Stratfor: Forecasting Japan (1.): A Slow-burning Crises

A Stratfor egy 4 részes elemzés keretében mutatja be Japán újbóli felemelkedésének körülményeit és az ország jövőbeli perspektíváit. A cikksorozat első része alapvetően a japán társadalmi-gazdasági problémákra kívánja felhívni a figyelmet. 

Az elemzés[1] megállapítja, hogy Japán hosszú ideig távol maradt a nemzetközi ügyektől, ma azonban ismét vezető  szerepre törekszik a Csendes-óceán nyugati térségében. Az elmúlt 150 év során a nemzetközi rendszer változásai 3 esetben jártak együtt döntő politikai átalakulással az országban. A hidegháború befejezését követően új regionális rend létrejötte nélkül Japán megtartotta korábbi státuszát, de ennek következtében egy 20 éves elhúzódó válság korszakába lépett, amely „az elvesztett évtizedek” néven vált ismertté. Mára ez a folyamat véget ért, ez viszont több összetevőre vezethető vissza. Az új japán rend megteremtése együtt jár a status quo megváltoztatásával, hiszen az ország Kína felemelkedésére és az Egyesült Államok szövetségi politikájára reagál. Mindeközben a gazdasági és demográfiai folyamatok alapvetően befolyásolják az eseményeket.

Az 1970-es és 80-as évek gazdasági növekedése a hidegháborút követően lelassult, a pénzügyi buborékok és krízisek súlyosan érintették az országot. Mivel azonban a szavazópolgárok életszínvonala megmaradt a korábbi szinten a politikusokat semmi sem ösztönözte a kül- és belpolitika megreformálására.  A japán vezetés nem tudta pontosan mit is kellene tennie, ezért inkább nem tett semmit és élvezte a korábbi rendszer nyújtotta előnyöket.

A hidegháború alatt a politikai rendszer a befolyásos üzleti csoportok a keiretsuk és egy erőteljes független bürokrácia létrejöttén alapult. Mindkét csoport szoros kapcsolatot ápolt a kormánytöbbséget biztosító Liberális Demokrata párttal, amely ennek köszönhetően széles rétegeket tudott mobilizálni.

A külpolitika alapvetően az Egyesült Államokkal fenntartott szövetségre épült, a szuperhatalom pedig a támogatás fejében megnyitotta piacait Japán előtt és ösztönözte az ázsiai ország exportjának növekedését. A csúcstechnológia megosztásával az USA szintén hozzájárult a japán elektronikai ipar fejlődéséhez, a támogatás pedig csupán az 1980-as évek közepén veszített lendületéből.

Image title

A japán yen és az amerikai dollár egymáshoz viszonyított értékének változása

Az 1985-ös Pláza Akkord egyezmény előnyös volt az USA számára, hiszen segítette a gazdaság kilábalását a recesszióból, viszont hátrányos következményekkel járt Japánra nézve. Mivel a yen megerősödött a dollárral szemben, ez megdrágította az exportot és egy eszközárbuborékot eredményezett. 1990-ben ehhez társult egy bankkrízis, melynek következtében 1993-ra a gazdasági növekedés 0%-on stagnált. A japán befektetők pedig elsősorban a tengerentúli fejlett országokba települtek át (Kína, Thaiföld), nem könnyítve a hazai munkaerőpiac helyzetén.

A bankkrízis óta a japán vezetők pénzügyi stimulussal és strukturális reformokkal egyaránt próbálkoztak, eredménytelenül. A Liberális Demokrata párt, az üzleti és bürokratikus körök rendre megakadályozták a mélyreható változásokat. Junicsiro Koizumi miniszterelnök például 2003 és 2006 között próbálkozott reformokkal, de utódaihoz hasonlóan nem járt sikerrel, a japán gazdasági növekedés pedig 1994 után teljesen leállt. A foglalkoztatottságot ugyan sikerült magas szinten tartani, de a részmunkaidős állások számának növekedése árán, amely 2014-ben már elérte a 38%-ot. A bürokrácia, az infrastrukturális befektetések és a szociális szolgáltatások finanszírozása végett a kormányzat 1994-től folyamatosan vett fel hiteleket, ez pedig az államadósság drámai megemelkedését eredményezte.

Image title

Kormányzati kiadások és demográfia

A válság ellenére ugyanakkor Japán továbbra is a világ 3. legnagyobb gazdasága, az erős yen pedig a növekvő vásárlóerőt is garantálja. Mindeközben az ország a kutatásra és fejlesztésre komoly összegeket fordít és a világ egyik leginnovatívabb high-tech gazdaságának számít.

Image title

A GDP és a vásárlóerő alakulása

Az „elvesztett évtizedek” nem vezettek komoly nemzeti krízishez, stimulus hiányában pedig az ország stratégiája aligha fog változni és a status quo fennmaradására lehet számítani. A magas életszínvonal és a stabil regionális pozíció sem segíti elő a változást. A kormányzatnak azonban biztosítania kell az állandó GDP-t, kezelnie kell az elöregedő lakosság problémáját, növelni a vállalatok hatékonyságát és megadóztatni a tengerentúli gazdasági tevékenységet. A külföldi üzletekből származó állami bevételekre azért is van szükség, hogy ösztönözze a hazai befektetéseket és finanszírozni tudja a költségvetés 35%-át kitevő társadalom- és egészségbiztosítási kiadásokat. 2040-re a 65 éven felüliek aránya már el fogja érni a 36%-ot, de a vezető üzleti körökkel való harmonikus kapcsolat segítségével a kormányzat nagy eséllyel még kezelni tudja a helyzetet.

Image title

A kormányzati kiadások az egyes szektorokra bontva

A termelékenység növekedését munkaerőpiaci reformokkal és technológiai fejlesztésekkel lehet végrehajtani, ezeket azonban fokozatosan kell kivitelezni, hogy a munkanélküliségi ráta a jelenlegi 3,4%-nál ne emelkedjen magasabbra. A lakosság öregedése folytán a munkaképes korú lakosság folyamatos csökkenésével így is számolni kell. 2005-2025 között ezen a téren kb 5,5-5,6 milliós csökkenés prognosztizálható.

2025, de főleg 2045 után viszont a népességfogyás már komolyabb gazdasági változásokra is kényszerítheti az országot, hiszen 2060-ban a teljes népesség 25%-kal lesz kevesebb a mainál, miközben a munkaképes korú lakosság esetében még drámaiabb 50%-os lesz a csökkenés. Persze ez a folyamat csak fokozatosan érezteti a hatását, főleg ha az ország külső környezetében sem következik be döntő változás, így a mindenkori kormányoknak még van néhány évtizedük a problémák megoldására és a katasztrófa elhárítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: