Kelet-Ázsia sajtófigyelés október 10

Hogyan születhetne több gyerek Dél-Koreában? – Project Syndicate, 09.23.

Dél-Koreának jelentős demográfiai kihívással kell szembe néznie, ugyanis a teljes termékenységi arányszáma – ami megmutatja, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyermeknek adna élete – a világon a legalacsonyabb: 1,24. (A népesség reprodukciójához 2,1-es érték szükséges.) Ennek következtében a népesség gyorsan elöregedik, ami a munkaképes korú lakosság csökkenése által aláássa a gazdasági növekedést és veszélyezteti a nyugdíjrendszert is.

A probléma orvoslására a kormány bevezetett több intézkedést is – például gyermek születése után több szabadság jár a szülőknek –, ám ezek nem adnak választ azokra a társadalmat átszövő nehézségekre, amik a gyermekvállalás elhalasztására ösztönzik a párokat. Ám a nehézségek beazonosításával lehetőség nyílik a megfelelő válaszlépések kidolgozására is.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/boosting-south-korean-fertility-by-lee-jong-wha-2016-09

 

Kína beruházásai 38,6%-kal nőttek az előző évhez képest az Egy Övezet, Egy Út országaiban

Kína kifelé irányuló tőkeberuházása (ODI – outbound direct investment) rekord értéket ért el 2015-ben, 145,67 milliárd dollárral, ami a korábbi év értékéhez viszonyítva 38,6%-os növekedést jelent. Zhang Xiangchen, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium helyettes nemzetközi kereskedelmi képviselője szerint az ODI látványos növekedésében az Egy Övezet, Egy Út országaiba történt beruházások játszanak nagy szerepet. Ezen országokba ugyanis tavaly a külföldön történő kínai beruházások 13%-a irányult. A programot 2013-ban Xi Jinping kezdeményezte, amelynek lényege, hogy szárazföldön és vízen kereskedelmi illetve infrastrukturális hálózatokkal kössék össze Ázsiát Európával és Afrikával. A kezdeményezés értelmében óriási mértékű építkezési munkálatok kezdődtek az érintett útvonal mentén. Csak 2016-ban eddig 61 országban 4000 műszaki szerződést írtak alá kínai vállalatok, 69,82 milliárd dollár értékben. Kína intenzív tőkeberuházásai fontos szerepet játszanak az átalakuló gazdaságágban.

Forrás: http://applist.cctvnews.cn/publish/website/data/data/2016/09/22/2010471/detail.html

 

Kína 4 trillió dolláros Egy övezet, egy út kezdeményezése – The Star, 09. 16.

A kínai kormány Egy övezet, egy út projektje (Új Selyemút) egy olyan kezdeményezés, melynek során Kína 4 trillió dollár értékben támogatja a kereskedelem fejlesztését a résztvevő országok viszonylatában. Az ősi selyemút eredetileg Kínából kiindulva Ázsiát, Észak-Afrikát és Európát kötötte össze, de igazi jelentősége, hogy a kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett a kulturális interakciót is elősegítette. Kína most ezt a kereskedelmi utat kívánja feléleszteni, egyúttal kihasználni a kínálkozó üzleti lehetőséget. A 2013-ban indított projekt elsősorban Kína, Ázsia, Európa és Afrika országainak együttműködésére helyezi a hangsúlyt, miközben Peking számára lehetőséget ad a feles hazai ipari kapacitás kihasználására, továbbá a külföldi befektetések révén egyúttal az ország politikai, gazdasági lehetőségeit is javítja. Az Egy öv egy út kezdeményezés két megaprojektet foglal magába: az egyik a Selyemút gazdasági öv, a másik pedig a 21. századi Tengeri selyemút.  Eddig kb. 60 ország részvételével lehet számolni, melyek együttesen a világ GDP-ének 40%-át adják. Kenyában a vasútépítés és Mombasa kikötőjének építése a legjelentősebb vállalkozás, melyek lehetővé teszik az ország Ruandával, a Koreai Demokratikus Köztársasággal és Ugandával való összekötését. Habár a kínai szándékokat illetően egyesek szkeptikusan tekintenek a jövőbe, Kenya és az afrikai kontinens számára vitathatatlanul nagy lehetőséget kínál a megaprojekt, ráadásul Kína fejlődése jó példát mutathat az afrikai országok számára is.

Forrás: http://www.the-star.co.ke/news/2016/09/16/chinas-us4-trillion-belt-and-road initiative_c1419597

 

Az indiai vízháborúk okai – Stratfor 09.20.

A folyók határvonalat képeznek az országok és belső államok között és emiatt konfliktusok kiindulópontjai. India határokon átnyúló folyói sem képeznek kivételt. Az elmúlt évek gyenge monszunesőzései a vízzel kapcsolatos problémák felerősödéséhez vezettek. Még az idei megfelelőnek mondható monszun időszak után is számos vízgyűjtő terület küzd vízhiánnyal, ilyen például a dél-indiai Cauvery Basin (Kávéri vízgyűjtő).

2016 szeptember 5-én az indiai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy Karnataka állam másodpercenként 425 köbméter vizet (végül lecsökkentették 300 köbméterre) szállítson a szomszédos Tamil Naduba. Ennek következtében heves tiltakozások törtek ki Karnataka államban, ahol Bangalore (India legfontosabb IT központja) is található. A vízhiány csak egy a számos tényező közül, ami kiváltotta a mostani zavargásokat. Társadalmi, politikai és biztonságpolitikai kérdések is szerepet játszottak a vita feléledésében. Karnataka és Tamil Nadu már az indiai függetlenség előtt is harcolt a Cauvery folyóért és a mostani viszályt a Cauvery Basin vízhiánya idézte elő (annak ellenére, hogy egyik államban sem volt átlag alatti a csapadékmennyiség, de az elmúlt két év gyenge esőzései összeségében vízhiányt okoztak a térségben).
India Kávéri folyójának (Cauvery) vízgyűjtőterülete

 

Forrás: www.stratfor.com

Karnataka Tamil Nadu felett található így technikailag ez az állam élvez hatalmi előnyöket a víz mozgásának irányításában. A legtöbb fontos vízmenedzsment projekt (gát, öntözőrendszer stb.) Karnatakában van, míg Tamil Naduban csupán néhány kis projekt valósult eddig meg.

Mind a két államban a mezőgazdaság szívja el a legtöbb vizet, a többi szektor – beleértve Bangalore hatalmas IT szektorát – szintén használ vizet, de közel sem annyit. Mandya, Mysore és a tamil nadu-i Thanjavur használ a legtöbb vizet öntözésre a térségben, összeségében a víz 90%-át ilyen célra fordítják. A két állam nem tartozik India legnagyobb főtermény előállítói közé, de mégis nagyban függ a mezőgazdasági munkától. A farmerek tiltakozása további problémákra adhat okot.

Összefoglalva, a jelenlegi zavargásokat a vízproblémák váltották ki, de összességében sokkal mélyebbre kell néznünk, hogy megértsük a helyzetet. Az államok közötti rivalizálást, a nyelvi és etnikai különbségeket is figyelembe kell venni. A nyelvnek fontos szerepe van, hiszen sok állam a nyelvi egyedülállóság alapján jött létre (punjabi nyelven Punjab államban, gujarati nyelven Gujaratban, tamil nyelven pedig Tamil Naduban beszélnek). De nem minden nyelvnek van külön állama, így például kannadanak, amit Karnatakaban beszélnek. Éppen ennek köszönhető a kannadai aktivisták aktív szereplése tüntetéseken. A tény, hogy Bangaloret elsőként érte el az erőszak hulláma nem meglepő, hiszen több szempontból is Bangalore az a város, amivé minden indiai város válni szeretne. Bangalore egy IT központ, ami egész Indiából vonz munkaerőt. A jelenlegi lázadások célpontjai voltak a technológiai cégek és alkalmazottjaik is.

Forrás: https://www.stratfor.com/analysis/source-indias-water-wars?id=be1ddd5371&uuid=5ae04733-c21e-4de3-920b-8030058364bc

 

Gazdag tartomány, szegény tartomány – Economist, 2016. október 1.

Nyár elején Xi Jinping a nyugat-kínai Ningxia tartományba látogatott, ahol biztosította a lakosságot, hogy egy régiót vagy etnikai csoportot sem hagynak hátra. A 90-es évek fejlődési hulláma csak később érkezett el a tengerparttól távolabbi helyekre, s mára a „közös jólét” felé vezető út megszakadt a nyugati tartományokban, amelynek oka a lassuló kínai gazdaság. Az elmúlt években a pártvezetők kiemelt célkitűzése lett a területi alapú különbségek csökkentése. Az évtized végére ígért „közepesen jómódú ország” kilátásain sokat ront a belső területek helyzete, s a jelenlegi vitákban felmerült, hogy a kormány nem megfelelő eszközöket alkalmaz a térség fejlesztésére.

A nagymértékű egyenlőtlenséget mutatja, hogy Shanghai ötször gazdagabb a hasonló lakosságú Gansunál, s ez még a közismerten egyenlőtlen Brazíliát is meghaladja. Ennek megoldására jött létre a „Nyugatra” terv, amelynek kereteiben fejlesztették a helyi infrastruktúrát, s a térségnek kedvezne az Egy Öv, Egy Út koncepció is, hiszen a Közép-Ázsiával és Délkelet-Ázsiával fenntartott gazdasági kapcsolatok élénkítése a szomszédos kínai provinciáknak is kedvező lehet. A központi elosztásból többet kapnak a szegényebb tartományok: míg a belső területek több, mint felét, Guangdong mindössze 10%-át kapja a támogatásoknak.

A nagyszabású programok alapján elmondható, hogy a párt legitimációja nem csupán a jólét megteremtésében, hanem annak elosztásában is gyökerezik. Deng Xiaoping kezdeti reformjai a korábban elhanyagolt tengerparti tartományoknak kedveztek, s ennek eredményeképpen az 1990-es években ők kerültek az élre. A 2000-es évek nyersanyagár robbanása enyhítették az egyenlőtlenségeket, amely a belső területekben rejlő potenciál kedvezett Hu Jintao elnök kiegyensúlyozó politikájának.

Azonban ezek ma a szegényebb területek a lassuló kínai gazdaságon belül is igen lassúak, hét belső terület mindössze 2% nominális GDP növekedést mutatott, s 2015-ben általános érvényűvé vált: minél szegényebb a tartomány, annál alacsonyabb lesz a növekedés. Hosszabb távon is ez a tendencia mutatkozott, míg 2007-ben mindenhol csökkent a Shanghaihoz viszonyított jövedelemkülönbség, addig 2015-ben mindössze a tartományok egyharmada tudta tartani a lépést a leggazdagabb várossal.

Három okra vezethető vissza a felzárkózás megrekedése, az egyik a nyersanyagárak esése, 2011 és 2015 között ugyanis kétharmadával esett a szén és az acél ára, s ez erősen hatott a belső államokra, amelyek GDP-jéhez az országos átlagnál jóval nagyobb mértékben járul hozzá a kitermelés. A második ok abban a politikában keresendő, amely még inkább rontott a nyersanyagok miatti visszaesésen. A magas nyersanyagárak miatt fellendült az ingatlanpiac, amely egyre inkább ösztönözte a beruházásokat, azonban az áreséssel nagy űr maradt az építkezések finanszírozásában. A szegényebb régiókban nőtt az építkezések GDP-n belüli részaránya, például 2008 és 2015 között Xinjiangban 54%-ról 104%-ra ugrott, míg a fejlett Shanghaiban csökkent. Ez azonban elsősorban a beruházások meg nem térülése miatt jelent problémát, jó példája ennek a belső-mongóliai sivatag szélére épült egymilliós lakópark. Néhány terület csak a kormányzati befektetések miatt képes fennmaradni. A politikailag és elhelyezkedése miatt is stratégiai fontosságú Tibet például GDP-jének 112%-át kapja meg támogatásként, s belátható időn belül e nélkül képtelenek lennének fenntartani magukat.

A harmadik okra arra mutat rá, hogy szegényebb tartományok a segítséggel sem képesek felzárkózni, annak ellenére, hogy elméletben az olcsó munkaerő és föld vonzza a befektetőket. Kínában azonban, ahogy máshol is, a drágább külső területek jól képzettséggel és oktatással, megbízhatóbb intézményekkel vonzzák a befektetőket, s kiemelkedő még a „hálózat-hatás”, ami egy helyre csoportosítja a hasonló üzleteket, a kölcsönös előnyök reményében. A FED egyik közgazdásza megállapította, hogy az amerikai importőrök beszállító váltása esetén általában ugyanabból a kínai városból választanak egy másik céget, s ez a belső városok számára még inkább megnehezíti a kitörés lehetőségét.

A néhány kivétel egyike a délnyugati Chongqing városa, amely a világ egyik legnagyobb laptop exportőre, s a szomszédos Szecsuán fővárosa, a pénzügyi központtá vált Chengdu is. Azonban 2002-ben és ma is ugyanabban a hat tengerparti tartományban állítják elő az exporttermékek 80%-át. Bár az egyenlőtlenségek nem növekednek, más szempontból hatalmas különbségek alakultak ki: míg a gazdagok a piactól és a külföldi befektetőktől függenek, addig a szegények a központi kormányzattól.

Míg a hivatalnokok egymás között pusmognak, Xi Robin Hood-i eszmeként fejtette ki a különbségeket csökkentő újraelosztás szükségességét. Azonban három hónappal később egy (valószínűleg Xihez köthető) „mérvadó személyiség” a Renmin Ribao lapban kifejezte, hogy az eltérés a gazdasági növekedés velejárója. Kérdéses, hogyan oldható meg a különbség, azonban a regionális segélyekkel biztosan nem. A belső migránsok hazautalásai gazdaságilag kiegyensúlyozzák a problémákat, de Xi politikai ellentétek megoldására is kényszerül. A párt tradicionalistái még mindig hűek a maói egyenlőség gondolatához, ezért maradnak a haszontalan megoldások.

Forrás: http://www.economist.com/news/china/21707964-government-struggling-spread-wealth-more-evenly-rich-province-poor-province

 

Kettős üzenet – Economist, 2016. október 1.

Li Kequiang, Kína miniszterelnöke azt az ígéretet tette a 2015 januárjában tartott World Economic Forum éves találkozón Davosban, hogy országa új jogi kereteket vezet be a külföldi befektetések tekintetében, melyek segítségével „a kínai és külföldi vállalatokat egyenlően kezelik”. A kormány nemrégiben hozta nyilvánosságra ezen intézkedések részleteit, melyek október elsején léptek hatályba.

Ez a lépés fontos indikátora annak, mennyire komolyan veszi Kína a külföldi befektetések liberalizációjának kezdeményezését. Kína jelenleg is tárgyal egy kétoldalú befektetési megállapodásról az USA-val. Az amerikai vállalatok bíznak benne, hogy ez nagyobb piaci hozzáférést enged számukra a jövőben. Az egyezményt pedig egy hasonló követi majd Európával is.

Az új rendszer mindenképpen egyszerűsítést ígér a külföldi befektetők számára, azonban megítélése kettős: egyes elemzők radikális nyitásként beszélnek róla Kína külföldi működőtőke-beruházásokkal kapcsolatos politikájában, más amerikai cégek azonban csalódottságukat fejezik ki: szerintük csak kommunikációjukban jelentősen a változások, tényleges intézkedések még nem igazán történtek.

Az új szabályozásnak még számos hiányossága van. Az egyenlő bánásmódot (hazai és külföldi végek számára) sokan még mindig nem látják biztosítottnak, emellett a kínai hivatalnokok részéről is tapasztalható bizonyos fokú ellenállás az új rendszer alkalmazását illetően. Mindeközben rizikófaktort jelent, hogy a külföldi cégek is egyre kisebb hajlandóságot mutatnak pénzt befektetni a lassuló kínai gazdaságba. A külföldi működőtőke-beáramlás 2013-ban érte el maximumát, azóta némiképp mérséklődött. Kérdés, hogy az új szabályozás milyen változást hoz ebben.

Forrás: http://www.economist.com/news/business/21707954-missed-opportunity-improve-environment-foreign-companies-china-mixed-messages

 

Segítséget a kínai állami vállalatoknak – Yao Yang, Project Syndicate, 2016. szeptember 22.

Rengeteget beszélnek az elmúlt években a kínai gazdaság lassulásáról, a strukturális problémáiról, de egy dologról nem: az üzleti ciklusról. Az üzleti ciklus a világgazdaság azon jellemzője, hogy egyszer lendületesen fejlődik, máskor lassul és visszaesik. Ilyen ciklusok egyértelműen kimutathatók a kínai gazdaságban is, pl. a 1990-es évek elejének a nagy fellendülése, vagy az 1997-es válságot követő hat éves lassulás.  A mostani üzleti ciklus eredményeként a nem teljesítő hitelek hirtelen megugrottak – a hivatalos adatok szerint GDP 2%, de egyes közgazdászok becslése szerint akár a 6-7%-át is elérheti. Az adósságokat jellemzően főleg az állami vállalatok halmozták fel, amelyek viszont az ipari termelésnek már csupán a harmadát adják. Az eladósodottságnak nagy lökést adott Wen Jiabao 2009-es állami stimulus programja: az állami bankok a kormány garanciáját láttak a kihelyezett hiteleik visszafizetésében, ezért szívesen adtak az állami vállalatoknak, amely fölösleges kapacitásokhoz kifejlődéséhez vezetett. Kína korábbi rendkívül dinamikus növekedésének az időszakában ez nem okozott különösebb problémát, de az új, mérsékeltebb növekedés mellett már kritikussá vált. A problémát leginkább az jelenti, hogy az állami bankok nem rendelkezhetnek az állami vállalatokban tulajdonrésszel. Mindezek miatt 1999-ben az állam négy korlátozott felelősségvállalású befektetési társaságot alapított, annak céljából, hogy a problémás hiteleket átvegyék az állami bankoktól. A valósi megoldást azonban nem csupán az állami, hanem a magán befektetési társaságok fokozott bevonása jelentené, amely egyszerre két fontos hozadékkal is járna: csökkenne a vállalatok adósságát és javítja a vállalatirányítást, növelve a gazdaság hatékonyságát.

Forrás: https://www.project-syndicate.org/commentary/saving-china-state-enterprises-by-yao-yang-2016-09

 

Kína vasúti ambíciói Latin-Amerikában és a nyers valóság, Simon Romero,The New York Times, 2016. október 3.

Kínának és Latin-Amerikának a kapcsolata az elmúlt évtizedben dinamikus fejlődésen ment keresztül. Az ázsiai országnak ugyanis számtalan érdekeltsége van a kontinensen: nyersanyagok forrása, az élelmiszer-biztonság szempontjából lehetőség az importjának a diverzifikálására, míg a kínai mérnöki és vasúti vállalkozások számára új piacokat jelent Latin-Amerika. Kína súlyát jól tükrözi, hogy a régió legjelentősebb országának, Brazíliának a legnagyobb kereskedelmi partnere, már nem az USA, hanem Kína. A gazdasági kapcsolatok egyik legnagyobb hátráltatója a rossz latin-amerikai infrastruktúra. Kína ezért rendkívül aktív egyes nagy vasúti projektetekben: több vasúti összeköttetést is bejelentett a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között Kolumbiában, Hondurasban és Brazílián és Perun keresztül, amelyet Kína „vasút diplomáciának nevez”. Vannak azonban problémák is. A környezetvédő csoportok azért tiltakoznak, mert a fejlesztések és annak továbbgyűrűző hatása komoly környezeti károkkal jár. Másodszor a helyi mezőgazdasági vállalatok nem nézik jó szemmel a fejlesztéseket, tartva a nagyobb versenytől. Komoly problémákat okoznak a politikai kockázatok is (pl. a Dilma Rousseff nagy támogatója volt a Peru-Brazília vasútnak, aki viszont idén váratlanul lemondásra kényszerült). A brazil munkaügyi törvényeket, jellemzően megnehezítik a vállalatok számára a külföldi munkavállalók kölcsönzését, amely meghatározó volt Kína afrikai projektjeinél. Ráadásul az elmúlt években több mega-projekt is megtorpant, főleg a korrupció, a pénzhiány, a bürokratikus akadályok és a költségtúllépés miatt. A legtöbb aggodalom azonban a kínai gazdaság növekedésének a lassulásából fakad: az ázsiai országban ugyanis egyre kevesebb az igény a helyi nyersanyagok iránt. Továbbá felmerül, hogy Kína rendelkezik-e a szükséges anyagi forrásokkal, pl. Kína devizatartaléka az elmúlt években nagyot csökkent.

Kína az elmúlt időszakban komoly veszteségeket kellett elkönyveljen: 2015 novemberében a mexikói kormány visszamondott egy 4,3 Mrd. USD nagysebességű vasúti beruházást, míg Venezuelában is megakadt egy vasúti projekt, hasonlóan a Nicaraguában meghirdetett csatornához. A Brazil-Peru vasút sikere, viszont Kína nagyhatalmi státuszának egyik új szimbóluma lehet.

Forrás: http://www.nytimes.com/2015/10/04/world/americas/chinas-ambitious-rail-projects-crash-into-harsh-realities-in-latin-america.html?_r=2

 

Egy nyitott és egy zárt ügy. Economist, 2016. október 1.

A globalizáció hatására olyan gyárak és városok csendesednek és néptelenednek el, mint például Amerikában az észak-karolinai Greensboro Revolution Mill, vagy Thomasville. Előbbiből a textilgyártás, utóbbiból pedig a bútorkészítés vándorolt vagy Latin-Amerikába, vagy Ázsiába. Ugyan a környékbeli egyetemek körül új vállalkozások és hub-ok alakulnak, azok sem képesek visszafordítani a globalizáció hatására, olcsóbb munkaerő és termelési költségek reményében más országokba vándorolt termelés hatásait. Ez elégedetlen kék-galléros munkások tömegeit hagyja az USA-ban és a Nyugaton egyaránt, akik politikára gyakorolt befolyása érződik például Donald Trump előretörésén, azon, hogy Hillary Clintonnak és a Demokrata Pártnak vissza kellett lépnie a TPP-től, amit pedig Clinton segített kitárgyalni, és összességében csökken, vagy éppen már meg is szűnt a szabadkereskedelmi övezetek (TPP, TTIP) támogatottsága.

Ehhez hasonlóan az EU-n belül is komoly kihívásokkal néz szembe az emberek és munkaerő szabad áramlása is – elég csak a júniusi Brexit szavazásra gondolni. Kifejezetten azokon a területeken volt magas a Brexit támogatottsága – Észak-Anglia és Wales – ahol a ipari termelő régiók voltak régen, illetve, amelyek komoly migrációs nyomás alá kerültek az utóbbi időben. Hasonló, zárt határokat, migráció- és kereskedelem-korlátozást támogató pártok erősödtek meg több más európai országban is.

A szabad-kereskedelem, a munkaerő szabad áramlása után a tőke szabad áramlásának szükségessége és pozitív volta is egyre inkább megkérdőjeleződik. A nagy cégek adóelkerülő machinálásai, az adósság tőke szabad mozgatása azt jelenti, hogy a pénzügyi zavarok könnyen globális válsággá nőhetik ki magukat.

Van, akik szerint igazából nem is gazdasági, hanem politikai státusz-féltés (Kína felemelkedésével szemben), vagy egyéni társadalmi problémák vannak a nyitottságtól való újdonsült vonakodás hátterében. Ugyan az is kétségtelen, hogy mivel a gazdaságok meglehetősen lassan állnak ismételten növekvő pályára, ezért a felsőoktatási végzettséggel nem rendelkező munkanélküliek száma, a munkabérek inflációhoz mérten történő korrigálásának hiánya igenis hozzájárul a globalizációval szembeni szkepticizmus erősödéséhez.

Ahhoz azonban, hogy a globalizációt ténylegesen mérlegre tudjuk helyezni, és megvizsgáljuk, hogy a szabadabb kereskedelem és a munkaerő, illetve tőke szabad áramlása ténylegesen jó vagy rossz dolog több tényezőt is figyelembe kell vennünk. Többek között azt is, hogy a globális gazdaság sok zökkenőn ment keresztül az elmúlt évtizedben, amelyet nem lehet egyértelműen és kizárólag a globalizáció számlájára írni. Ezek közé tartozik a technológia és a bérkülönbségek kapcsolata, a cégek bevételének jelentős diverzifikálódása, a pénzügyi válságból való lassú kilábalás és az azt megelőző időszak torzító hatásai, Kína gyors felemelkedése, és hogy a beruházási eszközök árainak csökkenésével Kína gazdasági robbanása megismételhetetlenné válik az olcsó munkaerőben gazdag Afrika és India számára.

A globalizáció visszafejtése azonban mindezek ellenére – és mindezek fényében – sokkal rosszabb helyzetbe hozna mindenkit, mintha nem is lett volna, és mintha nem tartana most ott, ahol.

http://www.economist.com/news/special-report/21707833-consensus-favour-open-economies-cracking-says-john-osullivan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: