Sajtófigyelés szeptember 26. – ÁZSIA
PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Gal Luft: Kína infrastrukturális játszmája. Foreign Affairs, 2016. szeptember/október
A szerző szerint az USA rossz politikát folytat a kínai Egy Övezet Egy Út kapcsán. Először is a Kína elemzők az USA-ban az Egy Övezet Egy Út projektet pusztán reklámfogásnak tekintik, amely arra hivatott, hogy Kínát jóindulatú nagyhatalomnak tüntesse fel, de az ígéreteket nem fogja megvalósítani. Másodszor az USA politikai vezetése is teljesen ignorálja a terveket. Bár 2000-ben létrehoztak egy közös bizottságot (Economic and Security Review Commission), a kétoldalú kereskedelmi és biztonsági kérdések megvitatására, az elmúlt két évben egyszer sem említették az amerikai részvételt a projektben. Az amerikai tisztviselők ráadásul hajlamosak tudatosan ártó kijelentéseket is tenni, sőt Washington egyes esetekben nyíltan igyekszik a megvalósítását aláásni (pl. amikor az Egyesült Államok hiába ellenezte az AIIB létrehozását).
Érdekes módon az USA politikája több szempontból is felelős abban, hogy Kína meghirdette az Egy Övezet Egy Út tervet. Először is a Pivot politikája és különösen TPP, arra késztette Kínát, hogy a korábbi kelet-ázsiai orientációja helyett, Közép-Ázsia irányába forduljon. Hasonlóan az amerikai kormány azon törekvése, hogy a fennálló nemzetközi intézményekben nem engedte Kína súlyát növelni, oda vezetett, hogy Kína elhatározta a saját intézményeinek a létrehozását. Végül a pénzügyi válság alatt, az amerikai állampapírok értékének a csökkenése, azt eredményezte, hogy Kína jobb befektetés után nézett.
Ez a passzív-agresszív megközelítés téves, mert:
- Eurázsia gazdasági és politikai jövőjének formálásból kiszakítja az USA-t
- nem segíti az amerikai befektetőknek, hogy részt vegyenek a nagy infrastrukturális projektekben
- Gátolja az ázsiai fejlődő gazdaságok és a stagnáló EU fejlődését – eltávolítva tőlük az USA-t
A szerző azt javasolja, hogy az USA vegyen részt az az Egy Övezet Egy Út megvalósításában. Ráadásul az USA komoly támogató szerepet is betölthet, pl. segítheti a projektek biztosítását. Az USA támogató magatartása csökkentené a Kínára nehezedő nyomást, hogy határain túl is kiterjessze erejét – befektetéseinek a védelmében. Az USA részvétele ráadásul megnyugtatná a regionális szövetségeseit is, míg az együttműködés segítené a globális növekedést.
Forrás: https://www.foreignaffairs.com/articles/asia/china-s-infrastructure-play
Mira Rapp-Hooper: A jogállamiság fenntartása a Dél-kínai-tengeren. Foreign Affairs, 2016. szeptember/október
2016 július 12-én a hágai Állandó Választottbíróság ítéletet hozott a Fülöp-szigetek-Kína perben, alapvetően az előbbi ország javára döntve. A precedensértékűnek számító döntés érvénytelennek tekinti Kína Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos követeléseit, miközben a Spratly-szigetek alakzatait szigetek helyett zátonyoknak minősítve lényegében a Fülöp-szigetek tengerparttól számított 200 mérföldes gazdasági zónájába utalva a területet. Ezen felül Kína szigetfeltöltési tevékenységét és túlzott halászati aktivitását is illegálisnak nyilvánította az ítélet, amelynek érvényre juttatása azonban komoly akadályokba ütközik.
A bíróság döntése gyakorlatilag sarokba szorította Kínát, kevés lehetőséget kínálva Pekingnek az „arcvesztés” elkerülésére. Éppen ezért a konfliktus eszkalációjának is megnő az esélye, ha Kína deklarálja a légvédelmi azonosítási zónát, a Kelet-kínai-tengerhez hasonlóan. De Peking esetleg új hazai törvényeket is bevezethet a térségben, sőt akár még az ENSZ tengerek jogáról szóló konvenciójából is visszavonulhat. Összességében azonban Kína többet nyer, ha megpróbál békés úton egyezségre jutni a délkelet-ázsiai országokkal, ennek érdekében pedig az Egyesült Államoknak is mindent meg kell tennie. A hajózás szabadságának fenntartását szolgáló műveleteket továbbra is folytatnia kell, elegendő nyomás alá helyezve a pekingi vezetést a tárgyalások megkezdéséhez, ugyanakkor Washingtonnak tartózkodnia kell a túlzott erő alkalmazásától is elkerülendő a konfliktus elmélyítését, amely egyik nagyhatalomnak sem lehet érdeke.
Forrás: https://www.foreignaffairs.com/articles/china/2016-07-22/parting-south-china-sea
Egy vezérkari főnök feljegyzései – Beszélgetés Martin Dempsey-vel. Foreign Affiars, 2016. szeptember/október
41 évnyi katonai szolgálat után, az amerikai hadsereg volt vezérkari főnöke, Martin Dempsey szerint a világ most a legveszélyesebb, mert nem lehet egyszerre csak egy veszélyforrásra fókuszálni. Már nem csak a Szovjetunió, vagy a terrorizmus vagy a békefenntartás tart igényt egyedül a véges kapacitásokra. Még akkor is, ha egyesek szerint Kína, Oroszország, vagy az Iszlám Állam önmagukban nem is jelentenek akkora fenyegetést, Dempsey szerint, ha figyelmen kívül hagyjuk őket, vagy nem reagálunk rájuk időben, akkor nagyon könnyen komoly biztonságpolitikai kockázattá nőhetik ki magukat. Ezt a túlterheltséget és a fenyegetések megfelelő rangsorolásának nehézségét bizonyította az ebola-válság is. A vírusok és humanitárius katasztrófákra való reagálás általában meglehetősen alul helyezkedik el a fontossági rangsorban. Megfelelő reakció hiányában pedig láthattuk, mivé nőtte ki magát.
Ahhoz, hogy ilyen megfontolások mellett a pénzügyi forrásokat minél hatékonyabban lehessen felhasználni, ahhoz időre, rugalmasságra és bizonyosságra, biztos meggyőződésre van szükség elsősorban. Illetve, hogy Amerika megtanulja mérsékelni a különböző reakcióit például a Közel-Keleten, Afrikában vagy Ázsiában. Képes kell legyen arra, hogy a partnereire támaszkodjon, és hosszú távú stratégiában gondolkozzon.
Forrás: https://www.foreignaffairs.com/interviews/2016-08-01/notes-chairman
Chang Ka Mun – Jaana Remes: Kína városai adják a globális növekedés hajtóerejét? Project Syndicate, 2016. szeptember 7.
Az utóbbi 15 évben Kína volt a globális növekedés egyik kulcsfontosságú motorja. Most azonban, amikor az ország beruházás-vezérelt növekedése kifulladni látszik, a további gazdasági növekedés – Kínában és globálisan egyaránt – a kínai városok lakossági fogyasztásától fog függni. Az előrejelzések szerint 2030-ra a fogyasztásból származó gazdasági növekedés 91%-át a városi lakosok fogják adni, Kínában pedig mind a városi lakosságszám, mind a fogyasztásvezérelt növekedési modell felfutóban van.
Forrás: McKinsey Global Institute: Urban World: The Global Consumers to Watch (2016. április)
A Mckinsey Global Institute által készített friss kutatás optimistán nyilatkozik a kínai stratégia sikerességének esélyeiről. A jelentés szerint a jövőben tovább növekszik a városi lakosság száma és jövedelme, ami azt jelenti, hogy 700 kínai város összesen 7 billió dollárt fog generálni, vagy másként fogalmazva a globális városi fogyasztás-növekedés mintegy 30%-át adják 2030-ig. Az elkövetkező 15 évben a jelenlegi 521 milliós munkaképes korú városi fogyasztó száma 628 millióra emelkedik Kínában. Az egy főre jutó kiadások mértéke pedig a jelenlegi 4800 dollárról 10700 dollárra emelkedik 2030-ra, és ez azt jelenti majd, hogy globálisan a városi fogyasztók által elköltött minden egyes dollárból 12 centet ez a csoport költ majd el.
A kínai városi jövedelmek most érik el azt a küszöböt, ami után gyorsuló ütemben növekedni kezd a javakra és szolgáltatásokra fordított kiadások mértéke: a személyes tárgyakra, vagy étkezésre fordított összeg több mint duplájára nő, és növekednek az utazásra fordított kiadások is, 2020-ra már nagyjából 100 millió kínai engedhet meg magának külföldi utazást.
A kínaiak most felnövő generációja már máshogy fog gondolkodni a megtakarításokról és a költekezésről, ez további adalékot jelent a fogyasztásvezérelt gazdaság sikerességéhez. Összességében ez az átállás biztosan nem lesz zökkenőmentes, de egyelőre minden trend a fogyasztás erősödésének irányába mutat.
Daniel Flemes – Hanes Ebert: Németország vitatott új külpolitikai irányvonala. ISN, 2016. szeptember 15.
A Brexit-et követően Európában újra megerősödtek azok a nézetek, melyek szerint – ellensúlyozandó a brit kiválást – Németországnak a korábbiaknál sokkal aktívabb szerepet kell vállalnia az európai és a globális biztonság fenntartásában. Legutóbb szeptember elején a volt francia diplomata a Nemzetközi Krízis Csoport vezetője Jean-Marie Guéhenno sürgette Németországot a korábbi védelempolitikája felülvizsgálatára. Valójában Berlin a hazai ellenállás dacára már régóta elkötelezte magát ezen új politika mellett, a cikk szerzői pedig 6 mérföldkőnek számító eseményre kívánják felhívni a figyelmet, melyek a következők: 1. A szövetségi alkotmánybíróság 1994-es határozata a Szövetségi Fegyveres Erők békefenntartásban való részvételének legalizálásáról; 2. A 2003-as Védelempolitikai Irányelvekben már a német haderő magas intenzitású konfliktusokban való részvételéről is szó esik; 3. A 2006-os fehér könyvben a legitim katonai intervenció további szerepet kap; 4. A kötelező katonai szolgálat eltörlése 2011-ben; 5. A német vezetők beszéde a 2014-es müncheni biztonsági konferencián a nagyobb globális biztonsági szerepvállalásról; 6. A katonai kiadások emelkedése a 2016-os német költségvetésben (A korábbiakhoz képest 6%-kal). Noha Németországban főleg a baloldal részéről jelentős az ellenállás az ország fokozott globális katonai szerepvállalásával kapcsolatban, jelen helyzetben azonban nem látni más alternatívát.
Újabb emberek fogadására alkalmas kínai űrállomás, Stratfor. 2016. szeptember 15.
Kína sikeresen fellőtte a második emberek fogadására alkalmas űrállomását, a Tiangong-2-t, amelyre az első két űrhajóst októberben küldik fel. Kína azt reméli, hogy a Tiangong-2 segíti a további űrmissziók hatékonyságának a javítását, azzal, hogy pl. az orbitális karbantartást; az orvosi kísérleteket; a dokkolás műveletek és a robot utánpótlással kapcsolatos tapasztalatra tesz szert, ugyanis ezek ismeretek begyakorlása a Földön nem lehetséges. A Tiangong-2 lehetővé teszi, hogy Kína teljesíthesse hosszabb távú célját, a mostaninál hétszer-nyolcszor nagyobb űrállomás fellövését a 2020-as évek közepén, amely már nem csupán polgári, hanem a katonai célra is alkalmazható. Kína törekvése egyértelműen azt tükrözi, hogy az űrt a geopolitikai versengés színtereként értelmezik.
Kína: A vietnami elnök látogatásán előtérbe került a dél-kínai-tengeri vita. Stratfor, 2016. szeptember 15.
Vietnam miniszterelnöke, Nguyen Xuan Phuc a dél-kínai-tengeri feszültségek közepette látogatott el Kínába. A szeptember 15-én végződő ötnapos látogatás során üzleti és politikai megbeszélések mellett szóba került a hágai választottbíróság júliusi döntése. Az ítélet visszautasítás Kína részéről új fordulatot hoz a feszült kapcsolatokba, ugyanis ezzel elzárkóztak a vita nemzetközi jogi úton való megoldásától.
Kemény kijelentéseinek visszhangját látva Kína az utóbbi időben békülékenyebbnek mutatkozik: kapcsolataik rendeződni látszódnak a Fülöp-szigetekkel, 2017 közepe előtt pedig az ASEAN-nal együttműködésben véglegesíteni akarják a Dél-kínai-tenger cselekvési kódexét. Emellett elfogadnák az amúgy használhatóságában megkérdőjelezhető, nem várt tengeri találkozásokat szabályozó megegyezést.
Ennek következtében a hat év után először létrejövő vietnami miniszterelnöki látogatás a tengeri helyzetről szóló békés tárgyalással zárult. Xi elnök bilaterális egyeztetést, Phuc pedig hajózási együttműködést javasolt, amely különösen fontos annak tekintetében, hogy eddig Vietnam volt a leghangosabb és katonailag működőképes ellenlábas a területi viták folyamán. A kínai fél területi igényei mind stratégiai, mind technológiai téren egyre magasabb szinten érvényesíthetőek, ezért Vietnam követeléseinek és Kínával fenntartott kapcsolatának átgondolására szorult. A délkelet-ázsiai ország erőteljes védekezése mellett olyan országokkal kereste a kapcsolatot, így az USA-val, Japánnal és Oroszországgal, amelyek enyhíthetik Kínával szembeni gazdasági és politikai függőségét.
A két ország vezetőjét azonban továbbra is segíti a konfliktusok megoldásában, hogy a kommunista párt iránti elkötelezettségük közös alapot szolgáltat. Korábban Kína könnyen kiegyensúlyozta szomszédja frakció alapú vezetőségét, azonban az évek folyamán egyre kevesebb hangsúlyt kapott a kínai politikához kötöttség más, égetőbb problémákkal szemben. A Kína-párti politikusok háttérbe szorultak, s ma a vietnami politikusok egyre gyakrabban mennek szembe az ázsiai óriás érdekeivel. A konfliktus eszkalálódása óta hatalomra került Phuc új lehetőséget jelent a kapcsolatok stabilizálására, azonban Peking tengeri ambíciói még mindig alááshatják e törekvést.
A földrajzi viszonyok akadályozzák meg a Délkelet-ázsiai integrációt, Stratfor. 2016. szeptember 16.
Az ASEAN (Association of Southeast Asian Nations) 635 milliós lakosságával, és 2,6 trillió dollár értékű GDP-jével a fejlődő világ egyik legnagyobb gazdasági blokkja. Ám természetföldrajzi adottságai a szervezeten belüli egység meggyengülését eredményezhetik, amit olyan külső szereplők, mint az USA, Kína, vagy Japán, könnyen ki tudnak játszani. A térség földrajzi adottságai ugyanis egyrészt az itt élő – vallási, etnikai, kulturális, stb. szempontból – rendkívül diverz lakosságot választja el egymástól, hiszen a térséget több ezer sziget, meredek hegyek, sűrű erdők és bővizű folyók teszik tagolttá. Másrészt az eltérő földrajzi adottságú országok, országrészek eltérő motivációkkal is rendelkeznek, ami a szervezeten belüli politikai törésvonalak meglétét eredményezi.
A szigetek, és a jelentősebb tengerparttal rendelkező országok valószínűleg olyan politikai szövetségesekkel (pl. USA, Japán, India) fogják a jövőben erősíteni a kapcsolatukat, akik képesek ellensúlyozni Kína tengeri dominanciáját. Ebbe a csoportba tartozik a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Malajzia, Vietnam és Brunei. A kontinensen lévő többi ország ezzel szemben Kínával fűzi szorosabbra a kapcsolatot. A Stratfor ide sorolja Kambodzsát, Laoszt és Mianmart. Ezekbe az államokba ráadásul jelentősebb befektetés is irányul, mint az előző csoport tagjaiba, így a két „térség” közötti szakadék a jövőben mélyülni fog. Ez a tendencia pedig alááshatja a szervezet egységét a Stratfor előrejelzése szerint.
Japán: a kormány újraszámolja gazdasági előrejelzését. Stratfor, 2016. szeptember 16.
A japán gazdaság nehézkes növekedése mellett az ország vezetése más problémákkal is küzd: a GDP-előrejelzés számai ugyanis nehezen tükrözik a valóságot. A Bank of Japan 2014-re 2,4 %-os növekedést jelzett, azonban ugyanez a szám az Abe-adminisztráció kabinetje szerint mindössze 0,9% volt. Egy szeptember 16-án megjelent tanulmány szerint a kormány felül kívánja vizsgálni a felhasznált adatok forrását.
A különbségek azonban rávilágítanak nagyobb világszintű problémákra is: míg a japán jegybank a háztartások bevételéből és a vállalatok pénzügyi beszámolóiból dolgozik, addig a kormány a fogyasztási adatok alapján von le következtetéseket. Elviekben mindkét számításnak hasonló eredményre kellene jutnia, azonban a kormány számításait eltorzíthatja az elmúlt években növekvő fogyasztási adó.
Emellett problémát jelenthet, hogy Japán még nem alkalmazza az ENSZ 2008-as nemzeti számlarendszerét, amely mára már elterjedt az OECD tagországai körében. A decemberi bevezetéssel Japán számadatai is javulhatnak, hiszen az újabb rendszer másként kezeli a kutatásra és fejlesztésre fordított összegeket. A frissítés része lesz a bázisév 2005-ről 2011-re való változtatása, s összességében az Abe-kormány az előrejelzés 4,2%-os emelkedését várja. Az előrelépés különösen fontos Abe Shinzho számára, hiszen egy áprilisi jelentés szerint az általa 2015-ben ígért hosszú távú növekedés el fog maradni az előre jelzett szinttől. A módszerváltással a 110 billió jenes hiány 80 billió jenre csökken, amivel egy lépéssel közelebb kerülnek a 2020-ra kitűzött 600 billió yen értékű célzott GDP-hez. Ennél azonban fontosabb, hogy a japán kormány sokkal reálisabb képet kaphat az ország gazdasági helyzetéről.
A legnagyobb probléma azonban nem az Abe-kormány számítási módszereiben rejlik, hanem magában a statisztikában. A GDP számítása a megtermelt javakra épül, azonban a gazdaság szerkezetének változásával egyre kevésbé tükrözi a valóságot. Az egyre fontosabb szolgáltatási szektor, a digitális és megosztásra épülő gazdaság kibocsátását nem képes pontosan mérni, ezért a japán kormány mindaddig loholni fog az újabb módszerek után, amíg a közgazdaságtan meg nem találja a folyamatosan változó gazdaságot valóságosan tükröző mércét.