2015 “megosztott” világa Niall Ferguson értelmezésében

A  neves történészprofesszor Niall Ferguson 2015. január elején a The Wall Street Journal-ban megjelent cikkében Veronica Roth 2011-es Divergent című fiataloknak szóló fantázia regényét vette alapul a globális politikai, valamint gazdasági folyamatok és szereplők helyzetének elemzéséhez. Véleménye szerint – ahogy Roth művében az emberek – a világ országai is 5 csoportba sorolhatóak legfőbb jellemvonásuk alapján: az Öszinték, a Bátrak, az Önfeláldozóak, a Barátságosak és a Műveltek.

Veronica Roth 2011-es Divergent[1] című fiataloknak szóló fantázia regénye az antiutópisztikus Chicagóban játszódik, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, aszerint, hogy ki melyik jellemvonással azonosítja magát. Ezek pedig a következők: az Őszinték, a Bátrak, az Önfeláldozóak, a Barátságosak és a Műveltek. Utóbbi csoport személyesíti meg a rossz oldalt. A történet szerint a tinédzsereknek választaniuk kell, hogy ki melyik csoporthoz kíván csatlakozni. Azokat, akik több jellemvonást is magukénak tudnak, „beavatottaknak” nevezik és üldözik őket.

A neves történészprofesszor Niall Ferguson 2015. január elején a The Wall Street Journal-ban[2] megjelent cikkében a fentebb említett regényt vette alapul a globális politikai, valamint gazdasági folyamatok és szereplők helyzetének elemzéséhez. Véleménye szerint – ahogy Roth művében az emberek – a világ országai is 5 csoportba sorolhatóak legfőbb jellemvonásuk alapján, noha az osztályozás alapja részben eltér a regénybeli tulajdonságoktól.

Az Egyesült Államok, gazdasági újjáéledését követően a Bátrak kategóriájába sorolható. Intelligens kormányzásuk révén Észtország (!) és Szingapúr tartozik a Műveltek közé. A további 3 csoport a Nyomorultak, az Aspiránsok és a Katatók. Az elsőbe tartozik Venezuela, Argentína és Oroszország „korrupt pszeudodemokráciák”, amelyek alapvetően a nyersanyagforrásaikra támaszkodnak. Az Aspiránsok közé olyan országokat sorol, mint India, Mexikó és Peru, ahol valódi gazdasági reformok kezdődtek. Az utolsó kategóriába kerültek az eurozóna államai és Japán, mivel immunisak a monetáris stimulus iránt, de legalábbis képtelenek azt végrehajtani. Persze, akárcsak a regényben a főhős, valójában „megosztott” világunkban az országok is egyszerre több jellemvonással rendelkeznek. Mexikó szeretne a Műveltek közé tartozni, de nehezen tud megválni „nyomorult” múltjától. Japán ugyan az Aspiránsok közé igyekszik tartozni, de a strukturális reformok hiányában erre aligha lesz képes. Nagy Britannia szívesen csatlakozna a Bátrak közé, de a gazdasága messze elmarad az USA teljesítményétől és a májusi parlamenti választások eredménye korántsem biztos hogy eloszlathatja az ország jövőjével kapcsolatos bizonytalanságot.

Ferguson szerint, ahhoz hogy megértsük a világot 2015-ben 4 hagyományos értelemben véve megosztó trendet kell megvizsgálnunk. A monetáris politika területén nézeteltérés figyelhető meg a pénzbeáramlás csökkentése és a mennyiségi lazítás hívei között. Miközben az amerikai és a brit jegybankok a normalizációs politika mellett kötelezték el magukat, a japánok a mennyiségi lazításban hisznek, az európai központi bank pedig a mérlegcsökkentésre törekszik. A globális energiaárak csökkenése következtében az eltérő érdekek az exportálók és az importálók között is felfedezhetőek. Feltételezve, hogy 2015 során sem fordul meg a tendencia, az exportálók számára a kilátások tovább javulhatnak. A harmadik komoly ellentét a demokráciák és az önkényuralmi rendszerek között húzódik. Korunk demokráciáit a többpártrendszer, a szoros választási eredmények, ennek következtében pedig a gyenge kormányok jellemzik. Ezzel szemben az autokráciák esetében a korrupt rezsimek féltve hatalmukat, minden létező eszközzel igyekszenek rákényszeríteni akaratukat az állampolgárokra. A negyedik fő ellentét a soft power és a hard power módszerek között azonosítható, amely pedig a nagyhatalmak eszköztárának szerves részei. Miközben Obama elnök korábban az európaiakhoz közelebb álló soft power módszert részesítette előnyben, a Krím-félsziget annektálása és a kelet-ukrajnai krízis bizonyította, hogy Putyin elnök szerint a hard power eljárás a célravezetőbb. Az arab világ szerteágazó problémái, az Iszlám Állam és a tálibok erőszakossága pedig – hasonlóan az orosz lépésekhez – az USA számára is a hard powerhez való visszatérést tette szükségessé.

Ferguson szerint a fenti trendek alakulása nagyban meghatározza a világ képét 2015 során, melynek vizsgálata kapcsán Kínával is komolyan számolni kell. Álláspontja értelmében Kínát nagyon nehéz lenne a korábban ismertetett kategóriákba sorolni. Miután az amerikai gazdasági hanyatlást sikeresen elkerülte az ázsiai ország, 2009-től a bankok, hitelek fellendülése következett be az ingatlanpiaci buborékkal egyetemben. 2014-15 fordulóján már érezhetővé vált a pénzügyi visszaesés, amely több szereplőt is súlyosan érintett. De a kínai „Lehman pillanattól” mégsem kell tartani: egy bank vezetőjét előbb tartóztatják le és ítélik el annál hogy csődbe menne az intézmény. A deflációs nyomást viszont kezelni kell, ezért a kínai jegybankra komoly szerep hárul a jövőben, de ezt megvalósítandó a kamatcsökkentést további intézkedések követték még az elmúlt év végén.

A másik nagy kérdés az olajárak zuhanásának következményeihez köthető. 2014 novemberében Szaúd-Arábia kifejtette aggodalmát, hogy az alacsony olajáraknál is súlyosabb lehet az a probléma, hogy ennek következtében a vásárlók átpártolnak az amerikai palaolajra, de az év végéig az amerikai cégeknél ennek a folyamatnak a hatása aligha volt számottevő. Irán megpróbált közösen fellépni a szaúdiakkal az olajárak esésének megfékezése ügyében, de a hatalmi rivalizálás és a politikai ellentétek folytán Szaúd-Arábia erre nem volt hajlandó, beletörődve inkább a jövedelmek csökkenésébe. Az 1980-as években az amerikaiak nyomására a szaúdiak csökkentették a kőolaj árát, így okozva komoly károkat a szovjet gazdaságnak, de jelenleg az arab országok már önálló geopolitikai játékosnak tekinthetőek, akik elsősorban olyan rezsimeket vélnek ellenségnek, mint Irán és Oroszország, akik a posztamerikai Közel-Kelet új rendszerében érdekeikkel ellentétes oldalon állnak. Ferguson szerint itt a lényegi kérdés a következő: Képesek lesznek a szaúdiak több kárt okozni Iránnak, mint amennyivel az USA a szankciók enyhítése árán törekszik a nukleáris megállapodásra? A szerző jóslatában az igenlő választ képviseli, egyúttal előrevetítve a politikai bizonytalanságot Iránban, Oroszországban és Venezuelában.

Persze, ami rossz hír az Iránhoz hasonló rezsimeknek, az jót jelent az európai demokráciáknak, főleg hogy többségük teljes mértékben az import energiától függ. Politikai értelemben ennek előnyei azonban még nem láthatóak tisztán az egyes országok viszonylatában. 2015-ben 8 EU-s tagállamban tartanak országgyűlési választásokat: Észtországban, Görögországban, Lengyelországban, Portugáliában, Spanyolországban, Finnországban és Szlovéniában. Manapság a választók a valódi többpárti demokráciákat részesítik előnyben, ezért a legtöbb esetben csupán csekély többségre számíthat a győztes párt. A populista pártok megjelenése pedig még tovább osztja a szavazatokat. Miközben Európában, Izraelben és Kanadában a kisebbségi kormányzással komolyan számolni kell, egyedül az USA kétpártrendszere tűnik megingathatatlannak, ahol a populistáknak nincs esélye a hatalom közelébe férkőzni.

Ferguson felteszi a kérdést: Mik lesznek a geopolitikai következményei a megosztott világunknak? A szankciók és az alacsony olajárak miatt Oroszország egyértelműen nehéz évre számíthat. Az Iszlám Állam hatalma sem lesz tartós, bukását saját inkompetenciája és erőszakossága fogja okozni. A szoft power alkalmazásával ugyanakkor a „rosszak” is előidézhetnek még problémákat, elég csak az észak-koreai hackerekre gondolni. Az iszlám szélsőségesek esetében leginkább a hatékony propagandagépezettől kell tartani.

Ezek a folyamatok komoly hatást gyakorolnak a gazdasági életre és a befektetők számára az optimális megoldás megtalálása korántsem egyszerű, ezt az elmúlt év is bizonyította, melynek tőzsdei folyamatait előre senki sem tudta megjósolni.

Az eltérő trendek közül tehát melyek érvényesülnek 2015-ben? A monetáris politikát tekintve a dollár hosszú távon biztosabbnak tűnik az eurónál és a yennél, az energiapolitikát illetően pedig a források takarékos felhasználása lehet kifizetődő. A politikai fejleményeket értékelve, 2015 során egy Indiához vagy Indonéziához hasonló, választások útján végbemenő békés hatalomváltás nem valószínű, talán még Mexikó áll ehhez a legközelebb.

Ami pedig az energiaárakat illeti, legyünk óvatosak – szól a szerző figyelmeztetése – hiszen túl sok a bizonytalansági tényező, ezért a jövő sem kiszámítható. Még a Bátraknak is szembe kell nézniük legbelsőbb félelmeikkel, ahogy a Művelteknek is.

[1] Magyar kiadása: Veronica Roth: A beavatott. Ciceró, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: