Megjelent a HUG magazin 2018. évi harmadik száma
Megjelent a Hungarian Geopolitics (HUG) magazin legfrissebb, 2018. évi III. száma. A 2016 márciusában indult HUG magazin egy Magyarországon egyedülálló, geopolitikai és geostratégiai témákkal foglalkozó folyóirat. A HUG magazinon keresztül a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) értékteremtő párbeszédet kíván indítani, mely napjaink mindent átszövő geopolitikai, geostratégiai és geoökonómiai folyamataira összpontosít. Szerzőink nemzetközi szakértők, világhírű professzorok és az új kutató generáció képviselői, akik mind arra vállalkoztak, hogy összegyűjtsék és bemutassák a világszerte számos helyen szétszórva megtalálható, ám mégis összetartozó információmorzsákat.
A 2018-as év harmadik száma Eurázsia új szerepével, illetve a Gyöngy-folyó delta fejlesztési övezetével, valamint a kontinenseken átívelő szállítmányozás témájával foglalkozik. Ezen belül a következő cikkek találhatók a számban:
- “A Gyöngy-folyó delta: lehetőségek és kihívások”. Eszterhai Viktor, a PAIGEO senior Kína elemzőjének az írása
- A Gyöngy-folyó delta városainak integrációja a Hongkong-Zhuhai-Makaó-híd kapcsán, amelyet Gere László a PAIGEO senior és Zoltai Alexandra a PAIGEO junior kutatója írtak
- Csizmadia Norbert, a PAIGEO kuratóriumi elnöke írásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan is változott meg a világunk a 21. század új világrendjében
- Miklós Katalin, a PAIGEO elemzője írásában sorra veszi azokat a vállalatokat, amelyek a Kína és Európa közötti vasúti teherszállítás fontos szereplői
- A PAIGEO igazgatója, Bendarzsevszkij Anton bemutatja az olvasók számára a PAIGEO expedícióját, egyben a kutatóintézet egyik kiemelt projektje is, az “Egy Övezet, Egy Út” projekt
- A közeljövőben vajon van esély a szárazföldi szállítási módok előretörésének, vagy marad a tengeri szállítás egyeduralma? Gere László, Czirják Ráhel és Pálvölgyi-Polyák Eszter elemzésükben ezt a kérdést járják körül
A lapszámban továbbá megtalálható Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a kínai és a keletek-közép-európai országok jegybankelnökeinek találkozóján, valamint Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank Elnökének az 58. Közgazdász Vándorgyűlésén elmondott beszédének leirata. Mogyorósi Alexandra, a PAIGEO junior kutatójának cikke a a Hormuzi-szoros kapujában fekvő Chabaharról, valamint beszámoló a PAIGEO Kutatóintézet Belt and Road 2018 és Új világrend konferenciáiról.