Az “Egy Övezet, Egy Út” és annak biztonsági kihívásai

Kína folyamatosan növekvő globális gazdasági szerepvállalása a biztonságpolitikai kihívások növekedésével is jár. Ez pedig magával vonja a politikai és akár katonai beavatkozásra való hajlandóság kényszeredett növekedését is. Az Egy Övezet, Egy Út kiépítése során nem pusztán multilaterális pénzintézeteken és bilaterális megállapodásokon keresztül kell a megfelelő pénzügyi hátteret, vagy legalábbis annak egy részét, biztosítania az ambiciózus projektekhez. Kínának egyben számolnia kell azzal, hogy belebonyolódik Közép- és Délkelet-Ázsia valamint a Közel-Kelet regionális, szükségszerűen akár belpolitikai ügyeibe is. Ez pedig tovább feszegeti a kérdést, hogy Kína eddigi külpolitikáját meghatározó „be nem avatkozás” ideája meddig tartható fenn, és mikortól korlátozza a kínai érdekérvényesítés lehetőségeit.

Ami összeköt és ami fenyeget

A kilencvenes évektől él a gondolat, mi szerint a gazdasági kapcsolatok elmélyülése előbb-utóbb a katonai konfliktusok végét fogja jelenteni. Rosecrance szerint ugyanis az új, kialakuló világrendben azok az államok lehetnek sikeresek, amelyek a késztermék magas hozzáadott értékét biztosítják, amelyek szolgáltatásokat és a különböző pénzügyi folyamatokat bonyolítják. Azonban, mivel az alapvető termelés elválaszthatatlan ettől, az önellátás lehetősége is csökken. Az így kialakuló államok közötti kölcsönös függés hozzájárul ahhoz, hogy a korábbi territoriális, expanzionista célokat felváltsa a gazdaság növekedését biztosító, kooperatív légkör. Ez abból fakad, hogy csakis békés, stabil, kiszámítható környezetben biztosított ehhez a növekedéshez szükséges folyamatos kereskedelem és befektetések szabad áramlása.

Ahhoz azonban, hogy ez minél effektívebben működjön, megfelelő logisztikai, infrastrukturális összehangolás és politikai együttműködés is szükséges. Annál is inkább, mert a földrajzi kapcsolat – legyen szó érintkező határokról vagy azokon átívelő útvonalakról – egyszerre növeli a sebezhetőséget is. Az útvonalak jobb kiépítettsége azonban kétélű fegyver. Egyrészről biztonságpolitikai szempontból is javítja a hatóságok fellépésének lehetőségeit. Másrészről növeli az ember-, drog- és fegyvercsempészek esélyeit is. Azonban, ha a regionális együttműködést sikerül kiterjeszteni a közjavak védelmére, a kétirányú kereskedelem javítására, a turizmus, és személyek közti kapcsolatok fejlesztésére, akkor mindezek a problémák az infrastruktúra fejlesztésével párhuzamosan hosszú távon megoldhatóvá válnak.

Biztonságot Ázsiának

2014 májusában az Ázsiai Interakcióról és Bizalomépítő Lépésekről szóló csúcson (CICA – Conference on Interaction and Confidence Building in Asia) Sanghajban elhangzott beszédében Xi Jinping arra hívta fel a figyelmet, hogy „fejleszteni kell a régió biztonsági koncepcióját, új regionális biztonsági együttműködési mechanizmust kell kifejleszteni, és közösen kell egy olyan biztonságos Ázsiát kiépíteni, amelyből mindenki kedvezően részesül.” A kínai elnök beszélt továbbá arról is, hogy „a fejlődés a biztonság alapja, és a biztonság a fejlődés előfeltétele. A legtöbb ázsiai országnak a fejlődés jelenti a legnagyobb biztonságot, és ez a regionális biztonság kulcsa is egyben.”

Mindez egybevág azzal a kínai elképzeléssel, miszerint a gazdasági fejlesztés a legjobb módja a társadalmi problémák orvoslásának, amit például a kínai „Go West” („Irány Nyugat”) program is mutat. Ennek keretei közt arra biztatják a kínai cégeket, hogy az ország belső, nyugati és a partvidéknél kevésbé fejlett tartományokba helyezzék át a termelést, működésüket. Ettől remélik az egyébként feszült Xinjiang tartományban élő ujgur kisebbség pacifikálását.

Xi ehhez még hozzátette, azt is, hogy az ázsiai problémákat Ázsián belüli kooperációval, békésen kell rendezni, valamint, hogy a 21. században nem maradhat fenn a hidegháborús nulla-összegű játék mentalitás. Ez elsősorban az amerikai „Ázsiai fordulat” („Pivot to Asia”) ellen irányul, mivel ebben Kína ellenséges, feltartóztató jellegű politikát lát. Mindenekelőtt szeretné elérni, hogy az amerikai haderő kiszoruljon Kelet-Ázsiából.

Ezen felül minden államnak egyenlő joga van biztonsága megtartásához. Egy harmadik fél ellen irányuló katonai jellegű szövetség mára már nem tartható, és nem lehet alapja egy regionális szövetségnek. Minden államnak egyenlő felelőssége van a regionális biztonság fenntartásában, „egy országnak sem lenne szabad dominálnia vagy más országok érdekeit sértenie” saját biztonsága érdekében.

Kihívások

Ezt a kijelentést azonban nem nehéz bizalmatlanul fogadni, főleg ha Kína növekvő asszertivitására gondolunk a Dél-kínai-tengeren. A délkelet-ázsiai országok attól félnek, hogy az egyre erőteljesebb hatalom projekció hatására az ő navigációs szabadságuk fog sérülni – pont az, amit Kína a maga érdekében kíván bebiztosítani. Ráadásul, ugyan Kína állítja, hogy mindenekfelett tiszteli más államok szuverenitását, attól még a befogadó országok egyre nagyobb kétségekkel fogadják a befektetéseket és az azokat kivitelező cégeket. Főleg, ha a kínai vállalatok olyan, az állam számára stratégiailag érzékeny területekre akarnak betörni, mint a kikötők, kommunikáció vagy energia-infrastruktúra.

A Kína iránt táplált bizalmatlanságot csak fokozza, hogy a régió államainak hozzáállása sem egységes abban a kérdésben, hogy megéri-e konfrontálódni Kínával akár a Dél- vagy Kelet-kínai-tengeren, vagy a kínai tőke és befektetések bevonzása érdekében inkább jobban megéri-e kimaradni a konfliktusból. Kérdés, hogy Kína valójában csak arra játszik-e, hogy a Tengeri Selyemúttal annyira megerősítse gazdasági, aszimmetrikus hatalmi pozícióját, hogy idővel már ne is legyen kérdés, a regionális vitás kérdések kinek a javára dőlnek el?

Állandó problémát jelent a tengeri útvonal mentén a kalózkodás, a szárazföldön, és az egyik legfőbb útvonalon, Közép-Ázsiában, a nemzetközi, határokat nem ismerő terrorizmus. Ez utóbbi Kínát – és az iraki olajkitermelő kínai cégeket, valamint az ott dolgozó kínai állampolgárokat – nem csak az Iszlám Állam terjeszkedése képében veszélyezteti, hanem Afganisztánban, sőt még otthon, Xinjiangban is.

Tovább nehezíti a hosszú távú tervezést a befektetési célországok belpolitikai bizonytalansága, amely nem zárja ki, hogy kormányváltás esetén az új vezetés felmondja a kínaiakkal kötött megállapodásokat. Ezen kívül polgárháborús, vagy egyéb fegyveres villongások sem kedveznek a Selyemút projekt kivitelezésének.

A Selyemút Közép-Ázsiában

Az új Selyemút szárazföldi folyosóinak vagy Közép-Ázsián, vagy Oroszországon mindenképpen át kell haladniuk annak érdekében, hogy elérjék a Közel-Keletet és Európát. Azonban Swanström szerint itt látszik legjobban Kína katonai felkészületlensége arra, hogy megvédje érdekeltségeit. A nyugat-Kínában található Lanzhou katonai kerületben 220 000 fős egység állomásozik 3,4 millió négyzetkilométer ellenőrzésére. Ez, a régió földrajzi realitásait figyelembe véve rendkívül kevés, míg a kínai haderő jelentős része továbbra is a part menti területeken összpontosul.

Az alacsony szintű felkészültség mellett a közép-ázsiai országok közti feszültségek miatt állandó veszélyforrás, hogy lezárják határaikat, ami bizonytalanná teszi a transzport útvonalak szabadságát és eredményes működését. Ráadásul a gyenge központi hatalom – például Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban – gyakran nem képes effektív kontrollt gyakorolni a helyi elit és különböző frakciók felett. Ahhoz, hogy ez a probléma megoldódjon külső politikai és katonai támogatásra lenne szükség, ami viszont szembemegy a kínai külpolitikai alapelvekkel, ráadásul veszélyeztetné az állami szuverenitást is. Márpedig felmerül a kérdés, hogy ha Kína csak kívülről és szóban sürgeti az államépítést, de politikai támogatást már nem hajlandó adni, félve a nagyobb szintű elkötelezettség következményeitől, akkor vajon mennyire lehetnek eredményesek a Selyemút befektetései?

Afganisztán

A NATO afganisztáni kivonulásával párhuzamosan egyre aggasztóbb lesz az afgán instabilitás potenciális átgyűrűzése a régió más országaiba. 2014-ben Kabulban tett látogatása során Wang Yi kínai külügyminiszter azt nyilatkozta: Afganisztán „békéje és stabilitása hatással van Nyugat-Kína biztonságára, és ami ennél is fontosabb, hatással van az egész régió nyugalmára és fejlődésére.” A tálibok gyengülése és lassú szétesése egyrészt nehezíti a velük való béketárgyalásokat, másrészről hozzájárulhat az Iszlám Állam régióba való beférkőzéséhez. Harmadrészt a tálibok nemrégiben olyan fontos üzbég, tádzsik és türkmén energiavonalakat vágtak el, melyek Afganisztánnak szolgáltattak áramot. Tehát nyíltan, más országokban is olyan területeket fenyegetnek, amelyeket Kína a Selyemúton keresztül fejleszteni kívánna.

Mivel az afgán állam stabilitása ilyen mértékben összefügg Xinjiang biztonságával Kína, egyre kevésbé sürgette a NATO-erők kivonulását. Sőt, még azt is pedzegette, hogy esetleg túlságosan korai a 2014-es kivonulás. Ebben azért az is közrejátszott, hogy amíg az amerikai erők Afganisztánban vannak lefoglalva, addig nem tudnak nagyobb erőket átcsoportosítani Kelet-Ázsiába. Viszont mindez nem változtat azon, hogy Kínának körültekintően kell eljárnia Közép-Ázsiában, hiszen a kivonulással és az orosz gazdasági befolyás csökkenésével itt a lehetőség arra, hogy nagyobb befolyást szerezzen a régióban. A gazdasági módszerek azonban nem lesznek elégségesek ehhez.

Ezen kihívások orvoslásában segíthet az emberek közti együttműködés, az oktatás támogatása, illetve az országok közötti információ megosztás, például a Sanghaji Együttműködés Szervezete (SESZ) Regionális Terrorizmusellenes Struktúráján (RATS) keresztül. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy bár ez a központ létrejött Taskentben, konkrét eredményeket még nem tudott felmutatni. Ideje lenne, hogy a SESZ felmutasson egy megfelelő működési mechanizmust, mellyel ténylegesen képes és hajlandó is fellépni a régiót veszélyeztető terrorizmus, szeparatizmus és extremizmus (a „három gonosz”), valamint a szervezett bűnözés ellen.

Pakisztán

A Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó az Egy Övezet, Egy Út zászlóshajó projektje. A tervezett, nagymértékű beruházások azonban balul is elsülhetnek. Fennáll annak a veszélye, hogy a pakisztáni rendszert egyszerűen túlterheli mindaz a befektetési mennyiség, amelyet Kína ide szán. Ez pedig a helyi lakosokból könnyen ellenséges érzelmeket válthat ki, vagy legalábbis elidegenítheti őket. Egyes szegényebb tartományok, mint például Balochisztán és Khyber-Pakhtunkhawa, azzal vádolják a Punjab-dominálta kormányt – élén Nawaz Shariff miniszterelnökkel –, hogy a fejlesztések előnyeit ki akarják sajátítani Punjabnak, a központnak. Ezzel szemben más tartományok inkább kimaradnának a kínai beruházásokból, mert úgy látják, azok veszélyt jelentenek hagyományos életformájukra. Elégedetlenségüknek pedig akár fegyverrel is hangot adnak.

A már jelen lévő militáns csoportok, mint például az ETIM (Kelet-Türkesztáni Iszlám Mozgalom), a pakisztáni tálibok vagy más államellenes militáns csoportok rendkívüli módon veszélyeztetik a projektek kivitelezését, az azon dolgozókat és későbbiekben az áruforgalmat is. Ennek érdekében a pakisztáni haderő megígérte, hogy egy 10000 fős egységet fog a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó projekten dolgozó kínaiak védelmére bocsátani. Azonban ez még nem garancia arra, hogy hosszú távon is képesek megoldani a helyi lakosok aggodalmait.

Kína is elgáncsolhatja magát

Van olyan szcenárió is, ahol nem külső fenyegetések leselkednek a kínai projektek dolgozóira, hanem saját maguk akadályozhatják annak kivitelezését. Nyugat-Európában Kínára tekintenek úgy, mint potenciális biztonságpolitikai kockázatra. A David Cameron lemondása után felállított, Theresa May által vezetett új brit kormány átvizsgálás idejéig felfüggesztette a 23 milliárd dolláros Hinkley Point C új nukleáris reaktor kiépítését szolgáló projektet. Az újraindítás kilátásain nem javít az sem, hogy az Egyesült Államok közben jogi eljárást kezdeményezett a CGN (China General Nuclear Power Company, amely cég a Hinkley Point C projektben is nagy részesedéssel rendelkezik) dolgozóival szemben, akiket kémkedéssel, és azzal vádolt meg, hogy összejátszottak a kínai állammal annak érdekében, hogy illegálisan nukleáris technológiát fejlesszenek Kínában „a Kínai Népköztársaság előnyhöz juttatásának szándékával.” Emellett Nyugat-Európa, bár hajlandó Kínával kereskedni, továbbra is tart a potenciális biztonságpolitikai implikációktól, amit egy kínai infrastrukturális befektetés jelentene Európa határain belül.

Szárazföld vagy tenger?

A kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) tisztjei és szakértői között nincs teljes egyetértés abban, hogy a PLA elég felkészült-e rá, hogy az Új Selyemutat katonai eszközökkel is megvédje, ha kell. Qiao Liang szerint még nem, de attól még fejleszteni kell a katonai kapacitásokat, hogy a kínai hatalom globalizációja megvalósulhasson. Zhu Chenghu szerint a PLA elég felkészült már, csak a kínai külpolitikai alapelvek korlátozzák abban, hogy külföldön nagyobb érdekérvényesítésre legyen képes. Ji Minkui, vezérőrnagy szerint pedig nem csak a PLA-nak, hanem a Sanghaji Együttműködés Szervezetnek kellene nagyobb részt vállalnia a Selyemút védelmében, mint koordináló platform.

Abban azonban egyetértés van, hogy a Selyemút és a kínai stratégiai érdekek védelmében szükség van egy bázishálózat kiépítésére, amelyen keresztül a haderő szélesebb keretek között működhet.

Tengeri Selyemút

Kína jelentős kitettséggel és befektetésekkel rendelkezik a Közel-Keleten és Afrikában. Mivel „Kína energiaimportjának jelentős része az indiai-óceáni régión és a Dél-kínai-tengeren halad keresztül, Peking egyre komolyabban veszi ezen nyugati, tengeri kommunikációs útvonalak stratégiai jelentőségét.” A BP Energy Outlook szerint Kína olajimporttól való függése a 2012-es 57%-ról 2035-re 76%-ra, az importált gáztól való függés pedig 25%-ról 41%-ra fog nőni. Az útvonal azonban olyan fojtópontokon halad át, mint a Hormuzi- vagy a Malaka-szoros, melyek nemcsak megrekeszthetik az energiahordozók kereskedelmét, hanem ezen keresztül komoly befolyással lehetnek a kőolaj világpiaci árára, és akár tényleges energiahordozó-hiányhoz is vezethet.

Ugyan a gazdasági realitások még mindig arra engednek következtetni, hogy reálisabb terrortámadástól tartani, mint attól, hogy az Egyesült Államok, vagy más, az adott szorost felügyelő ország elrekeszti az azokon keresztülhaladó forgalmat, Kína szeretne minél kevesebbet kockáztatni.

Katonai realitásokat figyelembe véve, ha Kínára, mint fejlődő államra tekintünk, teljesen abszurd a feltételezés, hogy képes lehet a Tengeri Selyemút útvonalának tényleges kontrolljára. Nincs olyan haditengerészet, amely felvehetné a versenyt az amerikaival. Ennek fényében Szingapúrtól nyugatra bárminemű kínai katonai tevékenység csak arra irányulhat, hogy a tengeri útvonalakhoz való szabad hozzáférést biztosítsa. Bo Zhou, a PLA tiszteletbeli tagja és az Academy of Military Science professzora szerint ez röviden megfogalmazva annyit tesz, hogy „Kínának csakis két célja van az Indiai-óceánon: gazdasági haszon és a tengeri kommunikációs vonalak biztonsága.”

2013 végére Kína lett a világ legnagyobb olajimportőre és olajjal kereskedő országa, ami jól magyarázza, miért olyan fontos a Bab-el-Mandebből, a Hormuzi-szoroson és a Malaka-szoroson keresztülhaladó útvonalak biztosítása. Jelenleg azonban ezek biztosítása Amerikától és Indiától függ. Az USA az egyetlen hatalom, amelynek lehetősége van arra, hogy az útvonalakat bármikor lezárja, ám kevéssé valószínű, hogy egy totális amerikai-kínai háborún kívül sor kerülne erre. Minden súrlódás ellenére India sem valószínű, hogy elvágná Kína olajszállítási vonalait.

Míg egyelőre a kínaiak által fejlesztett kikötők inkább kereskedelmi és logisztikai célokat szolgálnak, addig Christina Lin arra hívja fel a figyelmet, hogy Kínának nincs szüksége arra, hogy az amerikaihoz hasonló tengerészeti bázisokat hozzon létre, vagy tartson fenn saját határain kívül. Manapság sokkal nagyobb hangsúly van a megközelíthetőségen, a használati jogokon, mint magán a tulajdonláson. Ráadásul, mivel az Új Selyemút befektetéseit többnyire állami tulajdonban lévő kereskedelmi cégek használnák, tulajdonképpen a kínai haditengerészet előtt nincs akadály, hogy szükség esetén hozzáférjen ezekhez a bázisokhoz.

Szorít a „gyöngysor”?

Először Booz Allen Hamilton használta a „gyöngysor” stratégia elnevezést egy 2005-ben az amerikai védelmi miniszternek írt jelentésében. Ezalatt azt a kínai stratégiát értette, amely tengerészeti bázisok egész sorát tervezte kiépíteni a Közel-Kelettől Kína déli partjaiig. A kikötők sorába tartozik:

  • Colombo és Hambantota Srí Lankán,
  • Gwadar Pakisztánban,
  • Chittagong Bangladeshben,
  • Meday sziget Mianmarban,
  • Port Victoria a Seychelles-szigeteken,
  • és Kína lobbizik még, hogy egy mélytengeri kikötőt építhessen Sonadia szigetén,
  • és legújabban Djibouti.

India azóta is feszengve figyel minden kínai befektetést, amely kikötőkre vagy egyéb más infrastruktúrára való. Ugyanis attól fél, hogy Kína nemcsak az olajszállítmányok védelmére tesz lépéseket, hanem Indiát kívánja kiszorítani az Indiai-óceánról.

Gwadar

Bár a gwadari kikötő a bizonytalan Baluchisztán tartományban található, alig 400 kilométerre fekszik a Hormuzi-szorostól. Ez egyrészt azt jelenti, hogy amennyiben a kikötőt sikerül kiépíteni, a nyugat-kínai tartományok is könnyebben juthatnak hozzá a közel-keleti olajhoz. Másrészről pedig azt is, hogy szükség esetén, ha a Hormuzi-szorosban bármi probléma lépne fel, amely veszélyezteti az importot, a PLA felvonultatása is jelentősen könnyebb és gyorsabb lehet.

Djibouti

Annak ellenére, hogy Kína ragaszkodik hozzá, ezen beruházások mind a tengeri selyemút részét képezik, Djibouti hozzáadása a listához némileg megkérdőjelezi ezt. A kínai külügyminisztérium állítja, hogy nem katonai bázisról van szó, hanem egy olyan létesítményről, amely lehetővé teszi a kínai haditengerészeti egységek feltöltését, amikor kalózellenes ENSZ-missziókban vesznek részt. Djibouti stratégiailag jó elhelyezkedésű ország, a Szuezi-csatornát és Indiai-ócent összekötő kereskedelmi útvonalon. Ráadásul meglehetősen stabil politikai rendszerrel rendelkezik, ha leszámítjuk az elnök minden a nyugati demokrácia felé haladó, azt kivívni szándékozó törekvés elleni szigorú fellépést. Kína pedig egyre kevésbé képes katonai jelenlét nélkül megvédeni gazdasági érdekeit Afrikában. Kamerunban a Boko Haram több kínai állampolgárt is elrabolt, Maliban többeket megöltek, Szudánban és Egyiptomban többeket túszul ejtettek, Angolában is rendszeres atrocitások érik őket. Ráadásul élénken él még Líbia emléke, ahonnan bérelt hajókon kellett kimenekíteni az ott dolgozó 35 800 kínai állampolgárt. Ez volt a PLA haditengerészetének első és eddig legnagyobb ilyen evakuációs, nem-katonai jellegű akciója.

Ráadásul Kína ahelyett, hogy egyedül telepedett meg volna Ománban, inkább csatlakozott a már “amúgy is zsúfolt Djiboutiban” jelen lévő amerikai és francia bázisokhoz, egyfajta jelzésként, hogy nincs semmiféle rejtett agendája. Ugyan amerikai szakértők még így is kifogásolják Peking növekvő katonai kapacitásait az amerikai Lemonnier tábor közelében, ahol 4000 amerikai szolgál – a különleges erők  katonái és civilek egyaránt –, akik terrorizmusellenes műveletekben vesznek részt. Viszont az itteni kínai jelenlét lehetőséget biztosít az európai országoknak is, hogy megismerjék és kitapasztalják evakuációs, nem-katonai műveletek során a PLA-val való együttműködést.

Mindezen építkezések és fejlemények ellenére továbbra is valószínű, hogy Kína megelégszik azzal, hogy kereskedelmi célokra építi ki a Selyemút kikötőit. Ha mégis nyílt, katonai célú létesítményeket hozna létre, akkor azok valószínűleg inkább Kelet-Afrikában jelennének meg. Ott ahol Kína nagyobb stratégiai és diplomáciai mozgástérrel rendelkezne, és ahol az Egyesült Államok nincs jelen olyan komoly intenzitással.

Konklúzió

A technológia, kommunikációs technika és a gazdaság is afelé hajtja a világot, hogy ne lehessen kimaradni az általuk kialakított kapcsolatokból. Márpedig napjaink globalizált, interdependens világában a fejlődéshez és meggazdagodáshoz elengedhetetlen a jó infrastrukturális felszereltség: utak, energetikai hálózatok, kommunikációs hálózatok, internet, stb. Egy elszigetelt, határait befektetések elől lezáró szegény ország nagy valószínűséggel szegény is marad. A kínai Egy Övezet Egy Út, és az azt kiegészítő 21. Századi Tengeri Selyemút is ezen hiányzó hálózatok kiépítésén dolgozik. Azonban ezzel párhuzamosan szükség van a biztonsági problémák megoldására is. Ezek nélkül a tranzakciós költségek növekedhetnek. Márpedig, ha nem éri meg áthelyezni a közlekedést és áruszállítást a tengerről a szárazföldre, és Kínának nem sikerül kiépítenie ezt a transzport-hálózatot, akkor nem lesz senki, aki használja azt.

 

Felhasznált irodalom:

bbs1.people.com.cn 专访国防大学教授朱成虎:美俄眼中的一带一路(Interjú Zhu Cheng, a Nemzetvédelmi Egyetem professzorával: Egy Övezet, Egy Út az USA és Oroszország szemével), 2015.05.24. http://bbs1.people.com.cn/post/7/1/2/148524266.html

Bo, Zhou: The String of Pearls and the Maritime Silk Road, 2014.02.11. (honorary fellow, PLA, Academy of Military Science, http://www.chinausfocus.com/foreign-policy/the-string-of-pearls-and-the-maritime-silk-road/

Clemens, Morgan: The Maritime Silk Road and the PLA. China as a „Maritime Power” konferenciaelőadás, 2015.07.28-29. https://www.cna.org/cna_files/pdf/maritime-silk-road.pdf

Duchatel, Mathieu – Sheldon-Duplaix, Alexandre: China’s “imminent issue”: Djibouti and overseas military interests. In: ecfr.eu, 2016.03.25. http://www.ecfr.eu/article/commentary_chinas_imminent_issue_djibouti_and_overseas_interests4069

Ghiselli, Andrea: The Belt, the Road and the PLA. In: China Brief 2015, Vol. 15, No 20. 14-17. 2015.10.19.http://www.jamestown.org/programs/chinabrief/single/?tx_ttnews%5Btt_news%5D=44498&cHash=6e55200c2fa85acde07b4719c9091b0b#.V8A2f_mLS01

Kaczmarski, Marcin – Rodkiewicz, Witold: Russia’s Greater Eurasia and China”s New Silk Road: adaptation instead of competition. In: OSW commentary, No 219, 2016.07.21. http://www.osw.waw.pl/en/publikacje/osw-commentary/2016-07-21/russias-greater-eurasia-and-chinas-new-silk-road-adaptation

Kilgour, David: The Challenge of Interdependence. david-kilgour.com, 2001.01.25. http://www.david-kilgour.com/secstate/interdepend.htm

KLEVEN, Anthony: Is China’s Maritime Silk Road A Military Strategy? In: The Diplomat, December 08, 2015 http://thediplomat.com/2015/12/is-chinas-maritime-silk-road-a-military-strategy/

Lain, Srah – Pantucci, Raffaello: Security and Stability along the Silk Road workshop report. In: Royal United Services Institute for Defence and Security Studies, 2016.02.22. https://rusi.org/sites/default/files/20160224_wr_security_and_stability_along_the_silk_road.pdf

Liang, Qiao PLA légierő vezérőrnagy (?): One belt, one road. temi.repubblica.it, 2015.07.17. http://temi.repubblica.it/limes-heartland/one-belt-one-road/2070?refresh_ce

LIN, Christina: ISIS Caliphate meets China’s Silk Road Economic Belt. rubincenter.org, February 22, 2015, http://www.rubincenter.org/2015/02/isis-caliphate-meets-chinas-silk-road-economic-belt/ (accessed June 25, 2016)

Len, Christopher: China’s 21st Century Maritime Silk Road Initiative, Energy Security and SLOC Access. In: Maritime Affairs, 2015 Summer, Vol 11, No 1, 1-18.

Meidan, Michal – Patey, Luke: The Challenges Facing China’s Belt and Road Initiative. css.ethz.ch, 2016.03.29. http://www.css.ethz.ch/en/services/digital-library/articles/article.html/196072 (2016.08.25.)

Panda, Ankit: UK-China Ties Put to the Test Over Hinkley Point Nuclear Power Project. In: The Diplomat, September 2016, No 22.

Pitlo, Lucio Blanco III: China-Southeast Asia Connectivity Tests the Maritime Silk Road. Chinausfocus.com. 2016.08.15. http://www.chinausfocus.com/foreign-policy/china-southeast-asia-connectivity-opportunities-and-challenges-for-the-maritime-silk-road/

ROELL, Peter: China’s Maritime Silk Road – An Ambitious Undertaking. In: ISPSW Strategy Series, Issue No. 423, May 2016, 3. http://www.css.ethz.ch/content/dam/ethz/special-interest/gess/cis/center-for-securities-studies/resources/docs/423_Roell_SLOC.pdf

Rosecrance, Richard N.: The Rise of the Virtual State. Foreign Affairs, 1996, Vol. 75, No. 4, 45-62

Swanström, Niklas: China’s New Silk Road, a security deficit? Isdp.eu, 2015 September, http://isdp.eu/publication/chinas-new-silk-road-security-deficit/

Tiezzi, Shannon: 3 Years on, Where Does China’s Silk Road Stand? In: The Diplomat, September 2016, No 22.

„Top official says Chinese security depends on Afghan stability.” 2014. 02.22., Reuters, http://www.reuters.com/article/us-afghanistan-china-idUSBREA1L0D720140222

„Why China is creating a new „World Bank” for Asia.” economist.com, 2014.11.11. http://www.economist.com/blogs/economist-explains/2014/11/economist-explains-6

„Xi Jinping – China’s Xi proposes Security concept for Asia.” xinhuanet.com, 2014.05.21. http://news.xinhuanet.com/english/china/2014-05/21/c_133351210.htm

Zhang, Junhua: What’s driving China’s One Belt, One Road initiative? East Asia Forum, 2016.09.02. http://www.eastasiaforum.org/2016/09/02/whats-driving-chinas-one-belt-one-road-initiative/

Zimmermann, Thomas: The New Silk Roads: China, the U.S., and the Future of Central Asia, 2015 október, Center on International Cooperation, New York University, http://cic.nyu.edu/sites/default/files/zimmerman_new_silk_road_final_2.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: