Tarrósy István: Afro-ázsiai dinamikák. Tanulmányok ázsai államok afrikai szerepvállalásairól (könyvismertető)

Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpontjának vezetője, 2016-ban, a PAGEO támogatásában megjelent könyvében a 21. század politikai arénáját és gazdaságát egyre inkább meghatározó kapcsolatokat veszi górcső alá, nevezetesen a folyamatosan bővülő afro-ázsiai kereskedelmi, gazdasági és politikai relációkat. Könyvében bemutatja a Dél-Dél interakciók hátterében lévő eszmerendszert is, ami a külpolitika számára nyújthat hasznos támpontot.

A nyolc fejezetből álló könyv, Tarrósy hazai és külföldi tudományos folyóiratokban – többek között a Le Monde Diplomatique-ban, a Külügyi Szemlében és a Biztonságpolitikai Szemlében – megjelent tanulmányainak részben átdolgozott, kibővített változata, amelyeket koherens egésszé fűzött össze a kötetben.

A nyitó fejezetben a szerző kiinduló pontként felvázolja a további részek értelmezési kereteként szolgáló globális kontextust, és betekintést enged a nemzetközi rendszer új dinamikáiba. A tanulmánykötet elméleti alapjait a Hans Morgenthau által egységes keretbe foglalt realizmus (1948), a burtoni világtársadalmi-koncepció (Burton 1972), Immanuel Wallerstein világrendszer-elmélete (1974), valamint a Nye-féle „okos erő” (smart power) módszertani megfontolásai képezik. A szerző szerint az új évezred első évtizedeiben a figyelem egyre inkább a félperifériák és alcentrumok felé fordul, Kína és a többi feltörekvő gazdaság által okozott erő-átrendezések következtében. Az új dinamikák egyik fő terepe pedig szubszaharai Afrika. A fejezet Japán, Kína, Brazília és Törökország globális térben elfoglalt pozícióit, valamint a köztük megvalósuló „új regionalizmus” paradigmáját tárgyalja, az általuk – elsősorban USA és az EU számára – okozott hatalmi kihívásokkal együtt.

A második fejezet India és Afrika közötti kapcsolatokról szól. A fejezetben bemutatásra kerülnek a történeti ív mentén felrajzolt indo-afrikai kapcsolatok főbb állomásai, melyek megfelelő kiindulópontként szolgálnak ahhoz, hogy megértsük, milyen motivációk irányítják a 21. század egyik legerősebb feltörekvő gazdaságát az Afrikával folytatott kapcsolatai terén. A kelet-afrikai-indiai (kereskedelmi) kapcsolatok gyökerei egészen a Krisztus előtti első századig nyúlnak vissza. A következő évszázadok során a betelepülő indiaiak fokozatosan a térség üzleti-kereskedelmi szektorának mérvadó szereplőivé váltak, és az indiai diaszpóra a mai napig az indo-afrikai kapcsolatok kulcselemének tekinthető. Az energiahordozókban szegény India számára stratégiai fontossággal bír a nyersanyagok biztosítása, a régiókon átívelő együttműködések révén. A BRICS-országok tagjaként ezért igyekszik úgy politizálni, hogy miközben a többi felemelkedő ország vetélytársa, egyúttal partnerként is működjön. A fejezetben Tarrósy bemutatja a 2008-as Delhi Deklarációval kezdődő indo-afrikai kapcsolatok új szakaszát, a Delhi Folyamatot is, mely a kapcsolatok intenzifikálódását hivatott elősegíteni a három évente megrendezésre kerülő indiai-afrikai csúcstalálkozókkal és a fekete kontinensnek folyósított segélyek összegének jelentős növelésével.

A harmadik fejezet az afrikai partnerek közül talán a legjelentősebb visszhangot kiváltó kínai relációkat veszi górcső alá. Az ázsiai óriás gazdasági növekedése óriási nyersanyagszükségletet generál, mely jelentős mennyiségben található Afrikában. Ám a – gyakran, főleg nyugatiak által megfogalmazott – egyoldalú kizsákmányolás vádjával szemben Kína a kölcsönös előnyökre (win-win) helyezi a hangsúlyt. De vajon lehet-e a 21. században kölcsönös hasznokról és lehetőségekről beszélni? – teszi fel a kérdést a szerző. Ebben a részben Tarrósy bemutatja a sino-afrikai kapcsolatok alakulását a Ming-dinasztiától (14-17. század) egészen napjainkig, és felhívja a figyelmet a különböző időszakok súlyponteltolódásaira. A mai kapcsolatok alapját az 1955-ös Bandungi konferencián elfogadott Tíz Elv képezi, amely értelmében Kína elismeri valamennyi kis vagy nagy állam egyenlőségét, továbbá hangsúlyozza a nemzetek belügyeibe való be nem avatkozást. Ítéletmentes politikai hozzáállása igen kedvező fogadtatásra talált az afrikai vezetők körében, így mára elmondható, hogy a kontinensen szinte mindenhol jelen van, amit sokan „újragyarmatosításnak” értelmeznek. Ezzel kapcsolatosan a szerző azon az állásponton van, hogy a korrupt afrikai elit sok esetben jelentősebb veszélyt jelent az általa vezetett társadalomra, mint az egykori gyarmatosítók. Gaye és Mbeki álláspontjával egyetértve pedig úgy nyilatkozik, hogy Afrikának el kell határozni magát abban, hogy mit akar kezdeni a nemzetközi partnerségből származó hatásokkal – beleértve a kínai relációkat is –, mert csak így lesz képes ezekből előnyt kovácsolni.

A negyedik fejezet ezt a gondolatmenetet folytatva a makroképből a mikroszintre fókuszálva az Afrikában élő kínaiak, valamint a Kínában élő afrikaiak helyzetét mutatja be. Mindezt a tágabb, világszintű migrációs tendenciákba ágyazva. A statisztikai adatok értelmezése során Tarrósy megcáfol olyan – a médiában gyakran hangoztatott populista tévhiedelmeket – mint például, hogy Afrika a nemzetközi vándorlásban kiemelkedő mértékben vesz részt.

Az ötödik fejezet a fekete kontinens és Indonézia kapcsolatait vizsgálja, ami több szempontból is izgalmas téma. Egyrészt az afro-ázsiai relációk főárama ma inkább a kínai kapcsolatokra fókuszál, így Indonézia szerepe egy kevéssé kutatott téma. Másrészt a délkelet-ázsiai ország volt a helyszíne annak az 1955-ös (Bandungi) konferenciának, ami a hidegháború bipoláris logikájában egy harmadik utat kívánt találni az elsősorban afrikai és ázsiai országok számára. Ez azért releváns kérdés, mert – mint ahogyan azt Tarrósy e rész során áttekintett események konklúziójaként megfogalmazza – Indonézia afrikai kapcsolatait alapvetően Bandung szellemével összhangban igyekszik alakítani. A fejezetben Tarrósy bemutatja az El Nem Kötelezettek Mozgalmának létrejöttét, és működését, külön kiemelve a szervezet 21. századi szerepét és lehetőségeit. A második részben pedig konkrétan a délkelet-ázsiai ország Afrikával való kapcsolatát vizsgálja, külön kitérve a kereskedelmi és diplomáciai relációk jelenlegi tendenciáira.

A hatodik fejezet egy olyan ázsiai szereplő – Japán – Afrika-politikájába enged betekintést, amelyik élen járt a fekete kontinenssel folytatott diplomáciai kapcsolatépítésben. A felkelő nap országa ugyanis már 1993-ban létrehozta a TICAD-ot (Tokiói Nemzetközi Afrikai Fejlesztési Konferencia), ami az afrikai vezetőkkel való kapcsolattartást, így a szorosabb együttműködést teszi lehetővé. A szerző ebben a részben elsősorban a 2013-ban, Jokohamában, valamint 2016-ban, Nairobiban megrendezett V. és VI. TICAD konferenciák időszakára koncentrálva Japán új Afrika-politikáját mutatja be. A szigetország számára ugyanis egyre nagyobb kihívást jelent Kína, aki a kontinens országainak döntő többsége számára a legmeghatározóbb kereskedelmi-gazdasági partnerévé kezd válni. Így Japánnak égető szüksége van kapcsolatai megújítására, megerősítésére, ha versenyben akar maradni.

A könyv utolsó két fejezete az afro-ázsiai relációk afrikai oldalára koncentrál. A hetedik fejezet a kontinens fejlődési lehetőségeit tekinti át, elsősorban három dimenzióra fókuszálva: a természeti erőforrásokra, a humán erőforrásra és a stratégiai gondolkodásra. A fejezet során Tarrósy azt mutatja be, hogy e dimenziók mentén mi szükséges Afrika 21. századi felemelkedéséhez. A könyv zárófejezete első ránézésre a korábbi fejezetek ívéből kissé kilóg, ám valójában elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megérthessük a fekete kontinens kapcsolatainak mikéntjét. A nyolcadik fejezet ugyanis az afrikai lélekfelfogásba, spirituális életbe kalauzolja el az olvasókat, ami segíthet az afrikai lét, az afrikai mindennapok jobb megértésében, így az ázsiai országokkal fenntartott kapcsolatok alakulásának könnyebb értelmezhetőségében is.

Tarrósy István tudományos igényű művével a hazai geopolitikai szakirodalom egy értékes elemmel bővült, ami hasznos forrásként szolgálhat mindazok számára, akik szeretnék jobban megérteni a nemzetközi rendszer, ezen belül is az afrikai társadalmi, gazdasági, politikai kontextus változásait.

Felhasznált irodalom: Tarrósy István: Afro-ázsiai dinamikák. Tanulmányok ázsiai államok afrikai szerepvállalásairól. Pécs, Publikon Kiadó, 2016

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: