PAIGEO Podcast 27 – Ukrajna elmúlt 4 éve

Nehéz négy évén van túl Ukrajna: a 2014 elején végbement úgy nevezett „méltóság forradalma” után teljesen új politikai viszonyok alakultak ki egyik napról a másikra, miközben Oroszország kihasználva a szomszédja instabil belpolitikai helyzetét annektálta a Krím félszigetet 2014. februárjában. Ezután háborús helyzet alakult ki Ukrajna keleti részén, ahol a Moszkva által támogatott szeparatisták a központi hatalom ellen indított harcot. A háborús helyzet azóta is tart, amely 2014 tavasza óta több, mint 10.000 áldozatot követelt, és hatalmas költségekkel terhelte meg az ukrán államot. A 2019-es elnöki és parlamenti választásokhoz közeledve megvizsgáltuk, hogy milyen reformokat sikerült végrehajtani Ukrajnában háborús viszonyok között, és mivel járt a gyakorlatban az ország orientáció váltása. A Trend FM „A Nap Vendége” című műsorában október 16-án Bendarzsevszkij Anton, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány igazgatója beszélgetett Ackermann Sándorral, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzőjével. A műsorvezető Lakatos László.

Ukrajna elmúlt négy évének a megítélése nem egyszerű, hiszen azt kell figyelembe vennünk, hogy egyrészt az Oroszországgal történt konfliktus miatt teljesen felborultak a korábbi gazdasági kapcsolatok, miközben Oroszország volt Kijev legfontosabb gazdasági partnere. Másrészt az ország területén 2014 óta változó intenzitású háborús konfliktus folyik, amiről sokan megfeledkeznek. Ezzel nagy emberáldozatokkal jár, komoly pénzügyi terhekkel jár, és demoralizálja a lakosságot. Kijev becslése szerint 2014-ben napi 5 millió dollárt emésztett fel a háború az ukrán költségvetésből. Harmadrészt pedig fontos megemlíteni azt is, hogy Ukrajna gazdasága nagyban elmaradt a szomszédjaitól, tehát eleve nehéz helyzetből indult: Oroszország egy főre eső GDP-je 25 ezer USD környékén jár, Lengyelországé 29 ezer amerikai dollár fölött, Belarusz egy főre eső GDP-je több, mint 18 ezer USD, miközben Ukrajnáé 2017-ben csupán 8.666 USD-t tett ki.[1]

Ennek ellenére az új hatalom indulását nagy várakozások kísérték: az ukrán lakosság gyakorlatilag azt várta tőle, hogy Ukrajna minden korábbi problémáját megoldhatják majd – a gazdasági problémákat, a technológiai lemaradást, a rendszerszintű korrupciót, és nem utolsósorban beléptetik majd az országot az Európai Unióba, és esetleg a NATO-ba… Mindez már kezdetektől lehetetlen feladatnak tűnt, a szükséges reformok meghozatala pedig egyben politikai öngyilkosságot vetített előre.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az elmúlt négy évben az ukrán hatalom nagy utat járt be, és legalább egy tucat kulcsfontosságú reformot sikerült elindítaniuk, amelyek hosszútávon az ország fejlődését szolgálhatják. Nehéz egyelőre megítélni az egyes reformok sikerességét, hiszen ezek hatása csak hosszútávon jelentkezhet majd.

A legelső reformok között említhetjük a decentralizációs reformot, az energetikai reformot, a hadsereg megreformálását, a rendőrségi reformot. Ezeket követték az igazságügyi-, a nyugdíj-, egészségügyi-, oktatási-, bank- és privatizációs reformot, illetve az egészséges vállalati környezet megteremtését. Végül pedig ugyanebbe a körbe tartozik az európai integráció elindítása, amelynek keretében Ukrajnának sikerült aláírnia a Társulási Egyezményt az Európai Unióval, amely lényegében egy ütemtervet fogalmazott meg az ország számára a következő tíz évre; illetve az Európai Unió és Ukrajna közötti vízummentesség tető alá hozását.

Az energetikai reform lényegét tekintve arról szólt, hogy az ukrán energiapiacot piaci alapon restrukturálták, és megszüntették az állami vállalatok mértéktelen dotációját. Ennek következtében a lakossági árak akár öt- vagy hatszorosával emelkedtek. Másrészt az orosz gáztól való függés megszüntetése volt a cél, és néhány év alatt sikerült elérni azt, hogy Oroszországtól már gyakorlatilag alig vásárolnak gázt, a gáz európai partnerektől, európai hubokból érkezik (ami ettől függetlenül ugyanúgy Oroszországból származik, csak nem direkt módon). E mellett a kormány ösztönözte a belső gázkitermelés növelését és energiahatékonyság javítását.

Fontos következményekkel járt a decentralizációs reform: a központi hatalom bizonyos jogköröket átadott regionális központoknak, önkormányzatoknak. A bevételek egy része a régióban maradhatott, amiből közvetlenül gazdálkodhattak. Az elmúlt időszakban végzett felmérések szerint általános megnőtt a lakosság bizalma a helyi hatalmi szervek irányában, és a reform hozzájárult a helyi infrastruktúra. a közlekedés, és lakhatási és kommunális és lakhatási szolgáltatások javulásához.

A rendőrségi és igazságügyi reform során a korrupció megszüntetése volt a fő cél. A rendőrséget gyakorlatilag teljesen újjáalakították az alsó szinteken: szigorú szűrőket alkalmaztak a rendőrök és a bírók felvételénél és igyekezték transzparensebbé tenni a rendszert a lakosság felé. E mellett létrehozták az Antikorrupciós Bíróságot.

A 2017-ben bevezetett nyugdíjreform nem az életkorhoz, hanem a biztosítás hosszához kötötte a megreformált nyugdíjrendszert. 2017-től 60 éves kortól való nyugdíjazáshoz egy minimum 25 éves biztosított viszony kellett. 25-15 év közötti jogviszonynál a nyugdíjazást 63 évesen állapították meg, 15 évnél rövidebb biztosítás esetén 65 éves korban. Ez 2028-ig tovább növekszik, egészen addig, amíg a 60 éves kortól történő nyugdíjazáshoz már legalább 35 éves biztosítási viszony lesz szükséges.

Az egészségügyi reform során a beteg személye lett a mérvadó: a kórházak és az orvosok is a törvények értelmében aszerint kapnak támogatást – az orvos pedig fizetést – hogy hány beteget sikerül fogadniuk és ellátniuk. Az orvosi ellátás földrajzi kijelölését megszüntették, innentől bárki szabadon megválaszthatja az orvosát és az őt ellátó kórházát. Azonban az ingyenes egészségügyi szolgáltatások körét korlátozták, bizonyos egészségügyi ellátás fizetőssé vált. A törvény értelmében ugyanakkor a kórház az egészségügyi szolgáltatásai legfeljebb 20 százalékát teheti fizetőssé. Így a döntéshozók reményei szerint egy olyan verseny alakulhat ki az orvosok és a kórházak között, amely a minőség drasztikus növekedésével járhat.

A bankreform során az ukrán pénzintézetek helyzetét próbálta stabilizálni és jobban kontrollálhatóvá tenni az állam. A bankokat tőkésítették, a bankfelügyeletet erősítették. A vállalati működést igyekezték egyszerűsíteni és átláthatóbbá tenni. Ezen a téren már tapasztalhatóak eredmények is: 2018-ban a Doing Business ranglistán Ukrajna már a 76. helyen végzett, miközben 2012-ben még a 152. helyen állt.[2]

A 2018 elején életbe léptetett privatizációs törvény azt a célt szolgálja, hogy az állam megszabaduljon a nagyra duzzasztott, több ezerre tehető vállalati hálójától, amelyek az országban tapasztalható korrupciót segítik elő. A tervek szerint az állami vállalatok eladása megfelelő versenykörülményeket teremt majd, és transzparens lesz.

Fontos megjegyezni, hogy a reformok egy jó része a nemzetközi partnerek javaslataira épült (Európai Unió, IMF, Világbank) – és például az Európai Unióval kötött Társulási Egyezmény feltételei között szerepel, egy része pedig már évek vagy akár évtizedek óta szükségessé vált, azonban a potenciális politikai következményei miatt egyik politikai erő sem merte meglépni korábban.

A hatalmon lévő politikai erők számára az elmúlt négy év teljes kudarccal érhet véget: a jelenlegi államfő, Petro Porosenko támogatottsága a szeptemberi közvéleménykutatások szerint 6-12 százalékos támogatottsággal bír, amivel csak harmadik-negyedik helyen áll az elnöki versenyben A 2014-es elnökválasztást Porosenko 54,7%-kkal nyerte. A jelenleg vezető Julija Timosenko támogatottságát 15-18 százalékon mérik, ami még szintén nem jelent semmilyen garanciát a márciusi választásokig. Timosenko igen magas negatív indexekkel bír – a korábbi ukrán miniszterelnöknő 2010-ben és 2014-ben is sikertelenül indult az elnökválasztáson, a legutóbbin 12,8 százalékot ért el. A változást most az okozhatja, hogy a lakosság általánosan csalódott a jelenlegi hatalmi erőkben: a várva várt gazdasági javulás és életszínvonal növekedés még mindig nem következett be, a reformok pedig igen fájóak voltak a lakosság legszélesebb rétegei számára. A rezsi költségek többszörösére emelkedtek, az infláció miatt drasztikusan nőttek az árak, az egészségügyi szolgáltatások egy része ingyenessége megszűnt, a nyugdíjkorhatár emelkedett. Timosenko viszont el tudta határolni magát a jelenlegi hatalomtól és a reformoktól: miközben ő is az európai integrációt és a NATO csatlakozást támogatja, el tudta hitetni azt is, hogy amennyiben hatalmon lenne, az embereket negatívan érintő döntéseket meg lehetett volna úszni. Amennyiben a politikai küzdelemből ő kerülne ki győztesen, javára fordíthatja az eddig megtett lépéseket és bevárhatja azok eredményét, anélkül, hogy népszerűtlen intézkedéseket kellene tennie.

Az elmúlt négy év nemcsak a vezető ukrán politikusokra, hanem a legnagyobb politikai erőkre is rányomta a bélyegét: a 2014 végi parlamenti választások győztese, az Alexander Turcsinov és Arszenyij Jacenyuk által vezetett Népi Front párt, amely 2014-ben még 22,14 százalékot szerzett választásokon, fokozatosan elveszítette a szavazói bázisát, és a 2015-ös helyi választásokon már nem is vett részt, mert támogatottságát 1 százalék alatt mérték. Az ukrán államfő pártja, a Porosenko Blokkja (Szolidaritás) 2014-ben 21,82 százalékos eredménnyel jutott be a parlamentbe, jelenleg viszont 8 százalék környékén mérik. A két legerősebb politikai erő jelenleg a Batykivscsina – Julia Timosenko pártja (18-20 százalékon mérik) és az Ellenzéki Blokk (14-15 százalék), amely Viktor Janukovics korábbi pártja, a Régiók Pártjának a maradványaira épül, és Oroszországhoz közeledő politikát követ.

A felsorolt reformok ellenére Ukrajnában a gazdasági helyzet egyelőre továbbra sem javult sokat, és az életszínvonal inkább csak romlott. Még mindig számos olyan probléma adódik, amelyeket ez idáig nem sikerült megoldani, és egyre akutabbá válhatnak a következő években az aktuális hatalom számára. Ilyen a nemzeti valuta törékenysége, és az ország magas államadóssága (2017-ben GDP-hez viszonyítva 81% volt)[3]. A belpolitikai helyzet továbbra is igen instabil marad – ezt jól jelzi, hogy egyik politikai erő sem tud 18-20%-nál magasabb népszerűségi adatokat mutatni. Nem sikerült megfékezni az Ukrajnában minden szervezet által évtizedek óta kiemelt rendszerszintű problémát sem, a korrupciót: a Transparency International idei rangsora szerint az ország a 130. helyen végzett a listában (egy évvel azelőtt pedig 131. volt).[4] Az ígéretek ellenére nem sikerült leszorítani az oligarchák hatalmát sem: Rinat Ahmetov, Viktor Pincsuk, Igor Kolomojszkij vagy Dmitrij Firtas továbbra is nagy befolyással rendelkeznek az ország életében az általuk irányított energetikai-, ipari- vagy média vállalatokon keresztül.

Bendarzsevszkij Anton

[1] A Világbank 2018. júliusi adatai alapján

[2] Doing Business 2018 report: http://www.doingbusiness.org/content/dam/doingBusiness/media/Annual-Reports/English/DB2018-Full-Report.pdf (2018.10.19.)

[3] Ukrán Nemzeti Bank

[4] Transparency International’s Corruption Perception Index 2017 – https://www.transparency.org/country/UKR (2018.10.19.)

Bendarzsevszkij Anton 2010-ben a Pécsi Tudományegyetemen szerezte a diplomáit Média és Kommunikáció és Történelem szakokon (MA), illetve politológiát tanult a Leicester-i Egyetemen (UK). Szakterülete a poszt-szovjet térség – kiemelten Oroszország, Belarusz és Ukrajna – geopolitikája és biztonságpolitikája, gazdasági kapcsolatai és a térség integrációs folyamatai. E témákban a nemzetközi konferenciák rendszeresen meghívott előadója és 2011 óta rendszeres vendége külpolitikai szakértőként a magyar média legfontosabb orgánumainak.

Anton Bendarzsevszkij

Bendarzsevszkij Anton 2010-ben a Pécsi Tudományegyetemen szerezte a diplomáit Média és Kommunikáció és Történelem szakokon (MA), illetve politológiát tanult a Leicester-i Egyetemen (UK). Szakterülete a poszt-szovjet térség - kiemelten Oroszország, Belarusz és Ukrajna – geopolitikája és biztonságpolitikája, gazdasági kapcsolatai és a térség integrációs folyamatai. E témákban a nemzetközi konferenciák rendszeresen meghívott előadója és 2011 óta rendszeres vendége külpolitikai szakértőként a magyar média legfontosabb orgánumainak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: