World Cities Report 2016

2016-ban került megrendezésre az ENSZ harmadik, lakhatással és fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos konferenciája, a HABITAT III., ahol elfogadták a New Urban Agenda-t –napjaink urbanizációs kihívásaira választ megfogalmazó dokumentumot –, aminek előkészítő anyaga az ENSZ 2016-os World Cities Report-ja (Világ Városai Jelentés). A jelentés a HABITAT II. óta eltelt 20 év urbanizációs tendenciáit veszi górcső alá, és fogalmaz meg ajánlásokat az új agenda elkészítéséhez. Ezen írásunkban bemutatjuk a jelentés legfontosabb megállapításait, amelyekből átfogó képet kaphatunk a közelmúlt, és napjaink városodási, városiasodási folyamatairól, legfőbb kihívásairól és ezek lehetséges megoldásairól.

Az ENSZ az 1970-es évek óta tart a városok fejlődésével és lakhatással kapcsolatos konferenciákat. Az elsőre 1976-ban, Vancouverben került sor, amikorra a kormányok világszerte kezdték felismerni a rohamos tempóban zajló városodás negatív következményeit – elsősorban a fejlődő világban –, valamint megfogalmazták a fenntartható emberi települések iránti szükségletet is. A második konferencia – HABITAT II. – két évtizeddel később, 1996-ban, Isztambulban volt, melynek során elfogadták a Habitat Agenda-t, egy globális akciótervet, ami elismeri a megfelelő hajlékhoz való jogot, az urbanizált világban a fenntartható emberi hajlék fejlesztésének, és az urbanizációs folyamatokban a civil szervezetek illetve a magánszektor hangsúlyosabb szerepének fontosságát.

Az ENSZ emberi településekért felelős szakosított szerve, a HABITAT, 2016-ban készítette el World Cities Report – 2016 címmel jelentését, ami az isztambuli HABITAT II. óta eltelt időszak urbanizációs folyamatait tekinti át. Célja, hogy a húsz évvel ezelőtti Habitat Agenda tanulságiból okulva, gyakorlatban hasznosítható konklúziókat fogalmazzon meg, ezzel szakpolitikai ajánlásokat adva a 2016. október 17 és 20 között, az ecuadori Quitoban megrendezett HABITAT III. konferencia számára, ahol a New Urban Agenda került elfogadásra. Az új akciótervnek nagy elvárásokat kell teljesítenie, ugyanis pótolnia kell a HABITAT II. hiányosságait, és a szakpolitikai végrehajtásra kell helyeznie a hangsúlyt, ugyanis a tervek megvalósítása ez idáig elmaradt. A HABITAT II. ugyanis sok tekintetben nagy előrelépést jelentett – elsősorban szemléletváltás tekintetében –, ám a gyakorlati megvalósítás, finanszírozás és monitorozás az elmúlt két évtizedben mindvégig jelentős kihívás maradt. A New Urban Agenda-nak tehát városi szintű konkrét akciókat kell megfogalmaznia, a végrehajtást és monitorozást elősegítő mechanizmusok és finanszírozási struktúrák megalapozásával.

Habitat II-től a Habitat III-ig: 20 év városfejlődése

Az urbanizáció egy megállíthatatlan tendencia. Míg 1990-ben a világ városlakóinak aránya 43% volt, addigra 2015-re már 54. Sok esetben a városodás társadalmi-gazdasági fejlődéssel járt együtt. Habár az urbanizáció leglátványosabb szereplői a megavárosok (10 millió főnél népesebb városok), nem ők a leggyorsabban növekvő települési kategória, és nem is ezek a települések adnak otthont a legtöbb városlakónak. A leggyorsabban gyarapodó városkategóriák – az ENSZ csoportosításában – a kis- és középvárosok, azaz az 1 millió főnél kevesebb lakost tömörítő urbánus térségek. A világ urbánus populációjának 59%-a ugyanis ebben a településkategóriában él. Ám népességi súlyuk ellenére a fejlődő világ városvezetési és tervezési kapacitásait inkább a megavárosok problémáinak orvoslására koncentrálják.

1. ábra: A világ városi népességének eloszlása településméret szerint (1950-2050)[i]

Ráadásul ma a városok egy merőben más gazdasági, társadalmi, kulturális közegben működnek, mint a 20. században, így égető szükség van a városi agenda felülvizsgálására, és a városfejlesztéssel kapcsolatos megközelítés újrapozícionálására. A jelentés számba veszi a 20. század városi kihívásait, melyeket két csoportba lehet sorolni: állandó és felemelkedő kihívások. Előbbihez sorolható a városi növekedés, családi mintákban való változások, nyomornegyed-lakók számának növekedése, valamint a világ különböző pontjain városi szolgáltatások biztosítása. Utóbbiba pedig a klímaváltozás, kirekesztés és növekvő egyenlőtlenségek, növekvő biztonsági kihívások, és a fokozódó nemzetközi migráció tartozik.

Problémák:

Informális települések: a nyomornegyedek problémája nem egy új kihívás, hanem a Millennium Fejlesztési Célok, és a „régi” Habitat Agenda befejezetlen „ügylete”. Az ENSZ becslései szerint a fejlődő világ városi lakosságán belül a nyomornegyedekben lakók aránya a 2000-es 39,4%-ról 2014-re 29,7%-ra csökkent. Ám az abszolút számok esetében sajnos növekedésről beszélhetünk: míg az ezredfordulón 791 millióan voltak kénytelenek slumokban élni, addig 2014-re ez az érték 881 millió volt. Vagyis sok ország számára még mindig óriási kihívást jelent a nyomornegyed-lakók és a városi népesség többi része közötti szakadékot csökkenteni.

Ázsia és Afrika gyorsan növekvő városai gazdasági növekedéséhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra és alapszolgáltatások biztosítása. Ám a fejlődő világ városi lakossága olyan gyorsan nő, hogy azzal nem képes lépést tartani az infrastruktúra és a városi szolgáltatások fejlődése, kiterjedése. Jelentős hiányosságok általában az egészséges ivóvízhez való hozzáférés és a megfelelő közhigiéniás viszonyok biztosítása terén mutatkoznak.

2. ábra: Városlakók száma kontinensenként (1950-2050)[ii]

Globális klímaváltozás: míg 1950 és 2005 között az urbanizációs ráta – azaz a városlakók aránya az összlakosságon belül – 29-ről 49%-ra emelkedett, addig a fosszilis tüzelőanyagok használatából származó globális széndioxid kibocsátás 500%-kal nőtt. A klímaváltozás nem csak globális, hanem lokális kérdés is, amiben a városoknak meghatározó szerepe van. A városok ugyanis az energiafogyasztás 60-80%-áért felelnek, és az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázkibocsátás 70%-a is az urbánus térségekből származik. Az urbanizáció alapvetően módosítja a termelési és fogyasztási mintázatokat, ami diszfunkcionális városi struktúrákkal párosulva jelentős negatív környezeti hatásokat generálhat – és generál is – a magas energiafogyasztás és üvegházhatású gázkibocsátás révén. Mindazonáltal az urbanizáció sok lehetőséget is nyújt a globális klímaváltozás enyhítésére, a városi tervezés által.

A 20. században gyökerező városi kihívásokat összegezve elmondható, hogy habár egy jól irányított, menedzselt urbanizáció elősegítheti a társadalmi-gazdasági fejlődést – a hatékonyság fokozása és az életszínvonal növelése révén –, világszerte számos város képtelen megbirkózni a városodás jelentette komplex kihívásokkal, amiből következően az urbanizáció fenntarthatatlan környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is. Ahhoz, hogy a problémákat megfelelőképpen lehessen kezelni, és az urbanizáció adta lehetőségekkel minden város élni tudjon, egy új megközelítésre, új városi agendára van szükség, ami belátja, hogy a városodást, mint hajtóerőt szakpolitikai döntésekkel, tervezéssel szabályozással és egyéb beavatkozással lehet befolyásolni. A jelentés ajánlása szerint ezért az új agendának konkrétnak, univerzálisnak, ember-központúnak, zöldnek és mérhetőnek kell lennie. Hatékonysága azon fog múlni, hogy a városi vezetők számára ajánlásai mennyire relevánsak.

Városi gazdaság változó dinamikája

A városoknak meghatározó szerepe van a gazdasági növekedésben és a termelékenység fokozásában: becslések szerint a globális GDP 80%-át a városokban állítják elő. A hatékonyan működő városok elősegítik az erőforrások produktívabb felhasználását, így hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez és a jólét fokozásához is.

Ám a városok gazdasági potenciáljában jelentős különbségek fedezhetők fel. Míg a 10 millió főnél népesebb megavárosok és nagyvárosi régiók a globalizáció elsőszámú nyertesei, a másodlagos városok egy főre jutó GDP-je jóval elmarad tőlük, mivel a beruházások számára ma már kevésbé vonzó területek. Így a hazai források és az FDI elsősorban a magasabb megtérülési rátát biztosító nagyvárosokba áramlik, míg a kisebb települések a munkahelyteremtés kihívásával küzdenek.

Ahhoz, hogy a városok közötti egyenlőtlenségek csökkenjenek, többek között a következőkre van szükség:

  • Nemzeti városfejlesztési politika: a nemzeti gazdaságfejlesztési programok többé nem hagyhatják figyelmen kívül a városokat, mint a rendszeren belül működő rendszert, a gazdaság motorjait;
  • Önkormányzati struktúrák fejlesztése: ez egyrészt jelenti a költségvetési rendszerek megreformálását. A városoknak ugyanis képessé kell válniuk arra, hogy kevesebb forrásból több mindent tudjanak megvalósítani, mivel így lesznek képesek eleget tenni az egyre komplexebb feladataiknak. Ez pedig a köz- és magánszféra szorosabb együttműködésével, valamint a helyi adók és (bérleti) díjak jobb felhasználásával valósítható meg. Ugyanakkor a településvezetési struktúrák megreformálásáról is szól a jelentés ezen ajánlása, vagyis szükség van a helyi szintű döntéshozatali jogkör, és a települési önkormányzat számára rendelkezésre álló források összehangolására, hogy azok arányban legyenek egymással, így a városvezetés képes legyen eleget tenni kötelezettségeinek.
  • Együttműködő városi vezetés: a városi önkormányzatoknak olyan, a vállalkozók, civil szektor, közintézmények együttműködését lehetővé tevő közeget kell teremtenie, nyitott, átlátható döntéshozatali folyamatokkal együtt, ami a helyi gazdaság élénkülését, a város versenyképességét javíthatja. A településen belüli együttműködés mellett szükséges a városok kooperációja is, ugyanis így képezhetnek egy rugalmas hálózatot, ami képes a különböző települések eltérő adottságait megfelelőképpen kihasználni.

Az Új Városi Agenda (New Urban Agenda)

Ahhoz, hogy a HABITAT II. óta eltelt 20 év hibáiból tanulni tudjunk, és az elmúlt két évtized mulasztásait bepótolhassuk, az Új Városi Agendában többek között a következők mellett kötelezték el magukat az ENSZ tagjai:

  • Alapvető szolgáltatások biztosítása minden állampolgárnak: ez többek között a biztonságos lakhatást, egészséges ivóvizet, megfelelő higiénés környezetet, egészségügyi ellátást és az oktatást jelenti.
  • Minden állampolgár számára egyenlő lehetőségek biztosítása, diszkrimináció nélkül: mindenkinek joga van az általa lakott város előnyeit élvezni. Ennek érdekében az Új Városi Agenda felszólítja a városi önkormányzatokat, hogy vegyék figyelembe minden lakosuk, így a nők, fiatalok és gyermekek, a fogyatékkal élők, stb. igényeit is.
  • A város tisztaságát szolgáló intézkedések támogatása: a dokumentumban a világ vezetői elkötelezték magukat a megújuló energiahordozók fokozottabb alkalmazása, a zöldebb tömegközlekedés és a természeti erőforrások fenntartható menedzselése mellett.
  • A városok ellenálló képességének fokozása a természeti katasztrófákkal szembeni kitettség csökkentése érdekében.
  • Tényleges akciók végrehajtása az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentése érdekében: szükséges, hogy a városi vezetés a települések minden szférájával együttműködve megvalósítsa az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodásban foglaltakat, annak érdekében, hogy a globális felmelegedés mértékét jóval 2°C alatt lehessen tartani.
  • A menekültek, bevándorlók és belső migránsok jogainak tiszteletben tartása: a vezetők felismerték, hogy a migráció a kihívás mellett jelentős lehetőségeket is rejt magában, így elkötelezték magukat amellett, hogy különböző intézkedések révén segítenek a migrációs folyamatok résztvevőinek pozitív hozzájárulást elérni a helyi társadalomban.

Ahhoz, hogy az új megállapodás mindezen célkitűzései megvalósulhassanak, többek között új városi szabályozásra, fejlett városi tervezésre és önkormányzati finanszírozásra van szükség. Mindezeken túl pedig olyan elszánt városi vezetők és lakosok együttműködésére, akik ténylegesen hajlandóak a hangzatos célokat tettekre váltani.

Felhasznált irodalom

[i] Adatok forrása: United Nations Population Division, World Urbanization Prospect, 2014

[ii] Adatok forrása: United Nations Population Division, World Urbanization Prospect, 2014

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: