Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek biztonsági kapcsolatainak alakulása a hidegháborútól napjainkig

Történelmi okokból kifolyólag, Délkelet-Ázsiában a Fülöp-szigetek az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségese. A két ország biztonsági együttműködésére a 20. század során számos példát találunk, de a partnerség az új évezredben is fennmaradt.   Duterte elnök „független” külpolitikája ellenére a szövetség a jövőben is fontos alapját fogja képezni a filippínó-amerikai bilaterális kapcsolatoknak.

Az Egyesült Államokat és a Fülöp-szigeteket egy speciális kapcsolat fűzi össze, amely a közös történelem, a szabadság és a demokrácia elvei iránti elköteleződés, a kiterjedt társadalmi-kulturális interakció mellett a szoros biztonsági, katonai együttműködésen alapszik. Ennek egyik leglátványosabb eleme a ma is érvényben lévő, 1951-es Kölcsönös Védelmi Egyezmény, amely megalapozta a két ország tartós biztonsági együttműködését, szövetségét. A partnerség a hidegháború alatt is fennmaradt, sőt a bipoláris világrend bukását követően sem vesztette el relevanciáját. A 21. században pedig az átalakuló ázsiai-csendes-óceáni geostratégiai környezetben a két ország biztonsági kooperációja a korábbiaknál is nagyobb jelentőségre tesz szert.

A két ország bilaterális kapcsolatainak alapja: a kolonializmus öröksége

Az 1898-99-es spanyol-amerikai háború során az USA, azzal hogy megsemmisítette a Fülöp-szigeteken állomásozó spanyol flottát, lehetővé tette a filippínó forradalom győzelmét, melynek során a spanyolok vereségével a gyarmati uralmuk is véget ért a szigeteken.[1] Az Egyesült Államok viszont más külföldi hatalmak megjelenésétől tartva a terület ideiglenes gyarmatosítása mellett döntött, amely csupán az 1899-1901 között megvívott filippínó-amerikai háború eredményeképpen válhatott valóra.[2] A többi európai gyarmatosítóval szemben az USA a kezdetektől hangsúlyozta, hogy belátható időn belül biztosítani szeretné a Fülöp-szigetek függetlenségét, amint azt a politikai rendszer fejlődése lehetővé teszi. A filippinizáció során az amerikai vezetés igyekezett a közvetett gyarmati uralmat gyakorolva minél nagyobb szerephez juttatni a filippínó földbirtokos elitet, akik irányították a társadalmat. A Philippine Organic Act lehetővé tette 1902-ben az első nemzeti kormány felállítását, 1907-ben pedig már a nemzetgyűlés is összeült.

Az 1916-ban elfogadott Jones Act, a függetlenség 4 éven belül történő megadásáról szólt, ami ugyan nem valósulhatott meg, de a későbbiek során útmutatással szolgált az amerikai törekvéseket tekintve.[3] Végül 1934-ben a Tydings-McDuffie Act rögzítette, hogy egy 12 éves átmeneti időszakot követően 1946-ban a Fülöp-szigetek függetlenséget kap. Ennek értelmében létrejött a Filippínó Nemzetközösség, melynek alkotmányát 1935. februárjában fogadták el.[4] Az ország az amerikai mintát követve prezidenciális köztársaság lett, az első elnökválasztást pedig Manuel Quezon nyerte meg, aki a japán veszélyre való tekintettel a National Defense Act elfogadását követően a filippínó hadsereg felállításához és megszervezéséhez Douglas MacArthur tábornok segítségét kérte.

A második világháborúban a filippínó-amerikai erők vereségét követően japán megszállás alá került az ország, az emigráns kormány pedig Washingtonba távozott. A gerilla csoportok tevékenységétől eltekintve, 1944-től MacArthur amerikai-filippínó csapatai szabadították fel a szigeteket, a hadműveletek befejezését követően pedig az amerikai főparancsnok számára az volt a legfőbb cél, hogy olyan politikai elitet segítsen hatalomra, amely a függetlenség elnyerése után továbbra is Amerika szoros szövetségese marad, ezért megegyezésre törekedett a japánokkal együttműködőkkel, miközben a baloldali csoportokat kizárta a hatalomból. Az 1946 áprilisi elnökválasztáson végül az amerikaiak támogatását élvező Manuel Roxas nyert.[5]

A kapcsolatok dinamikája a függetlenségtől a hidegháború végéig

1946. július 4-én az USA megadta a Fülöp-szigeteknek a függetlenséget, amelyet a két ország általános kapcsolatairól szóló egyezmény definiált. Ennek a lényege, hogy a szigetek feletti fennhatóságot az amerikaiak átadják a filippínó kormánynak, elismerik az ország függetlenségét, ugyanakkor viszont megtartják azon katonai bázisok feletti ellenőrzést, amelyek mindkét ország kölcsönös védelmét szolgálják.[6]

Az Egyesült Államoktól elnyert függetlenség ellenére a Fülöp-szigetek, továbbra is Amerika szoros szövetségese és „partnere” maradt. A korábbi gyarmatosító és gyarmat kapcsolata lényegében patrónus-kliens viszonyra változott. Gazdasági értelemben, az előnytelen szerződések stabilizálták az ország függő helyzetét Washingtonnal szemben.

A két nemzet védelmi együttműködését több szerződésben szabályozták, ezek közül az első az 1947 márciusában aláírt Katonai Bázis Megállapodás volt, amely lehetővé tette az USA-nak 23 katonai és haditengerészeti támaszpont 99-évig történő használatát.[7] 1966-ban a Ramos-Rusk megállapodás során ezt végül 25 évre csökkentették. Ezzel párhuzamosan a felek megkötötték a Katonai Segítségnyújtási Szerződést is, amely létrehozta az Egyesített Amerikai Katonai Segítségnyújtási Csoportot[8], amely a Fülöp-szigeteki Fegyveres Erők kiképzéséért, valamint haditechnikával és hadianyaggal való ellátásáért volt felelős.

A két legfontosabb amerikai katonai támaszpont a Fülöp-szigeteken (forrás: http://4.bp.blogspot.com/_x7xNgfhbbWo/TMCHvSpIeQI/AAAAAAAAAxg/Y1C-J-tqq4E/s1600/clark2.jpg)

 

1951 augusztusában aláírták a Kölcsönös Védelmi Egyezményt, amely máig hatóan megteremtette a két ország védelmi együttműködésének a kereteit. A dokumentum értelmében a felek vállalták, hogy nemzetközi vitáikat békés eszközökkel rendezik, közösen és egyénileg is fejlesztik a fegyveres támadással szembeni ellenálló képességüket és konzultálnak egymással, ha bármelyik felet külső fegyveres agresszió fenyegeti. A 4. cikkely pedig kimondja, hogy „mindegyik fél elismeri, hogy egy fegyveres támadás a Csendes-óceán térségében, bármelyik fél ellen veszélyt jelentene a békére és a biztonságra nézve és kinyilvánítja, hogy a közös veszélyre a saját alkotmányos eljárásához igazodva reagál.”[9] A gyakorlati együttműködés koordinálására 1958-tól létrejött a Kölcsönös Védelmi Tanács, amely mint kormányközi fórum, biztosítja a közvetlen kapcsolatot és konzultációt a katonai kérdésekben a két ország között.

A filippínó külpolitika teljes mértékben alkalmazkodott az amerikai elvárásokhoz. A koreai háborúba az USA vezetése alatt a Fülöp-szigetek is küldött expedíciós haderőt. Thaiföld mellett a Fülöp-szigetek lett az 1954-ben megalakult Délkelet-Ázsiai Szerződés Szervezete (SEATO) egyetlen délkelet-ázsiai tagja, a kommunizmus elleni küzdelem elkötelezett híve, aki az USA oldalán a vietnami háborúba is küldött katonákat. Az ASEAN alapító tagjaként 1967-től Manila ugyan a regionális integrációs törekvéseket is támogatta, de politikai, katonai és gazdasági kapcsolatrendszerét az USA-tól való függés határozta meg.[10]

Az 1965-ben elnökké választott Ferdinand Marcos meglepetésre az amerikai törekvések ellenében került hatalomra, de csakhamar Washington hű szövetségesévé vált.[11] Az 1972-től kiépülő önkényuralmi rendszere ezért 1986-ig zavartalanul maradhatott fenn. Marcos idején az amerikai-filippínó katonai kapcsolatok megélénkültek, a filippínó haderő expanziója és fejlődése korábban soha nem látott szintet ért el. 1981-től a Katonai Segítségnyújtási Program keretén belül az USA vállalta, hogy évi 25 millió dollárt nem meghaladó értékben utánpótlást és szolgáltatásokat biztosít a filippínó haderőnek.[12] Amerika óriási pénzügyi illetve hadfelszerelési támogatást nyújtott, ennek köszönhetően a hidegháború végére a Fülöp szigeteki Fegyveres Erők Délkelet-Ázsia legjobban felszerelt haderejének számított.[13]

Az USA stratégiai érdekeinek a Marcos kormányzat maximálisan megfelelt, viszont az emberi jogok és a demokrácia iránti elkötelezettségének sem fordíthatott hátat, ezért végül az 1986-os választásokat követően megvonta támogatását a korrupt és nepotista politikustól.

A Néphatalom forradalom győzelmét követően Corazon Aquino elnöksége alatt 1987-ben új alkotmány került elfogadásra, amelynek 28. cikkelye kimondta, hogy az 1966-ban 25 évre aláírt Katonai Bázis Megállapodás lejárta után a szenátus beleegyezése nélkül nem maradhatnak külföldi csapatok az országban.[14] A George Bush kormányzat katonai tervezői kezdetben a vietnami szovjet bázisok (Da Nang, Cam Ranh-öböl) miatt szükségesnek tartották a fülöp-szigeteki támaszpontok fenntartását, de az enyhülést követően már rugalmasabb, az állandó bázisokra kevésbé építő biztonsági stratégiákat fogalmaztak meg.[15] Aquino támogatta a bázisokról szóló egyezmény megújítását, viszont a filippínó kormányzat a korábbiaknál nagyobb összegű kompenzációra tartott igényt, hiszen nem véve tudomást a bipoláris világrend felbomlásáról, hitt benne, hogy az USA számára minden pénzt megér az állandó katonai jelenlét fenntartása. 1991 augusztusában a két fél aláírta a Barátsági, Együttműködési és Biztonsági Egyezményt, amely egy 10 éves periódust irányzott elő az amerikai haderő kivonására. A filippínó kongresszus azonban elutasította az egyezményt, melynek következtében az USA a csapatok egy éven belül történő visszavonása mellett döntött.[16]

A kapcsolatok újraértelmezése az 1990-es években

Az amerikai csapatok kivonása a Fülöp-szigetekről korántsem jelentette a kétoldalú katonai együttműködés végét, hiszen az USA délkelet-ázsiai pozícióinak védelme szempontjából továbbra is érdekelt maradt szövetségese támogatásában.

A bázisokról szóló megállapodás meghiúsulását követően a két ország védelmi együttműködése az 1951-es szerződésnek megfelelően folytatódott. A Kölcsönös Védelmi Tanács 3 havonta ülésezett, biztosítva a fórumot a biztonsági kérdések megtárgyalására. Az évente megrendezésre kerülő kétoldalú hadgyakorlatokat, mint a Balikatan (Együttes erővel) folytatták, miközben az amerikaiak a természeti katasztrófák elhárításához is támogatást nyújtottak. A Katonai Segítségnyújtási Program folytatódott, emellett 1994-től a Fülöp-szigetek a Külföldi Katonai Eladások keretén belül is részesült az amerikai támogatásból.[17]

A fentiek ellenére azonban a filippínó haderőt, ezáltal az ország védelmi képességét kedvezőtlenül érintette az amerikaiak távozása. Nélkülözve a közvetlen támogatást a fegyveres erők képessége gyorsan hanyatlott, így a Fülöp-szigetek hamarosan a “világ legalulfinanszírozottabb” haderejének csoportjába került.[18] Ugyan rövid időn belül jelentős külső fenyegetéssel nem kellett szembenéznie az országnak, a belső konfliktusok teljes mértékben lekötötték a hadsereget, melyek iránt az amerikaiak közönyösek maradtak.[19] Az amerikai kongresszus a segélyeket – a korábbiakhoz képest – drasztikusan csökkentette, az 1991-es 1,2 milliárd dollárról 1993-ban már csupán 156 millió dollárra.[20]

A politikai hatalomváltás azonban az Egyesült Államokban és a Fülöp-szigeteken is kedvezett a kapcsolatok újraértelmezésének, vagyis az új multipoláris világrend kívánalmainak megfelelő partnerség kiépítésének.

Az 1992-es manilai elnökválasztást Fidel Ramos tábornok nyerte meg, aki meghirdette a „Nemzeti Megbékélés” programot, melynek során a nemzeti megosztottság felszámolására törekedett.[21] Ramos az amerikaiak számára is üdvözölt partnernek számított, hiszen elvégezte a West Point-i Katonai Akadémiát, majd pedig az Illinois-i Egyetem-en szerzett mérnöki diplomát, Marcos diktatúrája alatt pedig a fegyveres erők vezérkari főnökeként szoros kapcsolatot épített ki az amerikai katonai vezetőkkel.

Ramos úgy látta, hogy az ország gazdasági fejlődése a külső és belső problémákra nézve is megoldást jelenthet, ennek előmozdítása érdekében pedig döntő mértékben számított az USA segítségére. Véleménye szerint egy olyan „új kapcsolat” kialakítására volt szükség, amelyben a gazdasági és a védelmi kérdések egy nemzeti biztonsági stratégiában olvadnak össze, amelynek sikeres végrehajtása Washingtonnak is elemi érdeke.[22] Az ország stabilitásának megőrzése végett a Ramos kabinet bátorította az amerikai befektetéseket, különösen Mindanaón.

1993-ban Bill Clinton amerikai elnök hivatalba lépése és John Negroponte nagykövet Manilába történő akkreditálása fordulópontnak bizonyult a kétoldalú kapcsolatokat tekintve, hiszen az amerikai vezetés újraértékelte a Fülöp-szigetekkel és a régióval kapcsolatos stratégiáját. A Clinton kormányzat támogatta Ramos gazdaságközpontú megközelítését, miközben a regionális intézmények, mint az ASEAN Regionális Fórum (ARF), vagy az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés iránt is nagyobb bizalmat tanúsított.[23]

1995-ben a Pentagon kiadta az Egyesült Államok stratégiája Kelet-Ázsia és a Csendes-óceán régiójában című dokumentumot, ami mindennél jobban tükrözte a megváltozott amerikai álláspontot. A korábbi csapatkivonásokkal szemben az amerikai haderő előretolt jelenléte újra hangsúlyt kapott és a regionális biztonság és béke megőrzése érdekében a régi szövetségek megerősítése is prioritást élvezett.[24]

Miután 1995 februárjában Kína elfoglalta a vitatott hovatartozású Spratley-szigetekhez tartozó Mischief Reef-et (korallzátonyt), majd a hadihajók küldését követően pedig helikopter leszálló helyek építésébe kezdett, az amerikai és a filippínó stratégiai gondolkodásban megjelent az erőszakos és expanzív politikát folytató regionális hegemóniára törő Kína képe.[25]

Manila szerint Kína jelentős fenyegetést jelent az ország biztonságára nézve és mivel a fülöp-szigeteki haderő csupán tétlenül nézhette a kínai expanziót – hiszen a légierő és a haditengerészet aligha volt hadra fogható állapotban – az amerikai katonai jelenlétre továbbra is szükség van a régióban a hatalmi egyensúly fenntartása végett. Másrészről pedig a filippínó haderőfejlesztés kérdését sem lehetett tovább halogatni, ezért a kongresszus elfogadta az 1995 évi 7898-as vagy más néven az „AFP modernizációs törvényt”, amelyhez azonban az amerikai pénzügyi támogatásra mindenképpen számított.[26]

Az amerikai tervezők úgy vélték, hogy a kínai terjeszkedés és a haderőfejlesztés veszélyezteti az USA érdekeit, hiszen a Japánnal, Dél-Koreával és a Fülöp-szigetekkel fennálló kapcsolatait is hátrányosan érintheti, ha képtelen határozott választ adni Peking lépéseire, ezért végül hajlandónak mutatkozott a védelmi kapcsolatok szorosabbra fűzésére.[27]

A Kölcsönös Védelmi Tanács már 1994-ben előterjesztett egy olyan megállapodás tervezetet, amelynek értelmében az USA hozzáférést kapott volna bizonyos létesítmények használatához, cserébe évi 12 millió dollár értékű szolgáltatásért és katonai felszerelésért. A filippínó szenátus azonban ismét leszavazta a szerződést, amelyet belpolitikai okokból kifolyólag Ramos tábornok sem erőltetett. Mindennek következtében 1996-ban a két fél felfüggesztette a nagyobb szabású közös hadgyakorlatokat az újabb megállapodás megszületéséig.[28]

1998 februárjában az amerikai és a filippínó kormány aláírta a Vendégerők Megállapodást, amelyet egy évvel később a manilai törvényhozás is ratifikált. A szerződés megteremtette a jogi kereteit a közös hadgyakorlatokra az országba érkező amerikai katonai alakulatok ideiglenes állomásozásának. Lényege, hogy az amerikai katonai erők minden tervezett tevékenysége a filippínó kormány előzetes beleegyezéséhez kötött, miközben az amerikai szabályok megsértését kivéve a külföldiek is a filippínó kormány joghatósága alá esnek. A szerződés csupán az amerikai erők ideiglenes állomásoztatásáról rendelkezik, állandó bázisok létesítésére nem ad felhatalmazást.[29]

A partnerség kiteljesedése 2001. szeptember 11. után

Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-én bekövetkezett terrortámadás jelezte, hogy a 21. században olyan új típusú biztonsági kihívások kezelésére kell felkészülni, amelyek komoly próbatétel elé állítják a nemzetállamokat, szövetségeket és multilaterális szervezeteket egyaránt. A terrorizmus elleni globális küzdelem az amerikai-filippínó kapcsolatokat is alapjában érintette, hiszen megerősítette a két ország szövetségét és új dinamizmust vitt a bilaterális kapcsolatokba.

A New York-i merényleteket követően az impeachment eljárással eltávolított Joseph Estrada helyett hivatalba lépő Gloria Macapagal-Arroyo filippínó elnök elsőként az ázsiai országok közül támogatásáról biztosította Washingtont, melynek jegyében az afganisztáni hadműveletek elősegítése céljából az USA használatára bocsájtotta a korábbi amerikai támaszpontokat (Clark légibázis, Subic haditengerészeti támaszpont).[30] A későbbiekben kibocsátott 14 pontos terrorizmus ellenes programja pedig elsősorban a szövetségesek közötti hírszerzési információk megosztását szorgalmazta.

A filippínó kormány proaktív hozzáállása az ifjabb George Bush kormányzat berkeiben is kedvező fogadtatásra talált. A két elnök 2001 novemberi találkozóján megerősítették az érvényben lévő szerződéseket, miközben Bush a terrorellenes műveletekre amerikai katonai erő filippínó területen való bevetését is felajánlotta.[31] Végül Macapagal-Arroyo egy 600 fős alapvetően kiképzést folytató és a terrorizmus elleni együttműködést biztosító amerikai kontingens Mindanaóra érkezését támogatta.[32]

Amerikának a terrorizmus ellen indított globális háborújában a Fülöp-szigetek komoly stratégiai szerepet töltött be, hiszen az Al Qaida olyan regionális terrorista szervezetekkel állt kapcsolatban, mint a Jamaah Islamiya vagy az Abu Sayaff csoport. A korábban az ASEAN államok belügyének tekintett biztonsági problémák így már közvetlenül az USA érdekeit veszélyeztették, ezért az mindent megtett, hogy új alapokra helyezze a regionális védelmi kapcsolatait és megakadályozza a terroristák térnyerését. A Bush kabinet azonban nem szándékozott Afganisztántól Délkelet-Ázsiáig amerikai katonai erővel megvívni a háborút, sokkal inkább az érintett országok hatékony felkészítésére koncentrált a terrorveszéllyel szemben.[33]

2002 novemberében az USA és a Fülöp-szigetek aláírta a Kölcsönös Logisztikai Támogatás Megállapodást, amely biztosította a két nemzet katonai erőinek meghatározott közös műveletek, gyakorlatok alkalmával történő kölcsönös logisztikai támogatását.[34]

Lázadó és terrorista csoportok a Fülöp-szigeteken 2017 tavaszán (forrás: https://static.wixstatic.com/media/581439_88c8bbaa90974b08b8c9c4f575c1ec5f~mv2_d_2581_3323_s_4_2.png/v1/fill/w_626,h_806/581439_88c8bbaa90974b08b8c9c4f575c1ec5f~mv2_d_2581_3323_s_4_2.png)

 

A 2002-es Balikatan hadgyakorlat abban tért el a szokásos évente megrendezésre kerülő eseményektől, hogy kizárólag a terrorelhárító műveletekre koncentrált, melynek során 6 hónapig a déli országrészben az erők interoperabilitásának növelése és a térségben állomásozó filippínó csapatok megerősítése volt a cél. A későbbiekben mindkét fél sikeresnek minősítette a műveletet, megteremtve az alapját a tartós terrorellenes együttműködést szolgáló 5 éves program elindításának. Macapagal-Arroyo elnök számára pedig külön személyes nyereséget is eredményezett az eset, hiszen azon túl, hogy a régióban megindultak a fejlesztések, Washington egy 4,6 milliárd dolláros gazdasági és katonai segélyre is kötelezettséget vállalt, ami megerősítette az elnök belpolitikai pozícióit.[35]

2003 májusában Bush elnök hivatalosan a Fülöp-szigeteket is a „fő nem NATO szövetséges” államok kategóriájába sorolta, további engedményeket biztosítva a délkelet-ázsiai ország számára a bilaterális védelmi együttműködésben.[36]

A kétoldalú kapcsolatokat viszont hátrányosan érintette az Irakban állomásozó filippínó kontingens idő előtti hazahívása 2004-ben. Eredetileg Manila a nemzetközi koalíció keretén belül egy 52 fős humanitárius csoportot küldött Irakba hogy segítse az ország újjáépítését. Miután azonban egy filippínó munkavállalót terroristák ejtettek foglyul, akik azt követelték, hogy a túsz életéért cserébe vonják ki Irakból a filippínó erőket, Macapagal-Arroyo kormánya nehéz döntés meghozatalára kényszerült, de végül beleegyezett a követelés teljesítésébe és egy hónappal a mandátuma lejárta előtt hazahívta az alakulatot.[37] A koalíciós partnerek, de legfőképpen az USA komoly kritikával illette a döntést, melynek következtében a két elnök viszonya is feszültté vált.

2005-ben Bush második elnöki ciklusa kezdetétől azonban ismét javultak a kapcsolatok, amelyet több védelmi megállapodás is tanúsít. 2006 áprilisában a Kölcsönös Védelmi Tanács mellett párhuzamosan létrehozták a Biztonsági Kötelezettség Bizottságot, amely azóta a nem hagyományos biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos ügyek megvitatásának egyik legfontosabb fóruma.[38] 2007-ben a Kölcsönös Logisztikai Támogatás Megállapodást is megújították, amely mindkét fél számára hozzájárult az erők költséghatékony alkalmazásához.

A 2000-es években az amerikai-filippínó védelmi kapcsolatokat ugyan a terrorizmus ellenes együttműködés dominálta, de eközben a fülöp-szigeteki haderő modernizálása területén is jelentős előrelépés történt. Az 1995-ös törvény végrehajtását nagyrészt meghiúsította az 1997-es ázsiai pénzügyi válság, ezért 2001 után az amerikaiakkal való szorosabb együttműködést kihasználva a filippínó kormány ismét jelentős erőket mozgósított a haderőfejlesztés érdekében.

A 2003-as politikai konzultáció az ún. Közös Védelmi Értékelés súlyos hiányosságokat hozott a felszínre intézményi és stratégiai téren egyaránt, majd a javaslatban foglaltak megvalósítására és a teljes haderőreform koordinálására az Arroyo kabinet ekkor kidolgozott egy többrétegű tervet, a Filippínó Védelmi Reformot (FVR). Az FVR a reformokat egy teljes körű intézményes és a rendszer egészét érintő eljárás keretében kívánta végrehajtani.[39] A programok finanszírozását az amerikai és a filippínó kormány közösen vállalta, habár a költségek nagy része a manilai vezetést terhelte.[40]

Az USA által is favorizált, 2006-ban indított Képességfejlesztési Terv (KT) azt a célt szolgálta, hogy három egymást követő 6 éves periódusban biztosítsa a belbiztonsági műveletekhez szükséges haditechnikai háttért, amely a gyakorlatban a meglévő képességek korszerűsítését jelentette. A terv stratégiailag még a lázadások megfékezésére koncentrált, de hosszú idő óta először már “a territoriális védelem teljes körű kiépítésének” az igénye is felmerült.[41]

Utóbbi pedig arról tanúskodik, hogy a 2000-es évek második felében, a terrorveszély csökkenésével párhuzamosan ismét előtérbe került a külső veszély, vagyis az ország dél-kínai-tengeri érdekeltségeit fenyegető kínai expanzióval való szembenézés dilemmája. Mivel a Bush kormányzatot lefoglalta a terrorizmus elleni globális háború, az iraki, majd az afganisztáni hadműveletek, de legfőképpen a közel-keleti stabilitás megteremtésének a célja, Kelet- és Délkelet-Ázsia, így a feltörekvő Kína iránt kevesebb figyelmet tanúsított. A filippínó vezetés Macapagal-Arroyo elnöksége alatt ezt úgy igyekezett kihasználni, hogy a két nagyhatalom, az USA és Kína között egy kiegyensúlyozó külpolitika megvalósítására törekedett. Ennek a lényege, hogy a multilaterális intézmények segítségével próbálta korlátozni azok befolyását, miközben a kölcsönös jó kapcsolatok kiépítésével megkísérelte országa számára a legnagyobb profitot elérni.[42] Habár a Fülöp-szigetek számára a Kínával való gazdasági relációk egyre nagyobb súllyal estek a latba, a dél-kínai-tengeri szigetek ügye negatívan befolyásolta a bilaterális kapcsolatokat.

A Fülöp-szigetek és az amerikai újraegyensúlyozás koncepció

Kína felemelkedésére az Egyesült Államok a Barack Obama adminisztráció alatt meghirdetett, „Fordulat Ázsia felé” később „kiegyensúlyozás”[43] új külpolitikai koncepcióval igyekezett választ adni. A 2010-ben, Hillary Clinton külügyminisztersége alatt meghirdetett külpolitikai terv három fő elemből állt: az amerikai flotta 60%-ának a Csendes-óceán térségébe történő áthelyezése 2020-ra, a regionális szövetségesek megerősítése és aktivitásának a növelése, valamint egy olyan szabadkereskedelmi zóna létrehozása amelyből Kína kimaradt volna.[44] Valójában az Obama kormány a feltartóztatás és a megbékítés politikája helyett egy középutas megoldást próbált megvalósítani, amelynek Kína stratégiai korlátozása lett a célja.

Kína a 2000-es évek második felében szakított a korábbi “jószomszédi politikával” vagyis a területi viták és a tengeri határok kérdésének békés megegyezésre törekvő politikájával, ehelyett egyre erőszakosabb módszereket alkalmazott a lehetséges energiaforrások felderítésére és katonai jelenlétét is növelte a Dél-kínai-tenger térségében.[45] Peking történelmi jogokra hivatkozva követeli magának a terület 90%-át, amelyre azonban más államok is igényt tartanak. Az energiahordozók megszerzése mellet a stratégiai faktorok is vezérlik a feleket, különösen a tengeri útvonalak feletti ellenőrzés biztosítása, ill. az USA és Kína rivalizálás. Kína és a Fülöp-szigetek konfliktusa alapvetően a Spratley-szigetek, a Macclesfield Bank (víz alatti korallzátony) és a Scarborough Shoal (homokpad) feletti fennhatóság miatt éleződött ki, így egy lehetséges jövőbeli összecsapás helyszíne is kirajzolódott. 2010 után számos komoly incidensre került már sor, melyek közül az első 2011 márciusában történt, amikor egy filippínó kutatóhajót majdnem legázolt egy nagyobb kínai hajó, majd folytatódott 2012 áprilisában egy 5 hónapig tartó szembenállással a Scarborough Shoal-nál.[46] 2014 márciusában a kínai haditengerészet útját állta 2 utánpótlásszállító hajónak, melyek a Second Thomas Shoal-nál állomásozó filippínó tengerészeknek szállítottak ellátmányt. Ezen incidensek következtében a 2010-től a Gloria Macapagal-Arroyot váltó Benigno Aquino elnök kormánya habár a háború elkerülésére törekedett, elrendelte a fegyveres erők modernizálásának felgyorsítását és a dél-kínai-tengeri érdekeltségek fokozott védelmét, amely a legmagasabb külső védelmi prioritás minősítést kapta.”[47]

Aquino elnöksége alatt, az ország, cserébe a katonai és politikai támogatásért üdvözölte az amerikai fülöp-szigeteki kapcsolatok egyensúlyának helyreállítását célzó, kiegyensúlyozási koncepciót, így annak Washington számára egyik legfontosabb pillére lett. Válaszul Kína kemény fellépésére, a Fülöp-szigetek megpróbálta minél szorosabbra fűzni kapcsolatait hagyományos szövetségesével az Egyesült Államokkal és megszerezni annak támogatását a katonai modernizációhoz is.

Az Obama kormányzat a regionális hatalmi egyensúly fenntartása érdekében komolyan számított a Fülöp-szigetekre, ezért a szorosabb biztonsági együttműködésre is hajlandónak mutatkozott. A Kölcsönös Védelmi Tanács már 2010-ben állást foglalt a két ország haderejének kölcsönös támogatása, az erők közötti interoperabilitás növelése és a szigetek külső határainak védelme mellett. 2011 februárjában Kurt Campbell az amerikai külügyminisztérium Kelet-Ázsiai és Csendes-óceáni ügyekért felelős helyettes államtitkára már hivatalosan is bejelentette az amerikai szerepvállalást a filippínó haderő modernizálásában, ami a gyakorlatban a fegyverzeteladásokat és kiképzési segítségnyújtást jelentett.

2010-től elindult Filippínó Védelmi Átalakítás,[48] – amelyet a 2012-es új modernizációs törvény is elősegített – a korábbi programok folytatását szorgalmazta, miközben a Képességfejlesztési Terv a haderőnemek technikai beszerzéseinek koordinálását szolgálta. Aquino célként tűzte ki a minimális elrettentő erő megteremtését, ennek érdekében pedig jelentős projektek kezdődtek, melyek különösen a légierő és a haditengerészet fejlesztésére fókuszáltak. Ezek közül mindenképpen említést érdemel az amerikai Külföldi Katonai Eladások keretén belül 3 szolgálatból kivont Hamilton osztályú cutter megvásárlása, melyek közül kettő már hadrendbe állt, mint Gregorio del Pilar osztályú fregatt.[49] 21 UH-1D helikopterek beszerzéséről (1,2 mrd peso) szintén egyezség született, de miután 2015 nyaráig a Rice Aircraft Services csupán 7 helikoptert szállított le határidőre, a nemzetvédelmi minisztérium felbontotta a szerződést.[50]

A szorosabb együttműködést az új intézményi keretek is elősegítették. 2011-ben a felek létrehozták a Bilaterális Stratégiai Dialógust, amely a bilaterális, regionális és globális biztonsági kérdések megtárgyalására biztosított fórumot. Egy évvel később pedig valóra vált a Kettő plusz kettő találkozó koncepciója is, amely a két ország védelmi és külügyminisztereinek az éves találkozóját jelenti.[51]

A katonai téren kilátásba helyezett segítség mellett Manila számára az USA diplomáciai támogatása is sokat jelentett, különösen a Kínával való viszony éleződése közepette. A filippínók megnyugtatására 2011-ben az USA megerősítette (manilai deklaráció), hogy a két ország régi szövetséges és „stratégiai partner”.[52] A háború esetén nyújtandó amerikai támogatás kérdését azonban eltérő módon értelmezték a felek, így a továbbiakban a kétoldalú tárgyalások alapvetően ennek az eshetőségnek a gyakorlati problémáira koncentráltak. Az amerikai katonai segítségnyújtás persze jelentős mértékben függött attól, hogy Washington mekkora katonai erőt állomásoztathat a szigeteken, vagyis melyik filippínó bázishoz milyen mértékben kap hozzáférést. 2011 augusztusában a Kölcsönös Védelmi és a Biztonsági Kötelezettség Tanács ülésein kidolgoztak egy tervezetet, részben a filippínó haderő ütőképességének a növelése, részben pedig az amerikai erők rotációs alapon történő jelenlétének és a két haderő közötti szoros együttműködésnek a biztosítására.[53] 2012 májusában a Bilaterális Stratégiai Dialógus alkalmával a filippínó fél nyíltan kiállt a nagyobb amerikai katonai jelenlét szüksége mellett, cserébe viszont a saját kötelezettségeiről sem feledkezett meg.

A Scarborough Shoal-nál történt szembenállást követően 2012 júniusában Aquino elnök washingtoni útja során határozott garanciákat kért az amerikaiaktól, erre válaszul Obama elnök megerősítette az amerikai kötelezettségvállalásokat.[54] Ezt követően a két fél megkezdte a tárgyalásokat az amerikai erők rotációs alapon való állomásoztatásáról és a politikailag érzékeny pontot jelentő amerikai támaszpontok kérdéséről.

Az Obama kormányzat által 2013-ban kiadott Stratégiai Védelmi Irányelv jól tükrözi az amerikai hadászati elképzeléseket a bázisokkal kapcsolatban. Ennek a lényege, hogy az USA a legkorszerűbb védelmi rendszereket telepíti a régióba, a szövetséges országok által rendelkezésre bocsátott támaszpontokra, rotációs alapon. Ez politikai értelemben erősíti a fogadó országgal fenntartott szövetséget, katonailag pedig megkönnyíti a közös műveletek és hadgyakorlatok végrehajtását. A Fülöp-szigeteken Washington egy 3 éves program keretében kívánta ehhez megteremteni a szükséges feltételeket.[55]

Miután a vitás kérdésekben (pl. az egyezmény időtartama, az amerikai erők bázisai feletti joghatóság kérdése) sikerült megállapodni, 2014 áprilisában a két ország aláírta a Megnövelt Védelmi Együttműködési Megállapodást, ami valójában nem is tekinthető egy új egyezménynek, csupán az 1951-es szerződés kiegészítésének. A megállapodás lehetővé tette az amerikai csapatok számára hogy rotációs alapon “a Fülöp-szigetek meghívására” egyes katonai létesítményeket használatba vegyenek, azzal a céllal, hogy elősegítsék az AFP modernizálását.[56] A megállapodás alapvetően 10 évre szól, de ezután is automatikusan érvényben marad, ha bármelyik fél nem kezdeményezi a felbontását. Hivatalosan nem tartalmazza a Kína elleni kooperáció gondolatát, de a katasztrófavédelem mellet a tengeri biztonság fokozott jelentősége egyértelmű üzenetet hordoz. [57]

A Kína által épített mesterséges szigetek és az USA által használatba vehető filippínó katonai bázisok (forrás: https://si.wsj.net/public/resources/images/OJ-AI565_PHILUS_9U_20160414124518.jpg)

A Megnövelt Védelmi Együttműködési Megállapodással az Obama és az Aquino adminisztráció elérte legfőbb célját, nevezetesen a két ország biztonsági együttműködésének megerősítését a külső fenyegetéssel szemben. Kína mesterséges szigetépítései 2014-15-ben[58], ill. a hágai Állandó Választottbíróság előtt folyó dél-kínai-tengeri szigeteket érintő – Kína által bojkottált – Fülöp-szigetek-Kína per a későbbiekben még inkább elősegítette a bilaterális kapcsolatok javulását, amely 2016-ra elérte tetőpontját.

A kapcsolatok megreformálásának kísérlete: Duterte elnök hivatalba lépése

A 2016. június 30-án hivatalba lépett Rodrigo Duterte elnöknek köszönhetően az elmúlt egy évben az amerikai-fülöp-szigeteki kapcsolatok jelentős változáson mentek keresztül, amelynek pontos következményei ma még nem láthatóak.

Duterte elődjével szemben teljesen új alapokra helyezte a Fülöp-szigetek kül- és védelempolitikai stratégiáját, melynek legszembetűnőbb aspektusa az Egyesült Államoktól való eltávolodás és a Kína, valamint az Oroszország felé történő nyitás. Az új elnök a kezdetektől egy „független külpolitika” követését tartotta szükségesnek, amelynek legfőbb elvei a szuverenitás, a szuverén egyenlőség, a be nem avatkozás és a viták békés eszközökkel való rendezése. A 2016. július 12-én a dél-kínai-tengeri vitában meghozott bírósági ítélet lényegében a Fülöp-szigeteknek kedvezett, miközben Kína álláspontját elutasította, Duterte mégis a kezdetektől a kompromisszumot kereste.[59] Októberi pekingi látogatása során megerősítette „független külpolitikájának” lényegi elemeit és az USA-val fennálló biztonsági, gazdasági kapcsolatok megőrzése mellett a Kínával való szoros gazdasági kooperáció mellett foglalt állást.

Miközben Duterte folyamatosan a „független” külpolitikája mellett érvelt, távozásra szólította fel az amerikai haderőt Mindanaóról, ugyanakkor jelezvén, hogy az érvényben lévő védelmi megállapodásokat nem szándékozik felmondani.[60] Azt is kifogásolta, hogy az USA kioktatja őt az emberi jogok kérdésében, ezért új szövetségesekre van szüksége, mint Kína és Oroszország, főleg hogy Washington még megfelelő haditechnikát sem hajlandó adni számára. A közös amerikai-filippínó őrjáratok végét is megígérte a Dél-kínai-tengeren, csakúgy, mint az éves rendszerességgel megtartott közös filippínó-amerikai Balikatan elnevezésű hadgyakorlatok befejezését.[61]

Októberi Pekingi látogatása során már az USA-tól való elválásról beszélt, amit a későbbiek során úgy magyarázott, hogy nem a diplomáciai, védelmi és gazdasági kapcsolatok felszámolására gondolt, csupán egy független külpolitikai irányváltásra. Valójában a Barack Obama által meghirdetett „újraegyensúlyozás” koncepciónak nem akar a részese lenni és folytatni az ellenségeskedést Kínával – mivel az a hazája számára korántsem kifizetődő – inkább a kölcsönös együttműködésre szeretne koncentrálni az USA-val és másokkal egyaránt. A korábbi elnökhöz Gloria Macapagal-Arroyo-hoz hasonlóan Duterte is egyaránt jó viszonyt próbál kialakítani a két rivális nagyhatalommal szemben, viszont elődjével ellentétben –legalábbis a retorika szintjén – ő volt az első, aki konkrét lépéseket is tett az USA-tól való eltávolodás érdekében.[62] Duterte az amerikai befektetésekről sem szeretne lemondani, de mivel azok az infrastrukturális fejlesztéseket eddig sem tudták biztosítani, egyértelmű hogy új partnerekre van szükség.[63]

Valószínűsíthető, hogy a Washingtonnal fennálló kapcsolatok átalakulásának korántsem lesznek olyan súlyos következményei, amint azt az előzményekből feltételeznénk. Filippínó oldalról eddig semmilyen egyezmény, felmondása nem merült fel, a több évtizedes szövetség felbontására sem történtek konkrét lépések.[64] Az új amerikai kormány hivatalba lépése pedig új fejezetet jelenthet a két ország kapcsolatában, hiszen Donald Trump még a filippínó elnök drogellenes hadjáratát is támogatja nem is beszélve a többi intézkedéséről. A 2017 április végén folytatott telefonbeszélgetésük alkalmával Trump gratulált Dutertének a drogellenes hadjárat eredményességéért, egyúttal meghívta őt egy washingtoni látogatásra.[65] Az amerikai elnök azt is megerősítette, hogy novemberben részt kíván venni a Manilában megrendezésre kerülő Kelet-Ázsia csúcsértekezleten. Egyértelmű, hogy a Trump kabinet – Obamához hasonlóan – tisztában van a filippínó-amerikai kapcsolatok stratégiai jelentőségével, ezért mindent megtesz a feszültségek oldása és a harmonikus együttműködés helyreállítása érdekében. Egyes vélemények szerint rövidtávon a kapcsolatok javulása várható, viszont az esetleges növekvő amerikai elvárások következtében hosszú távon a korábbiaknál hűvösebb filippínó-amerikai viszonyra lehet számítani.[66]

A fentiek ellenére az amerikai-filippínó védelmi együttműködésben nem sok változás figyelhető meg a korábbiakhoz képest. A 2017 márciusában elfogadott filippínó Nemzetbiztonsági Politika 2017-2022-re című dokumentum nem vonja kétségbe az USA stabilizáló szerepét a régióban, miközben a dél-kínai-tengeri konfliktust tartja a legfőbb biztonsági veszélyforrásnak az ország szuverenitására nézve. A haderő modernizációjának folytatása is szükséges, melynek során az USA – mint az egyetlen szövetséges – segítségét is igénybe kell venni.[67]

A filippínó hadsereg – Duterte retorikája ellenére – Amerika iránti elköteleződéséhez nem fér kétség, így a kétoldalú katonai kapcsolatokat a politika kevésbé befolyásolta. A 2000-es évek elején a Fülöp-szigetekre érkező amerikai különleges erők ma is támogatják a filippínó biztonsági alakulatokat, csakúgy mint az Egyesített Amerikai Katonai Segítségnyújtási Csoport, amely folyamatosan szállítja a katonai felszerelést és fegyvereket, legutóbb a Marawi krízis során adott át nagyobb szállítmányt a Fülöp-szigeteki Fegyveres Erőknek.[68]

Következtetések

Valójában, annak ellenére, hogy a bilaterális kapcsolatok alakulásában megfigyelhetőek bizonyos hullámvölgyek, a két ország szövetségének alapjai soha nem kérdőjeleződtek meg. A 20-21. század fordulóján pedig elsősorban a terrorizmus elleni közös fellépés, valamint a felemelkedő Kína jelentette kihívás tette relevánssá a szövetség megerősítését. Noha a kétoldalú kapcsolatok szempontjából Rodrigo Duterte elnök 2016-os hivatalba lépése cezúrának tekinthető, amelynek jelentőségét Donald Trump politikája is megerősíti, összességében csupán a kapcsolatok újrakalibrálásának szükségességéről beszélhetünk, az amerikai-filippínó szövetség felbomlásától nem kell tartani.

Jegyzetek

[1] Az 1896-ban kirobbant filippínó forradalom során a Spanyolországtól való függetlenség kivívása lett a cél, 1898-ban pedig megszületett a független Filippínó Köztársaság Emilio Aguinaldo elnöksége alatt.

[2] A Fülöp-szigetek elfoglalása során az USA szakított azzal a korábbi politikai állásfoglalásával, hogy nem válik gyarmatosító hatalommá és történelme során először tengerentúli hódítóként lépett fel. Részletesebben: HOLM, Elizabeth Fair: The Philippine-American War (1899-1902): Compassion or Conquest? Thesis, Master of Liberal Studies, University of Minnesota, December 2013 https://conservancy.umn.edu/bitstream/handle/11299/162537/Holm%2CElizabeth_MLS_Thesis.pdf?sequence=1&isAllowed=y (2017.07.17)

[3] KRAMER, Paul A.: The Blood of Government: Race, Empire, the United States, and the Philippines. The University of North Carolina Press, 2006. 354-355.

[4] BALOGH, András: Bevezetés Délkelet-Ázsia történelmébe. Budapest, ELTE-Eötvös, 2015. 209-210.

[5] NADEAU, Kathleen: The History of the Philippines. Westport Connecticut, Greenwood Press, 2008. 67-69.

[6] „UNITED STATES OF AMERICA and PHILIPPINES Treaty of general relations and Protocol, signed at Manila, on

4 July 1946, and Exchange of Notes constituting an interim Agreement, Manila, 10 and 12 July 1946” 1-6. https://web.archive.org/web/20110723021900/http://untreaty.un.org/unts/1_60000/1/6/00000254.pdf (2017.07.13.)

[7] A 23 bázis közül kiemelt stratégiai jelentőséggel bírt a Subic Bay haditengerészeti, valamint a Clark Field légi támaszpont, ugyanis ezeknek köszönhetően az USA az Indiai-óceán és a Csendes-óceán nyugati felében is megőrizte erőkivetítési képességét. A vietnami háború végét követően pedig, mint az egyetlen délkelet-ázsiai amerikai támaszpontok, fontos részét képezték az USA előretolt védelmi stratégiájának a térségben. Military Bases. 55-57. https://www.loc.gov/law/help/us-treaties/bevans/b-ph-ust000011-0055.pdf (2017.07.13.)

[8] Joint United States Military Advisory Group (JUSMAG)

[9] „Mutual Defense Treaty Between the United States and the Republic of the Philippines; August 30, 1951” http://avalon.law.yale.edu/20th_century/phil001.asp (2017.07.13.)

[10] BALOGH: 329-332.

[11] Miután amerikai kérésre Marcos 2000 katonát küldött Vietnamba, cserébe az USA 80 millió dollár segélyt adott az országnak, aminek nagy részét az elnök saját céljaira használta fel.

[12] SUGAI, Courtney Momialoha: U.S.-Philippine Security Relations after Base Closure (1991-1999). Thesis, Master of Arts in Diplomacy and Military Studies, Hawai’i Pacific University, Fall 2009 48. https://www.hpu.edu/CHSS/History/GraduateDegree/MADMSTheses/files/2/CourtneyMomialohaSugaiCompletedMADMSthesisFeb2010.pdf (2017.07.23.)

[13] FERRER, Raymundo B : The Military in Democratic Development: A Philippine Case Study. In: BLAIR, Dennis (ed): Military Engagement. Brookings Institution Press, 2013. 139-148.

[14] SUGAI: 32.

[15] Ennek jegyében megkezdődtek a fokozatos amerikai csapatkivonások a kelet- és délkelet-ázsiai régióból. DE CASTRO, Renato Cruz: The Revitalized Philippine-U.S.  Security Relations – A Ghost from the Cold War or an Aliiance for the 21st century? In: Asian Survey 43, 6, Nov/Dec 2003 973.

[16] Az amerikaiak döntésében az is szerepet játszott, hogy a Pinatubo vulkán kitörését követően a Clark légi bázis olyan súlyos károkat szenvedett, hogy 17000 katonát evakuálni kellett, miközben a helyreállítás költségét 500 millió dollárra becsülték. Mindennek következtében Dick Cheney védelmi miniszter a támaszpont elhagyása mellett döntött.

[17] Többek között, 1994-ben 8 járőrhajót kapott Manila, 1995-ben pedig 100 millió dollár értékű hadfelszerelést. DE CASTRO 2003: 976.

[18]  COMER, Charles „Ken”: Philippine Defense Reform; Are we there yet? U.S. Army Foreign Military Studies Office, November 2010, 5.

http://fmso.leavenworth.army.mil/documents/Philippine_Defense_Reform.pdf  (2017.03.12.)

[19] Az egyik legnagyobb veszélyt a kommunista Új Néphadsereg jelentette, melynek fő célja a kormány megbuktatása és a szocialista rendszer bevezetése volt. Emellett a moro elszakadási törekvések, amelyek egy önálló iszlám állam megalapítására irányultak az ország déli részén szintén folyamatos fenyegetést jelentettek az államhatalomra nézve.

[20] SUGAI: 49.

[21] SUGAI: 51-52.

[22] SUGAI: 63.

[23] GLEECK, Lewis: On Their Own: Midwifing a Post Colonial Philippine-American Relationship. Paranaque City, Loyal Printing, 1998. 54-55. Ramos 1993-as washingtoni útja nagy lépést jelentett a partnerség megerősítésében, csakúgy mint részvétele az éves Balikatan hadgyakorlaton, mivel korábban egyetlen filippínó államfő sem jelent meg hasonló eseményen.

[24] A Védelmi Minisztériumban kb 100000 amerikai katona állomásoztatását vélték szükségesnek a régióban. A „régi szövetségek” megfogalmazás pedig egyértelmű utalást jelentett a Fülöp-szigetekre. “US Security Strategy for the East Asia-Pacific Region”, Global Problem Solving, February 28, 1995, Nautilus Institute http://nautilus.org/global-problem-solving/us-security-strategy-for-the-east-asia-pacific-region/ (2017.07.20.)

[25] DE CASTRO 2003: 977.

[26] „AFP: Armed Forces of the Philippines REPUBLIC ACT NO. 7898 (1995)”, 1. http://www.gppb.gov.ph/laws/laws/RA_7898.pdf (2017.02.12.)

[27] DE CASTRO 2003: 978.

[28] Az amerikaiak csupán olyan hadgyakorlatokon vettek részt, ahol kevesebb mint 20 fővel képviseltették magukat. SUGAI: 65.

[29] Az Egyesült Államokba érkező filippínók jogállását szintén hasonló szerződésben rögzítették. „Agreement Between the UNITED STATES OF AMERICA and the PHILIPPINES Signed at Manila February 10, 1998” 1-12. https://www.state.gov/documents/organization/107852.pdf (2017.07.24.)

[30] FELIX, Victor A.: Philippine-US Security Relations: Challenges and Opportunities after 9/11. USAWC Strategic Research Project, Thesis, Master of Strategic Studies Degree, U.S. Army War College Carlisle Barracks Pennsylvania, 2005 8.

[31] DE CASTRO 2003: 980-981.

[32] Az amerikaiak a humanitárius segítségnyújtásban is részt vállaltak, hiszen a filippínó terrorizmus máig döntő métékben kapcsolódik a déli területek fejletlenségéhez, gazdasági problémáihoz, amelyet az államhatalom képtelen kezelni.

[33] DE CASTRO 2003: 982.

[34] FELIX: 7.

[35] DE CASTRO 2003: 984-985.

[36] GARAMONE, Jim: Philippines to Become Major non-NATO Ally, Bush Says. DoD News, U.S. Department of Defense, May 19, 2003 http://archive.defense.gov/news/newsarticle.aspx?id=28968 (2017.03.12.)

[37] FELIX: 10-11.

[38] PH-US Bilateral Relations. Overview of Philippines – United States of America Bilateral Relations. Embassy of the Philippines, Washington D.C. http://www.philippineembassy-usa.org/philippines-dc/embassy-dc/ph-us-bilateral-relations-dc/ (2017.07.25.)

[39] COMER: 12.

[40] 2004 és 2008 között az USA 51 millió $-t fordított a reformokra, miközben a Fülöp-szigetek hozzájárulása elérte az 514 millió $-t. COMER: 16, 26-27.

[41] CHALK, Peter: Rebuilding while performing: Military Modernisation in the Philippines. Special Report by the ASPI, 2014 June. 3. Miután a fülöp-szigeteki kongresszus 2009-ben törvényt fogadott el a Dél-kínai-tenger Nyugat-fülöp-szigeteki-tengerre történő átnevezéséről – ezzel is érzékeltetve a térség egyes szigeteire vonatkozó igényét – Kína a halászflottája védelmében egyre több őrhajót küldött a régióba, hogy követeléseit erővel is nyomatékosítsa.

[42] DE CASTRO, Renato Cruz: The US-Philippine Alliance: An Evolving Hedge against an Emerging China Challenge. In: Contemporary Southeast Asia Vol 31, No 3 (2009) 411-412.

[43] „Pivot to Asia” majd „Rebalance”

[44] CLINTON, Hillary: America’s Pacific Century. In: Foreign Policy, October 11, 2011 http://foreignpolicy.com/2011/10/11/americas-pacific-century/ (2017.07.15.)

[45] Pontos adatok hiányában csupán a becslésekre támaszkodhatunk, melyek értelmében kb 28 milliárd hordó nyersolaj és 25 trillió köbméter gáz található a tengerfenéken. PERLEZ, Jane: Rising Stakes in South China Sea. In: International Herald Tribune, 2012, 1 June. 4.

[46] Részletesebben: DE CASTRO, Cruz: China’s Realpolitik Approach in the South China Sea Dispute: The Case of the 2012 Scarborough Shoal Standoff. Paper submitted for the “Managing Tensions in the South China Sea” conference held by CSIS on June 5-6, 2013.  https://csis-prod.s3.amazonaws.com/s3fs-public/legacy_files/files/attachments/130606_DeCastro_ConferencePaper.pdf (2017.07.18.)

[47]  CHANG, Felix: Transforming the Philippines’ Defense Architecture, Foreign Policy Research Institute, Philadelphia, 2012. 7.

[48] ATENCIO, Joel C.: New AFP Chief Vows to Focus on Territorial Defense, MILF Peace Talks. Positive News Media, 2011, 13 December. http://positivenewsmedia.com/blog/2011/12/new-afp-chief-vows-to-focus-on-territorial-defense-milf-peace-talks/(2017.07.18.)

[49] DE LEON, Sunshine Lichauco: US Helps the Philippines Improve its Military Capability. In: The Guardian, 2012, 6 August. http://www.theguardian.com/world/2012/aug/06/us-helps-philippines-improve-military (2017.07.18.)

2014 decemberében a haditengerészet megerősítette, hogy a közeljövőben 3 rakétás támadó hajó, 2 rakétás fregatt, 2 tengeralattjáróelhárító helikopter és 3 tengeralattjáró beszerzését tervezi mintegy 885 millió $ összértékben.

[50] SANTOS, David: Philippine Air Force Tests Refurbished UH-1D Helicopters. CNN Philippines, Wed, July 15, 2015. http://cnnphilippines.com/news/2015/07/14/Philippine-Air-Force-tests-refurbished-UH-1D-helicopters.html (2017.07.18.)

[51] AMADOR, Julio S. – MERCED, Louie Dane – TEODORO, Joycee: The Philippines’ Foreig Policy onad Relations towards Major Powers. Étude trimestrielle « pays » n°5/8, cycle 2014/2015, Observatoire Asie du Sud-est

Septembre 2015 3. http://www.centreasia.eu/sites/default/files/publications_pdf/etude_philippines_2015_dgris.pdf (2017.07.18.)

[52] TORODE, Greg: U. S. Under Pressure over Sea Dispute. In: South China Morning Post, 2011, 17 June http://www.scmp.com/article/970856/us-under-pressure-over-sea-dispute (2017.07.18.)

[53] DE CASTRO, Renato Cruz: The 21st Century Philippine-US Enhanced Defense Cooperation Agreement (EDCA): The Philippines’ Policy in Facilitating the Obama Administration’s Strategic Pivot to Asia. In: The Korean Journal of Defense Analysis, Vol 26, No. 4. December 2014, 433.

[54] DE CASTRO, Renato Cruz 2014: 437.

[55] DE CASTRO, Renato Cruz 2014: 438-439.

[56] Az amerikaiak által használt létesítményekhez a filippínó haderő továbbra is hozzáférést kap, miközben az amerikaiak, a filippínó kormány beleegyezésével a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket is elvégzik. „Agreement Between the Government of the Republic of the Philippines and the Government of the United States of America on Enhanced Defense Cooperation.” 1-10. https://www.philembassy.no/sites/default/files/downloads/edca.pdf (2017.07.12.)

[57] THAYER, Carl: Analyzing the US-Philippines Enhanced Defense Cooperation Agreement. In: The Diplomat, 2014, 2 May. http://thediplomat.com/2014/05/analyzing-the-us-philippines-enhanced-defense-cooperation-agreement/ (2017.07.02.)

[58] Részletesebben: KLEMENSITS, Péter: Kína építkezései a Spratley-szigeteken. A dél-kínai-tengeri konfliktus egy újabb fejezete. In: Honvédségi Szemle, 144. évf. 4. sz. 2016. 56-63.

[59] ESZTERHAI, Viktor – KLEMENSITS, Péter: A dél-kínai-tengeri szigetek ügyében hozott hágai ítélet geopolitikai következményei. PAGEO – Policy Brief, 2016. július 25. http://www.geopolitika.hu/wp-content/uploads/2016/08/Policy-Brief-01-D%C3%A9l-k%C3%ADnai-tenger_final_public-6.pdf (2017.03.12.)

[60] POLING, Gregory: The US-Philippine alliance is stronger than you think. In: PacNet Number 80, Pacific Forum CSIS, Honolulu, Oct. 31. 2016 http://www.css.ethz.ch/content/dam/ethz/special-interest/gess/cis/center-for-securities-studies/resources/docs/PacificForum-The%20US-Philippine%20Alliance%20is%20Stronger%20than%20You%20Think.pdf (2016.12.03.)

[61] Utóbbi esetében, mint kiderült ezt ő sem gondolta komolyan.

[62] DE CASTRO, Renato Cruz: The Duterte Administration’s Foreign Policy: Unravelling the Aquino Administration’s Balancing Agenda on an Emergent China. In: Journal of Current Southeast Asian Affairs, Vol. 35, 2016/3. 152.

[63] BILLINGTON, Michael:  Duterte Crushes the Obama/Hillary Imperial Pivot to Asia. In: Executive Inteligence Review, October 28, 2016 34-35. http://www.larouchepub.com/eiw/public/2016/2016_40-49/2016-44/pdf/34-36_4344.pdf (2016.12.03.) Azzal Duterte is tisztában van, hogy jelenleg az USA a Fülöp-szigetek harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere Japán és Kína után, valamint a második számú befektető és a legfőbb fejlesztési támogatás folyósító.

[64] POLING

[65] Az amerikai kongresszus egyes tagjainak emberjogi kérdésekben megfogalmazott kritikája miatt Duterte később kizárta annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államokba utazzon. PHILLIPS, Kristine: Philippines’s Duterte vows not to come to the U.S.: ‘I’ve seen America, and it’s lousy’ In: The Washington Post, July 22, 2017 https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2017/07/22/philippines-duterte-vows-to-not-come-to-the-u-s-ive-seen-america-and-its-lousy/?utm_term=.34a4dfbca77b (2017.07.26.)

[66] JENNINGS, Ralpf: Tense Philippine-U.S. Relations Will Surge And Then Fall Under Trump. In: Forbes, January 24, 2017 https://www.forbes.com/sites/ralphjennings/2017/01/24/tense-philippine-u-s-relations-will-surge-and-then-fall-under-trump/#497a5d76cbe7 (2017.02.23.)

[67] GALANG, Mico A.: The New Philippine National Security Policy and the Asia-Pacific. In: The Diplomat, June 01, 2017 http://thediplomat.com/2017/06/the-new-philippine-national-security-policy-and-the-asia-pacific/ (2017.07.04.)

[68] Amerikai adatok szerint az USA az elmúlt 5 évben kb 300 millió dollár értékű hadiszállításokkal segítette a filippínó haderő modernizációját. PARAMESWARAN, Prashanth: US Terror Aid to Philippines Signals Enduring Defense Ties Under Duterte. In: The Diplomat, June 08, 2017 http://thediplomat.com/2017/06/us-terror-aid-to-philippines-signals-enduring-defense-ties-under-duterte/ (2017.07.04.)

 

Felhasznált irodalom

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.