Graham P. Chapman: The Geopolitics of South Asia – könyvösszefoglaló

Graham Chapman átfogó képet ad a dél-ázsiai régió geopolitikájáról és annak változásáról, kronologikus sorrendben felölelve annak szinte teljes történetét. Ugyan a szerző hangsúlyozza művének inkább ismertető, bevezető jellegét, mégis részletgazdagon mutatja be a világ egyik nagy kulturális bölcsőjének földrajzi kialakulását, jellegzetességeit és ezek következményeit, valamint a nagy hindu, mogul és brit birodalmak hatását a régió földrajzára, kultúrájára és a politikai struktúrákra. A szerző négy fő részben, számos ábrával, térképekkel és korabeli idézetekkel kiegészítve mutatja be a különböző államok, birodalmak és demokráciák területszervező tevékenységének hatását a régió kulturális és gazdasági fejlődésére egészen napjainkig. A könyv immár a harmadik kiadásnál tart, egyre bővülve további régiók beemelésével, napjaink politikai változásainak tükrében.

Első rész – bevezetés

Az első rész három fejezetből áll. Az első fejezet sorra veszi a Dekkán-félsziget kialakulását az évmilliók alatt, és a létrejövő hegységek, folyók jelentőségét – elég, ha csak felidézzük az olyan neveket, mint a Himalája, az Indus-folyó nyugaton, vagy a Gangesz és a Brahmaputra keleten. Ezt követően bemutatásra kerülnek az itt élő és ide vándorló népcsoportok, birodalmak: a veddoid és dravida népcsoportoktól az Indus-völgyi civilizáción és Asókán át a különböző hindu birodalmakig. A következő két fejezet a hinduizmust és az iszlám vallást tárgyalja a szubkontinens kontextusában. Ezekben a fejezetekben részletes bemutatásra kerül a hindu kasztrendszer és az a civilizáció, amivel az iszlám hódítók találkoztak, a vonatkozó fejezetben kifejtve a különböző kisebb-nagyobb muszlim birodalmakat, és a Bábur – Timur Lenk és Dzsingisz kán leszármazottja – által alapított Mogul Birodalmat, valamint annak fénypontját és hanyatlását. Végül a szerző kitér az iszlám hagyományra és a hindu-muszlim kapcsolatok jellemzőire, potenciális veszélyforrásaival együtt. Az ebből fakadó legnagyobb problémát, a kommunális ellentéteket – ahogy a szerző is megjegyzi – sokszor kihasználtak az uralkodók és politikusok.

Második rész – Brit-India

A második rész négy fejezete a brit uralom hosszú éveit mutatja be, kezdve a Brit Kelet-Indiai Társaság megjelenésétől India függetlenedéséig és szétbomlásáig. Az első fejezet a „brit” nemzetfogalom kialakulását és a birodalom expanzióját mutatja be, majd az Indiában megjelenő kezdeti kereskedőkről és kalandorokról ad egy rövid képet. Ezt követően végigkövethetjük a Társaság terjeszkedését a szubkontinensen, ahogy a kereskedelem terjedésével a Társaság akarva-akaratlanul politikai és katonai tényezővé vált. Ezt a szipolylázadás története és következménye követi, amikor a brit Korona átvette a közvetlen irányítást a már erősen szabályozott és előjogaikban megnyirbált Társaságtól. Ezt követően a történelmi eseményekkel összhangban a szerző végigvezeti az olvasót India „Észak-Nyugati Határvidékének” földrajzán, geopolitikai szerepükön és az afgán háborúk eseményein, geopolitikai szempontból kiemelt figyelmet szentelve a határvidékek változásainak. Ennek a törekvésnek alapját az adta, ahogyan a britek megpróbáltak „tudományos alapon” meghatározni a – számukra – legjobbnak vélt határokat, melynek következtében számos helyi törzzsel és népcsoporttal is konfliktusba bocsátkoztak, beavatkozva a helyi politikába, melynek kortárs összefüggéseire is kitér az afganisztáni Szovjet megszállás és a későbbi terrorellenes küzdelem kontextusában. Az észak-nyugati határvidék jelentőségét a fejezet elején a szerző egy idézettel érzékelteti Halford Mackinder földrajztudós tollából:

„In all the British Empire there is but one land frontier on which war-like preparation must ever be ready. It is the north-west frontier of India.” [A Brit Birodalom egészében csak egy olyan határvidék van, ahol mindig harckészen kell állni. Ez India észak-nyugati határvidéke.]

A következő fejezet az ember természetformáló tevékenységét és hatásait mutatja be a szubkontinensen. Ez a korban a britek infrastrukturális fejlesztéseit takarja, az új vasúthálózatokon és városokon keresztül a távíróhálózaton át, a huszadik századi India és Pakisztán közötti egyik érzékeny kérdéssé váló hatalmas kiterjedésű öntözőrendszerekig, részletesen bemutatva a háttérben meghúzódó gazdasági és politikai megfontolásokat és ezek későbbi hatásait nemcsak India gazdaságára vagy adminisztrációjára, hanem a társadalomra is, például hozva egy új, vasúti üzemeltetéssel foglalkozó kaszt kialakulását. A fejezet záró oldalaiban a szerző összefoglalja a változások hatásait, mint például az új regionális gazdasági központok kulturális és nyelvi régiókat figyelmen kívül hagyó természetét, a nyelvi változásokat az angol nyelv megjelenésével, vagy a születő indiai középosztály jellemzőit, de egy önreflexív alfejezetben kitér – a könyv főleg brit-központú narratívájának kritikájaként – India civilizációs hatásaira mely szinte elkerülhetetlenül kihatott az ottélő európaiakra. A második rész harmadik fejezete (szám szerint a hetedik) végül egy átfogó képet ad a szubkontinens függetlenedési törekvéseiről, mind a hinduk, mind a muszlimok tekintetében, különös figyelmet fordítva a két nagy közösség dinamikájára, a két világháború hatásaira és az angolok szerepére az alkotmányos funkciók kialakításában és India felosztásában.

Harmadik rész – Utódállamok

A harmadik rész egy párhuzammal kezd a második világháború utáni európai önrendelkezési törekvéseinek bemutatásával, a dél-ázsiai események megértését szolgálva. Ezt követően a szerző sorra veszi a függetlenedéshez, majd a szétváláshoz vezető folyamatokat, és azon személyeket és csoportokat, melyek erre hatással voltak. A fejezet ezenkívül részletesen bemutatja a hatalom átadásának körülményeit, Mountbatten szerepét és egyensúlyozását Nehru és Dzsinnah között. Miután Dzsinnah elérte célját, és India felosztásáról megszületett a döntés, már csak egy feladat maradt hátra: a határok kijelölése. Azonban ez, ahogy a történelem is igazolta, a különböző érdekcsoportoknak, a rövid rendelkezésre álló időnek, és a különböző etnikai és vallási közösségek gazdasági egybefonódásának következtében nem járt teljes sikerrel.

A kilencedik fejezet ezt a folyamatot ismerteti, részletesen bemutatva Sir Cyril Radcliffe Határbizottságának működését és kihívásait, valamint az egyes területek – különösen a britektől névleg független hercegségek – felosztásának történetét. A fejezet nem meglepő módon Kasmír kérdését is kiemelten tárgyalja, lévén ez egy napjainkig releváns kérdés. Nem teljesen függetlenül a tizenkilencedik századi brit politikai törekvésektől, melyeket alapjában véve határozott meg az oroszokkal való rivalizálás, Kasmír a Birodalom részévé vált, azonban a későbbi felosztás szempontjából nem teljesen egyértelmű módon. Emellett míg az uralkodó maharadzsa és vezető réteg hindu volt, addig a lakosság többségében muszlim volt. A nehéz helyzetben lévő maharadzsa megpróbált függetlenséget elérni, azonban a felosztás során kitörő ellentétek és vallási tisztogatások hatására mindkét új állam beavatkozott, kialakítva a napjainkban is fennálló konfliktusos helyzetet.

A tizedik fejezet Pakisztán 1972-es szétválását és Banglades születését mutatja be, kiegészítve azon okokkal és társadalmi-gazdasági ellentétekkel, melyek idáig vezettek a közös, államszervező szerepet is játszó vallásosságuk ellenére. A tizenegyedik fejezet az utódállamok belső szervezésével foglalkozik, melyben a regionalizmus kiemelt szerepet játszott. Indiával kapcsolatban bemutatásra kerül az elvben még független hercegségek és területek – sokszor fegyveres – integrációja, valamint a nyelvi feszültségek tartományalakító hatása. Pakisztánnal kapcsolatban a szerző a központ-tartomány ellentét negatív hatásait állítja a középpontba, kiegészítve az erős kezű államalapító Dzsinnah korai halálának következményeivel, mely más okok mellett hozzájárult a katonaság mára már hagyományosnak mondható, nagymértékű politikai befolyásához is.

A következő, szám szerint tizenkettedik fejezet, mely a harmadik kiadás új részét képezi, az észak-keleti (határ)területek történetét, szerepét és geopolitikai jelentőségét dolgozza fel. Az asszámi és észak-keleti régió, mely a kietlen hegyvidékeinek és az itt élő számtalan sokszínű törzseknek köszönhetően a britek érkezéséig nem épült be egy dél-ázsiai birodalomba se, először a tea termesztés appropóján vált fontossá, de a huszadik század kezdetétől számos konfliktusnak adott helyet. Ilyenek voltak a második világháború alatt Japán inváziós kísérletei Indiába, a hidegháborús években a Kína-India háború, melynek eredete még az angol határrendezési kísérletekig nyúlt vissza és máig meghatározó a két ország kapcsolatában, de a nágaföldi szeparatista mozgalmak is visszatérő problémát okoznak az indiai kormánynak.

Ezt követően a szerző visszatér az öntöző- és folyószabályozási rendszerek kérdésére, mely India felbomlása után problémákat okozott mind Pakisztánnak, mind Bangladesnek és Indiának. India és Banglades vízgazdálkodási vitáját is itt ismerteti a szerző, mivel a bangladesi határtól nem messze épített Farakka-gát negatívan befolyásolja az országba érkező Gangesz-folyó vizének minőségét és mennyiségét is, egyes szakértők szerint súlyosbítva az országra jellemző áradásokat.

A tizennegyedik fejezet, melynek a szerző egyszerűen a „Nagy Játszma” címet adta, összefoglalja a második világháborút követő dél-ázsiai kapcsolatokat geopolitikai szempontok alapján. Itt a szerző alfejezetekben ismerteti az általa relevánsnak ítélt országok külpolitikai helyzetét, céljaikat és fennálló vagy lehetséges kihívásaikat, bemutatva a Szovjetuniót/Oroszországot, az USA-t, a Kína-Tibet kérdést a ’62-es himalájai háborúval, Pakisztánt, Afganisztánt, Kasmírt, Bangladest, Indiát, valamint röviden kitér Srí Lankára, Nepálra és Bhutánra, illetve a regionális szervezetekre. Ezeknek egy geopolitikai hátteret ad, a szubkontinenst független geopolitikai régióként értelmezve Mackinder és Cohen nyomán, de megkérdőjelezi ezek relevanciáját a terrorizmus elleni háború hatására bekövetkezett változások tükrében. Az egyes országok kapcsolatainak bemutatása után, felismerve ezek összefonódását, egy trianguláris módszerrel, politikai háromszögek elemzésével próbálja értelmezni az egymáshoz fűződő kapcsolatokat és szövetségeket, megvizsgálva ezek lehetséges jövőbeni változásait. A fejezet konklúziójában előkerül Huntington A civilizációk összecsapása című műve is, relevánsnak értékelve azt az India-Pakisztán kapcsolatok és belpolitikai fejlődésük kontextusában.

Negyedik rész – Tanulságok

A mű záró fejezete egy összefoglaló képet ad Dél-Ázsia történelméről, jelenéről és jövőjéről. Felhasználva korábbi kutatók munkáit, a szerző azonosítja a szubkontinens tradicionális területi alegységeit vagy magterületeit, és megállapítja, hogy Dél-Ázsia története legjobban ezen magterületek különböző mélységű és kiterjedésű egységesítési törekvéseivel írható le, egészen a britek megjelenéséig, akiknek természetformáló és integráló tevékenysége felszámolta a hagyományos, történelmi-földrajzi régiók relevanciáját. Ebből a szempontból Dél-Ázsia függetlenedés utáni történetét az Európai Unióval állítja párhuzamba, míg Európában a huszadik század második fele az integráció története volt, addig Dél-Ázsiában a dezintegrációé. Ezek alapján érdemes megjegyezni, hogy a Dekkán-félsziget déli részének elszakadása a történelmi események ellenére elméletileg valószínűbb lehetőség lett volna, mint Bengál és Pandzsáb felosztása. Az ezt követő alfejezet kitér az összindiai identitás kérdésére, az önrendelkezés eszményének megjelenésre, és az új határok ellenére is létező, regionális/pán-dél-ázsiai kérdésekre és problémákra. A szerző röviden kitér a nagyobb államok: India, Pakisztán és Banglades gazdaságára és népességére az elmúlt hét évtized folyamán, majd néhány szót ejt a lehetséges civilizációs különbségekről, ismét felidézve Huntingtont.

A könyv utolsó alfejezete végül összefoglalja a régió szipolylázadás utáni történelmét sokszor magyarázó reakciós politika elméletét, mely lényegében azt állítja, hogy a hatalom mindig túl későn, túl keveset engedett (a Britek a nacionalistáknak, az Indiai Kongresszus Dzsinnah-nak és az Arab Ligának, Nyugat-Pakisztán Kelet-Pakisztánnak), azonban ezt az alternatív történelem-értelmezést nem látja alátámasztottnak. Bár a régió jövőjéről csakszűk szavúan szól a szerző, de kiemeli a Pakisztán-India ellentét veszélyeit, amit aztán szembeállít a dél-ázsiai civilizáció összetartó erejével, és az ezt jelképező szervezet potenciáljával, a SAARC-kal (South-Asian Association for Regional Cooperation – Dél-Ázsiai Szervezet a Regionális Együttműködésért).

Záró Gondolatok

A fentiekben bemutatásra került könyv egyértelműen alapvetőnek számít mind a régió, mind a geopolitika iránt érdeklődő hivatásosoknak és laikusoknak egyaránt. Egyrészről a mű egy koherens, összefoglaló értekezés anélkül, hogy a nagy történelmi korokon átívelő narratíva az apróbb részletek kárára válna, másrészről ezt egy napjainkban ritkának számító, több szempontot, megközelítést és módszertant integráló formában teszi. A mű számos helyen von párhuzamot a különböző korok birodalomépítő törekvései között, megközelítése interdiszciplináris, felhasználva többek között földrajzi, vízrajzi, gazdasági és vallástudományi szempontokat. Kritikaként kiemelhető Srí Lanka, Tibet és Bhután relatív elhanyagoltsága, mely sajnos nem csak ennek a műnek a sajátossága, de pozitívum, hogy Nepál és Banglades szerepe a megszokottnál nagyobb hangsúlyt kap.

Szerző: Róma Ádám

 

Bemutatott könyv

Chapman, Graham P.: The Geopolitics of South Asia – From early empires to the nuclear age (Third Edition). Ashgate, Anglia, 2008.

Borítókép

Shutterstock: South Asia Flag Map. https://www.shutterstock.com/hu/image-vector/south-asia-flag-map-310403189?src=arJAySAuRe74b6rziW0ySg-2-15   (2018. 09. 03.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: