). A szavak viszont gyakran olcsóak, és akármi olyat jelenthetnek, amit egy politikai vezetés belpolitikai célokból akar, hogy jelentsenek. Japán és Dél-Korea a nukleáris eszközök további fejlesztéséről szóló hírek közepette így aggódva próbálja felmérni, hogy mennyire őszinték és komolyak Észak-Korea június 12-én tett ígéretei.

A pesszimizmust Japán széles körben osztja. A The Yomiuri Simbun és a The Hankook Ilbo közös felmérése szerint a japán válaszadók 83%-a nem gondolja, hogy az atommentesítés befejezése a közeljövőben megtörténne. Japán számára Észak-Korea fenyegetése nem újszerű, hanem évtizedek óta fennálló jelenség. A gyökeres változást most Phenjan interkontinentális ballisztikus rakétája hozza, mely az Egyesült Államok nukleáris elrettentésének kiterjesztése mellett az amerikai-japán szövetség szétválásának veszélyét is magával vonja.

A fenyegetést jelentő nemzetközi környezet valódi probléma Japán számára, de a belpolitika sem igazán segít a helyzeten. Az észak-koreai ügynökök által az 1970-80-as években elrabolt japán állampolgárok ügye ugyanis ugyanolyan fontos Shinzo Abe japán miniszterelnök számára, mint az atomfegyverek kérdése. Ám ugyanolyan problémás is. Abe az üggyel egy olyan akadályt gördít a japán-koreai kapcsolatok elé, melyet nem kéne. A konfliktus alapvetően nem kéne, hogy patthelyzet legyen, ám azzá válik, amikor Észak-Korea úgy dönt, hogy nem hajlandó együttműködni Japánnal. A 2014-es Stockholmi Megállapodás például nagy áttörést hozott a konfliktusban, de Phenjan megszakította az ügyek kivizsgálását, amikor Tokió a nukleáris tesztekre válaszul szankciókat vetett ki Észak-Korea ellen.

Azzal, hogy Abe erre a kérdésre fókuszál, diplomáciai befolyást veszít Észak-Koreával szemben anélkül, hogy bármit kapna érte cserébe. A gazdasági szankciók példájánál maradva például Pompeo hangsúlyozta, hogy azok a teljesen és véglegesen igazolt atommentesítésig érvényben maradnak. Észak-Korea viszont jelezte, hogy addig nem fogja megoldani az ügyet, amíg Japán nem oldja fel az egyoldalú gazdasági szankciókat. Erőfeszítései ellenére ironikus módon így Abe patthelyzetbe kerül. Észak-Korea az üggyel eddig úgy tudta bosszantani Japánt, hogy érdemben nem idegesítette fel vele az USA-t. Ezért izgatott most Tokió attól, hogy lehetséges, hogy David Sneddon amerikai állampolgárt is Észak-Korea rabolta el.

Japán miniszterelnökeként Abenak komoly felelőssége van minden egyes állampolgára biztonságáért. Amit ennek érdekében tehet az az önvédelemre való kiképzés, vagy a nagyobb számú járőrözés, mely képes kiszűrni Észak-Korea beszivárgását. De egy olyan kivizsgálás, melyen nem tud részt venni és melyet nem tud függetlenül ellenőrizni, nem egy olyan projekt, amely felé a diplomáciai tőkét ki kéne terjeszteni.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/07/after-north-korea-pompeo-visits-japan-to-meet-with-us-allies/

Hogyan befolyásolja a japán tengerészeti fejlesztéseket a halász-csoportok védelme? – Nicole L. Freiner, The Diplomat, 2018. július 7.

Miközben huszonhat ország, negyvenöt hajó, öt tengeralattjáró és huszonötezer személy vett részt idén a Rim of the Pacific (RIMPAC) katonai hadgyakorlaton Japán nyugati partjainál, a halászati szezon is elkezdődött. Az észak-koreai halászok tintahal után kutatnak japán északnyugati partjaihoz közel a Yamato zátonyon, mely az idén különös aggodalmat vált ki Japánból, mivel a riválisok évről-évre egyre közelebb merészkednek. A tintahalakat éjjel, kicsi és rozoga fából készült csónakokkal halásszák az észak-koreaiak, ami fokozza egy akaratlan összeütközés, és így egy nagyobb összetűzés esélyét.

A japán parti őrséget kérték fel arra, hogy vállaljon nagyobb szerepet japán halászati területeinek védelmében, a Yamato zátony körüli kizárólagos gazdasági övezetet is beleértve. A Japan Times cikke szerint a parti őrség az elmúlt egy hónapban 112 észak-koreai halászhajót szólított fel arra, hogy hagyja el a területet. A tintahal egy fontos eleme a japán nyári étrendnek, különösen a Hokuriku régióban, így a hatóságok további járőrözést rendeltek el a csúcsszezonban a japán halász-csoportok védelme érdekében. Az a probléma azonban, mellyel a halászoknak Yamatonál szembe kell nézniük, csak egy példa arra, hogyan szorul korlátok közé Japán, ha hozzá akar férni saját halászterületeihez. A nyári szezon során a feszültségek növekednek, mivel a kínai és koreai halászok hajlamosak behatolni Japán part menti vizeire.

Japán késésben van a tengeri területei védelmével kapcsolatos stratégia fejlesztésével. A The Ocean Enclosure Movementet, melyet az ENSZ tengerjogi egyezménye után 1996-ban ratifikálták, számos államot késztetett arra, hogy szavatolja tengerjogának érvényesülését. Kína például már az 1990-es években törvénybe iktatta kizárólagos gazdasági övezetére vonatkozó törvényét, majd megkezdte a Dél-kínai-tengeren való fúrást. Japán ezzel szemben csak 2007-ben emelte törvényerőre a tengerre vonatkozó jogát, és hozott létre új, kabinet szintű intézményt annak védelmére.

Észak-Korea jelenlegi gazdasági helyzetét tekintve a halászok azonban még inkább hajlamosak magasabb kockázatot vállalni. Az ország olyan nagy méretű élelmiszerválsággal küzd, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet becslései szerint a lakosság 88%-a ellátási elégtelenségtől szenved. Az aszály, a termelés visszaesése és az amerikai szankciók miatt az észak-koreaiaknak éhínséggel kell szembenéznie, aminek következtében a halászok messzebbre utaznak, hogy halhoz jussanak. Ott azonban konfliktusba kerülnek a japánokkal.

A Yamato körüli – és a kínaiakkal, tajvaniakkal a Kelet-kínai-tengeren való –összetűzések együtt járnak Japán haditengerészeti képességei növelésére tett erőfeszítésével. A múlt évben Tokió újra felszerelte Myoko hajóját Aegissel, a ballisztikus rakéták észlelésére alkalmas amerikai technológiával, melyből a kormány többet is szeretne vásárolni és telepíteni. A nagy hatótávolságú rakéták érzékelésére alkalmas radar-rendszert a Kína és Észak-Korea elleni védelemre fogják használni.

Japán idén kulcsszerepet játszott a RIMPAC-ban, melyen megmutatta az amerikai haditengerészettel zökkenőmentesen együttműködő japán Tengerészeti Véderő rátermettségét. Tokió a hadgyakorlaton – habár jelenleg csak defenzíven – fokozta katonai képességét, ami előjele lehet annak, hogy offenzív műveleteit tekintve is erősödni fog.

Forrás: https://thediplomat.com/2018/07/how-defending-fishing-groups-factors-into-japans-naval-development/

Oroszország készen áll arra, hogy 50 milliárd USD-t fektessen az iráni energiaiparba – Henry Foy és Najmeh Bozorgmehr, Financial Times, 2018. július 13.

Teherán a Moszkvával való kapcsolatok mélyítését keresve 50 milliárd USD értékű potenciális orosz befektetésre talált. A pénz Irán gáz- és olajszektorát érinti, és azt a célt szolgálja, hogy az ország ellensúlyozni tudja az Egyesült Államok azon növekvő nyomását, mely hátráltatja Irán energiaexportját és mely diplomáciailag elszigeteli Teheránt.

Oroszország a nagyobb közel-keleti szerepvállalást előmozdító stratégia részeként keresi hatalmas olaj- és gáziparával a lehetőséget arra, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát Iránnal. Ali Akbar Velayati, a legfőbb vezető főtanácsosa moszkvai útján – mely a Putyinnal való találkozót is magába foglalta – elmondta, hogy Oroszország kész 50 milliárd USD-t fektetni Irán olaj- és gázszektorába. Majd hozzátette, hogy a katonai és ipari együttműködés Oroszországgal Irán számára kiemelt fontosságú.

Az orosz-iráni kapcsolatok a hétfőn esedékes Putyin-Trump találkozó kulcsfontosságú kérdése. Az amerikai elnök várhatóan arra kéri majd Putyint, hogy tegyen lépéseket az iráni befolyás megfékezésére Szíriában, és talán a további szankciókkal való fenyegetést is kilátásba helyezi, ha az orosz cégek a jövőben is folytatják az üzletelést Teheránnal.

Valeyati, Khamenei ajatollah vezető diplomatája látogatása során a médiát kihasználva elmondta, hogy orosz olajvállalatok már 4 milliárd USD értékű megállapodást írtak alá Iránnal, melynek implementálása hamarosan sor kerül. Részleteket nem árult el ugyan, de azt még hozzáfűzte, hogy két nagy olajvállalat, a Rosneft és a Gazprom megkezdte a tárgyalásokat egy 10 milliárd USD-os szerződésről az iráni olajipari minisztériummal. Az orosz kormány az anonimitás feltételével hivatalosan is megerősítette az 50 milliárd USD-os beruházási tervet.

Ettől függetlenül Alexander Novak, Oroszország energiaügyi minisztere azt nyilatkozta pénteken, hogy Moszkva olyan program iránt érdeklődik, mely keretében iráni cégek orosz termékeket vásárolhatnának olajszerződésekért cserébe. A mélyebb együttműködésre való javaslat nyolc hónappal azután tűnt fel, hogy orosz cégek előzetes megállapodást kötöttek Iránnal arról, hogy 30 millió USD-t fognak fektetni az ország olajiparába. Ettől eltekintve nincs jelentős története a két ország energetikai vagy gazdasági együttműködésének. Miután Irán 2015-ben aláírta az atommegállapodást, Hassan Rouhani elnök az európai olaj óriásokat részesítette előnyben, Franciaországgal például összesen 4,8 milliárd USD értékben írt alá megállapodást. Trump döntése az atommegállapodás felmondásáról és a szankciók kivetéséről azonban az európai vállalatok helyettesítésére és a Moszkvával való együttműködésre sarkallta Teheránt. Ennek eredményeként ebben az évben az orosz Zarubezhneft és az iráni Dana Engergy 740 millió USD-os szerződést írt alá az Aban és a West Paydar kőolajmező kapcsán.

Miközben a Moszkvából érkező támogatás lehetővé teszi Irán számára regionális és védelmi politikája fenntartását, addig Putyin döntése arról, hogy felmelegíti kapcsolatát Szaúd-Arábiával és Izraellel, aggodalmat vált ki az iszlám köztársaságban. Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök például egy nappal azelőtt találkozott Putyinnal, hogy Valeyati Moszkvába látogatott. Izrael az Egyesült Államokkal a háta mögött ragaszkodik ahhoz, hogy nem szabad megengedni, hogy Irán a háborút kihasználva vesse meg a lábát Szíriában. Velayati viszont elmondta, hogy Irán jelenléte Szíriában Moszkvával és Damaszkusszal együttműködve történik, ami a jövőben is folytatódni fog annak érdekében, hogy a terrorizmus ne működhessen.

Forrás: https://www.ft.com/content/db4c44c8-869b-11e8-96dd-fa565ec55929

Szerző: Mogyorósi Alexandra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: