Sajtófigyelés – 2019. február 4.
A PAGEO heti sajtófigyelése a kelet-ázsiai térségről. Olyan nemzetközi magazinok, kutatóintézetek és sajtóorgánumok cikkeiből böngészünk, mint az Economist, Foreign Affairs, Foreign Policy, Newsweek, The New York Times, ISN, Project Syndicate, Carnegie Endowment, Brookings Institute, The Diplomat, China Daily, Stratfor és mások.
Kína új EU-s politikája – keményebb kínai fellépés a magérdekek védelme mellett – Jyrki Kallio, ISN, 2019. január 25.
Kína tavaly év végén a korábbiaknál sokkal határozottabb hangvételű Európai Uniós szakpolitikai iratot adott ki. Peking továbbra is kulcsfontosságú partnernek tekinti az Uniót számos területen, de a kínai magérdekekbe nem enged beleszólást.
A kínai EU-s politikai dokumentumok mindig ugyanarra az alapfeltevésre épülnek: a globális trend a multipolaritás és a gazdasági globalizáció felé mozdul, és ennek a folyamatnak mind Kína, mind az EU aktív alakítója. Kína számára az EU elsősorban gazdasági és technológiai téren partner, illetve a 2018 előtti dokumentumok értelmében alapvető érdekellentét nincs Peking és Brüsszel között. A legutóbbi, 2018 decemberi irat azonban a Xi Jinpinghez köthető asszertív kínai nemzetközi fellépés jegyében íródott.
Tajvan minden EU-s politikai iratban kulcskérdésként szerepel. A tavaly év végi dokumentum már kifejezetten követeli az európai tagállamoktól, hogy utasítsák el Tajvan függetlenségi törekvéseit, illetve ezzel összefüggően tartsák be az „Egy Kína -elv” menti szabályokat, és tartsák tiszteletben Kína szuverenitását és területi integritását. Az EU ugyanis nem „engedelmeskedik” az „Egy Kína-elv” betartása kapcsán, csupán „elkötelezett a fenntartása mellett”. Brüsszel elismeri a tajvani kormányzatot és Pekinget is, továbbá csak Tajvan és Kína által közösen elfogadott megoldást tart helyén valónak a Tajvani-szoros kapcsán.
Tibet, Makaó és Xinjiang kapcsán is erőteljesebb hangot üt meg az új kínai dokumentum. Peking arra kéri az EU-t, hogy ne engedje be a Dalai csoport vezetőit, illetve most először utasítja a tagállamokat, hogy a Kína – legalábbis Peking szemszögéből – belügyének számító Hongkong, Makaó, és Xinjiang kérdésébe ne avatkozzanak be. Tibetet és Xinjiangot az EU Kína területének ismeri el, de az ezeket a területeket érintő kisebbségvédelem és az emberi jogok védelme kapcsán 2014 óta egyre hevesebb vitákat folytat Pekinggel.
Ezeken kívül a korábban mindig említésre került európai-kínai igazságügyi együttműködésről nincs szó a legfrissebb dokumentumban, csupán a legmagasabb szintű jogi egyeztetésekről, melyeknél Kína szintén követeli a szuverenitás elvének tiszteletben tartását. Az egyre asszertívabb kínai fellépéssel szemben Európának nyugodt és határozott magatartást kell tanúsítania.
Belső elnyomás, külső agresszió? – Miért nem érdekelt egyértelműen Xi Jinping a figyelemelterelő külföldi konfroltálódásban? – George Yin, Brookings, 2019. január 22.
Xi Jinping Kínát rendkívül erős kézzel irányító vezető, de nem teljhatalmú császár – a kínai ellenzéki erők rejtve ugyan, de nagyon is jelen vannak és befolyásoló erőként működnek a kínai politikai életben, és a Xi ellenes hangok pedig felerősödtek a 19. Pártkongresszus óta.
Kínában úgy tartják, a külpolitika a belpolitika meghosszabbítása, és ez Xi elnökségére is igaz. A kínai elnök a sajátjától eltérő véleményeket, és az elégedetlenséget belföldön elnyomással, külföldön növekvő autoritással és konfrontálódással – dél-kínai-tengeri fokozott fegyverkezés, Egy Övezet, Egy Út Projekt – igyekszik elhallgattatni. A nemzetközi nagyhatalmi versengés ugyanakkor ürügyet is ad Xi kezébe, hogy nacionalizmussal egységesítse, és maga mögé állítsa Kína népét, illetve elterelje a figyelmet a belpolitikai gyengeségekről és vitás pontokról. Ez a kifelé konfrontálódó és elterelő stratégia azonban hosszú távon nem tartható.
A Kínai Kommunista Párton belüli ellenzéki erők két kérdés mentén kezdtek az elmúlt időszakban egyre hangosabbak lenni: Xi hatalmának túlzott koncentrációja, azaz az elnöki mandátum időbeli korlátjának eltörlése, és a magánvállalatokkal szemben az állami cégek túlzott megerősítése. Ezekhez csatlakozik még az amerikai kereskedelmi háború miatti nyomás. A kínai elnök az ellenzéket több okból sem tudná komoly veszteségek elhallgattatni: egyrészt az ellenzéki fő szószólók tartományi kormányzók, katonai vezetők és technokraták támogatását élvezik, akik nélkül leállna az állam igazgatása, másrészt az ellenzéki erőkkel való leszámolás az egységes és erős Kínai Kommunista Párt képét romba döntené. A történelmi előzmények sem Xi malmára hajtják a vizet: a Kínai Népköztársaság 70 éves történelme alatt öt vezetőt utasított ki az ellenzék a hatalomból, sikeresen.
A belpolitikai problémák kezeletlenül hagyása és a külföldi konfliktusokra koncentrálás nem lenne túl bölcs stratégia. Vietnám, vagy a Fülöp-szigetek túlságosan jelentéktelen szereplők Kína szemében, az ellenük felvállalt fegyveres konfliktus nem terelné el eléggé a figyelmet. Ahhoz, hogy a kínai nép egységesen Xi mögé álljon, Kínának olyan ellenfelekkel kellene megküzdenie, mint Tajvan, Japán, vagy akár az Egyesült Államok, ehhez viszont sem a kínai haderő fejlettsége, sem a gazdasági háttér nem elég erős. Arról nem beszélve, hogy a KKP-n belüli ellenzék egyáltalán nem támogatja az Amerikával való konfrontálódást, a kínai szokások értelmében előbb mindig otthon kell rendet teremteni, csak utána lehet lecsendesíteni a külföldi „barbárokat”; ha a sorrend felcserélődik, a Xi elleni hangok még tovább erősödnek.
Végső soron a mindent eldöntő faktor a politikai vezetés sikere, mely Deng óta három tényezőn nyugszik: politikai stabilitás, gazdasági fejlődés, és a Sino-Amerikai kapcsolatok megfelelő kezelése. Utóbbi kettő esetében a Xi adminisztrációnak korrigálnia kell az irányvonalakon, ha nem akar alulmaradni. A vezetőség jóhírének elvesztése végzetes hiba volna; ennek elkerüléséhez viszont, a nemzetközi politikát tekintve, nem erőre, hanem alkalmazkodóképességre van szükség.
Az Egyesült Államok tehát jelenleg kedvezőbb helyzetben van a kínai-amerikai vitát tekintve. Egyetlen olyan konfliktus van, ami ha eszkalálódik, Xi mögött egészen biztosan összezárja a kínaiakat: ez pedig Tajvan függetlensége. Az amerikai vezetésnek most különösen kell ügyelnie arra, hogy ne tegyen olyan lépést, amivel megváltoztatja a Tajvani-szoros törékeny status quo-ját.
A stratégiai szigetlét vége? – Hogyan változtatják meg a Korea-közi kapcsolatok Dél-Koreát? – Alexander M.Hynd, Diplomat, 2019. január 24.
Dél-Korea a koreai háború óta stratégiailag szigetként funkcionál, a demilitarizált övezet miatt nem tud szárazföldi összeköttetést kialakítani Ázsia egészével. A szöuli kormány évtizedek óta a tengeri kereskedelmi-, és kommunikációs vonalak védelme mentén alakítja külpolitikáját. A helyzet azonban változni látszik a Korea-közi projektek – köztük a közúti-, és vasúti összeköttetések – újraindításával.
2018 áprilisában, a Panmunjomi Csúcson állapodott meg először Moon Jae-in és Kim Jong-un az infrastrukturális összeköttetések újraindításáról és modernizációjáról. A megállapodást beárnyékolták az Észak-Korea elleni szankciók, de a Moon-kormányzat sikeres diplomáciai tárgyalásokat folytatva megkapta az ENSZ-től az engedélyt az összekötő projekt előkészítő és felderítő munkálataihoz. A projekt ünnepélyes megnyitója 2018. december 26-án, az észak-koreai Panmun állomáson zajlott le. Az infrastrukturális együttműködés mellett 2018 második felében Észak- és Dél-Korea átfogó katonai egyezményt is aláírt, aminek keretében a demilitarizált zóna határain elkezdik csökkenteni a fegyverek számát.
A Korea-közi dimenzión túl Dél-Korea az instrastrukturáls összeköttetést hosszú távon egy Kelet-Ázsiai Vasúti Közösség létrehozásának első lépcsőfokaként is értelmezi. A Közösség Észak-, és Dél-Koreát, Kínát, és Oroszországot foglalja magába, illetve vitatottan Japánt és az Egyesült Államokat. A Közösség létrehozásának víziója, és maga a Korea-közi összekötő projekt sikere is nagyob bizonytalan. A Moon-kormány ugyanis a nemzetközi szankciók alóli engedélyt azzal a feltétellel kapta meg, hogy az építkezésekkel egyidőben megindul Észak-Korea denuklearizációja is, ez pedig koránt sem biztos, hogy meg fog valósulni. Ha viszont a projekt sikeres, akkor a szöuli stratégia készítői sokkal szélesebb lehetőségekkel tud számolni egész Észak-Kelet-Ázsia tekintetében; megszűnne stratégiailag és kereskedelmi szempontból szigetként működni a Koreai-félsziget déli része.
Kína elrettentő ereje miatt Tajvannak újra kell gondolnia védelmi stratégiáját – Economist, 2019. január 26.
Xi Jinping év eleji nyilatkozata értelmében Kínának és Tajvannak egyesülnie kell, és egyesülni is fog. A pekingi retorika ezzel 1949 óta változatlan a Tajvan-kérdésben, de Xi az elmúlt években többször is hadihajókat küldött a sziget köré, hadgyakorlatokat tartott a Tajvani-szorosban, és összességében a tajvaninál tizenötször nagyobb hadsereget állított fel.
Tajvan évek óta fejleszti véderejét, és ebben legnagyobb szövetségese, az Egyesült Államok is segíti. Amerika elsősorban kisebb, olcsóbb, és gyorsabban mozgatható fegyvereket szeretne Tajvan kezei közt látni, amikkel a partoknál fel lehet tartóztatni a kínai erőt. Tajpej az amerikai elképzelések mentén alakítja az ún. „sündisznó-stratégiáját”. A prioritás az intelligens tengeri aknák -, és a partokat védő fegyveres drónok telepítésén van, illetve az akár motorcsónakokon is hordozható rakéták számának növelésén. Ugyanakkor a tajvani fegyveres erők vezetőségének nem minden tagja szeretne lemondani a hagyományos, nehéz harci tankokról és hadihajókról – ezek ugyanis elrettentő erővel bírnak, és a harci morált is erősítik, nem beszélve arról, hogy ezekkel komolyabb sebeket tudnak ejteni a támadó kínai hajókon. A probléma a nehézfegyverzet ára – egy hazailag legyártott tengeralattjáró egymilliárd dollárba kerül, az éves védelmi költségvetés pedig mindösszesen 11 milliárd dollár. Újabb szempont, hogy Tajvan egyre ikább önkéntes hadseregre támaszkodik, mivel a kötelező besorozáshoz való visszatérés belpolitikai öngyilkosság volna.
Az Egyesült Államok Tajvant segítő hadereje a döntő faktor egy esetleges kínai támadás esetén. Az előzetes szimulációk azt mutatják, hogy mindössze 8 amerikai tengeralattjáró képes megsemmisíteni a kínai flotta 40 százalékát. Washinton – annak ellenére, hogy nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Tajpejjel – évente több képviselőt és szakértőt küld a Pentagonból Tajvanra, és tavaly komoly fegyvereladási szerződést is kötött a két állam.
Xi Jinping elkötelezett az egyesítés mellett, azonban arról nem beszél, hogy ezt mikor, vagy meddig kell megvalósítani – és az amerikaihoz képest sokkal fejletlenebb kínai haderő tudatában erre egyhamar nincs is kilátás. Tajvannak tehát még van ideje felkészülni a potenciális összecsapásra.
A 2019-es Amerikai Rakétavédelmi Rendszer Felülvizsgálata Ázsia szemszögéből – Joy Mitra, Diplomat, 2019. január 25.
A „lator államok” és „revizionista hatalmak” nyújtotta fenyegetésre reagálva az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma kiadta a 2019-es Rakétavédelmi Felülvizsgálatot – MDR –, amelynek értelmében az amerikai irányítású elhárító rendszert úgy fogják fejleszteni, hogy az képes legyen felkutatni és elpusztítani minden rakétát, kilövés előtt vagy után egyaránt. A fejlesztésre irányuló tervek olyan válaszreakciót válthatnak ki az ázsiai ellenfelekből, mely a destabilizáció irányába viszi a csendes-óceáni nemzetközi kapcsolatokat, különös tekintettel az India-Pakisztán párosra, illetve az amerikai-kínai vetélkedésre.
Kína jóval kisebb stratégiai arzenállal rendelkezik, az amerikai fejlesztési tervek miatt pedig még inkább fenyegetve fogja érezni magát. A kínai elrettentés eddig a „bizonytalan megtorlás” minimalista elve mentén működött: nem elég erős ahhoz, hogy garantáltan elégtételt vegyen egy őt ért esetleges támadásért, de ahhoz elég, hogy ellenfelei ne vegyék biztosra, hogy el tudják pusztítani Kína arzenálját egyetlen csapással. A mostani amerikai, technológiai és mennyiségi fejlesztések hírére Kínának is fejlesztenie kell saját kapacitásait. Ha viszont Peking fegyverkezési fejlesztésbe kezd, akkor előbb India, majd rá reagálva Pakisztán sem fog tétlen maradni. India nukleáris doktrínájának a megtorlás a fő irányvonala, és a minimális, hiteles elrettentés; továbbá még nem alkalmas második csapásmérésre, így Újdelhi is nukleáris arzenál bővítési akcióba kezdhet, ha Kína fokozza hadi kapacitásait. Az indiai fegyverkezés hírére pedig Pakisztán kényszerül majd lépéseket tenni; bár a jelentős adóssággal terhelt állam fejlesztési lehetőségei igen korlátozottak.
Forrás: https://thediplomat.com/2019/01/the-us-2019-missile-defense-review-a-view-from-asia/
Orosz kémrepülőt tartóztattak fel a japánok – Franz-Stefan Gady, Diplomat, 2019. január 23.
A japán légvédelmi erők január 17-én orosz tengeri járőr-, és tengeralattjáró-elhárító repülőgépet tartóztattak fel a Japán-tenger felett. Az incidens nemzetközi vizek fölött történt, a japán légteret nem sértették meg. Az elmúlt hónapokban az orosz légierő fokozta jelenlétét a térségben, különös tekintettel a hosszú őrjáratozó gépekre. A japán védelmi minisztériumi jelentések szerint a 2017-2018-as időszakban háromszázkilencvenszer szálltak fel japán gépek az orosz légierő ellenőrzése végett, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent a korábbi időszakhoz képest.
Forrás: https://thediplomat.com/2019/01/japan-intercepts-russian-spy-plane/
Szerző: Unger Melinda
