Túlnőtt az Ybl Budai Kreatív Ház falain a Magyarok a Selyemúton kiállítás

Január végén zárult a Ybl Budai Kreatív Ház eddigi egyik legsikeresebb eseménye, a Magyarok a Selyemúton kiállítás, melyet összesen több mint 4000 látogató csodált meg a nyitva tartás két hónapja alatt. A kiállítás a két magyar felfedező, Stein Aurél és gróf Széchenyi Béla munkáját mutatta be eredeti és modern képanyagok, írásos emlékek segítségével.


 

Kelecsényi Ágnes, az MTA Könyvtár Keleti Gyűjteménye vezetőjének köszönhetően az érdeklődők öt alkalommal kurátori tárlatvezetéssel is megtekinthették a kiállítást. A programot óriási érdeklődés kísérte, a meghirdetett időpontokban a kiállítóteret megtöltötték a látogatók. Nem csak a kiállítás megtekintésére mutatkozott azonban hatalmas igény, az azt övező érdeklődés több kapcsolódó program megtartását is indokolttá tette.

Kelecsényi Ágnes a tárlatvezetés mellett az Ybl Budai Kreatív Ház és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum ismeretterjesztő sorozata, a Made in Asia keretében három előadást is tartott a Magyarok a Selyemúton kiállításhoz kapcsolódva. Az előadás témája Stein Aurél, a Selyemút legendás felfedező-régészének élete, kutatásának eredménye volt.

Az Agra Kulturális Utazási Társaság három előadással kapcsolódott a Magyarok a Selyemúton kiállításhoz. Az előadások témái a legkülönfélébb területeket bevonva adtak hozzá a magyar felfedezőkről való emlékezés értékéhez. Csiky Gergely a Selyemút mentén épült, majd a mongol hódítás nyomán elnéptelenedett városokról szóló előadását, Komori Tünde a kék-fehér kínai porcelán 16-17. századi kereskedelmét bemutató programját, illetve Dr. Toperczer István és Nagy Elek bemutatóját, akik a fotózás egykori és jelenkori titkaival ismertették meg a látogatókat, mind nagy érdeklődéssel fogadta a közönség.

A Magyarok a Selyemúton kiállítás inspirálta az idei első Kreatív Kuckó foglalkozást is az Ybl Budai Kreatív Házban. A program keretén belül Gábler Szilvia, az Aquincum Múzeum restaurátora tanította meg a résztvevő gyermekeket, hogyan készíthetik el agyagból saját példányaikat az egykori Selyemúton árult agyagtárgy mintájára. A csoport a játékhoz a kiállításon látható képeken bemutatott állatfigurákat, kis szobrokat vagy éppen buddhaábrázolást használt példaként, így a végeredmény az eredeti alkotásokhoz hasonló lehetett.

A Selyemút menti szellemi olvasztótégelyben létrejött sajátos kultúra tárgyi emlékeinek és dokumentumainak feltárásával Stein közelebb hozta a Kelet világát Európához, a terület földrajzi, kartográfiai, geológiai leírásában pedig a Széchenyi-expedíció végzett úttörő munkát. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Keleti Gyűjteménye és a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) kiállítása – együttműködve a kínai Dunhuang Akadémiával – átfogó képet adott a Selyemút történelméről, arról a sajátos kultúráról, amely ebben a különleges közegben jött létre. A két világhírű régész-felfedező, gróf Széchenyi Béla és Stein Aurél halálának 100. illetve 75. évfordulóján történeti fotók, valamint térképek, levelek, kéziratok, korabeli és modern kiadványok, filmek segítségével kalauzoltuk el a látogatókat a felfedezések helyszíneire.

A tervek szerint a “Magyarok a Selyemúton” kiállítás az idei évben új helyszíneken kerül bemutatásra: 2019. februárjában a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában folytatódik majd a tárlat, majd következne Eger és Pécs is. Tervbe van véve külföldi bemutás is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: