Sajtófigyelés – 2019. február 11.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Az „Egy világ – két rendszer” jelenség kihívásai – Martin Wolf, Financial Times, 2019. január 29.
A kínai hatalom növekedése miatti globális feszültségre három friss példát is hozhatunk: a Huawei elleni kampány, a német BDI ipari vállalat közleménye, amely Kínát egyszerre „partnernek és rendszerszintű versenytársnak” jellemezte, és végül Xi Jinping Soros Györgyöt veszélyes ellenfélnek bélyegző nyilatkozata. A három példa jól mutatja, hogy az amerikai nacionalisták, a német szabadkereskedelem-, és a nyugati liberális ideák támogatói egy ponton egyetértenek – mégpedig abban, hogy Kína nem a barátjuk.
Elindult volna az újabb hidegháború? Igen is, és nem is. Igen, mert számos nyugati gondolkodó stratégiai, gazdasági, és ideológiai szempontból fő veszélyforrásként értékeli Kínát. Ugyanakkor Kína sokban különbözik az egykori Szovjetuniótól: Peking nem terjeszt globális ideológiát, illetve a kínai gazdaság tökéletesen beágyazott a globális kereskedelembe. A Kína elleni, összehangolt nyugati ellenségeskedés sokkal nagyobb károkat okozna az egész nemzetközi közösségnek, mint mit a hidegháború okozott. A globalizált gazdaság és az interdependencia korában egy állam sem engedheti meg magának, hogy kvázi szigetként működjön, vagy ilyen sorba űzzék.
A nyugati-kínai kapcsolatoknak egyszerre kell kooperatívnak és kompetitívnek lenniük. Kína egyszerre barát és vetélytárs, eként kell számolni vele. Így a Nyugat saját erejét és Kínával szembeni előnyeit – nagyobb védelmi költségvetés, nagyobb részesedés a globális importból, és kisebb függés a globális gazdaságtól – is jobban látjuk. Illetve, a kínai, egyéni szabadságjogokat korlátozó ideológiával ellentétben a nyugati demokrácia még mindig vonzóbb alternatíva. A globálisan fenyegető problémák, mint a környezetvédelem, vagy a nemzetközi béke azonban csak úgy tartható fenn, ha a Nyugat együttműködik Kínával. Ez nem jelenti azt, hogy a nyugati államoknak szó nélkül el kell fogadnia mindent, amit Kína tesz. Ha van kézzel fogható és értékelhető bizonyíték a Kína által okozott gazdasági károkra, természetesen fel kel lépni Pekinggel szemben. Egyelőre azonban az ilyen típusú bizonyíték létezése megkérdőjelezhető.
Az elmúlt évtizedek során felnőtt egy, a nyugati rendszertől és elvektől különböző hatalom, Kína. Ha erre a felemelkedésre a stratégiai rivalizálás az egyetlen válasz a Nyugat részéről, az a korábbi történelmi példák ismeretében nagyon veszélyes jövőhöz vezet. Együttműködés és békés versengés kombinációjára lenne szükség, mégpedig minél előbb.
Forrás: https://www.ft.com/content/b20a0d62-23b1-11e9-b329-c7e6ceb5ffdf
Hogyan ér véget egy világrend? – Richard Haas, Foreign Affairs, 2019. január/február
A stabil világrend ritka állapot, általában egy olyan kaotikus időszakot követve áll be, ami nemzetközi igényt és egyben feltételeket is teremt valami új létrehozatalára. Azonban még a legjobban irányított világrend is véget ér előbb-utóbb; az intézmények többé nem tudják megfelelően kezelni a felmerülő problémákat, egyes országok elbuknak, mások felemelkednek. A vég tehát elkerülhetetlen, de az idejét, a módját, és lehetséges következményeit tudjuk befolyásolni. Hatékony kormányzással és proaktív diplomáciával például hirtelen összeomlás helyett lassú, irányított hanyatlást lehet kieszközölni. De, ahhoz, hogy ne káosszal érjen véget egy korszak, egy dolgot első lépésként mindenképpen el kell fogadni: hogy vége, és minden, a visszaállítást célzó próbálkozás hiábavaló és felesleges.
A mai globális helyzettel valamennyire párhuzamba állítható a Bécsi Kongresszussal felálló európai hatalmak koncertjének rendszere, illetve ennek erodálódása. A kongresszusi rendszer alapját az a kölcsönös megállapodás adta, miszerint a nagyhatalmak nem szólnak bele egymás belügyeibe engedély nélkül, illetve nem támadják meg egymást. A katonai és politikai erőegyensúly fenntartását az európai miniszterek rendszeres találkozói – kongresszusai – segítették elő. A rendszer azért tudott egy évszázadig fennmaradni, mert minden nagyhatalomnak érdeke fűződött hozzá. Az 1830-as évek, majd 1848 forradalmi hullámai és a krími háború azonban jelezték, hogy az „Európai Koncert” sajnos nem tud megakadályozni vagy megfelelően kezelni minden, nagyhatalmak között keletkező konfliktust. Az ütköző államérdekek mellett a német hatalom felemelkedése adta az első világháború kirobbanásának, egyben az „Európai Koncert” rendszer halálának alapját. A kongresszusi rendszer halála nem csak tanulópélda, hanem figyelmeztetés is a mai vezetőknek.
Ma az Amerika-vezette liberális világrend kezd hanyatlani. Nem tudjuk megfelelően kezelni Kína felemelkedését, a globális status quo-t elutasító középhatalmak – mint Észak-Korea, vagy Irán – megjelenését, illetve a nem állami szereplők – mint drogkartellek vagy terrorista hálózatok – felbukkanását. Emellett a globalizáció káros hatásai, 2008-as világválság utáni populizmus megerősödése is veszélyt jelentenek. Az autoriter államok kezdenek erősödni, a globális kereskedelem sorsa a két legnagyobb gazdasággal bíró állam – egyelőre – rendezetlen vitájától függ, a WTO nem tud választ adni a sürgető kereskedelmi problémákra, ahogyan az ENSZ sem a nemzetközi konfliktusokra és a globalizáció kihívásaira. Az Egyesült Államok, miután 2001-től túlbecsülte magát a Közel-Keleten és rossz stratégia mentén – akaratlanul is – káoszt szított, ma már vonakodik a globális rend megtartásáért lépéseket tenni a térségben. Az amerikai visszahúzódást látva többen saját akciókba kezdtek – legye szó a Szaúd-Arábia vezette yemeni katonai beavatkozásról, vagy Oroszország ténykedéséről Szíriában és Ukrajnában.
A mai folyamatok sokban hasonlítanak a 19. század második felének történéseihez – most a II. világháború utáni, illetve a hidegháború utáni status quo nem állítható már vissza, de még nem tartunk egy elkerülhetetlen, rendszerszintű krízis kirobbanásánál. A mai politikai vezetői rétegeknek ezért volna nagyon fontos minden erejével arra koncentrálni, hogy akár az USA-Kína kapcsolatok erodálódásából, akár az orosz-, vagy a közel-keleti helyzetből, akár a klímaváltozás katasztrofális hatásaiból kiindulva ne szabadulhasson el újra a globális káosz.
A kulcsszereplő, akin a legtöbb múlik, természetesen az Egyesült Államok. Washingtonnak az amerikai belső problémák – pl. kormányzati eladósodás, a bevándorlási vita, a közoktatás és az insfrastruktúra állapota – kezelésével egy időben hatékonyabb, megbízhatóbb nemzetközi szerepet is kell vállalnia. Meg kell erősítenie európai és ázsiai szövetségesi rendszerét, ki kell vennie a részét a gyenge vagy már bukott államok újjáépítésében, illetve a klímaváltozás, a kiberfenyegetések és a kereskedelmi feszültségek okozta bizonytalanságok csökkentésében. Továbbá meg kell próbálnia Kínát és Oroszországot beintegrálni a mai globális rendbe, és ellensúlyozni az autoriter rendszerek hatalmát. Mindezek ambíciózus, de nagyon is szükséges lépések, a világ elkerülhetetlen, de most még kezelhető változása miatt.
Forrás: https://www.foreignaffairs.com/articles/2018-12-11/how-world-order-ends
Folytatódik a Kína-Japán békülés 2019-ben is? – Leo Lin, Diplomat, 2019. január 31.
Shinzo Abe japán miniszterelnök tavaly októberi, kínai útja volt a kínai-japán békülés első jele, miután 2012-ben befagyasztották kapcsolataikat. A 2012 előtti állapotokat azonban még nem állították vissza hivatalosan. 2019-ben számos esemény jelenthet majd akadályt a további enyhülés szempontjából. Idén ünnepli a Kínai Kommunista Párt hatalomra kerülésének 70. évfordulóját; az ünnepléssorozat alatt a kínai fokozott nacionalizmus mellett alighanem elő fog kerülni a második kínai-japán háború, és a Tokió számára nagyon is érzékeny Nankingi Mészárlás emléke is.
Abe tavalyi útjának legnagyobb eredménye a kínai-japán kereskedelmi kapcsolatok újjáéledése. Kína ugyanis hét év után megszüntette a japán mezőgazdasági termékekre kiszabott embargót. A mezőgazdasági export Japán számára regionális újjáélesztést, Kína számára az amerikai-kínai kereskedelmi háború tükrében tartalék-megoldást jelentett. Ugyanakkor a két állam gazdasági kapcsolatait beárnyékolta az, hogy Tokió is – amerikai nyomásra – szankcionálta a kínai 5G rendszert és elektronikai termékeket. 2019-ben a kereskedelmi folyamatok, ha lassan is, de valószínűleg szaporodni fognak Tokió és Peking között.
A 2019-es sino-japán kapcsolatok mozgatórugója a tokiói új védelempolitikai intézkedésekre adott kínai válaszreakció lesz. Az új japán védelmi stratégiai terv már proaktív, ellentétben a korábbi évtizedek reaktív cselekvési tervével; illetve, ha megvalósítják, akkor Japán sokkal gyorsabban tud majd reagálni területi viták esetén. Peking 2018-ban nem bírálta Tokió védelmi politikai lépéseit, és valószínűsíthetően 2019-ben sem fogja, sőt, a csökkenő amerikai jelenlétet kihasználva akár együttműködést is elérhet saját maga és Japán között. A meglepetés-faktor a kínai-japán kapcsolatok alakulásában Észak-Korea kérdése. A 2017-18-as koreai helyzetet alakító diplomáciai egyeztetésekből Japán kimaradt; ha ez 2019-ben is így lesz, akkor Tokió csak Kínához tud fordulni segítségért.
Forrás: https://thediplomat.com/2019/02/will-the-china-japan-reset-continue-in-2019/
Hiábavaló munka? – Az észak-koreai tárgyalások és az amerikai-dél-koreai szövetség új kihívásai – Richard C. Bush, Brookings, 2019. január 16.
Donald Trump utoljára egy éve, 2018. január 18-án egyeztetett nemzetbiztonsági tanácsadóival az amerikai szövetségi rendszer értékeiről és kihívásairól. Az elnök akkor megkérdőjelezte az amerikai jelenlét szükségességét a Koreai-félszigeten, mivel szerinte a legközelebbi szövetségesek is csak kihasználják az Egyesült Államokat. Trump tanácsadói már ekkor sem értettek egyet számos kérdésben az elnökkel, azóta pedig James Mattis védelmi miniszter is benyújtotta a lemondását, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.
Washington és Szöul szövetségesként – eddig – egyetértettek abban, hogy Észak-Korea ellenséges állam, és potenciális veszélyt jelent Dél-Koreára nézve; továbbá, hogy az amerikai-dél-koreai szövetségi rendszer az elmúlt 70 évben megfelelő mértékben feltartóztatta Phenjant. Ugyanakkor ma már nem zárható ki az az opció, miszerint Észak-Korea belátja vereségét a nyugati szövetséggel folytatott hosszútávú küzdelemben, és átalakítja stratégiáját. Ebben az esetben viszont az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának arra kell törekednie, hogy „nyerjen” a béketárgyalások előmozdítása és lebonyolítása közben. A béke eléréséért vállalt kockázatok sokszor magasabbak, mint egyszerűen a háború elkerüléséért vállaltak. Ahhoz, hogy a Korea-kérdésben béke szülessen, közös és pontos stratégiára van szüksége az amerikai szövetségi rendszer minden tagjának, az észak-koreai engedmények megfogalmazása és a béketárgyalások lebonyolítása kapcsán. Ezen a téren az USA a ’70-es években elbukott, mikor Észak-Vietnámmal és Kínával próbált békét kötni; Dél-Vietnám és Tajvan akkor nagyot csalódott Amerikában. Ma, ha a szövetséges államok vezetői és nemzetbiztonsági tanácsadói csapataik sem értenek egyet a legfontosabb kérdésekben, még nagyobb a bukás esélye.
Hogyan kezeljük a Huawei kérdést? – Economist, 2019. január 31.
Január 28-án az Amerikai Legfőbb Ügyészség 23 különböző bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a kínai Huawei céget, éppen aznap, amikor az amerikai-kínai kereskedelmi háború elsimitására érkezett Washingtonba egy kínai vezető hivatalnokokból álló delegáció. Az amerikai köztisztviselők egyértelműen jelezték, hogy a Huawei-t nemzetbiztonsági fenyegetésnek tekintik, további 170 állam a napokban dönt arról, hogy biztonságos-e továbbra is a kínai óriásvállalattal üzletelni. A kérdés nem könnyű – a Huawei ugyanis egy globális sikereket elért és elérő cég, tavaly 110 milliárd dollár értékben bonyolított le kereskedelmet, 1500 hálózatot épített ki, és a bolygó lakosságának harmadát képes elérni. Ugyanakkor, az amerikai ügyészség indokai is jelentősek, miszerint a kínai vállalat számos nemzetközi törvényt szeg meg profitszerzés érdekében, elég csak Meng Whanzou letartóztatására gondolnunk. Egy harmadik aspektusa a Huawei-kérdésnek, hogy a vállalat – az évek óta keringő híresztelések szerint – a kínai kémkedés, és háború esetén szabotázs előmozdítója lehet. A Huawei 5G rendszere az autóktól a robotokig mindent összeköt és képes megfigyelni, kívülről ellenőrizhetetlen módon. Ráadásul a Huawei-t is érinti az a 2017-es kínai törvény, miszerint az ottani cégek kötelesek együttműködni az állammal.
A legszélsőségesebb megoldás a Huawei teljes külföldi betiltása volna. 2012 óta az Egyesült Államokban gyakorlatilag nem árulhatja termékeit a vállalat, tavaly év végén többek között Ausztrália és Japán is visszalépett a kínai 5G megvásárlásától. Amerika, ha akarná, teljesen ellehetetleníthetné a Huawei-t azzal, hogy megtiltja minden amerikai vállalatnak a vele való üzletelést. Ez a megoldás viszont Washingtonnak és a globális kereskedelmi rendszernek is óriási veszteségeket okozna. Emelett felmerül a kérdés, hogy Peking nem folyamodna-e ugyanilyen lépésekhez bosszúból, olyan amerikai óriáscégekkel szemben, mint a General Motors vagy a Boeing.
A szélsőséges megoldás helyett a Huawei-el üzletelő államoknak megfelelő ellenőrző struktúrát kellene kiépíteniük, illetve több szolgáltatóval egyszerre együttműködniük; az amerikai ügyészeknek kézzelfogható bizonyítékokat kellene találniuk a Huawei ügyben, hogy szavahihető, jogilag tökéletesen megalapozott legyen Washinton minden lépése. A Huawei-nek pedig érdemben be kellene mutatnia, hogy jogilag tiszta és megbízható üzleti tevékenységet végez, akár külföldi igazgatók, befektetők alkalmazásával. Végül, Pekingnek azt az üzenetet kellene közvetítenie, hogy megérti a nemzetközi aggodalmakat, és kész együttműködni a felmerült problémák elsimításában.
Forrás: https://www.economist.com/leaders/2019/01/31/how-to-handle-huawei
Ausztráliának új nemzetbiztonsági stratégiára van szüksége – Samuel Bashfield, Diplomat, 2019. február 1.
Canberra az elmúlt 5 évben csak homályos biztonságpolitikai, terrorizmus elleni, vagy éppen a kritikus infrastruktúra védelmét érintő stratégiát dolgozott ki. A ködös vízió lehetetlenné teszi, hogy egy tényleges támadás esetén Ausztrália hatékonyan tudjon reagálni. A 2013-18-as iratoknak közös a kiindulópontja: a nemzetbiztonság. Ugyanakkor nincs tisztán definiálva maga a nemzetbiztonság, és nincs értékeket, konkrét lépéseket, és forrásokat összegző, hatékony cselekvési terv sem. Az idei választási kampányban részt vevő pártoknak ezt a hiányosságot prioritásként kell kezelniük. Ausztrália utoljára 2013-ban aktualizálta a nemzetbiztonsági stratégiáját, ez ma már idejét múltnak minősíthető.
Az új nemzetbiztonsági stratégiának részletekbe menően tartalmaznia kell, hogy Ausztrália hogyan kívánja felvenni a harcot olyan jelenségekkel, mint a külföldi beavatkozás, a klímaváltozás, a kiberbiztonság, vagy a transznacionális, szervezett bűnözés. Ezen kívül a biztonsági stratégia forrásainak hatékony elosztásáról is szólnia. Újabb kritérium, hogy a minisztériumi szintű véleményezés mellett nyilvános konzultációra is kellene bocsátani a stratégiát. Egy új, hatékonyabb és jobban koordinált cselekvési terv kidolgozása nagyon nehéz feladat, de ez az egyetlen kulcsa annak, hogy Ausztrália békés és sikeres jövő elé nézhessen.
Forrás: https://thediplomat.com/2019/02/australia-needs-a-new-national-security-strategy/
Szerző: Unger Melinda
