Kelet-Ázsia sajtófigyelés – december 5.

Ki tudja-e használni India a Japánnal kötött nukleáris megegyezést? – K. S. Venkatachalam. The Diplomat, 2016. november 16.

A világvezető pénzügyi intézetei makrogazdasági elemzéseikben Indiát a következő évtized három vezető gazdasága közé várják. Az ehhez vezető úton legnagyobb akadályuk a növekvő igények melletti energiahiány. A jelenleg előállított áram 3,6%-kal kevesebb a szükségesnél, s 2024-re ez az igény a mostani másfélszeresére nőhet. India jelenlegi 940 kWh fejenkénti energiafogyasztással a világ sereghajtói közé tartozik, s ha a regionális versenytárs Kína 4000 kWh fogyasztásához akar felzárkózni, hatalmas befektetésekre lesz szüksége. Leginkább sürgető a tiszta energia szektor fejlesztése, mivel jelenleg az energiatermelés 60%-át szénből fedezik.

Az importból fedezett szénfelhasználás csökkentésére a következő években a szél- és napenergia, valamint az atomenergia fejlesztése válik hangsúlyossá. A következő öt évben 100 millió dollárt kívánnak a napenergiába fektetni, így 2022-ra 4 GW-ról 10 GW-ra nőne az indiai napenergia-termelés. A termelés fokozását szolgálná 20 atomreaktor telepítése is, ami összefüggésbe hozható a Modi tokiói látogatása során aláírt, polgári célú nukleáris megállapodással, valamint az USA-val korábban kötött hasonló egyezmények.

Az új reaktorok építése során két kihívással kell megküzdeniük. Először is a földek kisajátítása nagyon régi földtörvényekbe ütközik, amelyet az ellenzéki pártok a földművesek védelme érdekében nem hajlandóak megváltoztatni. Másik nehézségként pedig megjelenik a közvélemény ellenszenve a nukleáris erőművekkel szemben. A Tamil Nadu államban, orosz segítséggel épített és a francia technológiájú, Mahárástra állambeli reaktorok az atomellenes lobbi és a helyi lakosok tiltakozását váltották ki.

Japán szempontjából ironikus, hogy míg Fukusima után elvetették a 12 tervezett atomerőmű építését, beleegyeznek az Indiával létesítendő atomegyezménybe. A japán cégek ma nehezen tudnak versenyezni az olcsóbb orosz és dél-koreai technológiákkal, ezért az indiai piacszerzés nagy lehetőséget nyújt számukra, hogy új forrásokhoz jussanak. Japán emellett Kína kiegyensúlyozóját látja Indiában, míg a dél-ázsiai ország érdekében az áll, hogy minden szomszédjával, így Kínával is jó kapcsolatokat tartson fenn.

India sokat nyerhet e partnerségből, a kínai fél segíthet a gyártókapacitások, az infrastruktúra és az energiaszektor kiépítésében, s szakértelmét nyújthatja az indiai vasútvonalak modernizálásához. Más téren azonban Kína erősen árt az indiai érdekeknek, így kiállt Pakisztán mellett, megakadályozva India tiltakozását Massod Azhar ellen, akit kapcsolatba hoztak a mumbai és pathankoti támadásokkal. Ez a politika azonban más partnerek keresésére ösztönözheti Indiát, s a japán nukleáris megegyezés csak a legutóbbi példa.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/can-india-capitalize-on-its-nuclear-deal-with-japan/

Trump megválasztásával elérkezett az idő Kína számára, hogy megmentse a világot – The Diplomat, Jinghan Zeng, 2016. november 18.

A globális ügyek terén Kínát gyakran „potyautasnak” titulálták, mivel az ázsiai óriás sok esetben vonakodott felelősséget vállalni a különböző, egész világot érintő ügyekben. 2008-ban például Peking visszautasított az USA-val létrehozandó G2 ötletét, mondván, hogy Kína miért vállaljon többlet terhet olyan globális problémák megoldásában, amelyet nem ő idézett elő? Ám Xi Jinping vezetése óta a dolgok megfordulni látszanak. 2014-ben aláírták az USA-Kína Közös Közleménye az Éghajlatváltozásról című dokumentumot, amit John Kerry amerikai államtitkár úgy értékelt, mint egyedülálló partnerséget a két ország között, ami példaként szolgálhat a globális vezetés és felelősségvállalás terén.

Ám az együttműködésnek Trump elnökségével gyakorlatilag vége szakadhat, mert az új amerikai elnök meggyőződése szerint a globális klímaváltozás egy kínai kitaláció, hogy ellehetetlenítse az amerikai ipart. Ez az összeesküvés elmélet ismerős lehet, ugyanis 20 évvel ezelőtt általános kínai vélemény volt, hogy a klímaváltozás egy nyugati „csapda”, amivel a fejlődő országok felemelkedését akarják megakadályozni. Ám ez a vélekedés többé nem népszerű az ázsiai országban. Bolygónk jövője tehát azon múlhat, hogy Kína vállalja-e továbbra is a vezető szerepet.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/with-trumps-election-time-for-china-to-save-the-world/

Remek alkalom –Economist, 2016. november 19.

A geopolitika nem vár senkire és semmire. Így történhetett, hogy egy héttel Donald Trump győzelme után Xi Jinping, a világ második legnagyobb gazdaságának elnöke Latin-Amerikába látogatott – 2013 óta harmadszor –, hogy kereskedelmi egyezségeket kössön. A nagy yanqui hatalomra kerülése kiváló alkalomnak tűnik Kína számára, hogy növelje befolyását USA „hátsó udvarában”.

Latin-Amerika több szempontból is fontos Kína számára: az ázsiai óriás energiaszükséglet-kielégítésének diverzifikált forrása, új piacot jelent a kínai építőipari vállalatoknak, és a kínai késztermékeknek, valamint a kínai – szoft és katonai – hatalom nyugati féltekén való terjeszkedésének színtere. Ám ahhoz, hogy Peking ezeket az előnyöket továbbra is élvezhesse, meg kell dolgoznia a további jó kapcsolatokért. Ugyanis az ázsiai állam latin-amerikai megítélése jelentősen változott a közelmúltban.

Kína 2015-ben összesen 500 milliárd USD értékben írt alá bilaterális megállapodásokat a kontinens USA-tól délre lévő államaival, beruházásainak összértékékét pedig 85-100 milliárdról 250 milliárd USD-ra növelte. Ám a térség Kínába irányuló exportja az ázsiai ország gazdasági növekedésének lassulása miatt csökkent, ezzel fokozva a kereskedelmi deficitet. A kereskedelmi forgalomban lévő termékek alapján pedig jelentős egyenlőtlenség áll fent: míg Latin-Amerikából főleg nyersanyagok érkeznek Kínába, addig Kína elsősorban olcsó késztermékeket exportál, ami a térség dezindusztrializációját okozza, veszélyeztetve a minőségi munkahelyeket.

Xi Jinping tehát igyekszik a latin-amerikai államokkal kedvező egyezségekre jutni, és Trump elnökségének idején a stabilitást megtestesíteni.

Forrás: http://www.economist.com/news/americas/21710307-chinas-president-ventures-donald-trumps-backyard-golden-opportunity

Győzelem Kína számára? – The Economist, november 19.

Trump győzelme a világ többi országához hasonlóan Kínában is óriási visszhangot keltett. Bár a hivatalos média a választási eredmény híreit igyekezett átmenetileg mellékes ügyként kezelni – pl. a másfél órás hírműsor utolsó négy percében számoltak be a választási eredményekről – amíg el nem döntötték, hogy a pártvezetéshez igazodóan hogyan viszonyuljanak az új fejleményekhez. Nem így a lakosság igen jelentős hányada, amelyik különböző, például internetes fórumokon adott hangot örömének.

Trump kínai népszerűsége három dolgot mond el a kínai népről:

  • A fiatalabb kínaiak nem sokban különböznek Trump amerikai támogatóitól. A legtöbb, 1980-as évek után született kínai a munkásosztályból jön, akik szimpatizálnak az anti-elitista, jobbára tudatlan nézetekkel, amit kevésbé kifinomultan, „a nép nyelvén” fogalmazott meg az új amerikai elnök.
  • Másrészt a hosszú évek töretlen kínai gazdasági növekedése a Trumphoz hasonló pénzimádók jelentős rétegét hozta létre, akik nem törekednek a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelmére.
  • Végül pedig Trump kínai támogatottsága szépen demonstrálja, hogy a közösségi médiának mekkora hatása van a fanatikus nézetek terjesztésében.

Az online reakciókból viszont az is kitűnik, hogy az új elnök kínai megítélése igen megosztó.

Forrás: http://www.economist.com/news/china/21710298-some-chinese-see-much-mr-trump-victory-china

Megkapta-e Abe Shinzo azt, amit a Trumppal való találkozástól várt? Foreign Policy, 2016. november 18.

Abe Shinzo, japán miniszterelnök volt az első külföldi államfő, aki látogatást tett az újonnan választott amerikai elnöknél. Annál a Donald Trumpnál, akinek évek óta az a meggyőződése, hogy Tokió nem tartja be a játékszabályokat, ami kereskedelmi szempontból kedvezőtlen Amerikára nézve. A japán államfő látogatásának célja elsősorban az volt, hogy meggyőzze Trumpot, hogy a két nemzet egy oldalon áll.

Forrás: http://foreignpolicy.com/2016/11/18/did-shinzo-abe-get-what-he-came-for-in-meeting-with-trump/

Kelet-Ázsia és Trump: az atomról szóló nyilatkozatok szó szerint is értelmezhetők– Sharon Squassoni, Foreign Policy, 2016. november 18.

Washington eddig sikerrel visszatartotta Tokió és Szöul nukleáris ambícióit, azonban egy hangos elnök ezt rövid idő alatt a visszájára fordíthatja. Az elnökválasztási kampány során aggodalomra adhatott okot, hogy Donald Trump republikánus jelölt mennyire szabadon állt a nukleáris fegyverek kérdéséhez. Ha kiszámíthatatlansága, magán kijelentése a nukleáris fegyverek használatáról és a fegyverkezés szükségességéről politikai irányvonalként jelennének meg, sokkal veszélyesebbé válna a világ. Bár osztotta Hillary Clinton véleményét az atomfegyverek veszélyforrásáról, az alternatíva megvalósulása Északkelet-Ázsia feszültségekkel terhes régiójára veszélyes következményekkel járna.

Trump kampányában nem volt helye az aprólékosan kidolgozott politikai részleteknek, s a következő hónapokban fog eldőlni, hogy valóra válnak-e a szövetségesek szoros védelméről és a nukleáris fegyverkezésről szőtt tervei. Az északkelet-ázsiai nehéz helyzetből Trump azt a következtetést szűrte le, hogy Japán és Dél-Korea nukleáris fegyverekkel védheti meg magát Észak-Koreától. Ezek a kijelentések vezethettek ahhoz, hogy elsőként Abe Shinzo miniszterelnök és Park Geun-hye elnök vette fel a kapcsolatot a megválasztott elnökkel.

Trump először azzal botránkoztatta meg a világot, hogy elavultnak nevezte a NATO-t, s ekkor kezdett arról beszélni, hogy túl sokat költenek a szövetségeseik védelmére. Egy New York Times-interjúban Trump azt mondta, visszavonná az amerikai csapatokat Koreából és Japánból, ha nem járulnak hozzá nagyobb mértékben azok fenntartási költségeihez, s ezzel egy időben engedné, hogy az országok saját nukleáris kapacitásaikat fejlesszék, hiszen csak idő kérdése a fegyverkezés.

Ez a megközelítés visszavágná az amerikai külpolitika négy évtizednyi nukleáris lefegyverzési törekvését, s figyelmen kívül hagyja a japán és dél-koreai nukleáris lefegyverzési szerződéseket. E feltételek fenntartása Ázsiában sosem volt könnyű, a sajátos fenyegetések tükrében. Az 1970-es években az USA nagy erőfeszítéseket tett a taiwani és koreai nukleáris ambíciók letörésére. Pak Csong Hi dél-koreai diktátor az amerikai csapatok kivonására nukleáris programmal válaszolt, s a Trump által felvázolt szituáció kísértetiesen hasonlít az egykorira. Az észak-koreai fenyegetettség mértéke azonban jóval megnőtt, különösen, ha kínai hátszelet sejtünk mögötte.

Dél-Korea eddig hagyományos rakéták fejlesztésével válaszolt, s folytatja az USA-val közös hadgyakorlatait. Azonban néhány koreai politikus a közelmúltban is saját atomfegyverek beszerzéséről beszélt. Míg ezek a vélemények nem kaptak nagy támogatást, Park elnök jelenlegi botránya és az új washingtoni helyzet miatt kialakult bizonytalanság elmozdíthatja a koreai politikát az atomfegyverek irányába. Erre a lépésre rövidesen Tokióból is válasz érkezne, s a történelmi és politikai feszültségek akár dominó effektust is előidézhetnek.

A II. világháborús japán atomtörekvések Hirosima és Nagaszaki után elképzelhetetlenné váltak, s ez a mai napig érezteti a hatását. Azonban Kína és Dél-Korea még mindig látens atomfegyverkezőként tekintenek rá, hiszen urániumdúsítási és egyéb szükséges kapacitásai rendelkezésre állnak. Az Iránnal kötött megállapodásban éppen ezeket a gyors fegyvergyártást biztosító tényezőket csökkentették.

Nehéz megjósolni akár az amerikai visszavonulás, akár a japán vagy koreai nukleáris fegyverkezés az északkelet-ázsiai biztonságra gyakorolt hatásait, de a globális lefegyverzésnek nagyon sokat ártana, ha a két ázsiai ország felmondaná a szerződést. Azonban a lehetőségek hatására Trump is felmérheti, hogy még Kína és Oroszország számára is káros lenne, ha kivonulna a térségből, s hogy az atomellenes értékek milyen erővel rendelkeznek. A szövetségesek elhagyása helyett Trumpnak szembe kell szállnia az észak-koreai fenyegetéssel, s ebben a híres kiszámíthatatlansági faktor is helyet kaphat, amennyiben az nem a szövetségesek kárára történik.

Forrás: https://foreignpolicy.com/2016/11/18/east-asia-will-take-trumps-nuclear-talk-literally-and-seriously/?utm_source=Sailthru&utm_medium=email&utm_campaign=Ed%20Pix%20nov%2018&utm_term=%2AEditors%20Picks

Milyen lesz Trump Ázsia politikája? – ISN, 2016. november 14.

Az elnökválasztási kampányban elhangzott ígéreteknek ugyan teljes mértékben nem szabad hitelt adni, ugyanakkor irányadónak számítanak a megválasztott elnök várható külpolitikájával kapcsolatban. Trumpnak számos tényezőt kell figyelembe vennie és az ország érdekében a demokrata kormányzás egyes pozitív elemeit sem szabad megsemmisítenie. Az újraegyensúlyozással kapcsolatban kijelenthető, hogy az USA jelenlegi szövetségesi rendszerének fenntartására Ázsiában és Európában egyaránt alapvető érdek, továbbá egy új Ázsia stratégia kialakítása sem tűr halasztást. A nukleáris fegyverek elterjedése ellen fel kell lépni, a szövetségeseket (Japán, Dél-Korea) pedig biztosítani kell az USA védelmi elkötelezettségéről, ahelyett, hogy atomfegyverek rendszeresítésére ösztönözné őket. Észak-Koreával szintén folytatni kell a párbeszédet, miközben a korábbi követelésekből sem szabad engedni. A külpolitika megformálásában a személyiségeknek is fontos szerepe van, ezért a külügyminiszteri posztra olyan tapasztalt személy kinevezése szükséges, aki az USA elkötelezett, konstruktív szerepének üzenetét közvetíti a régióban. Délkelet-Ázsia  ezután is központi szerepet fog betölteni az amerikai stratégiában, ezért Duterte filippínó elnök teljesítményének elismerése mellett a kétoldalú kapcsolatok javítására kell hangsúlyt fektetni. Indiát és Ausztráliát szintén biztosítani kell arról, hogy az ázsiai biztonság fenntartásában kiemelkedő szerep vár rájuk. Miközben a Transz-Csendes-Óceáni Partnerséget sem lenne szabad megszüntetni, Kínával el kell kerülni a bilaterális kereskedelmi háborút és inkább a meglévő nemzetközi szervezeteken keresztül kell megkísérelni az USA érdekeinek érvényesítését.

Forrás: http://isnblog.ethz.ch/foreign-policy/what-willshould-trumps-asia-policy-look-like

A német Fehér Könyv – előtérbe kerül a biztonságpolitika? – ISN, 2016. november 15.

Megjelent a 2016-os német biztonságpolitikai Fehér Könyv. Egy ilyen jellegű dokumentumnak több funkciója van: egyrészt tájékoztatja el a Német Szövetségi Köztársaság parlamentjének alsóházát, a Bundestagot, valamint a német nyilvánosságot, továbbá kiemeli a szövetségi kormány más országok felé irányuló biztonságpolitikai prioritásait, különös tekintettel Németország legfontosabb partnereire, nem utolsósorban pedig kommunikációs felületként is szolgál a Bundeswehren, a szövetségi hadseregen belül.

A most megjelent Fehér Könyv korábban 2006-ban jelent meg utoljára. Szerzői újraértelmezik az ország jelenlegi és jövőbeli biztonságpolitikai irányait a legfrissebb események tükrében, mint a globális pénzügyi válság hatásai, az euróövezet kihívásai, a kötelező katonai szolgálat felfüggesztése Németországban, a közel-keleti zavargások, illetve Krím annektálása Oroszországhoz. A szövetségi kormány szándéka szerint tájékoztatja a dokumentumban a német nyilvánosságot, NATO szövetségeseit, illetve különösen is az EU-tagországokat arról, milyen biztonságpolitikai szemléletet kíván folytatni a jövőben. Ezzel együtt azonban a szövetségi hadsereg, a Bundeswehr jövőbeli szerepe még mindig kissé homályos. A Fehér Könyv kiadásával a biztonságpolitika alakítása nem zárult le, épp ellenkezőleg, most kezdődik egy tárgyalási folyamat, mely során értékelik az eddig elért sikereket, azonosítják a hiányterületeket, valamint konkrét akcióterveket fogalmaznak meg, a további munka irányának kijelölésére.

Forrás: http://www.css.ethz.ch/en/services/digital-library/articles/article.html/6a3916d5-9fe5-4245-bb2b-62c1048094c3 

Új lendületet kap az európai védelmi együttműködés – ISN, 2016. november 16.

A Brexit, illetve „Az EU globális stratégiája a külügyi és biztonságpolitikában” című dokumentum megjelenése következtében fordulóponthoz érkezett az európai védelmi együttműködés. Az egyes EU tagállamok számos különböző javaslattal állnak elő. Szükséges valamiféle konszolidáció, különösen, ha a végső cél a hatékony védelmi integrálódás lenne – valahogy felülkerekedni a jelenleg tapasztalható széttöredezettségen. Az egyes országok nemzeti hadereje sokféleképpen működhet együtt, az integrálás azonban egy ennél magasabb szintet jelent. A védelmi együttműködést és integrációt két szinten kell megvalósítani. Az egyik szint az unió szintje, ahol az EU-s ösztönzőket kell alkalmazni, mint az Európai Bizottság kutatás-technológiai alapja, nagyprojektek a stratégiai beszerzésekre, az Európai Biztonsági Ügynökség (European Defence Agency) mint közreműködő szervezet bevonásával. A másik szint az államcsoportok szintje, ahol nagy létszámú, bevethető többnemzetiségű haderőket lehet létrehozni (például hadtesteket, vagy repülőosztályokat), teljesen integrált karbantartással, logisztikával és olyan felépítéssel, mely támogatja a résztvevő nemzeti egységeket. Így a korlátozott szuverenitású nemzeti haderők összeállásával szuverénné válna a biztonsági együttműködés és integráció, magasabb szintű cselekvőképességet biztosítva ezáltal.

Forrás: http://www.css.ethz.ch/en/services/digital-library/articles/article.html/e2c4ba3a-9012-402c-9e27-a70e3780f385

Kína és Németország: vége a mézesheteknek – The Diplomat, Klaus Larres, 2016. november 16.

A Kína és Németország közötti harmonikus kapcsolat a végéhez látszik közeledni: Németország egyre inkább tart tőle, hogy Kína már nem csupán gazdasági partnerként, hanem komoly globális versenytársként lép fel. A német gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel nemrégiben tett kínai látogatására éppen egy feszült német-kínai gazdasági együttműködési légkörben került sor. Gabriel nem csupán gazdasági miniszter, hanem kancellárhelyettes is, valamint az SDP, a német szociáldemokrata párt elnöke is, a jövő ősszel tartandó német választások egyik lehetséges kancellár-jelöltje Angela Merkel után. Ezért kínai látogatása legalább annyira szolgált belpolitikai célokat a közelgő választásokra való felkészülés jegyében, mint külpolitikaiakat.

A német-kínai viszony már régóta nem felhőtlen, ugyanis míg Kína szabadon fektethet be a különböző nyugati cégekbe, addig ugyanez Kínában számos területen tiltott, és ahol lehetséges, ott is elsősorban inkább hazai, kínai cégek nyerik a tendereket. Berlinben pedig aggódva figyelik az újabb és újabb kínai befektetési hullámot, beszédes szám, hogy 2010 óta az összes külföldre irányuló kínai befektetés 17%-a Németországba irányult. Kína csak 2016 első hat hónapjában 72 milliárd eurót fektetett be az EU országaiba, ebből 11,3 milliárd eurót Németországba, ami hatszorosa a 2015-ös értéknek. Kína ráadásul azokba a cégekbe fektet be elsősorban, melyek a legmodernebb technológiával dolgoznak, így téve szert az oly kívánatos technológiai know-how-ra.

A két ország között tehát meglehetősen erős gazdasági feszültség éleződik, kérdéses, hogy a jövőben hogyan fog alakulni ez a kapcsolat.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/china-and-gemany-the-honeymoon-is-over/

Kína már jobban alkalmazza a soft power-t a délkelet-ázsiai országokkal szemben a Dél-kínai-tengeren? – The Diplomat, Bill Hayton, 2016. november 17.

Öt évvel ezelőtt 2011. november 18-án Wen Jiabao kínai miniszterelnök meghirdette a Kína-ASEAN Tengeri Együttműködési Alapot, egyúttal 500 millió dollárt ajánlott fel a délkelet-ázsiai országoknak a projektben való részvételre. Az évek során Kína újra és újra biztosította elkötelezettségéről partnereit, de a Dél-kínai-tengert övező politikai feszültségek következtében a kezdeményezésből végül nem lett semmi, a pénzt el sem költötték, vagy elveszett a bürokrácia útvesztőjében. Az ASEAN országok bizalmatlansága mellett a kínai bürokrácia is hibáztatható a kudarcért, hiszen a magas szintű politikai elvárásokat a belharcok miatt képtelen volt a gyakorlatban megvalósítani.

A Tengeri Együttműködési Alap viszont fennmaradt, napjainkban pedig a Haiku-ban működő Dél-kínai-tengeri Tanulmányok Nemzeti Intézete profitál belőle leginkább Wu Shicun professzorral az élen. A kormányok közötti együttműködés erőltetése helyett Peking ma a soft power érvényesítésére helyezi a hangsúlyt, melynek pedig ez az intézmény a fő letéteményese. Az intézet elősegítette Délkelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban több kutatóközpont, felsőoktatási intézmény létrehozását, folyamatosan szervez konferenciákat és kiterjedt dialógust folytat a régió meghatározó kutatóintézeteivel. A fenntartások ellenére úgy tűnik Kína végül megtalálta a soft power alkalmazásának ideális formáját Délkelet-Ázsiában.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/is-china-getting-better-at-charming-southeast-asia-on-the-south-china-sea/

Malajzia és Szingapúr megegyezett az új nagysebességű vasútvonalról – The Diplomat, Prashanth Parameswaran, 2016. november 16.

A 300 km hosszú Kuala Lumpur-Szingapúr nagysebességű vasútvonal megépítése még 2013 februárjában merült fel Najib Tun Razak maláj és Lee Hsien Loong szingapúri miniszterelnök találkozóján. A 2026-ra megvalósuló projekt várhatóan javítja a két ország kapcsolatát és a régió összekapcsolhatóságát, a két főváros közötti menetidőt 90 percre csökkentve. 2016. júliusában a két állam már együttműködési megállapodást kötött és várhatóan a jövő hónapban a két kormányfő tárgyalása során megszületik a konkrét megállapodás a beruházás részleteiről. A fejlesztés megvalósításáért a MyHSR Corporation maláj állami vállalat a felelős, amely a tervek szerint külföldi vállalatok bevonásával kívánja megvalósítani a projektet. Japán, Kína és Dél-Korea egyaránt részese a versenynek, melynek a tétje, hogy ki építheti meg a busás haszonnal kecsegtető modern nagysebességű vasútvonalat.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/malaysia-singapore-to-ink-new-pact-on-high-speed-rail-project/

Az amerikai soft power vége Ázsiában? – The Diplomat, Oliver Stuenkel, 2016. november 16.

Donald Trump lehetséges külpolitikai céljairól számtalan írás látott napvilágot a közelmúltban, különösen Ázsiában, mindezek egyelőre azonban csak feltételezések. A megválasztott elnök külpolitikai tapasztalatlanságából fakadóan az USA külpolitikájának formálásában a közvetlen munkatársainak véleménye meghatározó lehet, a konkrét névsort azonban egyelőre még nem ismerjük. A kérdőjelek ellenére egy valami azonban biztosnak tekinthető: A választási kampány és Trump győzelme minden valószínűség szerint korábban elképzelhetetlen mértékben fogja csökkenteni az amerikai soft power-t a világon. A kampány során Trump a társadalom egyes rétegei ellen indított támadást, retorikája pedig aligha fog változni a későbbiek során. Ezzel pedig aláássa azt az elképzelést, mely szerint az USA egy stabil demokrácia, amely az egész világból képes befogadni a bevándorlókat, továbbá a liberalizmus bástyája, az emberi jogok élharcosa. Az USA morális fölényére eddig mindig építhetett a populizmussal, nacionalizmussal és a xenofóbiával szemben, többek között a Kínával és Oroszországgal való konfliktusai során is. Ma kétségesnek tűnik, hogy a demokratikus kormányzásnak globálisan milyen morális és stratégiai előnyei maradnak, hiszen egy bezárkózó Amerika, amely falakat emel a bevándorlók ellen, kiutasítja az országban illegálisan tartózkodókat és támadja az iszlám vallást, milyen alapon kritizálhatja Kína, vagy egyes délkelet-ázsiai államok politikáját. Szövetségesei ugyan nem fogják magára hagyni a szuperhatalmat, de a megnyugtatásuk – konkrét politikai gesztusokkal – elkerülhetetlen lesz.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/is-this-the-end-of-us-soft-power-in-asia/

Latin-Amerika súlya a kínai külpolitikában – Shaheli Das, The Diplomat, november 16.

Latin-Amerikát hagyományosan az USA érdekszférájába szokás sorolni, az elmúlt években egyre aktívabb Kína a kontinensen. Ennek a következő okai vannak. Először is Xi Jinping hatalomra kerülését követően a kínai külpolitika önmagában is sokkal aktívabb, mint elődjei alatt. Másodszor Kína igyekszik kitörni az USA által létrehozott szövetségesi gyűrűből és egyfajta ellensúlyt képezni az USA-val szemben. Harmadszor Kína komoly kereskedelmi érdekekkel rendelkezik a kontinensen: a kétoldalú kereskedelem Kína és Latin-Amerika között 2014-ben 263,6 mrd. USD volt. Egyfelől Latin-Amerika bőséges természeti erőforrásokkal táplálja a kínai gazdasági fejlődését (a Közel-Kelet; Afrika; Oroszország és Közép-Ázsia mellett), másfelől a kontinens fontos exportpiac is az ázsiai ország számára. Negyedszer Latin-Amerika fontos színtere Tajvannal folytatott geopolitikai versenynek, ugyanis a régióban 12 állam továbbra is Tajvant ismeri el Kína hivatalos képviselőjének. Ötödször Kína a multipoláris világ szószólójaként a fejlődő országok vezetőjeként tekint magára, amelyre hivatkozva a latin-amerikai országok védnökeként lép fel. Peking a latin-amerikai országokkal különböző multilaterális intézmények keretében is igyekszik kapcsolatát a régióval megerősíteni, pl. a Kína-Latin-Amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) Forum, G5 csoport (Brazília, Kína, India, Mexikó és Dél-Afrika), BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika), és a BASIC-csoport (Brazília, Dél-Afrika, India, Kína), stb. Latin-Amerika felértékelődését mutatja a kétoldalú látogatások gyakoriságának a növekedése: 2000 és 2015 között, a kínai elnöki és miniszterelnöki látogatások száma a régióba elérte a 31-et.

Kína és Latin-Amerika kapcsolatainak az egyre szorosabbá válása egyre nagyobb kihívást jelent az USA számára és egyre inkább megkérdőjelezi a Monroe-doktrína fenntarthatóságát.

Forrás:http://thediplomat.com/2016/11/how-important-is-latin-america-on-chinas-foreign-policy-agenda/

Ki kínai? – Economist, november 17.

Az etnikai hovatartozás az egyik legfontosabb nemzeti identitást biztosító erő Kínában. Kínai alatt jellemzően az ország 1,2 milliárd főt kitevő han nemzetiségű lakóit értik, amelybe nem tartozik bele a több mint száztíz millió fős Kínában élő nemzeti kisebbség. Kína gazdasági, politikai életében a han nemzetiség súlya az abszolút domináns. A hanok a Han-dinasztiáról kapták a nevüket és 2000 éven át meghatározták Kína magterületének a történelmét, még akkor is, ha számos külföldi hatalom terjesztette ki rá a befolyását. A Qing-dinasztia bukása (1911) után nyugati nacionalizmus Kínára is hatással volt. A han népet egy mitikus közös ősre, a Sárga császárra (Huangdi) vezették vissza, aki az elképzelésesek szerint 5000 évvel ezelőtt élt. A Sun Yat-sen vezette Kínai Köztársaság etnikai felfogásának alapja a rassz volt és elképzelésének a közös vérségi kötelék volt. Ez a felfogás ma is tetten érhető, pl. Kínai Népköztársaság Tajvan politikájában.  Kína ma rendkívül homogén, amelybe bekerülni csak a születéssel lehetséges. Nem számít, hogy egy külföldön született mennyi ideig él Kínában, vagy hogy mennyi adót fizet, szinte lehetetlen, hogy kínai állampolgárrá váljon. Összesen 1448 honosított kínai él Kínában a 2010-es népszámlálás szerint, jóval kevesebben mint Japánban (10.000 polgár évente), amely köztudottan ellenséges a bevándorlással szemben.

Hivatalosság a kisebbségek és a hanok jogi helyzete egyenlő, sőt elméletileg különleges kiváltságokkal rendelkeznek, a gyakorlatban az etnikai csoportok, különösen a kínai határterületein, gyakori a diszkrimináció. A határterületeken egyre inkább háttérbe szorulnak a han beköltözőkkel szemben a kisebbségek, pl. Xinjiangban a hanok aránya 4%-ról, 1949-re 42% -ra nőtt; míg a mongolok aránya Belső-Mongóliában csupán 17%-ra csökkent. A határvidékeken Kína politikája (pl. egyes vallási tevékenységek tiltása) komoly etnikai feszültségekkel jár. Az etnikumokat hátrányos megkülönböztetések sora éri: a nagy városokba áramló munkaerő jellemzően jobban képzett, mint a hanok, a fizetésük azonban alacsonyabb; míg a jobb munkahelyeket jellemzően a hanok töltik be. Hui muszlimok már régóta a kínai multikulturalizmus egyik tipikus példája. Bár ők jobban integrálódik Han kultúrába, az elmúlt években nő velük szemben is nő a bizalmatlanság, mind a han lakosság, mind a kínai kormány részéről. Az utóbbi ugyanis attól tart, hogy a hui kisebbség révén nő az iszlám befolyása, amely szeparatizmushoz és terrorizmushoz vezet.

Ezzel szemben a külföldön született hanok, a „kíniak családjába” tartoznak és így különleges előjogokkal rendelkeznek. Előnnyel rendelkezik a munkavállalási terén, vagy könnyebben jutnak az egyetemekre. Ez a hozzáállás az elmúlt évtizedekben nagyban segítette a kínai gazdaság növekedését, mert az országban befektetett tőke jórészt a tengerentúli kíniaktól származott. A kínai kormány és a külföldön élő kínai kisebbség viszonyára az is jellemző, hogy a kínai kormány elvárja, hogy támogassák az anyaország érdekeit. Mindezt nem nézi minden állam jó szemmel és a belügyeibe történő beavatkozásként kezeli.

Az elmúlt években ráadásul új tendencia jelent meg: kínai gazdasági növekedése miatt a környező szegényebb országok, sőt egyes afrikai országok (pl. Guangzhouban 500.000 afrikai él) állampolgárai is, úgy tekintenek Kínára mint az ígéret földjére. A bevándorlók azonban nem lehetnek kínai állampolgárok, még akkor sem, ha az „egy gyerek” politika eredményeként Kína munkaképes korban lévő populációja 2012 óta csökken. Mindezek eredményeként a külföldiek aránya Kínában mindössze 0,5%.

A bevándorlással ellentétes folyamat a kínai lakosság kivándorlása. 1978 óta 4 millió kínai hagyta el az országot, amely közül mindössze a fele tért vissza. Ennek legfontosabb oka, hogy Kína nem ismeri el a kettős állampolgárságot, így az országot elhagyók választani kényszerülnek Kína és új lakóhelyük között. Az emigrálók ráadásul jellemzően jól képzettek, így az agyelszívás továbbra is súlyosan érinti az országot.

Forrás: http://www.economist.com/news/briefing/21710264-worlds-rising-superpower-has-particular-vision-ethnicity-and-nationhood-has

Az olcsó hitel csapdájában: zombi állami vállalatok hitelezése – Economist, 2016. november 17.

Az állami bankok sokkal bőkezűbb hitelezési feltételek biztosítanak az állami tulajdonú vállalatok, mint a magán vállalatoknak Kínában. A torzítás nem azonnal nyilvánvaló. A hitelkamat tekintetében úgy tűnik nincs nagy különbség: egy 2011 felmérés kimutatta, hogy a medián kamatláb bankhiteleknél a magáncégeknek 7,8% volt, éppen csak magasabb mint az abban az időszakban s 7,5%-os átlagérték. A hitelfelvételi költségek azonban csak a történet egyik felét jelenti, a másik felét a hitelfelvevő minősítése adja. A hitelminősítések két szabványa van: az önálló értékelés szerint (a cég saját mérlege alapján), valamint egy állami hitelminősítő adatai szerint. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy milyen mértékben támogatja az állami hitelminősétés az állami vállalatokat. A vízszintes tengelyen az eredeti minősítés (Fitch, Moody’s és az S&P’s) átlaga. A függőleges tengely mutatja a végső értékelést, amely az állami támogatással egészül ki. A buborék mérete jelzi a tartozás mértékét jelenti. Ha a cégek nem kapnak állami támogatást – mint a magán vállalatok, akkor a buborékok lejtő mentén felfelé egy 45 fokos szöget zárnak. Az állami vállalatok mind a 45 fokos vonal felett találhatóak, köszönhetően az állami támogatásnak. A hitelminősítés hatása tehát rendkívül jelentős: a kínai állami vállalatok a hazai kötvénypiacon 10%-os kamat helyett, jellemzően 5%-os kamattal bocsátanak ki kötvényeket és még Hongkongban is 2%-ons kamattal a 3,5% helyett. A hitelezők abban a hitben vannak, hogy az állami vállalatok nem mehetnek csődbe, mert mögöttük az állam áll. A jövőben azonban ebben egyre kevésbé bízhatnak: ez elmúlt évben a kormány már hagyott csődbe menni kisebb vállalatokat és pletykák szerint a elhatározta, a legveszteségesebb vállalatok bezárását.

Forrás:http://www.economist.com/news/finance-and-economics/21710291-government-their-side-chinas-state-firms-borrow-cheaply-state-grace

Kína gazdasági helyzete – The Diplomat, Fatima-Zohra Er-Rafia, 2016. november 18.

Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb eseménye Kína gazdasági fejlődése volt. De meddig tartható fenn ez a dinamikus növekedés és milyen állapotban van a kínai gazdaság? Első lépesben érdemes a munkaerőpiacot érdemes megvizsgálni. A hivatalos munkanélküliségi ráta 1985-ben volt a legalacsonyabb 1,8%, míg a legmagasabb 1980-ban és 1991-ben, 4,9%. Az előrejelzések 2015-2017 közötti időszakra példátlan magas, 5% fölötti munkanélküliségi rátát vetítenek előre. A hivatalos adatok, azonban nem feltétlen tükrözik a valós számokat, egyes becslések szerint a munkanélküliségi ráta akár sokkal magasabb is lehet.

A probléma a társadalom gyors szétszakadása jelenti: egyre nagyobb a különbség a vagyonos középosztály és a szegények ­– a gyenge szociális háló miatt főleg a munkanélküliek – közötti, amely veszélyezteti a társadalmi harmóniát A magas fizetések miatt egy új tendencia is megjelent: míg korábban a külföldi cégek Kínába mentek az olcsó munkaerő miatt (megközelítőleg 20.000 vállalat évente 1979-től), elkezdték a szomszédos országokba áthelyezni a termelésüket. A külföldiek példáját ráadásul a kínai vállalatok is követni kezdik.

Másodszor érdemes a bruttó nemzeti össztermék növekedését is megvizsgálni. Kína GDP-növekedésé fordított tendenciát mutat, mint a munkanélküliség. Az elmúlt évben a GDP növekedésének az üteme folyamatosan csökken. Általában Kína ugyanazt a mintát követték, mint a világ GDP-növekedése, igaz magasabb rátával, az elmúlt években ez a tendencia nem folytatódott.

A kínai gazdasági lassulás részben a külső tényezők, részben a világméretű gazdasági visszaesés, részben a belső tényezők miatt van. A belső tényezők közül a tőke nem hatékony elosztását, az ipari többletkapacitását, a túlzott eladósodottságot kell kiemelni. Mindezek miatt senki nem tudja pontosan megítélni a kínai gazdaság növekedési kilátásait. Mindenesetre a GDP arányának a 295 százalékára rúgó eladósodottság nem sok jót vetít előre.

Az állam mesterséges beavatkozással igyekszik a gazdaságot dinamizálni, amely túlzott kapacitásokhoz vezet, pl. az ingatlan szektorban, vagy az építőiparban. Ezzel párhuzamosan a magánszektor beruházásai csökkennek. A kínai állam továbbra is használ ágazat specifikus szabályozást: ha a hazai ágazat versenyképessége és stratégiai értéke magas, az állam erőteljesen beavatkozik a szabályozásba, ellenőrzése alatt tartva. Ugyanez igaz a külföldi szektorra: ha versenyképességét, és a stratégiai érték magas (például távközlés), az állam tudatosan beavatkozik. A mesterséges beavatkozás eredményeként egyes szektorok tündökölnek, mások hanyatlanak.

A kínai kormánynak a problémák megoldása érdekében folytatni kell a fájdalmas szerkezetváltást. A kínai kormánynak az alábbi feladatokat kell végrehajtania: környezetbarát és jövőorientált iparágak fejlesztése; a többletkapacitásokat exportálása (Egy Övezet Egy Út); a külföldi tőke érdeklődésének a fenntartása; a dollártól való függőség csökkentése és hatékony valutapolitika; a magánszektor erősítése; a lakossági fogyasztás támogatása; az infláció féken tartása. Mindezen intézkedések nem csupán stabilizálják a kínai gazdaságot, de biztosítják a Kínai Kommunista Párt célját, a társadalmi harmóniát.

Forrás: http://thediplomat.com/2016/11/evaluating-chinas-economy/

Bajban a Tata – The Economist, 2016. november 19.

Ázsia egyik legfontosabb vállalatcsoportja kezd káoszba fulladni. Az indiai Tata az ország legfontosabb vállalata, éves szinten mintegy 100 milliárd dolláros eladást produkál, tízmilliós ügyfélköre van, és termékei a sótól a szoftverekig szinte mindent magában foglalnak. Néhány hónappal ezelőttig pedig ez a cég volt az egyik ritka ázsiai példája a jó kormányzásnak. Ez utóbbi jó tulajdonsága viszont már közel sincs így, mióta élethalál-harc kezdődött az irányításért a csoport 78 éves patriarchája, Ratan Tata, és utódja, Cyrus Mistry között. Ez az összetűzés hátrányos a Tata számára, megrontja a külső befektetőkkel való kapcsolatot, akik több tízmilliárd dollárt kockáztatnak, valamint káros egész Indiára nézve.

Végső soron négy lépésben lehetne helyreállítani a cég működését: először is a két vezetőnek meg kellene békélnie egymással, ha máshogy nem lehetséges, akkor Mistry eltávolításával. Másodszor, Ratan Tatának ki kell dolgoznia egy tervet az úgynevezett „zombivállalatok” kezelésére. Ez korábban nem történt meg, és mivel a cégóriás számos veszteséges üzletágat fenntart, ez elkerülhetetlen lépésnek látszik. Harmadszor, meg kell újítani a csoport szerkezetét, átláthatóbbá kell tenni a működését. Végül pedig mindezeket a lépéseket előre kijelölt időkeretben kell elvégezni (pl. 12 hónap alatt), majd a cég vezetését át kell vennie valakinek Ratan Tatától. Kérdés, hogy milyen formában sikerül megvalósítani ezeket a terveket.

Forrás: http://www.economist.com/news/leaders/21710259-one-asias-most-important-firms-has-descended-chaos-its-patriarch-ratan-tata-largely

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: