Sajtófigyelés – 2017. november 27.

A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.

Kína, ellentmondva Trumpnak, nem adta fel tervét a koreai helyzet enyhítésére – Simon Denyer, The Washington Post, 2017. november 16.

Kína azt nyilatkozta, hogy kitart a „felfüggesztésért felfüggesztést” terve mellett a Koreai-félsziget feszült helyzetének enyhítése érdekében, ellentmondva Donald Trump állításának, miszerint Kína beleegyezett e terv elvetésébe. A javaslat értelmében Észak-Korea felfüggesztené rakéta- és atomkísérleteit, cserébe pedig az Egyesült Államok és Dél-Korea felfüggesztené évenkénti közös hadgyakorlatait. Trump a kínai nyilatkozat előtti napon azt mondta, Hszi Csin-ping kínai elnök beleegyezett, hogy a terv nem fog megvalósulni.

A kínai külügyminisztérium szóvivője azonban azt nyilatkozta, Peking kitart a terv mellett, és továbbra is a párbeszédet tartja az egyetlen megoldásnak. Ezt követően a Fehér Ház sajtófelelőse elismerte, hogy a két vezető nem egyezett meg a javaslat elvetésében és nem jutott közös nevezőre az ügyben.

Az ellentmondásos eset rávilágít arra, hogy az Egyesült Államoknak nincs következetes terve Észak-Korea kezelésére. James Acton, a Carnegie Endowment for International Peace társigazgatója szerint az amerikai kormány nem tette világossá, mely észak-koreai lépések vezethetnének tárgyalásokhoz, mi lenne az enyhüléshez vezető út, továbbá hogy egyáltalán a rezsimváltás-e továbbra is a fő cél. Szerinte arra a kérdésre, hogy mik lennének az előfeltételei annak, hogy az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdjen Észak-Koreával, az elmúlt hetekben legalább három különböző válasz született.

Az USA szakértők szerint több okból vetette el a kínai javaslatot. Részben azért, mert aláásná Dél-Korea védelmi rendszerét, részben azért, mert a kilencvenes évek elején egy hasonló javaslat a gyakorlatban nem vezetett eredményre, részben pedig azért, mert azt sugallná, Amerika és Észak-Korea tettei morálisan összemérhetőek. További ok, hogy a javaslat lehetővé teszi Kínának, hogy a problémát úgy állítsa be, mint ami csak két önfejű kormányra (az amerikaira és az észak-koreaira) tartozik. Szakértők szerint az esetleges visszavonulás kockázatai aránytalanok: Amerika ugyan lefújhatja a közös védelmi gyakorlatokat, ám ha a következő hetekben vagy hónapokban Észak-Korea megszegi az egyezséget, a gyakorlatokat nagyon nehéz lenne újraütemezni.

Trump úgy nyilatkozott, hogy ázsiai útja során új egységet kovácsolt Észak-Korea nukleáris leszerelése ügyében, és Hszi beleegyezett, hogy e cél érdekében fel fogja használni az észak-koreai rezsim felett gyakorolt óriási gazdasági befolyását. Trump Ázsiában tett nyilatkozatai azonban nem voltak következetesek. Acton szerint az Egyesült Államoknak látszólag nincs saját terve a kínai javaslat helyett. Szerinte nem realisztikus, hogy az esetleg megvalósuló tárgyalások során a nukleáris leszerelést rögtön az elején elérjék, ezért lényeges, hogy legyenek bizalomnövelő időközi lépések. A szakértő azonban úgy látja, Amerika eddig nem dolgozott ki ilyen időközi megoldásokat. Hozzátette: Amerika nagyon jó abban, hogy szankciókat léptessen életbe, ám abban már kevésbé, hogy eldöntse, mikor van itt az ideje a feloldásuknak.

A japán kormány azt nyilatkozta, nem tud arról, hogy Kína visszalépne a „felfüggesztésért felfüggesztést” javaslatától. Shinzo Abe japán kormányfő főtanácsadója szerint a japán kormány megbeszéléseket folytatott a dél-koreai és a kínai kormánnyal egy „maximális nyomás” jellegű megközelítésről.

Kína bejelentette, hogy speciális megbízottat küld Észak-Koreába azzal a céllal, hogy tájékoztassa a nemrég lezárult pártkongresszusról, továbbá közös ügyeket beszéljenek meg, újranyitva ezáltal egy kommunikációs csatornát az elszigetelt országgal. Yanmei Xie, a Gavekal Dragonomics szakértője szerint ez a lépés nem a nyomásgyakorlást célozza. Szerinte annak fényében, hogy az Észak-Korea elleni egyoldalú amerikai katonai támadás túl kockázatos volta miatt nincs tervben, valamint hogy súlyos kínai gazdasági szankciók bevezetésének az esélye minimális, az amerikai kormánynak nem nagyon van más lehetősége, mint annak elfogadása, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel fog rendelkezni. Az Egyesült Államoknak ez nem éppen ideális helyzet, azonban így csökkenne egy háború kitörésének az esélye a Koreai-félszigeten.

Forrás: https://www.washingtonpost.com/world/china-sticks-by-freeze-for-freeze-korea-de-escalation-proposal-contradicting-trump/2017/11/16/802f5df8-caaa-11e7-b0cf-7689a9f2d84e_story.html

India vizsgál egy vallási összejövetelek megtámadására felszólító ISIS-hangfelvételt – Nirmala Ganapathy, The Straits Times, 2017. november 17.

Napvilágot látott egy vélhetőleg egy ISIS-harcostól származó hangfelvétel, amely arra buzdít szimpatizánsokat, hogy támadásokat hajtsanak végre vallási összejövetelek ellen. Félő. hogy a hangfelvétel megnövelheti a magányos elkövetők általi támadások számát Indiában. Indiai médiajelentések szerint a déli Kerala államban beszélt malajálam nyelven készült felvétel a Las Vegas-i támadáshoz hasonló támadásokra hív fel olyan sok résztvevővel zajló, népszerű fesztiválok ellen, mint a Kumbh Mela és a Thirssur Pooram. Egy keralai rendőrkapitány szerint vizsgálják, hogy a tízperces felvételnek van-e köze öt ISIS-szimpatizáns múlt hónapi letartóztatásához Kannur körzetben.

A legközelebb 2019-ben esedékes Kumbh Mela a világ legnagyobb vallási összejövetele, amelynek során több tízmillió zarándok mártózik meg a Gangesz folyóban. A Thirssur Pooram egy népszerű hindu fesztivál, amely jövő áprilisban lesz legközelebb megrendezve.

A hangfelvételt tagállami és szövetséges rendőrök és titkosszolgálati tisztviselők is vizsgálják, többek között hitelesség szempontjából is. A hatóságok akkor figyeltek fel rá, amikor számos WhatsApp-csoportban került megosztásra Keralában. Kannur rendőrfőnöke szerint már van a látóterükben egy potenciálisan gyanúsítható személy.

Az India egyik leggazdagabb szövetségi államának számító Kerala vallásilag sokszínű; a népesség huszonhat százaléka muszlim, és az elmúlt években megerősödött az iszlám egy konzervatív válfaja. Az ISIS-nek nincs közvetlen jelenléte Indiában és nem tudott nagy számban híveket toborozni az országból sem. Ennek ellenére csatlakoztak fiatalok a szíriai és iraki ISIS-hez Kerala, Dzsammu és Kasmír, valamint Tamil Nadu szövetségi államokból.

Indiában az utóbbi években több mint kilencven ISIS-szimpatizánst tartóztattak le. A kormány szerint vannak hírszerzési információk bizonyos indiai rohingja muszlimok ISIS-szel való kapcsolatairól, és fennáll a veszélye, hogy ők terrortámadásokat hajthatnak végre Indiában.

Dr. Ajai Sahni, az újdelhi Institute for Conflict Management in New Delhi ügyvezető igazgatója szerint az ISIS nem jelent számottevő fenyegetést Indiára nézve, tekintve, hogy az utóbbi két és fél évben letartóztatásokon kívül csak egy kis intenzitású bombatámadást hajtottak végre egy vonaton. Szerinte jobban kell tartani a pakisztáni székhelyű terroristacsoportoktól.

Forrás: http://www.straitstimes.com/asia/south-asia/india-investigates-isis-clip-urging-attacks-at-religious-gatherings

A kínai-japán kapcsolatok egy „új kezdet” felé mozdultak el – Charlotte Gao, The Diplomat, 2017. november 15.

Úgy tűnik, Kína és Japán közelednek egymáshoz. Hszi Csin-ping kínai elnök és Shinzo Abe japán miniszterelnök találkozott november 11-én Vietnamban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetői találkozójával párhuzamosan. A Xinhua kínai állami hírügynökség szerint Hszi hangneme ugyan nem volt engedékeny, ám világossá tette, hogy Kína javítani szándékozik Japánnal való kapcsolatán. Hszi azt mondta, a két országnak javítania kellene a kölcsönösen előnyös együttműködéseiken, megjelölve a térségbeli gazdasági integrációt, valamint az Egy övezet, egy út keretén belüli együttműködést. Mindazonáltal Hszi nem felejtette el emlékeztetni Abét a két ország közötti „alapvető nézeteltérések” némelyikére, például a történelemszemléletre és Tajvan ügyére, és arra kérte őt, ezeket a különbségeket „konstruktív módon” kezelje.

Érdekes módon Abe megjegyzései a találkozóról némileg különböznek a Xinhua verziójától, és derűsebb a hangvételük. A japán miniszterelnök szerint a megbeszélés nagyon barátságos és oldott hangulatban zajlott, a végén pedig mindketten egyetértettek abban, hogy a találkozó új kezdetet jelent a kínai-japán kapcsolatokban. Abe kiemelte, hogy arra biztatta Kínát, játsszon „rendkívül nagy” szerepet az észak-koreai probléma megoldásában, továbbá megegyeztek Hszivel abban, hogy mielőbb sor kerül egy japán-kínai-dél-koreai csúcstalálkozóra. Ezek a témák nem szerepeltek a Xinhua híradásában.

Két nappal később Abe találkozott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) és a Kelet-Ázsia Csúcs (EAS) Fülöp-szigeteken megrendezett találkozóival párhuzamosan. A kínai külügyminisztérium szerint Li részletesebb intézkedéseket javasolt a gazdasági kapcsolatok erősítése céljából, továbbá a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerséggel (RCEP) kapcsolatos tárgyalások előmozdítását, valamint egy Kína, Japán és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodást szorgalmazott. Li szerint a kínai-japán kapcsolatokat az utóbbi időben „némi pozitív változás” jellemzi.

Az elmúlt hónapokban Kína és Japán több barátságos jelet küldött egymásnak. Szeptember végén Abe váratlan látogatást tett a tokiói kínai nagykövetségen egy Kína nemzeti napja alkalmából rendezett ünnepségen. Japán miniszterelnök tizenöt éve nem vett részt ilyen ünnepségen. Az eseményen elmondott beszédében Abe meghívta Hszit Japánba. Ezután a kínai külügyminiszter találkozott Japán kínai nagykövetével, akivel közölte, hogy Kína több jó hírt vár Japánból.

Érdemes megjegyezni, hogy Japán aktívan erősíti biztonsági kapcsolatait az Egyesült Államokkal, Indiával és Ausztráliával. Az ASEAN-csúcstalálkozóval párhuzamosan a négy ország négyoldalú találkozót tartott, amely sok elemző szerint Kína befolyásának ellensúlyozására irányul. Úgy tűnik, Abe ellensúlyozni próbál a két szuperhatalom között: Kínával országa gazdasági kapcsolatait, ezzel egy időben Amerikával pedig a biztonsági kapcsolatait erősíti.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/11/china-japan-relations-move-toward-a-new-start/

A Négyes az ASEAN-központúság végét fogja jelenteni? – Anton Tsvetov, The Diplomat, 2017. november 15.

Az Egyesült Államok, India, Japán és Ausztrália diplomatáinak a nemrég lezajlott Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége- (ASEAN) és Kelet-Ázsia Csúcs-tárgyalásokkal (EAS) párhuzamos munkacsoport-szintű találkozója élénk érdeklődést váltott ki az Ázsia-elemzők körében. Az elképzelés, hogy a Négyes (négyoldalú formáció) visszatért, izgalmas egy olyan időszakban, amelyben a Trump-adminisztráció képtelennek tűnik az Obama-kormányétól eltérő irányelvet megfogalmazni az ázsiai-csendes-óceáni térséggel kapcsolatban, leszámítva a kereskedelmi liberalizáció megszüntetését és a Twitter-hadviselést Észak-Korea ellen.

Az amerikai Ázsia-politika Trump ázsiai útján bővült egy új elemmel azáltal, hogy Trump kormánya elkezdte az „Indo-csendes-óceáni” jelzőt használni az „ázsiai-csendes-óceáni” helyett. Ez a korábban leginkább Ausztráliában használt és Indiát a térségbeli erőegyensúlyba belefoglaló kifejezés vélhetően azt hivatott mutatni, hogy a Csendes-óceán nyugati részén nem Kína az egyetlen geopolitikai központ. A Négyes aktivitása megerősíti ezt az értelmezést.

A Négyes sok mindent magában foglal, de legfőbb céljai egy szabályokon alapuló regionális rend kialakítása, a tengeri biztonság mint közjó biztosítása a térségben, valamint a régióbeli kapcsolatok fejlesztése. Mindemellett a kimondatlan fő cél Kína kordában tartása. A legtöbb területen, amelyen a Négyes együtt kíván működni, Kína vetélytársnak és szabályszegőnek minősül a tagállamok szemében – példaként felhozható Kína aktivitása a Dél-kínai-tengeren és az Egy övezet, egy út kezdeményezés.

A Négyes potenciális hatása azonban akkor válik nyilvánvalóvá, ha számba vesszük szóba jöhető partneri hálózatát, amely elsősorban délkelet-ázsiai államokból kerül ki. A fő jelöltek Szingapúr, Vietnam, Thaiföld és a Fülöp-szigetek. Igaz, hogy az utóbbi két ország viszonya az Egyesült Államokkal való szövetségükkel kérdéses, de felettébb valószínű, hogy hosszú távon ellensúlyozni akarják majd Kínát. Vietnam már régóta dolgozik Japánhoz és Indiához fűződő védelmi kapcsolatainak szorosabbra fűzésén.

A térségbeli kormányzás négyoldalú koordinációja azért váltott ki akkora érdeklődést, mert Kína lopakodó befolyásával szemben egy életképes ellensúlynak tűnik. A Négyes talán az egyetlen módja a szabályokon alapuló rend fenntartásának, azt leszámítva, ha a térség nyíltan egy Amerika által vezetett felügyelet alá kerülne, ami nyilván több konfrontációhoz vezetne.

Azonban bármennyire is vonzó ez a Négyes vezette formáció, az ASEAN-központú ázsiai intézményi rendszer további romlását fogja előidézni. Ha a térségbeli országok ennyire lelkesednek egy olyan nagyhatalmi bázisú formáció iránt, amelynek nem tagja Kína, ez sokat elmond azon multilaterális szervezetek hatékonyságáról, amelyeknek tagja Kína. A Treaty of Amity and Cooperation in Southeast Asia, az ASEAN Dialogue Partnerships, az ADMM-Plus, és az EAS nem akadályozták meg, hogy Kína ellenőrzése alá vonja a Dél-kínai-tenger középső részének vízi és légi területét.

A délkelet-ázsiai országok bizonyosan együtt akarnak majd működni a Négyessel, ha ez a formáció ismét életre kel. Úgy tekinthetnek majd rá, mint egy arany középútra Kína ellensúlyozása és a túlzott mértékű kínai nyomás között, hiszen a Négyes sokkal enyhébb verziója Kína kordában tartásának, mint egy USA vezette szervezet. Mindazonáltal mégiscsak egy enyhe Kína-ellenes szövetségről van szó, amely alááshatja az ASEAN-központú intézmények befogadó és jól felépített biztonsági szerkezetét.

Forrás: https://thediplomat.com/2017/11/will-the-quad-mean-the-end-of-asean-centrality/

A vörös Kína valóban a világ új zöld vezetője lehet? – Chris Zhang, The Diplomat, 2017. november 15.

Hszi Csin-ping kínai elnök a tizenkilencedik nemzeti kongresszuson belefoglalta Kína fejlődési tervébe a környezetvédelmet. A Kínai Kommunista Párt központi bizottságának határozata külön kitűzi a „zöld fejlődés előmozdítását, a fontos környezeti problémák megoldását” és egy „új modernizációs modell kidolgozását, amelyben az emberek a természettel összhangban fejlődnek”. Bár mindez üres szövegnek tűnhet, a szomorú igazság az, hogy amerikai vezetés hiányában valószínűleg Kína irányelvei fogják meghatározni a világ menetrendjét.

Hszi a párizsi klímaegyezmény szószólójaként további híveket szerzett, miután elítélte Donald Trumpot, amiért kiléptette az Egyesült Államokat az egyezményből. Az amerikai kilépés után egy héttel Kína egy magas szintű nemzetközi fórumot rendezett energiaügyi miniszterek részvételével. A megbeszélés során kínai tisztviselők arra tettek ígéretet, hogy Kína párizsi klímaegyezmény szerinti célkitűzései a kitűzött dátumig vagy még előtte meg fognak valósulni, továbbá tartottak egy bemutatót a megújuló tiszta energiaforrások előnyeiről a szénnel és a földgázzal szemben.

Hszi a nemzetközi közösség ellensúlyaként pozícionálta magát Trump ízléstelen vezetői szerepével szemben. Kína, a világ legnagyobb energiafogyasztója és környezetszennyezője, új szerepet vállalt a zöld kezdeményezések globális felügyelőjeként. Míg az USA lazít a szénerőművekre vonatkozó előírásain, Kína a napenergiába fektet. 2016-ban Kína megduplázta napelemei számát, így az ország napenergia-kapacitása a duplája Amerikáénak. Dél-Kínában használaton kívüli szénbányákat napfarmokká alakítanak át. 2014 óta az ország mérsékelte szénfelhasználását és drasztikusan csökkentette szén-dioxid-kibocsátását; 2017 lesz sorozatban a negyedik év, amelyben a szén-dioxid-kibocsátása csökken.

Hszi komoly összegeket szán a „zöld Kína” hosszú távú megvalósítására: a kínai nemzeti energiaügynökség 361 milliárd dollárnyi összegű befektetést ígér a tiszta energiatermelés területén. Az ilyen befektetések meggyőzőek, de egyben jelzik a kommunista párt vezetőségére nehezedő társadalmi nyomást, hogy térjen át a megújuló energiaforrásokra és vezessen be szigorúbb környezetvédelmi szabályokat.

A további amerikai lépések megerősíthetik Kína vezető szerepét a klímaváltozás terén. A megújuló energiaforrás-iparág nyilvános elítélésével és a szénipar támogatásának a hangoztatásával a Trump-adminisztráció nyilvánvalóvá tette a különbséget Washington és Peking környezetvédelmi álláspontja között.

Mindazonáltal Kína nincs könnyű helyzetben a globális környezetvédelmi vezető szerepére törekvő államként. A kínai energiaszektor nagyon megosztott, ami alááshatja az ország szénmentesítési terveit. A szektort befolyásos szénfüggő nehézipari ágazatok uralják, főként acél- és alumíniumgyártók, amelyek Kína környezetvédelmi lépéseinek lassításáért lobbiznak. A döntéshozatalra gyakorolt befolyásukat jól mutatta, amikor Peking jóváhagyta több mint száz új szénerőmű építését. Mivel a szén viszonylag olcsó, a kínai fémgyártók előnyben vannak a külföldi konkurenciával szemben, ez pedig hozzájárul az acél- és alumíniumgyártás felesleges kapacitásához. A kevéssé hatékony nehézipari szereplők fokozatos felszámolásán alapuló gazdasági átszervezés lassan halad, ami a kínai vezetői ambíciókat komolyan veszélyezteti. Pedig a tisztább energiaforrásokra és technológiákra való átállással a kínai nehézipar hozzájárulhatna a szennyezés visszaszorításához és az ország felesleges kapacitásainak csökkentéséhez. Ráadásul a fogyasztók világszerte egyre inkább környezettudatosak, ezért Kínának a termékei gyártási folyamatainak egészét környezetbarátabbá kell tennie, ha a világgazdaság egészét is azzá akarja tenni.

Amerika „nemzeti érdekekre” való fókuszálása azt eredményezi, hogy a világ már nem számíthat az egyetlen országra, amely képes volt rábírni Kínát a környezetvédelemmel való foglalkozásra. Kína elsiklik afelett, hogy a párizsi klímaegyezmény az utolsó pillanatban született csak meg annak köszönhetően, hogy végül India és Kína is csatlakozott hozzá; az is megemlítendő, hogy Peking továbbra is finanszírozza szénerőművek építését külföldön. Felmerül a kérdés, hogy az USA ellensúlyozó szerepe nélkül Hszi vajon nem fogja-e arra használni új pozícióját, hogy visszalépjen a megtett környezetvédelmi fogadalmaktól?

Forrás: https://thediplomat.com/2017/11/can-red-china-really-be-the-worlds-new-green-leader/

Kína bombázókat és kémrepülőket küldött a nemzetközi légtérbe Okinawa közelében – Jesse Johnson, The Japan Times, 2017. november 19.

November 19-én Kína ismét bombázókat és kémrepülőket küldött a Kelet-kínai-tenger fölé, az Okinawa és Miyako szigetek közötti nemzetközi légtérbe. Peking szerint ez a folyamatos és „szokásos” gyakorlatok része a térségben. Válaszul Japán vadászgépeket küldött a régióba, ám nem észlelték a japán légtér megsértését.

Hszi Csin-ping elnöksége alatt Kína nagyszabású katonai modernizációba kezdett, amely különösen a légierőre és a haditengerészetre vonatkozik, mivel az ország demonstrálni akarja erejét a partjaitól távolabbra is. A kommunista párt októberben megrendezett kongresszusán Hszi azt nyilatkozta, Kína „világszínvonalú” erővé kíván válni, amely megvédi „területi egységét”.

Peking és Tokió között vita dúl a kelet-kínai-tengeri, japánul Senkaku, kínaiul Diaoyu néven ismert, japán fennhatóság alá tartozó szigetek miatt. A japán védelmi minisztérium a múlt hónapban közölte, hogy az idei évben szeptemberig összesen 287 alkalommal kellett vadászgépeket riasztani, ami 120-szal kevesebb a tavalyi év ugyanezen időszakánál. A csökkenés ellenére a minisztérium szerint a „szokatlan” légi események száma nőtt, mint például az augusztusi légi hadgyakorlat a Kii-félsziget mellett. Tavaly a légierő 1168 alkalommal riasztott vadászgépeket, ami a legmagasabb szám az adatok 1958-ban elkezdett rögzítése óta; a korábbi rekord a hidegháború csúcspontján, 1984-ben rögzített 944 alkalom volt.

Kína korábban már küldött harci repülőket hosszú bevetésekre a térségben, júliusban pedig hadihajókat és repülőket irányított nemzetközi, ám politikailag kényes vizekre és légtérbe Japán közelében. Ekkor a kínai védelmi minisztérium azt mondta, Japánnak „nem kellene semmiből ügyet csinálnia vagy felfújnia dolgokat; miután hozzászoknak, minden rendben lesz”. Peking elítélte Japánt, amiért felhajtást csap a repülőutak körül, amik Kína szerint „szokásos” gyakorlatok részei. Tokió azonban azt mondja, szemmel fogja tartani a kínai hadsereg „bővülő és sűrűsödő” térségbeli akcióit.

Forrás: https://www.japantimes.co.jp/news/2017/11/19/national/china-sends-bombers-intelligence-gathering-planes-international-airspace-near-okinawa/#.WhHt4DdrzIU

Trump ázsiai útjának kereskedelemmel kapcsolatos következményei – Joshua P. Meltzer, Brookings, 2017. november 15.

Donald Trump nemrég véget ért ázsiai útja lehetőséget adott arra, hogy az amerikai elnök bemutassa országa alternatív gazdasági elképzelését Ázsiával kapcsolatban, miután az Egyesült Államok kilépett a Transz-csendes-óceáni Partnerségből (TPP). Sajnos nem ez történt.

Japánban Trump kritizálta a két ország kétoldalú kereskedelmi kapcsolatát, mivel az szerinte nem igazságos és nem nyílt. Trump szerint a japán autógyártóknak az Egyesült Államokban kellene gyártaniuk az autóikat, nem csak odaszállítaniuk őket. Ezek szerint nem tájékoztatta őt senki arról, hogy a japán autógyártók eddig több mint 45 milliárd dollárt fektettek be az USA-ban, közel 4 millió autót gyártanak az országban (amiből több mint 400 ezret exportálnak), és több mint 90 ezer amerikait foglalkoztatnak közvetlenül. Kínában az amerikai elnök azt nyilatkozta, nem Kínát teszi felelőssé a kereskedelmi hiányért, hanem a korábbi amerikai elnököket, amiért szerinte nem tettek az ügyben semmit. Ez az állítás figyelmen kívül hagyja azt, hogy a kínai piachoz való hozzáféréssel kapcsolatos aggályok, valamint a kínai gazdaság jelentette strukturális kihívások mind republikánus, mind demokrata elnökök fókuszában állnak már legalább Bill Clinton óta. Kína az amerikai kereskedelmi érdekeket sérti szubvenciókkal és állami tulajdonú vállalatok támogatásával, kereskedelmi korlátokkal, szellemi tulajdon ellopásával, továbbá amerikai befektetések korlátozásával. Ezek a problémák azonban nem járulnak hozzá az amerikai kereskedelmi hiányhoz, a Kínával kötött befektetési megállapodások pedig ezeket a kínai gazdasági növekedési modell által okozott, az Egyesült Államokat és a világot érintő kihívásokat nem orvosolják, hiába hoznak hasznot az érintett vállalatoknak.

Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vezetői találkozóján Trump kifejtette Ázsiával kapcsolatos kereskedelmi terveit: nem lesz több többoldalú kereskedelmi egyezmény, amik korlátozzák Amerika cselekvőképességét és szuverenitását; helyettük kizárólag igazságos és kölcsönös kétoldalú egyezmények fognak születni. Azonban a többoldalú kereskedelmi egyezmények eredendően nem korlátozzák jobban a szuverenitást, mint a kétoldalúak, a „kölcsönös kereskedelem” alatt Trump pedig a kétoldalú kereskedelmi hiány megszüntetését érti. Ezzel Trump ismét abbéli hitét fejezte ki, hogy a kereskedelmi egyezményeket meg lehet úgy alkotni, hogy csökkentsék az amerikai kétoldalú kereskedelmi hiányt – ez azonban nem mérsékelhető úgy, hogy más országok több amerikai terméket vásárolnak, vagy behozatali korlátozások által. Nem csoda hát, hogy más országok nem igyekeznek Trump hiábavaló próbálkozásait követni.

Az APEC-csúcson a TPP megmaradt tagjai (Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam) bejelentették, hogy az egyezmény életbe fog lépni. A TPP a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létrehozása óta a legnagyobb kereskedelmi egyezmény lesz, és az amerikai vállalatok ki fognak belőle maradni. Szerencsére azonban a TPP nyitva áll majd más országok előtt, így egy jövőbeni amerikai kormány dönthet úgy, hogy ismét belép az egyezménybe – ez esetben persze el kell majd fogadnia, hogy bizonyára kevesebb lesz az Amerikának előnyös feltétel (például a befektetők és államok közötti viták rendezése), mint amennyi az eredeti egyezményben volt.

Az amerikai kereskedelmi miniszter szerint Trump kereskedelmi tervei Ázsiával kapcsolatosan valójában inkluzívabbak, mint a TPP, mivel Trump a szélesebb Indo-csendes-óceáni térséget célozza meg. A TPP kétségkívül hátrányosan érintette volna Indiát, de ez is volt a célja az egyezménynek: olyan gazdasági nyomást kifejteni más országokra, amely reformokra ösztönzi őket, ha csatlakozni akarnak. Ez az eszköz hatékony lett volna Kína ellen, ezért alighanem Kína volt a legnagyobb nyertese az USA TPP-ből való kilépésének.

A TPP sikere az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalása során is érezteti hatását. A TPP segíti Mexikót és Kanadát abban, hogy kereskedelmi kapcsolataikat az Egyesült Államoktól kevésbé függővé tegyék. Ez főként amiatt aktuális, mert Trump a NAFTA-ból való kilépéssel fenyegetett a közelmúltban.

Miközben ázsiai és Amerikához közelebbi országok is olyan kereskedelmi egyezmények megkötésén dolgoznak, amelyeknek az USA nem tagja, az amerikai gazdaság lemarad.  Washington hátrányba hozza az amerikai gyártókat, földműveseket, szolgáltatókat és más gazdasági szereplőket azzal, hogy nem vesz részt a többoldalú kereskedelmi diplomáciában.

Forrás: https://www.brookings.edu/blog/order-from-chaos/2017/11/15/the-fallout-from-trumps-asia-tour-on-trade/

Valóban akar Japán atomfegyvert? – Richard A Bitzinge, ETH Zürich, 2017. november 10.

Az utóbbi időben sok olyan írás született, amely amellett érvel, hogy a regionális biztonság szempontjából előnyös lehetne, ha Japán atomfegyverre tenne szert. Egyes vélemények szerint a Trump-adminisztráció üdvözölné ezt a fejleményt, és ha Amerika valóban nem garantálná többé Japán katonai védelmét, az ország komolyan fontolóra veheti az atomhatalommá válást. Általánosan elfogadott vélekedés, hogy Japán képes lenne atombomba kifejlesztésére, és ez legfeljebb néhány évig tartana. Az igazi kérdés azonban az, hogy az ország valóban atomhatalom kíván-e lenni?

Japán először is minden valószínűség szerint szembesülne azzal, hogy atomhatalommá válni sokkal nehezebb, mint azt általában elképzelik, mivel ez nem csak az atombomba kifejlesztéséből áll. Japánnak éveken át több atomkísérletet kellene végrehajtania, hogy elrettentésre valóban képes atomarzenált hozzon létre. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy hogyan vetné be az atomfegyvereit? Az ország nem rendelkezik atomfegyver szállítására alkalmas repülőgéppel, amerikai gyártású vadászgépei átalakításába pedig az USA szinte biztosan nem egyezne bele. Rakétákra lehetne atomtöltetet helyezni, azonban ezeket a rakétákat is meg kellene tervezni és le kellene gyártani.

A következő felmerülő kérdés az, hol tárolná az ország az atomrakétáit? Rakétasilók nem lennének biztonságosak a gyakori földrengések miatt, ráadásul mivel Japán kis területű és sűrűn lakott, a lakosság ellenállása miatt nem lenne egyszerű helyet találni nekik. Az atomrakétákat lehetne tengeralattjárókról is indítani, de ehhez egyebek mellett egy teljesen új tengeralattjárót is ki kellene fejleszteni. Mindez igen sokba kerülne.

Mindezeken felül az atomfegyvereket támogató infrastruktúrát is ki kellene építeni: speciális, rendkívül biztonságos tárolókat, atomtámadásra figyelmeztető (szatellitekből és radarokból álló) rendszert, valamint parancsnoki és irányító rendszert. Mérnököket kellene képezni és egy atomtámadás megindításával kapcsolatos eljárást kialakítani, és rengeteg egyéb tennivaló is lenne.

Mindemellett Japánnak mindezen infrastrukturális és technológiai fejlesztéseket egyedül kellene végrehajtania, mivel az Egyesült Államok biztosan nem segítene. Egy hiteles atomfegyver-arzenál létrehozása több billió jenbe kerülne és évtizedekig tartana. Kérdés, hogy a japán közvélemény elfogadna-e egy nagyszabású és drága atomfegyverprogramot. A szélsőjobb vélhetően támogatná, hiszen a program lehetővé tenné a birodalmi múlt felidézését, valamint Japán önállóan történő katonai megvédését. De mi lesz a lakosság döntő többségével, akik atomfegyver-ellenesek? Az elmúlt több mint hetven évben a japánokba „beleverték” a háború- és atomfegyver-ellenességet. Ez a szemlélet visszaköszön az alkotmány kilencedik cikkelyében, amely lemond a háborúról mint a nemzetközi viták rendezésének módjáról. Noha ezt a cikkelyt az évtizedek alatt átértelmezték, hogy lehetővé tegye az ország újrafelfegyverzését, japán haderő külföldre küldését, valamint az Egyesült Államokkal való kollektív védelmi politika kialakítását, a cikkelyt mégiscsak úgy értelmezik, hogy tiltja a támadó fegyvereket, különösen az atomfegyvereket.

Mindehhez hozzáadódik az, hogy Japán az egyetlen ország, amely ellen atomfegyvert vetettek be, és a japánok viszonya ehhez a történelmi tényhez megnehezíti az atomhatalommá válást. Egy atomfegyverekkel rendelkező Japán mindenesetre nem elképzelhetetlen, ám nem valósítható meg gyorsan, olcsón és masszív politikai ellenállás nélkül.

Forrás: http://www.css.ethz.ch/en/services/digital-library/articles/article.html/270d47a4-e3cd-408f-8cb0-765b89320114

Egy elrettentésre és visszaszorításra épülő új Észak-Korea-stratégia – Michael J. Green és Mathew Kroenig, ETH Zürich, 2017. november 13.

November elején az amerikai védelmi miniszterhelyettes azt nyilatkozta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban a fókusz a diplomácián van, de ennek meghiúsulása esetén a legrosszabbra is fel kell készülni. Azonban a rövid távon bekövetkező katonai konfliktus és a diplomáciai megoldás a két legvalószínűtlenebb végkimenetel. Az Egyesült Államoknak ezek helyett hosszú ideig tartó elrettentésre, kényszerítő diplomáciára és visszaszorításra kell felkészülnie, mert ez a legjobb mód arra, hogy a nemzetközi közösség elérje régóta megfogalmazott céljait: a Koreai-félsziget békés atomfegyver-mentesítését és egyesítését.

Eddig gyakorlatilag valamennyi észak-koreai nukleáris válság egy lefegyverzést célzó diplomáciai terv felállításával végződött, azonban biztosra vehetjük, hogy ezúttal nem így lesz, mivel Phenjan eddig egyik végrehajtásában sem bizonyult partnernek. Valószínűleg még megnövelt szankciók és katonai nyomás sem változtatnák meg rövid távon Észak-Korea hozzáállását az atomfegyverek ügyében. A legtöbb, amit az USA ezzel elérhet, a Kína és Oroszország által javasolt „felfüggesztésért felfüggesztést” megállapodás, amelynek értelmében Phenjan leállítaná atom- és interkontinentális rakéta-tesztjeit, cserébe pedig Washington leállítaná a rendszeres katonai gyakorlatokat és rakétavédelmi rendszerek telepítését. Ezzel az elképzeléssel azonban számos baj van: legitimálná Észak-Korea atomfegyver-kísérleteit, a már meglévő észak-koreai atomfegyverek és rakéták meghagyásával aláásná Japán és Dél-Korea biztonságérzetét, továbbá leállítaná az amerikai és a szövetséges elrettentő haderők korszerűsítését, miközben az észak-koreai fenyegetés mértéke technikai szempontból nem csökkenne.

A némelyek által javasolt alternatív megoldást, az észak-koreai atomfegyverek és rakétaállomások elleni megelőző katonai csapást is elvethetjük, mivel valószínűtlen, hogy egy amerikai támadás valamennyi számba jövő célpontot meg tudna semmisíteni, ám egy válaszcsapást valószínűleg kiváltana. Az észak-koreai rezsim ugyan megsemmisülne, azonban ez vélhetőleg Dél-Koreában és Japánban több mint egymillió áldozattal járna, továbbá Észak-Korea az USA-val szemben ellenséges terroristacsoportok kezére juttathatna atomfegyvereket.

Mindezek tükrében a legjobb és egyben egyetlen megoldás az elrettentés és fokozatos visszaszorítás. Észak-Korea 2002-ben közölte követeléseit amerikai tárgyalófeleivel: Japán és Dél-Korea amerikai atomfegyverek általi védelmének megszüntetése, az amerikai haderő kivonása mindkét országból, továbbá gazdasági segély biztosítása Phenjannak. Észak-Korea célja továbbra is a feszültség és bizonytalanság fenntartása, mivel ezáltal követelhet engedményeket, hogy a rezsim túlélését biztosítsa. Várható, hogy Észak-Korea, abban a hitben, hogy atomfegyverei garantálják a biztonságát, egészen addig elmegy majd a feszültségek keltésében, amíg azt még biztonságosnak ítéli meg a rezsim fennmaradása szempontjából. Ennélfogva megtanulni együtt élni az atomfegyverrel rendelkező Észak-Koreával és megpróbálni elrettenteni és kordában tartani nem reális opció.

Az eddigiek fényében az amerikai kormánynak szövetségeseivel együtt új stratégiát kell kidolgoznia, amely magában foglalja a kényszerítő diplomáciát, védelmet és elrettentést, valamint a szövetségesek megnyugtatását annak deklarálásával, hogy a hosszú távú cél a Koreai-félsziget lefegyverzése és egyesítése.

Az elkövetkezendő évek során a kényszerítő diplomácia legfontosabb eleme a kényszerítés lesz, nem a diplomácia. Az amerikai kormánynak olyan gazdasági szankciókat kell életbe léptetnie, amelyeket nem fognak visszavonni annak az első jelére, hogy Észak-Korea hajlandónak mutatkozik a tárgyalásokra – ezt a hibát Washington rendszeresen elkövette az elmúlt két évtizedben. Az amerikai pénzügyminisztériumnak bőven van még lehetősége szankciók kivetésére, mivel a közvélekedéssel ellentétben Észak-Korea nem a világ szankciók által egyik leginkább sújtott állama. A Trump-adminisztráció által szeptember végén elrendelt szankciók elérhetik azt, hogy a Föld valamennyi gazdasági szervezetének választania kell, Észak-Koreával vagy Amerikával üzletel-e. A szankciók megnehezítik az atomfegyver- és rakétatechnológia átadását más ellenséges rezsimeknek, például Iránnak vagy Szíriának. Az elkövetkező hónapok és évek során kemény és következetes szankciók tovább fogják gyengíteni Észak-Korea gazdaságát, ez pedig elősegítheti a Kim-rezsim összeomlását, vagy arra kényszerítheti, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz és komolyan is vegye őket.

Az új stratégia második eleme egy védelmi és elrettentési terv a jelenlegi fenyegetések kezelésére. E terv védekező és támadó komponensből áll. Az előbbi keretében az Egyesült Államoknak meg kell erősítenie a hazai rakétavédelmét, továbbá Dél-Koreát ösztönözhetné az észak-koreai tüzérség ellen védő védelmi rendszerek vásárlására, amilyen például az izraeli Iron Dome. Egyéb amerikai védelmi rendszerek és hadihajók térségbeli bevetése is szükséges lehet, mint ahogy az észak-koreai rakétaprogram elleni kibertámadások is. A támadó komponenset illetően Amerika támadóképességének hitelesnek kell lennie. Ennek keretében szükség lehet Észak-Koreát illetően jobb titkosszolgálati információkra, megfigyelésre és felderítésre, valamint rugalmasabban bevethető atomfegyverekre is. Az USA többször deklarálta, hogy egy észak-koreai atomtámadás a Kim-rezsim végét jelentené, így e fenyegetés hitelessé tételéhez szükséges a releváns amerikai és dél-koreai tervek naprakészen tartása. Ehhez társul annak világos jelzése mind retorikailag, mind katonai eszközök, például bombázók térségbeli telepítése által, hogy Amerika szükség esetén kész katonai erőt használni. Egyes vélemények szerint egy felfokozott amerikai elrettentő stratégia arra késztetné Észak-Koreát, hogy ő támadjon először, ám nem logikus, hogy Kim Dzsongun, aki tart egy Amerikával vívott atomháborútól, épp maga indítson egy atomháborút Amerika ellen.

A harmadik elem a szövetségesek megnyugtatása és a szövetségek megerősítése. Az USA kelet-ázsiai szövetségi rendszere a koreai háború után létrehozott kétoldalú szövetségekből áll. Ezeket a szövetségeket a kollektív biztonság irányába kell elmozdítani, hogy hatékonyak legyenek a közös fenyegetéssel szemben. Ez ráadásul nyomást gyakorolna Kínára az Észak-Koreának juttatott segítsége kapcsán. Peking arra számít, hogy az amerikai kétoldalú szövetségek elhalnak majd, ahogy Kína gazdasági és diplomáciai befolyása nő a térségben. Ha azonban az Egyesült Államok és szövetségesei megerősítik rakétavédelmi és egyéb együttműködésüket, ez arra kényszeríti majd Pekinget, hogy többen tegyen az észak-koreai probléma ügyében.

Amerikának kollektív biztonsági nyilatkozatot kellene kiadnia Japánnal és Dél-Koreával közösen arról, hogy egy észak-koreai támadás egyikük ellen mind a hármuk elleni támadást jelentene (2010 decemberében egyébként majdnem megszületett egy ilyen nyilatkozat). Ezen felül az Egyesült Államoknak fel kellene állítania egy állandó rakétavédelmi csoportot amerikai, japán és dél-koreai AEGIS-hadihajók részvételével.

Dél-Koreában némelyek amerikai taktikai atomfegyvereknek az országba való visszahelyezését sürgetik, de ez jelenleg szükségtelen. Ehelyett Amerikának növelnie kellene az elrettentő célú ázsiai nukleáris arzenáljába vetett bizalmat az atomfegyver-tárolók felújításával és atomfegyver-hordozásra képes katonai repülőgépek sűrűbb hadgyakorlati bevetésével. Ezek a lépések lehetővé tennék szükség esetén a taktikai atomfegyverek bevetését. A Trump-adminisztráció egyéb rugalmas taktikai nukleáris lehetőségeket is számba vehetne, például az Obama-adminisztráció által visszavont TLAM-N tengeralattjáróról indított atomrakéta újbóli bevetését. Ezek a lépések világosan jeleznék az amerikai katonai képességeket és elrettentési szándékot.

Kínának kulcsszerepe lesz, de készségesebb magatartást tanúsít majd, ha felismeri, hogy az Egyesült Államok képes a stratégiai feltételek megszabására. Amerikának nyitottnak kell lennie az Észak-Koreával kapcsolatos stratégiai együttműködésre Kínával, de erre igazán akkor van esély, ha egyértelmű, hogy az USA és szövetségesei nem maradnak passzívak a növekvő észak-koreai fenyegetéssel szemben.

Az itt felvázolt stratégia nem garantálja a sikert, de nincs jobb választás. A hidegháború vége óta ismétlődő, krízishelyzetekből és külföldi segélyek Észak-Koreának történő folyósításából álló ciklusok egy veszélyesebb Észak-Koreát eredményeztek. Az itt bemutatott stratégia megtöri ezt a ciklust, és közép- és hosszú távon fokozza a Kim-rezsimre gyakorolt nyomást, hogy az az őszinte diplomácia felé mozduljon el. Világossá kell tenni, hogy a Phenjanra nehezedő nyomás nőni fog, amíg a rezsim nem változtat a politikáján. Az amerikai politikának biztosítania kell, hogy az észak-koreai vezetés nem részesül az általa vágyott, atomfegyverek nyújtotta előnyökből, mint például a legitimáció, gazdasági segélyek, vagy az amerikai kötelezettségvállalás gyengülése Dél-Korea és Japán felé. Ez a stratégia próbára tenné az Egyesült Államok és szövetségesei türelmét és akaraterejét, ám ez az egyetlen reális stratégia a háború elkerülésére, valamint a Koreai-félsziget békés atomfegyver-mentesítésére és újraegyesítésére.

Forrás: https://isnblog.ethz.ch/foreign-policy/a-new-strategy-for-deterrence-and-rollback-with-north-korea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: