A délkelet-ázsiai országok Afrika politikája a 21. században

Napjainkban Kína mellet Délkelet-Ázsia is egyre nagyobb érdeklődést mutat Afrika iránt, ezt pedig az ASEAN országok politikai és gazdasági törekvései mindennél jobban bizonyítják. A 21. század elején a partnerség új szakaszába lépett, lehetőséget teremtve a regionális és bilaterális kooperáció kiszélesítésének, amely egyaránt szolgálja az afrikai és a délkelet-ázsiai államok érdekeit.

Délkelet-Ázsia jelenleg a világ egyik leggyorsabban fejlődő régiója, növekvő gazdasági erejét pedig politikai, gazdasági és kulturális téren is érzékelteti. Globális súlyának megfelelően az ASEAN országai egyre nagyobb mértékben érdekeltek a harmadik világgal és különösen az Afrikával fennálló kapcsolataik fejlesztésében.

Az elemzés rövid áttekintést nyújt az Afrika-Délkelet-Ázsia kapcsolatok fejlődéséről, a Dél-Dél együttműködés kontextusában. Ezt követően az ASEAN-Afrika régiók közötti kooperáció főbb pontjait mutatja be, végül pedig az afrikai és a délkelet-ázsiai országok politikai, gazdasági és kulturális partnerségét ismerteti az ezredfordulón.

A Dél-Dél kapcsolatok jelentősége

Az afrikai kontinens és Délkelet-Ázsia kapcsolatrendszerének a megértéséhez nélkülözhetetlen a Dél-Dél kapcsolatok rövid áttekintése, a nemzetközi kapcsolatok elméletének az értelmezésében. A Dél-Dél együttműködés az 1970-es években jött létre, azzal a céllal, hogy ellensúlyozza az Észak-Észak ill. az Észak-Dél kapcsolatok egyoldalúságát, mára pedig a harmadik világ országainak egyik legfontosabb külpolitikai stratégiájává lépett elő. A nagyhatalmak és a nemzetközi pénzügyi szervezetek által képviselt neoliberális elvek ezekben az államokban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ehelyett új alternatívák keresését tették szükségessé. Ennek következtében a fejlődő országok elsősorban a nagyhatalmaktól való függő helyzet megszüntetésére törekedtek, egyúttal szorosabbra fűzték együttműködésüket, kihasználva az eltérő adottságaikat.[1]

Délkelet-Ázsia legerősebb gazdasági hatalmai, Indonézia, Malajzia, Thaiföld és Szingapúr az 1990-es évektől tudatosan keresték a partnereket a harmadik világban – különösen Afrikában – az 1997-es, majd pedig a 2008-as válság pedig további lökést adott a folyamatnak.

A fejlődő országok számára kapcsolataik erősítése során a diverzifikáció jelenti a központi stratégiát, vagyis a Dél-Dél együttműködés fokozásával párhuzamosan csökkenteni szeretnék a nagyhatalmaktól való függésüket, egyúttal növelni nemzetközi politikai, gazdasági súlyukat. Megállapítható, hogy a Dél-Dél együttműködés alapvetően egy politikai kooperáló stratégiát jelent, amely 2 vagy több ország között jöhet létre, tehát lehet bilaterális vagy multilaterális, földrajzi értelemben pedig regionális, interregionális, vagy transzregionális. Az együttműködés területe alapján beszélhetünk technikai, tudomány-technológiai, gazdasági-kereskedelmi és tudományos kooperációról is.[2]

A Dél-Dél együttműködés egy konszenzuális stratégiaként is értelmezhető, hiszen a célja, hogy mindegyik fél nemzetközi pozícióját javítsa, ugyanakkor a donor ország befektetéseinek köszönhetően a kölcsönös gazdasági fejlődést is előmozdítsa.

A régiók közötti együttműködés alakulása

Afrika és Délkelet-Ázsia között a politikai kapcsolatok már az 1950-es években kialakultak, bár többnyire időszakos jellegűnek minősíthetők. Az első igazi lépés a regionális együttműködés irányába az 1955-ös bandungi konferencia volt, amelyet több évtizednyi érdektelenség után, csupán a 21. század elején követtek újabb konkrét politikai lépések a kétoldalú kapcsolatok megújítására.

Az Ázsiai-Afrikai Szubregionális Szervezetek Konferenciája mérföldkőnek tekinthető, melynek során 2003 áprilisában a 36 ország és 22 szubregionális szervezet részvételével megtartott bandungi tanácskozáson elsőként rögzítették a két kontinens közötti együttműködés elveit. A 2004-ben Durban-ban megrendezett második konferencián már az Afrika és Ázsia között kialakítandó stratégiai partnerség létrehozásáról is határozat született.[4]

2005-ben az ázsiai-afrikai csúcsértekezletnek és az 1955-ös bandungi konferencia 50. évfordulója alkalmából megtartott jubileumi tanácskozásnak egyaránt Indonézia adott otthont, melynek alkalmával a résztvevő 106 ország elfogadta az Új Ázsiai-Afrikai Stratégiai Partnerségről (NAASP)[5] szóló deklarációt. Ennek értelmében a kapcsolatok fejlesztésének 3 pillérét a partnerség, a politikai szolidaritás, valamint a gazdasági, ill. a társadalmi-kulturális együttműködés képezi. A dokumentum legfőképpen a kereskedelem, az ipar, a befektetések, a turizmus, az információs és kommunikációs technológia, valamint a mezőgazdaság szektorában törekszik az együttműködés fokozására a két kontinens viszonylatában. A NAASP megszületése döntő mértékben Indonéziának és Dél-Afrikának köszönhető, jelenleg is ez a két ország látja el a társelnöki teendőket.[6]

Délkelet-Ázsia és Afrika kapcsolatában a következő fontos állomásnak a 2012. májusi jakartai találkozó minősül, amikor az ASEAN főtitkára fogadta az Afrikai Unió bizottsági delegációját, a tárgyalások középpontjában pedig a két szervezet kapcsolatainak szorosabbra fűzése állt. Az Új Ázsiai-Afrikai Stratégiai Partnerséggel szemben ez a régióközi együttműködésnek egy valódi szilárd vázat adott, hiszen a két szervezet konkrét intézményi háttérrel rendelkezik, elősegítve a kapcsolatok újabb szintre emelését.[7]

2015 áprilisában az Ázsiai-Afrikai Konferencia 60. évfordulóján rendezett tanácskozáson döntöttek a NAASP megerősítéséről, a deklaráció pedig magába foglalta a szélesebb partneri körök bevonását is az együttműködésbe, a Dél mellett elsősorban az északi fejlett régiókra célozva, hiszen a hagyományos Észak-Dél kooperációt nem válthatja ki a déliek kizárólagos partnersége. A gyakorlatban a dokumentum a tagországok számára 8 területet nevez meg, ahol a kapcsolatok élénkítése nem tűr halasztást: a terrorizmus elleni küzdelem; a transznacionális bűnözés elleni küzdelem; élelmiszerbiztonság, energiabiztonság; kis és közép vállalkozások; turizmus; az ázsiai-afrikai fejlesztési egyetemi hálózat; valamint a nemek közötti egyenlőség és a nők helyzetének javítása.[8]

A gazdasági kapcsolatok megerősítése végett létrehozták az Ázsia-Afrika Üzleti Csúcsértekezletet is, mivel a két kontinens közötti gazdasági kapcsolatok volumene még ma is elmarad a várakozásoktól, noha a fejlődés azért kimutatható: 1990-ben az ASEAN-Afrika kereskedelem összértéke még csupán 2,8 mrd dollárt tett ki, viszont köszönhetően az évi közel 14 %-os növekedésnek 2012-re ez a szám már a 42,5 mrd dollárt is elérte.[10] Az Ázsiai Fejlesztési Bank adatai szerint az ASEAN Ázsián kívüli kereskedelmét tekintve ma Afrika áll a második helyen a kontinensek között.

Az ASEAN államok Afrika politikája

A régiók közötti kapcsolatok áttekintését követően az elemzés a továbbiakban a délkelet-ázsiai és az afrikai országok bilaterális együttműködésének legfőbb pontjait kívánja bemutatni, a globális politikai, gazdasági és kulturális befolyás szempontjából legjelentősebb ASEAN államok (Malajzia, Indonézia, Vietnam, Thaiföld és Szingapúr) Afrika politikájára koncentrálva.

Malajzia

Malajzia mai afrikai politikai kapcsolatai még az 1980-as évekre, Mahathir Mohamad miniszterelnökségének az időszakára vezethetőek vissza. Az ázsiai ország Mahathir alatt (1981-2003) óriási gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül, amely a külpolitikát is átformálta. Mahathir úgy vélte, hogy Afrika megfelelő lehetőséget kínál a maláj vállalatok számára a tapasztalatszerzésre, befektetésre és a tengerentúli terjeszkedésre, a jövedelmeik pedig a későbbiekben Malájzia gazdasági megerősödését is elősegíthetik. A miniszterelnök Nyugat ellenessége még inkább olyan potenciális piacok keresése felé tolta el országát, melyek nem álltak az USA és Nagy-Britannia befolyása alatt. A jelentős kormányzati támogatásnak köszönhetően, a maláj vállalatoknak a 21 század elejére végül sikerült komoly pozíciókat szerezniük Afrikában, elsősorban a befektetések révén.[11]

2011-ben, az ENSZ adatai szerint az afrikai kontinensen Malajzia volt a legnagyobb ázsiai befektető 19 mrd dollárral,[13] a legfontosabb invesztíciók pedig Mauritiusra koncentrálódtak. Malajzia több szempontból is előnyt élvez a többi ázsiai országgal szemben: A beruházások nagymértékben diverzifikáltak, miközben muszlim országként Malajzia számára olyan piacok is megnyílnak, melyek bezárják kapuikat a nyugati országok és Kína előtt, teret adva végső soron a maláj soft power kihasználásának.

A Petronas nemzeti olajtársaság még Mahathir ösztönzésére kezdett terjeszkedni Szudánban, de mára a kőolaj mellett a másik legfontosabb maláj befektetési terület a pálmaolaj szektora lett. Utóbbi egyre inkább felértékelődik a befektetők szemében, hiszen jelenleg Afrika a világ harmadik legnagyobb pálmaolaj felvevő piacának számít Indonézia és India mögött, vagyis a helyben előállított termékek exportálás nélkül értékesíthetőek a környező területeken.[14]

Malajzia sikere azonban jelentős mértékben köthető az iszlám ipar lehetőségeinek a kihasználásához is, hiszen az afrikai muszlimok számára a maláj kapcsolat különös jelentőséggel bír. Malajzia a muszlim narratívát minden esetben igyekszik kihasználni külkapcsolatai során, ahogy ezt már Szudán esetében is tette. A délkelet-ázsiai ország nem csupán mint muszlim pénzügyi központ, hanem mint a halal termékek és szolgáltatások legfontosabb bázisa jelenik meg az afrikai országok számára. Mivel hosszú távon a muszlim lakosság növekedésével lehet számolni, Malajzia kedvező pozíciója a jövőre nézve is figyelemre méltó.[15]

A maláj soft power térnyerése szintén meghatározó és a délkelet-ázsiai ország elsősorban, mint egyfajta fejlődési modell jelenik meg Afrika számára. A maláj politikai vezetés – a gazdasági sikerek tudatában – szándékosan próbálja az afrikai országokat a maláj politikai-gazdasági reformok követésére bírni, kiemelve a nyílt piac, a gazdasági integráció és az átláthatóság szükségét. Az afrikaiak szemében a maláj multikulturális társadalom és a színvonalas felsőoktatás különösen vonzó, ezért a 2010-es évektől az országban tanuló afrikai diákok száma ugrásszerűen emelkedett.[16]

A maláj-afrikai kapcsolatok leggyengébb pontja a diplomáciai szférában keresendő: a legfőbb ázsiai riválisaival szemben jelenleg Malajzia rendelkezik a legkevesebb, 13 nagykövetséggel Afrikában.[17]

Indonézia

A Szuharto rendszer 1998-as bukásától számítva Indonézia egyre komolyabb érdeklődést tanúsít a globális Dél problémái iránt. Az afrikai államokkal való kapcsolatát azonban jelentős mértékben még ma is a bandungi konferencia öröksége határozza meg, melynek jegyében, a Dél-Dél együttműködés viszonylatában, kialakult egy sajátos „indonéz út”. Habár Indonézia pragmatista külpolitikája jelentős mértékben nem tér el a térség többi országának céljaitól, a Bandung üzenetét hordozó megnyilatkozásokat az afrikai országok könnyebben elfogadják, előnyhöz juttatva Indonéziát a többi aktorral szemben.[18]

A 2000-es évek óta – az ország aktívabb külpolitikájával összhangban – Délkelet-Ázsia legnépesebb állama egyre nagyobb figyelmet szentel Afrikának. Indonézia növekvő szerepvállalása ugyanakkor nem csupán jelentős geostratégiai pozíciók megszerzését segítheti elő Afrikában, de az Ázsia-Afrika kapcsolatok dinamikájában is kedvezőbb helyzetbe juttathatja az országot. A 2010-ben hivatalba lépett Joko Widodo elnök pragmatista külpolitikája – miközben a bandungi elveket szándékozik követni – alapvetően a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére és az afrikai országok támogatására helyezi a hangsúlyt.[19]

Gazdasági értelemben Indonézia többnyire a piacok diverzifikálásában érdekelt és az afrikai országokat ideális felvevőpiacnak tekinti a nem gáz és olajipari termékek, mint például a pálmaolaj, textil, lábbeli, valamint a jármű és elektronikai ipar árucikkei számára.[20]

2010 és 2014 között az indonéz export 25 legjelentősebb célországa közül 13 a szubszaharai Afrikához tartozott. A statisztikák szerint 2011-ben Indonézia legfontosabb kereskedelmi partnerei – összesen 6,7 mrd dolláros forgalommal – az afrikai kontinensen a következő országok voltak: Dél-Afrika, Nigéria, Egyiptom, Algéria, Tanzánia. További fontos partnernek számít még Madagaszkár, Kenya, Benin, Angola és Ghána. A befektetések viszont döntő mértékben Nigériára koncentrálódnak: 10 vállalat befektetései mellett legalább 32 cég áll üzleti kapcsolatban nigériai partnerekkel. 2013 óta Indonézia Szenegálban is számos szövőgyárat létesített, bizonyítva az ország kivételes jelentőségét a nyugat-afrikai piacokra való behatolást tekintve. [21]

A bilaterális kapcsolatok erősítését az ország erőteljes diplomáciai jelenléte is elősegíti. Indonézia jelenleg 16 nagykövetséget működtet Afrikában. Arról sem szabad megfeledkezni viszont, hogy a kétoldalú kapcsolatok mellett a regionális kooperáció elmélyítése legalább olyan fontos Jakarta számára. A Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség és a Kelet-Afrikai Közösség mellett leginkább a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége kínálja a legelőnyösebb partnerséget Indonéziának.[22]

Vietnam

Az afrikai országok és Vietnam baráti kapcsolatai még a nemzeti függetlenségért folytatott harcok idejére nyúlnak vissza, amikor a politikai vezetés mindkét fél részéről a szorosabb együttműködést támogatta. A 21. század elején Vietnam külpolitikájának egyik alapvető elemét jelenti az afrikai országokkal történő partnerség megerősítése, politikai és gazdasági okokból egyaránt. Mára az ország az 54-ből 52 állammal létesített diplomáciai kapcsolatot és 9 külképviseletet működtet a kontinensen.[23]

Vietnam és az afrikai országok kapcsolatát több mint 70 megállapodás szabályozza, melyek kiterjednek a kereskedelem, a mezőgazdaság a befektetések, az egészségügy, a közlekedés, a kultúra és a turizmus területére. Jelenleg Vietnam az egyetlen ASEAN tagállam, amely szervezett konferenciákat tart az afrikai partnereivel. Vietnam – Malajziához hasonlóan – szintén követendő példát jelent az afrikai országok számára, többnyire az indokínai háborút követő gazdasági fejlődésének köszönhetően.[24]

A gazdasági kapcsolatokat tekintve, az energia szektort érintő partnerségi megállapodások elsősorban Szudánt, Algériát, Tunéziát, Madagaszkárt, Egyiptomot, Angolát és Líbiát érintik. A mezőgazdasági és telekommunikációs együttműködés pedig Angola, Líbia, Mozambik és Szudán esetében kiemelkedő. Vietnam legfőképp az Afrikába küldött tanácsadói révén szerzett magának tekintélyt a kontinensen. [25]

A délkelet-ázsiai ország és az afrikai állam gazdasági kapcsolatai sokat fejlődtek az utóbbi években. 2013-ban Hanoi teljes kereskedelmi forgalma az afrikai földrész viszonylatában elérte a 4,3 mrd dollárt. A befektetések – melyek összértéke kb 2 mrd dollár – döntő mértékben Algériára, Marokkóra, Mozambikra, Burundira, Tanzániára, Kamerunra és Angolára koncentrálódnak.[26]

Thaiföld

Afrika és Thaiföld kapcsolatainak kezdete több évtizeddel korábbra tehető. Egyes országok elsősorban a kereskedelem és a gazdaság területén már az 1960-as évektől együttműködnek Thaifölddel, utóbbi pedig elsősorban a mezőgazdaság és az egészségügy területén kínált ösztöndíjak révén segítette afrikai partnereit.[27]

Yingluck Sinawatra kormánya 2011-től felismerte az Afrika kínálta gazdasági lehetőségeket, ezért a kapcsolatok megerősítése mellett kötelezte el magát. Ennek jegyében került meghirdetésre 2013-ban – a „Nyugatra tekintés” politikával összhangban – a „Thai-Afrikai Kezdeményezés”, mint az első hivatalos dokumentum, amely az új partnerség részleteit is magába foglalta. Legfőbb célját pedig a gazdasági fejlődés innovatív elősegítése és a közös politikai álláspont kialakítása képezte. A kezdeményezés 3 pilléren alapszik: gazdasági együttműködés, kooperáció a fejlesztések területén és közös vélemény megfogalmazása globális szinten. Thaiföld jelenleg 7 diplomáciai képviselettel rendelkezik Afrikában, melyek mindent megtesznek a kormányzati célok teljesítése érdekében.[28]

Az ASEAN államok közül 2012-ben Thaiföld volt Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere 11,6 mrd dolláros forgalommal. [29]A legnagyobb thai vállalatok, mint a CPF és az Italthai befektetései kiemelkedőek, de a vendéglátás és a turizmus területén számos kisebb cég is szerzett fontos pozíciókat.

Szingapúr

Szingapúr afrikai kapcsolatait vizsgálva alapvetően a partnerség gazdasági jellege dominál. 2013-ban Szingapúr teljes kereskedelmi forgalma elérte a 11,1 mrd dollárt – ez 2009-hez viszonyítva évi 11,7%-os növekedést jelent – emellett 2012-ben a 15,9 mrd dollár összértékű beruházásainak köszönhetően a legnagyobb délkelet-ázsiai befektető pozícióját is megszerezte.

Napjainkban több mint 50 szingapúri vállalat működik Afrikában, melyek tevékenysége az olajkitermeléstől kezdve a szállítmányozáson keresztül az elektronikus kormányzásig terjed. Szingapúr stratégiai jelentőségű pozíciója révén mára az afrikai cégek számára is a legfontosabb ázsiai belépési pontnak minősül.[30]

Szingapúr legnagyobb értéke, hogy a hatékony kormányzás és management, valamint a hightech eszközök használatát figyelembe véve is a világ élvonalába tartozik, ezért olyan tapasztalatokat kínál az afrikai országoknak, melyek segítségével azok gazdasága is ráléphet az iparosodás ösvényére.[31]

A szingapúri példa az oktatás tekintetében is modellt jelenthet, hiszen az infrastrukturális fejlesztésekhez nélkülözhetetlen az oktatás színvonalának emelése, a városállam teljesítménye pedig ezen a téren is egyedülálló.[32]

Következtetések

Kijelenthető, hogy napjaink globalizált világában, a Dél-Dél együttműködés kontextusában, a regionális és bilaterális kapcsolatok fejlesztése Afrika és Délkelet-Ázsia országai között mindkét félnek érdeke. A történelmi tapasztalatokra építve a délkelet-ázsiai országok a 21. század elején – különösen Malajzia, Indonézia, Vietnam, Thaiföld és Szingapúr – belátták a kooperáció elmélyítésének szükségét, ezért saját politikai és gazdasági érdekeiknek megfelelően az afrikai kapcsolatok megerősítése mellett kötelezték el magukat. Ennek során az egyes országokat ugyan eltérő célok vezérlik és gyakran egymással is rivalizálnak, de az eredmények – elsősorban a gazdasági partnerség területén – vitathatatlanok.

Természetesen a kapcsolatok szorosabbra fűzése a gyakorlatban korántsem annyira egyszerű (például a hatalmas távolságok miatt), de az együttműködés vitathatatlanul óriási lehetőségeket rejt magában, melyek kihasználása kellő politikai akarat mellett mindkét régió hosszú távú fejlődését elősegítheti a jövőben.

[1] RUBIOLO, Florencia M.: South East Asia in Africa: Between trade and politics.http://web.isanet.org/Web/Conferences/FLACSO-ISA%20BuenosAires%202014/Archive/81b68f7c-a94d-4ec1-a380-10d5b233e382.pdf (2016.07.03)

[2] RUBIOLO

[3] http://www.unido.org/uploads/tx_templavoila/s_s_generic2_03.jpg

[4] CO-CHAIRS’ STATEMENT ASIAN-AFRICAN SUBREGIONAL ORGANIZATIONS CONFERENCE BANDUNG, INDONESIA, 29-30 JULY 2003. Association of Southeast Asian Nations http://asean.org/?static_post=co-chairs-statement-asian-african-subregional-organizations-conference-bandung-indonesia-29-30-july-2003 (2016.07.03)

[5] New Asia-Africa Strategic Partnership

[6] The New Asian-African Strategic Partnership (NAASP). Department of South Asian, Middle East and African Affairs, Ministry of Foreign Affairs, Kingdom of Thailand.

http://sameaf.mfa.go.th/en/organization/detail.php?ID=902 (2016.07.02.)

[7] RUBIOLO

[8] PARAMESWARAN, Prashanth: Did Indonesia Revive the Asia-Africa Strategic Partnership? In: The Diplomat, April 24, 2015http://thediplomat.com/2015/04/did-indonesia-revive-the-asia-africa-strategic-partnership/ (2016.07.02.)

[9]http://www.fahamu.org/sites/default/files/styles/large/public/0,,18397930_303,00.jpg?itok=MaO6Ngnm

[10] HUTT, David: The Not-So-Dark Continent. https://davidhuttwrites.com/2014/09/20/the-not-so-dark-continent/(2016.07.02.)

[11] STEINECKE, Tim: Malaysia – Africa’s Silent Partner. In: The Diplomat, May 30, 2016http://thediplomat.com/2016/05/malaysia-africas-silent-partner/ (2016.06.15.)

[12] http://static.independent.co.uk/s3fs-public/thumbnails/image/2014/05/19/15/Dr-Mahathir-Mohamad.jpg

[13] United Nations Conference on Trade and Development, World Investment Report 2013. United Nations, 2013. 40.

[14] STEINECKE

[15] MACPHERSON, Robert: Malaysia Ramping up in Africa. In: Perspective, ISEAS Yusof Ishak Institute, Issue: 2015 No. 54 5-6https://www.iseas.edu.sg/images/pdf/ISEAS_Perspective_2015_54.pdf (2016.06.15.)

[16] STEINECKE

[17] Ezzel szemben Kína 49, Japán 34, India 29, Indonézia pedig 16 külképviseletet mondhat magáénak.

[18] TARRÓSY, István: Is The Spirit of Bandung Sweeping Across Africa? AFK Insider, March 26, 2014http://afkinsider.com/48375/spirit-bandung-sweeping-across-africa-indonesia-africa-relations-today/ (2016.06.15.)

[19] TARRÓSY, István: Indonesia in Africa: Revitalizing Relations. In: AFC Infosheet 29/2016https://openaccess.leidenuniv.nl/bitstream/handle/1887/38988/ASC-075287668-3755-01.pdf?sequence=2 (2016.06.15.)

[20] TARRÓSY, István: Indonesia’s African Outreach. In: The Diplomat, May 27, 2014http://thediplomat.com/2014/05/indonesias-african-outreach/ (2016.06.15.)

[21] TARRÓSY 2016

[22] u. a.

[23] Cementing Vietnam-Africa ties of friendship and solidarity. In: The Voice of Vietnam, 08/04/2010http://english.vov.vn/politics/cementing-vietnamafrica-ties-of-friendship-and-solidarity-222535.vov (2016.06.15.)

[24] u. a.

[25] Vietnam enhances Asian-African cooperation for peace and prosperity. In: VOV5 The Voice of Vietnam VOV World Service, April 21, 2015 http://vovworld.vn/en-US/Current-Affairs/Vietnam-enhances-AsianAfrican-cooperation-for-peace-and-prosperity/328690.vov (2016.06.15.)

[26] u. a.

[27] SASITORN, Narong: Thai-African links hold huge potential. In: Bangkok Post, 17 May 2013http://www.bangkokpost.com/archive/thai-african-links-hold-huge-potential/350435 (2016.06.15.)

[28] Thai-Africa Initiative. http://thaiafrica.mfa.go.th/about/ (2016.06.15.)

[29] DEVONSHIRE-ELLIS, Chris: The Big Players in ASEAN-AFRICA Trade. ASEAN Briefing April 28, 2015http://www.aseanbriefing.com/news/2015/04/28/the-big-players-in-%E2%80%8B%E2%80%8Basean-africa-trade.html(2016.06.15.)

[30] OSEI, Oteneba Ama Nti: Singapore-Africa: An Island with continental ambitions. In: The Africa Report, 12 September 2014 http://www.theafricareport.com/North-Africa/singapore-africa-an-island-with-continental-ambitions.html (2016.06.15.)

[31] NOORBROOK, Nicholas: Can Singapore drive Africa’s growth? In: The Africa Report, 06 September, 2012http://www.theafricareport.com/North-Africa/can-singapore-drive-africas-growth.html (2016.06.15.)

[32] Nigéria a szingapúri Marshall Cavendish cégtől évente kb 7,9 millió dollár értékben exportál tankönyveket.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: