Vezetői portrék: Jacob Zuma

Vezetői portrék című sorozatunkban a geopolitika főszereplőinek számító országok vezetőit mutatjuk be. A portrék felvázolása során bemutatásra kerülnek a vezetők politikai karrierjének főbb állomásai, ezen túl pedig nagy hangsúlyt fektettünk a politikai beszédek stílusának elemzésére is. Célunk, hogy a vezetők megismerése által átláthatóbbá váljanak az egyes országok, mint geopolitikai aktorok viselkedése és stratégiája.

Dél-afrikai Köztársaság: az apartheidtől a demokráciáig

Szubszaharai Afrika gazdasági óriásának tartott Dél-afrikai Köztársaság történelme során a gyarmatosítás egyik legszélsőségesebb rendszerét tapasztalta meg, az apartheidet[i]. Az egykori brit gyarmat az európai betelepedésnek, rabszolga-kereskedelemnek, valamint a kontinensen beüli vándorlásnak köszönhetően rendkívül heterogén lakossággal rendelkezik, így „szivárványnemzetként” határozzák meg önmagukat[ii].

Ám az apartheid megszületésének oka is részben e sokszínűségben gyökerezik. A különböző társadalmi csoportok ugyanis eltérő létszámúak és eltérő demográfiai tulajdonságokkal rendelkeztek – és rendelkeznek még ma is. A 20. század során a népesség alapból kisebb hányadát alkotó fehér lakosság arányának további csökkenésével politikai és gazdasági fölényük került veszélybe[iii]. Hatalmuk biztosítása érdekében, „sajátos reakcióként született meg az apartheid ideológia és politika”[iv], amely 1948-ban a Nemzeti Párt hatalomra jutásával intézményesült.

A rasszista rendszer értelmében választójoga csak fehéreknek lehetett. Ezen kívül törvények sokaságával szabályozták a különböző „fajok” együttélését, például: fehérek és feketék nem csak lakó- és munkahely szerint különültek el egymástól, hanem külön vasúti kocsi, külön illemhely, épületeken külön bejárat volt kialakítva számukra. Továbbá törvényben tiltották a feketék és fehérek közötti házasságot, illetve szexuális kapcsolatot[v].

A lakosság döntő többségét alkotó feketék életének ellehetetlenítése egyre nagyobb társadalmi feszültséget generált, ami végül az 1978-as sowetoi lázadásban kulminálódott. A rendőrök által véresen levert diáktüntetés után a hatalom óvatos reformokba kezdett[vi]. Ám a tényleges rendszerváltásra az 1989-ben hatalomra kerülő Frederik de Klerk regnálása idején került sor. De Klerk változást ígért, és reformjainak megvalósításához 5 évet kért[vii].

1990. február 2-án hatályon kívül helyezték az ANC (African National Congress – Afrikai Nemzeti Kongresszus), vagyis az 1912-ben alakult legjelentősebb fekete-afrikai ellenzéki párt, valamint a Pánafrikai Kongresszus (PAC) betiltását. Még ezen a napon kiengedték a börtönökből a politikai foglyokat. Ekkor szabadult az 1962 óta raboskodó Nelson Mandela is, aki kiemelkedő szerepet játszott az 1990-1994 között zajló, ún. „tárgyalásos forradalomban”. Mandela az apartheid felszámolásában szerzett érdemeiért de Klerkkel együtt megosztott Nobel-békedíjat kapott[viii].

A tárgyalások során lefektették a demokratikus állam jogi kereteit, amelyek értelmében a Dél-afrikai Köztársaság egy 9 tartományból álló föderális állam. Mindegyik tartomány önálló alkotmánnyal, parlamenttel és regionális kormányzattal rendelkezik[ix]. Az ország törvényhozó hatalma a kétkamarás parlament, mely a 400 fős Nemzetgyűlésből, valamint a 90 tagú Szenátusból áll[x]. A Nemzetgyűlés felét az országos pártlistákról, másik felét a tartományi pártlistákról választják 5 évente, a Szenátus pedig a tartományonkénti 10 küldöttből áll[xi]. Az államfőt a Nemzetgyűlés választja. Ő a végrehajtó hatalom legfőbb letéteményese, valamint a kabinet elnöke[xii].

A teljes, 18 éven felüli lakosságra a szavazati jogot 1990. december 23-án terjesztették ki. Az első minden etnikai csoport számára szabad választásra pedig 1994 áprilisában került sor[xiii]. Az ANC elsöprő győzelmet aratott – a szavazatok 62,6%-át szerezte meg –, ám a korábbi megállapodások alapján Nelson Mandela koalíciós kormányt alakított[xiv].

A dél-afrikai rendszerváltás legfőbb eredményeit a következőképpen foglalja össze Búr Gábor: „A gazdaságot sikerült átállítani a kitermelőiparról a feldolgozóiparra. A külföldi befektetők visszatértek, számos helyi cég pedig nemzetközi mamuttá nőtte ki magát […]. A rendszerváltás nem zsugorította össze a gazdaságot, ellenkezőleg, az első pillanattól kezdve töretlen fejlődésnek indította. […] A gazdasági fejlődésre építve az apartheid-korszak után milliók jutottak lakáshoz, egészséges ivóvízhez, áramhoz, telefonhoz, tartós fogyasztási cikkekhez”[xv]. Ám a jelentős eredmények ellenére, a rendszerváltást kísérő várakozásoknak csak töredéke teljesült. „A dél-afrikai gazdaság és társadalom […] nem tudott kitörni az egyenlőtlenség és féloldalas fejlődés csapdájából”[xvi]. A faji megkülönböztetés helyét mára az óriási vagyoni különbségek vették át, így társadalma inkább latin-amerikai, mint szubszaharai jellegűnek tekinthető[xvii].

Az 1994-től hivatalban lévő államfőket a következő táblázat foglalja össze:

Parlamenti ciklus

Államfő neve

Hivatali időszaka

Győztes párt

1994-1999

Nelson Mandela

1994-1999

ANC

1999-2004

Thabo Mbeki

1999-2004

ANC

2004-2009

Thabo Mbeki

2004-2008

ANC

Kgalema Motlanthe

2008-2009

ANC

2009-2014

Jacob Zuma

2009-2014

ANC

2014-(2019)

Jacob Zuma

2014-

ANC

Jacob Gedleyihlekisa Zuma

Dél-Afrika negyedik elnöke, aki 2014 óta második ciklusát tölti, 1942. április 12-én született, Nkandala-ban Zuluföldön (KwaZulu tartomány), édesapja, Nobhekisisa Zuma öt gyermeke közül a legidősebbként. Rendőr apját fiatalon veszítette el, körülbelül négy éves lehetett, mikor meghalt. A tragédia következtében nagyon fiatalon dolgozni kényszerült, ami miatt nem járhatott iskolába. Írni és olvasni autodidakta módon tanult meg[xviii].

Politikai karrierje is igen fiatal korában kezdődött. Legidősebb féltestvére, Muntukabongwa Zuma hatására elkezdett az ANC gyűléseire járni, majd 1959-ben belépett a szervezetbe[xix]. A pártot 1960-ban tiltották be, aminek következtében megalakult az uMkhonto we Sizwe (MK) elnevezésű katonai szárnya, amelynek feladata a kormány elleni szabotázs-akciók kivitelezése volt[xx]. 1962-től az MK-ban Zuma is aktívan tevékenykedett, és a tervek szerint Zambiába ment volna katonai kiképzésre, amikor 1963-ban 45 társával együtt elfogták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték, a kormány elleni összeesküvés vádjával[xxi]. Mandelához hasonlóan Zuma is a Robben-szigeten raboskodott, ahonnan 1973-ban szabadult. Miután kiengedték, folytatta politikai tevékenységét, és elsősorban KwaZulu Natal tartományban játszott meghatározó szerepet az ANC földalatti szervezetének kiépítésében[xxii].

1975-ben belpolitikai okokból külföldi száműzetésbe kényszerült, és csak 1990-ben az ANC betiltásának hatályon kívül helyezésével tudott visszatérni az országba[xxiii].

Az évtizedek során számos tisztséget töltött be az ANC-ben, aminek köszönhetően jelentős hírnévre tett szert, mint lojális és keményen dolgozó személy. Bár az első, 1994-es választásokon nem sikerült megszereznie KwaZulu Natal elnöki székét, a tartomány Gazdasági Ügyek és Turizmus Végrehajtó Bizottságának tagja lett. Pártján belül pedig az ANC országos, valamint KwaZulu Natal tartományi elnöki tisztségét tölthette be[xxiv].

Thabo Mbeki államfő 1999-ben alelnöknek nevezte ki. Ezt a tisztséget 2005-ig tölthette be, amikor is Zuma korrupciós botránya miatt lemondatták. Ám a vádak ellenére 2007-ben politikailag megerősödve tért vissza, ugyanis Mbekivel szemben elnyerte az ANC elnöki székét, 2009-ben pedig az ország élére választották[xxv].

A zulu származású államfőnek élete során eddig összesen hat felesége volt, akik közül jelenleg néggyel áll házastársi kapcsolatban[xxvi]. A poligámia az államfő politikai arculatának fontos része, mellyel egyrészt zulu identitását igyekszik hangsúlyozni – így igen népszerű vezető a körükben[xxvii]. Másrészt a poligámia a különböző kultúrákban a hatalom és a státusz kifejeződése, hiszen csak akkor lehet valakinek több felesége, ha anyagilag képes eltartani őket és közös gyermekeiket[xxviii]. Ez alapján (is) Zuma igen tehetősnek vallhatja magát, hiszen összesen 21 gyermek édesapja – bár nem mindegyikük ennek a hat házasságnak a gyümölcse[xxix].

Vádak kereszttüzében, avagy a Zuma-botrányok listája

A jelenlegi államfő politikai karrierje közel sem nevezhető makulátlannak. A rossz hírnév megalapozására még államelnöki tisztsége előtt került sor, amikor Thabo Mbeki elnökhelyettese volt. Mbeki 1999-es megválasztása után létrehozott egy „Skorpiók” néven elhíresült különleges egységet, ami korrupciós ügyeket vizsgált ki. Még ebben az évben az állam 29 millió rand értékben kötött szerződést hadseregfejlesztéssel kapcsolatban. Zumát az ügyben korrupcióval vádolták: 2001-ben tisztázták, majd 2003-ban ismét megvádolták, de végül ejtették ellene a vádakat[xxx].

2005-ben, miután pénzügyi tanácsadóját, Shabir Saik-ot korrupció és csalás miatt elítélték, Zumát újra meggyanúsították azzal, hogy kenőpénzt fogadott el az 1999-es fegyverügylet során. Ennek következtében Mbeki menesztette őt alelnöki pozíciójából[xxxi]. De az államfő ezen döntése végül visszaütött, ugyanis a bíróság 2008-ban úgy ítélte, hogy az ügybe “a legmagasabb állami szinten próbáltak beavatkozni”[xxxii], vagyis Zuma nevének bemocskolása mögött Mbeki áll. A párton belül meggyengülő Mbekit 2007-ben Zuma már legyőzte a pártelnöki tisztségben, de a végső döfést az adta, hogy a köztársasági elnököt végül államfői tisztségéből visszahívták még második ciklusának lejárta előtt. A 2009-es választásokig Kgalema Motlanthe „ügyvezető elnök” töltötte be a tisztséget[xxxiii].

2005-ben egy HIV-pozitív nő megerőszakolásának vádja miatt állt bíróság elé. Zuma az erőszakot tagadta, de azt elismerte, hogy nem védekezett. Hozzátette viszont, hogy rögtön lezuhanyozott, hogy ezzel is „csökkentse a kockázatot”[xxxiv]. A dél-afrikai AIDS Tanács elnökeként tett könnyelmű kijelentése sokak számára felháborító volt, annál is inkább, mert ma a betegség már több áldozatot szed havonta, mint az apartheid elleni harc húsz éve[xxxv]. A bíróság végül arra a döntésre jutott, hogy az együttlét kölcsönös megegyezésen alapult, így Zuma ellen 2005 májusában ejtették a vádakat[xxxvi].

Az államfőt övező botrányok sorát tovább bővíti otthonának a Nkandala-birtok fejlesztésének az ügye. 2009-ben a Mail & Guardian két újságírója, Mandy Rossouw és Chris Roper bukkant az elnöki birtokon folyó fejlesztésekre. A közpénzekből megvalósuló beruházásokra nemzetbiztonsági ügyként hivatkoztak – hiszen az államfő otthonáról van szó –, így indokolva az adók elköltésének jogosságát. 2012-ben Thuli Madonsela Public Protector[xxxvii] kezdett nyomozást az ügyben. Zuma ekkor azt állította, hogy a munkálatok költségét a családja állta. A jogtalan beruházásokról szóló, 450 oldalas anyaga Madonsela-nak Secure in Comfort címen került nyilvánosságra, és óriási közfelháborodást eredményezett. A becslések szerint ugyanis 246-266 millió randot költöttek a birtok „még biztonságosabbá tételére”, melynek keretében látogató központ, uszoda, és amfiteátrum is épült. Az EFF (Economic Freedom Fighters) és a DA (Democratic Alliance) ellenzéki pártok megfenyegették Zumát, hogy bíróságra viszik az ügyet, ha nem fizeti vissza a pénzt. De mindezidáig ezért sem ítélték el az államfőt[xxxviii].

Zuma, mint államfő

Bár Thabo Mbekit második ciklusának lejárta előtt menesztették, ez inkább a párton belüli ellentéteknek volt köszönhető, mintsem elhibázott döntéseinek. Mbeki ugyanis igen kompetens államfőnek bizonyult, akinek regnálása idején az ország folyamatosan fejlődött, a kontinens vezető politikai és gazdasági hatalmává vált[xxxix]. Ám gazdaságpolitikája eltávolodott attól, amit az ANC vezetősége kívánatosnak tartott. A szegénység felszámolása, vagyis a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése helyett a gazdaságélénkítésre fókuszált[xl], ami végül politikai bukásához vezetett.

A lakosság elégedetlenségét is tükrözi, hogy a 2009-es választásokon, Mbeki után nagy reményeket fűztek Zumához a szegénység felszámolása terén. Zuma ugyanis korrupciós botrányai és szexuális erőszak vádja ellenére kerülhetett hatalomra.

800px-Jacob_Zuma,_2009_World_Economic_Forum_on_Africa-5

A lakossággal szemben a gazdasági szereplők már nem voltak annyira derűlátóak. A helyzetet Mayer Lajos a következőképpen foglalta össze: „Zuma populista megnyilvánulásai, iskolázatlanságából fakadó gazdaságpolitikai járatlansága aggasztja a dél-afrikai gazdaság irányítóit, a bel- és külföldi üzletembereket, befektetőket. Tartanak attól, hogy Mbeki megfontolt, kompetens kormányzását, gazdaságpolitikáját a zimbabwei stílusú felhangok és intézkedések válthatják fel […][xli].

Zumát 2009. május 9-én iktatták be Pretoriában. Beszédében köszönetet mondott az államfői tisztséget betöltő elődeinek kemény munkájukért, és elkötelezte magát amellett, hogy folytatja a nemzet szolgálatában tett fáradozásaikat. Zuma beszédeiben – így az első elnöki beszédében is – szinte állandó szereplőként jelenik meg Nelson Mandela, akit a nemzet atyjaként és legkiválóbb fiaként említ[xlii], aki fáradhatatlan küzdelmének eredményeként véget vetett a rasszista, elnyomó rendszernek, és lefektette a szivárvány nemzet stabil alapjait. Mandela munkássága révén megkezdődött egy egységes nemzet formálódása, és a növekedés pályájára állította az országot, ezzel kivívva nemcsak honfitársai, hanem a világ tiszteletét is[xliii]. Az államalapító 2013. december 5-én bekövetkezett halála óriási veszteség a dél-afrikai nemzet és a világ számára is, ám egy kizsákmányolástól, elnyomástól és kisemmizéstől mentes társadalom víziója halála után is fontos vezérfonala Dél-Afrikának[xliv].

Beszédeinek egy másik fontos visszatérő eleme az apartheid és az 1994-től létező demokratikus rendszer szembeállítása. A rasszista rendszer fájdalmas emléke egy olyan viszonyítási pont, aminek a jelenben szöges ellentéte kell, hogy megvalósuljon. Az elnyomás, kizsákmányolás, diszkrimináció[xlv], megosztottság, utálat[xlvi] és szegregáció helyett 1994-től a társadalom alapját az emberi jogok, az egyenlőség és az egységben lévő sokszínűség képezi[xlvii]. Az ország fontos értékei még a megbékélés, harmónia[xlviii], emberi méltóság, tolerancia és a megértés[xlix]. Ám ahhoz, hogy ezek az értékek nap mint nap érvényre tudjanak jutni, mindenkire szükség van: „nemzetünk egysége a társadalom minden szegmense számára prioritás kell, hogy legyen” hangsúlyozta Zuma 2009-es beiktatási beszédében.

1. ábra: az apartheid és a demokratikus rendszer „jelszavai” zuma beszédei alapján

szófelhő apartheidszófelhő az új rdszről.3

Az államfő első ciklusának kezdetén a következő megoldásra váró problémákat azonosította:

  • megelőzhető betegségek miatti halálozások,
  • alacsony bérek,
  • egész közösségek számára ivóvíz, megfelelő hajlék és megfelelő higiénés viszonyok hiánya,
  • rurális térségek lakói képtelenek megélni a birtokukban lévő földekből,
  • a nők sok esetben a diszkrimináció, kizsákmányolás és bántalmazás áldozatai,
  • megfelelő minőségű oktatás hiánya sok gyermek számára,
  • munkanélküliség[l].

Ám a megvalósítást nagyban nehezítette, hogy 2009-ben a gazdasági világválság Dél-Afrikát is elérte, így az ország „17 év óta először süllyedt recesszióba, és a kampány idején még 500 ezer új munkahelyet ígérő elnök hatalomra jutása óta 7 százalékpontnyit emelkedve 25 százalékosra nőtt a munkanélküliség”[li]. A gazdasági helyzet romlása és a munkanélküliség fokozódása pedig a bűnözés és az erőszak terjedéséhez vezetett: 2009-ben a korábbi két-három évig tartó lassú csökkenés után ismét emelkedőben volt a gyilkosságok száma – egy napra átlagosan ötven emberölés jutott –, és gyakoriak voltak a sötétedést követő fegyveres rablótámadások is[lii].

A gazdasági recesszió időszakában hozott némi enyhülést a 2010-ben Dél-afrikai Köztársaságban megrendezett labdarúgó világbajnokság, amelynek rendezési jogát az ország 2004-ben, Mbeki idején nyerte el. Bár az országnak hatalmas lehetőséget jelentett a fekete kontinensen először megrendezésre kerülő sportesemény, egyben óriási nyomás is nehezedett a vállukra. Hiszen egy ilyen volumenű rendezvény előkészítése, lebonyolítása hatalmas anyagi terhet jelent. Ám a külföldi források bevonásával ez egyben lehetőséget is teremt olyan nagyobb léptékű infrastrukturális beruházások megvalósítására, amire egyébként nem lenne elég pénz a költségvetésből. A vb-re összesen 10 stadiont építettek, illetve újítottak fel, valamint a mérkőzéseknek otthont adó városokban felújították a főbb utakat, repülőtereket, és a vasutakat is. A becslések szerint a beruházások 7,4 milliárd dollár értékben valósultak meg[liii].

Dél-Afrika számára a másik nagy kihívást a biztonsági helyzet javítása jelentette. Ugyanis a rendkívül rossz bűnözési statisztikákkal rendelkező országnak[liv] garantálnia kellett a külföldi vendégek testi épségének biztonságát. Az ország e téren is sikerrel vette az akadályt: „a fantasztikusan összefogott, ragyogóan végigvitt beruházások, a pozitív nemzeti és afrikai hazafias érzések felfűtése, a nagyszabású és következetes biztonsági intézkedések hatására a világ egy remek sportélménnyel gazdagodott”[lv].

A világbajnokság nem csak az infrastrukturális beruházások révén járult hozzá az ország fejlődéséhez, hanem jelentős mértékben lendített a turizmuson, munkahelyeket teremtett, becslések szerint összességében a GDP-t mintegy 0,5 százalékkal emelte[lvi].

Ám a jeles esemény lecsengésével a korábbi problémák ismét a felszínre kerültek, jelezve, hogy a foci vb nem képes megoldani a magas munkanélküliséget, a nagy mértékű szegénységet és az ezek nyomán egyre fokozódó társadalmi, etnikai feszültséget és egyre nagyobb méreteket öltő bűnözést.

Zuma első ciklusából mindenképpen szót érdemel egy tragikus esemény, a 2012 augusztusi Marikana-i sortűz: Marikanában a platinabánya munkásai augusztus 10-én magasabb fizetést követelve sztrájkba kezdtek. Alig egy hét múlva a tüntetések véres összecsapásba torkolltak, amikor a rendőrök a botokkal, machetékkel és lándzsákkal felszerelkezett dühödt tömegbe lőttek[lvii]. A lövöldözésben 34 bányász vesztette életét. Ám a kegyetlenkedés már korábban kezdődött: a bányászok az atrocitás előtt bozótvágó késsel feldaraboltak két rendőrt. Az események egyrészt tükrözik a lakosság dühét a túl lassú társadalmi-gazdasági változásokkal szemben. Másrészt megkérdőjelezik a rendszer gyakorlatban megvalósuló értékeit és az ország vezetőségének tényleges hatalmát is.

Mindezek ellenére a 2014-es választásokon szinte borítékolható volt Zuma győzelme, mivel nem akadt olya kihívója, akinek népszerűsége megközelítette volna az övét.

Második ciklusának kezdetén Zuma beiktatási beszédében az előző 5 évben megkezdett program folytatását ígérte, amelynek keretében mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulást kívánnak megvalósítani – vagyis a 2009-ben azonosított problémák listája nem módosult. Ennek eléréséhez kulcselemként nevezte meg a korrupció elleni harcot és a közszféra hatékonyságának növelését[lviii]. Az államfő bírálói szerint csak azért fektet nagy hangsúlyt a korrupció elleni harcra, hogy ellensúlyozza a róla kialakult képet e téren[lix]. Ráadásul az államfő Nkandala-birtokával kapcsolatos, állami pénzekből történő fejlesztésének botránya a második ciklusra is áthúzódott, ami jelentős mértékben hitelteleníti a kormány célkitűzését.

Ezt az állítást a lakosság körében végzett közvélemény kutatási eredmények is alátámasztják. Az Afrobarometer – független kutatási hálózat – 2014-2015 között végzett felmérése szerint ugyanis a lakosság 46 százaléka gondolja úgy, hogy az elnökség „legtöbb”, vagy „mindegyik” tagja korrupt. Ez 11 százalékpontos emelkedést jelent 2011-hez képest[lx].

Az államfő másodszori újraválasztása ellenére, botrányai fokozatosan megtették hatásukat: az évek során népszerűsége jelentős mértékben csökkent. Míg 2011-ben a lakosság 64 százaléka nyilatkozta azt, hogy „valamennyire” vagy „teljes mértékben” megbízik az államfőben, 2015-re ez az arány 36 százalékra csökkent. Ezek az adatok egyértelműen jelzik, hogy Dél-Afrika népe elvesztette bizalmát az államfővel szemben, és elégedetlen teljesítményével.

Az államfővel párhuzamosan a kormány megítélése is fokozatosan romlott az utóbbi években. Az Afrobarometer 2015-ös felmérése szerint a lakosság 70-80 százaléka szerint a kormány teljesítménye „elég rosszul”, vagy „nagyon rosszul teljesít a korrupció elleni harc (80%), jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése (78%), bűnözés csökkentése (77%), új munkahelyek teremtése (77%), termékek árának csökkentése (76%), és a bevándorlás kezelésének (72%) területén[lxi].

Arra a kérdésre pedig, hogy „Ön szerint mik azok a legsúlyosabb problémák az országban, amit a kormánynak kezelnie kéne?” a következő kulcsterületek rajzolódtak ki[lxii]:

  • Munkanélküliség: a válaszadók 71 százalékánál ez szerepelt az első 3 megnevezett probléma között.
  • Lakhatás: a válaszadók majdnem harmada (27%) említette elsődleges problémának.
  • Bűnözés: a lakhatáshoz hasonlóan a válaszadók 27 százaléka azonosította elsődleges problémaként.
  • Oktatás: a lakosság TOP 5 prioritása között 2015-ben szerepel először az oktatás, mint megoldandó probléma. Ám a megkérdezetek 60 százaléka szerint a kormányzati intézkedések kielégítik az ország oktatással kapcsolatos igényeit.
  • Szegénység: ez a probléma szorosan összefügg a már említett munkanélküliség kérdésével, melynek értéke meghaladja a 25 százalékot.
  • Korrupció: a korrupció, mint megoldandó probléma, listán való „előkelő” helyezése valószínűleg Zuma Nkandala-bitrokához kapcsolódó botrányával indokolható.

Látható tehát, hogy a megoldandó problémák köre szinte nem változott 1994 óta. És ha a dolgok Zuma elmúlt másfél ciklusához hasonlóan folytatódnak, nem sok remény van megoldásukra a közeljövőben.

Élet Zuma után: megint Zuma?

Az Alkotmány értelmében egy személy maximum két cikluson keresztül tölthet be államfői tisztséget. Így ha Zuma szolgálati idejét végig kitölti, 2019-ben át kell adnia a stafétát. Az ANC-n belül már megkezdődött a versenyfutás a pártelnöki tisztségért, ugyanis aki betölti ezt a pozíciót, az elkerülhetetlenül elnök lesz a következő választásokkor. Nagyon úgy tűnik, hogy Zuma utódjának volt feleségét, Nkosazana Dlamini-Zumát szánja. A jelenlegi államfő méltán dicséri őt, hiszen Dlamini-Zuma politikai téren jelentős tapasztalattal rendelkezik: jelenleg az Afrikai Unió Bizottságának elnöke, de Nelson Mandela idején volt egészségügyi miniszter, Thabo Mbeki alatt külügyminiszter, Zuma kabinetjében pedig belügyminiszterként tevékenykedett[lxiii].

Ám Zuma bírálói szerint a volt feleséget nem politikai tapasztalata, hanem az egykori férjéhez fűződő jó kapcsolata – és közös gyermekei – teszi őt potenciális utóddá. Hiszen az elnök, mandátumának lejárta után nem védekezhet az őt ért 783 váddal szemben azzal, hogy azok politikai motivációjúak. Egy újabb Zumával az ország élén viszont védve maradna[lxiv].

Dlamini-Zuma kihívója lehet Cyril Ramaphosa, jelenlegi alelnök, aki a COSATU (Congress of South African Trade Unions), az ország legjelentősebb szakszervezetének támogatását élvezi. Ráadásul Ramaphosának jól jöhet Zuma decemberi ballépése[lxv], aminek következtében az ország hitelminősítése jelentősen romlott. Így ugyanis a felelősségteljes „rendteremtő” szerepében léphetne fel. Ám biztos sikeréhez még sok támogatót kéne szereznie[lxvi].

Ám, hogy megtudjuk Dél-Afrika készen áll-e első női elnökére, illetve sikerül-e megoldani az évtizedek óta fennálló strukturális problémákat, még 2019-ig kell várnunk.

Jegyzetek:

[i] BÚR, Gábor (2005): Dél-Afrika – mentőöv Afrikának? In: Kül-Világ. II. évfolyam, 2005/1., 17-32.

[ii] BÚR, Gábor (2007): Dél-Afrika. Az elszigeteltségtől a regionális hatalmi státuszi. Afrika Tanulmányok, I. évf., 1. sz., 59–69.

[iii] Uo.

[iv] Uo.:59

[v] BÚR, Gábor (2004): Igazodás bőrszín szerint? (A dél-afrikai rendszerváltás sikeréről). In: Magyar Narancs, 2004.08.12. http://magyarnarancs.hu/publicisztika/bur_gabor_igazodas_botilderszin_szerint_a_del-afrikai_rendszervaltas_sikererotildel-52742 (2016.02.23.)

[vi] BÚR, Gábor (2008a): Az apartheid dél-afrikában. In: Rubicon, 2008/9. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/az_apartheid_del_afrikaban/ (2016.02.23.)

[vii] BÚR, Gábor (2008b):Afrika kulcsállama Dél-Afrika. In: Afrika Tanulmányok, 2008, 2. évf., 1. szám, 7–11.

[viii] BÚR, Gábor (2007): Dél-Afrika. Az elszigeteltségtől a regionális hatalmi státuszi. Afrika Tanulmányok, I. évf., 1. sz., 59–69.

[ix] Uo.

[x] Uo.

[xi] wikipédia.hu: https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9l-afrikai_K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g#.C3.81llamszervezet_.C3.A9s_k.C3.B6zigazgat.C3.A1s (2016.02.23.)

[xii] Uo.

[xiii] BÚR, Gábor (2007): Dél-Afrika. Az elszigeteltségtől a regionális hatalmi státuszi. Afrika Tanulmányok, I. évf., 1. sz., 59–69.

[xiv] Uo.

[xv] Uo.: 63.

[xvi] BÚR, Gábor (2005): Dél-Afrika – mentőöv Afrikának? In: Kül-Világ. II. évfolyam, 2005/1., 25.

[xvii]Uo.

[xviii] sahistory.org: http://www.sahistory.org.za/people/jacob-gedleyihlekisa-zuma (2016.02.23.)

[xix] Uo.

[xx] Uo.

[xxi] biography.com: http://www.biography.com/people/jacob-zuma-262727 (2016.02.23.)

[xxii] sahistory.org: http://www.sahistory.org.za/people/jacob-gedleyihlekisa-zuma (2016.02.23.)

[xxiii] biography.com: http://www.biography.com/people/jacob-zuma-262727 (2016.02.23.)

[xxiv]Uo.

[xxv] Uo.

[xxvi] KENESSEI, Katalin (2012): Dél-Afrika a gyűlölet csapdájában. In: Hetek, 2012.09.14., http://www.hetek.hu/kulfold/201209/del_afrika_a_gyulolet_csapdajaban (2016.02.23.)

[xxvii] KOKTVEDGAARD ZEITZEN, Miriam (2010): The Many Wives of Jacob Zuma. In: Foreign Policy, 2010.03.11. http://foreignpolicy.com/2010/03/11/the-many-wives-of-jacob-zuma/ (2016.02.23.)

[xxviii]Uo.

[xxix] KENESSEI, Katalin (2012): Dél-Afrika a gyűlölet csapdájában. In: Hetek, 2012.09.14., http://www.hetek.hu/kulfold/201209/del_afrika_a_gyulolet_csapdajaban (2016.02.23.)

[xxx] biography.com: http://www.biography.com/people/jacob-zuma-262727 (2016.02.23.)

[xxxi]Uo.

[xxxii] hvg (2008a): Lemondatták Dél-Afrika elnökét. In: hvg, 2008.09.20. http://hvg.hu/vilag/20080920_mbeki_del_afrika (2016.02.23.)

[xxxiii] hvg (2008b): Új elnök Dél-Afrikában: Kgalema Motlanthe. In: hvg, 2008.09.25. http://hvg.hu/vilag/20080925_Kgalema_Motlanthe_Del_Afrika_uj_elnok (2016.02.23.)

[xxxiv] KENESSEI, Katalin (2012): Dél-Afrika a gyűlölet csapdájában. In: Hetek, 2012.09.14., http://www.hetek.hu/kulfold/201209/del_afrika_a_gyulolet_csapdajaban (2016.02.23.)

[xxxv] BÚR, Gábor (2007): Dél-Afrika. Az elszigeteltségtől a regionális hatalmi státuszi. Afrika Tanulmányok, I. évf., 1. sz., 59–69.

[xxxvi] biography.com: http://www.biography.com/people/jacob-zuma-262727 (2016.02.23.)

[xxxvii] A titulusnak nincs magyar megfelelője, mivel egy dél-afrikai speciális pozíciót jelent. A Public Protector-ok hivatala egy olyan külső állami intézet, ami az államigazgatási rendszeren belül előforduló visszaélésekkel, kötelességszegésekkel kapcsolatosan folytat vizsgálatot (wikipedia.org).

[xxxviii] sahistory.org: http://www.sahistory.org.za/people/jacob-gedleyihlekisa-zuma (2016.02.23.)

[xxxix][xxxix] MAYER, Lajos (2008): Jacob Zuma, az ANC új vezetője. In: Afrika Tanulmányok, 2008, 2. évf., 1. szám, 16-21.

[xl] Uo.

[xli] Uo.: 21.

[xlii] ZUMA, Jacob (2013): Jacob Zuma nemzethez intézett beszéde, Nelson Mandela eltávozása alkalmából. 2013.12.05. http://www.dirco.gov.za/docs/speeches/2013/jzum1205.html (2016.02.24.)

[xliii] ZUMA, Jacob (2009): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság negyedik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2009.05.09. http://www.thepresidency.gov.za/pebble.asp?relid=762 (2016.02.24.)

[xliv] ZUMA, Jacob (2013): Jacob Zuma nemzethez intézett beszéde, Nelson Mandela eltávozása alkalmából. 2013.12.05. http://www.dirco.gov.za/docs/speeches/2013/jzum1205.html (2016.02.24.)

[xlv] ZUMA, Jacob (2009): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság negyedik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2009.05.09. http://www.thepresidency.gov.za/pebble.asp?relid=762 (2016.02.24.)

[xlvi] ZUMA, Jacob (2014): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság ötödik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2014.05.24. http://www.dirco.gov.za/docs/speeches/2014/jzum0524.html (2016.02.23.)

[xlvii] Uo.

[xlviii] ZUMA, Jacob (2009): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság negyedik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2009.05.09. http://www.thepresidency.gov.za/pebble.asp?relid=762 (2016.02.24.)

[xlix] ZUMA, Jacob (2014): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság ötödik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2014.05.24. http://www.dirco.gov.za/docs/speeches/2014/jzum0524.html (2016.02.23.)

[l] ZUMA, Jacob (2009): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság negyedik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2009.05.09. http://www.thepresidency.gov.za/pebble.asp?relid=762 (2016.02.24.)

[li] hvg (2009): Viharos vizeken. In: hvg, 2009.09.16. http://hvg.hu/hvgfriss/2009.38/200938_ZUMA_ES_DELAFRIKA_VALSAGA_Viharos_vizeken (2016.02.23.)

[lii] Uo.

[liii] PÁL, Attila (2010): Eltűnő szivárvány. In: Beszélő, 2010. szeptember-december, 15. évf., 9. szám. http://beszelo.c3.hu/cikkek/eltuno-szivarvany (2016.02.23.)

[liv] 2010-ben a statisztikák szerint naponta 50 gyilkosság, 150 nemi erőszak és 200 rablás történt az országban (Pál, 2010)

[lv] Uo.

[lvi] Uo.

[lvii] KENESSEI, Katalin (2012): Dél-Afrika a gyűlölet csapdájában. In: Hetek, 2012.09.14., http://www.hetek.hu/kulfold/201209/del_afrika_a_gyulolet_csapdajaban (2016.02.23.)

[lviii] ZUMA, Jacob (2014): Őexcellenciája, Jacob Zuma a Dél-Afrikai Köztársaság ötödik elnökeként való beiktatása alkalmából mondott beszéde. 2014.05.24. http://www.dirco.gov.za/docs/speeches/2014/jzum0524.html (2016.02.23.)

[lix] hvg (2014): Régi-új elnök Dél-afrikai Köztársaságben. In: hvg, 2014.05.24. http://hvg.hu/vilag/20140524_Regiuj_elnok_Delafrikai_Koztarsasagban (2016.02.23.)

[lx] Afrobarometer (2015a): AD65 South Africans increasingly dissatisfied with their elected leaders’ performance. http://afrobarometer.org/publications/ad65-south-africans-increasingly-dissatisfied-their-elected-leaders-performance (2016.02.23.)

[lxi] Afrobarometer (2015b): AD 64 South Africans disapprove of governmet’s performance on unemployment, housing, crime. http://afrobarometer.org/publications/ad64-south-africans-disapprove-governments-performance-unemployment-housing-crime (2016.02.23.)

[lxii] Uo.

[lxiii] Economist (2016): After Zuma, another Zuma? In: Economist, 2016.01.09. http://www.economist.com/news/middle-east-and-africa/21685324-giving-presidency-his-ex-wife-might-be-jacob-zumas-best-shot-avoiding (2016.02.24.)

[lxiv]Uo.

[lxv] Decemberben Zuma leváltotta Nhlanhla Nene pénzügyminisztert, és helyére egy szakmai körökben ismeretlen személyt jelölt ki, Des van Rooyen-t. Majd a döntés kedvezőtlen hatását látva egy harmadik személyt – Pravin Gordhan-t – nevezett ki a posztra. Így Dél-Afrikában egy héten belül három pénzügyminiszter váltotta egymást, jelentős bizalmatlanságot okozva a befektetők körében (Sonway-Smith, 2015)

[lxvi] Uo.

Kép forrása:

  1. Wikimedia Commons https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Jacob_Zuma,_2009_World_Economic_Forum_on_Africa-5.jpg

Videó forrása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: