Új Világrend konferencia: integráció és multipolaritás

Idén novemberben második alkalommal került megrendezésre a PAIGEO Új Világrend nemzetközi konferenciája, ami ez alkalommal az integráció és multipolaritás kérdését vizsgálta. A 21. századra a geopolitikai valóság ugyanis megváltozott: míg az elmúlt évtizedek során egy unipoláris világról beszélhettünk az Amerikai Egyesült Államok vezetésével, addig mára egyeduralmát számos dimenzió mentén megkérdőjelezik a különböző aktorok –mint például Kína, India, vagy az ASEAN országai –, akik mindnyájan nagyobb szerepet kívánnak játszani a globális hatalmi játékban. A rendezvény a következő kérdésekre kereste a választ: visszatérhet-e a bipoláris világrend (új szereplőkkel), vagy egy multipoláris világrend felemelkedésének lehetünk tanúi? A kisebb országok integrációba tömörülve válhatnak-e az USA riválisaivá? Beszámolónkban összefoglaljuk az esemény legfontosabb gondolatait.

A rendezvényt Csizmadia Norbert, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy a 21. században új geopolitikai realitásról beszélhetünk, amikor a korábbi unipoláris világ helyett Ázsia felemelkedésének lehetünk tanúi. Az új világ megismeréséhez pedig új térképekre, új nézőpontra van szükségünk.

A konferencia első nyitóbeszédét Yukon Huang, a Carnegie Asia Program szenior munkatársa, korábban a Világbank Kínáért felelős igazgatója tartotta, aki számos adattal alátámasztott és érdekfeszítő előadásában azt a kérdést járta körül, hogy valójában miről is szól az USA és Kína kereskedelmi háborúja.

Előadásában olyan állításokat cáfolt meg, amik a két ország gazdasági szembenállásában az amerikai kormány érvelésének fontos részét is képezik. Egyik fő állítása az volt, hogy az általánosan elterjedt vélekedéssel ellentétben nincs kapcsolat Amerika kereskedelmi hiánya és Kína kereskedelmi többlete között – azaz az előbbi nem az utóbbi következménye –, mivel jelenleg az amerikai kereskedelmi hiány nő, ám a kínai kereskedelmi többlet csökken (idővel pedig hiányba fog fordulni). Huang kifejtette, hogy az USA kereskedelmi hiányának valódi oka az ország óriási államháztartási hiánya, a kínai kereskedelmi többlet oka pedig a kínai háztartások megtakarítása – a kettőnek pedig nincs köze egymáshoz.

A másik közkeletű tévedést is cáfolta, mely szerint túl sok az amerikai befektetés Kínában, ami árt az amerikai gazdaságnak. A valóságban ugyanis az amerikai külföldi beruházások mindössze egy százaléka irányul Kínába. Ezzel szemben az európai befektetések sokkal nagyobb mértékűek, aminek az oka a Kínába irányuló európai export, az ázsiai ország felvevőpiacának bővítése érdekében ugyanis az európai vállalatok befektetéseket eszközölnek. Az amerikai export Kínába viszont főleg olyan termékekből, termékcsoportokból történik, melyek fogyasztását helyi beruházásokkal sem feltétlenül lehetne ösztönözni, mint például mezőgazdasági termények vagy hulladék.

Huang elmondta, hogy a kereskedelmi háború egy geopolitikai rivalizálás része a világ két vezető hatalma között. Ennek egyik aspektusa a globális pénzügyekkel kapcsolatos: a kereskedelemmel ellentétben a globális pénzügyi rendszert illetően Kína ereje nem mérhető Amerikáéhoz, ezen a területen az USA az egyetlen domináns hatalom. Ez akkor változhatna, ha Kína saját valutáját, az RMB-t globális fizetőeszközzé tudná tenni, erre azonban a közeljövőben nincs kilátás.

Amire viszont van, az a kutatás és fejlesztés terén történő nagyhatalommá válás, ami Kína deklarált célja – az amerikai kormány egyik sérelme pedig éppen az, hogy Kína ezt nem etikusan csinálja, ugyanis külföldi cégektől lopja el a kívánt technológiát. Ez a kereskedelmi háború egy további fontos indoka.

A szembenállásnak beszélhetünk egy teljesen szubjektív oldaláról is, mégpedig a Kínával kapcsolatos irracionális bizonytalanságról a nyugati világban. Egy Huang által ismertetett közvéleménykutatás szerint ugyanis a világon mindenhol Amerikát tartják a világ vezető gazdasági hatalmának – kivéve az USA-t és Európát, ahol Kínát. Összességében azonban Kína még évtizedekre van attól, hogy valódi nagyhatalom legyen, amit szemléletesen mutat, hogy az amerikai és a kínai egy főre jutó jövedelem közti különbség nem csökken, hanem éppenséggel nő – márpedig ez a mutató „nagyhatalmi” szempontból fontosabb, mint a gazdaság mérete.

A konferencia másik nyitóbeszédét Martonyi János, Magyarország volt külügyminisztere tartotta, aki átfogó előadása elején kifejtette, hogy a történelem fő hajtóereje a kultúra, ami döntő hatással van a geopolitika alakulása szempontjából két legfontosabb tényezőre, a demográfiára és a technológiára.

A történelem alakulását ezen felül nagymértékben befolyásolja az emberi természet kompetitív volta, ami egyéni és kollektív szinten is megmutatkozik. Ebből fakad, hogy a kereskedelem, gazdaság, technológia, politika stb. terén állandó a versengés. A korábbi korokkal ellentétben azonban ma már számos, korábban független terület összefügg egymással. Ennek jegyében Martonyi egy neurológiából származó kifejezéssel, a heterarchiával írta le világunkat: eszerint a mai világot nem a hierarchiára jellemző alá- és fölérendeltségi viszonyok, hanem a meghatározott rangsorok nélküli kapcsolatok jellemzik.

Martonyi meglátása szerint az USA és Kína közötti kereskedelmi háború oka nem a kereskedelem, hanem a geopolitikai versengés, aminek csak az egyik formája a kereskedelmi háború. A két nagyhatalom közötti geopolitikai küzdelem miatt a világban nő a valódi harcok kirobbanásának veszélye.

Magyarország számára lényeges kérdés, miként érinti a kereskedelmi háború az Európai Uniót. Van olyan vélemény, miszerint az EU a nevető harmadik, ám a konfliktus hosszú távon mindenkinek árt. Összességében elmondható, hogy bizonytalan világunkban az EU a saját vízióját kívánja a világ felé példaként állítani, így többek között a szabályokon és multilaterális egyezményeken alapuló rendet, példát mutatva ezzel arra, hogyan működhetne egy globális együttműködésen alapuló világrend.

A nyitóbeszédeket követő első szekció témája az integrációs tömörülések geopolitikája volt, az előadók pedig Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadója, volt amerikai nagykövet, Darwis Khudori, a Le Havre-i Egyetem docense, Bendarzsevszkij Anton, a PAIGEO igazgatója és a posztszovjet térség kutatója, valamint Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa voltak. A moderátor szerepét Eszterhai Viktor, a PAIGEO szenior Kína-kutatója töltötte be.

Szapáry György előadása azt vizsgálta, milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy egy ország vagy egy integrációs tömörülés geopolitikai nagyhatalommá válhasson. Megállapítása szerint elengedhetetlen a kellően nagy lakosság, terület, GDP és katonai erő, a kellően nagy mennyiségű tartalékvaluta és természeti kincsek, az óceán melletti elhelyezkedés, valamint a világhatalommá válás szándéka.

A világ legnagyobb országait és integrációs formáit számba véve Szapáry kifejtette, hogy Európa hiába képvisel óriási gazdasági erőt, nem egységes mivolta miatt nagyon nehezen tudna az USA-hoz vagy Kínához mérhető szerepet játszani, ráadásul Európának inkább a támogató szerepek felelnek meg. Oroszország ezzel szemben nincs szűkében a világhatalmi ambíciónak, gazdasága azonban ehhez a szerephez túlságosan gyenge. Az ASEAN, a CPTPP és a hasonló regionális integrációs formációk továbbra is csak regionális szinten lesznek relevánsak. Egyedül Kína felel meg a felsorolt kritériumok közül valamennyinek, így ő lesz Amerika mellett a másik szuperhatalom a jövőben. Összességében tehát egy bipoláris világrend várható, amelyben ugyanakkor az USA még sokáig vezető szerepet fog játszani.

Darwis Khudori előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy Ázsia erősödése vajon egy új világrendhez fog-e vezetni. Khudori történelmi áttekintést nyújtott a nyugati hatalmak általi gyarmatosítás mechanizmusairól, valamint a gyarmatosítás alól frissen felszabadult országok által 1955-ben rendezett bandungi konferencia alapelveiről. Felvázolta, hogyan folytatódik posztkolonialista korunkban a nyugati dominancia a tudomány és technológia, az információ és kommunikáció, a pénzügyi rendszerek, a tömegpusztító fegyverek, valamint a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés terén. Khudori úgy vélte, mivel az ázsiai országok jelenleg a nyugati fejlődési modellt követik, annak destruktív múltja és más modelleket kizáró jellege miatt nem várható békés fejlődés Ázsiában.

Bendarzsevszkij Anton az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) jelenét és kilátásait vázolta fel előadásában. A Szovjetunió szétesése után létrejött néhány gazdasági együttműködési formáció, de ezek nem írnak le egy lineáris fejlődési ívet. Az EAEU keretein belül működő vámunióban komoly feszültségek tapasztalhatók. Vagyis Szapáry György előadásához kapcsolódóan azt mondhatjuk, hogy Oroszország a köré szerveződő integráció által sem tud világvezető pozícióra törni.

Az első szekció utolsó előadásában Csiki Varga Tamás egy kevéssé vizsgált szempontból, a kis országok perspektívájából elemezte az integrációs tömörüléseket, vagyis hogy az integrációk milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak a kis területű államok számára. Az előnyöket a következő elemekben látja: szocializáció (például az EU-csatlakozás utáni időszak), az érdekek könnyebb artikulálása, a strukturális hatalom nyújtotta előnyök (az EU erre is példaként hozható fel), védelem (például a NATO-tagság), és megnövekedett kapacitás az esetleges hatalmi vákuumok betöltéséhez. Egy integrációs csoportosulás akkor vonzó egy kis ország számára, ha ezen tényezők közül kínál legalább egyet. Ugyanakkor a kis országoknak vigyázniuk kell, amikor a nagy országok hatalmi viszonyaiban változások történnek – így például a jelenlegi változó világrendben is –, mivel ilyenkor könnyen sérülhetnek az érdekeik.

A második szekció témája a visegrádi együttműködés (V4) országainak helye a változó világrendben volt. Az első szekcióval ellentétben itt nem külön előadásokat hallhatott a közönség, hanem egy kerekasztal-beszélgetést, amit Bartha Dániel, a Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy igazgatója vezetett. A résztvevők Michal Kořan, a csehországi Global Arena Research Institute igazgatótanácsának elnöke, Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet igazgatója, Michal Bogusz, a lengyelországi Centre for Eastern Studies kutatója, valamint Tomáš Strážay, a szlovákiai Slovak Foreign Policy Association szenior kutatója voltak.

Tomáš Strážay szerint a V4 ideális formáció Magyarország számára, Csehország ellenben egyre inkább befelé fordul, és nem mutat sok érdeklődést szomszédai iránt. Lengyelország más regionális formációkat is létrehozott, amik kiegészíthetik a V4-et. Szlovákia számára a V4 stratégiai fontossággal bír, hiszen a tagországok közül egyedül neki van közös határa mindhárom másik tagállammal. Ami a V4 és más országok közötti együttműködést illeti, Oroszországgal nem várható együttműködés, mivel Oroszország a bilaterális kapcsolatokat részesíti előnyben. Kínának a V4 túl kicsi, ezért inkább a 16+1 formációt választotta az együttműködéshez. A V4 részéről vannak próbálkozások az USA-val való egységes viszony létrehozására, de ennek alakulása Amerikától függ.

Ugrósdy Márton kifejtette, hogy a V4 tagországai, kis országok lévén, önállóan nem sokat tudnának elérni a külkapcsolatok terén, továbbá azért sem, mert szuverenitásuk jelentős részét feladták az EU-csatlakozással. Az EU-s szabályrendszer azonban természetesen nemcsak megkötést jelent, hanem egyben védelmet is nyújt. Erre példa Magyarország Kínával való kapcsolata, az EU tagjaként ugyanis hazánk jobb helyzetben van, mint ha egyedül tárgyalna Kínával, ráadásul a közösségi szabályok miatt nem jöhetne létre az Afrikában tapasztalható kínai adósságcsapdához hasonló helyzet.

Michal Kořan meglátása szerint a V4 nem kompetitív a globális porondon, helyzete pedig fokozatosan romlik. A térség országai elveszítették azt a gazdasági előnyüket, amit a rendszerváltás után az olcsó szakmunka jelentett, a jövőre pedig nincsenek felkészülve. Ennek kulcsa ugyanis az oktatásban és a technológiában van, ám a V4 országai ebben nem versenyképesek, nem megfelelő a képzések színvonala. Meglátása szerint tévhit, hogy ezen országok fejlődéséhez a kínai tőkére lenne szükség. Érvelése szerint ugyanis a tőke helyben rendelkezésre áll, azonban nem lehet befektetni, mert nincs meg hozzá a szükséges innovációs potenciál, az oktatási rendszerből kikerülő tehetségek. A kevés megvalósuló technológiai fejlesztés általában a hatalom érdekeit szolgálja, például az emberek hatékonyabb megfigyelése révén. Miközben a közéletet olyan témák uralják, mint az EU túlzott hatalma, az orosz és a kínai befolyás, az igazán fontos feladattal, vagyis a jövőre való felkészüléssel nem foglalkozunk, a valós problémákról nem esik szó.

Michal Bogusz Kína és a V4, illetve a tágabb kelet-közép-európai régió kapcsolatáról beszélt. Meglátása szerint Kína a saját feltételei, nem pedig az EU szabályai szerint kíván a régióban üzletelni. Az ázsiai óriás azért fektet be jelentős mértékben a Balkánon, mert ott ő szabja meg a feltételeket. Bogusz úgy látja, a 16+1 együttműködés a régió országai és Kína között nem működik, mivel a tagországok érdekei túlságosan szerteágazóak, továbbá Kínának ez a régió csak „megálló” Nyugat-Európa felé. Valójában mi több fontosságot tulajdonítunk a kínai jelenlétnek a régiónkban, mint Kína. Ennek megfelelően Kínának a V4 sem fontos, és csak magunkat áltatjuk azzal, ha azt hisszük, hídfők lehetünk Kína és Nyugat-Európa között.

A kerekasztal-beszélgetés során szóba került Afrika is, amely Strážay szerint a Nyugat és Kína közötti konfliktus helyszínévé válhat a jövőben. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (Belt and Road Initiative) által Kína gazdasági és politikai hatalmát kívánja növelni, valamint a saját üzleti gyakorlatát terjeszteni. Ezt ellensúlyozandó, néhány nyugat-európai ország immár nagyobb figyelmet fordít Afrikára. Ugrósdy szerint Afrika és az EU viszonya komplikált lesz, mivel az Afrikában felmerülő problémák megoldását az egyes EU-tagországok az EU-ra fogják hagyni. Nehezíti az EU helyzetét Bogusz szerint, hogy Kína a Brexitre, Donald Trump elnökségére és a Nyugatot sújtó különböző válságokra mutatva azt mondja a fejlődő országoknak, hogy a nyugati politikai modell rossz, a kínai ellenben jól működik, így azt érdemes követniük.

Felmerült a kérdés, miként tudnának a V4 tagországai különböző területeken együttműködni? Afrikát illetően ez már adott, ugyanis a V4-ek egy főre vetítve Afrika legbőkezűbb támogatói közé tartoznak az EU-n belül – ezt azonban szélesebb körben kellene terjeszteni. Kořan szerint ugyanakkor hiába vannak nagyszabású tervek (például Csehországban a digitalizációról), ha hiányoznak az alapok a megvalósításukhoz.

Összességében idén is egy izgalmas és aktuális témakört élénken megvitató konferencián vehettek részt a látogatók.

A konferenciáról készült videó:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: