A 21. századi kínai urbanizáció megatrendje

Kínában 2010-ben hirdették meg a 12. Ötéves Tervet, mely meghatározta az ország 2011-2015 közötti társadalom- és gazdaságpolitikáját. A Terv hangsúlyosan foglalkozik az urbanizáció témakörével, mely végső soron az ország gazdasági növekedéséért és fejlődéséért is felel. Ez a kiindulópontja a kínai urbanizáció megatrendjével foglalkozó tudományos diskurzusnak, melyet jelen írás megkísérel összefoglalni, jelentős részben merítve Fan Gang: The Twelth Five-Year Plan and the Megatrends of Urbanization című írásából^[i].

Fan Gang elismert kínai közgazdász, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (Chinese Academy of Social Sciences – CASS) tagja, Kína reformtörekvéseinek egyik legnagyobb szószólója. Ösztöndíj keretében részt vett az Egyesült Államok országos gazdaságkutató hivatalának (National Bureau of Economic Research) munkájában, a Harvard Egyetemet is látogatta. Jelenleg a pekingi Graduate School of Chinese Academy of Social Sciences, valamint a Peking University HSBC Business School professzora, valamint a kínai nemzeti gazdaságkutató intézet National Economic Research Institute (NERI) igazgatója. 2005-ben szerepelt a Foreign Policy és a Prospects magazinok 100 legfontosabb közgondolkodóját (World’s Top 100 Public Intellectuals) tömörítő listáján.[ii]

A 12. ötéves terv és az urbanizáció megatrendje

A kínai urbanizáció folyamata szorosan összekapcsolódik az ország gazdasági fejlődésével^[iii], éppen ezért a gazdaságfejlesztés átfogó irányelveit meghatározó ötéves tervekben is helyet kap a városok kérdése. Fan, írásában éppen ezért erről az oldalról közelíti meg az urbanizációs folyamatok hátterének magyarázatát. A 12. Ötéves Terv^[iv] abban különbözik a korábbitól, hogy abban sokkal nagyobb hangsúlyt kap a gazdaság keresleti oldalának fejlesztése. A Tizenegyedik Ötéves Terv arra összpontosított, hogy miképpen érhet el minél nagyobb növekedést az ország, támogatta a technikai fejlődést, új iparágakat fejlesztését, a hangsúly pedig a versenyképesség és termelékenység fokozásán volt. A tizenkettedik ezzel szemben a keresletre fókuszál, vagyis, hogy hogyan lehet élénkíteni és bővíteni a belső piacot. Az általános közvélekedés szerint ugyanis, a kereslet gerjesztésén keresztül lehet a jövőben sikeres gazdasági szereplővé válni, ha nő a kereslet, a jövőben egyre inkább bővülni fog a gazdaság. És mivel jelenleg szinte minden szempontból globálisan a túlkínálat és az elégtelen kereslet jellemzi a világgazdaságot^[v], a kínálat növelése nem jelenthet nagy problémát.

Kína legfontosabb gazdaságfejlesztési kérdése tehát jelenleg a belső kereslet megteremtése, bővítése, élénkítése^[vi], ebben pedig nagyon fontos szerepet játszik az urbanizáció. A városépítés, a megfelelő infrastruktúra kialakítása és a városcsoportok fejlődése hatalmas keresletet generál, akár mint befektetési termékek is. Az általános befektetési kereslettől eltérően ugyanis a befektetési termékek iránti kereslet olyan tartós fogyasztói közjavakat céloz, mint a metrók, gyorsvasutak és egyéb városi infrastruktúra, nem pedig olyan túlzott termelési kapacitást, amely a közeljövőben esetleg már elavulttá válik. Ez a fajta kereslet biztosíthatja ugyanis Kína gazdaságának hosszú távú növekedését. A keresletbővülés másik forrása a mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak vidékről városba áramlása, ez a folyamat egyúttal a kínai urbanizáció legfontosabb hajtóereje is. Azzal, hogy a földművesek a városokban keresnek új, jobban fizető munkahelyeket, gyakorlatilag egy új középosztály megteremtésében vesznek részt. Az urbanizációs folyamat pedig, amennyiben jól működik, a középosztály folyamatos erősödésének alapját jelentheti (amennyiben viszont rosszul, úgy csak a városi szegénységet növeli). Ennek a folyamatnak az egyik fontos tényezője, hogy a gazdasági kereslet növekszik a földművesek városokba áramlásával. Abból a feltételezésből kiindulva, hogy a városi foglalkoztatás növekszik, ezek a földművesek pedig hosszú távon letelepednek majd a városokban (tehát a városi lakosság számát növelik), a kereslet is ennek megfelelően fog növekedni, új és jobb lehetőségek válnak elérhetővé az ipari és szolgáltatási ágazatok fejlődésére. A piaci kereslet vizsgálata szempontjából tehát meglehetősen fontos szerepet játszik az urbanizáció folyamata.

Fan ismerteti a 12 Ötéves Terv azon elemeit, melyeket az urbanizáció szempontjából lényegesnek tart. A 12. Ötéves Terv a 11. egyenes folytatása, azonban itt még nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi ellentmondások felszámolása, tulajdonképpen ez a Terv második legfontosabb része. A dokumentum egy fontos témát vet fel, nevezetesen a fogyasztói jövedelmek és a gazdaság növekedésének összehangolását. Ennek lényege, hogy általa csökkenjenek a jövedelmi különbségeket, mely a tervdokumentum egyik kulcsfontosságú eleme. A kínai urbanizációra való összpontosítással kiterjeszthetők a szociális biztonság körébe tartozó szolgáltatások a jövedelmi szintek közötti különbségek csökkentésére, továbbá az egyes szinteken nyújtott közszolgáltatások közötti különbségek mérséklésére. Mindezt a foglalkoztatottság növelésén, a közpolitikák rendezésén, valamint a vidékiek városlakókká válásán keresztül kívánják elérni. Jelenleg az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy míg a városlakók számos közszolgáltatást vehetnek igénybe, addig a bevándorló vidéki munkások^[vii] semmilyen alapvető szolgáltatást nem kapnak meg^[viii]. Az urbanizációs folyamaton keresztül lehetővé kell tenni, hogy a bevándorló vidéki munkások jövedelme a növekvő foglalkoztatottsággal együtt növekedjen, miközben a városlakók és a bevándorló vidéki munkások által igénybe vehető közjavak és az életstílusuk konvergáljon. Ez egy nagyon fontos eleme a kínai társadalmi problémák megoldásának. Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a 12. Ötéves Terv két fontos aspektust emel ki: a fejlődés támogatása a kereslet növelésén keresztül, valamint nagyobb hangsúlyt fektetni a társadalmi fejlődésre. Az urbanizáció folyamata mindkét aspektus szempontjából központi jelentőségű.

Urbanizáció és hazai kereslet

A hazai kereslet nem csupán a lakossági fogyasztást jelenti, ez jelenleg is csupán a kereslet egyik része. A kereslet másik fontos összetevője a beruházási kereslet, mely a következő három részre osztható:

• lakhatási kereslet, mely a teljes beruházási kereslet mintegy 20%-át teszi ki, és az előrejelzések szerint arányának további növekedése várható
• termelő beruházási kereslet, ez a teljes kereslet felét tette ki a pénzügyi válságot megelőzően
• az infrastruktúra-fejlesztés kereslete, a teljes kereslet mintegy 30%-a.

A lakás-beruházási kereslet a teljes kereslet mintegy 23%-át tette ki a gazdasági válság ideje alatt. A termelő beruházási kereslet pedig ugyanezen időszakban nagyjából 30%-ra zuhant a túltermelési kapacitások miatt. 2009-ben az infrastrukturális beruházások tartották fenn a kínai gazdaságot. Normál körülmények között egyébként a beruházási kereslet a következőképpen fog alakulni az országban Fan szerint^[ix]: 30% lesz az ingatlan- és lakhatási kereslet aránya, 40% a vállalati keresleté (termelő beruházási kereslet) és 30% a közinfrastruktúra-fejlesztésé. Ebből a három kategóriából a lakhatási beruházásokat lehet leginkább a tartós személyes fogyasztási cikkek közé sorolni.

Az elemzés szerint a fejlődő országok leginkább a lakhatási és közinfrastruktúra-fejlesztés iránti keresletben különböznek a fejlett országoktól, nem pedig a mindennapi fogyasztási cikkek iránti keresletben. Jelenleg Kína általános urbanizációs folyamatában egyfajta „szemi-urbanizációról” beszélhetünk, például számos többezres lakosságszámú város létezik az országban, ahol nincsenek rendes utak kiépítve, sőt, még közvilágítás sincs. A közinfrastruktúra kiépítetlensége, hiánya általános jelenség az országban. Ezért, amikor a „hardverre” helyezzük a hangsúlyt, az urbanizáció hatalmas méretű közinfrastruktúra-beruházásokat is jelent a lakásépítések mellett, jelenleg ez egy kulcsfontosságú fejlesztési terület.

Újabban azért olyan hangsúlyos a belső, hazai kereslet, mert a lakossági fogyasztás növekedése még elmarad a GDP-növekedéstől. Továbbá nagyon megszaporodtak a megtakarítási számlák – különösen a GDP mintegy 51%-át termelő vállalatok körében. A kínai megtakarítások aránya az egyik legmagasabb a világon^[x]. Azonban, ilyen kondíciók mellett hogyan lehetne növelni a belső keresletet? Az évek során a kínai átlagpolgárok megtakarításai azonos szinten maradtak, változatlanul mintegy 30%-ot tettek ki. A kínai lakosság 70%-a alacsony jövedelműnek számít, minimális megtakarításokkal. A megtakarítási ráta azonban nem azért magas, mert a lakosságnak olyan sok megtakarítása lenne, vagy, mert a kínai emberek nem szeretnek pénzt költeni. A jelenség mögött valójában a vállalatok hatalmas megtakarításai állnak, az elmúlt években ugyanis ők váltak a legnagyobb „megtakarítókká”. Jelenleg a banki megtakarítások 40%-a vállalati, 40% lakossági, és a maradék 20% állami, mely leginkább állami gazdasági befektetésekből származik.

A megtakarítások mértéke és a lakossági fogyasztás minden valószínűség szerint csak hosszú idő alatt fog változni (előbbi csökkenni, utóbbi növekedésnek indulni). Ehhez ugyanis számos intézkedés bevezetésére lenne szükség, többek között adóreformokra, az állami ingatlanok transzferálására, valamint még több forrás juttatására a társadalombiztosítási alapba, az ilyen intézkedéseket azonban nem olyan egyszerű keresztülvinni. A szerző véleménye szerint a 12. Ötéves Terv megvalósításával a megtakarítási arány 50%-ról 45%-ra fog csökkenni, a jövőben pedig még további csökkenés is lehetséges.

Jelen körülmények között, amikor a megtakarítási arány még viszonylag magas, szükség van az infrastrukturális beruházások további fokozására a belső kereslet élénkítésével együtt, továbbá kedvezőbb külkereskedelmi egyensúlyt kell elérni. Nem feltétlenül igaz, hogy a betéti megtakarítások egyensúlytalanságot okoznak a gazdaságban. A belső keresletet úgy is lehet élénkíteni, hogy a megtakarítások egy részét beruházásokba forgatjuk át. Más szerzőkkel ellentétben Fan úgy véli, a világ nyersanyagárait az elmúlt években éppen Kína belső kereslete tartotta szinten. Ez Kína saját kereslete, mely két szempontból is lehetőséget jelent:

• a városi infrastruktúra kiépítése felgyorsítható magas megtakarításokkal jellemezhető időszakokban is. Visszatekintve a történelemben azt találjuk, hogy hasonló megtakarítási arányokat mutató időszakokban más országok nagy volumenű infrastruktúra kiépítésébe fektettek, beleértve a magasépületek építését is. Mivel a vállalati megtakarítások ilyen magasak, Kínában is kitörési lehetőséget jelent a városi infrastruktúra kiépítése
• globális perspektívából tekintve igen jó lehetőségek állnak rendelkezésre. Kína kereskedelmi többlete a 2007-es 11%-ról 2012-re 5%-ra esett. Miért? Mert a pénzügypiaci buborék akkor fújódott legnagyobbra, amikor világszinten is magas volt a kereslet, valamint a kínai beruházások kismértékű növekedése is az egekbe lőtte az árakat. A válságot követően azonban épp ellenkező folyamatok indultak meg, a fejlett országokban már nincs elég kereslet, és a kínai és egyéb fejlődő országok által generált kereslet az, ami miatt az árak nem omlanak össze. Ezért a nyersanyag-kínálat szempontjából a jelen állapot és a közeljövő egy relatíve kedvező periódust vetít előre, ami jó lehetőséget ad a városi kemény infrastruktúra építésének felgyorsítására.

A kínai urbanizáció még ennél is nagyobb szerepet játszhat a mérleg-egyensúly elérésében, a hazai gazdaságban és a világgazdaságban egyaránt. Mivel a megtakarítási arány 40-50%-ot tesz ki az országban, a megtakarítások szintjének ilyen fokú stabilitása vélhetően még hosszú időn keresztül fennmarad. Ez, a centralizált vezetéssel együtt megkönnyíti Kína számára az átfogó, országos szintű infrastruktúra-építési tervek megvalósítását. Nem lehetetlen, hogy a jövőben Kína fogja kiépíteni a világ legátfogóbb és legjobb minőségű infrastruktúráját, beleértve a városi infrastruktúrát és a gyorsvasutakat is^[xi],[xii]. Jelenleg a vízvédelmi és környezetvédelmi létesítmények kiépítésére van legnagyobb szükség, ezek is nagy hangsúlyt kapnak a 12. Ötéves Tervben.

Kína jelenkori gazdasága egy sajátos minta szerint alakul, melyet jelentős mértékben befolyásol a demográfiai eloszlás. A történelem tanulsága szerint a fejlett országokban a modernizáció legutóbbi szakaszában nagyjából a lakosság 80%-a egy 160 km-es tengerparti sávban koncentrálódott, itt történtek a legfontosabb gazdasági árucserék, és ezeken a területeken megfelelő számú munkahely volt elérhető. Ugyanakkor Kína sajátos helyzetének egyik tényezője az, hogy meglehetősen nagy népességű ország, part menti területei azonban viszonylag kicsik. Ha a vállalatok a tengerparttól számított 160 km-es sávba települnek, az hatalmas koncentrációt jelent, egy ilyen mértékű koncentráció pedig túlzottan megnövelné az árakat. Ha viszont megfelelő országos tömegközlekedési hálózat épülne ki, ez segítené a lakott területek kiterjedésének növelését, és végső soron a Kína központi területein lévő városok fejlődését is elősegítené. Ez is magyarázza az infrastruktúra-fejlesztés elsődleges fontosságát.

Úgy valósítható meg az urbanizáció, ha a földművesek a városokba költöznek

Az urbanizációval kapcsolatban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a legfontosabb kérdés nem a városi létesítmények kiépítése, hanem az emberek problémáinak megoldása. Az urbanizáció egy társadalmi átmenet. Nem városfejlesztést jelent, és nem is magasabb életszínvonalat. Szűken értelmezve ezek egyike sem az, amit urbanizációnak nevezünk. Az urbanizáció lényege a földművesek vidékről városokba áramlása, vagyis, hogy az eredetileg vidéki lakosság a városba költözik, állítja Fan. Ezzel megváltozik az emberek életmódja, foglalkoztatása, valamint a népesség társadalmi szerkezete is. Fontos azonban, hogy a városba költöző földművesek a népesség alacsonyabb jövedelmű rétegéhez tartoznak, és (kezdetben) csak alacsonyabb fizetéssel járó munkahelyeket tudnak vállalni, így az urbanizáció társadalmi feszültségekhez is vezethet, ezért különböző szakpolitikai intézkedésekre van szükség a szegény emberek városba áramlásával előidézett jövedelmi különbségek és egyéb társadalmi problémák kezelésére. Ez, vagyis az ellentmondásokkal teli társadalmi átmenet sikeres levezénylése alapvető fontosságú szakpolitikai kérdés a kínai urbanizációs folyamatban.

Más fejlődő országokkal összehasonlítva Kínának^[xiii] van egy egyedülálló előnye: az országban nincs nagyszámú városi szegénység. Ennek az az oka, hogy a vidékies területek földrendszere földművesek millióinak ad alapszintű szociális biztonságot: még mindig van hova menekülni számukra, ha nem sikerül munkát találniuk a városban, vagy ha elveszítik az állásukat. Ezért, idáig csak azok a földművesek költöztek ténylegesen a városokba, akik találtak munkát. Bár még mindig szegények, még mindig találnak maguknak munkát. Ez nagy különbség a latin-amerikai, vagy délkelet-ázsiai fejlődő országokhoz képest, ahol rengeteg földműves elveszíti a földjét különböző okokból. Ők, miután elveszítették földjüket, csak a városi szegények arányát növelik. Számos fejlődő országban a városlakók mintegy 40%-a munkanélküli, és évtizedekig a gettókban kényszerül élni. Ezért a munkanélküliségi ráta is tartósan magas marad, a különböző társadalmi szinteken élők közötti szakadék pedig egyre mélyül. A föld ugyan nem a magas fizetés forrását jelenti a földművesek számára, de ideiglenesen biztonságot ad nekik. Ezért a földrendszert Fan véleménye szerint nem szabad hirtelen megváltoztatni, legalább is, amíg a társadalombiztosítás egyéb formáival nem tudják helyettesíteni ezt a garanciát a földművesek számára, nekik ugyanis a föld az egyetlen mentőövük. Az eddigi folyamatok azt mutatják, hogy aki talál munkát a városban, az a városban marad, aki nem, az visszaköltözik a szülőfalujába. A pénzügyi és gazdasági válság során például mintegy 20 millióan vándoroltak vissza a falvakba, kisvárosokba – de legalább volt hova menniük. A földművesek érdekeinek védelmét tekintve egy országban sem működik hasonló rendszer, mint Kínában, állítja a szerző.

Azok, akik munkát találnak a városokban, végül beköltöznek, és városlakókká válnak. Az urbanizáció és iparosodás összehangolásával megelőzhető, hogy nagyszámú tartósan munkanélküli népesség alakuljon ki, vagy megnövekedjen a városi szegények aránya. Az urbanizáció egy olyan társadalmi folyamat, mely kölcsönhatásban van a gazdasági fejlődéssel és a társadalmi átmenet folyamatával.

A közpolitikák városodással kapcsolatos kihívásai

Az urbanizációs politikát számos közpolitika együttese alkotja. Ezek célja az urbanizációs folyamat ellentmondásainak könnyítése. Fan, írása további részében a 21. századi kínai urbanizációval kapcsolatos nyolc legfontosabb kérdést veszi sorra.

Az első, legnagyobb kérdés, hogy a jelenlegi társadalombiztosítási rendszert milyen formában alakítsák át. a társadalombiztosítás rendszere felelős többek között az egészségügyi ellátásért és a munkanélküli segélyért, legnagyobb problémája azonban az, hogy általánosságban nem tudja a társadalom egészét lefedni, és a társadalom más területeire sem lehet transzferálni. Ennek a hiánynak a kezelésére kötelező célként kell kitűzni a teljes lefedettséget a 12. Ötéves Terv alatt. Továbbá egy országos általános társadalombiztosítási rendszert kell bevezetni, melynek segítségével a személyes szociális juttatások átvihetők, ha például egy földműves a városba költözik, vagy bármilyen jellegű migráció történik. Ez minél sürgősebb feladat lenne az egyenlőség, egyenlő esélyek és lehetőségek megteremtése irányában.

A második legfontosabb kérdés, hogyan váljanak városlakókká a városokba költöző földművesek. Többre van szükségük, mint a városi identitás: garantálni kell számukra a közszolgáltatások elérését, mely a városi identitás egyik lényege. Egy földműves nem ugyanazokhoz az oktatási, egészségügyi, lakhatási és munkanélküli segélyezési szolgáltatásokat veheti igénybe, mint egy regisztrált városi lakos, ezek garanciáját nem engedheti meg magának a kormány, túl drága lenne. Egy alacsony bérű vidékről ingázó munkás sem engedheti meg magának a magas társadalombiztosítási költségek befizetését, az állam viszont nem képes nagyobb mértékben támogatni őket. Ugyanakkor az is igazságtalan lenne, ha ugyanazokat a szolgáltatásokat vehetnék igénybe, holott kevesebbet fizetnek be. A szerző javaslata az ilyen helyzetek kezelésére egy többszintű rendszer bevezetése lenne. A helyzet illusztrálására példát is hoz: Shenzen városában 3 millió regisztrált lakos él, azonban az állandó lakosság száma mintegy 10 millió fő, azonban a rendszer nyilvánvalóan csak annak a hárommillió embernek az ellátására van optimalizálva. A regisztráltak és nem regisztráltak között pedig egyre nagyobb a szakadék. Ezért lenne fontos, hogy a legalapvetőbb szolgáltatásokat mindenkire kiterjesszék, majd ezt lépésről lépésre fokozatosan bővítsék (a szerző elképzelése szerint).

A harmadik kérdés a területutánpótlás. Az urbanizáció azt jelenti, hogy korábban vidékies területeket át kell sorolni városi területekké, be kell vonni őket a város területébe. A termőterületeket azonban, melyek a földművesek végső menedékét jelenti, semmiképpen sem lehet hirtelen városi területekké nyilvánítani. De a már beépített falusias területeket sokkal egyszerűbben városiassá lehet tenni. Jelenleg a falvak beépített területe Kínában ötször akkora, mint a városi beépített területek nagysága. További anomáliát eredményez, hogy ha egy vidéki a városba költözik, ott először csak egy kis szobát bérel, viszont otthon hagyja az üres családi házát, így a falvakban egyre több üresen álló ház lesz, ahogy egyre többen költöznek a városba.  A kérdés az, hogyan vonják be optimálisan ezeket az üresen álló házakat, illetve a városok peremén lévő falvakat a város területébe. Valamilyen város-vidék közös fejlesztési tervre lenne szükség, a földműveseket pedig kézzelfogható módon kellene kompenzálni elvesztett vidéki ingatlanjaikért. Ez egy érzékeny téma jelenleg, a megoldása még csak kísérleti fázisban tart, egyedi módszereket próbálnak ki az egyes régiókban. Nincs kétség, hogy Kína városi területeinek kínálata szűkös. Az egy főre jutó művelhető területek aránya Kínában csupán a világátlag 40%-a, a lakható területek aránya is alacsony, a mezőgazdasági területek védelme pedig prioritás. Ezért fontos lenne egy megoldási javaslat a területek jobb kihasználására és az üresen álló ingatlanok számának csökkentésére.

A negyedik kérdés, hogy hogyan lehet kezelni a városlakók jövedelmi különbségeit, és hogyan lehet elérni, mind a magas jövedelműek, mind az alacsony jövedelműek elégedettségét. A jövedelmi szakadék tagadhatatlan^[xiv], és annak fennállása is megmarad még 30-40 évig. Hogyan lehet ezt a várostervezésben és várospolitikákon keresztül kezelni? Például hogyan oldható meg az alacsony jövedelműek lakáshoz jutása? Az alacsony bérleti díjú önkormányzati lakások építése olcsó, de milyen mennyiségben lehet ilyen lakásokat építeni? Ez csak a legszegényebbek helyzetét oldja meg, ők azonban a népesség kis százalékát teszik ki csupán. A legtöbbek számára a régebben épült házakban található lakások fizethetők meg, ezért ezek lebontását lassítani kellene. Számos régióban ezeket a régi épületeket gondolkodás nélkül lebontják, hiszen azok csak „a fejlődés útjában állnak”. Viszont fontos lenne, hogy az alacsony jövedelműek lakhatása megoldódjon, ezt pedig várospolitikai intézkedésekkel lehetne elérni.

Az ötödik kérdés a szakképzések kialakítása a foglalkoztatás elősegítése érdekében. A kormányzati támogatások idáig csak enyhíteni tudták a jövedelmi szakadék problémáját, de megoldani nem, és még ennél is fontosabb kérdés lenne a megfelelő képzések nyújtása. Fontos lenne egyrészt a beköltöző földművesek számára a szakképzések biztosítása, illetve az élethosszig tartó tanulás bevezetése, a gyermekek számára pedig napközi ellátás biztosítása annak érdekében, hogy szüleik tudjanak munkát vállalni és jövedelmet szerezni. Ezek a hosszú távú városi fejlődés alapvető feltételei, valamint a középosztály szélesítésének hatékony eszközei, sőt, ezáltal az emberi erőforrások is hatékonyan javulnak. Korábban a földművesek sokat voltak kénytelenek vándorolni a munkalehetőségek alakulása szerint, a képzésekkel azonban javulnának a letelepedési esélyeik, értékesebb emberi erőforrást jelentenek, ezáltal pedig a városok értéke is nő, életszínvonala javul. Végső soron a szakképzések a társadalmi problémák kezelésének is hatékony eszközeit jelentik.

A hatodik kérdés az, hogy metropoliszokat fejlesszünk, vagy inkább kisvárosokat? Az előbbit több tényező indokolja^[xv]. Ugyanazzal az infrastruktúrával egy nagyvárosban nagyobb gazdasági teljesítmény érhető el, és több munkalehetőséget is lehet teremteni. Másrészről, a kisvárosi vállalkozások vagy csődbe mennek, vagy áttelepülnek a nagyvárosokba, csupán azért, mert a kisvárosok megközelítése kedvezőtlenebb, és az infrastruktúra kiépítése mérhetetlen költségekkel járna. A hatékonyság (beleértve a környezetszennyezés kezelésének hatékonyságát) minden tekintetben nagyobb a nagyvárosokban. Egy zsúfolt nagyváros számára elemi fontosságú a megfelelő tömegközlekedés és közlekedési infrastruktúra kiépítése. Ha ezek kiépítésébe sokat is fektetnek, az még mindig jobban megtérül egy nagyvárosban a gazdasági haszon és a jövedelmek emelkedése miatt, mint egy kisvárosban. Ezért alapvető országos politikai érdek Kínában a nagyvárosok fejlesztése. Példaként Fan Kína part menti régióinak fejlődését említi ahol az utóbbi évtizedekben számos kisváros nagyvárossá nőtte ki magát. Az urbanizáció kilátásai az országban jelenleg a Gyöngy-folyó torkolatában a legígéretesebbek, itt is az infrastruktúra játszotta a legfontosabb szerepet a fejlődésben.

A hetedik kérdés az, hogy vajon az urbanizáció egy rendszerszintű folyamat-e, amit csak átfogó tervezéssel lehet megvalósítani? Fan amellett érvel (ami egyébként összhangban áll Nyugat-Európa és az egész fejlett világ városfejlesztési gondolkodásával), hogy egy város működtetése rendszerszintű tervezését igényli a közlekedésnek, kereskedelemnek, környezetvédelmi kérdéseknek, a víz- és egyéb szükségletek ellátásának, csatornázásnak stb. Az egész rendszer integrált működtetésére van szükség, nem lehet az egyes részeket külön tervezni, hiszen az egész város egy nagy összetett rendszert alkot. Szükség van a közpolitikák hatásainak vizsgálatára és mélyelemzésére, valamint végső soron minden város számára rendelkezésre kell állni egy átfogó városüzemeltetési tervvel.

A nyolcadik kérdés egy országos szintű urbanizációs stratégia megalkotására vonatkozik. Mint az korábban kirajzolódott, a városodást nagyrészt a népesség áramlása generálja. Fontos tisztában lenni azzal, hogy kikről van szó, honnan jönnek, és hova mennek ezek az emberek, mik a migráció legfontosabb áramlási csatornái és irányai? Ezeket azért fontos tudni, hogy megfelelően tervezhetők legyenek a kapacitások, ne történjenek párhuzamosságok, optimálisan kerüljenek kialakításra az egyes rendszerek a valós igényeknek megfelelően. Jelenleg szinte minden kínai kisváros „nemzetközi modern központi várossá” szeretne válni. Azonban előre látható, hogy lesznek olyan városok, ahonnan inkább elvándorolnak az emberek, vagy olyanok, ahová nem vándorolnak be annyian, mint előzetesen várták, így fennáll a „szellemvárossá” alakulás veszélye. A migrációs folyamatok alapján már elkészült egy országos demográfiai térkép, erre alapozva meg lehet alkotni egy országos urbanizációs stratégiát is, támpontot adva az egyes települések számára is, a szűkös erőforrások minél jobb kihasználása érdekében.

Konklúzió

A fentiek összegzéseképp elmondható, hogy az urbanizáció egy hatalmas rendszer, mely a társadalom minden vetületét lefedi a politikától a kultúráig. A modernizáció útján haladva az urbanizáció átformálja Kínát annak össznemzeti fejlődési folyamatában. Az urbanizáció folyamata tele van ellentmondásokkal és konfliktusokkal. Kína mint későn érkező ebben a folyamatban, tanulhat elődei, az ipari világ  hibáiból, és kiemelten fontos foglalkoznia a kérdéssel, mind gazdasági, mind társadalmi fejlődése érdekében.

Felhasznált irodalom

CHATURVEDI, Neelabh (2015): Just how much does China save vs the rest of world? In: CNBC.com, 25 Oct, 2015. https://www.cnbc.com/2015/10/25/china-savings-rate-versus-the-world-in-a-chart.html

CHENG, Zhiming, MISHRA, Vinod, NIELSEN, Ingrid, SMYTH, Russell, WANG, Ben Zhe (2016): Wellbeing in China. In: Social Indicators Research, May 2017, Volume 132, Issue 1, pp 1–10. DOI: http://dx.doi.org/10.1007/s11205-016-1387-1

China’s Twelfth Five Year Plan (2011-2015), full English translation (2011): http://cbi.typepad.com/files/full-translation-5-yr-plan-2011-2015.doc

FAN, Gang (2012): The Twelth Five-Year Plan and the Megatrends of Urbanization. In: Wang, Jisi et. al. (2012): China at the Crossroads: Sustainability, Economy, Security and Critical Issues for the 21^th Century. Long River Press, San Fransisco USA., pp. 17-30.

JUN, Zhang (2017): China’s Shift to City-Led Growth. In: Project Syndicate, Sep 5 2017. https://www.project-syndicate.org/commentary/china-urbanization-megacity-growth-model-by-zhang-jun-2017-09

LI, Zhigang (2017): Infrastructure and Urbanization in the People’s Republic of China. ADBI Working Paper 632. Tokyo: Asian Development Bank Institute. https://www.adb.org/publications/infrastructure-and-urbanization-prc

SU, Chi-Wei, LIU, Tie-Ying, CHANG, Hsu-Ling, JIANG, Xu-Zhao (2015): Is urbanization narrowing the urban-rural income gap? A crossregional study of China. In: Habitat International 48 (2015) pp. 79-86.

TVERBERG, Gail (2015): Why We Have an Oversupply of Almost Everything (Oil, labor, capital, etc.). In: Our Finite World, May 6 2015. https://ourfiniteworld.com/2015/05/06/why-we-have-an-oversupply-of-almost-everything-oil-labor-capital-etc/

VANDERMEY, Anne (2013): China’s new infrastructure. In: Fortune, May 23, 2013. http://fortune.com/2013/05/23/chinas-new-infrastructure/

WOETZEL, Jonathan, MENDONCA, Lenny, DEVAN, Janamitra, NEGRI, Stefano, HU, Yangmel, JORDAN, Luke LI, Xiujun MAASRY, Alexander, TSEN, Geoff, YU, Flora et al (2009): Preparing for China’s Urban Billion. McKinsey Global Institute Report.

ZHOU, Xin (2015): Domestic supply reforms seen as key to growth in China. In: South China Morning Post, 08 December, 2015. http://www.scmp.com/news/china/economy/article/1888205/domestic-supply-reforms-seen-key-growth-china

 

[i] FAN, Gang (2012): The Twelth Five-Year Plan and the Megatrends of Urbanization. In: Wang, Jisi et. al. (2012): China at the Crossroads: Sustainability, Economy, Security and Critical Issues for the 21^th Century. Long River Press, San Fransisco USA., pp. 17-30.

[ii] Forrás: http://www.tiger.edu.pl/onas/rada/fan.pdf (letöltve: 2017. 10. 17.)

[iii] JUN, Zhang (2017): China’s Shift to City-Led Growth. In: Project Syndicate, Sep 5 2017. https://www.project-syndicate.org/commentary/china-urbanization-megacity-growth-model-by-zhang-jun-2017-09 (letöltve: 2017. 09. 19.)

[iv] China’s Twelfth Five Year Plan (2011-2015), full English translation (2011): http://cbi.typepad.com/files/full-translation-5-yr-plan-2011-2015.doc (letöltve: 2017. 09. 18.)

[v] TVERBERG, Gail (2015): Why We Have an Oversupply of Almost Everything (Oil, labor, capital, etc.). In: Our Finite World, May 6 2015. https://ourfiniteworld.com/2015/05/06/why-we-have-an-oversupply-of-almost-everything-oil-labor-capital-etc/ (letöltve: 2017. 09. 15.)

[vi] ZHOU, Xin (2015): Domestic supply reforms seen as key to growth in China. In: South China Morning Post, 08 December, 2015. http://www.scmp.com/news/china/economy/article/1888205/domestic-supply-reforms-seen-key-growth-china (letöltve: 2017. 09. 18.)

[vii] A kínai lakóhely-regisztrációról, vagyis a hukou-rendszerről bővebben lásd: KARÁCSONY, Szandra (2011): Modern röghöz kötés Kínában. In: Kitekintő, 2011. január 24. http://kitekinto.hu/eia/2011/01/24/modern_roghoz_kotes_kinaban (letöltve: 2017. 09. 18.)

[viii] CHENG, Zhiming, MISHRA, Vinod, NIELSEN, Ingrid, SMYTH, Russell, WANG, Ben Zhe (2016): Wellbeing in China. In: Social Indicators Research, May 2017, Volume 132, Issue 1, pp 1–10. DOI: http://dx.doi.org/10.1007/s11205-016-1387-1

[ix] FAN, Gang (2012): The Twelth Five-Year Plan and the Megatrends of Urbanization, p.19. In: Wang, Jisi et. al. (2012): China at the Crossroads: Sustainability, Economy, Security and Critical Issues for the 21^th Century. Long River Press, San Fransisco USA., pp. 17-30.

[x] CHATURVEDI, Neelabh (2015): Just how much does China save vs the rest of world? In: CNBC.com, 25 Oct, 2015. https://www.cnbc.com/2015/10/25/china-savings-rate-versus-the-world-in-a-chart.html (letöltve: 2017. 09. 18.)

[xi] LI, Zhigang (2017): Infrastructure and Urbanization in the People’s Republic of China. ADBI Working Paper 632. Tokyo: Asian Development Bank Institute. https://www.adb.org/publications/infrastructure-and-urbanization-prc (letöltve: 2017. 09. 18.)

[xii] VANDERMEY, Anne (2013): China’s new infrastructure. In: Fortune, May 23, 2013. http://fortune.com/2013/05/23/chinas-new-infrastructure/ (letöltve: 2017. 09. 18.)

[xiii] Amennyiben Kínára még mindig fejlődő országként tekintünk. Erről bővebben lásd: FISH, Isaac Stone (2014): Is China Still a ‘Developing’ Country? In: Foreign Policy, September 25, 2014. http://foreignpolicy.com/2014/09/25/is-china-still-a-developing-country/ (letöltve: 2017. 09. 18.)

[xiv] SU, Chi-Wei, LIU, Tie-Ying, CHANG, Hsu-Ling, JIANG, Xu-Zhao (2015): Is urbanization narrowing the urban-rural income gap? A crossregional study of China. In: Habitat International 48 (2015) pp. 79-86.

[xv] WOETZEL, Jonathan, MENDONCA, Lenny, DEVAN, Janamitra, NEGRI, Stefano, HU, Yangmel, JORDAN, Luke LI, Xiujun MAASRY, Alexander, TSEN, Geoff, YU, Flora et al (2009): Preparing for China’s Urban Billion. McKinsey Global Institute Report.